Albert Flórián búcsúmérkőzései: Az aranylabdás utolsó pillanatai a pályán
Fél évszázada játszotta utolsó bajnoki és válogatott mérkőzését Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdása, a sportág ihletett művésze. Ezek az események nemcsak sporttörténelmi jelentőséggel bírnak, hanem rávilágítanak egy korszakra, ahol a zsenik és a kiemelkedő tehetségek helyzete korántsem volt egyértelmű a magyar sportvezetés számára.
Az utolsó bajnoki gól: ZTE ellen, 1974. március 17.
1974. március 17-én eljött az utolsó bajnoki ideje, méghozzá a ZTE ellen. Az FTC 75, Albert Flórián pedig 32 éves volt ekkor. A hetvenes években Dalnoki Jenő drasztikus fiatalításba kezdett a Fradinál. Ennek következtében olyan klasszisok kerültek el a klubtól, vagy hagyták abba a futballt, mint Páncsics Miklós, Szőke István, Branikovits László, később Géczi István és Juhász István. Majd egy edzésen történt, számára megalázónak tartott eset miatt Albert Flórián is besétált az öltözőbe és kijelentette: ennyi volt, visszavonul az aktív játéktól.
Igen, a Császár nem volt ott a kezdőcsapatban a ZTE elleni búcsúmeccsén. Már akkor sem éreztük stílusosnak, hogy a legendás center nem fér be, csak az 58. percben, amikor Szőke Pista góljával egy nullára vezetett a Fradi, jött el az idő, hogy Flóri pályára lépjen. Ám neki ennyi idő is elég volt: rögtön adott fejjel egy gólpasszt Branikovitsnak, majd a 78. percben belőtte élete utolsó bajnoki gólját. Az utolsó bajnoki mindenesetre belém égett, édesapámmal együtt könnyek közt éltük meg, ahogy Branikovits indítása után a Császár kilép a védők közül, elegánsan elfekteti a zalai kapust, Dérit, és a hálóba passzolja a labdát.
A lefújást követően a tomboló publikum éljenzése mellett a csapat tagjai vállára vették, úgy vitték körbe a stadionban, apuval mi a játékoskijáró közelében tisztán láttuk a klasszis könnyeit. A ZTE csapatkapitánya, Szabó Rezső ajándékot hozott a Császárnak, akivel néhány évvel ez után a zalai ificsapat edzőjeként találkozhatott. Bármilyen meglepő, a búcsúmeccsre nem telt meg a Népstadion, alig több mint harmad ház volt. Pedig a világklasszis csel- és passzművész delejes hatást gyakorolt a közönségre, egyetlen gesztusától tömegek ugrottak talpra. Márpedig a Ferencvárosnak igen komoly tábora volt.
A válogatottól való búcsú: 1974. május 29., Székesfehérvár
1974. május 29-én Székesfehérváron, Jugoszlávia ellen 15 percnyi játék után köszönt el a nemzeti csapattól is, itt legalább jó barátjával, Dragan Dzsajiccsal parolázhatott csapatkapitányként a kezdőkörben, a szerb balszélső aztán a Császár temetésére is eljött az Óbudai temetőbe. Albert Flórián 75. alkalommal lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban. Ezt a történetet most azért idézzük fel, mert a jugoszláv válogatott utódával, Szerbiával játszott Eb-selejtezőt Magyarország október 14-én, szombaton.
Mielőtt elmerülnénk e történet részleteiben, érdemes egy pillanatra felidézni 2022 novemberét, amikor a görögök elleni felkészülési mérkőzésen - 64 ezer néző előtt a Puskás Arénában - elköszönt a nemzeti csapattól Dzsudzsák Balázs. Akik ott voltak ezen a meccsen, soha nem feledik azt a hangulatot, amely ezt a mérkőzést körülvette. Valami hasonlót érdemelt volna meg Albert is - mondjuk egy teltházas meccset a Népstadionban, de az illetékesek 1974-ben ezt nem akarták látni.
A megalázó körülmények háttere
Ez az egész tökéletesen hasonlított arra a cirkuszra, amely 1968-ban az Aranylabda átadása kapcsán zajlott. Amikor a teltházas Népstadionban megrendezett magyar-szovjet Eb-selejtező helyett (attól féltek, hogy a Népstadionban a magyar-szovjet meccs előtti Aranylabda-átadás tömegtüntetésbe csap át), a Gundel étteremben adták oda Albertnek a kitüntetést. Pár tucat vendég előtt, zeneszóra, majd jöhetett a palacsinta. Egészen szánalmas megoldás volt ez is az illetékesek részéről.
