Az 1954-es berni világbajnoki döntő: az Aranycsapat vereségének okai és az Adidas-mítosz

1954. július 4-én vívta második világbajnoki döntőjét a magyar válogatott, mely során a Puskás Ferenc vezette Aranycsapat 3:2-es vereséget szenvedett az NSZK legjobbjaitól. A magyar futballtörténet leghíresebb vesztes mérkőzése máig fájdalmas emlék a szurkolók számára, míg a nyugatnémet államban a „berni csoda” hozzájárult a talpra álláshoz, és a nemzeti önbecsülés megerősödéséhez.

Az 1954-es svájci világbajnokságra a magyar válogatott a földkerekség legfélelmetesebb csapataként érkezett meg, mely jegyzett nemzetközi mérkőzésen 1950 óta nem szenvedett vereséget, 1952-ben - Jugoszlávia ellen - olimpiai bajnoki címet szerzett Helsinkiben, és a következő évben győzedelmeskedett a közép-európai kupában is. Ennél is nagyobb fegyvertény volt, hogy a - többek között Buzánszky Jenővel, Puskás Ferenccel és Grosics Gyulával a kapuban felálló - Aranycsapat az „évszázad mérkőzésén”, 1953. november 25-én idegenben 6:3-ra győzedelmeskedett Anglia csapata felett. Korábban egyetlen Brit-szigeteken kívüli válogatott sem tudta legyőzni a sportágat feltaláló nemzet legjobbjait, ráadásul Puskásék a Wembley-ben aratott győzelmet az 1954-es budapesti visszavágó 7:1-es diadalával is megerősítették. A magyar válogatott tehát toronymagas esélyesként utazhatott az 1954. június 16-án kezdődő svájci világbajnokságra.

A Sebes Gusztáv szövetségi kapitány által vezetett nemzeti tizenegy ennek megfelelően kezdte meg világbajnoki szereplését, hiszen első meccsén 9:0-ra legyőzte Dél-Korea legjobbjait, majd a tartalékosan felálló NSZK ellen is meggyőző fölénnyel, 8:3-ra nyert. A későbbi elemzők közül sokan úgy gondolták, Sepp Herberger, a német kapitány a világbajnok-esélyes magyarok megtévesztésére küldte pályára a döntő vereséget szenvedő foghíjas német csapatot, ugyanakkor ebben a szakaszban senki nem számolhatott azzal, hogy ez a két alakulat küzd majd az aranyéremért is. Az A csoportból a kieséses szakaszba kerülő magyarok és németek végül egyaránt eljutottak a döntőig, bár ehhez az Aranycsapatnak jóval göröngyösebb utat kellett végigjárnia: míg Fritz Walteréknek az osztrák és a jugoszláv tizenegyet kellett felülmúlnia, addig Puskáséknak előbb a feltörekvő Brazíliával, majd a címvédő, kétszeres világbajnok Uruguayjal szemben kellett helytállnia. Az Aranycsapat helyzetét nehezítette, hogy az NSZK elleni mérkőzés során Puskás Ferenc súlyos sérülést szenvedett, ezért a döntő előtti két mérkőzést ki kellett hagynia. Sebes Gusztáv az aranymeccs előtt mégis játékra jelölte a csapat legjobbját, ezzel pedig meghozta kapitánysága egyik legvitatottabb döntését. 1954. július 4-én a berni Wankdorf-stadionban újra találkozott az NSZK és Magyarország válogatottja. A világbajnoki döntő előtt Herberger hat helyen változtatta meg csapata felállását, nyilván azzal a szándékkal, hogy megzavarja a magyarok taktikáját. Emellett fontos tényező volt az is, hogy a mérkőzést a két válogatott szakadó esőben játszotta le, ez pedig Fritz Walternek kedvezett, aki ilyen időben rendre kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Az Adidas-cipők szerepe: Valóban ez volt a kulcs?

