A Ferencváros Történelmi Diadalmenete: Az 1965-ös Vásárvárosok Kupája Győzelem és a Klub Öröksége

A Ferencvárosi Torna Club, röviden a Fradi, a magyar sporttörténelem egyik legmeghatározóbb egyesülete, amelynek gazdag múltja számos emlékezetes pillanatot tartogat. Miközben a klubot gyakran a legádázabb riválisával, az Újpesttel vívott „futballháború” kapcsán említik, van egy esemény, amely minden más siker fölé emelkedik: az 1965-ös Vásárvárosok Kupája (VVK) győzelem. Ez a diadal nem csupán a Fradi, hanem az egész magyar klubfutball máig legnagyobb sikere, amely bevéste a zöld-fehér színeket a nemzetközi labdarúgás térképére.

A Fradi és Újpest rivalizálásának mély gyökerei

Március 10-én újra telt ház előtt rendeztek Ferencváros-Újpest meccset, ami a Könyvesblogon nyilván nem kiemelt ünnepnap, de Margitay Richárd és Margitay Zsolt Ferencváros-Újpest: A futballháború című könyve miatt foglalkozunk vele. Az ellenségeskedésben komoly szerepet játszott a vallás, a politika és a társadalmi helyzet is. Az Újpesti Torna Egyletet 1885. június 16-án alapították, míg a Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án, előbbinek Egység, Épség, Egyetértés, utóbbinak Erkölcs, Erő, Egyetértés volt a jelszava. Habár 108 éves hagyományokkal rendelkezik a derbi, a küzdelem csak az 1930-as évektől éleződött ki, miután az újpestiek is beszálltak az addig csak a Ferencváros és az MTK által vívott bajnoki versengésbe. Az Újpest 1950-ig vidéki csapatnak számított, mivel csak akkor vált Budapest részévé.

Nem csupán kerületi- és színbeli ellentét húzódik a csapatok között, hanem ezen túlmenően vallási, kulturális és politikai szembenállás is jellemezte egykoron az összecsapást. A szurkolói bázis eltérő volt: a Fradi katolikus csapat volt asszimiláns német kispolgári háttérrel, addig az Újpest egy vegyes társadalmi összetételű együttesként funkcionált, amelyben németek és zsidók is megtalálhatóak voltak a szimpatizálóik között. A Fradi a kommunizmusban igazi ellenzéki csapat volt, míg az Újpest a Belügyminisztérium focicsapataként üzemelt. Az 1950-es években pedig a klubok életébe való állami beavatkozás idézte elő azt, hogy a két gárda gyűlölt ellenséggé vált egymás szemében. Meghatározó volt a szurkolók számára az azonosulás szempontjából, hogy az ötvenes évektől az Újpest a Belügyminisztérium csapata lett, a Fradi meg ellenzékinek számított.

A csapatok, a játékosok és a szurkolók próbáltak kimaradni ebből a történetből, ugyanis számukra sokkal fontosabbak voltak a gyökerek és a hagyományok. A csapatokkal való szimpátia, illetve összetartozás sokkal erősebb érzés, ezt felülírni fegyverrel és vérrel sem lehetséges. Kisebb szurkolói csoportok mindig is léteztek. A csoportosulás baráti társaságok összeolvadásából szerveződik, amelyet minden esetben a közös érdeklődési kör tart életben, ami maga a klub. Az igazi botrányok a rendszerváltás után kezdődtek a Ferencváros-Újpest rangadókon. A szurkolóknak miért vált céljukká, hogy háborús helyszínné változtassák a várost? Tudomásul kell venni, hogy sok embernek ez az egyetlen szórakozási lehetősége az életben, mármint az, hogy önfeledten kitombolhassák magukat a mérkőzésen, miközben a csapatuk legyőzi az ősi riválist. Az itt szerzett gólok és győzelmek pedig felérnek egy "orgazmussal". Az persze már más kérdés, hogy ezek az összecsapások milyen károkat és személyi sérüléseket eredményeznek. Ustawkának nevezik, amikor futballhuligánok egy része előre megbeszéli egymással az összecsapás helyszínét és idejét. A szurkolók legelvetemültebb része valóban csak balhézni jár a meccsre, kevésbé érdekli őket az eredmény.

