A Földhözragadt János Története és a Magyar Novellairodalom Átalakulásai

A Hagyományőrző Elbeszélés a 20. Század Elején

A HUSZADIK század első harmadának hagyományőrző elbeszélői a való élet költői ábrázolását tűzték ki céljukul. Óvakodtak a romanticizmus lázas nyugtalanságától, gondos alakrajzolással vezették hőseiket az olvasók elé. Az erőtlenebb képzeletű mesemondók készséggel vállalkoztak a lélekelemzők szerepére, bár az olvasók nem szívesen vették aprólékos ecsetelgetésüket. A pusztán mulattatásra törekvő elbeszélőkből még az a becsvágy is hiányzott, hogy lelki boncolásukkal a komoly író szellemi felsőbbségének hiedelmét keltsék. Ezek a szórakoztatók megelégedtek azzal, hogy néhány órára kellemes időtöltést nyújtsanak a közönségnek. Tárgyaikat az élet felszínéről szedegették össze.

Tömérdek ügyeskedő író tűnt fel ebben a korszakban, novelláik bőséggel jelentek meg évről-évre, s pályájuk végén mégis visszhang nélkül haltak meg. A regényíróknak és novellistáknak általában két nagy hibájuk volt: nem ismerték az életet a maga sokrétűségében, és hiányzott tehetségükből a meseszövés ösztönössége. Az írók olvasmányaikból szedegették össze regényhőseik alakjait, kávéházi asztalok mellett üldögélve próbálkoztak meg a társadalom rajzával, nem vegyültek bele az életbe, nem volt mélyebbre ható tapasztalatuk. Leírták a grófok, papok, katonák, tisztviselők, bírák, ügyvédek, orvosok, mérnökök, tanárok, földbirtokosok, parasztok életét, de ez puszta papírosmunka volt, valójában mindenki csak önmagát és néhány vértelen emlékképét festegette elképzelt helyzetekben, aprólékos stilizálással. Mivel pedig csak ritka regényíróban buzogott fel sodró erővel a mese kitalálás és a mesemondás forrása, s mert legtöbben átlátszóan kieszelt, elcsépelten bonyolított, megszokottan végződő szerelmi történetekkel ismételték önmagukat, a közönség inkább a külföldi fordítások felé fordult.

A korszak elején még ott ragyogtak az olvasók előtt a tizenkilencedik század idősebb írói is. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Rákosi Viktor, Bársony István, Benedek Elek, Eötvös Károly, Tóth Béla munkáit feszült érdeklődéssel várta a közönség, de mellettük már egyre jobban előre nyomult - élén Herczeg Ferenccel és Gárdonyi Gézával - az új nemzedék.

A Valódi Élet Ábrázolása: Néhány kiemelkedő Novellista

Az elbeszélők, akik mélyebben hatoltak az élet valóságába, maradandó értékeket teremtettek. Így tettek azok, akik az egyszerű emberek sorsát, a vidék világát mutatták be hitelesen, a társadalmi változásokra érzékenyen reagálva.

Tömörkény István - Az Alföld Lelke

A szegedi tanyák magyar világát TÖMÖRKÉNY ISTVÁN (1866-1917) megkapó élethűséggel örökítette meg elbeszéléseiben és rajzaiban. A jelentéktelen esetek jelentős irodalmi értékekké súlyosodtak tolla alatt. Kötetei valóságos kortörténeti okiratok, annyira ismeri a tiszaparti szokásokat, olyan bensőséggel tárja föl az alföldi paraszt emberek lelkét. Látja jó tulajdonságaikat, figyeli rossz jellemvonásaikat, bemutatja összeütközésüket a haladó korral, eszményítés nélkül világít bele gondolkodásukba és érzésvilágukba. Szerelmi motívum ritkán fordul elő a Tömörkény-elbeszélésekben. Parasztjai nem érnek rá a szerelmeskedésre, sok a dolguk, józan a képzeletük, egészséges az idegzetük. Az író a maga cicomátlan szegedvidéki történeteivel méltán kiérdemelte kortársai megbecsülését. Méltán dícsérték személyében a táj-irodalom, az anyaföld-művészet, a «Heimatkunst» egyik legérdemesebb magyar-művelőjét. A parasztéletbe való beleélés tehetsége kevés íróban volt meg akkora mértékben, mint őbenne.

