A labdarúgás játékszabályai és történelme
A labdarúgás, amelyet a világon sokan csak fociként ismernek, egy összetett és lenyűgöző sportág, amelynek szabályrendszere és történelme mélyen gyökerezik a múltban. Ez a cikk részletesen bemutatja a játék alapvető szabályait, a pálya méreteit, a játékidőt, a labda jellemzőit, a játékosok és a játékvezetők szerepét, valamint a sportág kialakulásának és fejlődésének fontosabb állomásait.
A játéktér és felszerelés
A labdarúgópálya, a játéktér hossza 100-110 méter, szélessége 64-75 méter. A büntetőterület az alapvonallal párhozamos vonalának 16,5 méterre kell lennie az alap- és a gólvonaltól, a büntetőpontnak pedig 11 méterre. A kezdőkör sugara 9,15 méter, miként a büntetőterület előtti félkörnek. A kapu 7,32 méter hosszú, magassága pedig 2,44 méter. A szögletzászlók kötelezően a pálya tartozékai, azok magassága 1,5 méter. A szögletek negyedkörének átmérője kereken 1 méter.
A labda kerülete 68-70 cm, a nyomása 0,6-1,1 atmoszféra, súlya pedig 410-450 gramm. Minden nemzetközi hivatalos mérkőzést csak a FIFA által jóváhagyott színű labdával lehet játszani.
A játékidő és a mérkőzés menete
A játékidő kétszer 45 perc, a félidők végén valamennyi hosszabbítás lehetséges, ennek hosszát a játékvezető határozza meg. Az egyenes kieséses szakaszban döntetlen állásnál folytatódik a meccs kétszer 15 perces hosszabbítással.
Csapatok és játékosok
Egy csapatban maximum 11 labdarúgó, egy kapus és tíz mezőnyjátékos lehet egyszerre a pályán, ugyanakkor hét játékosnál kevesebb egyik csapatban sem lehet a játéktéren. Ha sérülések vagy kiállítások miatt az egyik csapatból öt játékos hiányzik, a találkozót le kell fújni. A szakvezetőknek lehetőségük van a változtatásra. A csapatoknak különböző színű szerelést kell viselniük.
A játékvezetés
A mérkőzéseken egy játékvezető, két asszisztens, valamint egy tartalékbíró működik közre. A játékvezető „őrködik” a szabályok betartásán, ha kell, a játék folyamatossága érdekében alkalmazza az előnyszabályt. Amennyiben szükséges, megszakítja a játékot - például komolyabb sérülés esetén - vagy akár félbeszakíthatja a mérkőzést a játékosok, vagy a közönség botrányos magatartása, vagy a rossz idő miatt.
A játékvezető sárga lappal figyelmezteti a sportszerűtlen játékosokat, súlyosabb szabálytalanság, vagy az eredményességét befolyásoló (például: gólhelyzetben történő szabálysértés) esetén pedig piros lapot mutat fel a vétkesnek, akinek ez után el kell hagynia a játékteret, és be kell mennie az öltözőbe.
A játékvezető a játéktér tartozéka, vagyis a róla pattanó labda olyan, mintha például kapufáról pattanna. A játékvezető munkáját két asszisztens segíti az oldalvonal mellett, térfelenként egy-egy. A „zászlósok” feladatai: bedobások, kirúgások, szögletek, lesek, gólok, illetve szabálytalanságok jelzése. Az asszisztensek nem hoznak ítéletet, csak javasolhatnak. A tartalék játékvezető feladata a cserék lebonyolítása, a hosszabbítás időtartamának bemutatása.
A labdarúgás története és fejlődése
A labda rúgásával kapcsolatos játékok a történelem során számos országban léteztek. A FIFA szerint „nagyon kezdetleges volt a játéknak az a szakasza, amit Kínában gyakoroltak az i. e. 2. és az i. e. 3. évezredben (a játék neve cuju volt)”. Kínában a népesség körében elterjedt kultikus jellegű labdajáték a tsu-küh („rúgni-labda”) volt. Közép-Mexikóban az olmékok a tlacstli labdajátékot tömör kaucsuklabdával játszották. Az ókori Róma játéka, a harpastum, egy rögbiféle játék volt, leginkább ez lehet a labdarúgás távoli elődje. A római légiók szőrrel bélelt felfújt hólyagot, bőrlabdát vittek magukkal hódító útjukra. A labdajátékok számos variációját játszották a középkori Európában, melynek különböző területein a szabályok nagymértékben eltérőek voltak. 1400 körül Firenzében a calcio labdajátékot előírt szabályok mellett, rögzített méretű játéktéren játszották. A modern szabályok alapjait a 19. században fektették le Angliában.