Egy régi anekdota szerint 1899-ben a Ferencváros szerelése még zöld-lila színekből állt, amely aztán a többszöri mosás következtében kifakult, a lila rész pedig a fehérítő hatására hófehér lett. A csapat első hivatalos mérkőzésén így már zöld-fehér dresszben léptek pályára az FTC játékosai. A Fradi-szív elnevezés 1929-ből származik. A mai szurkolók szerint fradistának lenni egy életérzés, de ez már abban az időben is így volt. Akkoriban havi 5 pengőért lehetett a szerveződés tagjává válni, amiért a klub cserébe egy jelvényt adott, amit aztán a szívük fölött viseltek a drukkerek.

A magyar klubfutball csúcsa: Az 1965-ös VVK-győzelem

1965. 55. évfordulójához érkezett a Ferencváros, és a magyar futball történelmének legnagyobb sikere: a Fradi 1965. június 23-án a Juventus ellen hódította el a Vásárvárosok Kupáját. Az 1950-es évek előtt nem volt az európai klubfutballnak egyetemes, az európai szövetség összes tagországát felölelő sorozata. Az 1950-es években azonban megváltozott az európai labdarúgás rendszere. 1955-ben útjára indult a Bajnokcsapatok Európa-kupája, vagyis a BEK, az UEFA pedig azóta minden évben megszakítás nélkül megrendezi a legjobb európai klubcsapatok tornáját, 1992 óta UEFA Bajnokok Ligája néven. A többieknek ott volt az 1960-ban útjára induló Kupagyőztesek Európa-kupája, amely 1999-es utolsó kiírása után beleolvadt az így harmadikból második számú európai kupasorozattá előlépő UEFA-kupába, ami 2009 óta UEFA Európa-liga néven működik. Ha pedig még egy lépcsőfokot visszamegyünk a sorozat evolúciójában, azt láthatjuk, hogy az UEFA-kupa a BEK-hez hasonlóan már 1955-ben útjára indult, ám 1971-ig Vásárvárosok Kupája (VVK) néven működött. Az első két kiírásban a nemzetközi vásárokat rendező városok válogatottjai, vegyes csapatai mérkőztek. Hamarosan rájöttek azonban, hogy kedvezőbb, ha egy csapat képviseli a „vásárvárost”.

Nos, ezt a míves trófeát emelhette a magasba a Ferencvárosi Torna Club 1965-ben, ezzel pedig máig a Fradi az egyetlen magyar egyesület, amelyik el tudta hódítani a három nagy összeurópai nemzetközi kupasorozat (BEK/BL, KEK, VVK/UEFA-kupa/Európa-liga) valamelyikének serlegét. Kétségtelen, hogy bár hatalmas tett volt kétszer elhódítani a Közép-európai Kupát is, különösen az 1937-es kiírás megnyerésének volt igazán nagy értéke elnézve a résztvevő országokat és csapatokat, mégis az FTC 1965-ös VVK-sikere a csapat és az egész magyar klubfutball máig legnagyobb sikere. A dicsőséges eredmények sorában előkelő helyet foglal el a Ferencváros 1965-ös Vásárvárosok Kupája-győzelme.

A VVK-menetelés: Mérkőzések a dicsőségig

A nagy sorozat még 1964. szeptember 9-én, a Népstadionban kezdődött, ahol a Ferencváros a csehszlovák Zbrojovka Brnót fogadta. Varga és Albert góljaival azért mégiscsak sikerült 2-0-s győzelemmel kezdeni a nemzetközi kupaszereplést, ám ez az akkori csapattól nem számított hazai pályán kiemelkedő teljesítménynek. Ráadásul majdnem sovány előnynek bizonyult a visszavágóra, hiszen egy héttel később Brnóban a csehszlovákok 1-0-ra megnyerték a visszavágót! A második körben október végén következett az osztrák Wiener SC, a Fradi pedig idegenben ezúttal is 1-0-s vereséget szenvedett. A budapesti visszavágón bár Novák és Varga révén eljutott két gólig az FTC, az osztrákok is betaláltak, a 2-2-es összesítés pedig azt jelentette, harmadik mérkőzésre kerül sor. A harmadik meccset szintén Budapesten játszották november 18-án, a mintegy 40 ezer néző pedig szakadó esőben is ünnepelt, Albert Flórián duplája ugyanis ferencvárosi továbbjutást ért.

