A Brazil Labdarúgó-válogatott Története és Jelentős Mérföldkövei
A Kezdetek és az Első Sikerek
A brazil nemzetközi futball története 1914-ben kezdődik, amikor megalakult a Brazil Foci Szövetség (CBF), a Brazil Foci Bajnokság A Sorozata. Ugyanebben az évben a csapat - amely kizárólag São Paulo és Rio de Janeiro játékosaiból állt - részt vett az Exeter City elleni első hivatalos mérkőzésén. Érdekes módon a játék végeredménye továbbra is rejtély marad.
Brazília 1919-ben nyerte meg első jelentősebb trófeáját, és legyőzte Uruguayt a dél-amerikai bajnokság (később Copa América) döntőjében. Ezt a csapatot a tehetséges csatár, Arthur Friedenreich vezette, akit sokan a sportág első nagyszerű vegyes fajú játékosának tartanak. A csapat 1922-ben megismételte ezt a sikert Paraguay ellen aratott 3-0-s győzelmével.
A világ legrégebben zajló kontinensbajnokságát a dél-amerikai földrészen tartották meg először 1916-ban. Az 1925-ös Buenos Aires-i tornától azonban Uruguay a labdarúgó-szövetség válsága miatt, Chile pedig az újabb gyenge szereplésétől tartva visszalépett, így mindössze három csapat mérte össze erejét: Argentína és Brazília mellett Paraguay indult a tornán.
A szervezők úgy döntöttek, hogy a három csapat két körmérkőzéses fordulót játszik egymással, és a fejenként lejátszott négy-négy meccs eredményei alapján hirdetik ki a végeredményt. A papírformának megfelelően a házigazda argentinok és a brazilok is kétszer magabiztosan legyőzték Paraguayt. Kettejük első meccsét a mesterhármasig jutó Manuel Seoane főszereplésével rendező nyerte 4-1-re december 13-án.
A mérkőzés cseppet sem zajlott ünnepi hangulatban, ugyanis a 30 ezer fős Buenos Aires-i publikum minden áron a hazaiak végső sikerét szerette volna látni. A találkozó végül a környező városrész révén "Barracas háborújaként" vonult be a történelemkönyvekbe. A brazilok jól kezdték a mérkőzést, hiszen az első félóra végén a kor kiemelkedő gólvágója, Arthur Friedenreich és három perccel később Nilo is betalált, mellyel kétgólos előnyt építettek fel. Nem sokkal később az argentin hátvéd, Ramón Muttis kőkeményen szerelte Friedenreichet, melyet követően verekedés tört ki a pályán. A hazai szurkolók is berohantak a játéktérre, hogy csatlakozzanak az ökölharchoz. Végül a rendőrség segítségével sikerült megfékezni a verekedést.
🔴 Chile vs Bolivia | A Tense South American Clash
A közjáték miatt tízperces kényszerszünet után folytatódhatott továbbá a mérkőzés. A pályán valamelyest enyhült a feszültség, de a lelátón a hangulat egyre ellenségesebbé vált, a hazai közönség a saját csapatuknak való szurkolás mellett a beszámolók szerint folyamatosan a brazilokat provokálta. Öt perccel az első félidő vége előtt Antonio Cerrotti zárkóztatta közelebb a hazaiakat, majd a második félidőben a torna gólkirályának bizonyuló Seoane góljával az Albiceleste kiegyenlített. A 2-2-es döntetlen végül azt jelentette, hogy az argentinok nyerték meg a tornát, míg a brazilok ezüstérmesek lettek.
Brazíliában hatalmas felháborodás fogadta a történteket, Rio de Janeiro utcáin még tüntetéseket is tartottak az argentinok bajnoki címe és brutális fellépése ellen tiltakozva. A brazilok ezt követően 12 évig távol maradtak az eseménytől.
