Anglia legendás labdarúgói: a legnevesebb játékosok története

A brit labdarúgás lassan 150 éves története során számtalan kiváló futballistának tapsolhattak az Egyesült Királyság szurkolói, akik közül néhányan valódi kultikus státuszt vívtak ki maguknak. Ők azok a játékosok, akik ma emblematikus figurának számítanak, és ha meghalljuk a nevüket, akkor egyből megelevenedik előttünk a brit futball históriája is.

Az első ikonok és a háború előtti időszak

A második világháború előtti időszakból nehéz olyan brit labdarúgót kiemelni, akire a bevezetőben említettek igazak lennének. Nem mintha abban az időszakban ne kergették volna egészen kivételes képességű játékosok labdát, ám akkoriban még sokkal kevésbé jöttek át a hírek a kontinensre, így Európában az angol labdarúgók többségének csak a nevét ismerték, és maximum a válogatott mérkőzéseken látták őket. Ennek köszönhető például, hogy Magyarországon az 1930-as években Ted Drake volt a legismertebb angol futballista: a csatár 1936 decemberében mesterhármast vágott a magyar válogatott ellen egy barátságos mérkőzésen. A támadó azonban mindössze öt alkalommal húzhatta fel a címeres mezt, pedig az Arsenal FC színeiben rendkívül eredményes volt, és két bajnoki címet is szerzett az Ágyúsokkal.

Az első angol futballista, aki valóban világszerte ismert lett, az alighanem Sir Stanley Matthews volt.

Sir Stanley Matthews

Az 1915 és 2000 között élt egykori kiváló jobbszélső 24 éven át profiskodott, a Stoke és a Blackpool adta keretek között. Stanley szülőhazájában, Stoke Cityben kezdett játszani, de legjobb éveit labdarúgóként a Királyi Légierőnél töltötte Blackpool közelében a második világháború alatt. A legendás szélső profi pályafutása 1932-ben kezdődött, és a válogatottban két évvel később mutatkozott be, de mint oly sok kortársának, a második világháború neki is kettészakította karrierjét. Sok más játékossal ellentétben viszont Matthews a világégést követően is magas színvonalon futballozott: miután 1947-ben, 32 esztendősen a Blackpool FC-be szerződött, egy évvel később megválasztották az év játékosának Angliában - és akkor még majd 20 év volt hátra pályafutásából! Az első albioni aranylabdás 1934-től 1957-ig volt a nemzeti csapat tagja, 54 mérkőzésén 11 gólt vágva. Az 1953-as FA-kupa-döntőn olyan teljesítményt nyújtott, hogy a mérkőzést Angliában ma is csak Matthews Final néven emlegetik, három évvel később ő lett az első aranylabdás, 1957-ben lovaggá ütötték (első labdarúgóként részesült ebben a kitüntetésben), és ugyanabban az évben még szerepelt a válogatottban - 23 évvel a debütálása után! Utolsó bajnokiját 1965-ben, pár nappal 50. születésnapja után játszotta, és alighanem ő tekinthető az angol futball első ikonjának. Ötven volt, amikor visszavonult, de 1970-ben még visszatért a máltai Hibernians színeiben. Ezt a klubot menedzserként is szolgálta akkoriban, előtte a Port Vale-ben tanulta meg új szakmája alapjait. A Stoke-nál elnökként, a Blackpoolnál alelnökként tevékenykedett később. Az IFFHS minden idők 11. legjobb labdarúgójának választotta meg, honfitársai közül csak Bobby Charlton előzte meg.

Billy Wright

William Ambrose Wright a klubhűség egyik mintaképe: 1939 és 1959 között egyetlen klubját, a Wolverhampton Wandererst erősítette. A középhátvéd a nemzeti tizenegyben 1946-tól 1959-ig 105-ször szerepelt, 1950 és 1958 között három világbajnokságon is megfordult. A nemzeti csapat mezében egyszer sem került a neve a játékvezetők noteszébe (akkor még nem voltak lapok), ellenben Puskás Ferenc az évszázad mérkőzésén alaposan elküldte gyufáért nevezetes visszahúzós cselével. A centerhalflegenda visszavonulása után az U-válogatott élére került, majd az Arsenal menedzsere lett, kevés sikerrel. Ezek után a médiában tevékenykedett, később szeretett klubja igazgatásában segített. 1994-ben hunyt el.

