Az 1956-os melbourne-i olimpiai bajnok magyar női tornászcsapat története

Az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes női tornász kéziszer csapat 55 évvel a győzelem után, egy ünnepség keretében kapta meg a Magyar Tornasportért Díjat. A honi szövetség (MATSZ) által rendezett budapesti eseményen az ötszörös ötkarikás aranyérmes Keleti Ágnes, valamint Bodó Andrea, Kertész Alíce, Tass Olga és Köteles Erzsébet is jelen volt. Az együttes hatodik tagja, Korondi Margit, illetve a melbourne-i játékokon tartalék Nagy Márta internetes videó kapcsolaton keresztül csatlakozott a társakhoz. A csapat tagjai emellett Elnöki Érdemérmet is átvehettek Schmitt Pál köztársasági elnöktől.

A tornásznők, akik a MATSZ legmagasabb kitüntetését kapták meg, egyaránt hangsúlyozták, pályafutásuk legnehezebb időszakában nyertek olimpiai aranyat. "Az itthoni események miatt nem volt könnyű számunkra Magyarországtól és a családjainktól távol versenyezni, de a sport önfegyelmet adott, s tudtuk, hogy helyt kell állnunk" - emlékezett vissza Tass Olga. Keleti Ágnes hasonlóképpen idézte fel az 1956-os játékokat, kiemelve, hogy a sportág szeretete segített neki a gyakorlat hibátlan bemutatásában. "Bármi is történt közben Magyarországon, a torna volt az életem, ez volt az a művészeti ág, amely megihletett - fogalmazott. - Büszke vagyok erre az aranyéremre és a lányokra is, akikkel nagyszerű volt egy csapatban versenyezni."

Az 1956-os Forradalom árnyékában

Az 1956-os események mélyen befolyásolták a magyar sportolók, köztük a tornászok sorsát és döntéseit. A forradalom kitöréséről már október 24-én tudtak, hiszen az angol lapok részletesen beszámoltak a budapesti eseményekről. A hír Londonba is eljutott, hogy idehaza elmaradt a svédek elleni válogatott meccs. Bécsben pedig már azzal is szembesülhettek, hogy lezárták a magyar határt. A melbourne-i magyar olimpiai csapatot Prágába szállító busszal Hoffer József kapitány hazajött.

Az olimpiai döntő előtt történt egy kis malőr, ami majdnem megzavarta a csapatot. A csapat felkészítője, Herpich Rezsőné - később a válása után Nagy Jenőné - erre azt találta ki, hogy a hátrányból előnyt is lehet kovácsolni. Egy szivárványszínű szalagot szerzett a házigazdáktól, amelyikkel az edzéseken gyakoroltak. A zsűrinek pedig azt mondta, a szivárvány színeivel fejezik ki a reményt, hogy egyszer Magyarországon is szabadabb lesz majd az élet.

A szovjeteket legyőzni sohasem egyszerű. Akkor is sikerült. Egymás nyakába borultunk és sírtunk. Fennkölt ez a pillanat. Dübörgő, szűnni nem akaró tapsvihar volt. Olyan, ha most eszembe jut, akkor is elégedettséggel gondolok vissza rá. Hogy ezt mi váltottuk ki a mozgásunkkal, a harmóniánkkal. Tudtuk, hogy magas pontszám lesz. Percekig tombolt a látványos szalaggyakorlat után a közönség, tapsolt és dübörgött a nézőtér.

Az olimpiai diadal után: hazatérés vagy emigráció

Az olimpia után sok sportoló nehéz döntés elé került. A csapatukból Bodó, Korondi és Keleti is kint maradt. Bodó San Franciscóban él, Korondi Las Vegas közelében. Keleti Ágnes is emigrált. A nyugat-európai sajtó azzal volt tele, hogy „Itt az alkalom a jövendő Puskások és Hidegkutik elhalászásához”, így a sportolók jövője miatt egyiküknek sem kellett aggódnia. Leszámítva, hogy az a jövő nem a szülőhazájukban íródott.

Köteles Erzsébetnek nem fordult meg a fejében, hogy kint maradjon vagy az Egyesült Államokba menjen. Tudta, hogy a Móricz Zsigmond körtér közeli lakásukat bombatalálat érte, és azt az egy méter magas Zsolnay porcelánváza bánta a falak és a szekrények mellett. Szilánkokra tört a váza, ami azért nőtt a szívéhez, mert az volt az első jutalma tornásztudásáért, egy olasz-magyar után kapta.