Világbajnoki Debütálás és a Maracanazo
Az 1922-es diadalt követően Brazília 27 évet élt meg trófeák nélkül. Ez az időszak magában foglalta az első három világbajnokságot, 1930-ban, 1934-ben és 1938-ban. Az 1930-as tornán Brazília elveszítette első vb-meccsét Jugoszlávia ellen, de részben kárpótolt a Bolívia elleni meggyőző 4-0-s teljesítménnyel.
Egy évvel később Brazília megkapta az első lehetőséget a világbajnokság megrendezésére. Az eredeti csoportból való továbbjutást követően a második szakaszban legyőzték Svédországot (7-1) és Spanyolországot (6-1), ami azt jelentette, hogy az utolsó fordulóban csak döntetlenre volt szükségük Uruguay ellen a torna megnyeréséhez. Bár az ország O Mundo című lapja már Brazíliát világbajnoknak nyilvánította, Uruguay hátulról 1-2-re ellopta a meccset. Ez a vereség (később Maracanazo néven) elindította a brazil foci válogatott, a keret színeit a már hagyományosnak számító sárga, kék és zöld színre cserélték. Az 1954-es világbajnokságon az új arculatú Brazília bejutott a negyeddöntőbe, ahol 2-4-re kikapott a torna favoritja Magyarországtól.
A Pelé-éra: Az Aranykor
1957-ben a brazil foci válogatott és a világfutball története örökre megváltozott a 16 éves Pelé érkezésével. Már ebben a korában is elég erős volt a hírneve ahhoz, hogy bekerüljön az 1958-as világbajnokság keretébe. Néhány korábbi tornától eltérően a csapattól szigorú szabályokat kellett betartani.
Brazília első két meccsén 3-0-ra legyőzte Ausztriát, és 0-0-s döntetlent játszott Angliával. A Szovjetunió elleni utolsó csoportmérkőzésen Vicente Feola menedzser három változtatást hajtott végre, Zitóban, Garrinchában és Pelében. A meccs első három percét később „a futball történetének legjobb három perceként” írták le. Brazília dominánsan 2-0-ra nyerte meg a meccset. Úgy tűnt, hogy a torna hátralévő része ködösen telt el a magasan repülő Seleção számára. Miután a negyeddöntőben 1-0-ra elküldték Walest, 5-2-re legyőzték Franciaországot és Svédországot is. Pelé mindegyik győzelmében szerepet játszott, mind a 6 gólját a kiesési szakaszban szerezte. Ezzel a diadallal Brazília lett az első csapat, amely a kontinensén kívül megnyerte a világbajnokságot.
Négy évvel később Brazília készen állt arra, hogy megvédje címét. A Csehszlovákia elleni második csoportmeccsen azonban komoly visszaesést éltek át, Pelének ugyanis az első félidőben elszakadt egy combizma. Ez a sérülés miatt a torna hátralévő részében ki kellett állnia. Annak ellenére, hogy Brazília továbbjutott csoportjából, sok szakértő úgy gondolta, hogy Pelé elvesztése túl nagy ahhoz, hogy leküzdje. Garrincha azonnal bebizonyította, hogy tévedtek, aki átvette a csapat vezetői posztját. A következő két meccsen két-két gólt szerzett Anglia és Chile ellen, így a döntőben Csehszlovákia elleni visszavágóhoz vezette a csapatot.
Ez a sorozat 1966-ban ért véget, egy olyan tornán, amelyet leginkább a túlzott fizikai játékról emlékeznek meg. Mivel Garrincha pályafutása alkonyán volt, Pelé pedig minden alkalommal kíméletlenül kiharcolt, Brazília nem tudta feltörni az ellenfél védelmét. A Bulgária elleni 2-0-s győzelmet követően a tornanyitón Magyarország és Portugália ellen vereséget szenvedtek.
