Gárdonyi Géza prózájának és meséinek mélyreható elemzése

Gárdonyi Géza (1863-1922) a magyar irodalom egyik legjelentősebb írója volt, aki regényeket, novellákat, meséket és színpadi műveket is alkotott. Leghíresebb műve az Egri csillagok, amely egy történelmi regény, és a 16. századi török elleni harcokat, valamint az egri vár hősies védelmét meséli el. Gárdonyi Géza azonban nemcsak történelmi regényeket írt, számos novellája és meséje is ismert. Ezekben a művekben gyakran jelennek meg hétköznapi emberek, különleges sorsok és mély emberi érzések. Gárdonyi Géza Eger városában élt hosszú ideig, ezért gyakran nevezik „az egri remete” néven is. Munkássága ma is fontos része a magyar kultúrának, műveit iskolákban tanítják, és generációk olvassák újra és újra.

Gárdonyi Géza műveit sokan szerették, remélhetőleg sokan olvassák ma is. Népszerűségükről tanúskodik számos kiadásuk. A legnagyobbak között tarthatjuk számon, éppen ezért három történelmi regénye megkerülhetetlen olvasmány az iskolai irodalmi nevelésben. De ugyancsak kihagyhatatlanok a szerelemről, a férfi-nő kapcsolatról szóló modern regényei is a nagyobbaknak. Nemcsak izgalmasak és szépek, hanem tanulságosak is.

Gárdonyi stílusának és nyelvezetének sokszínűsége

Sokan írtak Gárdonyiról, Gárdonyi stílusáról. Sík Sándor szerint Gárdonyi stílusának gazdag sokoldalúsága három alaptípusra vezethető vissza. Az első a konstatáló stílus, sajátos mondatformákkal, benne az igék gazdagságával, egyéni főnevekkel. Másik jellegzetessége a szemléletesség, amely „nem a festőiség, hanem a plasztika eszközeivel jelenik meg nála”, hatását néhány vonással éri el, egyedi igével, jelzővel, hasonlattal. Stílusának harmadik alaptípusa a lírai jelleg, rövid mondatos marad, de nem konstatáló, hanem érzelmekkel teli, és mindenek felett zeneiség, gondolatritmus jellemzi.

„Stíljének fejlődése pedig körülbelül azt a vonalat futja meg, amelyet Arany János stíljének ismertünk meg: a konvenciótól, a naiv népiesen át: a koncentrált népiességből stilizált klasszikus magyar stílusig.” A sokirányú magyar regényirodalomban Gárdonyi sajátos helyet foglal el: „A modern regénynek olyan formájához azonban, amelyet azonkívül, hogy organikus egész és a maga törvényei szerint tökéletes, speciálisan magyar regénynek nevezhetnénk, - aligha jutott valaki közelebb Gárdonyinál.”

Hasonlóan ír stílusáról Schöpflin Aladár és Szerb Antal is. „A nyelve is alighanem tudatosan a népköltészet nyelvéből indul ki, erős ritmusú, rövid mondatai, a lehetőségig leegyszerűsített kifejezési formái, a parasztélet képzetkörén maradó kép- és szólamkincse a nép ősi költői nyelvanyagából van kiépítve.” „Stílusa koncentrált népiességével az Arany-hagyomány legjobb folytatója.” Nyelvezetének tisztaságát, magyarosságát minden méltatója dicséri.

Lőrincze Lajos ezt mondta róla egyik rádiós előadásában: „Ha azt kérdezik tőlünk, melyik magyar írót ajánljuk, akitől szép magyarságot tanulhatunk, akinek művein nyelvérzékünket erősíthetjük, jó irányba fejleszthetjük, akkor az elsők között Gárdonyit szoktuk említeni, ajánlani. Az ő kristálytiszta, finom színekben játszó stílusa, egyszerű s mégis gazdag nyelve legjobb példa lehet mindenkinek.” Schöpflin Aladár hangsúlyozza, hogy „ő írta a magyar parasztéletről a legszebb novellákat.” Röviden ír népiességéről, meleg parasztábrázolásáról, a Göre-humorról, de a férfi-nő konfliktus ábrázolását emeli ki - ha meggondoljuk, jogosan: a szerelem és a házasság problémája végigkíséri egész pályáján. Szerb Antal rövid jellemzésében benne van Gárdonyi sokoldalúsága: „Falu-pártisága alakítja ki magyarság-látását, mely főkép történelmi regényeiben domborodik ki.”

