A futball és a zene elválaszthatatlan köteléke: himnuszok, slágerek és szurkolói énekek
Bekövetkezett a legrosszabb rémálmunk: foci nélküli napok, hetek, hónapok. A futball nem élet-halál kérdés, sokkal több annál - mondta egyszer a legendás Liverpool-tréner, Bill Shankly. Például remek téma dalírásához is. A labdarúgás és a zene közötti kapcsolat mélyen gyökerezik, legyen szó klubhimnuszokról, nemzetközi tornák hivatalos dalairól vagy egyszerűen csak a játék iránti szenvedélyt megörökítő szerzeményekről. A nagy futballtornákat, a vébéket és az Eb-ket azért szeretjük igazán, mert nem kizárólag egy x meccsből álló tornát, hanem egy komplett kultúrával rendelkező gigaeseményt kapunk velük. Ehhez a kultúrához pedig mindig hozzátartozik a hivatalos dal vagy dalok is.
Klubhimnuszok: A stadionok lüktető szíve
Hányszor halljuk, hogy ezért vagy azért érdemes focistának menni - egy sorsdöntő gól, egy első válogatott mérkőzés, vagy épp a himnusz végighallgatása a nemzeti csapat meccse előtt mind-mind előhozza ezt a közhelyet a játékosokból. De a legtöbb közhely igaz, és ezeket hatványozottan alátámasztja, sőt, megerősíti egy klubcsapat himnusza, amit a szurkolók egy emberként énekelnek teli torokból. Futballhimnuszok, melyek garantáltan meghozzák a kedved, hogy a helyszínen nézd a meccset. Libabőr és párás tekintet, nem csak focirajongóknak.
A You’ll Never Walk Alone ereje
Rögtön a közepébe csapunk, a legerősebb tagja a mezőnynek a Liverpool és annak szurkolói. A híres The Kop - vagyis az ottani B-közép - a legfanatikusabb ultracsoport egyike, ám az Anfield Roadon nem csak miattuk elképesztő a hangulat. A Liverpool, Celtic, Dortmund és a Feyenoord szurkolók is ezzel a himnusszal éltetik csapatukat, de mégis mindenki a Vörösökre asszociál, ha meghallja az ismert dallamot.
Tudta-e, hogy magyar vonatkozása is van a híres indulónak? A dal Molnár Ferenctől eredeztethető, aki 1909-ben írta a Vígszínház szerzőjeként a Liliomot. A darab bár óriásit bukott a bemutatón, később alapul szolgált a Richard Rodgers és Oscar Hammerstein Carousel című musical feldolgozásának. Ebben a musicalben szerepel a You’ll Never Walk Alone című sláger. A dalt később Elvis Presley, Frank Sinatra és a Pink Floyd is feldolgozta, a világhírt azonban a liverpooli Gerry & The Pacemakers változata hozta meg a dalnak. Egy kis bónusz az angolok focihoz való hozzáállásáról - Rafa Benítez menedzsert anno szinte kiutálták a csapattól, ám érdemeit nem feledik soha (BL-siker 2005-ben).
Spanyol és angol klubok ikonikus dallamai
Mikor a Real Madrid himnusza született, Madridban komolyra vették a figurát, amikor azt Placido Domingo elénekelte. 2014-ben bár a klub új himnuszt adott ki, Hala Madrid y nada mas, de az előbb említett klasszikusnak még mindig nagy az ereje. Bizonyára sikerül jó néhány blanco-rajongót magamra haragítani, de jól tudjuk, a Bernabéu közönsége kicsit olyan, mintha egy operaelőadásra érkeztek volna - ülnek, néha tapsolnak.
Éles bevetésen készült felvétellel borzoljuk tovább a kedélyeket, a Barcelona 2010 novemberi Real-verésén (5-0) mutatjuk meg a Barca-himnót. Nézőtéri felvétel, feltolt hangerővel teljesen olyan a fíling, mintha a Nou Campban megjelent 98 255 szurkoló egyike lennénk. Mielőtt elmegy a kedvünk a steril himnuszoktól, sétáljunk át Madrid másik kerületébe. Az Atléticónál is szeretik a csapatot és ott bizony el is énekelik meccs előtt, közben és után a lelkesítő dalt.
