Az Aranycsapat tragédiája: A magyar válogatott berni veresége 1954-ben

A magyar futballtörténelem egyik leggyászosabb napja az 1954-es labdarúgó-világbajnokság döntője volt, amikor a világ legjobb csapatának tartott magyar válogatott, az Aranycsapat, kikapott az NSZK-tól. A vereség nem csupán egy elveszített mérkőzés volt, hanem egy korszak lezárása és mély nyomot hagyott a nemzet kollektív emlékezetében.

Bevezetés: A berni döntő kontextusa

Miközben a magyar válogatott többéves diadalmenet zárásaként érkezett a berni döntőbe, a német csapat rendkívül mélyről jutott el oda. 1950-ig gyakorlatilag nem is létezett a háború óta, a FIFA akkor fogadta vissza a tagok sorába a nyugatnémet szövetséget (DFB). A futballélet csak lassan indult újra a szétbombázott egykori Németországban, és ezen a téren is nagy volt a különbség a megszállási zónákban. A franciák nemigen engedélyeztek mérkőzéseket, a szovjetek megtették, de a saját, szocialista elképzeléseik szerint alakították a szervezést, érdekes módon az amerikai zónában indult először újra virágzásnak a sportág.

Eleinte csak regionális bajnokságok zajlottak, majd ahogyan a francia, a brit és az amerikai zóna egyesült, megszületett az új márka, és körvonalazódott az 1949. május 23-án megalakult Német Szövetségi Köztársaság. A regionális bajnokok megmérkőztek az országos bajnoki címért a közben szintén megalakult, ám Nyugaton sokáig el nem ismert NDK nélkül, és ez a bajnoki rendszer működött 1963-ig, a Bundesliga megszületéséig. A válogatott 1942. november 22-én játszotta a legutóbbi hivatalos meccsét, a sort 1950. november 22-én folytatta egy Svájc elleni barátságos meccsel, és a háború végétől számolva mindössze 19 mérkőzéssel a háta mögött kvalifikálta magát az 1954-es világbajnokságra, a selejtezőkben megelőzve Norvégiát és a Saar-vidéket. A németek frissebbek voltak, ők a magyaroktól elszenvedett csoportmeccs vereség után a legjobb összeállításban 7:1-re verték a törököket, a negyeddöntőben simán legyőzték 2:0-ra Jugoszláviát, az elődöntőben pedig 6:1-re legázolták az osztrákokat, lendületben érkezve a döntőbe.

A felkészülés buktatói: Minden összeesküdött a magyarok ellen

A magyar csapat felkészülése a döntőre nem zajlott zavartalanul. A szállás lefoglalásakor senki sem tudta, hogy a svájci kisvárosban, Solothurnban hagyományosan július 3-án tartják az ifjúsági fúvószenekarok országos versenyét. A fesztivál hajnalig tartott, a játékosok kialvatlanul indultak másnap Bernbe, a döntő helyszínére. Egyikük ráadásul egy szobalánnyal töltötte az éjszakát, megszegve Sebes Gusztáv utasítását, hogy mindenki maradjon a szobájában. Ráadásul zuhogott az eső, az pedig mindenkit megdöbbentett, hogy a szövetségi kapitány bejelentette, Budai László kimarad, a többiekhez képest szerény képességű Tóth Mihály lesz a balszélső, Czibor Zoltán pedig átjön a jobb oldalra. Mindezek tetejében a busz csak a stadionon kívül tudott leparkolni, a magyar játékosoknak gyalog kellett átverekedniük magukat a tömegen. Ennek ellenére úgy tűnt, nem lesz baj.

A mérkőzés: NSZK-Magyarország 3:2

A döntőre 1954. július 4-én került sor a berni Wankdorf-stadionban, 65 ezer néző előtt. A mérkőzést William Ling angol bíró vezette.