Móricz Pál - A Hajdúság Büszke Fia

Amilyen megértéssel rajzolta a szegedi tájak embervilágát Tömörkény István, éppen olyan szenvedélyes szeretettel fordult a Hajdúság felé MÓRICZ PÁL (1870-1936). A debrecenvidéki magyarok életéből sok jellemző visszaemlékezést dolgozott föl novellisztikus történetté. Zamatos magyarságú alföldi rajzaiban érdekes egyéniségek és jellemző típusok lépnek elénk. Az író felkutatja a szájhagyományokat, összeszedi az anekdotákat, elégikus hangulattal vonja be egy-egy személyéhez fűzött históriáit. Különösen érdeklődik a mellőzött, meg nem értett, feledésbe kergetett magyar tehetségek sorsa iránt, de bántja a hortobágyi tájak parasztjainak pusztulása is. Büszke fajszeretettel pillant hajdúsági alakjaira, csöndes borúval nézegeti a rohamos változásnak indult magyar életet. Eszményképe a törzsökös magyar ember. Amilyen nyers ösztönűek Móricz Zsigmond alakjai, éppen olyan nyájas Móricz Pál világa. Mind a ketten a Tiszántúl kálvinista szülöttei, csak a lelkük más, látásuk különböző. Móricz Pál a nemes emlékeket, a nagyságot, a jóságot szereti. Kényelmesen részletező elbeszélő módja a Tisza kanyargására emlékeztet.

Lőrinczy György - A Magyar Vidék Lírája

A méla humor lelkes fajszeretettel, a borongó életbölcselet költői hangulattal szövődött egybe LŐRINCZY GYÖRGY (1860-1940) történeteiben. Lőrinczy György a magyar vidék nemzeti szellemű novellistája, a magyar nép gondolkodásának és érzésvilágának művészi éreztetője. Poétikus hangulataival olyan magyar nyelv párosul, amelynek ritmusossága nem egyszer valóságos költeménnyé teszi prózáját. Csöndes szemlélődéseiben, bús lázongásaiban, sok keserűségében nincsen démoni árnyalás, bár az erkölcsök lazulását borús gondolatokkal szemléli. Az író a társadalmat szívén keresztül bírálja, s szíve megvonaglik, amikor éreznie kell a régi szépségek sírbatűntét. Lőrinczy György társadalomkritikája a rajongó fajszeretet jegyében fogant, lehangoló élettapasztalatai mélyreható lírával szövik át történeteit. Természetfestései közül különösen a Bükk szépségeinek ábrázolása keltett figyelmet, ezt a bérces-völgyes tájat a költői lélek boldog elragadtatásával varázsolta olvasói elé.

Szemere György - A Dzsentri Kora

SZEMERE GYÖRGY (1863-1930) írásaiból a tiszántúli földesurak és a szabolcsi parasztok alakjai a lelkes fajszeretet hagyományos megvilágításában lépnek elő. Az író szívesen festi az erős szenvedélyeket, különösen az egyszerű embert a maga őserejében. Úri hőseinek javarésze a régi nemesi világból került át korunkba, egy másik csoport a modern társadalomból való. Szereti a különös alakokat és csodás tárgyakat is, de elhitető képessége gyöngébb képzelőerejénél. A dzsentri pusztulása erősen foglalkoztatja, a nemesi gőg és a polgári munka osztályellentéteire a szerelemben talál megoldást. Az az erkölcsi célzata, hogy a családi hagyományaikra büszke földbirtokosok is fogjanak immár a polgári munkához, egyik-másik regényéből erősen kiütközik.