Talán a legnagyobb magyar futballközhely: az 1954-es világbajnoki döntőt Adi Dassler stoplis cipői miatt veszítettük el. Vagy nem is így történt? A finálé előtt előre örült az NSZK szövetségi kapitánya, Sepp Herberger és a német válogatott főcipésze, Adi Dassler, ugyanis szakadt az eső. A döntő előtti éjszaka szakadt az eső, és ez a toronymagas esélyes magyarokkal szemben a nyugatnémetek kezére játszott. A finálé alatt szintén dőlt az égi áldás, és ezért is volt különösen kellemetlen nekünk, hogy míg a mieink csúszkáltak a hagyományos stoplisokban, lásd a hatalmas gólhelyzetben eleső Tóth Mihályt vagy a megfelelően elrugaszkodni képtelen Grosics Gyulát, az ellenfélnek Adolf „Adi” Dassler vadonatúj, cserélhető, csavaros stoplis cipőket gyártott. „1954-ben a német válogatott azzal nyerte meg a labdarúgó-világbajnokságot, hogy a játékosok a magyarok elleni döntő félidejében hosszabb stoplit tettek Adidas cipőikre” - szerénykedik a cég a honlapján ma is.

Ennek ellenére az első félidőben még a hagyományos, ám a szokásosnál így is jobb stoplikkal játszottak, emlékezett vissza Fritz Walter. A szünetben aztán a korábbiakat éles stoplikra cserélte Adi Dassler. Átkozott-áldott találmány volt ez… Helmut Rahn Herzogenaurachban, az Adidas-múzeumban 1981-ben nyilatkozta: „én nem ismerem a magyarok cipőit, nem tudom, hogy stoplisok voltak-e vagy dugósok vagy mit tudom én, milyenek. Fogalmam sincs róla. De arról meg vagyok győződve, hogy nekünk az új stoplik sokat segítettek.”

Elszalasztott magyar lehetőségek és a kommunista vezetés

A Puma házi történésze, Helmut Fischer kiderítette, hogy Puskás Ferenc a világbajnokság előtt személyesen járt Rudolf Dasslernél, tehát Adi Dassler testvérénél és riválisánál, a Puma márka atyjánál, és szeretett volna cipőket vásárolni a magyar válogatottnak. De a kommunista vezetés ezt megtorpedózta: „kommunista ország sportolói nem játszhatnak holmi gaz imperialisták által gyártott cipőben!” Pedig milyen hasznos lett volna, ha a magyarok is hosszabb stoplis „Rudidasban” játszanak azon a mérkőzésen… Puskás Ferenc később elárulta: nekik nem volt mit cserélgetniük abban a szünetben, mert minden magyar játékosnak csak egy pár futballcipője volt.

Nem is az volt a legnagyobb baj ebből a szempontból a magyar futballvezetőkkel, hogy milyen viszonyban álltak a kommunizmussal, hanem az, hogy nem gondolkodtak előre. A Nemzeti Sport már 1937-ben arról írt, hogy „Sanyi, a Ferencváros szertárosa buzgón veri a bőrszegeket, mert a talaj miatt magas bőrszegekkel kell játszani. Csakhogy ez időt vesz igénybe. Először Lázár cipőjét csinálja meg, aki sokáig nézte az előmérkőzést, szellőztette a fejét, s úgy jött rá, milyen lábbelire és milyen játékra van szükség”. Lázár Gyula a meccs legjobbja lett, és a lefújás után ezt válaszolta az NS azon kérdésére, hogy mit tanult az előmérkőzésen: „A játékosok sokszor hirtelen akartak megállni, de nem tudtak. Azt is láttam, hogy nem voltak képesek gyorsan fordulni. Aztán, szaladni akartak, de nem tudtak. Ha pedig szaladtak és a labda közelébe értek, akkor elfutottak a labda mellett. Én ezt mind jól megfigyeltem, és ezért érkeztem utolsónak az öltözőbe. Odalent rögtön megnéztem, hogy eléggé magasak-e a bőrszegek a cipőmön.” Bizony, ki lehetett cserélni az ósdi bőrszegeket is, ez azonban időigényes mulatság volt - nyilván utólag már nagyon okos az ember, de túl vad dolog arra gondolni, hogy a világbajnokság előtt kellett volna néhány garnitúra cipőt gyártani a magyar játékosoknak, egyet rövid, egyet hosszú bőrszegekkel?

