A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei: A gyökerekhez való visszatérés szükségessége

A magyar labdarúgás elmúlt évtizedeinek kudarcai óta a szakemberek és a drukkerek körében is gyakran felmerül a kérdés, hogy létezett-e, vagy létezik-e külön magyar játékstílus. A válasz e kérdésre mélyen gyökerezik a futballmúltunkban, és a tradicionális alapelvek megértésében. Ferenczi Attila szakírói munkájának egyik fő műve, a „A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei” című könyv, mely 2006-ban jelent meg, éppen ezeket a gyökereket kutatja és fogalmazza meg újra.

A könyv küldetése, hogy elődeink szellemi örökségét összegezze, azokat a mesteredzőket és szakirodalmi alkotókat, akik az 1900 és 1960 közötti időszakban a világszínvonalat képviselték, és akik ennek a kornak ismerői és játékelméletének továbbfejlesztői voltak. Közéjük tartozott Kalocsai Géza, Verebes József, Kovács Ferenc és Baróti Lajos mesteredző.

A "stílus" fogalma és jelentősége a magyar futballban

A tradicionális magyar labdarúgás egyik kulcsfogalma a „stílus”, melyet a 2006-ban megjelent könyv újra előtérbe helyezett, és visszahozta a közbeszédbe ezt a kulcsfontosságú terminológiát, mint az edzői gondolkodás kiinduló pontját. De mit is értünk pontosan stílus alatt, és miben különbözik az egyszerű játékkoncepciótól?

Pillinger Mihály (2002) szerint: „Amiben egy csapat megjeleníti a tudását, az a STÍLUS. A stílus kifejezi egy csapatnak a csapatjátékban, vagy az egyénnek a technikai felkészültségét. A JÁTÉKSTÍLUS az egy edzői koncepció, egy edzői játékfelfogás megjelenítése. A stílus vezérfonala az ország labdarúgó-kultúrájának. Ahhoz igazodnak a szakemberek, a játékosok, az ellenfelek, azt várja el a közönség. A stílus egy vertikum, átfogja az oktatást a gyerekkortól, a felnőttkorig, és reprezentálja egy nemzet gondolkodásmódját a játékról. A stílusból fakadnak az utánpótlás nevelés célkitűzései, életkorfüggő prioritásai.”

Kovács Ferenc pedig azt mondta: „Egy stílusnak visszanyúló hagyománya van, ami a múltból építkezik a jövő érdekében.”

A stílus tehát nem csupán egy aktuális játékelgondolás, hanem egy mélyebb, kulturális gyökerű játékfelfogás. Példaként Bernt Storck, korábbi szövetségi kapitány nyilatkozata is rávilágít erre a különbségre. Storck ugyan nagy fontosságot tulajdonított a stílusnak, amikor az EB selejtezősorozat összegzéseként beszélt a Belfastban és Görögországban mutatott játékról, de valójában nem stílusban gondolkodott, hanem játékkoncepcióban. A játékkoncepció a játék EGÉSZÉRE jellemző JÁTÉKELGONDOLÁS, az AMIT gondolok a játék egészéről. Ez létrehozza a TUDATOS játékot, amit megtanultunk, ami nem a miénk, de amivel megmutatunk valamit. Ma ezt játszom, holnap azt.

Ezzel szemben a stílus, nem játékelgondolás, hanem JÁTÉKFELFOGÁS, az AHOGYAN gondolkodom a játékról. A stílus elvű gondolkodás a SZOKÁSOS játékot hozza létre, ami az enyém, ami belőlem jön, ami az én hitvallásom, amivel kifejezek valamit. Amit játszottam 5 évvel ezelőtt és amit játszani fogok 10 év múlva is. Gondoljunk a Barcelona vagy a Brazil stílusra.

Ezt a különbséget nagyszerűen illusztrálja Bukovi Márton, az 50-es évek futballinnovátora, az MTK legendás edzője, aki a mérkőzések előtti eligazításon sokszor csak annyit mondott a játékosainak: „Uraim! Ma a szokásos játékunkat játsszuk!” Ebben az egy mondatban benne volt a klub megelőző 50 évének minden történelmi tapasztalata, a futballról vallott felfogása, hitvallása, eszméje és szellemisége. Az MTK már az 1920-as években az un. rövid passzos, labdatartásos, Barca stílusban futballozott, melyet a korabeli szaksajtó „észfutballnak” hívott. Ez a szellemi nívó volt a stílusos játék.