Kezeket fel, aki még nem látta a Huligánok (2005) című filmet! És most az is emelje a magasba a kezét, aki előtte ismerte a West Ham United indulóját! Ahhoz képest, hogy nem egy széles körben ismert focicsapatról van szó, a himnuszuk nagyon is fülbemászó. Nem úgy tűnik az első hallásra, mintha egy kocsmai dal lenne, ugye? Pedig valaha Billy J. „Buborék” Murray egykori játékos énekelte a csapat győzelmei után. Vissza a szigetországba, azon belül pedig Londonba. Az ottani ultrák hírhedten őrültek, filmet is láthattunk már a West Ham szurkolóiról. Ők például nem annyira szeretik a Chelsea kékjeit, akik viszont nagyon is kedvelik elénekelni a Blue is the Colour című indulójukat.
Nemzetközi hangulat a stadionokban
Az angolok esetében nem számít, hogy milyen bajnokságon szerepelnek, az garantált, hogy felcsendül az „Isten mentse a királynőt” dal közvetlenül a kezdőrúgás előtt. Dél-Amerikának meg van a maga vonzereje. Az olasz klubfutballban tény, hogy csökkenő tendenciát mutat a Serie A stadionjainak látogatottsága, az is, hogy Milánóban is kevesebben mennek ki egy-egy bajnokira, de azért egy Inter elleni derbire megtelik a nyolcvanezres San Siro.
Gyönyörű város, mediterrán klíma és egész jó kis csapat: ez Split és a Hajduk. A dalmát város klubjának ultráitól Európa-szerte rettegnek, a Torcida a legdurvábbak közé tartozik, hiába, a délszláv vér... Ha kedves az életünk, messzire elkerüljük a török stadionokat, ám ha igazi futballfan vagy, vedd fel a bakancslistádra valamelyik török élklub meccsét. A Fenerbahce indulója, himnusza nem túl izgalmas, ellenben, ami a stadionban zajlik, az maga a focimennyország. Persze mi is szeretjük a focit, csak épp nem annyira jó, hogy a helyszínen szenvedjük végig. Ám amikor összefújt a szél néhány ezer Fradi-drukkert, akkor volt hangulat az Albert-stadionban. A Groupama még (?) nem lett letesztelve.
A világ leglelkesítőbb beszéde (Minden héten háború)
Világ- és Európa-bajnokságok hivatalos dalai: Az események zenei arculata
A nagy futballtornákat, a vébéket és az Eb-ket azért szeretjük igazán, mert nem kizárólag egy x meccsből álló tornát, hanem egy komplett kultúrával rendelkező gigaeseményt kapunk velük. Ehhez a kultúrához pedig mindig hozzátartozik a hivatalos dal vagy dalok is. Cserébe viszont összeszedtük az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb vb- és Eb-himnuszait, amelyek közt találtunk teljesen vállalható darabokat, igazi elfeledett gyöngyszemeket és méltán a zenetörténet szemétdombjára került szerzeményeket is.
Közhelyek és meglepetések a hivatalos dalok között
A hamarosan kezdődő francia Európa-bajnokságra az MLSZ is készített egy 11 dalból álló válogatáslemezt Bon Voyage címmel, de persze már megvan a torna hivatalos himnusza, amelyen jobb, ha gyorsan túl is esünk. Ezzel a választással, bevalljuk, nem igazán tudunk mit kezdeni. Gyakorlatilag semmiben nem különbözik David Guetta akármelyik másik EDM-slágerétől. Zeneileg semmiképp nem hoz újat, de még szövegi változásról sem beszélhetünk igazán, hiszen egy hétköznapi pumpálós partihimnusz is legalább olyan magasztos üzeneteket közvetít, mint egy ultrapozitív focisláger.
1986. Az őszinte karibi: Bár nemrég a kétezres évek eurodance-császára, a Vengaboys sikeresen meggyalázta az egyik legalapvetőbb karibi partihimnuszt, azért mégiscsak a montserrati Arrow (Alphonsus Celestine Edmund Cassell - micsoda név!) önfeledt strandslágere a mérvadó. A mexikói vébéhez választott, kegyetlenül fülbemászó dalban tényleg minden a helyén van. Az aljasul dörmögő basszus, a lábbizsergető ritmusszekció, az örömünnepet zúgó fúvósok és a hétperces szám végére bekúszó, az utolsó döfést is megadó gitárszóló tökéletesen támasztja alá az ollé-ollézós dal síkegyszerű üzenetét, miszerint: "Party people all around me, feeling hot hot hot".
