Ady Endre válogatott novellái: A költő prózai forradalma

A huszadik század magyar irodalmának költőgéniusza, Ady Endre (1877-1919) az újságírásban is jeleskedett, kisprózaíró tehetsége pedig a bátor kísérletezők közé emeli. A Nyugat előtt és a Nyugattal együtt Ady jelentette a századfordulón a totális lázadást irodalmunkban; ám ő nemcsak az irodalomban, hanem a magyar glóbuszon is felfordulást akart és hirdetett. Személyisége mélyen megosztotta kortársait, híveit és ellenfeleit egyaránt.

Ady Endre élete és újságírói pályája: A prózaíró gyökerei

Ady Endre 1877. november 22-én született Érmindszenten, a Szilágyságban, melyet ma Adyfalvának neveznek. Öntudatos, kálvinista kisnemesi családból származik, amely eredetét hét évszázadra vezette vissza. Édesapja, Ady Lőrinc, paraszti sorban élt, szívós gazdálkodással próbálta megszilárdítani anyagi helyzetüket; az anya, a papleány Pásztor Mária, féltő szeretettel gondoskodott két fiúgyermekük neveléséről. Mindkettőt gimnáziumba, főiskolára járatták, különösen az elsőszülött Endrével voltak nagy terveik. Becsvágyó család volt, amely mintha egyszerre fogadná el s vonná kétségbe a fennálló hierarchia értékrendjét: általa akar felemelkedni, de nemességét régibbnek tudja azokénál, akik az országot uralják.

Középiskolai tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban és a zilahi református kollégiumban végezte. Zilahon írja első verseit, prózai kísérleteit, Kossuth-ódája meg is jelenik a helyi lapban. Érettségi után a debreceni jogakadémiára iratkozott be, de nem fejezte be jogi tanulmányait. 1899 áprilisában a függetlenségi párti Debrecen című lap munkatársa lett. Itt jelentette meg első verseskötetét, Versek címmel 1899 júniusában.

A nagy példaképnek, Csokonainak tulajdonított „garabonciás”, bohém élet vonzotta, s ehhez az újságíró pálya igencsak alkalmasnak mutatkozott. Csakhamar szűkösnek érezte Debrecent, a „Maradandóság városát”, ahogy később nevezte. Nagyváradra szerződött, a szabadelvű párti Szabadsághoz. Nagyváradot már igazi városnak látta. Vérbeli hírlapírók és szerkesztők közé került, friss szellemű, tájékozott, de a körülmények szorításában kibontakozni képtelen tehetségek és féltehetségek társaságába. Sokat tanult új barátaitól, mindenekelőtt a Párizst megjárt, művelt, radikálisan antifeudális szemléletű és nála is fiatalabb Bíró Lajostól (1880-1948).

Ady ízig-vérig újságíró volt, de Heine-i ambícióval és Nietzsche-i küldetéstudattal. Szerb Antal találóan állapította meg Adyról, hogy az ő „újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi... költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét”. Már családi hagyománya és neveltetése, a kuruc idők emlékét őrző, szabadságszerető környezet is az ellenzék soraiba állította Adyt. Még inkább odavitte temperamentuma; a tekintélytiszteletet csak önmagát illetően tűrte, akkor volt igazán elemében, ha ellentmondhatott.

Nagyvárad kitágította látókörét: bevonta őt az országos politika küzdelmeibe, és megismertette vele az új idők új tanait, a polgári radikalizmus és a szocializmus eszméit. Élesen támadta a magyar feudalizmust konzerváló erőket. 1901-ben Egy kis séta címmel publikált cikket, amely a társadalmi igazságtalanság és a munkásnyomor kritikájaként jelent meg. Az államhatalom ezt a cikkét háromnapi fogházzal „díjazta”. A büntetése mellé azonban pozitívum is társult: a fogház után úgy tekintett rá a közvélemény, mint beérkezett újságíróra. Nagyvárad irodalmi életének meghatározó alakjává vált. Az újságírás nemcsak megélhetést, hanem hivatást és életmódot is jelentett számára. Könyvek helyett túlnyomórészt emberektől szerezte - kávéházi s egyéb beszélgetések során - széles körű ismereteit, és az újságokból: szokásává vált, hogy a fontosabb lapokat naponta végigolvassa.