A harmadik kör december végi római sorsolásán a Ferencváros stílszerűen az AS Romát kapta ellenfélül. Érdekes volt az akkori lebonyolítás, ugyanis ekkor már csak 12 csapat volt versenyben. 1965. március 10-én Rómában egy sérülésektől sújtott Ferencváros lépett pályára, amelyben az egyik legnagyobb sztár, Albert Flórián sem lehetett ott, a Császár ugyanis ekkoriban katonai szolgálatát töltötte. Az FTC így olyan saját nevelésű fiatalokkal állt fel, mint Juhász István vagy Rátkai László. Utóbbi kapásból hatalmas, szépségdíjas gólt szerzett, rajta kívül pedig Fenyvesi Máté is betalált, a zöld-fehérek óriási, 2-1-es győzelmet arattak Rómában! Egy héttel később a Népstadionban a rómaiak mindent megtettek azért, hogy megfordítsák a párharcot, ám a visszatérő Albert a 41. percben mégis az FTC-t juttatta vezetéshez.

Következett a legjobb hat csapat között az Athletic Bilbao. Április 7-én Budapesten indult a párharc, és bár a Fradi végig nagy mezőnyfölényben játszott, a vége sovány, 1-0-s győzelem lett, Juhász István döntötte el a találkozót. Maradt így bőven izgalom a spanyolországi visszavágóra is, amely remekül indult, Varga góljával ugyanis a mieinknél volt az előny. A Bilbao azonban fordított, és hiába esett el Albert és Varga is egymás után gyanús körülmények között a tizenhatoson belül, a játékvezető sípja mindkét esetben néma maradt, így az Athletic 2-1-es sikerével kiharcolta a mindent eldöntő harmadik meccset. A sorsolás a Fradinak kedvezett, így május 13-án ismét a Népstadionban fogadhattuk a több 1964-es spanyol Európa-bajnokkal felálló baszkokat. A zöld-fehér gárda teljesen a támadásra rendezkedett be, időnként hat ferencvárosi rohamozta a spanyol kaput. A mérkőzést egyébként több százezer néző láthatta (!), mivel a szurkolók kérésére a tévé is egyenesben közvetítette a találkozót.

Az elődöntőben jött a két évvel későbbi világbajnok angol válogatott alapembereivel, Bobby Charltonnal, Dennis Law-val, George Besttel felálló Manchester United. Az első, manchesteri mérkőzést május 31-én, hétfőn játszották a csapatok. A hazaiak játszottak fölényben, ám a 23. percben kissé váratlanul vezetéshez jutottak a zöld-fehérek. Novák bombája a szétugró sorfal között a jobb sarokba vágódott. Hat nappal később a Népstadionban a Ferencváros szinte azonnal magához ragadta a kezdeményezést, megpróbálta hamar ledolgozni az egygólos hátrányt. Novák tizenegyesből szerzett góljával mégis sikerült megtörni őket, ennél többször azonban, bár a szakvezetés két elmaradt tizenegyest is számon kért a játékvezetőn, nem jött össze, így ezúttal is harmadik mérkőzés döntött a fináléba jutásról. A sorsolás harmadszor is a Fradinak kedvezett hasonló helyzetben, így június 16-án ismét a Népstadionban találkoztak a felek. 70 ezer szurkoló ünnepelhetett tombolva az első félidőben, amikor is Karába János felejthetetlen bombagólt lőtt. Az FTC 2-1-re megnyerte a mindent eldöntő harmadik mérkőzést, és bejutott a Vásárvárosok Kupája döntőjébe!

A Ferencváros VVK-menetelése 1964/65-ben

A torinói döntő: Fenyvesi Máté fejesgólja

A fináléra 1965. június 23-án került sor Torinóban. Bár a szabályok értelmében a döntő is oda-visszavágós alapon dőlt volna el, a Ferencváros vezetősége a nyárra már korábban lekötött egy két és fél hetes Egyesült Államokbeli túrát, ezért kénytelen volt beleegyezni, hogy a döntőnek ne legyen budapesti visszavágója. A portya miatt az FTC feladta a pályaválasztói jogát, így csupán a torinói találkozó döntött a Vásárvárosok Kupája sorsáról. A terminushiány miatt összeülő kupabizottság arról is határozott, döntetlen esetén kétszer tizenöt perc hosszabbítás következik, ha az sem hoz döntést, mindkét együttest győztesnek nyilvánítják, fél évig a Juve, fél évig a Fradi őrzi a kupát. Matt Busby, az angolok menedzsere a fináléról többek között ezt mondta: „(...) úgy vélem, a Ferencváros nem vállalkozik lehetetlen feladatra, ha le akarja győzni a Juventust, de csak ha úgy játszik, mint június hatodikán! (...) Az esélyek közel egyenlőek és a Juventus nem legyőzhetetlen. Egy kiváló formában játszó Ferencváros (...) ellensúlyozni tudja az idegen pálya hátrányait.”