Miért is nem a Népstadionban búcsúztatták? Egyrészt - erről már többször írtunk - az akkori magyar politikai irányítás és a velük karöltve menetelő sportvezetés, valamint a sportsajtó sem szerette a zseniket. Meg nem szerette azokat az embereket, akik kilógtak a katonasorból. A szocializmusban a sztárkultusz egyenesen bűnnek számított, itt aztán nem lehetett megtenni azt, amit nyugaton Albert kortársaival megtettek. Ezek a magyar játékosok döbbenten és irigykedve nézték azokat a focistákat, akik Angliában, Németországban vagy éppen Olaszországban fociztak. Az a pénz, amit ők megkaptak, azok a körülmények, amelyek között ők élhettek, a magyar sztároknak az elérhetetlen álmok közé tartozott. Albert Flórián, Bene Ferenc, Farkas János vagy éppen Mészöly Kálmán a futballtudásuk alapján pontosan ugyanolyan világsztár volt, mint a már említett Beckenbauer vagy George Best vagy éppen Johan Cruyff. Ám a mi zseniális focistáinknak - hivatalosan - esélyük nem volt arra, hogy külföldre szerződjenek.
Európa legjobbja: Albert Flórián|50 éves a „MagyAranylabda”! - 9.tv
A válogatott rossz szériája és a vidéki mérkőzések
Az 1974 májusi időszak amúgy is óriási apátiát hozott a magyar futballban. A válogatott egymás után másodszor bukta el a vb-selejtezőket. Miközben az MLSZ-ben pontosan tudták, hogy Albertnek ez lesz a 75. válogatottsága, egyben a búcsúmeccse, eszükbe sem jutott, hogy a Népstadionban rendezzék meg a találkozót. Attól féltek - az akkori helyzetet ismerve némileg jogosan -, hogy kevés néző megy ki a legnagyobb magyar sportlétesítménybe. A Kutas István vezette MLSZ (a kommunista Kutas 1974 márciusában lett az szövetség elnöke) ekkor kezdte meg az országjáratást a magyar válogatottal.
Az 1973. november 11-én a Népstadionban rendezett NDK elleni barátságos meccsen 7000 néző lézengett, ez volt a jeladás arra, hogy a legnépszerűbb sportág válogatottját vidékre költöztessék. Kezdetben nem sok sikert hozott ez az ötlet sem. 1974. március 31-én, Zalaegerszegen a bolgárok ellen 3-1-re megnyert barátságos meccsen 3000 néző ünnepelhette a magyarok 3-1-es győzelmét és borzalmas szériájának megszakadását. Ma már szinte hihetetlen, de a nemzeti csapat 1972 szeptembere és 1974 márciusa között nyeretlen maradt.
A hihetetlen nyeretlenségi széria (1972-1973):
- 1972. szeptember 5. Lengyelország-Magyarország 2-1 (olimpiai döntő)
- 1972. október 15. Ausztria-Magyarország 2-2
- 1973. április 29. Magyarország-Ausztria 2-2
- 1973. május 16. NDK-Magyarország 2-1
- 1973. június 13. Magyarország-Svédország 3-3
- 1973. szeptember 26. Jugoszlávia-Magyarország 1-1
- 1973. október 13: Dánia-Magyarország 2-2
- 1973. november 21: Magyarország-NDK 0-1
A zalaegerszegi 3000 néző és a teljes közöny nem törte le az MLSZ-t, így jött el 1974. május 29. A magyar válogatott történetének második vidéki mérkőzését Székesfehérváron rendezték meg. A város ünneplőbe öltözött, Albert Flórián búcsújátékán pedig mindenki ott akart lenni. A stadion teljesen megtelt, 16 ezer néző előtt futottak ki a csapatok.
A búcsúmeccs részletei
Magyarország-Jugoszlávia 3-2 (0-2)
- Barátságos mérkőzés. Székesfehérvár, 16 ezer néző.
- Vezette: Heninz (nyugatnémet).
- Magyarország: Géczi - Fábián, Bálint, Vidáts, Megyesi - Juhász, Albert, Somogyi - Müller, Bene, Máté.
- Jugoszlávia: Marics - Krivokucsa, Katalinszki, Pavlovics, Buljan - Muzsinics, Jerkovics, Acsimovics - Popivoda, Surjak, Dzsajics.
- Csere: Albert helyett Fazekas a 15. percben, Fábián helyett Lakinger a 29. percben, Popivoda helyett V. Petrovics, Dzsajics helyett Bukal, Krivokucsa helyett Hatunics, mindhárom a szünetben.
- Góllövő: Popivoda a 18. percben, Jerkovics a 21. percben, Máté az 55. percben, Fazekas (11-esből) a 65. percben, Máté a 85. percben.
A meccs előtt az MLSZ akkori elnökségi tagja, Iklódi Gábor búcsúztatta az ünnepeltet. Hol volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Kutas István? Miért egy senki által nem ismert sporthivatalnokra bízta ezt a feladatot? Ki tudja, de a válasz sejthető. A mérkőzésen - az előre megbeszéltek szerint - 15 percet kapott Albert, majd a helyére érkezett az újpesti játékos, Fazekas László.
A korabeli média visszhangja
Albert Flórián búcsúmérkőzését a Magyar Televízió és a Kossuth Rádió is teljes egészében közvetítette Székesfehérvárról. A rádióban a város szülötte, Szűcs Ferenc és Szepesi György kommentálta az eseményeket. A 17 órakor kezdődő mérkőzéssel indult aznap az MTV 1-es csatornájának délutáni műsora.
