Arany János: A magyar irodalom sokszínű mestere és „játékos” versei

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. - Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában - vélhetően természete miatt - a hallgati ember titulussal is illették. De mi az, ami korszerű a verseiben? Ha korszerű. Miért tekintette, tekinti annyi szerző mesterének?

„Nem Aranyt tiszteljük meg azzal, ha korszerűnek nevezzük, azaz mintegy saját életünk és korunk részének tekintjük, hanem nekünk nem érdemelt tisztesség, ha részesülhetünk Arany világában. Mert persze az ő korszerűsége azt jelenti, hogy műveiben meg tudott ragadni valami olyasmi általános emberit, amely a mi számunkra is jelenvaló, s ezért érezhetjük úgy, hogy hozzánk és rólunk is szól.” Ez az életmű képes volt (és jelenleg is képes) mindig más és más arcát mutatni felénk, hol az epikus költő nagyszabású kompozíciós bravúrjait, hol meg az alkalmi versek esendő és humoros hangvételét. Ez a sokszínűség bizonyosan nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ilyen elementáris és hosszú hatástörténete van az Arany-életműnek.

Arany János élete: A csodagyerektől az Akadémia főtitkáráig

Családi háttér és gyerekkor

Arany János szegény református családba született 1817. március 2-án, Nagyszalontán. Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt, akik féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat előtte elveszettek. Szülei, Arany György (1762 - Nagyszalonta, 1844. január 2.) és Megyeri Sára (1772. november 2. - Nagyszalonta, 1836.) hívő reformátusok voltak. János fiatal korától tisztes szegénységben, de békés és csendes környezetben nőhetett fel.

Apja rengeteget mesélt neki a Toldikról, megszerettette vele a magyar népköltészetet és az irodalmat. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is ismerte. Csodagyereknek tartották, és már iskolás évei alatt városszerte ismertté vált verseiről. Páratlan szókincsre tett szert, és a régi magyar nyelv nagy hatást gyakorolt költészetére.

Tanulmányok és vándorévek

Szalontai iskolaéveinek (1823-1831) végén, hogy szülei anyagi helyzetén könnyítsen, a tanulás mellett tanított is, és az iskolában lakott. 1833-ban a költészeti osztályba lépett, majd novembertől a Debreceni Református Kollégiumban tanult. Mivel reményei nem váltak valóra, és pénze is kevés volt, 1834 márciusában Kisújszállásra ment egy évre segédtanítónak, „praeceptornak”, hogy pénzt szerezzen tanulmányai folytatására. Kisújszálláson Török Pál, a későbbi református püspök volt a rektor, aki megnyitotta jeles könyvtárát Arany előtt, és ennek köszönhetően éjjel-nappal olvasott. Egy év múlva visszament Debrecenbe, ahol tanárai is felfigyeltek rá.

Az iskolai egyhangúságot megunó Arany azonban ekkoriban nem tanító, hanem festő vagy szobrász akart lenni, így 1836 februárjában önként elhagyta a kollégiumot. A szobrászat gondolatával titokban foglalkozó Arany megingott, és inkább Thália zászlaja alá állt be, ha rövid időre is. Az alig húszéves ifjú 1836 februárjában Debrecenben a Fáncsy Lajos és László József igazgatása alatt működő színtársulathoz szegődött egy évre. A rövid időszak ellenére is több darabban játszhatott, eleinte epizódszerepekben. Arany személyes levelezése szerint a debreceni színésztársulat 1836. április 1-jén föloszlott.

Ezután egy Hubay nevezetű színész által toborzott és részben a feloszlott társulat romjaiból szervezett vándorszínész csapathoz csatlakozott. Vándorlásuk során Nagykároly, majd Szatmár, végül pedig Máramarossziget lett a célállomás. A néhány hónapig tartó sanyarú hányattatás során megtapasztalta az egyre érezhetőbb nyomort, továbbra sem jött a nagy színészi szerep. Kialudt a színészet iránti rajongó fellángolása. Egy éjszaka, álmában halottnak látta édesanyját, ezért elhagyta a társulatot, és gyalog hazaindult. Otthon megtudta, hogy apja megvakult, anyja pedig haldoklott és két héttel később, hazaérkezése után kolerában megbetegedve elhunyt - ennek hatására egy ideig még a költő is elhallgatott benne. Egyháza és a város részvéttel tekintett a fiú sorsára, és megválasztották őt konrektornak.