A hazai közvélemény biztos Juve-győzelmet várt. Erre reális alapjuk volt, hiszen 1965-ben csak az Inter bajnokcsapata győzte le Torinóban a Juventust! A 71 ezres stadionban csak mintegy 30 ezer, de igen harsány hazai szurkoló foglalt helyet. Fradi-szurkoló? Talán egy sem volt - mármint a napjainkban szokásos csoportos utaztatás szerint - egyszerűen nem adtak „Nyugatra” útlevelet - fradistáknak meg pláne. Ennek ellenére jól játszottunk, a fülledt, meleg időjárásban végig egyenrangú ellenfelei voltunk a paraguayi Heriberto Herrera edző együttesének. A szünet után megváltozott a játék képe, az alábbhagyó hőségben a Juventus megpróbált sebességet váltani, de a mieink állták a rohamokat, sőt, időnként felül is kerekedtek az ellenfélen. Egyre többet támadott a Ferencváros, a 74. percben pedig a jobb szélen előrehúzódó Novák mintegy 30 méterről nagyszerűen ívelt a kapu elé. A legenda szerint a beadás pillanatában a labdát a kapu előtt váró Albert felkiáltott: „Rossz ez a passz!”, ám ő ugyan nem tudta megjátszani, a hosszú oldalon viszont berobbant Fenyvesi Máté, aki magasan felugorva, mintegy hat méterről a földre fejelve a hálóba pattintotta a labdát! Páratlan bravúrt vitt véghez a Ferencváros labdarúgócsapata, 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját; a Juventus elleni torinói döntőben Fenyvesi Máté góljával 1:0-ra győzött.

Giancarlo Bercellino, a Juventus egyik alapembere így emlékezett: „Albert… Az ő nevét nem felejtem, tisztelője voltam akkor is, aznap is többször meggyűlt a bajom vele. Fenyvesi, a magyarok gólszerzője szintén megmaradt emlékeimben. A Ferencváros rendkívül erős csapat volt, és azt kell mondanom, a torinói mérkőzésen teljességgel rászolgált a győzelemre.” A La Gazzetta dello Sport tudósításában Angelo Rovelli ezt írta: „Fenyvesi látványos góljával a Ferencváros nyerte meg a Vásárvárosok Kupája döntőjét. Az eredmény megkérdőjelezhetetlen, bármily fájó ez a Juventusnak, amely a csalódott torinói szurkolók füttyétől kísérve hagyta el a pályát. Ezzel szemben a Ferencvárost éltette a közönség, az együttes a csapatkapitány Mátrai vezetésével a kupával tiszteletkört futott a tribünök előtt. Mindez azt jelenti, hogy a Juventus drukkereiben szemernyi kétség sem maradt afelől, hogy a jobb csapat nyert, és ezt kár is lenne tagadni.”

Mészáros József edző lelkendezett: „Forró légkörű mérkőzést vívtunk. A fiúk lelkesen, odaadóan küzdöttek, átérezték, hogy nemcsak a Ferencvárost, hanem az egész magyar labdarúgást képviselik. Végtelenül örülök a sikernek, azt hiszem, győzelmünk jogosságát senki sem vitathatja.” Fenyvesi Máté így fogalmazott: „Számomra az a legnagyobb öröm, hogy dicsőséget szereztünk a magyar labdarúgásnak. Úgy látszik, most jó sorozatban vagyok. Gólt fejeltem az osztrákoknak és most is!” Mátrai Sándor a sorozatról elmondta: „A lényeg, hogy túlzottan tulajdonképpen senkit sem szabad tisztelni a pályán. Csak éppen annyit szeretnék leszögezni, hogy a hírek néha túloznak.” Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke pedig Varga Zoltánról kérdezett: „Ki ez a Varga? Mióta játszik?” A válasz után ennyit mondott: „Fiatal játékost rég láttam ilyen okosan futballozni.”