Lovik Károly - Város és Vidék Kontrasztja

A stílus előkelősége, a kompozíció gondossága s a fínomabb részletezések kedvelése jellemezte LOVIK KÁROLY (1874-1915) elbeszélő művészetét. A nagyváros jellegzetes alakjai, a magyar vidék képe és a kisvárosok hangulatai hatásosan elevenednek meg könyveiben. Derűs alaptermészetű, egészséges kedélyű, kellemes hangú író. Van benne némi hűvösség is, bizonyos megfontolt zárkózottság. Vándormadár (1909) című regénye szerencsés írói elmélyedés gyümölcse. Illésfalvi Dénes földbirtokos hiába küzd szerelmi boldogságáért, csalódik minden nőben, az életet üresnek találja, öngyilkos lesz. Az író a szerelmi élet rajzában óvakodott az érzékcsiklandó részletektől, művészi érzéke nem lépett alkura az üzleti haszonnal.

Zsoldos László - A Víg Novella Mestere

Amiben leggyöngébb volt e kor irodalma, abban tűnt ki ZSOLDOS LÁSZLÓ (1874-1926) tehetsége: a víg novellában és víg regényben. Különösen A fekete huszárral (1909) keltette föl a figyelmet. Vica, a pompás leány, elmondja naplójában élete szomorú megindulását, szenvedéseit, boldogságát. A fiatal lélek napsugaras megvilágítása a költészet harmatát hinti a naplóra. Az élettel való viaskodás nem teszi sötétté a történetet, a sebesen gördülő események egészséges erkölcsi levegőben játszódnak le. Zsoldos László egyéb munkáiban is eleven mesélő, üde alakrajzoló, meleg szívű humorista. Hol mulattat, hol meghat bennünket. Munkáiból nem hiányzik sem a leleményes megfigyelés, sem a fínom részletrajz. Különösen a serdülő fiúk és leányok lelkivilágát ábrázolja talpraesetten.

Csathó Kálmán - Az Optimista Dzsentriábrázoló

CSATHÓ KÁLMÁN (1881-) optimista író: ritka kivétel a kor pesszimista áradatában. Jó megfigyelő, könnyed mesélő; friss leleménnyel, eleven hangon beszéli el történeteit. Első regénye, A varjú a toronyórán (1916), Domonkos Lenke szerelmi története: milyen mesterkedésekkel hódítja meg az ügyes úrileány Sivány László földbirtokost. Most kél a nap (1917): Bontha András és Káringécz Vilma szerelmét bonyolítja a szerencsés kibontakozásig. Az egész kisváros fölháborodik azon, hogy a főispán fia szerelmes a trafikos-kisasszonyba, mindenki ellenük esküszik, de a jellemes fiatal férfi elszántsága legyőzi a dzsentri-gőgöt. A Leányok, anyák, nagyanyák (1917): regénytrilógia, két előkelő nő gyűlölködésének története, a háttérben az ország politikai eseményeivel a Bach-korszaktól a proletárdiktatúráig. Csathó Kálmánnak nagy érdeme, hogy meglátott számos olyan magyar alakot, akiket őelőtte másak nem méltattak figyelemre. A vidéki földbirtokos-nemesi középosztályt nem a nemzetközi társadalomtudósok ellenséges indulatával szemlélte, hanem a rokonérzelmű magyar író vídám szellemével. Legszívesebben a nőkről írt. Hősnői tűzön-vízen keresztül meghódítják a hálójuk közelébe kerülő férfit, azontúl már inkább csak az a gondjuk, hagy meggátolják férjeik félrelépését, és gondoskodjanak gyermekeikről.

A Földhözragadt János Története - Egy Arc a Valódi Életből

Az előbb bemutatott szerzők műveihez hasonlóan, melyek az egyszerű emberek, a vidéki élet mélységeit tárják fel, A Földhözragadt János című novella is egy ilyen sorsfordító történetet mesél el, rávilágítva a föld és az ember közötti ősi kapcsolatra, valamint a társadalmi igazságtalanságokra.