1996. Ezt a számot miért nem magyarok írták? Ez az a dal, ami teljesen ellentmond mindenféle sztereotípiának, ami eszünkbe jut a focihimnuszokról. Az 1996-os angliai Eb-re készülő szám szövege nem hurráoptimista, és nem is a nemzetek közti békéről vagy egyéb közhelyekről szól, nincs ollézás a refrénben, és valljuk be, az is meglepő, hogy ez a szöveg egyáltalán szól valamiről. Egy olyan érzésről, amit amúgy kár, hogy nem egy magyar dalszerző fogalmazott meg. Mert a Three Lions valójában az angolok harmincéves szenvedésére fókuszál, arra, hogy az 1966-os világbajnokság óta minden egyes nagy tornán elvéreztek, néha egészen szívszaggató módon. A britpop-hullámot ügyesen meglovagoló Lightning Seeds két komikussal, David Baddiellel és Frank Skinnerrel szövetkezett a dalra, ezért is lett a végeredmény olyan fanyar, brit humorú, de közben nagyon is átélhető. Ráadásul a klip is mókás, a kispályán eljátszott nagy gólokkal, na meg a kölyökképű Fowlerrel és McManamannel. Amúgy persze, hogy nem az angolok nyertek ezen a tornán sem, mint ahogy a harminc helyett nyugodtan lehet ma már ötvenévnyi szenvedést emlegetni a szövegben.
1998. A latin őrület: „Tú í jó, állé-állé-állé, gó gó gó, állé-állé-álléééé”. Semmi nem jellemzi jobban a korszellemet, mint hogy mindenféle irónia nélkül el lehetett kezdeni egy dalt karneváli síp- és kongaszólóval. Ricky a csúcson volt ’98-ban, a Grammy-díjnál már csak a Bravo-poszter volt nagyobb elismerés, és még a Livin’ la Vida Loca előtt vagyunk egy évvel. Talán egyik vb-dalból sem lett akkora sláger, mint Ricky parádéjából, de a hozzá tartozó epilepsziaveszélyes klip is ikonikussá vált: a trapézgatyában, izompólóban szüntelenül feszítő énekes olyan bulit csap a koncertfelvételen, mintha nem lenne holnap. Az meg már szinte természetes, hogy ehhez a dalhoz is közünk van: a La Copa de la Vida egyik szerzője a nemrég magyar állampolgárságot kapott Desmond Child.
1998. A multikulti: Az 1998-as vébének nemcsak a horvátok menetelését, az ifjú Michael Owen tündöklését vagy Ricky Martin már említett megaslágerét köszönhetjük. Nincs az a fanatikus szurkoló, akinek az első taktusok harmonikaszólójáról ne ugrana be azonnal Dario G halhatatlan futballhimnusza, a Carnival de Paris! A franciaországi torna óta minden jelentős világeseményen elhangzik ez a szám, és valljuk be, nem érdemtelenül. A brit trió szerzeménye sem tagadhatja, hogy az átkos multikulti jegyében fogant. Simán megfér egymás mellett a japán szólam és a karibi ritmusok, hogy az oroszos dallamokról már ne is beszéljünk. Külön meg kell emlékeznünk a skót dudás kiállásról: 2016-ban melyik dörzsölt zenegyáros vállalna be egy ilyen húzást? Na ugye! A merész dudaszóló örök gyógyír lehet a skótoknak, ha válogatottjuk lemarad az aktuális világversenyről.
1998. Amikor a Marseillaise lesz a klubsláger: 1998-at írunk, alig 3 év telt el azóta, hogy a Scooter a sarkadi művházban vendégeskedett, már hódít a FIFA-játék, amelynek zenéje egy egész generáció zenei ízlését határozza meg (naná, hogy Song 2!), a hangulat optimista, még sehol sincs 2001 és az azt követő paranoia. Minden adott volt, hogy egy dance-es szám legyen a francia vébé himnusza, de végül érthető okokból Ricky Martin aratta le a babérokat. Azért a La Copa de la Vida árnyékában mégis elkészült az a klasszikus, amire méltán írja valaki kommentben: „sajnálom azokat, akik nem hallották még”. Jean Michel Jarre és az Apollo 440 tökéletes párosítás volt. Jarre, a legenda és az épp nagyon frissnek ható klubkedvenc banda, az Apollo 440 össze is hozta egy számban a Marsellaise-t egy kis szurkolói ollézással és egy fülbemászó szintifutammal. A Rendez-vous ’98 alatt pedig új értelmet nyertek a meccs végi összefoglalók, amikor mondjuk épp Bergkamp tekerte be az argentinoknak, vagy amikor Sunday Oliseh bombázta a Tricolore labdát a spanyolok kapujába.
