A magyar politika és gazdaság metszéspontjai: Fock Jenő parlamenti beszéde 1967-ben
Az 1960-as évek közepe különösen mozgalmas időszaknak bizonyult Magyarországon, a belpolitikai életben és a gazdaságirányításban egyaránt jelentős változások zajlottak. 1967 a vezetői posztokon történt nagyszabású személycserék és az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének éve volt. Ebben az évben számos kulcsfontosságú eseményre került sor, amelyek alakították az ország jövőjét, és meghatározták a politikai diskurzus irányát. Ilyen kontextusban kapott kiemelt figyelmet Fock Jenő, az újonnan kinevezett miniszterelnök parlamenti beszéde.
A belpolitikai átrendeződés 1967-ben
Az 1967-es képviselőválasztások után, az országgyűlés április 14-ei alakuló ülésén teljes körű személycserére került sor. A március 19-én megválasztott 349 tagú új országgyűlés megkezdte munkáját. Dobi István nyitotta meg az alakuló ülést és üdvözölte az új képviselőket. A 93 éves Harrer Ferenc ötödször töltötte be a korelnöki tisztet; ő terjesztett elő javaslatot a parlamenti tisztségviselőkre.
Az ülésen Dobi István helyett Losonczi Pált az Elnöki Tanács elnökévé, Kállai Gyula helyett Fock Jenőt a minisztertanács elnökévé, Vass Istvánné helyett Kállai Gyulát az országgyűlés elnökévé választották, Cseterki Lajos pedig felváltotta Kiss Károlyt az Elnöki Tanács titkári posztján. Az országgyűlés új elnökévé Kállai Gyulát választották, aki ismertette az új Elnöki Tanács megválasztására vonatkozó javaslatot, amelyet a képviselők egyhangúlag elfogadtak. Az országgyűlés ezután az új Elnöki Tanács javaslata alapján megválasztotta az új kormányt.
Fock Jenő, a Minisztertanács új elnöke
A Minisztertanács új elnöke, Fock Jenő a kormány gazdaságpolitikai szervező munkájáról és a párt IX. Kongresszusán elfogadott programról szólott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács új elnöke előtt a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 23 tagja letette a hivatali esküt. A miniszterek átvették a kinevezési okmányokat.
Fock Jenő kinevezése és parlamenti beszéde kulcsfontosságú esemény volt, amely kijelölte a kormány gazdasági és politikai irányvonalát az elkövetkező évekre, különös tekintettel az új gazdaságirányítási mechanizmus bevezetésére.
Máris frissült a Tisza-kormány, olvad a NER | 24.hu
Az Elnöki Tanács szerepe és Losonczi Pál személye
Losonczi Pál, aki 1967-87 között látta el a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, azaz az államfő tisztségét, 2005. március 28-án, életének 86. évében hunyt el. Korábban az ötvenes évek sikeres tsz-elnöke, majd a gazdasági reform előkészítésének időszakában agrárminiszter volt. Az 1949-ben hatályba lépett magyar alkotmány szintén a szovjet államszervezeti modellt vette át: az államfő intézménye a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) lett.
A helyettesítő funkció jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni: a NET gyakorolta az országgyűlés teljes jogkörét, ha az nem ülésezett. Elvileg az országgyűlés hatáskörébe tartozott a minisztériumok létrehozása, illetve átalakítása, továbbá a minisztertanács elnöke és tagjai, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész megválasztása, a gyakorlatban azonban a NET vette át ezt a feladatkört. A NET 21 főből állt: egy elnök, két helyettes elnök, egy titkár és 17 tag. Országgyűlési képviselőknek kellett lenniük, hiszen az országgyűlés a választások utáni alakuló ülésén, saját soraiból választotta meg a testületet.
Kádár János felfogása szerint a NET a népfrontpolitika letéteményesének számított, ezért az MSZMP első titkára végletekig menően ügyelt arra, hogy a testület összetétele legalább személyi vonatkozásokban tükrözze az egykori koalíciós pártok maradványait. A népfrontpolitika látványos megjelenítése mellett azonban hiba lenne azt gondolni, hogy az Elnöki Tanácsban ne érvényesült volna a párt vezető szerepe. Kádár ezt részben a NET tisztségviselőinek kijelölésével, részben néhány meghatározó pártfunkcionárius beválasztásával érte el.
