Az Aranycsapat és a mai magyar válogatott: Összehasonlítás és örökség
Kevés olyan kezdő tizenegy van a világon, amelyet minden futballszurkoló ismerne, az Aranycsapat viszont egyike az ilyen ritka kivételeknek.
A multikulturális Budapest grundjai valósággal ontották magukból a tehetséges játékosokat és a rátermett klubvezetőket. Ezt a polgári értékrendű, sokszínű közeget ugyan jelentősen erodálták a történelmi tragédiák, ám a második világháború befejezése után így is szinte páratlan minőségű szellemi hátország állt a magyar futball rendelkezésére.
Az 1940-es évek végére már körvonalazódott a későbbi Aranycsapat magja: Gallowich Tibor kapitánysága alatt (1945-48) a későbbi legendás tizenegy tagjai közül kilencen(!) is bemutatkoztak a nemzeti csapatnál - többek között az a Puskás Ferenc is, aki már a kapitány második hivatalos meccsén, 1945. november 11-én.
Gallowich végül - nem teljesen önszántából - megrendült egészsége miatt távozott a csapat kispadjáról, helyét előbb egy válogató bizottságnak, majd Sebes Gusztávnak átadva. Sebes Gusztáv tovább is fejlesztette a csapat meglévő szerkezetét, miközben személyi kérdések vonatkozásában is nagy horderejű döntéseket hozott meg.
Az eredményen túl a Sebes Gusztáv szövetségi kapitány vezette csapat a futballt is forradalmasította azon a délutánon, mivel ez volt az első alkalom, hogy az addig ismeretlen, 4-4-2-es felállásban lépett pályára, és a világ futballjában abban az időszakban elfogadott, valamint alkalmazott kötött posztok helyett más, sokkal szabadabb taktikát alkalmazott. Ezzel komoly zavart idézett elő az ellenfélnél, a hazaiak már azt sem értették, hogy a magyarok miért nem abban a feladatkörben teljesítenek, amelyre mezszámuk alapján amúgy hivatottak. Ez ugyanis addig bevett szokás volt.
Az 1952-es helsinki olimpián a magyar csapat az olimpiai bajnokságot nyerte meg. A döntőben a szovjeteket kiejtő Jugoszláviát verték 2-0-ra, és még az is belefért, hogy Puskás - tőle szokatlan módon - büntetőt hibázzon. Sebes Gusztáv a helsinki fináléban a Grosics - Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás - Hidegkuti, Kocsis, Palotás, Puskás, Czibor összeállítású csapatot küldte pályára, azaz egyetlen ember híján az Aranycsapat később klasszikussá vált felállását. Az olimpián bebizonyosodott, hogy mind az öt csatárunk gólképes. Az ellenfelek szomorúan vették tudomásul, hogy nemcsak Puskásra és Kocsisra kell figyelniük.
1953. november 25-én a magyar válogatott 6-3-ra legyőzte az angolokat a londoni Wembley Stadionban, az évszázad mérkőzésén. A nemzetközi labdarúgásban is mérföldkővé váló angol-magyar napját az MLSZ 1993-ban, a mérkőzés 40. évfordulóján a magyar labdarúgás napjává nyilvánította. Hetvenkét évvel ezelőtt, 1953. november 25-én a magyar labdarúgó-válogatott 6:3-ra győzte le a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen Angliát a Wembley-ben. A magyaroknak 105 ezer szurkoló előtt, az akkor 90 éve veretlen angol válogatottat sikerült legyőzniük Hidegkuti Nándor (3), Puskás Ferenc (2) és Bozsik József (1) találataival. A legendás összecsapást 1953-ban a Magyar Rádió közvetítette, a riporter Szepesi György volt.