Az alábbi táblázatban látható az 1956-os olimpiai bajnok női tornászcsapat tagjainak melbourne-i olimpia utáni sorsa:

A legendás tornászok élete és pályafutása

Keleti Ágnes: A legtöbb magyar olimpiai érem birtokosa

Szombaton ünnepli 95. születésnapját Keleti Ágnes, Helsinki és Melbourne ötszörös olimpiai bajnok tornásznője. A legeredményesebb magyar női olimpikon - rajta kívül csak Egerszegi Krisztina szerzett öt aranyat - álnéven, vidéken élte túl a deportálást. 1956-ban disszidált, később Izraelben vetette meg a sportág alapjait. Külföldön a tornász Hírességek Csarnokába, itthon a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé került be, 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet.

"Gondolni sem mertem volna rá, hogy ilyen kedvesen fogadnak. Régóta Izraelben élek, ahol dolgoztam és tanítottam is, ott nem foglalkoznak annyit velem. Csak itt vagyok itthon" - mondta csütörtökön az olimpiai Bajnokok Klubjában 95. születésnapján felköszöntött Keleti Ágnes. Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, később az egész a család Keletire magyarosított. Négyévesen már úszott, később korcsolyázott és síelt. Néhány éve az AP hírügynökség az otthonában készített vele interjút, akkor azt mondta, nem akart tornász lenni, gyerekkorában arról álmodott, hogy csellista lesz. Ezzel együtt már egyévesen elkezdett tornázni, 1937-től a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben.

1939-ben lett a válogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották minden sporttevékenységtől. Miután meghallotta azt a pletykát, hogy a férjes nőket nem viszik el, 1944-ben sietve feleségül ment Sárkány Istvánhoz. A 1944-es német megszállás utáni időszakot - hamis papírokat vásárolva magának, Juhász Piroskaként - Szalkszentmártonban sikerült átvészelnie, ahol futással tartotta fenn az állóképességét. Közben szűcssegédként, lőszergyári munkásként, szobalányként dolgozott. Édesapja és több családtagja az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg, édesanyját és testvérét a svéd diplomata, Raoul Wallenberg mentette ki Budapestről.

A második világháború után a Budapesti Postás, 1950-től a TF DISZ, illetve TF Haladás versenyzője volt, 1954 és 1956 között a Budapesti Dózsa színeiben szerepelt. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskolát, majd ugyanott tanítani is kezdett. 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok - ezzel kivívta az örökös bajnoki címet - és hétszeres csapatbajnok lett. Nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon. Első olimpiájára 1948-ban jutott ki, de a londoni játékokon végül mégsem szerepelhetett, mert az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett.

Négy évvel később, a helsinki olimpiai játékokon már megmutatta, mire képes. Ekkor 31 éves volt - a legtöbb tornász ennyi idősen már rég befejezte pályafutását. Műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett. "A sovány, izmos, karcsú, fekete tornásznő a balerina könnyedségével és ugyanakkor acélos ruganyossággal kezdi meg a gyakorlatát. Könnyed, ritmikus mozgással. Csupa báj, csupa grácia. Aztán egyre nehezebb elemekben folytatódik a mozgás, a nagy erőt és akrobatikus ügyességet megkívánó mozdulatok valamilyen magától értetődő természetességgel olvadnak bele a művészi táncmozdulatokba. Kézállások, henger, spárga, mérleg, ugrások... Olyan ez, mint a torna költeménye,az erő, a szépség, az ügyesség legmagasabb rendű kifejezése, ami a sportban csak elképzelhető. Művészi átélés, fölényes biztonság sugárzik minden mozdulatából" - írta róla Feleki László Tizenhat nap című, a helsinki olimpiáról szóló könyvében.

Pályafutása csúcsára 1956-ban Melbourne-ben ért fel: talajon megvédte a címét, továbbá aranyat nyert gerendán, felemás korláton, valamint Bodó Andrea, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet és Tass Olga társaként a kéziszercsapattal. Egyéni összetettben és csapatban ezüstérmes lett. A játékok legeredményesebb versenyzője lett, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni. "Számomra a sport csak egy lehetőség volt világot látni. Talán ezért nem voltam sohasem ideges. Az emberek többsége megijed a versenyek előtt, velem ez sohasem történt meg. A torna az életem részévé vált" - mondta egyszer.

A melbourne-i olimpia után 1956-tól 1957-ig Ausztráliában élt, fél éven át gyári munkásként dolgozott. 1957-ben visszatért Európába, és a felfedezőjének tartott Drückstein Zoltán invitálására Izraelben telepedett le testvérével és édesanyjával együtt. "Írtam a Dückstein Zoli bácsinak, aki kollégám volt a TF-en, és akkor már Izraelben élt, tőle kérdeztem: menjek-e Izraelbe bemutatózni? Azt válaszolta: ha bemutatózni akarsz, hozz magaddal tornaszert. És egyet ne felejts el, hogy itt szép lehetsz, de okos nem. Mindig azt mondtam, szép nem voltam, okos sem voltam, így nehéz életem volt Izraelben. De nem bántam meg" - mesélte néhány éve a pozsonyi Új Szónak.