Losonczi azért volt jó választás Kádár számára, mert politikai vetélytársként szóba sem jöhetett. Őt nem ambicionálta a hatalom, miniszterként is Kádár embere volt, centrumpolitikus, aki önálló politikai bázissal nem, legfeljebb politikai hátországgal (Somogy) rendelkezett. Életkora (48 év) akár évtizedekre kiszámítható hatalmi tényezőt jelentett. Paraszti származása miatt pedig hitelesen folytathatta a Dobi-féle népfrontvonalat. Dobi államfőként 1956 novemberében, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elismerésével, pótolhatatlan segítséget nyújtott Kádárnak.
Az 1967-es államfőcserét Pető Iván némileg szókimondóbban fogalmazza meg: „nyugdíjazzák a már protokolláris feladatai ellátására is alkalmatlan, alkoholista Dobi Istvánt”, a helyére Losonczi Pál kerül, hiszen „Kádár konzervatív ember: az államelnöknek paraszti származásúnak kell lennie”. Valóban, amikor egy ízben Fock Jenő javasolta, hogy az első titkár vegye át a NET elnöki posztját, Kádár így reagált: „Én már nem akarok újat tanulni! Magyarországon különben is csak parasztember lehet az elnök.” S tegyük ehhez hozzá: a kormányfői poszt „értelmiségi” gyökereket igényelt (Münnich Ferenc, Kállai Gyula, Fock Jenő, Lázár György).
Gazdaságpolitika és ideológiai kihívások
Fock Jenő a kormány gazdaságpolitikai szervező munkájáról és a párt IX. Kongresszusán elfogadott programról szólott. Ugyanakkor a belügyi munka továbbfejlesztése érdekében intézkedéseket kellett tenni „az imperializmus »fellazító« taktikája hatásának csökkentésére, a népgazdaság fokozott védelmére valamint az állambiztonsági operatív munka színvonalának növelésére, tudományos megalapozottságának növelésére”.
A gazdasági reformok és az ideológiai harcok összefonódtak. Az 1970-es évek elején a pártvezetés konzervatív szárnya - Biszku Béla, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Németh Károly, Pullai Árpád - a szovjet pártvezetés támogatásával, a „munkásosztály védelmének” frazeológiájával ideológiai ellentámadást hajtott végre. A Központi Bizottság a határozatban kimondta a tervezés erősítését, a „nyereség-bér” kapcsolat megszüntetését az energiaszektorban, a kötelező szerződéses bérek bevezetését, a legnagyobb 40-50 állami vállalat külön kezelését. A reformerők 1974-ben döntő vereséget szenvedtek. 1975 májusában megvált kormányfői posztjától Fock Jenő, miniszterelnök-helyettesi tisztségétől Tímár Mátyás.
Állambiztonsági intézkedések és propaganda a 60-as években
Különösen mozgalmas időszaknak bizonyult a Belügyminisztérium (BM) belső életében a hatvanas évek közepe. Ennek megfelelően új minisztériumi, majd főcsoportfőnökségi ügyrendek kiadására került sor. Az első helyettes által irányított III. Főcsoportfőnökség alapvető feladatairól az volt az álláspont, hogy „a Magyar Népköztársaság fegyveres erőivel, a politikai, gazdasági, társadalmi szervekkel együtt, a dolgozó népre támaszkodva - sajátos eszközeivel - védeni az állam biztonságát, társadalmi és gazdasági rendjét, a külső ellenséggel és aknamunkával szemben”. A szervezeti változások mellett éppen a „sajátos” eszközök, erők és módszerek vonatkozásában következett be nagymérvű átalakulás.
A parancs valódi célja az volt, hogy felhívja az elhárítás munkájában résztvevők figyelmét a módszer- és szemléletváltás fontosságára: „A felderítő és feldolgozó munkát elsősorban az ideológiai, kulturális, gazdasági és ifjúsági területeken folyó, bármely oldalról jövő ellenséges tevékenység megelőzése, felderítése és megszakítása irányában kell fokozni.” „Intézkedéseket kell foganatosítani - folytatta az ideológiai vonal felderítését részletezve a parancs -, hogy a birtokunkban lévő adatok alapján elősegítsük a megtévesztett elemek leválasztását, az ellenség alóli kivonásukat.”
1965 első felében tették közzé az MSZMP KB ideológiai irányelveit, miszerint „A fellazítási taktika a vezető imperialista hatalmak hivatalos külpolitikájának lényeges részévé vált. A fellazítási taktika arra irányul, hogy a szocialista országokat elválassza egymástól és a szocialista közösségtől, mindenekelőtt a szocialista demokrácia fejlődését pedig liberalizálássá változtassa, megvalósítsa a rendszer békés átalakulását, a tőke restaurálását.” Ezek az irányelvek természetesen végigfutottak a BM vonalán is: „Az imperialisták szakszerű propagandát akarnak és azt lehet mondani, hogy a primitív antikommunizmusról legalábbis igyekeznek áttérni a tudományos antikommunizmusra.”
