A Tottenham drámai BL-elődöntője és a modern angol futball taktikai evolúciója
A Bajnokok Ligája 2018/2019-es szezonja az egyik legemlékezetesebb elődöntőjét hozta, amikor a Tottenham Hotspur egy lenyűgöző, késői fordítással jutott be a döntőbe az Ajax ellen. Lucas Moura a 96. percben szerzett drámai győztes góljával koronázta meg a Tottenham hihetetlen visszatérését az Ajax ellen, ezzel pedig egy teljesen angol döntőt rendezhettek a Liverpoollal.
Az amszterdami csoda: A Tottenham feltámadása
Az 1-0-s hátrányból induló Spurs a lehető legrosszabbul kezdte az amszterdami mérkőzést, amikor a 19 éves Ajax-kapitány, Matthijs de Ligt az ötödik percben szerzett fejesgólja megduplázta Erik ten Hag izgalmas fiatal csapatának előnyét. A Tottenham támadásai eleinte nem hozták meg a várt áttörést. Szon Hung-min lövése a kapufán csattant, majd Hakim Ziyech növelte az Ajax előnyét az esti mérkőzésen egy elsöprő befejezéssel, miután a korábbi Southampton-szélső, Dusan Tadic asszisztált.
Ezzel a Spurs már 3-0-s hátrányba került összesítésben, de egy újabb lüktető elődöntőben Mauricio Pochettino csapata öt percen belül két gólt is szerzett a második félidőben. Lucas Moura egy higgadt befejezéssel csökkentette a különbséget. A brazil játékos fordulásból leadott lövése, miután a kapus Andre Onana hárította a csereként beállt Fernando Llorente kísérletét, kiegyenlítette az eredményt az este, és a Spursnek már csak egy gólra volt szüksége, hogy bejusson a június 1-jei madridi döntőbe. Egy egészen hihetetlen mérkőzésen, zseniális fordítással, 0-2-ről győzött 3-2-re a Tottenham Hotspur Amszterdamban, 96. percben lőtt győztes góllal, Lucas Moura mesterhármasával, és jutott történetében először Bajnokok Ligája-döntőbe. A szünetben még 2-0-ra vezetett az Ajax, a Spurstől egy félidő alatt kellett három gól, a brazil beverte mindhármat. Moura mesterhármast szerzett, három gólt rúgott a második félidőben, csapata 0-2-ről fordított 3-2-re, és idegenben lőtt több góllal, 3-3 után került a Bajnokok-Ligája döntőbe.
A kaotikus befejezésben Vertonghen négy méterről a kapufára fejelte a labdát, mielőtt Moura a hosszabbítás mélyén 16 méterről leadott bal lábas lövésével befejezte a mesterhármasát. Ezzel a Spurs idegenben szerzett több góllal nyert, és története első Bajnokok Ligája-döntőjébe jutott. Pochettino a lefújáskor nem tudta fékezni érzelmeit, és örömkönnyeket hullatva ünnepelt a pályán játékosaival. Az argentin, aki a hónap végén tölti ötödik évét a Spurs élén, térden állva ünnepelt egy olyan este után, amely felvette a versenyt a Liverpool keddi Barcelona elleni hihetetlen elődöntős győzelmének állkapocstörő drámájával. Harry Kane, aki még mindig bokasérüléséből lábadozott, szintén csatlakozott csapattársaihoz a pályán a mérkőzés végén, miután hihetetlen visszatérésüket ünnepelték.
A Spurs halottnak és eltemetettnek tűnt, amikor Ziyech kiemelkedő, első érintéses befejezése Tadic visszapassza után 3-0-ra növelte az összesített eredményt félidő előtt, de valahogy mégis összekapta magát. Moura volt az inspiráció, három klinikai befejezést produkálva. A harmadik és döntő gól akkor született, amikor Dele Alli passzából felvette a labdát, és Onana mellett elrúgta azt. Ő az ötödik játékos, aki Bajnokok Ligája elődöntőben mesterhármast szerzett, és az első Cristiano Ronaldo 2017 májusi, Real Madrid-Atletico Madrid mérkőzése óta.