Családi élet és hivatali pályafutás

Nagyszalontán 1840. november 19-én vette feleségül Ercsey Juliannát, egy ügyvéd törvénytelen és vagyontalan leányát. Munkájában szorgalmas és kiegyensúlyozott volt, kisebb peres ügyekben segédkezett, passzusokat (marhalevél) állított ki, és a hivatali életben kiválóan teljesített, még a megyei táblabírák is elismerték tevékenységét. Házasságukból 1841-ben született Juliska lánya és 1844-ben László fia, aki később ismert bankár, népköltészetgyűjtő, Arany hagyatékának gondozója, kitűnő költő és irodalomtudós lett. Gyermekeinek sikereire Arany mindig nagyon büszke volt.

Arany a magyar nyelv egyik legnagyobb ismerője volt, és ennek megfelelően páratlanul gazdag szókinccsel rendelkezett. Olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőttkorára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, és jelentős fordítói munkát is végzett. 1842 tavaszán Arany egykori tanulótársa, Szilágyi István Szalontára érkezett rektori minőségben, és a költőt az irodalmi munkásság folytatására buzdította: elsősorban a görög tragédiaszerzők fordítását javasolta neki. Szilágyi István inspirálására, teljesen egyedül tanult meg angolul, ami később fordítói munkásságának alapját képezte.

Az irodalmi áttörés: Toldi és Petőfi barátsága

Irodalmi pályafutása 1845-ben az Elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, amelyet beküldött a Kisfaludy Társaság vígeposzpályázatára. A mű meg is jelent a Kisfaludy-társaság Évlapjai VII. kötetében, és vele a 25 arannyal járó pályadíjat is elnyerte, bár Vörösmarty nem volt teljesen elragadtatva, és bírálta hexametereit. Igazán ismertté az 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette.

1846-ban a Kisfaludy Társaság ismét irodalmi pályázatot írt ki. A Toldi már egyöntetű siker volt, és olyan győzelmet aratott, hogy nemcsak a pályadíjat nyerte meg (1847. február 6-án, amikor a társaság a kitűzött 15 aranyat kivételesen húszra emelte), hanem bírálói ámulatát is. Egyszerre ünnepelt költő lett, és jeles írók figyelme fordult feléje. Petőfi Sándor volt az egyik első, aki üdvözlésére sietett, és ismeretlenül is levélben köszöntötte őt. Ettől kezdve szoros barátság szövődött köztük, és rendszeresen leveleztek egymással. Ez a levelezés jelentős kor- és irodalomtörténeti emlék is egyben.

Arany János a Toldi című elbeszélő költeményével a Kisfaludy Társaság által kiírt pályázatot nyerte meg 1846-ban. Toldi Miklós történetét dolgozta fel Ilosvai Selymes Péter históriája és a nagyszalontai néphagyomány alapján. Végül trilógia lett belőle: a Toldi estéje (1854) és a Toldi szerelme (1879) egészítette ki az első részt.

A történet: A nagyerejű Toldi Miklós Nagyszalontán él. Bár nemesi származású, a béresekkel együtt dolgozik. Rejtett álma, hogy a seregben harcolhasson. Testvére, György, Budán él a király udvarában. Amikor hazalátogat, addig piszkálja öccsét, amíg az egy malomkővel véletlenül agyonüt egy vitézt. Miklós elmenekül a nádasba, ahol megverekszik két farkassal. Ezután Buda felé indul. Megtudja, hogy a Duna szigetében egy erős cseh magyar legényeket öl. Szeretne kiállni ellene. Az anyja küld Bencével, a hű szolgával, száz aranyat vitézi ruhára. György közben ármánykodik a királynál az öccse ellen. A bajvívás győztese az ismeretlen vitéz lett, aki nem más volt, mint Miklós.

A szabadságharc hatása Arany költészetére

Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel, és politikai tárgyú cikkeket írt. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A világosi fegyverletétel után nem tartóztatták le, rövid bujdosás után közéleti szerepet nem vállalva visszatérhetett Szalontára. Időközben Tisza Lajos meghívta Gesztre, hogy fiát, Domokost költészetre oktassa.