Az MSZMP Politikai Bizottsága 1966. április 26-án „Az imperialisták fellazító politikája elleni harc néhány kérdéséről” címmel hozott határozatot. Ennek nyomán a belügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel „az imperializmus az eddiginél nagyobb intenzitással és anyagi eszközökkel igyekszik a kibővült érintkezési felületet rendszerünk fellazítása érdekében hasznosítani”, ezért ez a harc „a jelentős politikai, ideológiai feladatok mellett jelentős állambiztonsági feladatokat is foglal magába”. A PB-határozat belügyi feladatainak végrehajtásáról szóló miniszteri parancs pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „ez a határozat Pártunk helyes politikai irányvonalának töretlen továbbfolytatása, az osztályharcban bekövetkezett változások és a harc tapasztalatai figyelembevételével történő alkalmazása.”
A hatvanas évek közepének számos, állambiztonsági jelentőségű eseménye közül kimagasló jelentőségű volt a forradalom tízéves évfordulója. Az intézkedések sora még 1965 végén megkezdődött. 1966. augusztusában már az évfordulóval kapcsolatos konkrét feladatok kerültek a II. és III. Főcsoportfőnökség elé. Beérkezett adataik szerint ugyanis „a külső és belső ellenség szélsőséges elemei az ellenforradalom 10. évfordulójának megünneplésére készülőnek.” Ezért elrendelte a miniszter a folyamatban lévő ügyek operatív feldolgozását, a zavaró jelenségekről, bűntett előkészületéről vagy elkövetéséről szóló jelzések azonnali ellenőrzését, sőt: „amennyiben indokolt, nyílt úton is a bűnös tevékenységet meg kell akadályozni”. Erre az időre esik a sokszorosítógépek feletti ellenőrzés megszigorítása is.
A politikai és az operatív helyzetről szóló, 1966. október 10-én rendezett országos értekezlet tájékoztató anyaga szerint „az ellenséges hírszerző és propaganda szervek az ellenforradalom 10. évfordulója ürügyén széleskörűen szervezett, anyagilag támogatott propaganda-hadjáratot bontakoztatnak ki Népköztársaságunk ellen.” E tevékenységben elsősorban az USA és az NSZK körei, s az általuk támogatott fasiszta, reakciós emigráció jeleskedtek. „Sajtókonferenciánkon olyan tényekkel és dokumentumokkal kívánom Önöket és Önök útján a hazai és külföldi közvéleményt megismertetni, amelyek újabb bizonyítékai annak, hogy az Egyesült Államok hírszerző szervezete az utóbbi években fokozta tevékenységét a Magyar Népköztársaság ellen.” Ami pedig a kiállítást illeti, az körbejárta az egész országot: „Budapesten és vidéken 1966-67-ben mutattuk be a »Védjük szocializmust építő államunk biztonságát« c. állambiztonsági témájú kiállításunkat.” A kiállítás iránt Budapesten nagy volt az érdeklődés: 60 000 látogatót számláltunk.
Média és propaganda: A Szabad Európa Rádió elleni harc
A Szabad Európa Rádióra nem egyszerűen az évfordulós megemlékezések miatt figyeltek az állambiztonsági szervek. Bár a Szabad Európa Rádió egész napos magyar nyelvű adásai csak 1951. október 6-án indultak meg, de a kialakult egypártrendszer politikai vezetése már jóval korábban megkezdte az „ellenséges imperialista propaganda-adók” elleni harcát. A hidegháborúhoz kapcsolódva kezdődött el az igazi médiaháború, amelynek fél évszázados története három nagy területen állította csatasorba a fegyvereket: műszaki, jogi és ideológiai-propagandisztikus vonatkozásaiban.
Az adminisztratív-büntetőjogi eszközök akkor jelentek meg a nyugati rádióhallgatások visszaszorításáért folytatott harcban, amikor ezeket a rádiókat egészükben a nyugati imperialista hírszerző szervek fedővállalkozásaivá minősítette a büntető joggyakorlat, így ettől kezdve a velük való bármiféle kapcsolatot - akár műsoraik együttes hallgatását is - büntethetővé tette, kriminalizálta. Új helyzet állt elő akkor, amikor az MSZMP Politikai Bizottságának 1963. október 8-i ülésén napirendre került az „Előterjesztés a rádióvédelem helyzetéről” című javaslat. Ebben technikai és főként pénzügyi okra hivatkozva javasolták a zavaró adások beszüntetését. Az elfogadott határozat értelmében a Politikai Bizottság a Minisztertanácson keresztül utasította a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot, hogy 1964. január 1-jétől szüntesse meg a kapitalista országokból érkező - állami és nem-állami - propagandaműsorok belföldi zavarását, „a segítséget nyújtó baráti országokkal” pedig a határozatnak megfelelően módosítani kell ezeket a szerződéseket.
