Anglia első világbajnoki címe: Az 1966-os labdarúgó-világbajnokság diadala

Habár a ködös Albion a futball őshazája, az angolok évtizedekig vonakodtak részt venni a világ labdarúgó életében hazájukon kívül. Az angol labdarúgó szövetséget 1863-ban alakították, a legelső nemzetek közötti mérkőzésre 1872-ben került sor Anglia és Skócia között. Ezekben az években a brit szigeteken kívül még azt sem tudták, mi fán terem a futball. Jóllehet a harmincas évekre számos európai országban - így hazánkban is - magas szintre emelkedett a labdarúgás, az angolok jól megvoltak a saját profi ligájukkal, és úgy vélték, hogy velük senki nem versenyezhet. Ám ahogyan az lenni szokott, a tanítómestereket előbb-utóbb utolérik, sőt el is hagyhatják legjobb tanítványaik. Az angolok erről nem akartak tudomást szerezni: az első három futball VB-re emiatt nem is neveztek.

Amikor a nemzetközi labdarúgó szövetség, a FIFA 1960-ban Angliának ítélte az 1966-os VB rendezési jogát, úgy érezték az angolok, hogy annyi kudarc után eljött végre az ő idejük. Az 1966-os világbajnokságot a futball hivatalos szabályainak 100 évfordulója miatt kapta meg Anglia, amely úgy érezte, a játék feltalálójaként (és szabályrendszerének lefektetőjeként) ideje volt már mutatnia is valamit.

Előzmények és botrányok

Rekordszámú csapat (70) indult a selejtezőkben, hogy megszerezze a szokásos lebonyolítású vébé 14 helyét (+ címvédő és házigazda), de már az első selejtezőkör előtt botrány tört ki. Az afrikai csapatok szót emeltek az ellen, hogy a kontinens bajnokának még egy selejtezőt kell játszania Óceánia, vagy Ázsia bajnokával. Végül 16 afrikai csapat bojkottot jelentett be, ezért Ázsia legjobbjának, Észak-Koreának csak az ausztrálokat kellett legyűrnie a kijutáshoz. A nevező 15 afrikai ország sérelmezte, hogy nincs külön helye az afrikai selejtezők győztesének, ezért bojkottálták a rendezvényt, így kerülhetett a 16 közé a kommunista Koreai NDK csapata.

A másik botrányos előzmény márciusban történt, amikor a londoni Westminster kiállításcsarnokából ellopták a kiállított világbajnoki trófeát, a Rimet Kupát. A BBC adását megszakítva közölte a megdöbbentő hírt, a négy kilónyi aranykupa felkutatására a Scotland Yard legjobb nyomozóit mozgósították, a nyomravezetőnek 6000 fontot ajánlottak fel. Szerencsére egy derék londoni házőrző eb kiásta egy bokor tövéből.

A világbajnokság nagy esélyesének természetesen a címvédő Brazília számított, de a már profi bajnoksággal rendelkező németek, és a tokiói olimpia bajnoka, Magyarország mellett a Szovjetuniót is az esélyesek között emlegették. És persze Angliát is, amelyet minden egyes vébé előtt a legnagyobb esélyesnek tartott - az angol sajtó. Több játékosuk a posztján világ legjobbjai közé tartozott: a kapus, Gordon Banks, a védő Bobby Moore és legfőképp a Manchester United támadója, 1966 aranylabdása, Bobby Charlton.

A torna lebonyolítása és meglepetései

Az előző vb-khez hasonlóan bonyolították le a tornát: a 16 csapat négy négyesbe került, a csoportonkénti két továbbjutó pedig kieséses rendszerben folytatta. Kiemelés ezúttal is volt, a négy amerikai, a négy nyugat-európai, a négy egyéb európai, és a négy outsider került a kalapokba, így alakult ki a négy csoport.