2002. A megmagyarázhatatlan: Vangélisz Papathanaszíu, vagyis Vangelis a New Age, az ezotéria jegyében sámánkodik a klasszikus és az elektronikus zene határán már több mint 50 éve, de a filmzenéiről (Tűzszekerek, Szárnyas fejvadász, 1492: A Paradicsom meghódítása) is ismert őszszakállú mester egyik mélypontjára érkezett a 2002-es foci-vb hivatalos himnuszával. A nemes egyszerűséggel csak Anthem címre keresztelt mű trance-futamait bármelyik korabeli hazai duó megirigyelte volna, de annyi szent, hogy a könnyen felejthető, hallás alapján valószínűleg percek-órák alatt összedobott dalocska nem méltó a görög szintetizátorlovag életművéhez.
2004. A szexi Eb-himnusz: 2004-re már rég szerelembe esett mindenki Nelly Furtadóval, az adidas superstaros, aranytorkú lánnyal, aki ekkor még nem rontott el végleg mindent azzal, hogy összeállt a tucat R&B-számok mesterével, Timbalanddel. Furtadónál nem is lehetett volna jobb választás a portugáliai Eb-re, hiszen a Força pont a kanadai előadó portugál gyökereinek felfedezéséről szólt. A tiszteletbeli magyarként emlegetett Béla Fleck bendzsójátékával megtámogatott dalba még mai füllel sem nagyon lehet belekötni. Mindent egyesít magában, amiért egy focihimnuszért lelkesedni lehet: tangóharmonikás intró, egyszerű, együtt üvölthető refrén, dúdolható verzék, és egy katartikus, portugál nyelvű kiállás. Na és persze Nelly, a fociért lelkesedő női popsztár. Kell ennél több?
2010. A kínos magyarosítás: Nem elég, hogy a magyar válogatott a 2010-es dél-afrikai világbajnokságról is lemaradt, az MTV valamiért úgy gondolta, hogy a Nálunk van a labda című opusszal tovább bünteti a futballszerető magyarokat. Az alkotás - mert nem túlzás annak nevezni - az aktuális vébé hivatalos dala, a Wavin’ Flag magyar verziója volt. Már az eredeti szám is istenes volt (úgy értem, pocsék), de a közszolgálati tévé kommentátorai és műsorvezetői által felénekelt focihimnusz minden képzeletet alulmúlt. Hibába erőlködtek a hangmérnökök, Gundel Takács Gábor szólójától így öt év távlatában is leizzad az ember. A hamis éneket még DJ Dominique virtuóz szkrecselése sem tudta feledtetni.
2010. Spirituális R&B-vel a világbékéért: R. Kelly tényleg elhitte, hogy tud repülni, ezért felvette kedvenc sál-napszemüveg kombóját, fogott egy gospelkórust, és egészen Dél-Afrikáig suhant, hogy hülyét csináljon magából. A 2010-es vébé zenei felhozatala baromi erős volt - de mit nekünk Wavin’ Flag, és Shakira is rázhatja csak magát a Waka Wakára, ha itt van egy hivatalos vb-himnusz, amiben elhangzik az a sor, hogy „nyisd ki a szemed a globális felmelegedésre!” Ez a Győzelem Jele.
2014. A jellegtelen rádiósláger: A kubai-amerikai rapper Pitbull és Jennifer Lopez 2014-es hivatalos vébédala vérprofi iparosmunka eredménye. Nem más, mint egy termék: centire kimért ollézásokkal, fülbemászó fütyüléssel és latinos(nak szánt) rapbetétekkel. Nem csoda, hogy Pitbullék száma több országban is azonnal number one sláger lett - annak ellenére, hogy egyes kritikusok szerint a szám nem adta vissza eléggé a brazil életérzést. Később egyébként emiatt készült egy felbrazilosított verzió is, amit némi bloco afro stílusú dobolással dobtak fel. Ettől még a négy évvel ezelőtti világbajnokság nem JLo és Pitbull duettje, hanem totógyilkos német-brazil 7:1 miatt marad emlékezetes.
