A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések: A letartóztatás jogi keretei és gyakorlata
A büntetőeljárás során alkalmazott kényszerintézkedések alapvetően olyan hatósági aktusok, amelyek a büntetőeljárás eredményessége vagy rendje érdekében törvényi felhatalmazás alapján állampolgári jogokat sértenek, illetve korlátoznak. Ezek között a letartóztatás a legsúlyosabb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés. Magyarország Alaptörvényének I. cikke rögzíti, hogy az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani, védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alaptörvény IV. cikke szerint mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Ugyanakkor szükséges, hogy az elérni kívánt cél más módon ne legyen megvalósítható és a korlátozás arányos legyen.
A Be. 2. § (1) bekezdése is tartalmazza, hogy a büntetőeljárásban tiszteletben kell tartani mindenkinek az emberi méltóságát. A tisztességes eljárás követelményét az Alaptörvény XXVIII. cikke mellett a Be. preambuluma is tartalmazza. Ez egy olyan alkotmányos jog, melyet nem lehet korlátozás alá vonni, tehát az egész eljárás során érvényesülnie kell, a gyanú felmerülésétől a jogerős döntés meghozataláig. Az államoknak kötelezettsége védeni az egyének személyi szabadságát, ezt több nemzetközi dokumentum is tartalmazza. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikke mindenki számára biztosítja a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jogot.
Az őrizetbe vétel: Az első 72 óra
Az őrizetbe vétel ténylegesen nagyon hasonlít a letartóztatáshoz, hiszen akit őrizetbe vesznek, azt megfosztják a személyi szabadságától legfeljebb 72 órára. Ez az időszak egyben egy lehetőség is a gyanúsítottnak és a hozzátartozóknak arra, hogy felkészüljenek a letartóztatás elrendeléséről döntő bírósági ülésre (tárgyalásra). Ez a 72 óra a büntetőeljárás egyik legintenzívebb időszaka.
A védő és a gyanúsított is ez alatt az idő alatt ismerheti meg a büntetőeljárás iratait. Ekkor válik nyilvánvalóvá számára, hogy mi alapján gyanúsítják őt bűncselekmény elkövetésével. Az ügyészség ebben a 72 órában készíti el az indítványát a letartóztatás elrendelésére, amelyről a nyomozási bíró dönt majd.
A hozzátartozók ebben a 72 órában tehetik a legtöbbet a letartóztatás elkerülése érdekében. A hozzátartozók egyik legfontosabb feladata, hogy megtalálják a megfelelő büntető ügyvédet, és lehetőségük szerint segítsék a munkáját. A büntető ügyvédnek ebben az időszakban van lehetősége arra, hogy a hozzátartozók, a tágabb család és a barátok segítségével felkészüljön a bíróság letartóztatásról döntő ülésére. Ehhez számos okirat, dokumentum beszerzése szükséges lehet. A bíróság ugyanis csak azokat a körülményeket és tényeket tudja majd figyelembe venni a gyanúsított javára, amelyeket dokumentumokkal is alá lehet támasztani.
A letartóztatás fogalma és általános feltételei
A letartóztatás az őrizethez hasonlóan szintén a terhelt személyi szabadságának elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. A legfontosabb különbség azonban az időtartam. Ekkor ugyanis már harminc napra rendelhető el a legsúlyosabb kényszerintézkedés.
A letartóztatás elnevezésének megváltozása is utal arra, hogy ez a kényszerintézkedés nem egy előzetes büntetés, hanem egy olyan kényszerintézkedés, amelyet a bíróság a törvényesség, szükségesség, arányosság és a fokozatosság elvének figyelembevételével kizárólag a törvényben meghatározott cél elérése érdekében alkalmazhatja akkor, ha a cél elérése érdekében enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása nem vezetne eredményre. A Be. a személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedések (letartóztatás, bűnügyi felügyelet, távoltartás, előzetes kényszergyógykezelés) feltételeit együtt szabályozza.
