A Salgótarjáni Bányász Torna Club története: A cserhátalji foci aranykora és a ’66-os csapat

A Salgótarjáni Bányász Torna Club, azaz az SBTC, egy olyan csapat volt, amely fennállása során 39 szezont töltött az élvonalban, begyűjtött egy bajnoki bronzérmet, négyszer jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, és indulhatott az UEFA-kupában is. A nógrádi nehéziparral együtt tűnt el a magyar foci süllyesztőjében az 1980-as évek derekán.

Salgótarjánban, Magyarország második legkisebb megyeszékhelyén, az egykor 65 ezer lakosú városban kis túlzással minden sarkon volt egy hatalmas gyár - síküveg, öblösüveg, acél és legkülönfélébb feldolgozóipari cégek - nem beszélve a tízezernél is több embernek munkát adó Nógrádi Szénbányákról. És minden magát kicsit is komolyabban vevő gyárnak megvolt a maga focicsapata, pályája és törzsközönsége.

A kezdetek és az első sikerek

A Salgótarjáni Ipartestület két sportszerető bányamérnökének (Nagy Elemér és Eisele Ottó) kezdeményezésére 1920. május 13-án megalakult a Salgótarjáni Torna Club (STC), amelynek feladatául a sport összes ágának művelését szabták meg. A klub színének a fekete-fehér összeállítást választották. Az első hivatalos meccs a megalakulás után egy hónappal történt, a Hatvan ellen elért 2:2-es barátságos mérkőzésen a két STC gólt a 15 éves Spielberger László szerezte.

A klub 2 év múlva (1922-ben) elnyerte a helyi bányavállalat, a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság támogatását. Az Rt. egyik kérése volt, hogy cserébe a klub vegye fel a „Bányatelepi” nevet is, így lett Salgótarjáni Bányatelepi Torna Club. Az SBTC még ebben az évben benevezett a Vidéki Országos Amatőr Bajnokság küzdelmeibe. Második szezonjában a 2., majd rá egy évre már az első helyen zárt az SBTC, a kerületi döntőben csak a Diósgyőr tudta megállítani (4:0).

A szebb idők csak az 1932/33-as bajnokságban jöttek el, az első osztályba frissen visszajutott SBTC rögtön megnyerte a sorozatot, ráadásként az Országos Amatőr Bajnokságban is bezsebelte az aranyérmet! Ennek köszönhetően jogot szerzett, az abban az évben létrehozott egységes nemzeti bajnokságban való szereplésre. Az 1935/36-os bajnoki szezont a legmagasabb osztályban kezdte az SBTC. Az első NB1-es szezon (1935/36-os szezon) rögtön kieséssel végződött. A házi gólkirály Zsengellér Gyula lett 19 góllal, aki 1930-tól 1936-ig játszott a Salgótarján színeiben. Ekkor szenvedte el a csapat mindmáig legnagyobb különbségű NB-s vereségét az Újpest ellen (10:0).

A következő években a visszajutás reményében harcolt az SBTC. Végre az 1939/40-es - átszervezett - Felvidéki csoportból sikerült a visszakerülés az NB-I-be. A csapat mindössze egyszer ikszelt és egy vereséget szenvedett, imponáló 155-21-es gólkülönbséggel iskolázta le a mezőnyt. A Balázs Pál, Laczkó Sándor, Jenőfi Jenő hármas több mint 100 gólt szerzett.

Hanyatlások és fellendülések a háború idején és az 50-es években

Az 1940/41-es bajnokság inkább a Magyar Kupa menetelésről volt emlékezetes, a Stécét csak a döntőben állította meg a Szolnok. A csapat általában a középmezőnyben vitézkedett akkoriban, Vincze Gyula révén az első SBTC játékos bemutatkozhatott a magyar válogatottban, ráadásul rögtön gólt is rúgott! Két év múlva több meglepő eredményt elérve az 5. helyen végzett, mindemellett ismét bejutott az MK döntőbe, most a Ferencvárossal szemben maradt alul. Az 1944/45-ös szezont a háború miatt csak 4 mérkőzést tudtak lejátszani. A pályát is bombatalálat érte.