1903 augusztusában megismerkedett Diósy Ödön feleségével, a Váradra hazalátogató Brüll Adéllal, akit utóbb Lédának nevez verseiben. Találkozásuk fordulópontot jelent Ady életében és művészi pályáján. 1904 februárjában utána utazott Párizsba. 1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban. Az első, egy évig tartó párizsi útja után az ellenzéki Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol másfél év alatt csaknem ötszáz jelzett cikke és ekkor itt publikálja legtöbb versét is. Ekkor került személyes kapcsolatba Jászi Oszkárral és a Huszadik Század körével, melynek hatása Nagyvárad óta számottevő Ady nézeteinek alakulásában.

1908 januárjában indul a Nyugat (első számában Adytól a Sion-hegy alatt című versét hozza és A magyar Pimodán című, esszévé formált vallomásának bevezető részét). Haláláig főmunkatársa a folyóiratnak, amely 1912-től szerkesztőként is feltünteti nevét. Ady nemcsak első munkatársa volt a lapnak, hanem példaképe, lobogója és reklámja is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet.

Az 1900-as évek vége, tízes évek eleje ismétlődő remények és kiábrándulások közepette telt el. 1909-től Ady egyre gyakrabban szorul szanatóriumi ápolásra, hogy rendbe hozzák kimerült idegeit, legyöngült fizikumát. A szertelen életmód, a narkotikumok és kicsapongások felőrlik erejét. S megviselik az állandó izgalmak is: Tisza István diktatórikus intézkedései, az ismétlődő hajszák, gyakori pénzgondok. Magánélete is válságba jutott, Léda iránti szerelme 1912 áprilisában ért véget. 1915 márciusában házasságot kötött Boncza Bertával, akit verseiben Csinszkának nevez. Ez a szerelem teljeséggel szembehelyezhető életművében a lédai szerelemmel, érzelmi-egzisztenciális biztonságot hozott számára.

A háború borzalmait (első világháború) saját szemével élte át. Az őszirózsás forradalom őt is lázba hozta. Már halálos beteg volt, amikor utolsó versét írta - mély aggodalommal a magyarság jövőjéért (Üdvözlet a győzőnek). 1919. január 27-én reggel meghalt. Temetése január 29-én volt: koporsóját a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel.

Ady mint novellista: A bátor kísérletező

A huszadik század magyar irodalmának költőgéniusza, Ady Endre (1877-1919) az újságírásban is jeleskedett, kisprózaíró tehetsége pedig a bátor kísérletezők közé emeli. Merész újító szelleme az elkoptatott tárcanovella-sémák fölé kerekedve megteremti azt a rövid, tömör, néha fojtottan szatirikus, máskor líraian fájdalmas hangulatú vagy csendes tragédiába forduló novellatípust, mely majd Nagy Lajos, Bíró Lajos, Gelléri Andor Endre, Örkény István, Hajnóczy Péter prózájában csúcsosodik ki.

Ady rendkívüli érzékkel ábrázolja az emberi lélek mélyéről előtörő, racionálisan gyakran magyarázhatatlan indulatokat és szenvedélyeket, de figurái mindig és mindenhol pontosan körülhatárolt társadalmi háttérrel rendelkeznek. Történetei így sohasem fikcionált közegben lebegnek, de izzásuk és visszafojtott szenvedélyességük megakadályozza, hogy lesüllyedjenek a hétköznapi valóság naturalisztikus mocsarába. Ady öt novelláskötetett adott ki életében. Tematikailag meglehetősen változatosak: a kereszténység születésének a korban oly divatos, bár igen eredeti felfogású témáján kezdve kora Magyarországának sokszínű ábrázolásáig terjed érdeklődése, a kor morális válságára is felfigyelt.

Több száz novellája jelent meg, ezek közül alig néhány keltett figyelmet. Inkább csak anyagi kényszerből, pénzért írta elbeszéléseit, az erőltetett munkában nem volt sok köszönet. Novellistának is lírikus volt. Különös tárgyaival, sajátságos gondolataival, egyéni stílus-fordulataival nem egyszer ráeszméltet költészetének jellemző vonásaira. Hősei részint a tiszántúli országrészből, részint a külföld exotikus világából valók. Züllésnek induló magyar urak és parasztok vonulnak föl bennük különc párizsi alakokkal, orosz és cigány kalandorokkal, ázsiai és afrikai világjárókkal.