Bár Pelé kezdetben azt nyilatkozta, hogy az 1966-os kezelés miatt végzett a futball-világbajnoksággal, 1970-ben visszatért egy utolsó táncra. Rajta kívül ez a brazil csapat olyan legendás játékosokból állt, mint Carlos Alberto, Jairzinho, Gérson, Tostão és Rivelino. A vetőrendszer hiánya miatt Brazília egy kemény csoportba került, amely a regnáló bajnok Angliából, Romániából és Csehszlovákiából állt. Ennek ellenére mindhárom meccsüket megnyerték: Csehszlovákia ellen 4-1-re, Anglia ellen 1-0-ra, Románia ellen 3-2-re.
Az olaszok elleni döntő volt az első alkalom, hogy két korábbi bajnok találkozott egymással tornadöntőben. Brazília Pelé révén szerzett vezetést, de Bonnisegna az első félidő vége előtt egyenlített. A második félidőben már csak Brazília zajlott, aki még három gólt szerzett. E gólok közül az utolsó (Carlos Alberto szerezte) a torna történetének legjobb gólja.
Átmeneti Időszak és a Védelmi Filozófia Változása
Pelé visszavonulása után száraz időszakba került a csapat. Az 1974-es világbajnokságon elvesztették a döntő mérkőzést a holland Total Football csapata ellen, végül a negyedik helyen végeztek. 1978-ban egy játékvezetői hiba miatt Brazília második lett a csoportjában. Annak ellenére, hogy nem veszítettek el meccset, gólkülönbséggel Argentína mögé kerültek.
A Zico, Sócrates, Éder és Falcão alkotta középmezőny vezetésével Brazília a versenyek kedvenceként nevezett be az 1982-es világbajnokságra. Kezdő csoportjukon három győzelmet arattak a Szovjetunió, Skócia és Új-Zéland felett, így a második körben Argentínával és Olaszországgal kerültek párba.
Az 1986-os világbajnokságon nyújtott újabb csalódást keltő teljesítmény után Brazília fontolóra vette futballfilozófiájának megváltoztatását. Hirtelen a csapat szigorú védekezési sémát kezdett alkalmazni, Dunga a középpályán három középhátvédet védve. Ez a stratégia vezetett oda, hogy 1989-ben a brazil foci bajnokság negyedik alkalommal megnyerte a Copa Américát, és csak egy gólt kapott a torna során.
Az 1994-es világbajnokságon Brazília megduplázta védekező taktikáját, szurkolói és a média legnagyobb bánatára. A támadójátékot kedvelő kultúrában ez az új megközelítés árulásnak számított. Magát Dungát mindennek megszemélyesítőjének tekintették, ami rossz volt a Brazil foci eredmények. Az 1970-es döntő visszavágóján Brazília ismét Olaszországgal mérkőzött. A klasszikus leszámolással ellentétben a Clásico Mundial 1994-es kiadása zord, unalmas esemény volt. Mivel mindkét csapat látszólag örült, hogy hátramarad, és kivárja ellenfele hibáit, a meccs 0-0-ra végződött, és tizenegyesek következtek.
Az Új Évezred Kihívásai és Sikerei
A következő időszakban (1995-2007) Brazília további négy Copa América címet szerzett, de továbbra is a világbajnokság volt az elsőbbségük. 1998-ban egy Ronaldo és Rivaldo vezette csapat nagyon közel került ahhoz, hogy újabb trófeát szerezzen, de nem tudták megakadályozni, hogy a házigazda Franciaország lerombolja őket a fináléban.
Négy évvel később Ronaldo és Rivaldo mellé a harmadik nagy R: Ronaldinho csatlakozott. Miután mindhárom ellenfelet legyőzték csoportjukban, 2-0-ra verték Belgiumot a nyolcaddöntőben, negyeddöntős meccset ütemezve Angliával. Ronaldinho nélkül küzdött Brazília Törökország elleni elődöntőjében. Ennek ellenére végül 1-0-ra felülkerekedtek egy Ronaldo-győztes ellen, így a döntőben Németországgal találkoztak. A torna két legsikeresebb csapata közötti első vb-mérkőzésen Brazília 2-0-ra nyert, és megszerezte ötödik trófeáját.