A cikkírás közben akadt a kezünkbe Ocsovay Gábor 1969-es könyve (Micsoda gólok!), amelyben ír egy 1938-as találkozóról, amelyen 11:1-re vertük meg a görögöket, Lázár (!) remek futballjának köszönhetően - és annak is, hogy a derék hellének alig tudtak megállni a sárban a lábukon a rövidke bőrszegeik miatt. Ilyen az, amikor tanul az ember mások hibájából és a saját jó ötleteiből…

A vereség valódi okai: Rendszerszintű hiányosságok és a menedzsment kontrasztja

Szöllősi György, a téma szakértője 2009-ben a Rubicon folyóiratban foglalta össze a magyar vezetőség által elkövetett hibákat: „senki sem tiltotta meg, hogy normális cipői és tartalék cipői legyenek a magyar válogatottnak, csak miközben a háborúban ugyanúgy vesztes Németország nyugati felén 1954-ben remek menedzsment volt a csapat mögött, nálunk már sikerült meghonosítani politikai alapon a kommunista igénytelenséget és pitiánerséget”.

Menedzsment és logisztikai problémák

• Az NSZK csapatmenedzsere kiüríttetett egy addigra holland szurkolók által lefoglalt erdei szállodát az ideális nyugalom érdekében. A mieink egy olyan hotelben laktak Solothurnban, ami végig átjáróház volt, a döntő előtt pedig hajnalig koncert volt a téren, ahol a szálloda állt. Aztán másnap délután, a csapat pihenőidejében is.
• A németek nagyszerű orvosi háttérrel rendelkeztek, lásd az injekciókat, szégyenszemre Puskás Ferenc sérült lábának gyógyítását is felajánlották, de természetesen ezt nem fogadhattuk el.
• Nem kalkuláltak a magyar vezetők azzal, hogy Uruguay ellen hosszabbítás lehet, és lekéste a csapat az utolsó vonatot. Ami nem lett volna baj, de olyan nagy horderejű gazdasági döntésre senki sem mert vállalkozni, hogy taxit béreljen a hajnalban a vasútállomáson rostokoló játékosoknak. Nagy nehezen reggelre ágyba kerültek a vb-elődöntő után. Ebben a nagyon fárasztó, kritikus időszakban ezzel együtt két éjszakai alvás maradt ki a csapatnak a finálé előtti napokban!
• A rend széteséséhez az is hozzájárult, hogy a csapat történetében most először kiutazhattak a feleségek a döntőre.
• Sopánkodunk - joggal - a brit játékvezető a döntőben elkövetett hibái miatt, de azt ritkán tesszük hozzá, hogy a legbefolyásosabb brit FIFA-vezető, a volt játékvezető Sir Stanley Rous magyar barátja, az MLSZ angolul kiválóan beszélő (az egyetlen ilyen vezető a szövetségben) elnöke, Barcs Sándor ott sem volt a világbajnokságon, mert a magyar-angol (7:1) után elvitt vacsorázni a Mátyás-pincébe egy angol újságírót, amiért valaki feljelentette. A vb legnagyobb esélyesének szövetségi elnöke egyszerűen nem volt ott a tornán! „Ez a tény önmagában olyan abszurdum, ami nagyon sok mindent megmagyaráz, pontosabban ami önmagában nagyon sok kérdőjelet vet fel.”

„A balsors helyett inkább az elképesztő vezetői hiányosságok vezettek a vereséghez, hiába volt a miénk a legjobb csapat, az NSZK-nál éppen a háttér volt professzionális és nagyon erős” - világította meg a történelmi vereség hátterét Szöllősi György. „Amikor a balsorsot okoljuk, emlékezzünk arra is, hogy Bozsik József talán az egyedüli olyan, szándékos durvaságért kiállított játékos a vb-történelemben, aki a következő mérkőzésen mindenfajta eltiltás nélkül újra játszhatott! Mert volt, amit el tudott intézni a magyar sportdiplomácia, illetve a franciául beszélő Sebes Gusztáv. De ekkor sajnos már több volt, amit nem…”

A két csapat felkészülésének és körülményeinek összehasonlítása az 1954-es döntő előtt