Magyar hangok a nagy tornák előtt
Mikor még a vörös versenyautók uralták a Forma 1-et, azokból az időkből emlékezhetnek a himnuszra. A Leicester aranyérmet nyert, Andrea Bocelli felhívta honfitársát Claudio Ranieri edzőt, és felajánlotta neki a fellépését a bajnokavatón. A dal, amit énekelt a Nessun Dorma. Bocelli nagy focirajongó, noha élete tragédiájának a foci az írója. A 2016-os Európa-bajnokságon a Soho Party Az éjjel soha nem érhet véget című dala hatalmas sláger lett Magyarországon, majd 2021-ben a Valmar és a Hősök közös produkciója, a Megjöttek a magyarok című dal következett.
Idén egy újabb kihívó érkezett: a Metropol és a Mandiner is kiszúrta, hogy Full of Stars nevű csatorna az Ez a szív című dalt osztotta meg, amelyben a mesterséges intelligencia segítségével a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik és a népszerű kommentátor, Hajdú B. István hangját lehet hallani. „Ez a szív mindenkit legyőzhet, ez a szív mutatja erőnket. Ez a szív a magyarok előnye, míg a címerünk rajta, csak előre” - szól a refrén. A dalt alig egy nap alatt több tízezren tekintették meg és több ezren kedvelték.
A futballról "csak úgy" írt dalok: Ihlet a pályáról és a lelátóról
Elöljáróban még annyi: ebben a sportlegben nincsenek szurkolói dalok, szurkolók által énekelt számok (ne keressék a You'll Never Walk Alone-t), felkérésre írt indulók (ne keressék egyik csapatét sem), nagy események hivatalos dalai (ezek általában amúgy is pocsékra sikerülnek…) - a következő összeállításban egyszerűen a labdarúgásról „csak úgy" írt számok szerepelnek.
A legkorábbi dalok és a sportzene úttörői
Kezdjük az elején, mert ha csak érintőlegesen is, de említést kell tennünk egy felkérésre írt dalról: a szurkolók által ma is énekelt On The Ball, City a legrégibb, lemezre rögzített dal a labdarúgásról, eredetileg még az 1890-es években írták - de nem a Norwich Citynek, az egyik jogelődnek. Az 1910-es években már más sportokról is írtak dalokat - egy klasszikus a Take Me Out To The Ball Game, amely a baseballmeccsek szépségeit énekli meg, de a legnagyobb amerikai zeneszerzők egyike, Cole Porter is írt dalt az amerikaifutballról (A Football King).
De vissza a labdarúgáshoz. A legrégebbi dal, amelyben említés esik róla, 1828-as (!): a My Johnny Lad skót népdal, melyet a század végén átvettek Glasgow-ban, és ebben a verzióban már egy egész versszakot kap a foci, széltében-hosszában énekelték is a gyerekek. Szintén nagyon régi - az 1981-es népdal-antológiában megjelentetett - A Game Of Football, melyet Mary Duffy énekelt lemezre. A fanatikus Rochdale-drukker színésznő, Gracie Fields 1931-ben, már a korszak egyik legnagyobb sztárjaként vette fel a Pass, Shoot, Goal című slágert, amely a (soha el nem készülő) Derby Day című filmnek lett volna a betétdala. Fields elkötelezettségére jó példa, hogy egyszer, amikor szeretett klubjának játékosai pénzügyi gondok miatt nem tudtak elutazni a Barrow elleni bajnokira, saját zsebből állt minden költséget. A jelek alapján nem divatdrukker volt az ünnepelt filmcsillag.
Dalok az „ellenségről”: Riválisok a zenében
Az ellenfél megéneklése nem csak a drukkerek körében népszerű elfoglaltság, sok banda érezte úgy, hogy odanyom egyet a riválisnak. Ki lemezcímben (lásd a hulli Housemartins London 0 Hull 4 albumát), ki direktebb módon. A legnagyobb klasszikust a düsseldorfi punkcsapat, a Die Toten Hosen jegyezte: a 2001 és 2003 között az anyagi gondokkal küszködő Fortuna Düsseldorf szponzoraként (!) is működő, finoman fogalmazva is focibolond banda a német lakosság nem Bayern München-drukker részének érzéseit foglalta össze a (minő meglepő) Bayern című számban. A dal lényege röviden leírható: ehhez a szemétre való csapathoz sosem igazolunk! Még Uli Hoeness két szép szeméért sem, illetve pláne azért nem…A First Offence zenekar egy huligáncsoport remekül sikerült napját (többek között Liverpool-szurkolók megrugdalásával) írja le a The Football Songban, meglehetősen plasztikusan, vonatrombolással, piálással, pengevillogtatással. A dalszerző(k) klubszimpátiáját nem ismerjük, de az tuti, hogy nem Liverpool- és nem Nationalelf-fanatikusok.