Ronaldo és Ronaldinho még a 2006-os világbajnokság keretében szerepelt, valamint a tehetséges fiatal Kaká és Adriano. Bár ezt a játékoscsoportot „varázsnégyesként” ismerték, az egymással való szinergiájuk hagyott kívánnivalót maga után. Hasonló forgatókönyv 2010-ben is megismétlődött. Brazília ismét két győzelmet aratott az első két mérkőzésén Észak-Korea (2-1) és Elefántcsontpart (3-1) ellen. Legutóbbi csoportmérkőzésükön 0-0-s döntetlent játszottak Portugáliával, ami elégnek bizonyult az első helyre. A nyolcaddöntőben aztán 3-0-ra legyőzték Chilét, de ismét nem tudtak továbbjutni a negyeddöntőn.
2014-ben Brazília 64 év után először rendezhette meg a világbajnokságot. Ez, valamint Luiz Felipe Scolari menedzserként való felvétele, egyre növekvő optimizmushoz vezetett a csapat körül. A csodagyerek Neymar vezetésével legyőzték Horvátországot és Kamerunt, döntetlent játszottak Mexikóval, így csoportelsők lettek. A németek elleni elődöntőn azonban Brazília - a sérült Neymar és az eltiltott csapatkapitány, Thiago Silva nélkül - nem volt párja a nagymenő németeknek. Az első félidő végére a vendégek 0-5-re vezettek, a végeredmény 1-7 lett. Ez a meccs a Seleção történetének legmegalázóbb veresége lett, amelyet „Mineirazóként” is emlegetnek. A 2018-as világbajnokságot sokan Brazília esélyének tekintették a megváltásra. Miután Neymar visszatért a főszerepbe, nem volt nehéz továbbjutniuk a Svájcot, Szerbiát és Costa Ricát tartalmazó csoportból. A nyolcaddöntőben aztán 2-0-ra verték Mexikót, de a negyeddöntő ismét leküzdhetetlen akadályt jelentett.
Brazilia és Magyarország Találkozásai
Bármennyire is hihetetlen, Brazíliában a magyar labdarúgó-válogatott tiszteletére eddig egyszer, 1971-ben játszották el a magyar himnuszt. Legalábbis olyan mérkőzésen, amelyet mindkét ország hivatalosnak ismer el. Mert 1965-ben volt egy másik meccs is, amely teljesen a feledés homályába vész.
Az 1954-es világbajnokságon Magyarország 4-2-re győzött Brazília ellen, 1966-ban pedig 3-1-re Liverpoolban. A braziloknak tehát volt miért „revansot venniük”.
Az 1971-es Maracanã-i Döntetlen
A történet 1971. május 19-én, Szófiában kezdődött, ahol a magyar válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Bulgáriától. Ez a kudarc döbbenetes hatást okozott, és a szövetségi kapitány, Hoffer József lemondott. A csapat szövetségi kapitány nélkül maradt, miközben mindenki tudta, hogy 1971. július 22-én Rióban lesz a következő mérkőzése a háromszoros világbajnok ellen. Az MLSZ ekkor dr. Terpitkó András vezetésével úgy döntött, hogy Illovszky Rudolfot kellene visszahozni a válogatotthoz, aki ekkor Görögországban dolgozott. Illovszky 1971. június elején vette át újra a kapitányi tisztséget.