Igenis, egyszerűen csak Földhözragadt János. Ez nem olyan szép név ugyan, mint a Gomborrú Habók Fügedi vagy a Laskafülű Csonka Keserű, de azért őróla is igen szép történetet tudok. Érdemes azt följegyezni a kéménybe korommal. Földhözragadt János nem volt mindig földhöz ragadt ember, de mindig szeretett volna az lenni. Ez már vérében volt a hetedik öregapja óta, akit talán a Dózsa György idejében vertek agyon mint földigénylőt. Ez a János nyilván sohase hallott Dózsa Györgyről, se a hetedik öregapjáról, de azt meg bizonyosan nem tudta, hogy minek hívták a dédapját. A Jánosoknak nincsen családfájuk, és ha volna, akkor kapanyelet csinálnának belőle, hogy ne kelljen azt is pénzen venni. A Jánosok családi hagyományai csak addig tartanak, ameddig az akácfa kereszt kilátszik a temetőben a gaz körül. Mikor aztán az akácfa kereszt elkorhad, elkeveredik a homokba az ősök emlékezete is, és többet a kakas se kukorít utánuk.

Pipacs lesz belőlük és szarkaláb meg keserű lapu és búzavirág, és mikor a Jánosok kis maszatos kölykei azt játsszák, hogy "sör-e, bor-e, pálinka-e?" és összerágják a keserű pipacsbimbót, akkor egész bizonyosan nem jut nekik eszükbe, hogy ők most a tulajdon őseikből élnek. És mégis úgy kell lenni, hogy a sehol föl nem jegyzett emlékezetű Jánosok, akiket ezer esztendő alatt megevett a magyar föld, ezekkel az istenkéz vetette vadvirágokkal üzengetnek föl a mindenkori Jánosoknak valamit, ami beleeszi magát a csontjukba, a vérsejtjeikbe, és amit a tudósok és a költők úgy hívnak, hogy földéhség. A pillekergető gyereknek üzennek a papsajtvirággal, a suhancnak a szagosbükköny piros csokrával, a kicserzett tenyerű, lehajtott fejű Jánosoknak a búzakalásszal. Ó, azért nem kell kiszántani és bíróság elé állítani a reves csontokat, hiszen nincsen az ő üzenetükben semmi bujtogatás! Csak valami törvény van benne, valami nagyon ősi törvény, ami egyidős a teremtéssel, s amit végrehajtja a pók, mikor magának szövi a hálót, a madár, mikor magának rakja a fészkét, s a mókus, mikor magának takarítja be a bükkmagot. De tudnivaló, hogy ezek oktalan állatok, s nincsenek olyan okos berendezéseik, mint az emberi társadalomnak, amely tudott magának más törvényeket csinálni, mint az erdei és mezei vadaké.

Attól se kell félni, hogy a Jánosoknak valami rossz szándékuk volna, és destruálni akarnák az emberi törvényeket az ősi törvényért, ó, dehogy! A Jánosok nem tudnak latinul, és az ősi törvény alszik a lelkükben, mint a tejútban a fény. Ha néha csillámot vetne is, a Jánosok rászorítják a nehéz tenyerüket, mert tudják, hogy mindennek úgy kell lenni, ahogy van, és hogy minden a jó Isten rendelése. A mi Jánosunk sem csinált soha semmiféle ribilliót. Azok közül a békességes Jánosok közül való, aki mikor elvitték embert ölni, és a lengyel fenyéren hasra fekve várta a halált, a srapnelek csipogása közben belemarkolt a föltúrt földbe, szétmorzsolta, a szagát beszívta, a nyelve hegyére vette, és hátraszólt a tisztjének: - Hadnagy úr, ez ám a föld!

Nem tette hozzá, hogy "hej, ha nekem ilyen volna" Pedig egy kis pálinka is tüzelt benne, mert kellett a sturmhoz a szíverősítő, de még attól se gondolt olyan bolondságot, hogy őneki tulajdon földje legyen valaha. Hanem aztán, mikor öt esztendő múlva az ő falujukban is kidobolták, hogy földosztás lesz, akkor ő is fölment a községházára az urakhoz, hogy neki is írjanak földet. - Hát aztán mennyi földet igényel kend? - kérdezték tőle. Mikor János azt mondta, hogy két holdat, a jegyző úr is rábólintott meg a városból való nagyságos bíró úr is. De a környékbeli uraságok is ott toporogtak, s azok elkezdtek mozgolódni. A többinek egy hold is elég volt, minek kellene neki kettő? János sokkal jobban megijedt, mint mikor a gépfegyverek kotyogtak. Alig tudta elmotyogni, hogy hány szájat kell annak a két holdnak jóllakatni. Ő meg az asszony kettő; meg a négy gyerek, az hat; a tehetetlen apját, anyját is ő tartja, az nyolc; de kilencediknek még az öregszüle is ott van, a felesége nagyanyja. - Vén ebre már kár a korpa - mondta egy különösen mérges uraság, ami olyan szép közmondás, hogy mindenkinek el kellett rá magát nevetnie. János is mosolygott, mint a dézsmabárány, és szeretett volna azzal a közmondással válaszolni, hogy "aki pedig nem akar megvénülni, akassza föl magát". De a jegyző úr közbeszólt, hogy János mindig derék ember volt, a komenistákhoz se állt be, s erre a bíró úr, az Isten áldja meg érte, megítélte Jánosnak a két hold földet. Így lett Földnélküli Jánosból Földbirtokos János az idei tavaszra.

