Az amerikai futball ütközéseinek sötét oldala: sérülések, agykárosodás és CTE

Az amerikai futball, vagy ahogy sokan ismerik, a "tojásfoci", az Egyesült Államok legnépszerűbb sportága, amely évente milliókat szegez a képernyők elé, különösen a Super Bowl idején. Azonban a látványos megmozdulások és a kőkemény ütközések mögött egy sokkal sötétebb valóság rejlik: a játékosok egészségügyi állapotával kapcsolatos aggodalmak, amelyek már hosszú évek óta az amerikai közbeszéd egyik örökké izzó témája. Sokan gondolják, hogy miért nem tudnak a játékosoknak komolyabb felszerelést adni, ami megvédené őket az ütközésektől, de a helyzet ennél jóval bonyolultabb. Nincs olyan felszerelés vagy védőöltözet, ami felkészítené az agyat ekkora és ami a legfontosabb, ilyen rendszeres erőhatásokra.

A sport jótékony hatásairól valóban gyakrabban hallunk, mint a negatív következményekről. Ennek az az oka, hogy a sportegyesületek érdeke a káros hatások elhallgatása. A sportrajongók fejében sokszor meg sem fordul, hogy mennyi veszélyt rejt ez a sportág, milyen fizikai és szellemi megpróbáltatásokon kell keresztülmenniük a játékosoknak, mire felkészülnek egy ilyen volumenű bajnokságra.

A krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) - a láthatatlan ellenfél

A legfrissebb kutatások ledöbbentő eredménnyel jártak: az Amerikai Orvosi Szövetség (American Medical Association) hivatalos folyóiratában megjelent tanulmány szerint az orvosi kutatásra felajánlott, elhunyt NFL-játékosok agyai szinte egytől egyig károsodtak. Ez az orvosi kutatásban szereplő 99%-os arány nem csoda: 111 NFL-játékos agyából 110-ben krónikus traumatikus enkefalopátiára (CTE) utaló elváltozásokat találtak. A játékosok már a középiskolától kezdve egészen a legmagasabb szintig felajánlják az agyukat a tudománynak, hogy az eredményekből aztán tanulságokat vonhassanak le. Az adatokból az is kiderül, hogy nemcsak az NFL veszélyes, hanem maga a foci is, hiszen alacsonyabb szinteken is kimutathatók a károsodások.

A CTE felfedezése és hatásai

A krónikus traumatikus enkefalopátia egy olyan tünetegyüttest jelöl, amely azoknál alakul ki, akik sorozatosan szenvednek agyrázkódást vagy gyakran éri a fejüket ütés. A betegek az elbutulás jeleit mutatják, és gyakran a viselkedésük is megmagyarázhatatlan módon megváltozik. A tünetek azonban csak évekkel a fejsérülések elszenvedése után jelentkeznek. A CTE diagnosztizálását az is megnehezíti, hogy egyelőre még csak az agyi szövetekből nyert mintával lehetséges bebizonyítani a jelenlétét, így biztosan csak a boncoláskor derül ki, ha valaki ebben a fajta agykárosodásban szenvedett. Ezek a körülmények kifejezetten nehézzé teszik a CTE elleni harcot.

A tünetek általában 8-10 évvel a fejsérülések után jelentkeznek, és több stádiuma van a betegségnek:

• Az elsőben figyelemzavar, dezorientáltság, szédülés és fejfájás jelentkezhet.
• A második stádiumban ezek a tünetek fokozódhatnak, illetve megjelenik az emlékezetzavar és a kiszámíthatatlan viselkedés.
• A harmadik és negyedik stádiumban előrehaladott demencia, azaz a mentális képességek jelentős csökkenése, beszédzavar, remegés, mozgásproblémák, süketség, hallucinációk és akár öngyilkos hajlam is előfordulhat.

A CTE kialakulásához sokszor a nem diagnosztizált vagy észre sem vett fejsérülések vezetnek, amelyek hatása hosszú távon összeadódik. A CTE, habár sokszor előfordul katonáknál, illetve családon belüli erőszak áldozatainál is kimutatták már, a profi sportolók körében a leggyakoribb. Sokáig azonban csak a bokszolók betegségének tartották.