Sokkoló volt, miként számolt be Albert utolsó mérkőzéséről a korabeli magyar sajtó. Az Esti Hírlap: "A székesfehérvári barátságos magyar-jugoszláv találkozónak különös érdekességet adott, hogy ezen búcsúzott a nemzeti 11-től a 75-szörös válogatott Albert Flórián." A Magyar Nemzet: "Ünnepi búcsúval kezdődött a műsor. A 75. és egyben utolsó válogatott mérkőzését játszó Albert Flóriánt köszöntötték, illetve búcsúztatták. Az MLSZ elnöksége nevében Iklódi Gábor mondott kis beszédet, majd Dzsajics, a jugoszlávok csapatkapitánya virágcsokrot adott át a hatvanas évek legnevesebb magyar labdarúgójának." A Népsport: "Albert Flóriánt, aki 75. válogatottságára készült, sokan vették körül. Sorra érkeztek a dísztáviratok, és a virágcsokrok... Háromnegyed 5-kor a honvédzenekar pattogó indulójára kivonult a két válogatott. A rövid ünnepségen Iklódi Gábor, az MLSZ elnökségének tagja méltatta Albert sportpályafutását." A Népszabadság: "Kedves jelenet volt, amikor a találkozó előtt Albert Flóriánt elbúcsúztatták: a 75-szörös válogatott utoljára - ha csak 15 percre is - mint a válogatott kapitánya választott térfelet, s indította útjára a labdát."
Maradjunk annyiban: a korabeli kollégák nem erőltették meg magukat. Szenvtelen, érzelemmentes sorok, beszámolók, hivatalos hangnemben. Úgy, ahogy ez megfelelt az akkori sportirányításnak. Sehol egy fotó, sehol egy Albert-nyilatkozat a meccs után. Utóbbira is több napot kellett várniuk az olvasóknak, mígnem valahol felbukkant egy cikk, amelyben minden idők egyik legjobb magyar labdarúgója szót kaphatott. 1974. június 3-án a Magyar Hírlap készített vele rövid interjút.
Albert Flórián nyilatkozata a visszavonulásról
Ebben így beszélt: "Jól esett, hogy olyan sokan kértek: maradjak még egy-két évet. De már nem vagyok képes olyan játékra, amellyel a szurkolók és magam is elégedettek lennénk. Régi igazság: búcsúzni csak szépen szabad. Hát én sem akarok dicstelenül visszavonulni. A lábam sajnos érzékenyebb bármelyik barométernél. Ráadásul nem bírja a terhelést, az edzéseket."
Az interjúból kiderült még, hogy Albert lett a Ferencváros labdarúgó szakosztályának helyettes vezetője. Majd így folytatta: "Egyszer azt nyilatkoztam, hogy 101-szer szeretnék játszani a nemzeti tizenegyben. Azért pont százegyszer, hogy túlszárnyaljam a csúcstartót, Bozsik Józsefet. Amikor ezt mondtam, megvolt rá minden esélyem. 1969. június 15-én voltam 69. alkalommal a válogatott tagja. S ez a nap a koppenhágai, dánok elleni mérkőzés húzta keresztül a számításaimat, a terveimet. Engedahl, az északiak kapusa olyan sérülést okozott, amely hosszú időre harcképtelenné tett. Igazi tudásomat már nem tudtam megmutatni az elkövetkező időkben. Az azóta eltelt öt év mindössze hat válogatottságot hozott számomra."
Albert Flórián hagyatéka és méltatlan búcsúja
Ettől függetlenül Albert Flórián 351 bajnoki és 75 válogatott fellépés után méltóbb búcsút érdemelt volna. A jelek szerint a körülötte tapasztalható rajongás a sportágban több potentátot nagyon zavart. Ezért kaphatta meg az aranylabdát a Népstadion helyett a Gundel Étteremben, de utolsó válogatott meccse sem az eleganciáról marad emlékezetes. Nem akarok elfogult lenni, a történtek alapján mégis bátran kijelentem, más országokban kiemelt, ünnepi esemény lett volna az aranylabdás visszavonulása, nálunk viszont elsősorban Albert Flórián viselkedett stílusosan.
Később hiába kérdeztem folyamatosan a megalázó helyzetekről, a Császár egyáltalán nem akart erről beszélni. Mint minden mást, ezt is csendben élte meg, noha sokan elfelejtették, milyen hűséges volt a hazájához és a Fradihoz is, pedig külföldről és itthonról is sok klub csábította kecsegtető ajánlatokkal. Nem véletlenül volt a magyar futball arisztokratája, soha nem bántott senkit, inkább ő bántotta mások szemét. A klub második Császára - elsőként Turay Józsefet nevezték így - és egyetlen aranylabdása bejelentette: 1974-ben visszavonul.
tags: #albert #florian #bucsumerkozes #zte