A görög alterrockot játszó Zebra Tracks Németh Krisztián jelenlegi edzőjét, a szerb Dusan Bajevicset énekelte meg. A nem minden AEK-drukkernél a kedvencek között számon tartott tréner számára üzenetet tartogat az együttes: húzzon haza „Jugóba", lehetőleg minél előbb. A német komikus, Stefan Raab Berti Vogtsot tűzte tollhegyre az 1994-es világbajnokság után óriási sikert arató Böörti Böörti Vogts című számával - a közönségnek ugyanúgy tele lehetett mindene a szövetségi kapitánnyal a bolgárok elleni kínos vereség után, mint Raabnak, mert a dal a slágerlista 4. helyére ugrott. A walesi Stereophonics egy száma rögbi- és focidrukkerek körében egyaránt hódított, bár eredetileg a „tojáslabdásoknak" íródott: az As Long As We Beat The English remekül megfogalmazza a helyiek felfogását, miszerint nem baj, ha a walesi csapatot sorban elverik, ha az angolokat legyőzik, a többi nem érdekes. A dal élő előadása a Morfa Stadiumban botrányt kavart - az angoloknak valamiért nem tetszett, amint ötvenezer walesi üvöltötte a szöveget…
Duklától a Honvédig: Különleges inspirációk
Egy labdarúgásról szóló dalokról írt cikkben külön helye kell legyen a Half Man, Half Biscuit angol együttesnek. A nagyon elborult (és éppilyen szellemes) szövegeiről ismert, elkötelezett Tranmere Rovers-drukkerekből álló alternatív zenekar első slágere az All I Want For Christmas Is A Dukla Prague Away Kit („Minden vágyam karácsonyra egy idegenbeli Dukla-mez") volt, és mivel két témáról írnak nagyon szívesen - idióta földrajzi nevekről és fociról - van még a tarsolyukban egy-két gyöngyszem. Számunkra a legérdekesebb az I Was A Teenage Armchair Honved Fan (Tini Honvéd-fotelszurkoló voltam), amely a Budapest Honvéd csapatát beemelte a zenei halhatatlanságba. Ne kérdezzék, mennyit kell inni ahhoz, hogy a Dukla idegenbeli mezéről vagy a Honvédról írjunk dalt angol együttesként. Ha józanul is sikerül, azért csak elismerés jár.
A HMHB legjobb, focival kapcsolatos dala azonban a Referee's Alphabet (A játékvezető ábécéje), mely rendkívüli szellemességgel láttatja a világot egy bíró szemüvegén keresztül - gunyorosan élcelődve a futball visszásságain a milliókat kereső és egy bedobásért ölni tudó sztároktól a „csecsemőként síró" menedzserekig, és a mezt csókolgató csatárig, aki fél évvel később már másik csapat mezét csókolgatja. Tökéletes görbe tükör.
Dalok a főszereplőkről: A játékosok megörökítése
Játékosok sora ihletett meg zeneszerzőket - ismeretlenektől a legnagyobbakig. Pelé gyakorlatilag félisteni státusa garancia volt arra, hogy dalokat írnak róla - írtak is, például Jackson Do Pandeiro (O Rei Pelé), az Arakatuba (Pelé), illetve a legnépszerűbb brazil előadóművészek egyike, Joao Bosco (Memória da Pelé). Utóbbinak egyébként is szívügye lehet a foci, írt például „Meg nem adott gól" (Gol Anulado) címmel is számot. A szintén nagyon sikeres Jorge Ben Jor a Flamengo óriási szurkolója, így írt kedvenceiről (Flamengo), valamint a Fla talán legnagyobb tízeséről, Zicóról is (Camisa 10 da Gávea), de még ennél a két számnál is népszerűbb lett a Fio Maravilha, mely a riói piros-fekete-fehérek egykori csatáráról szólt. Fio Maravilha visszavonulása után pizzafutárként dolgozott, és évtizedekig nem akart engedélyt adni arra, hogy dalba foglalják a nevét.