Világbajnokok és Aranylabdások: az 1960-as évek nagyságai

Sir Bobby Charlton

Az angol válogatott (106 fellépésén 49-ig jutott) és a Manchester United gólrekordere 1937-ben látta meg a ködöt, Ashingtonban. 1954 és 1973 között a Manchester Unitedet erősítette, majd több kisebb klubban is megfordult. Az egykori világklasszis középpályás neve szinte egyet jelent a Manchester Uniteddel, hiszen a Vörös Ördögök színeiben 606 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A háromszoros világválogatott és angol bajnok, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját is elnyert támadó túlélte az MU emlékezetes légi szerencsétlenségét. 1958 és 1970 között játszott a válogatottban. Négy világbajnokságon vett részt, 1966 vb-elsőséget és aranylabdát hozott számára, 1970-ben pedig beválasztották a torna álomcsapatába. 1966-ban első a France Football választásán, 1967-ben és 1968-ban második. Számtalan szavazáson került be minden idők legjobb futballistái közé, többek között minden idők vb-válogatottjába is befért. Szereplési rekordját (758) a „vörös ördögök" között nemrégiben döntötte meg Ryan Giggs, gólcsúcsa (249) elérhetetlen messzeségben áll az utódoktól. A Preston North Endet játékos-edzőként is szolgálta, majd visszavonulása után a Wigan segédedzője, később a Man. United igazgatóságának tagja lett.

Bobby Moore

Robert Frederick Chelsea Moore (élt 1941 és 1993 között) pályafutása során Anglia és a nagyvilág egyik legelismertebb védője volt, 108 alkalommal volt válogatott. 1958 és 1974 között a West Hamben futballozott, majd három idényt lehúzott a Fulhamben, hogy a San Antonio Thunderben és a Seattle Soundersben vezessen le. 1962 és 1970 között három vb-n vett részt (1966-ban aranyat nyert, vezéregyéniségként), megfordult az 1968-as Eb-n is. 1964-ben az Év játékosává választották, két évvel később az Év sportszemélyisége Angliában. 1978-as visszavonulása után kisebb csapatoknál edzősködött. Pelé szerint Moore volt a legtisztábban játszó, legsportszerűbb védő, akivel pályafutása során dolga akadt.

Gordon Banks

A fantasztikus reflexekkel rendelkező kapus mutatta be a futballtörténelem egyik legnagyobb védését az 1970-es világbajnokságon, nem mellesleg a német futballstatisztikai szervezete, az IFFHS minden idők második legjobb kapuvédőjének választotta meg őt, Lev Jasin mögött. 1937 legvégén született, 1963-tól egy évtizeden át szerepelt a válogatottban, 73-szor, noha legszebb éveit „csak" a Leicesterben és a Stoke-ban töltötte. 1966-ban világbajnok lett odahaza a kétszeres Ligakupa-győztes játékos, aki egy alkalommal az Év játékosa is volt Angliában. 41 évesen, már félvakon akasztotta szögre kesztyűit a Fort Lauderdale-ben.

Jimmy Greaves

Az 1940-ben született támadó korának egyik legjobb gólvadásza volt: a válogatottban 57/44-es mérleggel zárt, klubjaiban pedig több mint 400 találatot szerzett tétmérkőzéseken. A Chelsea-ben kezdett, majd 1961-ben 80 ezer fontért a Milanhoz igazolt, de ott hiába ment jól neki, hamar hazatért, hogy a Tottenhamben, majd a West Hamben játsszon. Greaves minden idők harmadik legeredményesebb játékosa a válogatottban Bobby Charlton és Lineker mögött. Az 1966-os, hazai vb-nek kezdőként futott neki, de hamar megsérült, viszont cseréje, Geoff Hurst a negyeddöntőből továbblőtte csapatát, majd a fináléban mesterhármast vágott. Hősünk a torna után már csak háromszor szerepelt a nemzeti csapatban, pedig csupán 27 esztendős volt még. Alig volt 31, amikor visszavonult, de később újra stoplist húzott a Brentwood Town, a Chelmsford City, a Barnet és a Woodford Town színeiben. Egy érdekes rekordot tart a visszavonulása után a médiában tevékenykedő Greaves: összes válogatottjában és klubcsapatában hálórezgetéssel debütált!