A Ferencváros további kiemelkedő nemzetközi szereplései

A labdarúgócsapat emlékezetes nemzetközi kupameneteléseinek emlékeit idézzük fel a fradi.hu és a Fradi Múzeum cikksorozatának segítségével. Az 1965-ös VVK-t megnyerő Ferencváros az 1973/1974-es bajnoki idényben 39 pontot gyűjtött, e teljesítménnyel pedig hárommal lemaradva a második helyen végzett a hetvenes évek hazai egyeduralkodója, az Újpesti Dózsa mögött. A KEK akkoriban a másodikszámú európai kupasorozatnak számított a BEK mögött, amelynek a rendszerváltásig igen komoly presztízse volt. A mieink tehát elsősorban az NB I/B-s, azaz másodosztályú Komlói Bányász 1974. május 1-jei legyőzésének, a klubtörténet 12. kupagyőzelmének köszönhetően jutottak az 1974/75-ös KEK-be. Az UEFA Kupagyőztesek Európa Kupája 2. fordulójában a Liverpool FC volt az ellenfelünk. A mai már 18-szoros angol bajnok, hatszoros BEK/BL és háromszoros KEK-győztes gárda a hatvanas, hetvenes években hatszor volt aranyérmes hazájában, otthona, az Anfield Road már akkor is nemzetközi hírű létesítmény volt.

A jeles napon, 1974. október 23-án lejátszott kupameccs 37. percben Keegan góljával a házigazda szerezte meg a vezetést, ezzel félidőben 1-0-ra vezetett. A második játékrészben is inkább az angolok diktálták az iramot, védelmünk azonban állta a liverpooliak rohamait. A hosszabbításban aztán minden megváltozott, miután élni tudtunk egy lehetőséggel: a Kelemen Gusztáv előrevágott labdájával megiramodó Máté János a 92. percben 1-1-re egyenlített, és ezzel továbbjutottunk! Az angolok novemberi kiejtése után legközelebb márciusban, a svéd Malmö ellenében léptünk pályára a KEK-ben, amely immáron a harmadik körénél tartott. A magyar bajnokságban lemaradtunk a Dózsa mögött, ezért felértékelődött a KEK-szereplésünk jelentősége. Az első mérkőzést Svédországban rendezték. Nyilasi egy Mucha-Máté összjáték után ugrott ki remek pozícióban, majd lőtt rá jellemző mozdulattal a vetődő kapus alatt a hálóba (0-1). A kissé váratlan gólunk meghatározta a mérkőzés további menetét.

A legjobb négy között a jugoszláv Crvena zvezda volt az ellenfelünk. Az a csapat, amely az előző körben kiejtette a Real Madridot! A nagy érdeklődés miatt az elődöntő első, hazai mérkőzését már nem az Üllői úton, hanem a Népstadionban rendezték 55 ezer néző előtt. Dalnoki Jenő csapata legalább kétgólos előnyt szeretett volna szerezni, a visszavágó ugyanis igencsak nehéznek ígérkezett a több mint 100 ezer néző befogadására alkalmas belgrádi Maracanában. Noha erre megvolt az esély, végül „csak” 2-1-re nyertünk, Branikovits László vezetőgólja és Magyar István 77. percben szerzett találata révén. A második félidőben változott a játék képe, a kezdetben kevés helyzetet kidolgozó Crvena zvezdát 110 ezer fanatikus űzte, hajtotta: a nyomás az 50. percben érett góllá, Mihalj Keri egyenlített (1-1). 20 perccel később újabb csapás érte Dalnoki Jenő csapatát, amely 10 főre fogyatkozott Bálint László kiállítását követően. Zoran Filipovic révén a 75. percben már a szerbek vezettek 2-1-re. Hogy végül nem lett hosszabbítás, az a 83. percben dőlt el, miután a Ferencváros büntetőhöz jutott. Onhausz góljával egyenlítettünk (2-2), és idegenben lőtt több góllal mi jutottunk a döntőbe!