A humor Gárdonyi művészetében

Ahhoz, hogy Gárdonyi stílusának humoros vonásait elemezzük, szükséges tisztázni a humor, a humoros fogalmát, mert nem a viccesről, nem a komikusról van szó, hanem egy olyan összetett érzelemről, egy olyan humorfogalomról, amely főleg a 19. századi európai esztétikában fogalmazódott meg, és nálunk elsősorban Arany János, majd Reviczky Gyula, később Sík Sándor fogalmazott meg. Sík Sándor Esztétikájában, A sorsérzés formaelvei című fejezetben tragikus, komikus és humoros sorsérzésről ír.

A komikus jelenségek három, egymástól különböző jelenségcsoportra oszthatók. Az első csoport a tárgyi komikum (objektív komikum, jelenségkomikum), ennek három fő formája van: az értékként szereplő álérték, a fogyatékos érték vagy ártalmatlan tökéletlenség (az Arisztotelész-féle hiba), a mosolyt kiváltó kicsiség (fölényérzetből származó komikum). A másik csoport a paradox helyzet komikuma (nevetséges baleset, verekedés, utánzás, minden össze nem illés, például az anakronizmus). A harmadik csoport a játékos komikum, itt magunk teremtjük meg a nem komoly tárgyat vagy helyzetet, ezt a csoportot alanyi komikumnak nevezhetjük a tárgyi komikummal szemben; a játékos komikum másik területe az élc (viccek, szójátékok). A komikum megjelenési formái a vígjáték, továbbá a regény, a novella, ritkábban a líra.

„A humoros sorsérzés az esztétikai formálás szempontjából nem egyenrangú a tragikummal és a komikummal: ez nem teremtett magának sajátos formát, hanem mint a világnézeti típusok és az életérzések, minden formát alakíthat.” A humor három életelemet egyesít: a tragikumot, a komikumot és a bölcs, illetőleg a szent életérzését. Eszerint beszélhetünk tragikus humorról, komikus humorról és bölcs (vagy jóságos) humorról, de nem szabad arról megfeledkezni, hogy mindegyik humorban megvan mind a három elem, arányokról, túlsúlyról van szó. A tragikus humorra példa a Don Quijote humora, a komikus humorra Arany Bajusz című verse, a bölcs humorra Tamási Áron Ábel-trilógiája. „Viszont Mikes és Gárdonyi humorát, a Nyomorultak öreg püspökét, Petőfi Bolond Istókját a jóságos humor kategóriája alá foglalnám” - írja Sík Sándor. A humor rokon jelenségei az irónia és a szatíra.

A humor alapvető vonása Gárdonyi prózájának; nem a komikum (nem a vicc), hanem az a víg-szomorkás humor, ahogyan Arany János megfogalmazta. Nem véletlen, hogy Sík Sándor tanulmánya több helyén Arany János életérzésével, szemléletével rokonítja Gárdonyit. Olyan bölcs szemléletről van szó, amely oldja a tragikumot, és mosolyt csal az emberek arcára. A Titkosnaplóban írja: „A komikus mű értéke mindig problematikus. Csak az igen finom humor becses. Ha könnycseppel van megszentelve.”