A magyar futballkultúra gyökerei és a Dunamenti iskola

A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei egy egyedi, vizuális, holisztikus és rendszerelvű futballgondolkodást képviselnek. Ez a kép és folyamat nézőpontú, stílus kiinduló pontú, alakzati játékszervezésű, művészi labdarúgó felfogás a magyarság spirituális gyökereiből és a magyar nyelv logikájából eredeztethető. Vagyis a magyar futballkultúra eszmerendszerének kialakulása és egy egységes stílusú játékképben való megjelenítődése szükségszerű és törvényszerű volt.

Ezt a tanítást a külföldi szakértők „dunamenti iskola” vagy „közép-európai stílus” néven emlegették, felismerve annak egyediségét és mélységét. Az 1950-es években Magyarország már erre a támadó koncepcióra épülő játékot játszotta, amelyet ma a globalizált világ labdarúgása is alkalmaz, mint például a labdatartásra épülő „MTK stílus”.

A tradicionális értékek elvesztése és a Testnevelési Főiskola szerepe

Az 1960-as évek elejétől azonban drasztikus változások következtek be a magyar labdarúgásban. Az 1961 környékén induló, a Testnevelési Főiskolához (TF) köthető új típusú labdarúgó edzőképzés átírta azt a játékmodellt és alapfogalmi rendszert, amit elődeink megalkottak, és amely bizonyítottan eredményeket szállított 1900 és 1960 között. Kiirtotta a gyűjtőfogalmi repertoárból a STÍLUST, mint az edzői gondolkodás kiinduló pontját, és tévesen átértelmezett olyan alapfogalmakat (technika, taktika), amelyek gyakorlati alkalmazása az oktatásnál és képzésnél kulcsfontosságú.

Az átértelmezésnek meg is lett az eredménye. Az 1960-as évek végén és a 70-es évek elején került ki az az új edzőgeneráció, melynek gondolkodásmódját és futballnyelvezetét már nem a hagyományok, hanem a TF állította be. Az új generáció azonnal munkához látott, és tevékenységük következtében futballunk szépen, de biztosan a lejtőre került. Amikor nem voltak eredmények, mindig próbáltuk átvenni más kultúrák játékát, az angolt, a németet, a hollandot, de a TF évtizedeken keresztül diktálta a magyar foci edzésmódszertanát, és ebben óriási hibákat követett el. A válság feloldására 1997-ben indult be az UEFA rendszerű edzőképzés, mely a leszakadást megállította, de a felzárkózást nem tudta megoldani.

A szakmai felelősség és a futballnyelv

Nagy a felelőssége a futballszakmában dolgozóknak, hiszen minden nyilvánosságra került mondatukkal a közgondolkodást és a közbeszédet befolyásolják. Ezért kulcsfontosságú, hogy megnyilatkozásaik szakszerűek legyenek, különös tekintettel a futballt leíró alapszavak tekintetében. Ahogy Kazinczy óta tudjuk: „Nyelvében él a nemzet!” Ez a futballra is igaz: játékunk majd akkor lesz újra szakszerű, ha szakszerűen is beszélünk róla, nem csak úgy körülbelül, hanem pontosan, szépen.

Ferenczi Attila missziója és szakirodalmi munkássága

Ferenczi Attila missziója a magyar futballkultúra helyreállítása, elődeink szellemi örökségének ápolása és történelmi nagyságuk bemutatása. E célból népművelő munkát folytatott a futballiparág minden területén. Munkásságával rávilágít arra is, hogy miért színes és szellemes a brazil foci, és miért gépies és szürke a német, valamint bemutatja, mitől nagyszerű a holland, és mitől eredményes az olasz futball. Szerinte a kultúrateremtés nemcsak spontán, hanem tudatosan is megoldható. Számos írása és könyve jelent meg, melyek a tradicionális magyar labdarúgás alapelveit boncolgatják, és a futballkultúra mélyebb megértésére törekednek.

Attila írásait, könyveit és kiadványait szinte minden magyarországi edző ismerte, és befolyásos szövetségi vezetői beosztásban dolgozók keresték a segítségét, hogy tudásukat és pozíciójukat erősítsék. Az alábbiakban néhány elérhető kiadványának listája látható:

tags: #a #tradicionalis #magyar #labdarugas #alapelvei

Népszerű bejegyzések:

• Bad Bunny és a Super Bowl
• A holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányai
• A retro stílusikon visszatérése
• Atlétikai vb részvételek és tatai foci
• Horváth Öcsi 1966-os fradista jégkorongja