Középpályások és gólvágók: az 1970-es és 80-as évek sztárjai

Kevin Keegan

A kétszeres aranylabdás „Hatalmas egér" minden idők egyik legtechnikásabb angol futballistája volt, a maga idejében ismertsége a Beatlesével vetélkedett. Az 1952-es születésű Keegan az Enfield House és a Scunthorpe után 1971 és 1977 között szolgálta a Liverpoolt, csaknem száz góllal. 1977-ben „ezüstlabdás″ lett, majd a következő két idényben senkit sem találtak nála jobbnak az európai labdarúgók között. Sikerei csúcsán a Hamburghoz igazolt a rengeteg klubcímet besöprő Keegan, aztán 1980-ban váratlanul hazatért a Southamptonhoz, ahonnan két idény múlva a Newcastle-hez szerződött. Innen is vonult vissza, 1984-ben. 63 válogatottbeli szereplését 21 góllal tette emlékezetessé, de „mindössze" egy-egy vb-n és Eb-n szerepelt, és ezeken egyszer sem talált a kapuba. Menedzsernek sem volt utolsó: vezette a Newcastle-t és a Fulhamet, volt szövetségi kapitány is, de miután 2005-ben menesztették a Manchester Citytől, majd tett egy sikertelen kiruccanást a "szarkáknál", kegyvesztetté vált az elnökök szemében.

Gary Lineker

A szimpatikus támadó éppen akkor, a nyolcvanas évek környékén termelte a gólokat, amikor a csontzenés futball élte virágkorát, és a legnehezebb dolguk volt a támadóknak (hogy egyáltalán túléljék a 90 perceket). Az 1960-ban napvilágot látott támadó a Leicester City, az Everton, a Barcelona, a Tottenham és a Nagoya Grampus Eight csapatában kereste kenyerét, a nemzeti tizenegyben 1984-től tizenhárom éven át 80 fellépésen 48 alkalommal rezgette meg az ellen hálóját. Háromszoros angol gólkirály, kétszer az Év játékosa Angliában. 1986-ban a világbajnokság gólkirálya, az év végén ezüstcipős, majd 1991-ben harmadik a FIFA Év játékosa szavazásán. Minden idők egyik legsportszerűbb játékosa (soha nem kapott még csak sárgát sem) az 1986-os vb-n hat, a következőn négy gólig jutott, két Európa-bajnokságán viszont nem brillírozott. 1994-es visszavonulása óta a médiában tevékenykedik.

Bryan Robson

A nyolcvanas évek legjobb angol középpályása a West Bromwich neveltje, de az MU-ban teljesedett ki karrierje, amely klubot 1981-től tizenhárom éven át szolgálta. A Manchesterrel kétszeres bajnok, négyszeres FA-kupa-, egyszeres Kupagyőztesek Európa-kupája és európai Szuperkupa-győztes. 90-szeres válogatott, ezeken a fellépésein 26 gólt vágott. „Captain Marvel" három világbajnokságon és egy kontinenstornán irányítgatta válogatottját. 1994 nyarán a Middlesbrough-hoz igazolt játékos-edzőnek, majd két idény múlva visszavonult. Visszavonulása után felcsapott menedzsernek: a Boro után a Bradford City, a West Bromwich és a Sheffield United gárdáját vezette. A népszerű „Robbo" legutóbb Thaiföld szövetségi kapitánya volt.