Igaz, hogy a földecskének egyik sarka tocsogós csincsés volt, ahol csak pióca termett, aztán egy kis vakszik is holttetemkedett rajta, amibe nem lehet más vetni, csak bukfencet - de azért János soha olyan vidáman nem nézdegélt a világba, mint az idei tavaszon. Hét nemzedék elfénytelenedett szemének a ragyogása tért vissza a tekintetébe, mikor körülhordozta a maga földjén. Ha János alanyi költő lett volna, ódával szentelte volna meg ezt a pillanatot, így azonban csak a Mit visz kutyát rúgta lágyékon, mikor az előre akart szaladni, hazatérőben a birtok föltekintéséből. - Hohó, azt hiszed, majd ezután is te mégy előre? Majd csak utánam, Mit visz, utánam! Ezután már így lesz. Persze, már akkor megkésett János a szántással, mikor így átvette az impériumot a két holdon, és különben sem volt se igája, se vetőmagja, se semmije az égvilágon. De most már volt becsülete, és arra kapott interes pénzt. Ebből ledugatott a földecskébe egy kis krumplit, babot, paprikát, paradicsomot, mit. Csupa nem nagy munkájú palántát, amivel az asszony meg a gyerek is el tudnak piszmogni. Ő maga, János, ezután napszámba adja a maga erejét, mint eddig, s olyankor megint előtte leffeghet a Mit visz. Csak egy-két esztendeig, még a gyerekek embermunkára valóvá serdülnek. Akkor majd a gyerekek túrják a más földjét, de ő már csak a magáét szántogatja.

Péter-Pálkor fogta is a kapát János, és elindult részt keresni, más célszerű szegény ember módjára. Tíz-tizenkét nagy uradalom a környéken, ötezer holdasok, tízezer holdasok, s Jánost mindenütt kedvelték az ispán urak, mert tudták róla, hogy jó dolgos, és az erkölcseiben nincs kivetnivaló. - Kell-e a munkás, uram? - köszönt be János az első majorba. Az volt a válasz, hogy a munkás igen, de aki maga is gazda, az csak menjen a maga földjére. Ez az uraság parancsa, így adta ki még az ősszel a földosztáskor. És ahová beköszönt János, mindenütt azzal fogadták: - Hja, kend az a híres? Kendnek kellett a két hold föld? No hát menjen kend dolgára, és ne vegye el a keresetet a szegény embertől. És így maradt János az idei nyáron rész nélkül, és így nem kellett az idei őszön sehol se kukoricatörőnek, se cirokvágónak, se répaszedőnek. Nem használt se imádkozás, se káromkodás, hiába kínálkozott fűnek-fának, hiába kérdezte, hogy mit eszik ő kilencedmagával a télen, mindenütt azzal fizették ki: - Egye meg kend a földjét!

Mire a földjén elhervadt a varjúmák is, akkorra János belátta, hogy nagyot vétett. Nem tudni ugyan, hogy mi ellen, mert törvény adta neki a földet, a nevét is tudja, birtokreformtörvény a neve - de hát minek már azt keresni? Jó keresztény létére szánja-bánja bűnét, jóvá is akarja tenni. A múlt héten fölment a községházára, és bejelentette a jegyző úrnak, hogy vissza akarja adni a két hold földet. - Sok baj van kendtekkel, János - tolta föl a jegyző a homlokára a pápaszemet. János megfogadta, hogy soha többet az életben nem lesz vele baj, csak még most az egyszer szabadítsák meg az urak a földtől.