Dr. Bennet Omalu és a "Serülés" című film

Egy nigériai származású amerikai neuropatológus, dr. Bennet Omalu volt az, aki az amerikai focistáknál is felfigyelt a CTE tüneteire. Will Smith alakítja Dr. Bennet Omalu neuropatológust a "Serülés" (Concussion) című filmdrámában, aki rendkívüli felfedezést tesz egy visszavonult híres amerikai focista, Mike Webster boncolásakor. A kiváló szakember által elvégzett vizsgálatok meghökkentő elváltozásokat mutatnak a sportoló agyában. Dr. Omalu diagnosztizálta először a - csak halál után kimutatható - krónikus traumatikus enkefalopátiát (CTE). A patológus arra a következtetésre jut, hogy a sportoló agyát a sportpályafutása során elszenvedett ütközések károsították. A film igaz történet alapján készült, és egy igen fontos problémára irányítja a nézők figyelmét.

Mike Webster esete a film egyik kulcsfigurája. Webster ráadásul a játék legerőszakosabb posztján játszik: centerként feje a fegyvere. Kiskorától kezdve nagyjából 70 000 ütés érhette a fején, ami nagyban szerepet játszott betegsége kialakulásában. Webster esetében az ütközések hatására olyan neurológiai folyamatok indulnak meg, melyek eredményeként „gyilkos proteinek” szállják meg az agyát, beeszik magukat az elméjébe, belülről pusztítva azt, míg végül „megfojtják az agyát”, így válik felismerhetetlenné önmaga számára is. Láthatjuk Mike Webster szenvedésének fokozódását, ahogy eluralkodik rajta a betegség, míg végül maga számára is felismerhetetlenné válik. Fejfájásra, kettős látásra, szédülésre panaszkodik, valamint hangokat hall. Agyrázkódásról és egyéb agyi elváltozásokról azonban nem írnak kórlapján. Dr. Omalu szerint elképzelhetetlen, hogy tizennyolc év profi futball után egy teljesen egészséges ember agyi elváltozások nélkül ilyen fiatalon megőrül. Feltáratlan, hogy mi késztette a volt játékost öncsonkításra, hogyan lett hajléktalan ötven évesen. A patológus merész kijelentést tesz: Mike Webster halálát a futball okozta és biztos, hogy nem ő az egyetlen.

A film azt mutatja be, hogy a maradandó károsodást szenvedett játékosok sérüléseit a Nemzetközi Futball Szövetség hogyan próbálja meg letagadni. Az amerikai fociliga nagyhatalmú vezetői tagadják az amerikai foci káros hatásait. Az amerikaifutball-liga (NFL) először nem fogadta el dr. Omalu kutatásait, mert szerintük nem volt elég bizonyíték a krónikus traumatikus enkefalopátia és a sportág kapcsolatára, ráadásul Omalu eredményei rossz fényt vetettek a sportágra.

További tragikus esetek

A filmben több NFL játékos szenvedését is láthatjuk. Egy másik játékost, Justin Strzelczyk-t hangok „utasítják” családtagjai meggyilkolására, agresszív viselkedés jellemzi, végül pedig öngyilkos lesz. Újabb eset, Andre Waters, aki rendkívüli fejfájásra panaszkodik, szintén agresszió figyelhető meg viselkedésében, és negyven évesen ő is véget vet életének. Az elmúlt években egyre több, agykárosodáshoz kapcsolható halálesetre derült fény. 2012-ben például Jovan Belcher a Kansas játékosa megölte a barátnőjét, majd a csapat stadionjába hajtott, ahol a klub vezetői előtt öngyilkos lett. Belcher halálának évére már 33 korábbi profi játékosnál azonosították a CTE-t a boncolás után. A krónikus traumatikus enkefalopátia ráadásul nem csak a felnőtt játékosokat érinti: 2010-ben a 17 éves Nathan Stiles mindössze órákkal azután halt meg, hogy hazaért egy mérkőzésről, ahol fejsérülést kapott. Kiderült, hogy több agyrázkódása is volt már korábban, ami a CTE megjelenéséhez vezetett nála, és a legutolsó sérülés pedig már végzetesnek bizonyult.