Peter Shilton

Minden idők egyik legismertebb kapuvédőjét tisztelhetjük Shilton személyében, akinek pályafutása nagy részében nyugodt szívvel használhatták vele kapcsolatban a „jó öreg" jelzőt. Az 1949-es születésű Shilton 1997-ben vonult vissza a Leyton Orientből, korábban a Leicesterben, a Stoke-ban, a Nottinghamben, a Southamptonban, a Derbyben, a Plymouthban, a Wimbledonban, a Boltonban, a Coventryben és a West Hamben profiskodott. 125 fellépésével válogatottsági rekorder, két Európa- és három világbajnokságon vett részt. Mint a jó bor, egyre idősebben lett egyre érettebb. Az 1990-es világbajnokságon csapata erőssége volt, bár a kisdöntőben csúnyán megtréfálta a meszes derekú nagypapát a szemtelen Roberto Baggio. A hidegvérű kapus 1005 bajnokival a háta mögött vonult vissza. Az IFFHS szerint Shilton a történelem nyolcadik legjobb kapusa.

John Barnes

A nyolcvanas évek darálófocijából emelkedett ki a jól megtermett, jamaicai származású középpályás, aki tizenhárom éven át vallhatta magát válogatottnak. Összesen 79-szer léphetett pályára az angol színekben, tizenegyszer gólt is tudott lőni. A Watfordban bukkant fel, legszebb éveit a Liverpoolban töltötte, majd levezetett a Newcastle-ben és a Charltonban. A roppant élvezetesen, színesen, ugyanakkor a kornak megfelelő smirglis modorban labdarúgó Barnest az 1986-os és az 1990-es világbajnokságon, valamint a kettő közötti kontinenstornán is láthattuk (már aki) szerepelni. 2000-ben utolsó klubjában, a Celticben menedzserként számoltak vele, de játékosként is regisztrálták az akkor 36 esztendős, ballábas játékost. Itt hamar megbukott, majd hosszú szünetet követően volt Jamaica szövetségi kapitánya, később egy rövid időt a Tranmere Rovers kispadján is eltöltött.

Az 1990-es évektől napjainkig

Paul Gascoigne

A jó öreg Gazza példáján megtanulhatja a serdületlen, kiforratlan ifjúság, hogy mit sem ér az istenáldotta tehetség, ha mindehhez minimális akarat és intelligencia párosul. Igaz, az 1967-ben született Gascoigne még egy igen csonka pályafutással háta mögött is minden idők egyik legjobb angol karmestere, aki 1988 és 1998 között 57-szer szerepelt a nemzeti csapatban, és tíz gólt szerzett. A Newcastle neveltjeként a Tottenhamben futott be, majd 1992 nyarán 5.5 millió fontért a Lazióhoz igazolt, ám a jó kezdetek után sportsérülések is hátráltatták (korábban egy kocsmai verekedésben súlyos sérülést szenvedett, amely után soha nem volt már olyan jó a térde, mint előtte). Innen a Rangershöz tette át székhelyét, később a Middlesbrough, az Everton és a Burnley gárdáját erősítette. A válogatottal szerepelt az 1990-es világbajnokságon, ahol a legjobb négy közé jutott. Az 1996-os, hazai kontinenstornán szintén az elődöntőig vezette a „háromoroszlánosokat", és ezen a tornán lőtte csodagólját a skótoknak. Az 1998-as vb előtt az utolsó pillanatban került ki a keretből, pedig a France 98 lett volna "Gazza" hattyúdala a nemzetközi színtereken. 35 évesen a kínai Gansu Tianmához írt alá, de nem sokkal később már a sokadosztályú Boston Unitednél játékos-edző. Innen vonult vissza 2004-ben. A következő esztendőben a Kettering Town menedzsere lett, ám súlyos alkoholizmusa tönkretette edzői karrierjét is.