Ugyanakkor az ideológiai konfrontáció előtérbe kerülésével megnőtt az igény a Szabad Európa Rádió hallgatottsága „titkának” a megfejtésére. A Magyar Rádió és Televízió Elnöksége megbízásából a Lévai Béla vezette munkacsoport először 1964 novemberében, majd 1967. december közepén vizsgálta a SZER műsortevékenységét, módszereit. Míg az első felmérés főleg hatás- és hallgatottságvizsgálatot végzett, a másodikat az érdekelte, hogy mennyiben változott az utóbbi időszakban a SZER hangja, stílusa, műsorszerkezete. Jelentésük egyik megállapítása, hogy míg 1964-ben a SZER „valamiféle csúcsot ért el rugalmasságban, színességben, komplexségre való törekvésben”, addig 1966-ban „a SZER propagandistáinál bizonyos kifáradás észlelhető, a napi 19 órás adás egészében elég egyhangú és önismétlő, rutinmunka jellegű”.
A magyar televíziózás 1967-ben
Ebben az évben vezették be Magyarországon a gyermekgondozási segélyt, melyet a kereső nők 72 százaléka vett igénybe. A kulturális életben is történtek jelentős események, mint például Budapesten a Lev Tolsztoj regényéből készült Háború és béke című szovjet film első részének bemutatója, Szergej Bondarcsuk rendezésében.
A Magyar Televízió műszaki bázisa tovább fejlődött. Újabb műszaki berendezéseket állítottak üzembe, például a FERNSEH 16 mm-es, fekete-fehér, filmes képrögzítőjét, a TR4-et. Az év végén érkezett 2 db AMPEX VR 2000 B 2 collos gép is, ami high-band rendszerű, és színes jelek fogadására is alkalmas. Az UNESCO 1966. évi filmgyártási eredményeivel foglalkozva megállapította, hogy a televízió okozta egy évtizedes pangás után az elmúlt évben a legtöbb ország filmgyártása megszilárdult.
A Rádió és Televízió Újság újévi első száma felhívta a nézők figyelmét arra, hogy ezentúl a TV Híradó 19.30 helyett 20.00-kor kezdődik, és az Esti mese időpontja is változik, 19.50-re. Minden csütörtökön 19.00-kor a "Kapcsoljuk.." című műsor - ahol a cím helyszíni közvetítést takart - hétről hétre az ország más-más helyszínéről jelentkezett. 1967-ben nyilvántartásba vették az egymilliomodik tévé-előfizetőt, özv. Raffai Jánosnét, az ikladi Ipari Műszergyár dolgozóját.
Szintén a műsorújság 1967/1. számában közöltek beszélgetést Tömpe Istvánnal, a Magyar Rádió és Televízió elnökével, aki többek között a következőket mondta: "A népünk tájékoztatásában, művelésében és szórakoztatásában ránk háruló megtisztelő feladatokat igyekszünk sokrétűbben, színvonalasabban és - talán ez a helyes kifejezés: korszerűbben elvégezni. Minderre olyan időszakban nyílik mód, amikor a napi munkán kívül itt áll előttünk az MSZMP IX. kongresszusa gondolatainak feldolgozása és a sokrétű feladat, amely a jövő évi országgyűlési és tanácsválasztásokkal, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésével, és az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével kapcsolatos - hogy csak néhányat említsek a legfontosabb tennivalók közül..."
Kulcsár Ferenc, a TV vezetője az Intervízió elnökeként vett részt a genfi Eurovízió - Intervízió tanácskozáson, amelyen tárgyaltak a mexikói olimpiai közvetítésekről, az 1970-es, ugyancsak mexikói labdarúgó Vb-ről, a híradó anyagok műsorcseréjéről, és a két szervezet közös műsorairól, a Nyolcvan perc a világ körül programról, és a nemzetközi Ifjúsági Magazinról.
A Magyar Televízió Műszaki Bázisa 1967 elején
| Kategória | Darabszám |
|---|---|
| Stúdiók száma | 4 |
| Közvetítő kocsik száma | 5 |
| Kameraláncok száma | 36 |
| Filmbontók száma | 6 |
| Filmes rögzítők száma | 3 |
| Mágneses rögzítők száma | 2 (+2) |
tags: #1967 #fock #jeno #parlamenti #beszede