LUCAS MOURA HIHETETLEN MESTERTRICKJE | FŐBB PONTOK | Ajax 2-3 Spurs (UEFA Bajnokok Ligája elődöntő)
Az első mérkőzés taktikai részletei
Londonban az Ajax parádés első húsz perccel nyitott, és bár a Tottenham kiegyenesedett a meccs végére, annál többet, mint, hogy megőrizte esélyét a visszavágóra, nem tudott elérni hazai pályán. Óvatosra vette a figurát, három középhátvéddel (Alderweireld, Sánchez, Vertonghen) kezdett, és ezt a húzást talán valamelyest az is motiválta, hogy a Rose-Vertonghen duóval esélyét érezte megakadályozni az Ajax szokásos, jobboldali túltöltésekből eladott ellenkező oldali áttöréseit.
Hat emberrel az ellenfél térfelének mélyén az Ajax, mind a három Spurs-hátvéd kullancsot kap a nyakába, miközben a középső passzsáv is lezárva, hála Van de Beek tökéletes védőmunkájának Wanyamán. Ilyen helyzetben Lloris nem tehet mást, megpróbálja kiemelni a labdát, de mivel ő lábbal nem épp a legbiztosabb játékos, Veltmant találja meg. Ennek eredményeként a Spurs az első húsz percben összesen 43 jó passzt volt képes végrehajtani, 67%-os hatékonysággal, miközben az ellenfél tizenhatosán belülre egyáltalán (0/3 jó passz), a támadóharmadba pedig alig-alig (1/7 sikeres átadás) jutott el.
Az Ajax ezzel szemben simán kipasszolta a Tottenham presszingjét, és egyre-másra hozta létre az olyan játékhelyzeteket a pályán, amelyeket a saját játékosai domináltak. Az Ajax labdakihozataloknál villámgyorsan hozta létre a rombuszokat, többnyire 4 a 2 elleni szituációkat izolálva a Spurs labda környékén védekező játékosai ellen. Hét Ajax-játékos tömörül a pálya jobboldalán, egy nagyon szűk területen belül. Egyrészt emberfölényben vannak, másrészt a Spurs védelmét is teljesen áthúzzák erre az oldalra, amivel két dolgot érnek el: egyrészt üres terület alakul ki a védelem mögött a labda oldalán, másrészt az ún. gyenge oldalon egy az egyben marad játékosuk az őt őrző védővel.
Ezzel a Spurs középpályája stabilizálódott, több labdát tudtak megtartani, elkezdtek működni a labdakihozatalaik is. Az Ajax ezzel párhuzamosan érezhetően kockázatkerülőbb futballra váltott: Ten Hag letekerte a presszinget, mélyebbre parancsolta a védelmet, és inkább a szűk győzelem megtartására koncentrált a kegyelemdöfés megadása helyett. Lefutva persze semmiképp nincs a párharc, és ha innen nézzük, Pochettinónak igaza van: a Spurs túlélte azt, amit túl kellett élnie.
A Bajnokok Ligája döntő: Tottenham vs. Liverpool
A döntőt megelőzően a legtöbben látványos, közönségszórakoztató mérkőzést vártak a fináléba jutó együttesektől. A vörösök 4-3-3-as felállásban kezdték a találkozót és védekező fázisban a két szélső támadó középpályára történő visszazárásával 4-5-1-es klasszikus védekezési formára váltott az együttes. Ez a megoldás segít a létszámfölényes szituációk kialakításában, az ellenfél labdajáratása során. A Spurs a 4-2-3-1-es felállásban futott a pályára, ahol az amszterdami hősök közül sem Lucas Moura, sem Llorente nem kezdett. A fehér mezes Spurs védekező fázisban is a 4-2-3-1-es felállást alkalmazza.
A mérkőzés elején született váratlan (és a Liverpool számára szerencsés) gól alapjaiban határozta meg a találkozó képét. Már döntetlen állásnál tehát taktikai fegyelmezettlenség jellemezte a Spurst, amely eredetileg magasan tartott védelmi vonalat húzott fel Klopp együttese előtt. Ezzel súlyos árat fizetett a Tottenham, hiszen a megszerzett vezetés után Klopp végképp a saját szája íze szerint irányíthatta együttesét és játszhatta futballját. Klopp erőssége egyértelműen a kontrajáték, és a védekezésből támadó fázisba történő átmenetek pazar alkalmazása.