Taktikai és fizikai hátrányok

Egy hét leforgása alatt három vb-döntőnek beillő mérkőzést kellett megvívnia a nemzeti tizenegynek, ráadásul mindegyiket nehéz időjárási körülmények között. Budai II Lászlót „nagyon igénybe vette” az Uruguay elleni találkozó, Tóth József pedig izomszakadást szenvedett a brazilok ellen. Így a jobbszélső posztja kérdőjellé vált a döntőre. Tény: Czibor soha nem játszott még jobbszélsőt azelőtt, és ez a taktikai rizikózás visszaüthetett a játékunkban. A csapat örült a kapitány visszatérésének, mert a jelenlétével mindig lekötött egy-két embert a pályán, és plusz energiát adott a többieknek. A hosszú idő óta veretlen, olimpiai bajnok válogatottunkat a világ legjobbjának tartotta a szakma, és így a magyar közvélemény, no meg a pártvezetés kimondatlan elvárása volt, hogy megszerezze a világbajnoki címet is.

Az is problémát okozott, hogy az NSZK-val már a csoportkörben találkoztak a mieink, és egészen könnyedén, 8:3-ra diadalmaskodtak felettük. Herberger szövetségi kapitány gyakorlatilag feladta a magyarok elleni csoportmérkőzést, és a törökök megelőzésére koncentrált, hogy megcsípje a második helyet a négyesben. A csoportból playoffal továbbjutó NSZK 2:0-ával két vállra fektette az akkoriban igen erősnek számító Jugoszláviát, majd 6:1-re legyalulta a később Uruguay legyőzésével bronzérmet szerző osztrákokat. Ez utóbbi azt is jelentette, hogy a németek bő egy óra után, 4:1-es állásnál fél órát tartalékolhattak egy már megnyert mérkőzésen, míg ugyanebben az időpontban a mieink két teljes órán át küzdöttek Uruguay legjobbjai ellen az elődöntőben, ami csak a 116. percben dőlt el. Ami egészen biztosan látszik még a megkopott felvételeken is, az a magyar játékosok idegi fáradtsága. Tizenhat (!) kapura tartó lövésből kétszer sikerült betalálni, és a két kapufánkat még meg sem említettük.

Dopping és egyéb elméletek

Majdnem fél évszázaddal a berni döntő után derült ki, hogy az NSZK csapatának orvosai a mérkőzés előtt teljesítményfokozót, metamfetamint adtak Walteréknek, ez viszont ebben a korban még nem volt tiltott szer. Helmut Rahn nyilatkozta: „nem szedtem doppingszert. Egyszer-kétszer kap az ember egy kis szőlőcukrot, de hát az teljesen normális”. Korábban írtunk már a doppingolásról, Nyers István, Kubala László és Sándor Károly esetéről, három játékos esti kihágásáról. Nem kizárt, hogy a mieink is bevettek valamilyen „ajzószert”. Akkoriban úttörő felfedezések zajlottak a gyógyszeriparban, a doppingellenőrzés pedig gyerekcipőben járt.

Népszerű elmélet belekeverni az ideológiát az elveszített döntő történetébe, és politikai összeesküvést kovácsolni belőle. Nem tudjuk természetesen, hogy mi az igazság, de az akkori nemzetközi sportközvélemény abszolút elismerte a magyar válogatott tudását, „jó sajtója” volt az Aranycsapatnak. Vajon létezett volna olyan pártfegyelem, ami képes rábírni a világ legjobb futballistáit arra, hogy szántszándékkal elveszítsék életük legfontosabb mérkőzését? A Pártnak a győzelem ráadásul sokkal nagyobb ideológiai - és így gazdasági - siker lett volna, mint néhány mezőgazdasági gép beszerzése. A másik hasonló legenda úgy szól, hogy a játékosokat vesztegették meg a németek, új Mercedeseket ígérve nekik.