A Dinamo Kijev elleni finálé előtti időszak igencsak érdekesen alakult, a Fradi ugyanis hiába kérte a hazai szövetségtől, hogy május 10-én, azaz négy nappal a KEK-döntő előtt ne kelljen pályára lépnie a Békéscsaba vendégeként bajnoki mérkőzésen, az MLSZ nem járult hozzá a halasztáshoz. Miközben a szovjetek már javában a kupadöntő helyszínén, Bázelben ismerkedtek a körülményekkel (két héttel a meccs előtt érkeztek…), a mieink 22 ezer néző előtt 1-0-s vereséget szenvedtek a Kórház utcai Stadionban. Ilyen előzmények után következhetett a KEK döntője, amelyet 1975. május 14-én a bázeli St. Jakob Parkban rendeztek. Ellenfelünk a szovjet sztárok sorát felvonultató Dinamo Kijev volt, a Ferencváros a Géczi - Martos, Pataki dr., Rab, Megyesi - Juhász, Nyilasi, Mucha - Szabó II. Ferenc, Máté, Magyar összeállítású csapattal kezdett. Az 1974/1975-ös KEK-idény első vereségével zárult a nagy menetelésünk, Onischenko duplájával és Blohin egy találatával 3-0-ra nyert a Dinamo. Dalnoki Jenő kijelentette: "Maga a döntő gyötrelem, de a Bázelig vezető út csoda volt. Szó szerint: valóságos csoda…”

A Fradi kézilabdázóinak sikerei

A „Fradi-kézi” immár több mint hatvanéves múlttal büszkélkedhet. Bár egy-egy mérkőzésről elvétve még a világháború előtti időszakból is vannak feljegyzések, a klubon belül az FTC és az ÉDOSZ SE összeolvadásával született meg az új szakosztály 1950-ben. Az 1960-ban aztán az egységes kispályás bajnokság bevezetésével a csapat a 9. helyen végzett, majd évadról évadra fokozatosan javított helyezésén, 1963-ban pedig története során először a dobogón, annak is második fokán végzett. De ahhoz, hogy a franzstadti lányok a bajnokság meghatározó szereplőivé nőjék ki magukat, ez még kevés volt. Kellett hozzá valaki, aki képes volt olyan közösséget formálni, amelyre hosszú esztendőkön át egyaránt jellemző volt a kiemelkedő tudás mellett a bajtársiasság, az összefogás, az egymásért küzdés kohéziója vagy ahogy „ferencvárosiul” a megfogalmazzák hármas jelszóban: az „erkölcs, erő, egyetértés” szentháromság. Elek Gyula hétévnyi kézilabdázás után 1962-ben ment el a Ferencvárostól. Az edzőképzőre járó fiatalember először a VM-Közért női csapatának trénere lett, majd három évvel később, a szezon végén már a Fradihoz hívták vissza. Elek Gyula az előző évad 5. helyezése után első szezonjában (1966) rögtön bajnok lett a csapattal, s ezzel egy sikerkorszak vette kezdetét: a következő hét idény mindegyikében nyertek trófeát a zöld-fehérek.

Az első nagy nemzetközi siker a Fradi női kéziseinek életében az 1971-es BEK-finálé volt, amelyben csak a korszak kiemelkedően eredményes és bivalyerős együttese, a Szpartak Kijev tudta megállítani a csapatot. Bár az FTC a nyolcaddöntőben - a korabeli népsportos megfogalmazás szerint - „Európa közismerten legerősebb klubcsapatát”, az SC Leipziget fektette két vállra, az nyilvánvaló volt már a mérkőzés előtt is, hogy a szovjet csapat lövőereje egyedülálló. A zöld-fehérek vezettek is a döntőben, ám 3-1-es állásánál, a 16. percben (ekkor még 50 percig játszottak a felek) Igor Turcsin a pozsonyi döntőre látogató három autóbusznyi lelkes Fradi-szurkoló általános megdöbbenésére pályára küldte feleségét, ő pedig ellenállhatatlan játékkal rukkolt ki: remek átadásaival és góljaival a Szpartak már a szünetre fordított (7-4), és megnyerte a csatát (11-9).

Az 1978-as évben dupla magyar-német finálét játszottak a nemzetközi kupákban, ugyanis a BEK-ben a Vasas menetelt egészen a döntőig, amelynek helyszínéül Berlint jelölték ki. Ám a sportdiplomáciai etika megkívánta, hogy így a KEK-finálénak Budapestet jelöljék ki otthonul. „Sokat jelentett a hazai pálya. Ha a Vasas nem jut el a BEK-döntőig, lehet, mi sem játszhattunk volna itthon” - mondta a boldog szakember. „A Ferencváros kevesebb nagy játékosegyéniséggel rendelkezik, és - mit tagadjuk - valamivel gyengébb, mint a Leipzig, mégis megszerezte a győzelmet” - írta a sportlap a sorozatot százszázalékos teljesítménnyel nyerő együttesről.