A mérkőzés elején a magyar válogatott berobbant, és a 8. percben Puskás és Czibor góljaival 2:0-ra vezetett. Az itthon Szepesi György közvetítését hallgató milliók máris ünnepelték a világbajnoki győzelmet. Csakhogy tíz perc múlva már 2:2-t mutatott az eredményjelző, előbb Max Morlock, majd Helmut Rahn talált Grosics Gyula hálójába. A németek kikapcsolták a játékból Bozsik Józsefet és Hidegkuti Nándort, így a magyar csapat szárnyaszegetté vált, ugyanakkor a szünet után nagyon rákapcsolt. Hol valaki belevetődött a lövésbe, hol a gólvonalról mentett egy védő, hol Toni Turek védett bravúrral, de volt, hogy a kapufa mentett, nem jött össze az újabb gól. Ráadásul a nehéz, sáros talajon kiütközött a magyar játékosokon a fáradtság.

És elérkezett a 84. perc. Bozsik ütközött a felezővonalnál, a bíró továbbot intett, Schäfer beívelte a labdát, Lantos kifejelte, de Rahn elé, aki egy lövőcsellel becsapta Lórántot, majd a jobb alsó sarokba lőtt, ezzel megszerezve a győztes gólt. De még nem volt vége: Czibor ziccert hibázott, Hidegkuti a kapufát találta el, Turek védett szenzációsan, Puskás viszont gólt lőtt. Az angol Ling megadta, majd Mervyn Griffiths partjelző intésére visszavonta a gólt, és lest ítélt, ami később tévesnek bizonyult. Most lett vége - négy év és harmincegy veretlen meccs után az Aranycsapat a legfontosabb mérkőzésén kikapott.

A vereség okai: Taktikai hibák és profizmusbeli különbségek

De tényleg, miért veszítettünk? Dénes Tamás sporttörténész "Az Aranycsapat másként" című könyvéből kiderül, a világ sajtója elsősorban a németek jobb erőnlétében és Puskás Ferenc beállításában vélte felfedezni az okot, mondván, ez feszültséget gerjesztett az öltözőn belül. Puskás ráadásul szemlátomást nem volt teljesen egészséges, Sebes Gusztáv végzetesen rosszul döntött. Nos, ezt a vitát könnyen le lehet zárni. Képzeljük el, hogy maga a játékos, a csapatorvos és a szakmai stáb szerint a világ legjobb futballistája alkalmas a játékra - akad épeszű szövetségi kapitány, aki nem állítja be? Sebes Gusztáv valóban hibázott, de akkor, amikor megkeverte a csatársort, amely korábban még sohasem játszott abban a felállásban, amelyben a németek ellen próbálkozott. A játékosok szerint is emiatt a vereség a kapitány lelkén száradt.

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője egy konferencián arról beszélt, hogy elsősorban a pályán kívül veszítettük el a vb-döntőt, mert kilenc évvel az egyaránt elveszített világháború után az NSZK-ban annyival profibb menedzsment és szemlélet jellemezte a futballválogatottat, mint a „kommunista” Magyarországon, hogy ez elég volt ahhoz, hogy a mindenki által sokkal jobb képességűnek elismert Aranycsapatot legyőzze az ellenfele. Egyebek mellett kiemelte, hogy hiba volt a feleségek kiutaztatása a döntőre, hiba volt a szállásválasztás, hiba volt a nem megfelelő orvosi háttér (különösen a nyugatnémetekével összehasonlítva volt elmaradott), de még az is, hogy a nyugatnémeteknek jobb minőségű futballcipőik voltak.