Egy humoros mese részlete: Az egér és a cica

Gárdonyi Géza számos rövidprózát és mesét is írt, amelyek gyakran humorral és tanulságokkal vannak átszőve. Ilyen egy részlet egy humoros meséből is, amelyben egy egér próbál elmenekülni a cica elől:„Kelj fel kis csacsi fiam - szólt hajnalban a nagy csacsi az istállóban. Nem vitt magával sem puskát, sem kardot. A kamra csöndes volt, a hurkák mozdulatlanul lógtak a rúdon. A lekváros fazékhoz most méhek sem jártak. Óvatosan összehúzta az izmait. De az egér abban a pillanatban észrevette a veszedelmet. Egy üres hordó állott a kamra közepén. - Rejtsetek el engem! Nyomomban van a cica! Oda is ugrott. - Takarj el, takarj el!- így szól az egér a kosárhoz. A kosárnak nem volt ideje eltakarni az egeret. - Jó tojásos kosár- így szólott remegve-, sarkamban a cica. A tojásos kosár el is takarta az egeret. - Most megfoglak! - szólott ugráshoz lapulva. - Jó vizes sajtár- szólott a kis egér-, hadd üljek egy kicsit a fejeden! Kerget a cica. A cica felugrott. A kamra falához támasztva állott az új seprű. Arra szaladt fel az egér. Ez volt a szerencséje. De bizony megtalálta. A székről egyenesen beleugrott a kabát ujjába. Szerencséjére az egérnek, hogy szűk volt a kabát ujja. A cica megszorult benne. De már akkor az egér nem félt. Tudta, hogy egy kis lyuk is van a csizma talpán. Cica, cica, ha csak az volna a baj!”

Novellaelemzés: Egy balladás szerkezetű elbeszélés

Gárdonyi novellái gyakran különös, balladás szerkezetet és hangulatot kölcsönöznek a kihagyásokra, elhallgatásokra épülő előadásmód miatt. Ez abból ered, hogy az író egy régi, évtizedekkel korábbi emlékét meséli el.

A kezdeti helyzetkép és a kibontakozó cselekmény

A novella első nagyobb egysége kitűnő helyzetkép, pompás falusi környezetrajz. Két kisgyermek barátságából, egymáshoz való ragaszkodásából, vidám játékaiból lassanként sok mindenre fény derül. A szegény sorsú család (az apa csordás, a neve is az) alacsony, kis nádtetős házban lakik. Egy lovat és egy huszárt szállásoltak be rogyadozó vályogviskójukba. Veres krétával fel is írták a falra: 1 ló, 1 ember. Ez a szokás - a bekvártélyozás - az első világháború előtti időket idézi fel.

• Helyzetkép: egy szituáció, jelenet bemutatása.
• Környezetrajz: leírás; a helyszín bemutatása, a jellemzés eszköze.

A katona fiatal, rátarti, hegyesre szokta pödörni néhány szál kis bajuszát. A hétéves Andris nővére, a nagy Juli leány - egy-két odavetett szóból lehet következtetni - kacér, egy kissé magamutogató, nemigen szégyenlős csitri. Kimenti ugyan a mosdatás miatt visítozó öccsét anyja kezéből, de csak úgy „felibe fonatlan, felibe öltözetlen” jön ki a szobából. Nem is a testvéri szeretet, a vigasztalgatás a valódi célja, hanem fiatal lányságának, szépségének mutogatása a katona előtt. A hófehér ingből előduzzadtak gömbölyű karjai, furcsa csillogás jelent meg a szemében. Aztán felöltözve „cifrán, pántlikásan, rózsásan” indult el a templomba ringatózó járással. A huszár „hosszan nézett utána, és pödörgette bajuszát”.

A tragédia kibontakozása

Eltelt néhány hónap, s Micónak kismacskái születtek az istálló padlásán. A természet őszbe fordult, a kertek sárgák voltak már, vörösek, tarlottak. A katona is régen eltávozott.

Az elbeszélés második része rendkívül tömör: csak bizonyos jelekből, a hétesztendősök számára érthetetlen eseményekből sejthető, hogy valóban mi is történt. Síró és átkozódó hangok, kemény perlekedések szűrődnek ki a házból. A szép nagy Juli leány könnyezve üldögél az eresz alatt, arca vértelen, sápadt, mint a falevelek. Valami nagy baj lehet - gondolja a kisfiú -, de hogy mi, nem tudja, nem érti. Julit két fegyveres pandúr viszi el, a falusi asszonyok meg valami olyasmiről suttognak, hogy „Juli a becsület ellen vétett”. Az apa sír, káromkodik, fenyegetőzik, s ő is a becsületről beszél valamit összevissza.