Már a csoportkör elképesztő meglepetéseket hozott: Olaszország visszavágott ugyan Chilének, de kikapott a szovjetektől, és az utolsó meccsen Észak-Koreától. A Mazzolával, Riverával, Facchettivel kiálló olaszok kiestek, és nem mertek hazamenni, annyira tartottak - teljesen jogosan - a közönség haragjától, ami később mindenestül el is söpörte a válogatott vezetőségét.

A másik komoly meglepetés Brazília kiesése volt, amiben komoly szerepe volt a magyar válogatottnak. A házigazda Anglia könnyedén nyerte meg a csoportját, bár a bemutatkozás nem sikerült jól: egy másik rugdosódó dél-amerikai, Uruguay ellen csak 0-0-ra végzett a házigazda. A masszív németek kiváló csapatukkal megnyerték a csoportot, de csak gólkülönbségükkel előzték meg Argentínát, amely a FIFA-tól figyelmeztetést kapott durva játéka miatt.

A magyar válogatott szereplése

A Baróti Lajos vezette magyar csapat jól szerepelt: habár Alberték kikaptak a portugáloktól, a címvédő brazilokat és Bulgáriát egyaránt 3-1-re elintézve jutottak tovább. A tökéletes támadókkal, sziklaszilárd védelemmel, de kapus nélkül érkező magyar csapat az első meccsen kikapott ugyan Portugáliától, de a 2. körben 3-1-re legyőzte Brazíliát, és mivel a címvédő a portugáloktól is kikapott, Pelé, Garrincha, Tostao és Jairzinho ment haza.

A csoportmérkőzések legnagyobb szenzációját éppen a magyar csapat okozta: a sajtó által egyöntetűen a torna legjobb mérkőzésének minősített találkozón két góllal legyőzte a kétszeres világbajnok brazil együttest. A brazilok elleni meccs Magyarország vb-történetének egyik legemlékezetesebb találkozója: a liverpool-i Goodison Parkban Bene gyönyörű szóló után lőtt gólt, ezt még Tostao kiegyenlítette, de Farkas szenzációs kapáslövésére és Mészöly Kálmán tizenegyesére már nem volt válaszuk a Pelé nélkül felálló braziloknak, akik a portugáloktól elszenvedett vereségükkel ki is estek a folytatásból.

A magyar csapat szereplése a kiesés ellenére nem volt egyértelmű csalódás, a brazilok elleni mérkőzés után a világ meghajolt az Eb-harmadik, olimpiai bajnok magyarok szellemes, szép játéka előtt.

Az egyenes kieséses szakasz és a bírói döntések

Volt itt még meglepetés: Észak-Korea az olaszokat és Chilét is megtréfálta, a negyeddöntőben pedig ki híján az Eusebio nevével fémjelzett portugálokat is (3-0-ra vezettek az ázsiaiak, végül 5-3-ra vesztettek). Uruguay keveset focizott, inkább durváskodott, kilenc emberrel estek ki az NSZK-val szemben. A magyarok a szovjetektől „véreztek el” 2-1-re, a nyugatnémetek Uruguay-t ütötték ki 4-0-lal, az angol-argentin csatában a házigazdák nyertek 1-0-ra. A másik két negyeddöntőben az angolok az argentinokat, míg a németek Uruguayt győzték le.

A dél-amerikaiak szerint mindkét mérkőzést a bírók miatt veszítették el. Annyi bizonyos, hogy a játékvezetők jelölését a FIFA angol elnöke, Sir Stanley Rous végezte, és míg az angolok meccsét a német Kertlein, addig a németekét az angol Finney vezette. Az angol Finney nem fújt büntetőt, amikor az egyik német védő kézzel mentett a saját gólvonalán, és 1:0-ás német vezetésnél két uruguayi játékost is kiállított. Még nagyobb felháborodást keltett, amikor az angol-argentin mérkőzésen Kertlein játékvezető reklamálás miatt kiállította az egyik argentin játékost, aki nyelvi nehézségekre hivatkozva nem volt hajlandó elhagyni a játékteret.