A letartóztatás általános feltétele, hogy a terhelttel szemben szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetése miatt legyen folyamatban a büntetőeljárás, megalapozottan gyanúsítható legyen bűncselekmény elkövetésével, vagy vele szemben emeljenek vádat, illetve hogy a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés céljához ez szükséges legyen és a letartóztatással elérni kívánt célt távoltartással vagy bűnügyi felügyelettel nem lehessen biztosítani.
Szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárás
A letartóztatás elrendelésére kizárólag szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott büntetőeljárásban van helye. A hatályos Btk. alapján elenyésző azoknak a bűncselekményeknek a száma, melynek elkövetését a törvény nem szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Ilyen például a méreggel visszaélés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése, minősített adattal visszaélés egyes esetei, hatóság félrevezetése egyes esetei, tanúvallomás jogosulatlan megtagadása, mentő körülmény elhallgatása bizonyos esetei, önkényuralmi jelkép használata, közokirat-hamisítás gondatlan alakzata. Amennyiben tehát a fenti bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás, nincs helye letartóztatásnak.
Bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja vagy a vádemelés
Az előzetes letartóztatás általános feltételét a megalapozott gyanú meglétén túl az új Be. egészítette ki a vádemelés tényével, mint általános feltétellel. A megalapozott gyanú egyrészt annak a megalapozott gyanúja, hogy bűncselekmény történt, másrészt annak, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el. Egy gyanú akkor megalapozott, amennyiben 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy történt bűncselekmény és azt a gyanúsított követte el. A megalapozottság másrészt azt is jelenti, hogy van bizonyíték, amely a gyanú alapjául szolgál. Amennyiben nem áll rendelkezésre hiteltérdemlő bizonyíték, amiből a fentiekre lehetne következtetni, illetve a rendelkezésre álló bizonyítékokat törvénytelenül szerezték be, úgy nem állapítható meg az alapos gyanú. Az alapos gyanút pedig közölni kell a gyanúsítottal. Minél inkább halad előre a büntetőeljárás, annál inkább vizsgálandó a gyanú erőssége. A vádemelés ténye pedig a megalapozott gyanú meglétét pótolja.
A cél eléréséhez való szükségesség és az enyhébb kényszerintézkedések hiánya
Ennek a vizsgálatánál a bíróságnak tekintettel kell lennie a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, a terhelt személyi és családi körülményeire, a terhelt és a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy viszonyára, a terhelt büntetőeljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására. A fenti körülmények alapos vizsgálatát követően kerülhet a bíróság abba a helyzetbe, hogy megalapozottan állást tudjon foglalni abban a kérdésben, hogy a letartóztatással elérni kívánt cél enyhébb kényszerintézkedéssel (távoltartással, bűnügyi felügyelettel) biztosítható-e.
A letartóztatás különös feltételei és céljai
Amikor a bíróság arról dönt, hogy szükséges-e valakit letartóztatni, nem foglal állást azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított elkövette-e a terhére rótt bűncselekményt, vagy sem. Ezt nem is teheti. Annyit tehet csupán, hogy arról döntsön, hogy a nyomozó hatóságnak vannak-e olyan bizonyítékai, amelyek a bűncselekmény elkövetésének gyanúját keltik. Ez ugyanis a letartóztatás általános feltétele. Ha a bíróság szerint vannak ilyen bizonyítékok, akkor meg kell vizsgálnia azt is, hogy a letartóztatás különös feltételei is fennállnak-e vagy sem. Legalább egy különös feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy valakit le lehessen tartóztatni. Mindegyik különös feltétel egy-egy célt szolgál. Ezek a célok:
- a gyanúsított jelenlétének a biztosítása
- a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása
- a bűnismétlés megakadályozása.
Egy fogvatartási intézményben kritizálták a körülményeket
A letartóztatással elérni kívánt egyes célok mellé a jogalkotó egy-egy különös feltételt rendelt. Valamennyi cél alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az egyes célok mellé rendelt két feltétel egyike teljesül. A két feltétel egyike mindig a múltban történt esemény megtörténte, a másik pedig akkor teljesül, ha megalapozottan feltehető, hogy egy jövőbeli esemény be fog következni, a terhelt egy bizonyos jövőbeli magatartást fog tanúsítani. Az egyes célokhoz kapcsolódó valamely különös feltétel megléte esetén lehet helye letartóztatásnak.