Petőfi és Vörösmarty halála után Arany feladatának tekinti, bár alkatától idegennek tartja, hogy vállalja a nemzeti költő szerepét. Költészete 1849 után kettős indíttatású és motiváltságú: egyszerre érzi kötelességének, hogy számot vessen a szabadságharccal, a bukás okaival, ugyanakkor hitet is tegyen a forradalom és szabadságharc eszméi mellett. A szabadságharc bukása kezdetben mint személyes veszteség jelentkezik Arany lírájában. A magára maradottság lélekállapotában Petőfi halála jelképezi számára az ország pusztulását:

• „Kis mécsfényt neked is, korod büszkesége,
• Lángszellem! ki jövél s eltünél… de hova? -
• Mint üstökös, melyet élők nemzedéke
• Egyszer lát s azontul nem lát többé soha!”

(Névnapi gondolatok; 1849)

Az 1850-től kezdve ismét írhatott, és folyóiratokban leginkább lírai költeményeket publikált. Az általa elegico-ódának nevezett Letészem a lantot (1850) ars poeticus értékszembesítésében a múlt harmóniáját veti össze a jelen kilátástalanságával, sivárságával. Felidézi és jellemzi a reformkor művészi törekvéseit, a haza sorsának jobbításáért végzett alkotói munkát. Arany a költészet lényegét és értelmét a művész és a közösség összetartozásában látja, s ezt az egyik legrégibb és leghagyományosabb, ám mindig hatásos költői képpel, a fa és levél összetartozásával fejezi ki.

Az Ősszel (1850) a kiábrándultság és reménytelenség lélekállapotának tárgyiasítása a líra- és művészettörténet két korszakának szembeállításával. A Kertben (1851) című vers a reformkori népiesség, illetve a népnemzeti iskola kedvelt műfaját, az életképet emeli filozofikussá: az esetleges látványt a világ általános törvényszerűségévé tágítja. A sugallt üzenet szerint a világnak nincs célja, értelme az önérdeken és önhasznon kívül - ez a pozitivisták felfogásával mutat rokonságot, s a szociál-darwinizmus ‘küzdelem a létért’ elvét hirdeti.

Nagykőrösi évek és az epikus nagyművek

Az 1851. év második felében a nagykőrösi református egyház hívására a Nagykőrösi Református Gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és az év őszén egész családjával Nagykőrösre költözött. A hely mezővárosi létéből fakadó parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, tíz éven keresztül mégis lelkiismeretes és pontos tanár volt. Folyóiratokban rendszeresen publikált, és ebből az időszakból származnak nagyobb művei is.

Buda halála

Arany János az Akadémia Nádasdy-pályázatára küldte el a Buda halálát 1857-ben. Arany a hun eposzt trilógiaként képzelte el, s több tervet is készített. Az első rész Etele (Attila) és Buda összecsapásáról, a második az Etele világhatalmának végét előrejelző jóslatokról és Csaba neveltetéséről, a harmadik Etele haláláról, a hunok és a leigázott népek összecsapásáról, Csaba elbujdosásáról és jövőbeli visszatéréséről szólt volna. Végül csak az első rész, a Buda halála készült el.

A történet: Buda megosztja öccsével, Etelével az uralkodást. A két testvér megértené egymást, de asszonyaik (Krimhilda és Gyöngyvér) vitái és a „szász” Detre ármánykodása ellenségekké teszi őket. Etele páratlan hadvezéri képességei, s a birtokában lévő „isten kardja” segítségével naggyá növeli a hunok birodalmát. Lobbanékony természete azonban belesodorja a „tragédiai bűnbe”: megöli bátyját.

A walesi bárdok

A walesi bárdok Arany János 1857-ben elkezdett, majd 1863-ban publikált történelmi balladája. A költőt a Magyarországra látogató Ferenc József köszöntésére kérték fel, ő azonban a betegségére hivatkozva elhárította a lehetőséget, de később megírta A walesi bárdokat. Arany az alkotás középpontjába a bűn és a bűnhődés gondolatát állította. A költemény burkolt, allegorikus jelentést tartalmaz: a költőknek sohasem szabad megalkudniuk a kegyetlen, gőgös zsarnoksággal, el kell azt ítélniük, és helytállásukkal mindenkor példát kell mutatniuk.