Meg kell említeni, hogy nem minden agykárosodás jeleit mutató sportolónál alakulnak ki a súlyos agyi rendellenességek, mint fejfájások, kognitív funkciók hiánya vagy akár demencia. Akiknél komolyabb problémák jelennek meg, feltételezhető a genetikai hajlam. Nagyon komoly és csak az utóbbi években napvilágra kerülő probléma, mennyire maradandó fej- és agysérüléseket szenvednek az amerikai focisták pályafutásuk végére. A rengeteg ütközés és agyrázkódás hatása ugyan rövid távon gyógyszerekkel tompítható, de a hosszú távú hatások kivédhetetlenek, sőt akár halálhoz is vezethetnek.

Az ütközések ereje és a felszerelés korlátai

Az amerikai foci kontakt jellege miatt meglehetősen veszélyes sport. A károk megelőzésére használt sportfelszerelés sajnos nem elegendő, ugyanis a károsodás a játékosok koponyáján belül történik, amikor az agy megrázkódik, és szétroncsolja a csontburkolatot. A játékosok ütközésének sebessége és ereje a meghatározó. Dr. Omalu levezeti, hogy nagyjából 60 g-s (g = gravitációs gyorsulás) ütközéstől kap agyrázkódást egy ember, a pályán pedig nagyjából 100 g erejű összeütközések jellemzőek. Az ellenfél játékosainak sebessége összeadódik az őket eltaláló játékosokéval, így a gravitációs erő akkora, mintha egy kalapáccsal ütnék fejbe a játékost.

Egy neurológiai vizsgálatban bizonyították, hogy az NFL játékosok negyven százaléka agysérüléssel él. Egy sor kognitív tesztet vettek fel a játékosokkal, és ötven százalékuknál mutatkoztak komoly problémák olyan végrehajtó funkciókban, mint a problémamegoldás, érvelés, tervezés és figyelem, negyvenöt százalékuknál pedig tanulási nehézségek és memóriahanyatlás jelentkezett. Nem a nagy ütések vagy egyetlen agyrázkódás okoz problémát, hanem ezek ismétlődése - vélik a kutatók.

Esetek a pályáról: azonnali veszélyek

Újabb súlyos sérülés történt az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) egyik meccsén. A San Francisco 49ers és a Houston Texans összecsapásán a Texans irányítója, Tom Savage egy ütközés után rosszul ért földet, és erősen beütötte a fejét. Savage karjai az esés után lemerevedtek, ami többnyire a komoly fejsérülés egyik tünete. Az irányítót a pálya mellett megvizsgálták, de az orvosok azt mondták, hogy nyugodtan menjen vissza játszani. Az eset viszont a tengerentúli médiában komoly felháborodást váltott ki, ugyanis több orvosszakértő szerint is elképesztő felelőtlenség volt visszaengedni a játékost a pályára.

Az NFL a kártérítési pereket sem kerülhette el: 2012-ben több ezer volt játékos közösen beperelte a ligát azért, mert szerintük nem védte meg őket a sorozatos agyrázkódásoktól. Az amerikaifutball-pályák mellett használatos agyrázkódás-vizsgáló protokoll szerint néhány egyéb reakció mellett a beszéd zavarodottságát, a koordináció pontosságát, illetve a pupillák fényre adott reakcióját ellenőrzik. Ha ezeken a teszteken átmegy a játékos, akkor konstatálják, hogy nincs agyrázkódása, és úgy tekintik, hogy nem szenvedett agysérülést - sokszor vissza is engedik azonnal a pályára tovább játszani és ütközni.

A New York-i Rochesteri Egyetem kutatói 38 egyetemi amerikaifutball-játékost vizsgáltak egy évadon át. E kutatásban különösen a középagy állapotát figyelték, amely olyan primitív, nem tudatos életműködéseket irányít, mint a hallás vagy a testhőmérséklet szabályozása. Az eredmények szerint a 38 játékos több mint kétharmada szenvedett el középagysérülést a szezon alatt - noha mindössze kettejüknek volt diagnosztizált agyrázkódása. A sérülés konkrétan a középagy fehérállományában létrejött szerkezeti változást jelentette. Vizsgáltak olyan alanyokat is, akiknek biztosan volt agyrázkódásuk. Az ő középagy-MRI eredményeik sem különböztek jelentősen azoktól az egyetemi focistáktól, akiknek elvileg nem érte különösen nagy ütés a fejét játék közben. A nagy kérdés persze az, hogy mit kezd az amerikaifutball-közösség (vagyis a teljes amerikai társadalom) ezekkel az információkkal, amelyek ma már cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a sport agysorvadást okoz a játékosoknak - legyenek ők felnőttek vagy gyerekek.