A "kommunista igénytelenség" mint ismétlődő motívum a magyar futballban

A Szöllősi György által említett „kommunista igénytelenség és pitiánerség” már korábbi példákban is megmutatkozott, még a kommunista időszak előtt is, ami azt mutatja, hogy a probléma gyökere mélyebben feküdt a magyar sportvezetésben. 1935. szeptember 22-én a Hungária körúti MTK-stadion vendége volt a világbajnoki ezüstérmes csehszlovák válogatott. „...a csehszlovákok kissé elkésve megérkeznek a pályára, kiderül, hogy pontosan ugyanolyan színű, piros inget öltöttek magukra. Nosza, nagy kapkodás kezdődik a magyar öltözőben, mert tartalékul is piros inget hoztak ki. A magyar szövetségi kapitány Dietz Károly dr. felkérte a csehszlovákokat, hogy cseréljenek mezt. Miután azonban a csehszlovákok kifejtették, hogy Prága oly messze van, hogy ennek a kérésnek nem tudnak eleget tenni, mégis arra az elhatározásra jutottak, hogy a magyar csapat fog mezt cserélni. Az MLSZ emberei két taxit fogtak, és az egyiket megindították az Üllői út felé, a másikat pedig a szövetségbe, az idegenbeli mezekért. Kirohantak a csehszlovákok, hamarosan utánuk a magyarok zöld-fehér Fradi-mezben, s kezdetét vette a mérkőzés. Megtörtént az az enyhén szólva különös eset, hogy a magyar nemzeti válogatott Európa Kupa-meccsen klubmezben állt fel. - írják a két nappal későbbi visszapillantóban. Két perc múlva erős taps és újabb meglepetés: a bejáratban feltűnik a zöldfehércsíkos dressz. A mez varázsa hamar lekopott, mert a beszámolók szerint a rendkívül gyenge játék miatt hamarosan forrongott a tömeg. Szerencsére filmfelvétel is fennmaradt a mérkőzésről, melyen jól látható az első félidőben a csíkos Fradi-mez a magyar válogatotton, míg a fordulás után Markos Imre már a hagyományos idegenbeli szerelésben szerzi a találkozó egyetlen gólját.

Ki ne ismerné az 1986-os, szovjetek elleni vereség „tésztás”, vagy éppen „lefekvős” konteóit? A visszatérő problémák is azt mutatják, hogy a mélyebb strukturális hiányosságok nem egyedi esetek voltak a magyar futball történetében.

A "berni csoda" utóélete

1954-ben valóságos népharag zúdult a hazatérő játékosokra - úgy kellett becsempészni őket Budapestre, és hetekig rendőrök, titkosügynökök őrizték az otthonaikat. A berni kudarc - először a kommunista hatalomátvétel óta - számos zavargást eredményezett, amit az Államvédelmi Hatóság Budapesten csak három nap után tudott megszüntetni. Svájcban minden idők legjobb magyar válogatottja szerepelt, és ha a kudarc nem is jelentett fordulópontot a hazai futball számára, tény, hogy válogatottunk soha többet nem jutott ilyen előkelő pozícióba. Ebben persze szerepet játszott az 1956-os forradalom is, mely során az Aranycsapat számos tagja - például Puskás Ferenc is - Nyugaton folytatta pályafutását.

Míg számunkra 1954. július 4-e gyászos nap lett, a németek számára egy új korszak kezdetét jelentette: az NSZK-ban a német tizenegy aranyérme nem csak sporttörténeti jelentőséggel bírt, hanem közvetett módon hozzájárult a német nemzettudat megerősödéséhez, és visszaadta egy szégyenkező nép önbecsülését. A berni VB-döntő eredményének dacára azonban az Aranycsapatot a kortársak, és a mai futballszakértők is a történelem egyik legjobb csapataként könyvelték el, és így tisztelik mind a mai napig.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sok „jól értesült” ember már a döntő másnapján hirdetni kezdte az elképzeléseit arról, hogy mi okozta az Aranycsapat vesztét. Ezek az elméletek később több másikkal egészültek ki. Vonzó dolog egy nagy okot (vagy összeesküvést) sejteni a háttérben, azonban a valóságra inkább az jellemző, hogy sok kis apróság összejátszása vezet ahhoz, ha valami váratlanul rosszul sül el. Akárhogyan is történt, ez a mérkőzés örökre bevonult a futballtörténelembe. A németek számára diadalmenet, nekünk keserű emlék.

tags: #adidas #magyar #valogatott #1954

Népszerű bejegyzések:

• A Duna Arénában rendezett műugró bajnokság
• Minden, amit tudni érdemes Horvátország és Szlovákia futballjából
• Részletek az Egyetemi Vízilabda Bajnokságról
• Magyarország–Uruguay mérkőzés a Puskás Arénában
• Részletek az április 21-i budapesti sporteseményekről