A ballada valós eseményeket dolgoz fel. I. Eduárd angol király 1277-ben valóban meghódította a korábban önálló, a kelták által irányított Walest. A legenda szerint az uralkodó 500 énekmondót végeztetett ki, mert nem voltak hajlandók az általuk gyűlölt zsarnokot éltetni.

Az Akadémia főtitkára és a "hallgatás évtizede"

Arany János élete teljesen megváltozott, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójává választotta, és Pestre költözött. Itt szerkesztette és adta ki két hetilapját: a Szépirodalmi Figyelőt (1860-1862) és a Koszorút (1863-1865). A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője volt. Az Akadémia Eötvös Józsefet és Arany Jánost kérte föl emlékbeszéd, illetve emlékvers megírására Széchenyi halála (1860) kapcsán. A Széchenyi emlékezete (1860) a dicsőítő ének és a sírvers sajátosságait egyesíti, és a gyász össznemzeti voltából fakadó bizakodással zárja költeményét.

Már 1863-tól megfigyelhető a lírai költészet háttérbe szorulása Arany életművében, de a több mint tíz éves elhallgatást lánya, Juliska 1865-ben bekövetkezett tragikus halálához köthetjük. A személyes gyász arra figyelmeztet, hogy a művészetnek megvan a maga határa - lehet olyan fokú az emberi érzelem, fájdalom, mely túl van az ábrázolhatóság és kifejezhetőség körén. Ezt bizonyítja Arany megjegyzése, melyet a Juliska emlékezete (1866) című töredékhez illesztett: „Nagyon fáj! nem megy!” Az évtizednyi korszak verstermése főleg töredékekből, személyes indíttatású alkalmi versekből és akadémiai papírszeletekből áll. Jókai visszaemlékezése szerint a hosszú ülések alatt az eredetileg festőnek készült regényíró karikatúráit küldte a költőnek, Arany pedig epigrammákkal válaszolt.

Az Őszikék és a kései költészet megújulása

1877-ben elfogadják Arany lemondását az Akadémia főtitkári tisztéről, anyagi helyzete is rendezett - újra a költészet felé fordul. Gyulai Páltól még a hatvanas években kapta az ún. kapcsos könyvet, s ebbe írja versciklusát, melyet eredetileg nem szánt kiadásra. A költemények nagy része a Margitszigeten készült.

A ciklus eszmei, világképi összetevői közül a legfontosabb a számvetés és létösszegzés kényszere, illetve ebből fakadóan a félig leélt élet gondolata. Fölerősödik a nagyváros-ellenesség, az együttérzés gesztusa a polgári világ kitaszítottjaival. Nosztalgikusan és bölcseleti érvénnyel idézi föl Arany a gyermekkori élményeket és a szülőföld képét. Az Őszikék stilisztikai, poétikai jellemzője, hogy a tárgyiasító szándékkal együtt előtérbe kerül a személyesség. A műfajok közül az elégikus dal a meghatározó, a hagyományos zsánerkép pedig a lírai objektivizálás eszköze. Az önironikus hangvétel stilisztikai egyszerűsödéssel társul. Föltűnnek a művészi ábrázolás olyan új lehetőségei, mint az impresszionisztikus és szimbolisztikus képalkotás.

A ciklus nyitó darabjának önfeltárulkozó közvetlensége már sejteti, hogy a költő hangköre más:

• „Mért nézzek a magasba fel?
• E szép világ: egy köd-lepel;
• Nem látom az ég madarát,
• Csak téged itt s útam porát.”

Az Epilogus (1877) címe epikus vagy drámai alkotások cselekménylezárását követő utószót jelöl. A meghatározás egyúttal a verstípust is megadja, időszembesítő és létösszegző költeményről van szó. A három idősíkot a ‘még, már, most’ időhatározószók is jelzik. Az Epilogus egyetlen problémás pontja az életkörülményekre való hivatkozás, mely mintegy felmentést is ad a lírai én számára. A műfaj a kései Arany számára oly kedves elégikus dal.