Így jutott a négy közé, majd a döntőbe is Anglia és az NSZK válogatottja. Két hatalmas csata volt az elődöntőkben: a német-szovjet összecsapást a fiatal Beckenbauer bombagólja döntötte el (2-1), az angolok a portugálokat állították meg szintén 2-1-gyel. Az elődöntőben Ramsey nyerő taktikát választott Portugália ellen: Nobby Stiles, a pokróc védő végig a későbbi gólkirály, Eusebio nyakában lihegett, a Fekete Párducnak csak egy 82. percben bevágott 11-esből sikerült szépítenie, de addigra Bobby Charlton két góljával már mindent eldöntött Anglia. A másik ágról az NSZK jutott a döntőbe, miután a 20 éves Franz Beckenbauer góljával legyűrte a Szovjetuniót. A torna gólkirálya Eusebio lett 9 találattal, a bronzmeccsen a szovjeteket győzték le 2-1-re.

Az 1966-os világbajnoki döntő: Anglia - NSZK

A döntőt július 30-án 98.000 néző előtt rendezték a londoni Wembley stadionban. A két talpon maradó csapat közül az NSZK jutott el magabiztosabban az 1966-os torna londoni fináléjáig, így nem keltett meglepetést, hogy Helmut Haller 12. percbeli góljával meg is szerezte a vezetést. Anglia ellenben házigazdaként vett részt a tornán, így az is simán illeszkedett a forgatókönyvbe, hogy Geoff Hurst (18. perc) és Martin Peters (78. perc) a hajrára megfordította az állást. Wolfgang Weber 89. percbeli egyenlítő gólja is tökéletesen megfelelt a németek lankadatlan küzdőszelleméről kialakult képnek. A Wembley-ben megrendezett döntő egy vitatott gól miatt máig emlékezetes: a csata hosszabbításba torkollott (a németek az utolsó percben egyenlítettek a rendes játékidőben), ahol Hurst lövése a gólvonal elé pattant a kapufáról - ám a szovjet partjelző ezt gólnak látta.

Következett viszont egy igazán rendhagyó hosszabbítás: a 11. percben Hurst újra a kapuba talált - de vajon tényleg betalált? Gottfried Dienst svájci játékvezető nem volt biztos a dolgában, konzultált Tofik Bahramovval, a szovjet partjelzővel, aki ellenben igen: gól! Percekig vitatkoztak a játékosok és játékvezetők, végül a gól maradt.

A lefújás előtti harmadik góljáról pedig Hurst azt mondta: „Ami erő maradt a bal lábamban, azt mind beleadtam a lövésbe, ugyanis a szándékom az volt, hogy elrúgjam a lelátóra, és mire a labdaszedők visszahozzák, véget érjen a meccs. De, ahogyan azt mindenki jól tudja, elrontottam. Gól lett belőle.” A végén Hurst lőtt még egy gólt, de ennek már nem volt jelentősége, Anglia győzött 4:2-re és 1966-ban végre a csúcsra jutott. Anglia története első és eddig egyetlen világbajnoki címét szerezte, de öröme nem lehetett teljes, a győzelmet beárnyékolja, hogy Hurst gólja valószínűleg tényleg nem volt bent. A vb-trófeát az angol csapatkapitány, Bobby Moore emelhette a magasba, míg Hurst azóta is az egyetlen futballistának vallhatja magát, aki vb-döntőben mesterhármast ért el.