Idehaza senki sem reménykedett abban, hogy a megtépázott és önbizalmát vesztett magyar válogatott helytáll majd a riói pokolban. A csapat 29 órás utazás után érkezett Rio de Janeiróba. Az 1970-es világbajnokságon aranyérmes - amúgy minden idők legerősebb csapatának tartott együttes - Pelé búcsúmeccse után, de mégis szinte a teljes, világbajnok kerettel állt ki a magyarok ellen. A Brazil-Magyarország barátságos mérkőzésen a hazaiak a következő összeállításban léptek pályára: Felix - Ze Maria, Brito, Plazza, Everaldo - Clodoaldo, Gerson, Rivellino - Zequinha, Tostao, Vaguinho. Nyolc olyan játékos futott ki a Maracana gyepére, aki szerepelt a 4-1-es brazil győzelmet hozó vb-döntőben Olaszország ellen. Más szóval: a házigazda tényleg revansot akart venni rajtunk, és a lehető legkomolyabban vette a meccset.
1971. július 22-én a brazil labdarúgó-válogatott 0-0-s döntetlent ért el Magyarország ellen barátságos mérkőzésen. A hősies 0-0-t Rióban Géczi - Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász Péter - Juhász István, Fazekas, Szűcs Lajos - Bene, Dunai II (Antal), Zámbó összeállítású magyar csapat érte el. Vidáts szinte levette a pályáról Tostaót, Páncsics az egész magyar védelem legjobbja volt, Géczi István két alkalommal bravúrral védett, miközben az egész meccs legjobbja a brazil kapus, Felix lett. A 14. percben Fazekas lövését talán ma sem tudja senki, hogyan védte ki. Miként az is nagy kérdés, hogy Tschenscher, az NSZK-beli bíró milyen szabálytalanságot vélt felfedezni Dunai Antal gólja előtt a 36. percben. Nem volt ott semmilyen szabálytalanság, a bíró szabályos gólt vett el Magyarországtól.
A 0-0 után éktelen botrány tört ki a Maracanában, mert a közönség képtelen volt elviselni, hogy a háromszoros világbajnok nem tudta legyőzni Magyarországot. A másnap megjelenő brazil újságok magyar komplexusról írtak, felidézve, hogy a dél-amerikai ország válogatottja még soha nem nyert a magyar csapat ellen. Zagallo kapitány elismerte, hogy a magyarok jobbak voltak. Ennél is tovább ment Zagallo segítője, João Saldanha, aki a következőket mondta: „Nem lehet letagadni, hogy annak a nemzetközi mérkőzés-sorozatnak, amelyet a brazil csapat július eleje óta vív, a magyarok elleni találkozó volt a legszínvonalasabb meccse. A magyarok uralták a meccset és rá tudták kényszeríteni akaratukat a brazil csapatra. Ezen a találkozón kitűnt a brazil labdarúgás minden egyes hibája - nem tudunk mit kezdeni a bátor és fegyelmezett csapatjátékot felvonultató ellenfelekkel."
Ferihegyen, 1971. július 24-én hatalmas tömeg verődött össze, majd spontán ünneplés vette kezdetét a riói 0-0 után. Mindez úgy, hogy a meccset a tévé nem közvetítette, a rádió is csak felvételről, reggel 6 órakor sugározta a II. félidőt a Maracanából.