A Cambridge-i Szabályokat 1848-ban foglalták írásba a Cambridge-i Egyetemen, ahol részletesen kidolgozták a későbbi szabályrendszert. A Cambridge-i Szabályokat a Trinity College-ban írták le, ahol találkozott egymással az Eton, a Harrow, a Rugby, a Winchester és a Shrewsbury iskola képviselője, de ez a szabályzat nem volt általánosan elfogadott. Az 1850-es évek alatt sok klub nem állt kapcsolatban a Cambridge-i egyetem iskoláival, így különféle formáit játszották a labdarúgásnak. Néhány klubnak azonban már volt saját szabályzata, például a legnevezetesebbnek, a Sheffield Football Clubnak, amelynek „Sheffieldi szabályok” néven vált ismertté a kódexe. Ezt a klubot egykori középiskolai tanulók alapították 1857. október 24-én, akik első meccsüket 1860. január 1-én játszották.
Ezek a folyamatos próbálkozások hozzájárultak a The Football Association (The FA vagy Angol Labdarúgó-szövetség) 1863-as létrehozásához, amelynek az első gyűlése 1863. október 26. Anglia, Skócia, Wales és Írország Labdarúgó-szövetsége 1885-ben megalakítja az International Football Association Board-ot, amely egyedül jogosult a szabályok módosítására és a velük kapcsolatos döntések meghozatalára.
Magyarországon is megismerték a „footbal-sportot”, amelyről a Vasárnapi Ujság 1901-ben így írt: „Az angol tengerészek és telepítvényesek meghonosították az angol gyarmatokban is. Hódító körútjában hozzánk 6-8 éve került. Ottó József és Collaud Ferencz budapesti tornatanárok ismertették meg tanítványaikat a footballozással. A tulajdonképeni meghonosítók Stobbe Ferencz és Ray Ferencz. Hozzájok csatlakozott Iszer Károly, ki a versenyek egyik intézője. Ez a sport hosszú időkig fejlődött, míg mai formájába finomodott.”
A Fédération Internationale de Football Association (FIFA), a labdarúgás nemzetközi vezető szervezete hat alapító tag közreműködésével 1904-ben alakult Párizsban, és kijelentették, hogy ragaszkodni fognak az egyesületi labdarúgás szabályaihoz, a Laws of the Game-hez. A játék iránti népszerűség nemzetközi növekedése lehetővé tette 1913-ban a FIFA tagjainak belépését az International Football Association Boardba.
Napjainkban a labdarúgást az egész világon amatőr- és hivatásos szinten űzik. A világ számos részén szenvedélyeket idéz elő, és fontos szerepet játszik a szurkolók, a helyi közösségek és az egész nemzet életében; ezért gyakran állítják róla, hogy ez a világ legnépszerűbb sportja. Az ESPN bejelentette, hogy az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott elősegítette a fegyverszünet rögzítését a 2005-ös nemzeti polgárháborúban. Ennek ellentéte, amikor a labdarúgás volt a közvetlen oka az 1969 júniusában kirobbant, Salvador és Honduras közötti futballháborúnak. A sport súlyosbította a feszültséget az 1990-es évekbeli délszláv háborúban, amikor az GNK Dinamo Zagreb és az FK Crvena zvezda közötti mérkőzést törölték az 1990. május 13-i események után.
Az első világbajnokságot 1930-ban rendezték Uruguayban, melynek döntőjét Uruguay és Argentína (4-2) játszotta. Sok ország - Európából a nagy távolság és a jelentős költségek miatt csak négy csapat képviselte a labdarúgást - nem vett részt a tornán, így a legtöbb résztvevő az amerikai földrészről érkezett. 1934-től az európai csapatok is érdeklődni kezdtek a rendezvény iránt, ezért a tornát követően a verseny egyre jobban kiteljesedve a világ legnagyobb labdarúgó eseményévé vált. Ettől kezdve egyéb bajnokságok is kialakultak - az Európa-bajnokság, a Dél-amerikai Copa América, az óceániai OFC-nemzetek kupája, az Ázsia-kupa, az afrikai nemzetek kupája és az Észak-amerikai CONCACAF-aranykupa, melyek mind a kontinensük legfőbb labdarúgó rendezvénye.