A Liverpool agresszív letámadásakor hol Sissoko próbált besegíteni (Henderson volt, hogy azonnal rárontott), hol pedig Eriksen lépett vissza labdáért. Ez hasznos húzás volt Klopp részéről, hiszen mint látható volt, a vörösök begyűjtötték a középpályán a labdát és ennek köszönhetően zavarták a Tottenham építkezését. Pochettino támadásban a két szélső védővel széthúzta együttesét és ezzel a bejátszandó játékteret. A bal oldalra terelte a játékot, hogy a túloldalon a felfutó Trippier teljesen szabadon kaphassa a labdát.
Támadásépítésben Klopp húzása az volt, hogy a mélységi irányító Fabinho mellé több esetben visszavonta Hendersont is, ezzel a Tottenham középpályásainak védekezése a 4-2-3-1-ben kissé megbomlott. Miután két mélységi playmaker is kérhette a labdát, fentebb kellett lépni Hendersonra is. Érthetetlen módon ugyanakkor a szervező Fabinhót több esetben hagyta szabadon a Spurs, aki így könnyedén indíthatta mélységbe támadótársait. Miután a feltolt ék Firmino rendre visszalépett labdáért, ezzel nem adott hivatkozási pontot a Tottenham hátsó négyesének. Kloppnál a három támadó elzárta a passzsávokat mind a szélső védők, mind pedig a középpályások irányába, miközben a középpályás hármas a belső területeket védte. Firmino szerepe kettős és nagyon hatékony.
Klopp, ahogy egész évben, úgy a döntőben is kedvére alkalmazhatta kedvenc taktikáját. Allegrihez hasonlóan a mérkőzés során az egyes játékhelyzeteket értelmezte. Hol mélyen, hol magasan tartotta saját együttesét, amellyel kontroll alatt tartotta ellenfelét és annak támadójátékát. Klopp a 4-5-1-es védekezési formát olykor egy ötödik védő átmeneti beékelődésével módosította és a védelmi vonalak közti területet szűkítette, miközben emberfogással kapcsolta ki Sont és társait. Ez arra késztette Pochettinót, hogy változtasson és a játékosainak közelebb kellett helyezkedniük egymáshoz.
Az első félidőben 64,6%-ban birtokolta a labdát a Tottenham, miután a Liverpool átadta a kezdeményezést és kontrákra rendezkedett be. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két alkalommal komoly veszélyt jelentett Son mélységbe való kiugratása, de az ígéretes lehetőségek megakadtak. A második félidőben azt lehetett várni, hogy az amszterdami mérkőzéshez hasonlóan Pochettino egy lapra tesz fel mindent és szép lassan behozza majd Llorentét és Mourát is. Agresszív letámadással kezdett a Spurs, és a játék intenzívebbé is vált.
Klopp szintén magasan presszionált az ellenfél labdakihozatalakor, miközben továbbra is elzárta a passzvonalakat az elméletileg megjátszható fehér mezesek elől. Eriksen ezúttal Kane mögött játszott a támadó négyesben, de a probléma nem változott: Pochettino nem volt képes hatékony támadófutballt építeni, hiszen ritkán jutott el a labda a támadóvonalba. A második félidőben hasonló taktikával támadott az argentin szakember, mint Amszterdamban. A Liverpool középpályás vonala mögé emelni a labdát a hórihorgas Kane-nek, (lásd Llorente szerepe az Ajax ellen), aki visszatudja azt játszani a lendületből érkező támadótársaknak.
A mérkőzés során Eriksen, Dele és Son (később Moura) többször változtat helyet és oldalt, mégsem kellően hatékony a támadójáték. Moura rendre visszalép labdáért és próbálja a támadásokat szervezni, de nem sok sikerrel teszi. Lucas Moura - bekarikázva - próbál támadást építeni.
Az angol futball taktikai evolúciója és a külföldi befolyás
Az angol bajnokság súlyos kritikája, ahogy 2017-ben Arrigo Sacchi közel harminc esztendős játékelméletének interpretálásával egy általában a kiesés elkerüléséért küzdő kiscsapat, a Leicester City ülhetett fel a trónra. A taktikai felkészítés brit földön tradicionálisan kevesebb hangsúlyt kapott, mint az olasz futballban. Egy viszonylag egyszerűen felépített, kiszámítható, kiismerhető és éppen ezért az ellenfelek szakvezetői számára elméletileg könnyebben kitanulható játékrendszer vezetett sikerre akkoriban.