A kozmopolitavita és Arany „játékos” versei

Kozmopolitavita néven ismert az irodalomtörténetnek az az eszmecseréje, amelyet a közvélekedés szerint Arany János Kozmopolita költészet című verse váltott ki. Noha a vers mögött sokan - és feltehetőleg joggal - feltételezik a nagy hatalmú szerkesztőt, Gyulai Pált, magát a vitát a Litera - immár százötven év távlatából is - időszerűnek tartotta, ezért esszésorozatot indított a témában.

Császtvay Tünde így ír a két vers megszületésének körülményeiről a Holmiban: „A fiatal írók köre által képviselt és bennük megtestesülni vélt kozmopolita költészet körül kialakult vita irodalmi életünk kor- és korszak-meghatározó eseményévé nőtt. A vita kirobbantójának Arany Jánost szokták tekinteni, aki 1877-ben írt Kozmopolita költészet című, 1878-ban a Fővárosi Lapokban publikált versében emelte föl ellenük szavát, s a kozmopolita poézist a 'dalok korcsá'-nak nevezte.” Kerényi Ferenc hasonlókról számol be szintén a Holmiban: „Filológiai, kétségbevonhatatlan érvekkel sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet azt a közkeletű, egykorú szóbeszédet, hogy a vita leghíresebb versargumentumát, a Kozmopolita költészetet Gyulai szinte kikényszerítette Aranyból.”

Arany a versében így fogalmazott:

• „Nem szégyellem, nem is bánom,
• Hogy, ha írnom kelle már,
• Magyaros lett írományom
• S hazám földjén túl se jár;
• Hogy nem "két világ" csodája -
• Lettem csak népemböl egy:
• Övé (ha van) lantom bája,
• Övé rajtam minden jegy.”

A vita kirobbant, de korántsem egyenlő feltételekkel. Reviczky költeménye, az Arany Jánosnak (Válaszul 'Kozmopolita költészet' című versére) írója életében nem jelenhetett meg, hiszen benne a poéta nemcsak Arany egyetemességét erősítette meg ('Bolond Istók mindenütt volt, / Ahol ember szenvedett'), de nem engedett a 'világköltő' meghatározásból sem: 'Általános eszme s érzés / Nagy, ha nem is nemzeti…' „A verses publicisztikával önmagában véve nincs baj. Más itt a baj. Olvasóként azt kell észrevennem, hogy egyik legkedvesebb költőm, aki világirodalmi remekléseket alkotott, egyszerre csak ír egy középszerű verses vezércikket, amelyben - mai ésszel nehezen értelmezhető - követelményeket és tilalmakat fogalmaz meg.”

A "játékos" versek kapcsán érdekesek azok a feltevések, melyek Arany János elveszett erotikus költeményeiről szólnak. „Arany Jánosnak, ellenőrizhetetlen hírek szerint, voltak erotikus versei, amelyeket Voinovich Géza, a hagyaték örököse sosem adott ki, s amikor megsemmisült a villája, odavesztek az Arany-kéziratok is” - nyilatkozta Szörényi László. Faludy György egy interjújában hasonlót állít: „Arany Jánosnak nem azért nem maradtak fenn erotikus költeményei, mert nem írt ilyeneket, hanem mert kéziratait egy pincében elmosta a belvíz.” Nyáry Krisztián is megerősíti: „Szerelmes leveleit valószínűleg elégette, s erotikus verseiről is csak annyit tudunk, hogy léteztek. Halála után a család egy pincében őrizte az életműből kilógó költeményeket, amelyekből talán többet tudnánk meg Teleki Julianna iránt érzett érzelmeiről is. A pince egy nap beázott, ezt felmentésnek vették az örökösök, akik nagy megkönnyebbüléssel megsemmisítették az átnedvesedett paksamétát.”

Az Arany János-kutatásokból tudjuk, a kötelességek közé szorított életet élő, példás férjet és családapát mély érzelmek fűzték egykori tanítványához, Rozmány Erzsébethez, akiről feltehetőleg a Toldi szerelme Rozgonyi Piroskáját mintázta, és a feltételezések szerint ugyancsak erős vonzalmat érzett Tisza Lajos felesége, Teleki Julianna grófnő iránt, mikor a geszti kastélyban Domokos nevű fia mellett nevelősködött.