Részt vett a Maccabi Játékokon, majd 1957-től 80-ig a Wingate főiskolán, az ottani testnevelési főiskolán tanított. Meghonosította az országban a női tornát, és vezetőedzőként 22 évig irányította az izraeli női válogatottat. "Tornaszereket úgy szereztem, hogy Münchenben elmentem a televízióba, és csináltam egy gerenda- meg egy szalaggyakorlatot. Ezért olyan sok pénzt fizettek, hogy megvásárolhattam a legújabb, legdrágább gerendát és felemáskorlátot. Addig szörnyű körülmények között, például párhuzamos korláton gyakoroltak az ottani lányok" - mondta. Az 1960-as római olimpiára az olasz női válogatottat is felkészítette. Nemzetközi bíróként is dolgozott, csak 75 évesen vonult nyugdíjba. Második férjétől, Bíró Róberttől két fia született, Dániel (1963) és Rafael (1964).

Korondi Margit: Az első olimpiai bajnoknő

Szombaton ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Korondi Margit kétszeres olimpiai bajnok tornász, a magyar női tornasport első olimpiai aranyérmese. 1932. június 24-én született a jugoszláviai (ma szlovéniai) Celjén. A legenda szerint előbb tanult meg kézen járni, mint a lábán, s a BBTE (a mai Vasas) Pasaréti úti tornacsarnokában nőtt fel, ahol testnevelő tanár és tornászedző édesapja dolgozott. A második világháború miatt csak 1946 után foghatott rendszeres edzésmunkába, 1948-ban lett a Vasas tornásza. Ebben az évben indult élete első versenyén, s rögtön meg is nyerte az ifjúsági másodosztályú bajnokságot, majd a következő évben a budapesti és az országos bajnokságot is. A kedves, mosolygós Gréti a hazai sportélet egyik üdvöskéje lett.

Az 1952-es helsinki olimpián a csapat legfiatalabbjaként, elsőként a felemáskorláthoz lépve hibátlan gyakorlatot mutatott be, és megszerezte a magyar női tornászsport első olimpiai aranyérmét. Röviddel ezután egy bukaresti versenyen megsérült, három év kényszerpihenőt kellett tartania. 1955-ben a csapat érdekében visszatért, és újra edzésbe állt. Az olimpia után nem tért haza, miután részt vett a Sports Illustrated magazinnak a magyarok számára szervezett amerikai túráján, Houstonban telepedett le. Első férjétől, az ökölvívó olimpikon Plachy Mátyástól elvált, 1964-ben az egykori vízilabdázó, üzletember Szalay Jánoshoz ment feleségül. 1962 óta Los Angelesben él, edzői tevékenysége mellett szaklapokban publikált cikkeket. Előadásokat tartott a kaliforniai egyetemen, tanársegédként tornát, testdinamikát, modern táncot tanított, és az egyetemi tornászcsapatot edzette. 1969-ben autóbalesetet szenvedett, kiújult hátgerincsérülése, ezért az aktív tornával szakítania kellett. Sportolói érdemeiért 1954-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2011-ben (a melbourne-i olimpiai győzelem 55. évfordulóján) az Elnöki Érdemérmet és a Magyar Tornasportért Díjat, a hazai szövetség legmagasabb kitüntetését.

Köteles Erzsébet: A hazatérő

Kötelest gyerekkorában elgázolta a villamos, és a vezető nem vette észre, hogy a kerekei alatt ott van egy gyerek. Vali néni neki tanárom is volt az iskolában, duplán szemmel tartott. Erélyes volt, a hangja betöltötte az egész termet, olykor féltünk is tőle, de igazságos volt, ezért szerettük. Figyelmeztetett, neki nem az a dolga, hogy a fiúk közt próbálgassa az erejét. Mindig hallgasson őrá, mert ő bajnokká fejleszt engem. Köteles fiús testalkatú volt, és az érett nők közt kisebbségi érzése volt, szégyellte, hogy csontváznak néz ki a többiek között, ezért amikor válogatott nyári keretedzése volt, először elbújt a kályhacsőben. Tornázni még szoktam. Emellett felemelem a vállaimat a füleimhez, majd visszaengedem, miközben figyelek a helyes testtartásra, a gerincre, a mellkasra. Próbálják ki, akár most is, amíg beszélgetünk. Egy kis rendszeres mozgás jót tesz.

tags: #1956 #noi #torna #valogatott

Népszerű bejegyzések:

• a világbajnoki nyitómeccsek történelme
• A törökszentmiklósi kezdetektől a Red Bull Salzburgig
• Kiválasztási folyamat U13-asoknak
• Izomfejlesztés kosárlabda edzéssel
• szurkolói konfliktusok Bukarestben