Összehasonlító statisztikák: amerikai futball vs. labdarúgás

Míg az amerikai futball a legnépszerűbb sport az Egyesült Államokban, a labdarúgás a legnépszerűbb gyermeksport - többek között pont azért, mert az amerikai futball „biztonságos alternatívájaként” hirdetik és népszerűsítik. A Katasztrofális Sportsérülések Nemzeti Kutatóintézete által évente közzétett sportági összehasonlítások megdöbbentő számokat mutatnak az amerikai futball közben elszenvedett sérülésekről. A halálozási arány a labdarúgáshoz képest 122:7 a vizsgált 28 éves időszakban, igaz, ezt torzítja az amerikai futballisták magasabb száma. Viszont a százezer sportolóra vetített minta is azt mutatja, hogy egy tojásfocit űző sportolónak - nyilvánvalóan a sport keménysége, kontakt jellege miatt - háromszor nagyobb az esélye halálos, 61-szeres a rokkantságot előidéző és 38-szoros a maradandó egészségkárosodást okozó sérülésre egy labdarúgóhoz képest.

Katasztrófális sérülések az Egyesült Államokban (Iskolai szinten, 1982-2010)

A kor is számít: az amerikai Nemzeti Sérülésfigyelő Rendszer statisztikái szerint a gyermek labdarúgóknál éppenséggel nagyobb a sérülésveszély, mint a hasonló korú amerikai futballistáknál! Ez később alaposan lecsökken, majd a kiöregedési folyamattal párhuzamosan nő meg ismét a sérülések száma. A tojásfociban a sérülések száma a játék színvonalával mutat inkább összefüggést: minél jobb és profibb a liga, annál kevesebb a baleset. Kőkemény ütközés persze bármikor érhet egy játékost, így az amerikai futballban rendkívül nagy hangsúlyt fordítanak az egyre jobb és jobb védőfelszerelések kifejlesztésére, és a szabályfelfogás is elmozdult a játékosok védelmének irányába. Erre példa a sisak sisakkal való ütközésének szigorúbb büntetése, vagy a labdát nem birtokló, védtelen játékosok óvása.

Amivel a leggyakrabban kidőlnek

Egy tanulmányban összehasonlították a labdarúgókat és az amerikai futballistákat érintő leggyakoribb sérüléseket:

A leginkább veszélyeztetett testrészek a térd és a boka, de irányítóknál a vállsérülések is gyakoriak és veszélyesek. Mindkét sportban több a sérülés éles meccsszituációban, mint edzésen, a tojáslabdás futballt játszóknak viszont - kutatástól függően eltérnek az eredmények - kétszer-ötször nagyobb esélyük van kidőlni. Egy NFL-játékosnak meccsenként csaknem hét százalék esélye van a sérülésre - vegyük figyelembe, hogy a sport specializáltsága és intenzitása miatt jóval kevesebbet is van a pályán, mint labdarúgó kollégája!

Fejjel a falnak: A traumás fejsérülések

Nem szükséges magyarázni, hogy miért veszélyes a fej- illetve agyi sérülés: ezek a traumák a leggyakoribb halálokok között szerepelnek a sportolók körében. Ennek megelőzésére fejlesztettek ki a tojásfociban egyre jobb sisakokat, de akadt egy bökkenő: a fejsérülések száma csökkent, de a sisak alkalmazható volt öklelésre - a spearing néven ismert, ma már szabálytalan blokkolási mód volt felelős a gerinccsigolya-sérülések számának megemelkedéséért. A tiltások és az egyre szigorúbb szabályok ellenére az ütközések kikerülhetetlenek: évi negyedmillió fejsérülést regisztráltak amerikai futballistáknál, majd' négyszer többet meccsen, mint edzésszituációkban. Lehet, hogy meglepő, de a labdarúgásban sem sokkal kisebb a fejsérülések aránya - csak a tojásfocit űzők sokkal nagyobbakat kapnak, nagyobb testsúlyú emberektől, súlyosabb következményekkel.