A terhelt jelenlétének biztosítása
A jelenlét biztosítása érdekében akkor lehet elrendelni a letartóztatást, ha a terhelt megszökött, szökést kísérelt meg, vagy a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy megalapozottan feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne.
Ebben a körben arról dönt a bíróság, hogy szerinte szükséges-e letartóztatni valakit annak érdekében, hogy le lehessen folytatni a büntetőeljárást vele szemben. Anélkül ugyanis, hogy a gyanúsított időről időre a hatóságok rendelkezésére álljon, nem lehet lefolytatni vele szemben a büntetőeljárást. Ilyenkor azt vizsgálja a bíróság, hogy mik azok a körülmények amelyek a szökés, elrejtőzés valószínűségét növelik, és mik azok, amelyek ezek ellen hatnak. Magyarországon erre való hivatkozással rendelik el a legtöbbször az előzetes letartóztatást, ráadásul ez ellen a különös ok ellen igen nehéz védekezni amiatt, mert nem kézzelfogható.
A szökés veszélyére utalhat többek között, ha a gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekménnyel válik gyanúsíthatóvá, kevés szállal kötődik lakókörnyezetéhez (nincs családja), nagyon gyakran változik a lakóhelye, kifejezetten erre utaló nyilatkozatot tesz, például hamis iratokkal rendelkezik, szervezett bűnözői kapcsolatai vannak stb. Csökkenti a szökés, elrejtőzés veszélyét ugyanakkor, ha a gyanúsított rendezett személyi körülményekkel rendelkezik, büntetlen előéletű, családos, súlyos betegségben szenved, kisebb tárgyi súlyú bűncselekménnyel gyanúsítják, idős korú stb.
A bizonyítás megnehezítésének megakadályozása
A bizonyítás megnehezítése érdekében akkor rendelhető el a letartóztatás, ha a terhelt a bizonyítás meghiúsítása érdekében a büntetőeljárásban részt vevő, vagy más személyt megfélemlített, jogellenesen befolyásolt, vagy tárgyi bizonyítási eszközt, elektronikus adatot vagy vagyonelkobzás alá eső dolgot megsemmisített, meghamisított vagy elrejtett, vagy mindez megalapozottan feltehető. A bíróságnak döntenie kell arról is, hogy veszélyezteti-e a büntetőeljárás eredményes lefolytatását, ha a terhelt szabadlábon marad. Talán ez a különös ok a legkevésbé kézzelfogható letartóztatási ok.
Ez a veszély elméletileg minden büntetőeljárásban fennállhat. Ezért a bíróságnak a konkrét büntetőeljárásban kell alaposan mérlegelnie, hogy a gyanúsítottal szemben valóban szükséges-e erre a körülményre tekintettel a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése. Egyrészt azt kell vizsgálni, hogy a gyanúsítottnak valóban szándékában áll-e meghiúsítani a sikeres nyomozást, másrészt, hogy erre van-e objektív lehetősége. A bizonyítás meghiúsítása érdekében más személy megfélemlítése minden esetben jogellenes, a befolyásolás viszont nem minden esetben az. Emiatt szükséges a megkülönböztetés, hiszen nyilvánvaló, hogy a terhelt társakkal történő összebeszélés nem feltétlenül jogellenes.
A bűnismétlés megakadályozása
A bűnismétlés megakadályozása érdekében akkor rendelhető el a letartóztatás, ha a gyanúsított kihallgatását követően az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatta, vagy a gyanúsítotti kihallgatását követően elkövetett újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vagy mindez megalapozottan feltehető. Ha valaki a kihallgatását követően elkövetett cselekmény elkövetésével válik megalapozottan gyanúsíthatóvá, az önmagában megalapozhatja a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését. A bűnismétlés veszélyét egy már előkészített bűncselekmény befejezésére, az eljárás tárgyát képező cselekmény folytatására, valamint egy újabb bűncselekmény véghezvitelére tekintettel állapíthatja meg a bíróság.