A Mihályi Rozália csókja: Az önéletrajzi tragédia

Legsikerültebbek önéletrajzi vonatkozású novellái. A Mihályi Rozália csókjában a maga életsorsának legtragikusabb mozzanatát olyan elgondolással és stílussal írta meg, amely ezt az elbeszélést a dekadens novellairodalom egyik remekévé teszi. A kósza kóristalány belehal vérbajába, az író végzetes betegsége az ő átkozott csókjának üzenete. „Mély, kicsi történet, egy fölkavart, fatális tengerszem” - írja témájáról Ady, hogy aztán Mihályi Rozáliából az „élet és a csók múzsáját” csinálja meg. Adynak pároldalas tárcanovellái között pszichológiai remeklések akadnak.

A gyermek lelki világának igazi művészi rajzán kezdve (Béni, az apostol) az olyan nagyszerű figurák életre keltésén át, mint Az öreg Borkonyi, egészen a papi történetekig sok írásáról elmondhatjuk ezt. Egyházi hőseit ábrázolva sem szimplán antiklerikális történeteket akart mesélni, hanem - valószínűleg a rá nagy hatással levő Zola s mások példájára - emberi drámákat akart felmutatni: a halott forma, az Egyház hogyan torzítja el a virágozni akaró életet (Norbert pap látomása, Beáta nővér sírja).

Társadalmi kritika és Ady novelláiban

Ady novellái megörökítik a végtelen népnyomor Magyarországát (Jóba, a kőtörő), a hőkölő harcok népét (Nyomorék Tar Pista), a jobbra törő lelkek lehullását a magyar Ugaron (Wiesner Rudolf elváltozása) s a magyar Messiások pusztulását (Két tanár úr). Történetek sorában bontakozik ki előttünk a dzsentri útja. Gazdagon szórja az autobiografikus jellegű vallomásokat. Szinte egész fiatalkorát rekonstruálni lehetne belőlük, de különösen gyermekkorát s az iskolai éveket (Az én elutazásom, Eszterkuthy Éva húga, Régi tavaszi háború, Mikor Bodrit legyőzték).

Adyt szenvedélyesen izgatták az emberi sorsok: hogy fut zátonyra az élet, vagy mi hozza meg a boldogságot, a harmóniát. Tragikusan balladás légkör övezi egyik-másik írását. A saját művészetét világosan ismerő és értő Ady nem véletlenül adta egyik háromrészes történetének ezt a címet: Apró, véres balladák. Ő maga is tudatosan vallotta: „Hiszek abban, hogy az igazi zene, az igazi dal onnan száll, ahol már a Halál a birtokos úr. Ez a tragikus látás magyarázza, hogy miért kevés közöttük az anekdotikus írás. Inkább a poentírozott, dramatizált forma illik novelláihoz.

Ady azonban mert kísérletezni. Művészi szándékai sok ponton érintkeznek a kor novella-újító törekvéseivel. Maga Ady beszélt erről is: „Azután egy kis hetvenkedés is bántott: megmutatni, hogy ilyeneket is tudok, ha akarok… Hozzányúltam új témákhoz, bátorítást adtam egy-két hivatásosabb mesélő konstruáló talentumnak. Próbálkozásokat tettem a magyar földön különben pompásan bevált és tenyésző tárcanovellácska formagazdagságát gyarapítani. És hogy franciáskodjak egy kicsit: új frissonok mellett akartam - a szándék is valami - ideákban sűrűbbé, gazdagabbá tenni ezt a nagyon olvasott, divatos genre-t” (Levél Radó Antalhoz, 1907).

Írásai között találunk példát a Révész Béla nevéhez fűződő szegényember-proletár novellára (A Szárcsa és Feri), az egészen tendenciózus írásokra (Vidámság Küldöttje) s a már-már krúdysan emlékező lírai prózára (Judit és Holofernesz). Megtalálható írásaiban a kor novellisztikájában jelenlevő - csehovi eredetű, mindenesetre a Thury-, Bródy-hagyományhoz is erősen kapcsolódó - kisember típusa (A Jakab-család lábai, Muskétás tanár úr). A mikszáthi örökséghez főként az arisztokrata világ ábrázolásában kötődik (A Lázár-gyarmat). De nála is felbukkan az úri svihák alakja. Úr-ábrázolásának bizonyos vonásai ugyanakkor egyenesen Móricz jóval későbbi szemléletéből s művészetéből előlegeznek valamit.