Memóriát érintő agykárosodás, depresszió, korai elbutulást okozó CTE (krónikus traumatikus enkefalopátia) - különösen az utóbbi került reflektorfénybe több, az elmúlt években elvégzett kutatás következtében. A CTE-t már labdarúgóknál is diagnosztizálták, és további vizsgálatok is várhatók körükben, többek között pont azért, mert amerikai futballistáknál és jégkorongozóknál egyre riasztóbb esetek fordultak elő. „A CTE nem csak az agyat változtatja meg, hanem a viselkedést is. Érzelmi zavarok, depresszió, a személyes és üzleti kapcsolatok romlása, öngyilkossági hajlam, alkohol vagy drogfogyasztás - a közelmúlt sportolói tragédiái sok hasonlóságot mutatnak” - vélekedett a 26 éves korában elhunyt NFL-játékost, Chris Henryt megvizsgáló idegspecialista, Julian Bailes. Mivel a CTE elsősorban azokat a sportolókat veszélyezteti, akiket gyakran ér fejsérülés, aggasztó, hogy egyes kutatásokban a labdarúgók több agyrázkódás-tünetről számoltak be, mint az amerikai futballisták. Az Egyesült Államokban épp ezért már kampányolnak a Petr Cech viselte fejvédők minél szélesebb körű elterjesztéséért, legalább a gyerekek körében - a FIFA sportorvosi bizottságának jelentése szerint a fejvédő jelentős védelmet biztosít összefejelés esetén, márpedig a labdarúgásban elszenvedett fejsérülések kétharmadát ezek okozzák.

Horrorisztikus sérülések az NFL történetében

Egészen elképesztő sérüléseket is láthattak azok, aki folyamatosan, évek óta követik az NFL küzdelmeit. Az amerikai futball extrém fizikai igénybevétele miatt a sérülésveszély folyamatosan jelen van. Egy statisztika szerint a 32 csapat sérültlistáján összesen 401 játékos állt a negyedik fordulót követően. Néhányan a holtszezonban, rengetegen az edzéseken és az előszezonban, de jó páran az eddigi alapszakasz-mérkőzéseken sérültek meg. Hiába a védőfelszerelés, valamint a szigorú büntetés veszélyes játék esetén, ezek sem akadályozták meg, hogy máris fel lehessen sorolni néhány horrorsérülést a szezonból.