Ugorjunk arrébb: valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy Diego Maradonáról is írtak dalokat. A kilencvenes évek egyik legjobb argentin rockbandája, a Los Piojos (A tetvek) Maradó című száma top 10-es sláger lett. A legszebb, amikor egy 2005-ös koncerten maga a megénekelt is kiment dekázgatni egy kicsit a színpadra az Arena Obrasban. A Magyarországon jóval ismertebb Manu Chao La Vida Tombola című száma Emir Kusturica Maradonáról szóló filmjében csendül fel, és az argentin gitáros-dalszerzőnek, Andrés Calamarónak is sikert hozott az „isteni Diego" - utóbbi dupla albumán, az Honestidad Brutalon mindkét lemez 10. száma tisztelgés Maradona előtt, sőt az Hacer el Tontóban minden idők legnagyobb argentin játékosa maga is énekel.
A vitathatatlanul zseniális, és szintén vitathatatlanul megosztó személyiségű Oliver Kahnról a Die Prinzen együttes gondolta úgy, hogy megér egy erősen ironikus számot (Olli Kahn), melyben a kapus legendásan szép frizurája is kap egyet. De Kahnt nem a hajviselete miatt szerettük. A Prinzen egyébként Kahn búcsúmeccsén élőben is előadta a dalt, hatalmas sikert aratva. A müncheni fociőrült banda, a Sportfreunde Stiller egyrészt az angolból németbe átszivárgott rocke szóval és Roque Santa Cruz nevével űzött szójátékot (Ich Roque, a dalban a paraguayi csatár fejezi be a refrént, és a klipben is szerepel), másrészt megénekeltek három német világbajnoki aranyat, és egy remélt negyediket (54, 74, 90, 2006).
Van, akinek Maradona jut, van, akinek „csak" Gordon Strachan: az ír The Hitchers 1994-es, She'll Be Sorry albumán adott ki (igen jól sikerült) dalt a skót középpályásról, illetve a szám szövege szerint „minden idők legnagyobb középpályás művészéről". A sztori egy 3-0-s Leeds United-győzelemről szól, némi veszekedéssel súlyosbítva (értsd: az asszony veszekszik, míg a dalszerző, Niall Quinn - nem azonos az ír futballistával -, meccset néz…). A middlesbrough-i gitáros-énekes, Alistair Griffin Leonard Cohen Hallelujah című számát dolgozta fel - az eredmény egy óda Mark Vidukához, melyet egy hét alatt tízezrek töltöttek le. Ráadásul a dalban szó esik még Cristiano Ronaldóról, Cattermole-ról, Abel Xavierről, Pogatetzről, Woodgate-ről, John Terryről - ám a főhős a nagydarab ausztrál center. Ráadásul a dal olyan népszerű lett, hogy a Boro játékosai az öltözőben gyakran énekelték, Viduka meg rendszeresen zavarba jött. De valószínűleg nem ezért igazolt el.
Az óriási Wolverhampton-drukker Billy Bragg egy balladában (God's Footballer) énekeli meg a Wolves hatvanas évekbeli sztárcsatárának, Peter Knowles-nak a történetét, aki 1970-ben visszavonult, majd beállt Jehova Tanúi közé. Érdekesség, hogy a klubnál annyira bíztak visszatérésében, hogy 1982-ig megtartották a szerződéssel rendelkező focisták között! Bragg dalai egyébként is tele vannak futball-utalásokkal, szóval nem meglepő, hogy írt egyik kedvencéről. A hatvanas évek végén igen sikeres Don Fardon Belfast Boy címmel George Bestről énekelt egy kislemezen, melyet aztán a Manchester United legendás játékosának halála után ismét kiadott (nyilván nem az vezérelte, hogy kaszáljon még egyet…). Best szerepel a The Fall indie-zenekar Kicker Conspiracy című zöngeményében is. Az amerikai Barcelona nevű szintipopegyüttes Kasey Kellerről írt dalt, amelyet a kapus Brazília elleni egészen elképesztő, 1998-as teljesítménye ihletett - egy angol műsorban magának Kellernek is megmutatták a számot, aki pont olyan arckifejezéssel hallgatta, mint aki nincs elragadtatva…
A játék szépsége: A futball esszenciája dalokban
Jöjjenek a dalok magáról a „gyönyörű játékról". Örömmel jelenthetjük, hogy magyar énekessel folytatjuk: Ihász Gábor 1978-ban énekelt gyerekkori nagy szerelméről, a labdáról meg a játékról. A tragikusan fiatalon, 42 évesen elhunyt énekes maga is ígéretes labdarúgó volt, az ifiválogatottba is bekerült, de szívproblémái miatt fel kellett hagynia a futballal. Testvére, Ihász Kálmán a Vasas legendás(an kemény) bekkje volt - a tokiói olimpiai bajnok magyar csapat tagja, négyszeres magyar bajnok. Ha már magyarokról van szó, nem lehet kihagyni a Hobo Blues Bandet sem - végtére is az ő munkásságuk révén még több zenehallgatóban rögzült, hogy 4:2 a félidőben, a végén 6:3.
