A magyar underground zenei mozgalom és a szurkolói kultúra: A CPg „Angyalok” dalától a debreceni sálgyűjtő szenvedélyéig
A magyar underground kultúra a '80-as és '90-es években egyedi és erőteljes válaszokat adott a társadalmi kihívásokra. A rendszerrel való szembeszállás, a művészeti önkifejezés és a közösségi identitás kialakítása mind hozzájárult egy olyan szubkultúra létrejöttéhez, amelyből számos szurkolói csoport is inspirációt meríthetett. Ennek a mozgalomnak egyik meghatározó szereplője volt a CPg zenekar, melynek "Angyalok" című dala is a kevésbé emlegetett, de annál jelentősebb alkotások közé tartozott. A zenekar tagjainak agilis tevékenysége, valamint az általuk képviselt szellemiség számos alternatív irányzatot hozott létre, és egyben megalapozta a későbbi, eltökéltebb szurkolói közösségek elszántságát is.
A CPg és a '80-as, '90-es évek zenei ellenállása
A vegzálási nonstopra visszajelző elcsendesedés és behódolás helyett gombamód szaporodtak a kérészéletű és a szívósan egzisztáló zenekarok, ráadásul éppen a CPg agilis tagsága fejlesztette, termelte ki magából az újabbnál újabb alternációkat. A bandában megfordulók olyan szerzői vénával, hangszeres képességekkel, kompozíciós ötletgazdagsággal bírtak, amelyek az óhatatlan muzikális szétspriccelések letéteményeseivé avatták őket. Az 1980-as és az 1990-es évek stílusirányzati felpezsdülésének előmozdítói korábban mind egy szálig a CPg szekerét tolták.
A zenekar tagjai közül többen is meghatározó figuráivá váltak a későbbi alternatív zenei életnek. Kocsis Tibor (Bőr) és a börtönbüntetést az életkora miatt megúszó Varga Zoltán (Takony) a 88-as Csoport (később 88) bennfenteseiként maradtak talpon. Előbbi a Vöröskereszt élén vívta ki korábban a népszerűséget, utóbbi a Variola (előzőleg Variola Vera) felfuttatásában szerzett még elévülhetetlen érdemeket. Nagy Zoltán (Kutyás) a Boldog Idő, a Rossz Passz és a C.E.T. ritmuskirályaként lépett tovább, Kiss Antal (Kicsi) az RCB-ben folytatta a húrkezelést.
A kevésbé emlegetett CPg-dalokat (Angyalok, Meseország, Gáz-blues, Túlpart, Bébi) mindössze tizenöt évesen prezentáló Gallai Ferenc (Boy) énekesi, szövegírói sokoldalúsága a Nagyfröccs (NF), a Zártosztály (ZoZo) és a próbafelvételekben bővelkedő, ám a nyilvánosságtól húzódozó Boy and the Boy megalakításában-gardírozásában gyümölcsözött.
A hatóságok megpróbálták elfojtani ezt az áradatot, ám próbálkozásaik gyakran kudarcot vallottak. Erre az áradatra a szervek végképp nem számítottak, megbízottjaik felkészületlenül szaglásztak-futkorásztak az összeröffenések kifundálói és résztvevői után. Borzasztóan kellemetlennek találták, hogy az áram-kikapcsolások, a közönség-szétzavarások, a tettlegességig fajuló rémisztgetések csak ideig-óráig használnak, ha használnak egyáltalán. Ugyan nem esett jól senkinek megruházva hazakullogni, a zaklatások, packázások miatti folyamatos stresszben pácolódni, az iskolai státuszoktól megfosztás borzalmas kihatásait emésztgetni, a leglényegesebbet - a szilárd eltökéltséget − akkor sem sikerült megingatniuk.
Ez a szellemiség alapozta meg a szurkolói csoportok létét is, ahol a közösségi identitás és az eltökéltség hasonlóan fontos szerepet játszik. Az, amit a dirigáláshoz szokott funkcionáriusok dobhártyaszaggató csörömpölésnek, hitvány húrtépésnek, a kínok idétlen és parttalan világba üvöltésének véltek, nem pusztán intuitív föl(d)indulás, hanem elhivatottan kimunkált, a Pol-Pot megyei apátiát elsöprő, az ideológiai bornírtságok fölött tort ülő ifjonti létbírálat volt. E szorgoskodók a technikai eszközparki minimalitást az ideák maximalizmusával tuningolták fel. Humorra kihegyezett esztétista, hedonista, pszichologista felfogásukkal trendkövetésre ösztökéltek, divatba hozták és kézzelfoghatóvá tették, hogy nem tátong szakadék a szokatlan bevállalások kultusza meg az egyének írás, zene, tánc iránti többféle sóvárgása között: a személyes részesültség mindenütt érvényesíthető.