Azonnali, pályán elszenvedett sérülések

• Chuck Hughes (1971): Az NFL egyik legnagyobb tragédiája Hughes nevéhez fűződik, aki 50 éve drámai hirtelenséggel esett össze a Detroit Lions pályáján, és hiába siettek egyből a segítségére a csapatok orvosai - egy nézőtérről berohanó orvossal kiegészülve -, már nem tudtak segíteni rajta. Hughes halálát nem az NFL-pályákon százával látható kőkemény, helyenként durva ütközések egyike okozta, hanem orvosi mulasztás áldozata lett - úgy kapott szívrohamot, hogy tulajdonképpen már régen el kellett volna tiltani a sportolástól. A tragédiának viszont volt több, maradandó hatása is. A család szerint ez a tragédia késztette az NFL-t arra, hogy minden stadionban kötelezővé tették a defibrillátorok alkalmazását.
• Darryl Stingley (1978): A New England Patriots elkapója a liga egyik legkeményebb védőjének számító Jack Tatum áldozatává vált az Oakland Raiders elleni előszezonmeccsen. Noha az ütés Stingley vállát találta el, az élete tragikusan megváltozott: a mozdulatlanul elfekvő játékos gerincvelője összenyomódott, eltört két csigolyája, és soha többé nem tudta használni a végtagjait. Stingley 2007-ben halt bele az eset szövődményeibe.
• Joe Theismann (1985): Joe Theismannt a New York Giants linebackerei sackelték, az irányító lába pedig rendellenes szögben állt a szerelés közben és utána. Később úgy emlékezett vissza, hogy a jobb lába „úgy eltört, mint egy ropi", és térd alatt semmit nem érzett az eset után. Theismann a sérülése után soha többé nem futballozott.
• Jeff Fuller (1989): A hat NFL-szezonja alatt három Super Bowlt is nyert Jeff Fuller, a 49ers safetyje azonban egy 1989-es, Patriots elleni találkozón a pályafutása végét jelentő sérülést szenvedett. Egy sisak-a-sisaknak ütközést követően térdre zuhant, majd rongybabaként esett össze. Nyaktörést és részleges bénulást szenvedett, a sérülése után járni sem tudott. Azóta a járásra ugyan képes, de a karjai mozgatására nem.
• Tim Krumrie (1989): Ugyanennek a szezonnak a nagydöntőjében a Bengals defensive tackle-je, Tim Krumrie próbálta meg leszerelni Roger Craiget, ám a bal cipője letapadt. A lába megcsavarodott, négy különálló törést szenvedett és csak a bőre tartotta a lábát a testéhez kötve. Elképesztő szerencsének és orvosi bravúrnak köszönhetően Krumrie a következő nyáron visszatért az edzőtáborba, és pályafutása következő hat évében egyetlen meccset sem hagyott ki.
• Napoleon McCallum (1994): Hétfő esti rangadóról lévén szó az átlagosnál is többen voltak szemtanúi Napoleon McCallum karrierzáró sérülésének 1994-ben. A Raiders futóját Ken Norton Jr. szerelte, és noha McCallum fájdalmai nagyok voltak, a sérülés nem tűnt súlyosnak - elsőre. Utólag ugyanis kiderült, hogy kiterjedt idegsérülést szenvedett, elszakadt három szalag a térdében, és a vádlija valamint a combhajlító izma is elszakadt. Ez még nem minden, hiszen egy artéria is elrepedt a bal térdében, ami miatt sürgősségi műtéten kellett átesnie, és majdnem elvesztette a lábát. Összesen hat műtéten esett át, és soha többé nem futballozott.
• Destry Wright (2000): Élete első NFL-mérkőzésén a Cowboys ellen játszott a Pittsburgh Steelers színeiben, ám ez volt számára az utolsó is. A 2000-es idény előszezonjában a Steelers hatalmas tehetségnek kikiáltott futójának jobb lábáról egy szerelést követően hátborzongató felvételek készülhettek, ugyanis a törött bokája miatt az 180 fokban elfordult. Wright több műtéten is átesett és soha többet nem játszott a ligában.
• Johnny Knox (2011): A chicagói Johnny Knox egy elkapást követően elejtette a labdát, majd mikor megpróbálta visszaszerezni, a levegőben ütközött Anthony Hargrove-val. Knox teste rendellenes irányban hajlott meg, több csigolyája is eltört, idegkárosodást szenvedett, és gerincfúziós műtéten kellett átesnie.
• Rashad Johnson (2013): Szinte észrevehetetlen, mégis rettenetes sérülést élt át Rashad Johnson. Az Arizona Cardinals safetyje szintén csak akkor vette észre, hogy elveszítette a bal kezén a középső ujja egy részét, miután levette a kesztyűjét. Johnsont még aznap este megműtötték, és a sérülés után csak néhány hetet kellett kihagynia.
• Cameron Meredith (2017): Egy Tennessee Titans elleni előszezonmeccsen az elkapó Cameron Meredith kapott hatalmas ütést a bal térdére, aminek következtében egyéb sérülések mellett elszakadt a keresztszalagja, emiatt pedig a teljes alapszakaszt ki kellett hagynia, és többé már nem viselte a Chicago mezét.
• Alex Smith (2018): A Houston Texans elleni mérkőzésen kísértetiesen hasonló baleset érte Alex Smith-t: eltörte a jobb sípcsontját és a jobb szárcsontját is, ráadásul húsevő bakteriális fertőzés is kialakult a végtagjában a sérülést követően, ami majdnem ahhoz vezetett, hogy orvosai amputálták az alsó lábszárát azért, hogy megmentsék az életét. Smith végül ezt elkerülte és felépült a fertőzésből azután, hogy 17 különböző műtéten esett át. Húsz hónappal később elképesztő módon visszatért a Washingtonba nyolc mérkőzés erejéig, mielőtt 2021-ben visszavonult.
• Allen Hurns (2019): A 2019-es rájátszás első körében a Dallas Cowboysnak annak ellenére sikerült a továbbjutás, hogy az egyik legjobbjuknak számító Allen Hurns a mérkőzés elején brutális sérülést szenvedett. A Seahawks safetyje, Bradley McDougald esett rá Hurns bokájára, ami derékszögben elfordult, eltörve a szárkapocscsontját. A playoff és egyben a dallasi karrier számára ezzel fejeződött be.
• J.J. Watt (2017): J.J. Watt sérülése törte ketté a Houston Texans szezonját is, a defensive end a Kansas City Chiefs ellen szenvedett sípcsonttörést egy ártalmatlannak tűnő szituáció után.
• Dak Prescott (2022): Rögtön az első játékhéten a Dallas Cowboys irányítója, Dak Prescott szenvedett hüvelykujjsérülést, ami 6-8 hetes kihagyást eredményezett számára. Prescottnak nem ez az első komolyabb sérülése a 2016 óta tartó karrierjében: 2020-ban egy New York Giants elleni csoportrangadón törte el a bokáját, így akkor az ötödik héten fejeződött be az idénye.
• Dane Jackson (2022): A második héten a Buffalo Bills cornerbackje, Dane Jackson feje bicsaklott hátra, miután a csapattársával ütközött. A kórházba szállított védőjátékosnál megállapították, hogy csodával határos módon sem a nyakában, sem a gerincében nem keletkeztek komolyabb sérülések, így csupán egy hetet kellett kihagynia.
• Trey Lance (2022): Nem járt ilyen szerencsésen ebben a fordulóban a San Francisco 49ers fiatal irányítója, Trey Lance, aki a Seattle Seahawks ellen eltörte a jobb bokáját, amivel a kaliforniaiak kénytelenek ismét Jimmy Garoppolóban bízni a szezon folytatásában.
• Tua Tagovailoa (2022): Hasonló helyzetbe került az első három fordulóban remeklő Miami Dolphins, ahol a quarterback, Tua Tagovailoa a Cincinnati Bengals ellen szenvedett súlyos fej- és nyaksérülést azután, hogy a harmadik játékhéten is kisebb agyrázkódást szenvedett.