Ezekből a mozaikokból - az olvasó számára - fölsejlik a tragédia: a kackiás bajszú huszár elcsábította és szégyenben hagyta Julit, ő pedig titokban megszülte és megölte a gyermekét.

Jelképes befejezés és a tanulság

A novella legutolsó „felvonása” jelképes értékű, példázatszerű befejezés. A részeg apa tehetetlen kétségbeesésében, elkeseredésében - talán nem is szándékosan - felgyújtja a házát. A lángoló padlásról Micó, a macska, szájában egyenként hozza le, menekíti ki kölykeit. Visszamegy a többiért is, beugrik a vörös lángok közé, „de nem jön elő többé”.

• Példázat: erkölcsi tanulságot tartalmazó vagy arra vezérlő tanító szándékú megnyilatkozás vagy hosszabb lélegzetű történet; leginkább a Biblia példabeszédei, pl. Jézus példázatai tekinthetők mintának, de az antik görög irodalom bölcs mondásai is forrásnak tekinthetők.

Az író nem magyarázgat, nem szűr le tanulságokat, nem kommentálja az eseményeket. A nagyszerű lezárás az elhallgatással az olvasóra bízza az erkölcsi tanulságot, a következtetések levonását. Párhuzamba állíthatja az ember méltatlan cselekedetét, bűnös tettét az állat természetes ösztönével: az egyik elemészti, a másik élete árán is menti fiait.

• Párhuzam: hasonló motívumok, események, jellemek vagy szerkezeti elemek szabályos visszatérése, ismétlése.

A "Kovács Rozi" novella üzenete

Gárdonyi Géza más novellái is mély emberi sorsokat ábrázolnak, rávilágítva az emberi lélek érzékenységére és a társadalmi igazságtalanságokra. Példaként említhető a Kovács Rozi története:

„Érzékeny a gyermek lelke: 'Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta'”. Kovács Rozi az első padban ül és ellenőrzi a beérkező gyerekek tisztaságát és leckéjét. Kiemelt helyen van, pedig szegény gyerek, rossz családból való. A tanár úr azt mondja neki, hogy maradjon bent a nap végén. „...az emberi lélek is úgy száll a földre, mint a hópehely” és ez a lány egy részeges embernek, az Alsó-Kovácsnak a leánya, pedig dísze lenne a párizsi szalonoknak, olyan szép. De így ebben a foltos ruhában lesz a következő évben is és mezítláb fut majd a havon öt másik mezítlábas társával.

A tanár úr azért hívatja Rozit, mert reggel egy társával összesúgott. A kislány másnap nem jön iskolába. Beteg. Állítólag azért, mert egy kutya a patakba kergette és a ruhája megfagyott, míg hazaért. A tanár úr minden nap elküld egy gyereket, hogy nézze meg Rozikát. Rozika már nem tud beszélni se. A tanár maga megy látogatóba. Útközben találkozik a részeg Alsó-Kováccsal. Megérkezik, az anya odaengedi a tanár urat a betegágyhoz. Rozika kinyitja a szemét és örül. „- A helyeden nem ül ám senki. Nem. Addig, míg fekszel, nem szabad odaülni senkinek. Akkor megint te ülsz ott, Rozika. Te ülsz ottan. Csöndes leszel és szófogadó.” A tanár nehezen tart órát másnap. Diktál, de végül átadja a diktálást egy fiúnak. A lélekharang arról ad hírt, hogy valakinek a lelke épp távozik vagy eltávozott a földről.

Retorikai megközelítés Gárdonyi műveiben

Újraolvasva a Gárdonyi-regényeket, a tanulmány Gárdonyi műveit retorikai szempontból is elemzi, továbbá rámutat stílusának, valamint humorának az egyediségére. A retorikai érvelés kimutatható Gárdonyi írásaiban: számos lehetőségre találunk példát az elemzett művekben, Gárdonyi hősei követik az emberek észjárását. Kiemelkedik a példa és az enthüméma, valamint a toposzlogika alkalmazása, mindez őrzi az elsődleges szóbeliséget is; a felsorolásban és a halmozásban pedig feltárul a környező világ. A szereplők jellemfejlődése összhangban van a regények lineáris szerkezetével, ugyanakkor észrevehető a búvópatak-technika alkalmazása is. A tanulmány a retorikai elemzés szempontjai szerint mutat be példákat, többnyire Gárdonyi jóságos humorára. Az idézett részeket fel lehet használni a retorikai érvelés és a stílus vagy a szóalkotásmódok tanításakor.