A 6:3-as, kiütéses végeredménnyel zárult találkozó sokkolta az angolokat. A mérkőzés után az angol válogatott csatára, Syd Owen azt mondta: „Olyan volt, mintha földönkívüliekkel játszottunk volna.” A sokkoló vereségek hatására az angol labdarúgás nyitni kezdett a másfajta edzésmódszerek és taktikai rendszerek felé, s tizenhárom évvel később, 1966-ban válogatottjuk világbajnoki címet nyert.
1954-ben sor került a visszavágóra is, ahol a magyar válogatott még fölényesebb, 7-1-es győzelmet aratott. A visszavágóra nagyon készült az angol csapat, mondván: kétszer nem eshet meg a szégyen, nem kaphatnak ki. Sebes Gusztáv a magyar válogatott vb-felkészülésébe építette a találkozót. A mérkőzés hatalmas érdeklődést kapott, a magyar közönség várta, hogy hazai pályán is láthassa azt a diadalt, amit előtte csak rádióban hallott vagy újságban olvasott. Az angolokon is nagy nyomás volt, és ehhez mérten elszántan készültek a visszavágásra. Felforgatott, ám még így is erős angol válogatottal érkeztek Magyarországra. A magyar csapat azonban talán még nagyobb fölényben játszott, és megérdemelten ütötte ki ellenfelét.
A magyar válogatott világbajnoki elődöntőt nyert 1954. június 30-án a világbajnoki címet védő uruguayi csapat ellen. A magyar válogatott negyedik világbajnoki mérkőzésére a negyedik helyszínen került sor a svájci tornán. A dél-koreaiak elleni zürichi, a nyugatnémetek elleni bázeli, majd a brazilok elleni berni meccset a lausanne-i követte.
A mérkőzés napján végig esett az eső a városban, a pálya talaja mély és csúszós volt. A magyar játékosok biztosak voltak abban, hogy ez az ő malmukra hajtja a vizet. A magyar válogatott történetének első hosszabbításos mérkőzésének utolsó 2x15 percét Kocsis Sándor döntötte el két pazar fejessel.
A világsajtó a magyar csapatot ünnepelte - a britek, például idézték az angol szövetségi kapitány, Walter Winterbottomot, aki azt mondta, még nem látta a magyar csapatot így küzdeni. A Kicker című német lap azonban kritizálta a magyar csapatot, azt írva, hogy a magyar csapatot tegnap meg lehetett volna verni.
A 2014. június 13-án elhunyt Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa így emlékezett a vb-döntőre: „Még most sem tudok megbékélni a történtekkel. Óriási csalódás volt, nemcsak a csapat, hanem minden magyar, 15 millió hazánkfia számára.” Az Aranycsapat hátvédje, a 2015-ben elhunyt Buzánszky Jenő úgy vélekedett: „utólag könnyű okosnak lenni.” A Népsport összegezése szerint a gólhelyzeteket jobban kihasználó nyugatnémet csapat legyőzte a fáradtan, formán alul játszó magyar válogatottat.
Amit a magyarok berni tragédiaként éltek meg, azt a németek berni csodaként. A Süddeutsche Zeitung című lap a döntő félszázadik évfordulóján azt írta, hogy az a berni vasárnap volt a Német Szövetségi Köztársaság tényleges megszületésének napja, fontosabb, mint a pénzreform, az alkotmány elfogadása vagy a berlini fal ledöntése.
Anglia-Magyarország | 3-6 | 1953. 11. 25 | MLSZ TV Archív
A mai magyar válogatottal való összehasonlítás rendkívül nehéz, hiszen más korban, más körülmények között, másfajta futballfilozófiával játszottak. Az Aranycsapat egy korszakot formált, forradalmasította a játékot, míg a mai csapatok a már kialakult, sokszínű taktikai repertoárban próbálnak érvényesülni.
Az Aranycsapat öröksége a mai napig meghatározó a magyar labdarúgásban. A legendás csapat sikerei és játéka inspirációt jelent a jövő generációi számára, emlékeztetve arra, hogy magyar futballcsapat képes volt a világ élvonalába tartozni és történelmet írni.
tags: #aranycsapat #vs #mai #valogatott