Gondolkodása tajtékzóan forradalmi. „Hiszem és vallom - mondja egyik 1907-ben írt cikkében - hogy a forradalmi megújulás kikerülhetetlen Magyarországon. Itt van már a csodálatos, áldott vihar az ő hírnökeivel, szent sirályaival. Társadalomban, politikában még csak a nyugtalanság sikoltoz. De irodalomban, művészetben, tudományban már itt van a villámtüzes bizonyosság.”

Ady novelláinak jellegzetességei

Ady prózájának lihegő hangjára Bródy Sándor, stílusára Ignotus Hugó hatott legjobban. Néha nehézkessége, máskor mesterkéltsége, igen sokszor kiforratlansága vágja szembe az olvasót. Az író nem egyszer a lélek mélyére tapint, máskor szeszélyesen dobja el magától témáját. Nem a született elbeszélő ösztönös természeti adományával ír, hanem a minden munkát kötelességszerűen vállaló hírlapíró mesterségi tudásával. Egy-egy mondatának megkapó színezése feledteti mesemondásának zökkenőit.

A Góg és Magóg című vezérvers például a szembenállásra épít, a versszervező erő az ellentét. Ennek a szembenállásnak az kiindulópontja a cselekedni vágyó lírai én és a cselekvést gátló úri Magyarország. Ez a „mégis-morál” - a meg nem alkuvó, kemény, büszke dac - áthatja prózai műveit is, ahol az akadályok ellenére is a küzdést választja.

A „Magyar Ugaron” ciklusban Ady egy újfajta, kritika jellegű hazaszeretetet tanúsít, amelyben egyszerre van jelen a szeretet gyöngéd és a bírálat indulatos érzése. Látomásszerű tájversekről beszélhetünk tehát, melyekben a szimbolizmus eszközeivel a magyar táj félelmetes elmaradottságát fejezi ki. Nem leírja a tájat, hanem látomásszerűen megidézi. Nem a konkrét természeti táj, hanem a kulturális környezet és értékleírás mutatkozik meg a versekben. A magyar táj ezekben a versekben úgy mutatkozik meg, mint elátkozott föld, halálszagú róna, a népek kalodája. Úgy véli nincs nemzeti kincs ebben a hazában. Itt minden és mindenki halálra van ítélve. A kulturálatlan magyar tájat szembesíti Párizzsal. Ez a látásmód mélyen befolyásolta novelláinak társadalomrajzát is.

Válogatott novellák és művek

Ady Endre gazdag prózai életművet hagyott hátra, melyben számos novella található. Ezek a történetek mélyrehatóan foglalkoznak az emberi lélekkel, a társadalmi igazságtalanságokkal és a kor morális válságával. Alább néhány kiemelkedő novella címe:

Ady Endre műveinek az Antikvarium.hu-n kapható vagy előjegyezhető listáját itt tekintheti meg: Ady Endre könyvek, művek.

Kortársak és az utókor Ady prózájáról

Amikor Fehér Dezső szerkesztő a Nagyváradi Napló 1903. évfolyamában elismerő tárcát írt a költő második verses kötetéről, ugyanakkor megemlítette a költő prózaírói tehetségét is. Noha prózai írásai között csak alig néhány keltett figyelmet életében, és sokan pusztán anyagi kényszerből született munkáknak tartották, az utókor felismerte azok jelentőségét. Néhány olvasói visszajelzés szerint „Érdekesek ezek a novellák. Sok életbölcsesség van bennük megfogalmazva.” Bár olykor „túl rövidnek és lezáratlannak is tűntek ezek a novellák”, mégis „egyszer érdemes volt elolvasni, vannak benne igazán jók is”. A kötet témái a 20. századi Magyarország, annak lakói, erkölcsi dilemmái, bánatai. „Szomorú, borongós, nagy-magyar, régies - ezek a szavak jutottak eszembe róla.” Ady prózai írásai a modernség kapujához vezették a magyar irodalmat, s noha elsősorban költőként vált halhatatlanná, novellista-tehetsége a magyar próza fejlődésében is megkerülhetetlen.

tags: #ady #valogatott #novellai

Népszerű bejegyzések:

• A stadion jövője és fejlesztése
• Genesis karrierjének áttekintése
• NBA történelem, szabályok és legendák
• Nyíregyházától a West Bromwich Albionig
• a magyar futball legendái