A letartóztatás időtartama és a jogállamiság elve
A letartóztatás a vádirat benyújtása előtt legfeljebb a tárgyalás előkészítéséig tarthat, de maximum 1 hónapig. Vádirat benyújtása után pedig az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében jelenik meg a jogállamiság, ebből vezethető le a jogbiztonság elve. Minden jogállam fellép a bűncselekmények elkövetőivel szemben és megbüntetésükre legitim igénnyel bír. Ehhez egy olyan eljárásrendet kell kialakítani, amelynek célja a tisztességes és igazságos ítélkezés szolgálata, így nélkülözhetetlen, hogy érvényesüljenek a terhelt Alaptörvényben és a Be.-ben rögzített jogai.
A nyomozás alatt a nyomozási bíró rendelheti el egy hónapig a letartóztatást, majd ha a feltételei változatlanul fennállnak, alkalmanként három hónappal hosszabbíthatja meg az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig. Azonban egy év után - amennyiben a tárgyalás nem jutott el az előkészítő szakaszig ez idő alatt - már csak kettő havonta lehet hosszabbítani a letartóztatást. Ha a nyomozási bíró döntése ellen fellebbezéssel kíván élni a terhelt, a védő vagy az ügyész akkor a törvényszék másodfokú tanácsa jogosult eljárni.
A döntés alapjául szolgáló jelentős tényeket és körülményeket a bíróságnak a határozatába kell foglalnia, döntése pedig megalapozatlan, ha az indokolási kötelezettségének nem tesz eleget. A letartóztatást elrendelő, meghosszabbító vagy fenntartó végzések szolgálják, hogy később nyomon követhető legyen, a bíróság milyen indokok alapján tartotta megalapozottnak a kényszerintézkedést. Így lehetőség adódik a bírói önkény kizárására, az indokolás esetleges hiányossága pedig alapul szolgálhat a jogsértés megállapítására.
Az Alkotmánybíróság döntése a korlátlan letartóztatásról
A 2013. év végén módosult az előzetes letartóztatás akként, hogy ha 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban a terhelttel szemben eljárás, akkor az előzetes letartóztatás korlátlan idejű. Az Alkotmánybíróság 2021-ben a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) által átvett e rendelkezést a jogállamiság és a személyi szabadsághoz való jog megsértésére hivatkozva alaptörvény-ellenesnek nyilvánította.
A módosítás oka a hírhedt rablógyilkos banda, az ároktői banda néven elhíresült tettesek közül kettőnek az előzetes letartóztatása 4 év után megszűnt és a törvények szerint a bíró házi őrizetet rendelt el helyette. Két vádlott azonban a házi őrizetből megszökött és Svájcban fogták el őket. Mielőtt a harmadik elkövető tekintetében is letelt volna az előzetes letartóztatás maximális tartama, a kormány törvénymódosítást kezdeményezett és a parlament megszavazta a korlátlan letartóztatást.
Az alapvető jogok biztosa utólagos normakontroll eljárást indítványozott, amelyben az alaptörvény-ellenesség megállapítását kérte. Az alapvető jogok biztosa kifejtette, hogy a letartóztatás csak akkor tud az alkotmányos keretek között maradni, ha megőrzi „előzetes” jellegét. Vagyis nem funkcionálhat előrehozott büntetésként, kizárólag a büntetőeljárás sikerességét, a terhelt rendelkezésre állását valamint a bűnismétlés elkerülését biztosíthatja. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem ismerhető fel olyan kényszerítő ok, amely szükségessé tenné az előzetes fogva tartás felső határának az eltörlését. Kiemelendő, hogy az abszolút határidők leteltét követően a hatóságoknak egyéb eszközeik is maradnak annak érdekében, hogy a büntetőeljárás sikerességét biztosíthassák. Egyéb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést is alkalmazhatnak, mint például a bűnügyi felügyeletet.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság (EJEB) gyakorlata
Az EJEB esetjoga szerint a tartós fogvatartás jogszerűségéhez szükségesek az általános és különös fogvatartási okok - melyek a letartóztatás feltételei - továbbá a nemzeti hatóságoknak „különös gondossággal” kell lefolytatnia az eljárást. Amely azt jelenti, hogy a büntetőeljárásnak megfelelő ütemben kell haladnia és az eljáró hatóságokat nem terhelheti késedelem. Az EJEB ítéletei nevesítik a gyakorlat terén meglévő problémákat, legtöbb esetben ugyanis marasztaló ítélet születik Magyarországgal szemben.