A meginduló pozitív változásokban nagy szerepe volt a Bp. Építőkből érkező Kökény Beának, aki vezéregyénisége lett az újjáalakuló csapatnak. Rögtön az első idényben kupagyőzelmet ünnepelhettek a zöld-fehérek, míg egy évre rá a bajnoki cím is újra a Ferencvárosé lett. A nemzetközi porondon sem maradtak el az eredmények, és 1994-ben ismét KEK-döntőt játszhatott a Fradi. Ezt a sorozatot mintha a ferencvárosiaknak találták volna ki, ugyanis a jelenleg futó idényt is figyelembe véve, hatszor indult el a KEK-ben az FTC és ebből négyszer volt döntős. Hazai fronton egymást követték a bajnoki címek és a kupagyőzelmek a ’90-es években, 1995-ben például százszázalékos teljesítménnyel lett első az FTC. Mindezzel együtt járt, hogy a zöld-fehérek rendszeres résztvevői voltak a Bajnokok Ligájának, amelyben azonban sokáig a legjobb négy jelentette a végállomást a számukra.

A következő szezonban újabb Magyar Kupa került a vitrinbe, azonban ezzel le is zárult egy újabb korszak a Népligetben. Az újjáalakuló, fiatal zöld-fehér csapat azután, ha hazai fronton nem is tudta felvenni a versenyt a Győrrel, de az EHF-kupában két egymást követő évben is nagy menetelést hajtott végre. Madeira, Ankara, Gudme, Zaporizzsja, Kapronca útvonalon száguldott a Fradi-expressz, méghozzá megállíthatatlanul. 2007-ben a BL-ből való kiesés után a KEK negyeddöntőjében folytathatta csapat. Közben drámai végjáték után az utolsó fordulóban dőlt el a női bajnokság a Népligetben, az FTC egyetlen találattal múlta felül a Győrt, és ezzel trónfosztást hajtott végre. Ez volt a zöld-fehérek mind ez idáig utolsó, 11. bajnoki címe. Németh után egy évig Zsiga Gyula irányította a szakmai munkát, majd érkezett Elek Gábor, a legendás Fradi-edző, Elek Gyula fia. Az idei szezon eredményei (KEK-döntő, második hely az alapszakaszban) azonban már azt mutatták, hogy ismét sikerült összerakni egy fiatal, válogatott játékosokra épülő csapatot, amely talán a közeljövőben megtörheti a Győr hazai egyeduralmát.

A Fradi góllövőinek legendái

A góllövők személye, ahogy a kis történelmi áttekintés is mutatja, mindig az egyik legfontosabb tényezője volt a labdarúgásnak és természetesen jelenleg is az. A legtöbb gólt, Sárosi György doktor szerezte. Annyiszor talált az ellenfelek kapujába, hogy az már szinte földönkívüli magasságokba emelik a legendás csatárt. 636 gól! Fantasztikus teljesítményére még egy adalék: amikor 1931. november 11-én először lépett pályára a Ferencvárosban, a Csepel elleni bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett, és ezzel rögtön megmutatta, hogy ki is ő valójában.

A rangsor olyan nevekkel folytatódik, akiket szintén nem kell bemutatni egyetlen Fradi szurkolónak sem. Dicső történelmünk gondoskodott arról, hogy minden időnek meglegyenek a legendás góllövői. Annak ellenére, hogy az elmúlt évek nem éppen aranybetűvel íródtak, a jelen csapatában játszik még egy olyan labdarúgó, akinek sikerült az élmezőnybe kerülnie. Lipcsei Péterről van szó, bár ezt valószínűleg szintén mindenki tudja. A Ferencváros története során számos kiváló góllövőt adott a magyar és a nemzetközi futballnak, akiknek teljesítménye örök emléket állít a klub dicsőséges múltjának.

tags: #a #legnagy #fradi #gyozelem

Népszerű bejegyzések:

• Hirado Labdarúgócsapat: Az Összetartás és Tapasztalat Erőssége
• A Fradi legendás játékosa és edzője
• Részletes információk a sportlétesítményekről
• Real Madrid-Arsenal összecsapások elemzése
• Kategóriák és exkluzív tartalmak nagymellű nőkkel