Az SBTC hiába végzett az élen az 1946/47-es másodosztályú bajnokságban, a zöld asztal mellett mégis az ESMTK csapata jutott fel. A tarjániak azonban nem nyugodtak bele, végül az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a csapat lejátszotta az első fordulóbeli NB-II-es mérkőzését, utána viszont - köszönhetően a fellebviteli bizottság döntésének - az NB-I-ben folytatta. Ismét a középmezőnyt bérelte ki a bányászgárda, amelyet 1949-ben - csakúgy mint más csapatokat - elért a drasztikus névváltoztatások kora és SBTC-ből két éven át Salgótarjáni Tárna SE lett. Az évek során Csuberda Ferenc góljai, Szojka Ferenc fedezetjátéka és Oláh Géza válogatott színtű munkája a háló előtt mindig a középmezőnyben tartották az SBTC-t.

1951-ben mutatkozott be Dávid Róbert, aki kilenc éven át Szojka Ferenc (aki 1950-ben írt alá) baloldali fedezetpárja volt. 1955-ben először lépett pályára a csapat a Népstadionban. Az SBTC már 1957-ben vidék legjobbja lett, de akkor a forradalmat követően csupán félidényes bajnokságot rendeztek, ami azt jelentette, hogy csupán 11 mérkőzést játszottak. A következő idény érdekessége, hogy az Újpesti Dózsát háromszor is elverték Szojkáék, kétszer bajnokin, majd az MNK-ban is.

A ’60-as évek, Kocsis Lajos és az út a bronzéremig

Az 1960-as évek elején a csapat némileg visszacsúszott, de jó szokását megtartotta, hogy párszor borsot tört a nagyok orra alá. Egy évre rá sajnos nem volt ilyen szerencsés a csapat, hiába új igazolások, majd menet közbeni edzőváltás: kiesett az SBTC. 1963 őszén ismét egy félidényes bajnokság mellett döntött az MLSZ, hogy aztán áttérhessenek a tavaszi-őszi rendszerre. Az NB-I B-vé elkeresztelt „másodosztály” csapatépítésre volt jó. Tavasszal, a már tétre menő versengésnek Grosics Gyula edzővel vágott neki az SBTC. A kapuslegenda irányításával végig első volt a Stécé, és végül egy ponttal megelőzve az Ózdot visszajutott az élvonalba.

1965-től újra az NB-I-ben, de az eredmények nem akartak jönni, így nyáron újabb edzőváltásra került sor. Ebben az idényben került az SBTC-hez Kocsis Lajos, aki rögtön a csapat házi gólkirálya lett. Szűcs György edzőként ősszel visszatérve a 9. helyre vezette a Salgótarjánt. A következő idényben, 1966-ban, a ferencvárosi Mészáros „Dodó” lett felelős a szakmai munkáért. Csodát azonban neki sem sikerült tennie, több fordulón át is képtelen volt nyerni a gárda, végül nem voltak kiesési gondjai a csapatnak, a legtöbb gólt pedig újra Kocsis Lajos szerezte.

1967-ben az NB-I létszámát felemelték az eddigi 14-ről 16-ra, talán ennek is köszönhető, hogy a végig botladozó SBTC a 13. helyen kiharcolta a bentmaradást. A Bp. Honvéd elvitte Kocsist, akit nem volt egyszerű feladat pótolni. Az SBTC ebben az évben az MNK döntőig menetelt, ott viszont kikapott a Győrtől 1-0-ra. Kmetty József ekkor, 25 évesen, meglehetősen későn lett NB I-es játékos. Az 1968-as szezonban egy hellyel előrelépett a csapat és történt pár érdekesség. A fiúk legyőzték idegenben a Tatabányát, ami azért nagy szó, mert bajnokin ez azóta sem sikerült!

Az új Tóstrandi sporttelep átadását a Pécs legyőzésével ünnepelte az SBTC, miközben egyre inkább a Szalay-Básti-Répás trió lett a korszak meghatározó csapatrésze. Ferencz Gyula több idényben is egy percet sem mulasztott, Kriskó Lajos pedig több alkalommal lett a csapat házi gólkirálya. A következő szezonban legalább a hazai mérleg rendben volt, tíz győzelem mellett két döntetlen és három vereség a mérleg. Idegenben azonban csak három ikszre futotta, ami összességében a 10. helyhez volt elegendő.

Az SBTC aranykora: bronzérem és nemzetközi szereplés

Az SBTC történetének legjobb a szezonja a már említett, bajnoki bronzéremmel záruló 1971-72-es kiírás volt, amikor az Újpest és a Honvéd mögött értek oda a harmadik helyre. „Nekünk az felért egy bajnoki címmel” - mondta Kmetty József. Az eredmény a klub történetének második (az 1958-as Közép-európai Kupa volt az első) és mindmáig utolsó nemzetközi kupaindulását jelentette. Az első fordulóban a görög AEK Athén volt az ellenfél.