Az 1965-ös Nem Hivatalos Mérkőzés
Kevés helyen lehet már olvasni a Brazília B - Budapest válogatott mérkőzésről, amelyet a brazil szövetség a mai napig hivatalos meccsként könyvel el. Az MLSZ nem. A mérkőzésen a brazil B (mert a brazil A ugyanezen a napon a szovjetekkel vívott barátságos meccset) 5-3-ra győzött a Budapest válogatottnak elnevezett együttes ellen, amelyet Baróti Lajos irányított, és amely az akkori legerősebb magyar csapat volt. A mieink összeállítása: Géczi (Gelei) - Novák (Káposzta), Mészöly (Mátrai), Sóvári - Solymosi, Sipos - Göröcs (Albert), Bene, Farkas J., Rákosi, Fenyvesi. A meccsen a 33. percben már 5-0-ra vezettek a brazilok, akiknek kapuját az a Felix védte, aki 1970-ben világbajnok lett. Szintén pályára lépett a brazil B-ben Rivellino is, aki sokkal nagyobb pályát futott be Felixnél. Ezt a meccset sem lehetett látni Magyarországon.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk Brazília és Magyarország hivatalos mérkőzéseinek eredményeit:
| Év | Helyszín | Mérkőzés típusa | Eredmény | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
| 1954 | Svájc | Világbajnokság (Negyeddöntő) | Magyarország 4-2 Brazília | A "Berni csata" |
| 1966 | Liverpool | Világbajnokság (Csoportkör) | Magyarország 3-1 Brazília | Brazília csoportjában kiesett |
| 1971 | Rio de Janeiro (Maracanã) | Barátságos mérkőzés | Brazília 0-0 Magyarország | Pelé búcsúmeccse után |
Brazil Származású Játékosok Más Nemzetek Válogatottjaiban
Az évek során számtalanszor találkozhattunk azzal, hogy különféle okokból kifolyólag egy-egy labdarúgó nem abban az országban lesz válogatott, ahol született vagy ahol származása révén feltétlenül szerepelnie kellene. Gyakori eset az is, hogy egy-egy dél-amerikai kötődéssel bíró játékos valamelyik európai ország nemzeti csapatának színeiben fut be meghatározó karriert. Az alábbiakban néhány ilyen példát mutatunk be.
José Altafini (Olaszország)
Az olasz labdarúgás legendás alakja 1938-ban olasz szülők gyermekeként Brazíliában látta meg napvilágot. Az 1958-as világbajnokságot megnyerő brazil válogatott második legfiatalabb tagja volt Pelé után. Nyolc mérkőzésen négy gólt szerzett a Selecao színeiben, majd a vb-cím után leigazolta őt az AC Milan csapata, és mivel akkoriban a brazil válogatottnál egyáltalán nem számoltak az Európában játszó játékosokkal, szülei révén felvette az olasz állampolgárságot, és a következő világbajnokságon már az Azzurrit képviselte. A chilei seregszemle azonban csapnivalóan sikerült az olaszok számára, a csoportkörből sem jutottak tovább, és bár Altafini csak 24 esztendős volt ekkor, többször meg sem hívták őt a válogatottba. A nemzeti színekben 6 meccsen 5 gólt lőtt.
Cacau (Németország)
Claudemir Jeronimo Barreto a brazil Palmeiras csapatában indította karrierjét, majd tinédzser korában költözött Németországba, ahol eleinte kisebb müncheni csapatokban kergette a bőrt. 2003-ban került a VfB Stuttgart csapatához. 2009-ben nyolc évnyi Németországban való tartózkodást követően felvehette az állampolgárságot. Stuttgarti csapattársai a Helmut becenevet aggatták rá, hogy legyen egy folyékony német neve, de ezt hivatalos formában sosem használta. 2009 és 2012 között 23 alkalommal szerepelt a Nationalelf soraiban, ezeken a mérkőzéseken hat gólt szerzett. 2010-ben betalált egy magyar válogatott elleni felkészülésen, majd a végül bronzérmesként zárt dél-afrikai világbajnokságon is jegyzett egy találatot Ausztrália ellen.
Deco (Portugália)
Ugyancsak a napfényes Brazíliában született Anderson Luís de Souza, aki később Deco művésznéven vált ismertté a portugál válogatottban. A patinás Corinthians csapatában nevelkedett, majd 1997-ben a Benfica hívta Európába. Bár a lisszaboni klub színeiben sosem szerepelt, Portugália végül az új otthona lett, igazi hírnévre pedig az FC Porto csapatában tett szert. Mivel nem hívták őt a brazil válogatottba, a FIFA szabályozásai értelmében hat év ott tartózkodás után megkaphatta a portugál állampolgárságot. 2003 márciusában éppen Brazília ellen debütált a portugál válogatottban, stílusosan egy szabadrúgásgóllal a 2-1-re megnyert találkozón. Deco két-két Eb-n és vb-n képviselte az ibériai válogatottat, 2010-ig 75 mérkőzésen lépett pályára portugál színekben.