A külső tortúrák és az otthoni presszionálás harapófogójában megroppanó, életének önkezével véget vető Juhász János (Zártosztály) temetése családi szertartásból baljós némaságú demonstrációvá dagadt, Benda Balázs minden közoktatási intézményből száműzése, a tanulóéveket megbolygató retorziókról és a kiebrudalás kálváriáiról suttogás csak olajat öntött a tűzre. A művelődési házak (Bartók Béla, Juhász Gyula, Postás, November 7., Vasutas, Ifiház), a vállalati klubok (Délép, Volán, Szőrme, Textil, Kiszöv) és az egyetemi, főiskolai szórakoztató centrumok (JATE, SZOTE, Károlyi Kollégium, TÁK) némileg védernyőt biztosítottak. A „rebel without brain” ingoványában dagonyázással hamar felhagytak, ráébredvén, hogy a gondolatcsiholó önkifejezés leginkább az önkifejlesztésen keresztül üzemeltethető. A mások kifakult, megzápult élményeit csócsálgató lekoppintások zsákutcájában tévelygéstől elzárkóztak.
Hancsi, a debreceni sálgyűjtő és a szurkolói kultúra öröksége
A szurkolói kultúra nemcsak a zenei életben, hanem a sportban is erős gyökerekkel rendelkezik, és gyakran kapcsolódik a helyi identitáshoz és a közösségi összetartozáshoz. Ennek kiváló példája Hancsi, a debreceni sálgyűjtő, akinek szenvedélye és elkötelezettsége a gyűjtői berkekben is ismert.
Gyűjtői berkekben úgy ismernek Hancsi vagy Debrecenből aki nem cserél és nem ad el semmit. Igen Hancsi vagyok aki nem ad és nem cserél, de segít ha tud! J 1995-ben kezdtem el meccsre járni és ekkor kezdődött el a gyűjtő szenvedélyem is. Elsőnek csak jegyek, matricák, fényképek szerepeltek a listán majd szépen bővült minden. A kezdet kezdetén egyetlen Szívtiprók sállal rendelkeztem és nem is nagyon érdekelt más. 1999-ben fogalmazódott meg bennem, hogy össze kellene szedni a debreceni sálakat egy csokorba, de ekkor mindössze 15-20 típus volt piacon. Aztán a Honvédség közbeszólt, besoroztak, így egy évig hanyagoltam a témát.
Leszerelésem után viszont a szurkolói shopot vezettem Debrecenben, így rengeteg emberrel megismerkedtem, egyre többen tudták, hogy mi a célom és egyre több nyakbavaló került hozzám. Persze sokan félreértették az orientációmat, így nem csak DVSC sálakat kaptam ajándékba, hanem ki hol járt, hozott nekem egy-egy darabot, így már az elejétől fogva amolyan „mindenevő” lettem”.
A gyűjtői célok és a ritkaságok
Hancsi célja mindig is egy volt: a piros-fehér csapatom összes nyakbavalóját egyben tudni. Ez persze lehetetlen, mert számtalan változat készült az évek során és van, ami csak igen csekély számban. Persze azért rajta van az ügyön és szerencsére minden évben gazdagodik egy-egy olyan sállal, ami csak álmaiban szerepelt. Aztán ott van az a része is a DVSC sálaknak amelyeket nem szívesen vesz, de mivel mind egy-egy változatot képvisel, ha van rá mód és lehetőség akkor beszerzi őket. Ezek azok a darabok, amelyeket a klub vagy valami hozzánemértő dobott piacra, igen borsos áron és kétes minőségben. Ezeket csak felajánlás, vagy diszkont áron való vétel után hajlandó a kollekcióba beilleszteni. Hát van ilyen pár.
Az éhínséghajóktól a Maple Leafsig: Ír identitás a kanadai sportban
Különleges és ritka darabok is gazdagítják Hancsi gyűjteményét:
- Az Ultras DSI sárga-kék sálja, ami anno csak a négy alapítónak volt a csoportban és Hancsi ugye később csatlakozott.
- Az első piros alapú Red Front sál, még 1991-ben készült belőle három darab.
- A Red Military-ból csak egyetlen próbaverzió van, de az nála landolt.
- Ott van az összes SZUD-sál.