A fentieket alátámasztandó olasz edzők, mint Vialli, Ranieri vagy Di Matteo (utóbbi a BL-ben) nem számítanak/számítottak elit edzőknek Itáliában, ugyanakkor szakmai felkészültségük elég volt ahhoz, hogy Angliában kiemelkedő eredményeket mutassanak fel. Az elmúlt évtizedekben ugyanakkor az is egyértelműen látható volt, ahogy az angol együttesek egyre inkább figyelmet fordítanak a taktikai fejlődésre is.
Ez annak köszönhető, hogy a kétezres évek első felétől kezdve rohamosan megnőtt a tehetős külföldi befektetők száma az angol klubok háza táján. Együttesek, mint a Manchester City vagy a Chelsea éppen azért kerülhettek ismét Európa top futballjának vérkeringésébe. Anglia Európa egyik vezető hatalma, a befektetőket csábító rendezett pénzügyi viszonyok, a tömeges szurkolói létszámmal rendelkező egyesületek, a futball általános népszerűsége, valamint a már akkor magas marketing értéke több kontinensen (lásd ázsiai piacok) tökéletes lehetőséget teremtettek arra, hogy a Premier League szép lassan ne csupán Anglia, hanem Európa legerősebb bajnoksága lehessen. Ehhez önmagában a pénz persze nem volna elegendő.
A 2000-es években törtek elő az új, dinamikusabb, intenzívebb futballt játszó angol együttesek, amelyek a kilencvenes években kevésbé tudtak érvényesülni - egy-egy kivételtől eltekintve. A fentebb említett kedvezőbb pénzügyi lehetőségeket kihasználva számos külföldi sztárt tudtak igazolni az angol futball vezető csapatai. A technikás, kreatív sztár futballisták pedig nem csupán színt vittek a játékba, de ötvözték a brit futballt a kreativitással. Kiváló fizikai adottságokkal rendelkező, az átlagnál magasabb és erősebb testfelépítésű, gyors sportolókat vásároltak a klubok, akik emellett technikai értelemben felkészült labdarúgók is.
Amikor a 2000-es évek első felében a francia futball adta a tehetségeket, rengeteg francia futballista érkezett a szigetországba. A 2000-es évekre igaz az az állítás is, hogy nagyszerű külföldi szakemberek értek el kiemelkedő eredményeket (Wenger, Houllier stb.), de nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy a vezető stratégák túlnyomó része angol kluboknál dolgozott volna. Az elmúlt évtizedben azonban az angol futball gazdasági lehetőségei elszakadtak Európa többi, tradicionálisan versenyképes bajnokságának színvonalától. A rivális német, olasz, francia klubfutball optimális esetben évente legfeljebb egy-egy hasonlóan versenyképes együttest képes kiállítani (lásd Bayern, Juve, PSG).
Spanyolország ugyanakkor nem csak tartotta a szintet, hanem eredményességben messze felülmúlta angol riválisait az elmúlt másfél évtizedben is. Az elmúlt években Európa vezető szakemberei (egy-egy kivételtől eltekintve) már mind a Premier League együtteseinél koncentrálódnak. A 2000-es években Anglia sztárfutballistákkal kompenzálta csekélyebb szakmai felkészültséget, ez azonban hosszú távon nem jelentett megoldást a szakmai sikerekre. Ahhoz hiányzott a legfontosabb láncszem: a kiemelkedő szakértelem. Ennek köszönhető az, hogy a taktikai repertoár jelentősen megnőtt Angliában, és hogy a mostani BL-döntőhöz hasonlóan két angol sztáregyüttes „unalmasnak tartott” mérkőzést is képes játszani egymással. A kieséses szakaszban mutatott nyílt futballról sem kell természetesen lemondani az angol labdarúgás kedvelőinek.
A sztáredzők korábban azért maradtak Itáliában vagy Spanyolországban, mert szakmai sikereket a saját futballkultúrájukban tudtak elérni. Az elmúlt évtizedben azonban a leszakadó futballnemzetek nem tudnak kellő, nemzetközi szinten is versenyképes együttest felmutatni. Ennek eredménye, hogy az egyéni szakmai sikerre vágyó edzőnagyságok szakmai előmenetelüknek kedvező megfontolásból vállalnak munkát Angliában. Ennek hatására pedig a ma feltörekvő szakvezető már presztízs kérdésnek tartja, hogy egyszer a Premier League-ben irányíthasson egy együttest.
tags: #ajax #tottenham #elemzes
