A szurkoló nem vak: ki határozza meg a közösségünk határait?
Az utóbbi időben egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy a futballstadionok lelátói a politikai és társadalmi megosztottság színtereivé váltak. Megjelentek különféle közszereplők, akik bár korábban távol álltak a sport világától, mostanra jogot formálnak arra, hogy ők határozzák meg: ki a szurkoló, és ki nem. Az új „belépők” kívülről akarják megmondani, hogy mégis ki számít igazi szurkolónak, ami számomra teljességgel elfogadhatatlan.
Lényegtelen, hogy valaki évtizedeket húzott le a klubja mellett, ázott, fagyoskodott, megalázták, esetleg megkergették, és egy életen át lemondott a hétvégéiről a közössége érdekében. Ezek az új szereplők a semmiből jelentek meg, és valami homályos nemzetfogalomra hivatkozva kategorizálnak: ő szurkoló, ez hazaáruló. Ezzel szemben a szurkolóság lényege éppen az, hogy az ember felelős a klubjáért, és a hosszú távú érdekeket a pillanatnyi politikai szimpátia fölé helyezi.
A hit és a futball viszonya
A futball nem működik vak hit alapján, és nem működhet vak hit nélkül sem. A klubod mellett kitartani vak hit, ez nem kérdés. Viszont a futballra ráhúzni bármiféle egyéb vak hitet egy teljesen másik kategória. Amikor a szurkolók közötti viszonyt a politika kezdi el meghatározni, megszűnik a közös szenvedély élvezete. A meccs ekkor már nem a sportról szól, hanem csak egy díszlet a tökéletes szelfihez, ami alá oda lehet írni a politikai üzeneteket.
| Szempont | Hagyományos szurkolói attitűd | Idegen, politikai alapú beavatkozás |
|---|---|---|
| Motiváció | Klubhűség, közösség | Politikai narratíva terjesztése |
| Szerep | Hosszú távú felelősségvállalás | Kategorizálás, kirekesztés |
| Cél | A csapat támogatása | Más szurkolók „hazaárulózása” |
Miért veszélyes a kívülről jövő kirekesztés?
Az elmúlt években rohadtul zavarni kezdett, hogy nem csupán nagyban, hanem kicsiben is felütötte fejét a jelenség: pártválasztás alapján kategorizálni a szurkolókat. Az a jelenség, hogy ne körön, tehát szurkolóságon belül nézzük vagy utáljuk ki egymást, hanem kívülről szalámizzanak le minket, elfogadhatatlan. Évtizedek óta járok mérkőzésre, és amíg valaki ott van a meccseken, kiáll a klubja mellett, addig pont nem érdekel, hogy mit csinál civilben.
A 24-es podcastban elhangzott egy gondolat, ami talán közelebb visz a megoldáshoz: ha valaki jegyet vásárol, beáll a büfé előtti sorba, vagyis beleteszi a klubba a magáét, az alap szurkolói attitűd, hogy mindenkinek örülni kell, akivel többen vagyunk. Nem az a szurkoló, aki a hatalom aktuális „ukázait” követi, hanem az, aki a nehéz időkben is ott áll a csapata mellett, függetlenül attól, ki mit gondol a politikáról.