A Regénypályázat és a Kortárs Irodalom Dilemmái

A Földhözragadt János történetéhez hasonló, a társadalmi valóságot tükröző művek iránti igény nem csupán a múlté. Az Írott Szó Alapítvány és a Magyar Napló szerkesztősége 2006 elején regénypályázatot hirdetett, amelynek célja az 1989-90-es rendszerváltozás és az azóta eltelt időszak társadalmi, kulturális és morális változásainak bemutatása volt. A zsűri József Attila esztétikai elvét tekintette irányadónak: „Szép szó magyarul nem fölcicomázott kifejezést, hanem testet öltött érvet jelent. A szép szó nem csak eszközünk, hanem célunk is.”

Alföldy Jenő kritikusan megjegyezte, hogy az irodalom nem reflektál kellőképpen a társadalmi változásokra: „Lényegében még ma is az Aczél-korszak utolsó évtizedében polgárjogot nyert, minden másféle irodalmat maga mögé szorító epika korszakát éljük, szinte változatlan nevekkel, egyetemi és médiakánonnal, kultúrpolitikai támogatással. És senki nem ír a nagy lenyúlásokról, a politikai, gazdasági és sajtókarrierekről, a félresiklatott sorsokról s mindarról, ami a privatizáció és a korrupció korszakára, egyszóval a vadkapitalizmusra olyannyira jellemző.” Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője hangsúlyozta, hogy az igazi irodalom „nem csupán individuális ügy, az irodalom, talán ez a megállapítás némileg fellengzősen hangzik, mégis igaz, a nemzet lelkiismerete.”

Bár a nagyszabású regények hiányoztak, a kispróza terén sokkal színesebb a kép, és számos tehetséges szerző foglalkozott a kortárs valósággal. Példaként említhető Csender Levente, Csernák Árpád, Báró László, Dragomán György, Gere István, Horváth (EÖ) Tamás, Rott József, Nagy Koppány Zsolt neve. Azonban a kibontakozásukhoz szükséges irodalmi légkör, szellemi és anyagi ösztönzés sokszor hiányzik.

Elektronikus Irodalmi Források és Gyűjtemények

A digitális korban az irodalom hozzáférhetősége jelentősen megváltozott. Egy települési könyvtár, bár nem tárolhat minden könyvet fizikailag, lehetőséget biztosít az olvasók számára a keresett kötetek elérésére. Ennek egyik formája az elektronikus könyvtárak, mint például a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) gyűjteményeinek népszerűsítése.

Az Országos Széchenyi Könyvtár működteti a MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár) gyűjteményt, amely számos klasszikus és kortárs művet tesz elérhetővé. Hasonlóan, a Petőfi Irodalmi Múzeum hozta létre a Digitális Irodalmi Akadémiát (DIA) 1998 tavaszán, gyarapítva a digitálisan elérhető irodalmi kincseket.

Néhány példa a MEK gyűjteményéből, melyek az elbeszélő irodalom fontos alkotásai, és részben a cikkben tárgyalt korszak vagy témák körébe tartoznak:

• Ady Endre: Ady Endre összes prózai művei
• Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág
• Gárdonyi Géza: Aggyisten Biri!, Mi erősebb a halálnál?
• Jókai Mór: De kár megvénülni!, Egy hírhedett kalandor a XVII.
• Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok, Mikszáth Kálmán művei
• Karinthy Frigyes: Görbe tükör
• Krúdy Gyula: N. N.
• Németh László: Történeti drámák
• Rejtő Jenő: El a pokolból!, Gyilkos?!, Vissza a pokolba!

tags: #a #foldhozragadt #janos #valogatott #novellak

Népszerű bejegyzések:

• Hagyomány és megújulás a Vasas mezében
• Részletesebben a NEKA-ról
• Németh Júlia életútja és céljai
• A CSKA Moszkva aktuális átigazolási hírei
• Női jégkorong: Magyarország–Japán