A női labdarúgás
Az első női labdarúgó-mérkőzést 1895-ben játszották Londonban. Számos országban tiltó rendelkezésekkel akadályozták elterjedését. Ennek ellenére 1916-ban Franciaországban megalakult az első női labdarúgóklub. Spanyolország-Hollandia (Szabadság tér, 2010. július 11.) Az első női labdarúgó-világbajnokságot az 1991-es női labdarúgó-világbajnoksággal kezdték meg, melynek házigazdája Kína volt, és 12 csapat képviselte az országát. Több mint 650 000 néző figyelte a helyszínen az 1999-es női labdarúgó-világbajnokságot, és közel egymilliárdan nézték 70 országból. A 2003-as női labdarúgó-világbajnokságra 16 együttes érkezett és versenyzett a döntőben. Idáig öt tornát rendeztek (2008-ig), az USA és Németország kétszer nyert, Norvégia egyszeres győztes.
Magyarországon a női labdarúgás meghonosítására már az első világháború előtt történtek próbálkozások. Az első női labdarúgócsapat - a Szegedi Testgyakorló Kör - Szegeden alakult 1912-ben. Példáját több vidéki város követte, de a szélesebb körű kibontakozást megakadályozta az első világégés. A háború befejezése után néhány munkás-sportegyesület vállalkozott a női labdarúgás megszervezésére (Vasas, UTE járt az élen). Ezután sokáig semmi sem történt. 1964-ben a Testnevelési Főiskolán a hallgatónők játszottak kispályás labdarúgó-mérkőzést a Csörsz utcai pályán. Feljegyzések szerint ebben az időben több közép- és felsőfokú intézményben kezdeményezték a női labdarúgás bevezetését, de ezek a próbálkozások meglehetősen szervezetlenek voltak. Súlyosbította a helyzetet egyes sportvezetők és orvosok azon véleménye, hogy a labdarúgás ártalmas a nők számára. A szervezett női labdarúgás iránti igény valójában 1970-ben jelentkezett hazánkban. Ebben az évben alakult meg a Femina női labdarúgócsapata, őket a FŐSPED-Szállítók, majd a Vasas sportiskola csapata követte. 1971-ben megrendezték az első kispályás női labdarúgó tornát - 8 csapat részvételével -, amit a Femina csapata nyert meg. Még ebben az évben alig két hónap alatt 32 női csapat alakult különböző vállalatok, gyárak támogatásával. A csapatok vezetői a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetéséhez fordultak, hogy hivatalosan is ismerjék el a női labdarúgást, de ez - hasonlóan a futsalhoz - nem történt meg, mert az MLSZ elnöksége csupán fellángolásnak tartotta a női labdarúgást.
1971-ben a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) megbízásából a FŐSPED-Szállítók egyidényes kísérleti bajnokságot rendezett, amit a Femina nyert meg. Elkészítették az első női versenykiírást, amely gyakorlatilag a rendezés minden területét érintette. A női labdarúgás fellendülésének az éve 1972, amikor az országban 145 csapatot és 2 500 női labdarúgót tartottak számon. 1974-ben elkezdődött a női labdarúgás hanyatlása, melynek legfőbb oka az anyagi támogatás megvonása volt. 1984-ben újabb fellendülés jelei mutatkoztak: hat csapat részvételével kiírták az első országos bajnokságot. 1985. április 9-én játszotta a magyar női válogatott az első nemzetek közötti mérkőzését Siófokon, a Magyarország-NSZK (1-0) találkozót. 1992-ben írták ki először a női magyar kupát, és 1993-ban lejátszották a női szuperkupát, a Renova-Pécsi Fortuna (4-0) csapatok részvételével. Rendszeressé vált a bajnokság kiírása, de a benevezett csapatok meglehetősen nagy szóródást mutat. 1994-ben beindították az NB II-es bajnokságot. Mint a sportágak többsége, Magyarországon a női labdarúgás stagnál, helyben topogás tapasztalható. Ennek egyik oka a működéshez szükséges anyagi-tárgyi feltételek hiánya, másik oka, hogy a rendkívül kis létszámú, igazolt nagypályás női labdarúgók száma: 600-650 fő.