Két szám következik Afrikából: a zimbabwei Real Sounds egy nagy helyi rangadót dolgozott fel a Tornados vs. Dynamos (3-3) című, kis híján negyedórás számában. Az Afrikai Nemzetek Kupájára tökéletes aláfestés lehet, csakúgy, mint a TKZee és a dél-afrikai válogatott csatára, Benni McCarthy 1998-as közös produkciója, a Shibobo, mely a kötényadás szépségét énekli meg, kwaito stílusban, súlyosbítva a Final Countdown témájával. A szám népszerűségére jellemző, hogy ez lett minden idők leggyorsabban fogyó dél-afrikai kislemeze, és ezt a státust a mai napig őrzi - könnyen lehet, hogy találkozunk vele a vb alatt is.
Hogy az Egyesült Államok se maradjon ki, jöjjön a The Rugburns: ugyan az együttes alighanem az amerikaifociról énekelt (Football Tonight), a mondanivaló a labdarúgásra is érvényes lehet - az asszony lépjen le a barátnőivel, adjon sört, mert este foci lesz a tévében! Az I, Ludicrous a nyolcvanas évek közepén három angol futballpályát hasonlított össze (Three English Football Grounds), a The Dent (Millwall), a Craven Cottage-et (Fulham) és a Burnden Parkot (Bolton), lényegre törő információkkal - például mennyi a sör a stadionokban. A duónak szól száma az örök kispados játékosokról (Bring On The Substitute), és a szurkolók ódájának számító We Stand Around is népszerű lett. Egyik elborult napjukon ráadásul írtak a skót amatőrligáról (The Highland League) is, alighanem ez a világ egyetlen megzenésített (nagyon) alacsony osztályú bajnoksága.
Skóciában maradva, az edinburgh-i Proclaimers tagjai Hibernian-bérletesek, így aztán az idegenbeli túrákról szereztek is egy dalt a The Joyful Kilmarnock Blues címmel. Olaszország egyik legnépszerűbb előadója, Luciano Ligabue a játék ritkán megénekelt hőseit, a védekező középpályásokat öntötte dalba Una Vita Da Mediano címmel, melyet az 1982-es világbajnok squadra azzurra kulcsemberének, Gabriele Orialinak dedikált. Az olasz futball defenzív vonásait minden adandó alkalommal kidomborítók elmondhatják: nem véletlen, hogy nem a csatárokról írt… A végére marad a romantika: a Serious Drinking ska/punkbanda Love On The Terraces címmel a nyolcvanas évek elején perdítette táncra a futballbarátokat, az énekes és a Sharon nevű skinhead szurkolólány történetével. Mert hogy a lelátón is van szerelem első látásra.
Néhány dalrészlet: A szavak ereje
- „Amint vasárnap sétálgattam, láttam a Királynőt focizni a srácokkal a glasgow-i gyepen, csodás gólokat lőtt a másik csapat kapitánya, mire a Királynő rendőrt hívott, és lecsukatta." (My Johnny Lad, skót népdal). Mint láthatjuk, a hatalomellenesség is hamar megjelent.
- „Milyen szülei vannak annak, aki annyira romlott, hogy aláír ehhez a szaros klubhoz." (Die Toten Hosen: Bayern). A Bayern-szurkolóktól ezúttal is elnézést, a többiek meg énekeljék.
- „Dusan, Dusan, Dusan, Dusan, Húzz Belgrádba!, Dusan, Dusan, Dusan, Dusan, Vissza Jugóba!" (Zebra Tracks: Dusan Bajevic). Egyértelmű üzenet.
- „Egy nulla oda, ötödik perc, Ha még egyszer így néz rám, kinyírom, Nem mosolyogna így, ha egy baseballütővel kiverném a fogait" (First Offence: The Football Song) A huligánnak is dalból van a lelke.
- „Egyszer szerzett egy Dukla Praha idegenbeli mezt a nagybácsijától, akinek sportboltja volt, és félretette neki." (Half Man Half Biscuit: All I Want For Christmas Is A Dukla Praha Away Kit) Pedig nem is árusítják a kommunista rendszer kedvenc csapatának számító Dukla idegenbeli mezét.
tags: #annyi #mindent #foci #zene