A „szellem gól” anatómiája

Az Anglia-NSZK világbajnoki döntő hosszabbításának 11. percében, 2-2-nél Nobby Stiles passzolta a labdát Alan Ballnak, ő pedig Geoff Hurstnek. Hurst lövése túljutott a német kapuson, Hans Tilkowskin, a felsőlécről a gólvonalra pattant, majd onnan kifelé, és a berobbanó német játékos, Wolfgang Weber a kapu fölé fejelte a labdát. A találkozó svájci játékvezetője, Gottfried Dienst szögletet ítélt. Az esethez legközelebb álló angol játékos, Roger Hunt azonban gólt ünnepelt, később elmondta, ha nem lett volna biztos ebben, akkor Webert megelőzve ő juttatja a labdát a kapuba. Huntot látva a többi angol is örömtáncot járt, és ez elbizonytalanította a bírót. Kiment hősünkhöz, aki azon az oldalon lengetett.

Tofik Bahramov, a szovjet partjelző, az esetnél egyébként nem emelte a zászlóját. Később volt olyan nyilatkozat tőle, hogy nem látta tisztán, hogy a labda a kapuban van-e, ezért nem jelzett gólt. Az emlékirataiban is ezt írta, hozzátéve, hogy az angolok reakciója, és a németek riadt viselkedése miatt viszont biztos volt abban, hogy teljes terjedelmével átjutott a gólvonalon. Dienst rábízta a döntés felelősségét. Némi süketelés után a körülmények által befolyásolt szovjet partjelző valami olyasmit sugallt a svájci vezetőbírónak, hogy bent volt a labda. Gottfried Dienst gólt ítélt. Ezzel eldöntötte a világbajnoki címet. Illetve Bahramov döntötte el.

Mint emlékirataiban Bahramov felidézte, abban a másodpercben úgy érzékelte, a labda nem is a lécről pattant vissza, hanem a hálóról vagy a hálótartó vasról, így számára közömbös volt, hogy visszafelé a gólvonal előtt vagy mögött ért földet. A még ma is élő német hátvédet, Wolfgang Webert az esemény 50. évfordulója kapcsán adott interjújában során természetesen kérdezték az esetről. Ekkor ezt mondta erről: „Miután szögletre fejeltem a labdát, láttam, hogy a körülöttem lévő angolok ünnepelve felemelték a karjukat. Nem értettem, mert bizonyára ők is látták, hogy nem volt a gólvonal mögött a labda. Mondtam is Bobby Charltonnak, aki közvetlenül mellettem volt: fejezd be a bohóckodást, szó sem lehet gólról. Erre ő le is rántotta a karját levegőből."

Az oxfordi egyetem mérnökei mindenre kiterjedő számítógépes szimulációjuk eredményét 2006-ban hozták nyilvánosságra. Negyven évvel az eset után. Számításuk szerint hat-kilenc centiméter hiányzott ahhoz, hogy a labda teljes terjedelmével túljusson a gólvonalon. Vagyis nem lett volna szabad gólt ítélni! Ezt követően készült a már említett riport Weberrel. Ebben a német hátvéd a következőket is mondja: „A találkozót követő évtizedekben sokat találkoztunk az angol ellenfeleinkkel, és rengeteget beszéltünk erről az esetről. A számítógépes elemzés után már csak Geoff Hurst ragaszkodik ahhoz, hogy a labda bent volt. Bár a lövés után elesett, nem igazán láthatta jól. De hát tisztelnem kell a véleményét, és ezt teszem. Dienst úr sem tehetett a hibás döntésről. Rossz helyen állt. A segítőjére kellett hagyatkoznia. Meggyőződésem azonban, hogy Bahramov úr ezt nem tudta megítélni. Mert Hans Tilkowskitól, a kapusunktól nem láthatta." Tilkowski 2020-ban halt meg, négy évvel korábban ezt mondta a Bildnek: Ötven éve tudom, hogy nem volt bent a labda. Ehhez nekem nem kellett semmilyen videó, ez anélkül is egyértelmű."