A magyar labdarúgás kiemelkedő pillanatai
A magyarországi labdarúgás legelső irodalmi emléke 1879-ből származik. Molnár Lajos a MAC egyik alapítója tesz említést „Athletikai Gyakorlatok” című szakmunkájában. A pesti református főgimnáziumban 1882-ben hozták létre az első szabadtéri játszó társaságot, ahol a diákok örömmel ismerkedtek a „rúgosdi” játékkal is. A magyar labdarúgás következő fontos dátuma 1885. június 16-a volt, ugyanis ekkor alakult meg az egyik legjelentősebb hazai egyesület, az Újpesti Torna Egylet. 1901. január 19-én 13 egyesület képviseletében alapították meg a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amelynek önállóságát a FIFA 1907-ben Amszterdamban tartott ülésén mindörökre elismerte, ezzel fel is vette a tagjai közé. Az első bajnokságot az alakuló közgyűlésen megválasztott tanács február 4-én már ki is írta, a jelentkező csapatokat az addigi hazai barátságos és nemzetközi mérkőzéseiken elért eredményeik alapján két csoportra osztották. Válogatottunk 1902. október 12-én játszotta első hivatalos mérkőzését, a találkozó helyszíne Bécs volt, az ellenfél Ausztria. A végeredmény 5-0-s osztrák sikert hozott. A magyar labdarúgókupának az 1909-1910-es idényben volt az első szezonja, a rendezvény győztese az MTK lett.
A legjelentősebb magyar meccs az UTE és az FTC mindenkori csapatának mérkőzése, amely a világ második legnagyobb városi meccse. Városi rangadók közül csak a több mint 250-szer megrendezett Old Firm skót szupermeccs, a Rangers-Celtic meccs előzi meg. A bajnokságban több mint kétszázszor találkozott hazánk két legnagyobb szurkolótáborral rendelkező klubja, továbbá magyar, illetve nemzetközi kupákban is körülbelül százszor, egyéb mérkőzésekkel pedig még többször. Egymás elleni meccseik a labdarúgás legrosszabb időszakában is telt házasak, a két szurkolótábor egymáshoz fűződő viszonya miatt feltüzelt, paprikás, ugyanakkor Európában is kiemelkedő hangulatúak.
Az 1938-as labdarúgó-világbajnokságon a nemzeti csapatunk ezüstérmet szerzett, a döntőben Olaszországtól szenvedett 4-2-es vereséget. Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet szerzett a válogatott. A magyar labdarúgás egyik legjelentősebb sikerét 1953. november 25-én könyvelhette el Londonban. A hazai környezetben európai csapattól már 90 éve veretlen angol labdarúgó-válogatottat 6-3-ra győzte le. A találkozó az „évszázad mérkőzése” néven híresült el. Ezt ismét csak ezüstérem követte az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon. Ezúttal a döntőben hiába vezetett a magyar csapat már a 9. percben 2-0 arányban, végül az NSZK-é lett a világbajnoki cím. Az 1964-es olimpián ismételten aranyéremmel gazdagodott a csapat. Tokióban Csehszlovákia marad alul 2-1-re a magyar-válogatott ellen. Magyarország utoljára az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon szerepelt. A legutóbbi jelentős nemzetközi klubsikert a Videoton érte el, azzal, hogy 1985-ben bejutott az UEFA-kupa döntőjébe.
1953.11.25. Anglia - Magyarország
A játékot 2×45 percig játsszák, ezeket nevezik félidőknek. A játék célja a gól, vagyis a labdának az ellenfél kapujába való juttatása. A gól akkor szabályos, ha a labda teljes terjedelmével átjutott a gólvonalon. Az a csapat nyeri a mérkőzést, aki a játékidő alatt több gólt ér el. Mindkét csapatban 11 játékos van egy időben a pályán (amennyiben nincs kiállítás), de lehetőség van a cserére. Hivatalos mérkőzéseken ötöt lehet cserélni, három játékmegszakítás alkalmával, amibe nem kell beleszámolni a félidőt. Hosszabbítás esetén újabb egy cserelehetőség van. Barátságos meccseken a két csapat a játékvezetővel egyetértésben megegyezhet a cserelehetőségek számában. Az a játékos, akit edzője lecserélt, már nem térhet vissza a pályára az adott meccsen (kivétel az edzőmérkőzés).
tags: #a #nezo #gyakran #tobbet #lat #a