Összességében ezen ítéleteket vizsgálva az mutatható ki, hogy a kényszerintézkedésekről döntő határozatok sematikusak, nem veszik figyelembe az egyedi ügyek sajátosságait, nem foglalkoznak kellően a terhelt személyi körülményeivel, valamint nem valósul meg a fegyverek egyenlőségének elve sem. Továbbá a strasbourgi ítéletekből következetesen kitűnik, hogy Magyarországot már visszatérően marasztalták el azért, mert a bírósági döntések nem térnek ki a védői érvekre az indoklásban és nem veszik figyelembe az ügy és a terhelt egyéni körülményeit.
A soronkívüliség elvének érvényesüléséből kifolyólag - amelyet az EJEE 5. cikk (3) bekezdése és a Be. 79. §-a is tartalmazza - egyébként is hárul egy kötelezettség a hatóságokra, hogy az eljárás a lehető legrövidebb ideig tartson és soron kívül folytassák le, ha a terhelt őrizetben van. A hazai szabályozás viszont semmilyen jogkövetkezményt nem ír elő e kötelezettség megsértése esetére, amely a rendelkezés diszfunkcionálissá válását eredményezi.
Statisztikai adatok és a szemléletváltás hatásai
A törvénymódosítás hatására a letartóztatások számának csökkenése volt várható, ebből kifolyólag pedig az enyhébb kényszerintézkedések arányának növekedése. Mivel a büntetőeljárási törvény 2018. július 1-én lépett hatályba, így egyelőre nem állnak rendelkezésre hosszú távú adatok, a statisztika alapján viszont az látható, hogy a Be. hatálybalépése eleinte kedvező változásokat hozott, hiszen csökkent a letartóztatások száma, de később emelkedés mutatkozott.
| Év | Ügyészi indítvány alapján elrendelt letartóztatások száma (I. fok) | Fellebbezés után elrendelt letartóztatások száma (II. fok) | Más kényszerintézkedés elrendelése (I. fok) | Más kényszerintézkedés elrendelése (II. fok) |
|---|---|---|---|---|
| 2018 (első félév) | 1699 | - | - | - |
| 2018 (második félév) | 1371 | - | - | - |
| 2019 | 3330 | 42 | 262 | 37 |
| 2020 | 3871 | 49 | 287 | 28 |
A 2020-as év statisztikai adatai negatív tendenciát mutatnak, mivel az ügyészi indítvány hatására 3871 esetben rendeltek el letartóztatást, a fellebbezés okán ez további 49 elrendeléssel bővült. Más kényszerintézkedést alkalmazott a bíróság 287 esetben, másodfokon 28 esetben.
A jelenlegi szabályok szerint a letartóztatás felső határának eltelte miatt elrendelt bűnügyi felügyelet esetében a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazása is kötelező. Ugyan az utóbbi jogintézmény nem biztosít ugyanolyan mértékű felügyeletet a terhelt felett, de a jogalkotói cél elérésére nem kevésbé alkalmas, főleg ha számításba vesszük az EJEB azon gyakorlatát, amely szerint az idő előrehaladtával különösen négy év után egyre kevésbé látszik indokoltnak az őrizet fenntartása. Mindezeken felül, ha a terhelt megszegi a bűnügyi felügyelet szabályait, amit a letartóztatás maximális tartamának elérését követően határoztak meg, a letartóztatás ismét elrendelhető, amelynek a maximális tartamát az újabb elrendeléstől kell számítani.
tags: #49 #kenyszerintezkedesrol #donto #hatarozat #jogereje