A retorika alapjai Gárdonyi munkásságában

A retorikának sok meghatározása van, az egyik legismertebb Quintilianusé: a jól beszélés tudománya. Ebben nemcsak a szó, hanem az írás művészete is benne foglaltatik, így a 19. században a következő meghatározást fogadták el: a prózai műfajok elmélete. A retorika évszázadokon át az alapképzés, a trivium része volt, grammatika, retorika, dialektika sorrendben tanították a diszciplínákat. A 20. századig mindenki tanult retorikát, és ezt tekintetbe kell venni az irodalmi művek elemzésekor.

Az ötös felépítésű retorika területei: invenció (feltalálás, érvelés), diszpozíció (elrendezés, szerkezet), élokúció (kifejezés, stílus), memória, pronunciáció (előadásmód). Jelen elemzés az érvelésre, a szerkezetre és a stílusra összpontosít. A pronunciáció (előadásmód) az írott művekben is megjelenik, például szoktunk grafémaalakzatokról beszélni. Itt szót ejthetünk az írásmű külső megjelenéséről, és ez sajátos Gárdonyi műveiben: feltűnőek a rövid bekezdések, a pergő párbeszédek, a rövid, gyakran egyszavas sorok. A hallgatósághoz folyamodásnak három lehetősége van: a logosz, az éthosz és a pathosz. A pathosz a hallgatóságra tett érzelmi hatás, leginkább a stílussal érjük el, így a stílus is érvel.

A retorikák három stílusnemet különböztetnek meg: az egyszerű, a középső és a fennkölt stílust. Az egyszerű stílus leereszkedik az igényes köznyelvig, kedveli a metaforát; közöl, tanít. A fennkölt stílus gazdag alakzatokban és szóképekben; megindít, felráz. A középső stílus közöttük van, mérsékelten használja a stíluseszközöket, gyönyörködtet, ez a legnehezebb. Gárdonyi prózájára a mesteri középső stílus jellemző, de a két szélsőséget is műveli: egyszerű stílusban beszélnek az egyszerű szereplői, fennkölt stílus jellemzi az érzelmi kitöréseket, valamint az eposzi jeleneteket, az esküt, a temetési szertartást történelmi regényeiben.

Az elsődleges szóbeliség és a retorika

Szükséges azonban kitérni még egy fontos, a retorikával összefüggő elméleti háttérre, mégpedig az elsődleges szóbeliség jelenlétére Gárdonyi regényeiben. Walter Ong a szóbeliség és az írásbeliség viszonyát vizsgáló alapvető könyvében három korszakot különböztet meg: az elsődleges szóbeliség, az írásbeliség és a másodlagos szóbeliség korát. Az elsődleges szóbeliségen az írást megelőző szóbeliséget érti, amely tovább él az írásbeliség (a könyvnyomtatás, az elektronikus írásbeliség) korszakában is.

Gárdonyi Géza kritikai recepciója és a "hanyatlásmítosz"

A Gárdonyiról szóló szakirodalom igen nagy. Sík Sándor tanulmánya alapvető, és Gárdonyi méltó módon szerepel a régebbi összefoglalásokban (1928). A marxista irodalomkritika nem tudott mit kezdeni Gárdonyi Isten-hitével, miszticizmusával, pszichologizmusával, de haza- és népszeretetét elismerték. Sík Sándor elemzéséről (1928) nem volt a marxista irodalomkritikának jó véleménye: „A máig kísértő, félreértett Gárdonyi-portré kialakításában különösen jelentős szerepet játszott Sík Sándor egyébként kitűnő művészi elemzésekben gazdag Gárdonyi-tanulmánya.” Érthető ez a lakonikus megállapítás, végül is Sík Sándor meggyőzően elemzi Gárdonyi istenhitének kialakulását, megerősödését. Ez nem volt aktuális az 1950 utáni években.