Doppingvádak és az "Aranycsapat" utóélete

Felvetődött az is, hogy a németek doppingoltak, ami legfeljebb moralizálást engedne meg számunkra, ugyanis akkor még nem létezett semmiféle tiltás a doppingszerekre vonatkozóan. Dénes Tamás könyvéből azonban kiderül, Franz Loogen professzor, az 1954-es német válogatott orvosa 2004-ben nem tagadta, hogy adott injekciókat a játékosoknak, de szerinte azok csupán C-vitamin-tartalmúak voltak. Ugyanebben az évben a német Bild megszólaltatta Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, és mindketten kizárták, hogy a német játékosokat doppingolták volna, sőt, a Fekete Párduc még azt is hozzátette, hogy C-vitamint és szőlőcukrot a magyar játékosok is kaptak, igaz, nem injekció, hanem tabletta formájában. Érdekesség, hogy 2010-ben három német kutató tanulmányt tett közzé, amelyben az szerepel, hogy nem jutott mindenkinek külön fecskendő, Loogen professzor szerint pedig teljesen elképzelhető, hogy az injekcióval együtt valamilyen kórokozót is beadtak, és a játékosok többsége már a labdarúgó-vb évében májkárosodást szenvedett, ami hozzájárult több világbajnok futballista korai halálához.

Sokan mondják, ha megnyerjük a berni döntőt, az Aranycsapat nem esik szét 1956 után, és két évvel később világbajnok lehetett volna, de ezt sohasem tudjuk meg. Felejteni pedig nehéz volt, akik ott voltak a pályán, nehezen tudtak ennek a július 4-ének az emlékével együtt élni. Ezt bizonyítják Grosics Gyula szavai is:

„Ha valahol látom a meccs összefoglalóját, mindig különös érzés fog el. Feléled bennem a remény, hogy hátha most másként lesz, hátha megítéli a lökésem miatt a szabadrúgást az első német gól előtt a bíró, hátha Rahn nem rúgja be, és újra és újra csalódom. Elviselhetetlenül csalódom.”

A két csapat játékosai jó barátságot ápoltak egymással. Puskás megbocsátotta Liebrichnek, hogy lerúgta őt a csoportmeccsen. Fritz Walter az 1956-os forradalom után pénzt küldött a külföldön maradt magyar futballistáknak. Egészen ritka az olyan barátság a sportban, hogy egy világbajnoki döntő nyertesei és vesztesei hosszú évtizedeken át a legjobb viszonyban vannak egymással. Ugyan a politikai viszonyok miatt 1990-ig nem találkozhattunk a legyőzőinkkel, azóta azonban remek viszonyban vagyunk velük.

A döntő következményei Magyarországon

Az elveszített finálé miatt a II. világháború után és az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt először tört ki utcai zavargás Budapesten. Itthon tömegek tódultak az utcákra, elterjedt a hír, hogy a játékosok eladták a meccset egy-egy Mercedesért, a Rákóczi úton felborogatták a villamosokat, betörték az üzletek kirakatait, a játékosok fényképeit elégették. A csapatot hazafelé leszállították a vonatról Tatán, ahol Rákosi Mátyás adott vacsorát, majd három nap múlva fekete ávós autók szállították haza egyenként a játékosokat és az edzőket, és egy hétig rendőr őrködött a lakásuk előtt. Sebes Gusztáv fiának iskolát kellett váltania, mert úgy megverték, hogy maradandó sérüléseket szenvedett el.

A meccs előtti éjjel miatt Zakariás József soha többé nem volt válogatott, de áldozatul esett Feleki László, a Népsport befolyásos és népszerű főszerkesztője is. Ő a lap július 6-i számában, azaz a meccs másnapján feszegette a vereség okait a "Miért veszítettünk a világbajnokság döntőjében?" című cikkében, és bár Sebes Gusztávot név szerint nem említette, néhány döntését bírálta, ezért hamarosan kirúgták az állásából. Grosics Gyulát 1954-ben letartoztatták csempészés vádja miatt, majd a kommunista államhatalom ÁVÓ-s felügyelet alá helyezte, eltiltotta labdarúgástól és a Budapesti Honvédtól Tatabányára száműzték. Czibor Zoltán kocsmai verekedés miatt szintén letartóztatták.

tags: #a #magyar #nepkoztarsasag #gyoztes #magyar #valogatott

Népszerű bejegyzések:

• A miniszterelnök és az Újpest FC viszonya
• az olasz bajnokság hőskora és Weisz Árpád története
• Válogatott labdarúgó Kőszegi Dezső
• Világfoci események és sorsolások
• Meccsutazás az AC Milanhoz