- Idén sikerülhet szert tennie egy Szívtiprók - Red Territory közös sálra még 95-ből, amiből szintén csak 4 van.
A blog mint a gyűjtemény és a szurkolói történetek platformja
Már évek óta gondolkodott azon, hogy mi lenne az a felület ahol megfelelő módon a nagyközönség elé tudná tárni a „hülyeségeit” és végül a blogírás mellett döntött. Nem bánta meg, egész színes lett az oldal és havi ezren nézik meg a világ minden pontjáról. Pontosan két évvel ezelőtt kezdte el a bejegyzéseket írogatni, melyekbe elsősorban a gyűjteménye darabjai kerülnek fel (nem csak sálak), illetve az általa meglátogatott stadionok, sportcsarnokok. Azóta persze bővült a tartalom és egy-egy csapat vagy csoport bemutatóval színesíti, amely bejegyzések gyakran népszerűbbek, mint a gyűjtemény bemutatása. Főleg a szurkolói részek aratnak osztatlan sikert. Hancsi elsősorban a képekre fekteti a hangsúlyt, az információ közlés csak másodlagos, főleg a saját sztorijait írja bele, ami sokszor nem annyira érdekes és pontos, mintha „hivatalos adatokat” közölnének akár a sálakról, akár a stadionokról.
A gyűjtői etika és a szenvedély megélése
A sálak nagy része csak szimplán hozzá került, vagy megkapta ajándékba, vagy kifizette, esetleg adott érte csere darabot, de természetesen nem a sajátjaiból. Szerencsére szűkebb környezetében jól ismerik, így ha valaki fellel egy általa nem birtokolt debreceni sálat az szól és megegyeznek, de sokszor a barátok, ismerősök még lelkesebbek mint ő, így szó szerint örülnek, hogy segíthetnek. Amúgy se szokott vagyonokat költeni sálakra, 6.000 Forint volt a legtöbb amit egyért kiadott. Soha nem volt jól eleresztve anyagilag, így harmóniába kellett hoznia az ultra mentalitását és a gyűjtő szenvedélyét, ami olykor áldozatokat követelt az egyik vagy a másik oldaltól és akkor még élni is kellett valahogyan.
Hancsi szilárdan kiáll a gyűjtői elvei mellett. Hogy tudja megállni, hogy ne cseréljen vagy eladjon egy sálat is? Simán megállja. Anno elcserélte az első fekete-fehér Szívtiprók sálamat egy miskolci focitornán egy Nitra szurkolóval, mert kicsit többet ivott a kelleténél és olyan jó „üzletnek” tűnt. Másnap viszont nem csak a pia miatt fájt a feje, hanem az első sálja miatt is, ami igazából sokkolta és csak pár hét múlva nyugodott meg, amikor tudta pótolni. Azóta komolyabban fel se merült benne, hogy megváljon bármelyik kincsétől.
Pár évvel ezelőtt tervben volt, hogy felszámolja a gyűjteménye nem debreceni részét. Külföldre költözött, a sálak maradtak, a kezelés nehézkesebb lett és gondolta miért ne, ő már eleget gyönyörködött bennük. Ez pár száz darabot jelentett volna, benne jó pár magyar és külföldi érdekességgel. Már kezdett is érdeklődni a hazai gyűjtőknél az esetleges lehetőségekről, de páran túl türelmetlennek bizonyultak és mindenáron meg akartak szerezni egy-egy különleges példányt a kollekciójából, ő meg visszakozott, mert már az is zavarta, ahogy ezek a „bizniszek” kezdődtek. Ekkor volt az a pillanat, lett volna az a pénz, csak a türelem nem volt meg mások felől. Azóta viszont még jobban bezárkózott. Lefotózta az összes sálját, elkezdte írni a blogot, felkerültek a képek és talán még intenzívebben gyűjt azóta, mint azelőtt. Mivel Hancsi kiesik a csereberéből, az alkudozásból, így jóval kevesebb negatív tapasztalata van, mint azoknak a gyűjtőknek akik sokkal specifikusabban szedegetik össze a kollekciót és nagyobb összegeket is kínálnak egy-egy darabért. Nincs nagy tapasztalata, így ezt nem tudja reálisan megítélni. Az oldal szuper, mint „bámészkodónak” nagyon tetszik. Egyszerűen leköt a gyűjtemények nézegetése, mert tetszik, mert szép, mert az élete része. Az ilyen elhivatottság és szenvedély a szurkolói csoportok alapvető mozgatórugója is egyben.
tags: #angyalok #kara #szurkoloi #csoport