A labdarúgó-világbajnokságok történetében a legsúlyosabb hibát elkövető játékvezető hős lett saját hazájában, stadiont neveztek el róla, és gigantikus szobrot kapott. Tofik Bahramovot a világ orosz (szovjet) partjelzőként ismerte, de nem feltétlenül tisztelte. Pedig Bahramov még csak nem is orosz volt. És elsősorban vezetőbíró, nem pedig a vonal mellett tevékenykedő segítő. 1925-ben született Bakuban, hazáját, Azerbajdzsánt nem sokkal korábban szállta meg Oroszország, és csatolta az erőszakosan létrehozott Szovjetunióhoz. Így ő hivatalosan szovjet állampolgárként látta meg a napvilágot, de a különböző köztársaságokban élők többsége a Szovjetunió fennállása során mindig igyekezett hirdetni elhatárolódását a Moszkvából irányított nagy államalakulattól. Ám a világ szemében az ott élők egyaránt szovjetek, sőt, inkább oroszok voltak. Bahramov viszonyát a nagy szovjet birodalomhoz nem ismerjük, az 1966-os tettét viszont igen. Ő az a partjelző, aki megnyerte a világbajnokságot Angliának. Ma is állítom, hogy az angolok teljesen szabályos góllal szereztek újra vezetést. Uwe Seeler, a németek csapatkapitánya egyébként valami gorombaságot mondott neki a találkozó lefújása után, de később bocsánatot kért elhamarkodott magatartása miatt.

Tofik Bahramovnak a vb-t eldöntő súlyos tévedése nem tette tönkre a karrierjét. Rögtön a döntő után a korábbi szokásokkal ellentétben nemcsak a vezetőbíró, hanem két segítője is értékes ajándékot kapott Erzsébet királynőtől. A trófea aranyozott másolatát. Az azeri nép hősként tekint rá, a bakui nemzeti stadiont róla nevezték el. Bahramov 2004-ben Bakuban hatalmas szobrot kapott, melyet (ki más?) Geoff Hurst leplezett le. A partjelző menthetetlen hibájának köszönhetően világhírűvé vált játékos ebből az alkalomból egy azeri nyelvű „köszönöm szépen" feliratú pólót ajándékozott Bahram Bahramovnak, a bíró fiának. És a következőket mondta az ünneplő tömegnek: „Egész Anglia nevében szeretnék köszönetet mondani Tofik Bahramovnak." A magát a futball tanítómesterének tartó Angliának az 1966-os vb-diadal az egyetlen komoly világeseményen aratott győzelme. Ha nincs Bahramov óriási tévedése, ez sem lenne. Németország négyszer nyert világbajnokságot, háromszor Európa-bajnokságot, de akkor és ott a két játékvezető nemcsak a találkozón pályára lépőktől, és kispadon ülőktől vette el az aranyérmet, hanem egy nemzettől is.

Taktikai újítások

A futball fejlődése a csapatok taktikai formációiban is érzékelhető volt. Az 1966-os világbajnokságon több stílus is összecsapott, de megfigyelhető volt, hogy a csatárok száma mindenhol visszaesett, még azoknál a csapatoknál is, amelyek egyértelműen a támadójátékukra építettek. A világbajnok angolok például egy kezdetlegesnek mondható 4-4-2-es rendszert alkalmaztak (Ramsey meg is kapta érte a magáét, bár a vb-cím után már csak Szárnyatlan Angyaloknak [Wingless Angels] hívták csapatát a kimaradó szélsők miatt). Az új formációval Anglia úgy nyerte meg a csoportját, hogy mindössze négy gólt szerzett - viszont nem kapott mellé egyet sem.

Az 1966-os labdarúgó-világbajnokság fontosabb eredményei

tags: #anglia #megnyeri #a #labdarugo #vilagbajnoksagot #1965

Népszerű bejegyzések:

• Az amatőr labdarúgás definíciója
• A Magvassy Mihály Sportcsarnok gazdag öröksége
• A tapolcai emléktorna
• A Lidl szerepe a magyar kézilabda támogatásában
• Kispályás foci küzdelmek Gyöngyösön