A kegyetlen hajsza és a teljesítményfokozók

Az amerikai futballisták fájdalomtűrő képessége bátran nevezhető elképesztőnek, sokszor súlyos sérülésekkel is folytatják a játékot - a szimulálás sem gyakori eset. Gyakori, hogy a játékosok kisebb-nagyobb sérülésekkel vállalják a játékot, kockáztatva a rásérülést, esetleg a végleges egészségkárosodást. „A jelszó: a végsőkig hajtani a testet, majd még egy kicsit tovább. Minden más hozzáállás puhánynak számít” - hangzott el a 2001-ben edzésen hőgutát kapott és elhunyt Korey Stringer halála utáni vitában. Kérdés, hogy az embertelen terhelést hányan bírják teljesítményfokozó szerek használata nélkül: a két sportág doppinggal kapcsolatos álláspontja meglehetősen különbözik.

Karrierkilátások és terhelés

Az NFL-ben lazábban veszik az ellenőrzéseket, mint a legtöbb sportágnál, ritkábbak a mintavételek, kevésbé szigorúak a büntetések, pedig az 1960-as évektől vannak bizonyítékok a teljesítményfokozó szerek használatára. Csak egy példa Brian Cushing hírhedt esete: a Houston játékosától elvették az Év Védő Újonca díjat doppingvétsége miatt, de később új szavazást írtak ki, amelyen újra megkapta az elismerést, büntetése csak egy négy meccsre szóló eltiltás lett. A vezetők nem akarják a milliárd dolláros üzletet azzal elrontani, hogy a sztárokat rendszeresen eltiltsák doppingbotrányaik miatt - és csak így tartható a jelenlegi hatalmas iram a ligában. Aki nem él teljesítményfokozó szerekkel, az is rászorulhat gyógyszerekre, és ebben nincs különbség: az Atlanti-óceán két partján elvégzett kutatásokban a játékosok egyaránt arról számoltak be, hogy a fájdalmak leküzdéséhez rendszeresen túlgyógyszerezték őket, vagy ők használtak gyógyszereket az előírtnál nagyobb dózisban. „Óriási a nyomás, hogy sérülten is játsszunk. Nem panaszkodik senki, mert valaki egyből átveszi a helyét. A szurkolók talán nem is érzik, mekkora nyomás van rajtunk, mi viszont tisztában vagyunk vele, így ha kell, kínok között is vállaljuk a játékot” - nyilatkozta egy anonim kutatás során egy volt NFL-profi. Akár egy labdarúgó is mondhatta volna.

tags: #amerikai #foci #utkozes

Népszerű bejegyzések:

• áttekintés a Real Madrid olasz csatárainak történetéről
• A két klub rivalizálásának története
• A Fradi sikerei
• Drámai fordulatok a Barcelona meccsein
• Részletes áttekintés az Anglia-Új-Zéland rögbi meccsekről