Emerson Palmieri (Olaszország)
Szülővárosa csapatában, a Santosban nevelkedett és ott is debütált a brazil élvonalban, majd 2014-ben a Palermóhoz került kölcsönben. Emerson bár csak kilenc bajnoki mérkőzést játszott a szicíliai klub mezében, az AS Roma máris felfigyelt rá és a következő idénytől leigazolta őt a balhátvéd poszt megerősítése érdekében. Bár 2011-ben még az U17-es világbajnokságon és a Dél-amerikai bajnokságon a brazil válogatottban szerepelt, édesanyja olasz rokonai révén meg tudta szerezni az olasz állampolgárságot, és 2018-ban Gian Piero Ventura kezei alatt debütált a talján nemzeti tizenegyben. Emerson azóta már a regnáló Roberto Mancininél is gyakori szereplő a válogatottban, debütálása óta 12-szer lépett pályára az Azzurri soraiban.
Leandro (Magyarország)
A magyar válogatott is jegyzett egy játékost, aki a Dél-amerikai kontinensről származik. Ennyire távoli földrészről ő volt az első honosított labdarúgó hazánk válogatottja történetében. Leandro de Almeida a brazil Corinthians együttesében nevelkedett, majd 1999-ben az MTK Budapest hívó szavára került Magyarországra. Honosítását követően a magyar válogatottban ugyancsak két külön alkalommal szerepelt. 2004 és 2007 között, valamint 2014-2015-ben együttesen 16-szor húzhatta magára a koronás címeres szerelést.
Pepe (Portugália)
A Real Madrid egykori kíméletlen védője 1983-ban Brazíliában született, de eredeti hazájában csak korosztályos csapatokban szerepelt. A Corinthiansból igazolt a portugál Maritimóhoz, néhány évvel később pedig már a patinás FC Portónál kötött ki és vált a védelem alapemberévé. Mivel nem hívták őt a brazil válogatottba, Decóhoz hasonlóan a portugál nemzeti csapatot választotta, melyben 2007-ben debütált. Később egy interjúban Pepe édesapja elárulta, hogy az akkori brazil szövetségi kapitány, Dunga nem sokkal a válogatottbeli bemutatkozása előtt megkereste őket, de már folyamatban volt a honosítása. Pepe a portugál válogatottból is kirobbanthatatlan lett, és onnantól minden egyes nagy tornán részt vett. Természetesen a védelem alappillére volt a portugálok 2016-os Európa-bajnok és a 2019-es Nemzetek Ligája-győztes csapatának egyaránt.
Thiago Motta (Olaszország)
A São paulói születésű középpályás 17 esztendősen került az FC Barcelona csapatához. Motta a brazil korosztályos válogatott színeiben részt vett az 1999-es U17-es világbajnokságon, valamint a felnőtt nemzeti csapattal a 2003-as Gold Cupon, ahol két mérkőzésen pályára is lépett. Ennek ellenére hosszas egyeztetéseket követően a FIFA végül engedélyezte számára, hogy olasz származású nagyapja révén kettős állampolgárral rendelkezve, pályára léphessen az olasz nemzeti együttesben. Motta az Azzurival két Eb-n és a 2014-es világbajnokságon lépett fel. A 2012-es Európa-bajnokság spanyolok elleni fináléjában csereként lépett pályára, majd térdsérülést szenvedett és több cserelehetőség híján társai tíz emberrel folytatták a meccset, melyet 4-0-ra vesztettek el. A 2016-os kontinenstornán Antonio Conte válogatottjában ő viselhette a 10-es mezt.
tags: #amerikai #labdarugo #valogatott #brazilia