Alan Shearer

A Lineker melletti másik nagy újkori angol gólvágó nem elsősorban válogatottbeli vitézkedési miatt került be odahaza sportágában a Dicsőség Csarnokába, hanem azért, mert az élvonalbeli bajnokság legrettegettebb csatárai közé tartozott. A kőkeményen brusztoló, mindig lelkes, a durvább eszközöktől sem ódzkodó, tank- és nagyszerű ék három profi klubot szolgált: a Southamptont, a Blackburnt és a Newcastle-t. A liga gólrekordere Alan Shearer, aki a Newcastle United ikonja volt. 1996-ban Angliában 5/5-ös mérleggel zárta az Eb-t, ez aranycipőt ért. 2006-ban, közel a 36-hoz vonult vissza, 63 válogatott meccsen 30, 559 bajnokin 283 góllal vonva karriermérleget, 32 európai kupatalálat mellett. 2009 áprilisában a Newcastle menedzsere lett, de a kiesés után menesztették kedvenc „szarkáitól".

Tony Adams

Az angol középhátvédek egyik legkiemelkedőbb, legmorcosabb, legkeményebb, legönfeláldozóbb és legszomjasabb tagját tisztelhetjük a markáns arcélű bekkben, aki 1997 és 2000 között 66-szor acélosította a „háromoroszlánosok" hátsó sorát. 1980-ban, 14 évesen került az Arsenalhoz, és innen is vonult vissza 2002 nyarán. Az „ágyúsokkal" négy bajnokságot, három FA-kupát és egy KEK-et nyert, a nemzeti csapattal három kontinenstornán és az 1988-as világbajnokságon vett részt. Ma menedzserként keresi a sörre valót: vezette már a Wycombe Wandererst és a Portsmoutht is, majd az azeri Gabala FC mestere lett.

David Beckham

A világ legismertebb futballistáinak egyike. Nevelőklubjában, a Manchester Unitedben lett ikon, majd a Real Madridban is klasszis teljesítményt nyújtott, később az AC Milannal és a PSG-vel szintén bajnok lett. Jelenleg pedig ő a Lionel Messit is foglalkoztató Inter Miami egyik tulajdonosa. A válogatottban az 1998-as világbajnokságon a nagy rivális argentinok elleni emlékezetes kiállítása után bűnbak lett (kiestek), de Sven-Göran Erikssonnál a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. A 2002-es vb előtt már egy nemzet aggódott azért, hogy felépül-e középlábcsont-töréséből, amelyet az argentin Aldo Duscher okozott neki egy BL-meccsen. Felépült. A világbajnokságon gólpasszt és gólt is jegyzett, utóbbit éppen az argentinok hálójába helyezte el, büntetőből. 2003 őszén az Európa-bajnokságra vezérelte a „háromoroszlánosokat", előtte nyáron az esztendő legkuszább átigazolási huzavonája végén rajzolta oda aláírását a madridi szerződésére. Mielőtt kikötött a Bernabéuban, a barcelonai elnöki székbe ültette Joan Laportát, aki megígérte a támogatóinak, hogy mindenképpen megszerzi őt, de megválasztása után feltételes módba tette korábbi állítását. Beckham a 2006-os vb előtti idényt pazar formában futballozta végig, elszántan, harcosan (és néha újra parádésan) szántotta a hispán gyepeket, így Eriksson bizalmi embere azzal a szent elhatározással utazott el Németországba, hogy élete talán utolsó nagy tornáján médiasztárból futballegendává váljon. A válogatottban csapatkapitányként hét selejtezőn öt gólt vágott, ám az Ausztria elleni mérkőzésen ő lett az angol válogatott első kiállított csk-ja. A nagy tornán igencsak elemében volt, de a portugálok elleni kiesés másnapján sajtótájékoztatót tartott, ahol könnyek között mondott le csapatkapitányi tisztéről. Az angol válogatott újabb kudarca Eriksson menesztésével járt, és utódja, Steve McClaren kihagyta a „szent tehén" Beckhamet. Első amerikai idényében nem okozott csalódást, gólokat is szerzett, majd amikor az év végén véget ért a bajnokság, kölcsönbe a Milanhoz került, ahol igen gyakran régi önmagát idézte. Szép lassan a válogatott kezdőjébe is visszakerült, kilenc világbajnoki selejtezőn szerepelt összesen. Nyáron visszatért a Galaxybe, ahol változó formában futballozott, és már ősszel bejelentették, hogy a télen újra a Milanhoz igazol kölcsönbe, hogy a Serie A-ban készüljön fel utolsó világbajnokságára. Ám egy Achilles-ín-szakadás áthúzta számításait: Beckham az angol válogatottat kísérő stáb tagjaként vett részt a dél-afrikai tornán, és ez volt válogatottbeli hattyúdala.