Kmetty József szerint az a 3-1-es győzelem a Honvéd ellen volt a Stécé történetének legjobb meccse, amikor 1972 júniusában az idényzáró bajnokin 15 ezren zsúfolódtak be a stadionba. Akkoriban tízezer szurkoló megszokott volt a hazai meccseken. „A Stécé akkor nem csak a város, hanem egész Nógrád megye csapata volt, sőt még a határ túloldalán, Csehszlovákiában, Füleken és Losoncon is ki voltak plakátolva a hazai meccseink, és százával jöttek át az ottani magyarok, pedig akkor még nem volt egyszerű átjutni a határon” - meséli Lakatos József, az SBTC operatív igazgatója. „Órákkal a meccs előtt már minden söröző dugig volt, folyt a szokásos meccsnapi rutin.” Kmetty József megerősíti a Stécé elképesztő népszerűségét: „Akkoriban este hétkor lezárták a kisebb határátkelőket, úgyhogy a túloldalról érkező drukkerek folyton rimánkodtak, hogy olyan időpontban rendezzük a meccseinket, hogy még a lezárás előtt vissza tudjanak menni.”

A csapat teli volt jó játékosokkal, akik többségükben kötődtek is a városhoz. „A nagy Stécé legjobbjait, Répás Bélát, Básti Istvánt, Szalay Miklóst minden nagy fővárosi csapat vitte volna, de nem mentek. Egyrészt, mert Tarjánban voltak itthon, valóságos félistenként tekintettek rájuk, másrészt meg akkoriban itt is megkapták azt a fizetést, amit Pesten kaptak volna.” A csapatban a fentebb említetteken kívül is megfordultak legendás klasszisok, mint Zsengellér Gyula, Kocsis Lajos, Kovács István, Kozma István, valamint Kardos József.

Kmetty József rekordja és legendás meccsek

Kmetty József, az egykor elnyűhetetlen középhátvéd, aki 10 és fél szezont játszott az élvonalban és a Stécéből vonult vissza 285 bajnoki meccsel a háta mögött. Vonatkozó statisztika ugyan nincs ebben az ügyben, de jó eséllyel magyar rekordnak számít, hogy Kmetty József 1969 szeptembere és 1974. június 2. között közel öt éven át 148 NB I-es bajnokin lépett pályára megszakítás nélkül.

A legjobb fővárosi csapatok sem győzni jártak akkoriban a Kohász-pályára. Igaz volt ez a kor legjobb csapatára, az 1969 és 1975 között hét bajnoki címet nyerő Újpesti Dózsára is, ők egy 1967-es MNK-elődöntőben kaptak ízelítőt: az SBTC egy utolsó percben szerzett, nem akármilyen góllal verte őket 3-2-re.

Szojka Ferenc: Az Aranycsapat oszlopos tagja és a névadó

Szojka Ferenc 1931. április 7-én Salgótarjánban látta meg a napvilágot. 1946-tól 1950-ig a Salgótarjáni SE-ben nevelkedett, majd 1950-től 1966-ig a Salgótarjáni BTC játékosa volt. Szojka az SBTC színeiben 324 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és soha nem játszott másik csapatban (kivéve, amikor kölcsönkérte hat nemzetközi kupameccsre a Dorog). 1956-ban az év labdarúgójának választották Magyarországon.

1954 és 1960 között 28-szor szerepelt a magyar válogatottban (egy gólt szerzett), és tagja volt az 1954-ben vb-ezüstérmes gárdának. Az Aranycsapatban vidéki csapatból csak a dorogi Buzánszky Jenő játszott nála több mérkőzést. Szojka egyetlen válogatott gólját 1955-ben Svédország ellen szerezte Stockholmban. 1958-ban szintén szerepelt a világbajnokságon.

A Szojka Ferenc Stadion a Stécé történetének leghíresebb játékosának nevét viseli. A nevét viselő pálya azonban soha nem volt az SBTC otthona, az a Kohász pályája volt, csak éppen ott elfért tízezer néző, míg a Stécé tóstrandi pályáján nem. Hat-hét NB I-es meccs kivételével ezért játszott a bányász csapat a méltán az ország legszebb fekvésű stadionjának nevezett, futópályával körbevett létesítményben.

Szojka Ferenc 80 esztendősen, 2011. szeptember 17-én hunyt el Salgótarjánban.