A Sőtér-féle irodalomtörténetben Mezei József rosszallóan ír Gárdonyi miszticizmusáról (pontosabban: azt írja, hogy A láthatatlan ember „miszticizmusa ellenére” a legjelentősebb regénye); lélektanisága romantikus és idealista; és azt állapítja meg, hogy az Egri csillagok után írásművészete hanyatlik. De az összes többi nagy regény az Egri csillagok után születik. Nyilvánvalóan „miszticizmusát”, lélekábrázolását tekinti hanyatlásnak, hiszen a marxista irodalomkritikus számára a társadalom ábrázolása volt fontos. Mezei szerint történelemábrázolása nem teljes, mert nem ír szociális problémákról; parasztábrázolása sem tetszett neki, mert nem volt olyan, mint Móriczé. Népiessége mégis megfelelt a hivatalos ideológiának, demokratizmusát hangsúlyozták (például az egri várvédelem kapcsán), még magyarsága és hazaszeretete is méltatást kapott, sőt humoros megjegyzéseit is dicsérték.

Kispéter András alapvetően tárgyilagos monográfiájában azt írja róla, hogy egyszeri jelenség volt a magyar irodalomban, nem tartozott egyetlen iskolához sem, és nem hozott létre iskolát. De hozzáteszi: művészete átmenetet képez a 19. és a 20. század művészete között, a népnemzeti iskola és a Nyugat nemzedéke között. Azzal a megállapításával egyetérthetünk, hogy Gárdonyi egyszeri jelenség, de azzal semmiképpen sem, hogy átmenetet képez Jókai romantikája, Mikszáth anekdotizmusa, valamint Móricz vaskosabb realizmusa és Kosztolányi lélekábrázolása között. Gárdonyi nem átmenet. Láthattuk, hogy Sík Sándor a legnagyobbak közé sorolta, méltán és alapos elemzés után.

A Magyar irodalom történetei című munka nem összefüggő irodalomtörténet, hanem tanulmányok halmaza. Egyetlen tanulmány szól Gárdonyiról, mégpedig Györke Ágnes írása az Egri csillagokról. Ő is felveti a „hanyatlásmítosz” problémáját. A hanyatlás divatos irodalomkritikai „toposz” volt: Jókairól is megállapították, hogy hanyatlik, azután Fried István sikeresen cáfolta ezt a véleményt, megírta, hogy „Öreg Jókai nem vén Jókai”. Györke Ágnes tanulmányának a bevezetésében megemlíti, hogy a mai irodalmárok hallgatnak Gárdonyiról, de a miértről nem ír. Az utóbbi években azonban mintha változott volna Gárdonyi megítélése.

Erről tanúskodnak a 2013 szeptemberében tartott jubileumi konferencia tanulmányai. Szerzőik mintha a „hanyatlás” műveit helyeznék a középpontba: a szerelmet, a lélekrezgést, a nőalakokat, és stílusával is többen foglalkoznak. Olykor mintha visszakanyarodnának a régebbi szakirodalomhoz, például Sík Sándorhoz. Ezt teszi kismonográfiájában Kovács Gábor is. De végül is összefoglaló értékelés azóta sem született Gárdonyi művészetéről, és mintha a Györke Ágnes által említett hallgatás folytatódna. A Magyar irodalom című akadémiai összefoglalóban nincs Gárdonyiról külön fejezet, a neve említés szintjén is csak négyszer fordul elő a kötetben. A leszármazottak és Eger városa méltóképpen ápolja Gárdonyi emlékét.

Gárdonyi Géza kritikai recepciójának főbb szakaszai

tags: #allatmesek #gyerekeknek #gardonyi #geza #valogatott #mesei

Népszerű bejegyzések:

• Honvéd átigazolások: érkezők és távozók
• Részletes információk a Juventus bajnoki menetrendjéről és a Serie A áttekintéséről
• Hogyan alakult a Paris Saint-Germain kapusposztja?
• Kényelmes Fradi melegítő
• A PMFC utánpótlás-központja