Paul Scholes

Scholes a Manchester közvetlen közelében lévő Salfordban született, és rövidnadrágos kora óta az MU-ban kergette a labdát. Egy ifjúsági FA-Kupa- és egy U18-as Eb-diadallal a zsebében lett az első csapat tagja (1993-ban kötött profiszerződést a klubbal, egy napon a "Fergie-fiókákkal", David Beckhammel és a két Neville-fiúval, Garyvel és Phillel), leginkább annak köszönhetően, hogy az 1994-95-ös szezonban Eric Cantona eltiltás, Mark Hughes pedig sérülés miatt hiányzott. A kiváló középpályás, aki a maga idejében talán nem is ismertek el annyira, mint kellett volna, húsz évig volt a Manchester United meghatározó játékosa. Ez idő alatt tizenegyszer lett bajnok Sir Alex Ferguson vezetésével.

Steven Gerrard

Az egyik legfontosabb liverpooli legenda, aki gyerekkorától a vörösöket erősítette. 1998 és 2015 között több mint ötszáz mérkőzést játszott a Liverpoolban, amellyel ugyan bajnoki címet nem tudott nyerni, de részese volt minden idők egyik legvalószerűtlenebb BL-döntős fordításának, az ő gólja indította be az angolok az AC Milan ellen. Az általa viselt 8-as számú mez, ma Szoboszlai Dominiké.

Wayne Rooney

Az Evertonban robbant be a köztudatba egy Arsenal elleni bombagóllal, majd a Manchester Unitedhez igazolt, amellyel ötször nyerte meg a Premier League-et, egyszer pedig a Bajnokok Ligáját. Az angol válogatottban 120 mérkőzésen 53 gólja van, mindkettővel második az örökrangsorban.

Harry Kane

Bár a trófeák egyelőre elkerülik, ő a világ egyik leggólerősebb támadója. Tizennégy évet húzott le a Tottenhamnél, 2023 óta pedig a Bayern Müchenben játszik. Az angol válogatottban utcahosszal vezeti a góllövőlistát.

Michael Owen

Az angol támadó nyolc évig játszott Liverpoolban, ami után a Real Madridhoz szerződött, később pedig a Manchester Uniteddel bajnok lett. 2001-ben ő kapta az Aranylabdát.

Frank Lampard

A Chelsea egyik legnagyobb legendája, aki háromszor nyert bajnokságot és egyszer BL-t, 211 találatával vezeti a klub góllövőlistáját. Később edzőként kétszer is leülhetett a londoniak kispadjára, de ezek az időszakok nem igazán voltak sikeresek.

John Terry

A Chelsea történetének legsikeresebb csapatkapitánya tizenkilenc évig játszott a londoni klubban. Részese volt öt bajnoki címnek és egy Bajnokok Ligája-győzelemnek is számos más győzelem mellett. 717 alkalommal játszott az első csapatban.

Gary Neville

A szélsővédő egész pályafutását - tizenkilenc évet - a Manchester Unitedben töltötte, amellyel nyolcszor lett bajnok és összesen 21 trófea részese volt.

Ashley Cole

A kiváló szélsőhátvéd hét évig erősítette az Arsenalt, nyolc esztendőn keresztül pedig a Chelsea játékosa volt. Háromszoros angol bajnok, nyert Bajnokok Ligáját és Európa Ligát is.

Az angol labdarúgás legkiemelkedőbb játékosai - Összefoglalás

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk néhány, az angol labdarúgás történetének legmeghatározóbb alakjának pályafutását és főbb eredményeit:

tags: #anglia #leghiresebb #labdarugo

Népszerű bejegyzések:

• A fitnesz fejlődés kulcsa: az edzésnapló
• A magyar kosárlabda első bajnokai
• MTK női kosárlabda sikerek
• Magyar részvétel a sakk VB-n
• Fedezd fel a Bugatti félcipőket