A hanyatlás és az újjászületés korszaka

A '80-as évek végétől aztán fokozatosan leáldozott a város aranykora, a nehézipar elvesztette jelentőségét, sorra szűntek meg a munkát adó nagyvállalatok, és velük együtt a csapatok is. A Stécé 1980 nyarán kiesett az NB I-ből, és azóta sem jutott vissza, igaz, 1995-ben két gólra volt a bravúrtól, amikor osztályozón maradt alul a Parmalattal szemben. Három gyötrelmes idény következett a megyebajnokságban, miközben 2001 februárjában újjáalakult az egyesület és a névben szereplő „B”-betű innentől a „Barátok” szót takarta.

Végh Zsolt, aki hatéves kora óta törzsszurkolója a Stécének, elmondása szerint: „Amikor lekerült a szén az energetikai porondról, akkor pénz nélkül maradt a tarjáni foci. A helyi cégekhez hiába mentünk, nem akartak, vagy nem tudtak segíteni. Amikor majdnem kiestünk még a megye egyből is, mindent szinte a nulláról kellett kezdenünk. SBTC sportbálokat rendeztünk, az abból befolyó pénzekből tartottuk fent magunkat a következő fél évben.”

A klub számtalan nehézségen és névváltoztatáson ment keresztül, mígnem 2016-ban az NB I-es DVTK-t is üzemeltető Borsodsport Invest Kft., a salgótarjáni önkormányzat, valamint egy jelképes, 5 százalékos tulajdonrésszel, az SBTC létrehozta az SBTC Sport Kft.-t, és Salgótarjáni Barátok Torna Club néven újrakezdték a küzdelmet. „Az utóbbi években aztán a DVTK megjelenésével normalizálódott a helyzet, nagyon sok segítséget kapunk tőlük” - tette hozzá Végh Zsolt. Szemán Norbert, az SBTC Sport Kft. ügyvezetője, a diósgyőri klub regionális terjeszkedésének egyik fontos bázisát látja a salgótarjáni klubban.

„Most már épülni fog az új pálya, egy, a kisvárdaihoz hasonló 2500 nézőt befogadó stadion a Tóstrand mellett, valamint egy utánpótlásközpont a város másik végén, az úgynevezett Öblös pályán, ami hamarosan átadásra kerül” - mondja Lakatos József. Az utánpótlásban U7-től U19-ig tizenkét korosztályos csapat viseli a fekete-fehér színeket (és van női csapat is!). „Miután kinőnek az utánpótlás korosztályból, egyre nehezebb megtartani a gyerekeket a focinak. Aki nem fér be az első csapatba, az elmegy máshová, sokan a középiskola befejezése után elhagyják a várost. Nagy probléma, hogy Salgótarjánban nincs főiskola.” A legjobbakat fiatalon elviszik a tehetősebb klubok, de a DVTK-val együttműködésben természetes, hogy a legjobbak náluk kötnek ki. Hogy Tarjánban jó munkát végeznek, azt bizonyítja, hogy a Bobál és a Simon ikrek is ott tanulták meg anno a játék alapjait.

A klub iránti feltétel nélküli szeretet és a lokálpatriotizmus egy kis (vagy nem is olyan kis) élvonalbeli támogatással kiegészítve ma is látható. Egy szerda 12.30-as kupameccs nem a legszerencsésebb alkalom a mintavételre, de aki látni akarja a pályán Böde Danit, az biztosan kijön - mondja egy logikus érvet a kupameccs mellett Balázs Róbert, aki több mint negyven éve jár a csapat meccseire. A paksiak válogatott csatára a Szojka-stadionban ő vezette ki a tolnaiakat a pályára, sőt, ő szerezte a találkozó első gólját (majd később a negyediket és az ötödiket is...).

„Ha később lenne a meccs, biztos kijönnének úgy ezer, ezerkétszázan, de miután nincs világítás, be kell, hogy fejeződjön a meccs alkonyat előtt. Egy-egy nagyobb rangadóra összejöhet akár 500-1000 néző is, ami még eggyel-kettővel magasabb osztályban is megsüvegelendő nézőszám” - mondta még a találkozó előtt Szemán Norbert. A foci és lelkesedés továbbra is van a Cserhát lábánál.

tags: #1966 #salgotarjani #foci #csapat

Népszerű bejegyzések:

• UEFA Bajnokok Ligája Részletek
• a Karcagi Kosárlabda egyik alakja
• A magyar-lengyel kosármeccsek története
• Két fronton is csatázhatnak
• Hogyan nézheti vissza a kézilabda meccseket az ehftv-n?