Lövétei Lázár László gondolja: „Ha ez nem sikerül, lehetne próbálkozni még a nem-szalonképes Arannyal ('S amire mostanság lesz nagyobb szükséged: / A farkadban álljon fő-fő büszkeséged' - lakodalmi köszöntő; 'Ha én egy jót finghatnám, / Száz keresztért nem adnám' - a fingást persze Voinovich Géza kicenzúrázta 'alhatnám'-ra).” Ezek a példák jól mutatják Arany kevésbé ismert, de annál emberibb és humorosabb oldalát.

Arany János korszerűsége és öröksége

„Arany alapvetően kételkedett a művei értékében, de talán főképp abban a nemzeti emlékezetben, amely őt számon tartani lett volna hivatott. Hallatszik a verseiből valami elképesztő személyesség.” Ha megnézi az ember az Országos Széchényi Könyvtár évfordulós kiállítását, megdöbbentően sok magyar író Arannyal kapcsolatos vallomását láthatja ott dokumentálva. S ebben az a megrendítő, hogy olyan költők is, akik egészen más karakterek voltak, akiknek olvastán semmiképpen nem az Arany János-i poétika jut eszünkbe az először, mennyire erősen kötődtek hozzá, az alakjához és életművéhez.

Kosztolányi Dezső írta: „Apáink más Arany Jánost olvastak, mint mi. Övék volt az epikus, a fiatal, a nyugodt. Miénk a lírikus, az öreg, az ideges. Petőfi valaha így köszöntötte: ‘Toldi írójához elküldöm lelkemet…’ Mi az Őszikék írójához küldjük el lelkünket.” A „régi” költők szinte egytől egyig neki vetik hátukat; Radnóti és Pilinszky a háború alatt, a hátizsákjukat terhelik meg köteteivel.

„Sajnos, fogalmam sincs, hol kellene kezdeni a beavatást. Talán valahogy meg kellene értetni (pláne most, a rímre-ritmusra oly fogékony slammerek korszakában), hogy Arany a világ legnagyobb formaművésze, még Goethénél is érdekesebb-sokszínűbb.” Bán Zoltán András csak felnőttként szerette meg Arany költészetét, azért, mert szerinte „Arany valahogy túl okos, túl megfontolt, a humora nagyon ravasz és szinte fű alatti, és a kétségbeesett rezignációja is egy meglett emberé, nem olyan forró, mint József Attiláé. Arany már fiatalon is kései művész, és nem hiszem, hogy ezt egy kamasz képes felfogni, pláne élvezni. Öregkori művész a szó klasszikus értelmében.”

„Arany legnagyobb tragédiája szerintem az, hogy nem volt kortársa a magyar irodalomban. Az egyetlen, Petőfi mindössze két és fél évet töltött vele együtt.” Horváth János szerint Arany folyvást az azelőttire, a fényes, boldog, tevékeny korra emlékezve s ahhoz mérten érzi, szenvedi az esés, a lesodortatás, az aláhullás fájdalmát; már a jövőtől sem vár semmit… Mindaz, ami az elmúlás lírája szokott lenni: ifjúság siratása, enyészés érzete: itt nagyon egyénien ugyan, de folyvást a nemzeti katasztrófa élménytartozékaként jelentkezik, ha nem utal is rá.

2017. március 2-án ünnepeltük Arany János születésének 200. évfordulóját, ennek kapcsán indult el az Arany-emlékév országos programsorozat. Az emlékév keretében számos kiállítás, rendezvénysorozat, program, pályázat, művészeti előadás és kötet jelent meg. A Litera is több rendezvénnyel és pályázattal vett részt a programban. Lövétei Lázár László gondolataira rímel a Litera három fontos vállalkozása is: az Arany-emlékév keretében készítették el az Aranyút című filmjüket, amely nem más, mint egy irodalmi roadmovie.

Arany János életének és munkásságának főbb állomásai

tags: #arany #janos #jatekos #versek

Népszerű bejegyzések:

• Összecsapás az FTC és a Kisvárda között
• Mészöly és a magyar válogatott
• A Salzburgtól a világelitig: Szoboszlai Dominik története
• Trabzonspor kosárlabda története
• Milánói dóm építészete és művészete