Az Atlético Madrid története és egyedülálló identitása

Madridban járva az embernek előbb-utóbb döntenie kell. Hiszen ha csak egyet-kettőt keresünk fel abból a több tízezer bárból, ami a spanyol főváros lakóinak mindennapi, kötelező megállója, rögtön látni fogjuk, hogy ők már döntöttek. Vagy ide, vagy oda. Vagy színtisztán és vakítóan fehér vagy, vagy piros-fehér csíkos. Családi örökség, generációs kötelesség, városközösségi élmény? Mindegy, de választanod kell, hogy igazi madridi lehess. Bár a spanyol fővárosnak jelenleg öt élvonalbeli csapata van, mégis, ha madridi derbiről van szó, akkor a Real - Atlétiről beszél minden madrileño.

A Rivalizálás Gyökerei és Története

A derbi a spanyol futballtörténelem legtöbbször lejátszott párharca és a világ egyik legkomolyabb városi rivalizálása. A két klubot egy év különbséggel alapították 1902-ben és 1903-ban, majd néhány barátságos mérkőzés után az első hivatalos összecsapás 1-1-es döntetlennel végződött 1906. december 2-án. A két madridi csapat története különböző megyei és nemzeti bajnokságokban fonódott össze egészen 1928-ig, amikor megszületett a La Liga, benne a két alapító klubbal, a Real Madriddal és az Atléticó Madriddal.

Az első La Liga derbi és árulók

Szinte napra pontosan kilencven évvel ezelőtt, 1929. február 24-én rendeztek először madridi derbit a spanyol bajnokságban. A Chamartín stadionban a Real győzött 2-1-re, a meccs két hazai gólját pedig az áruló Monchin Triana szerezte, aki pont egy évvel korábban érkezett az Atlétitől. Persze a legnagyobb városi riválisoknál ez már akkoriban sem volt ritka, így Madridban sem. Talán kevesen tudják, hogy a Real Madrid legendás elnöke, aki nevét adta a világ egyik legismertebb stadionjának - Santiago Bernabeu - maga is Atlético játékosként kezdett az 1920-as években. Ramon Grosso 1963-ban kölcsönben érkezett a riválistól az épp nagy bajban lévő Realhoz, majd elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a blancók végül elkerülték a kiesést. A mexikói Hugo Sánchez pedig pikáns statisztikával ejtheti ámulatba unokáit, hiszen ő az egyetlen, aki mindkét csapat mezében szerzett gólt madridi derbin, még az 1980-as években. A Real Madrid egyik legnagyobb újkori legendáját, Raúlt 14 évesen elküldték az Atléticótól azzal, hogy nem elég jó a csapatba. Öt évvel később a megalázott tinédzser visszatért kísérteni: az 1997-es első madridi derbin gól- és emberhátrányban lévő csapatának egyenlített a Vicente Calderón stadionban, majd később a Bernabeuban is bevágott kettőt a városi riválisnak, hogy aztán bajnoki címet ünnepelhessen, immáron színtiszta blancóként.

Ideológiai és politikai ellentétek

Bár a nemzetközi futballélet az El Clasicót tartja a spanyol foci legfontosabb párharcának, ám a Real Madrid és az Atlético Madrid rivalizálása még annál is különlegesebb. A két klub létrejötténél megfigyelhető ideológiai különbségek egyből mély árkot húztak a rojiblancók és a blancók közé. Sokakat meglephet, hogy a Real Madridot valójában oxfordi és cambridge-i egyetemisták alapították kizárólag azért, hogy népszerűsítsék a futballkultúrát a szétszakadt spanyol fővárosban, míg az Atléticót egy csapat baszk diák és helyi sörfőző munkás hozta létre. Az ellentét egyre élesebb lett, ahogy a Real egyre sikeresebbé, gazdagabbá és ismertebbé vált Spanyolországban, majd Európában, míg az Atlético Madrid a küszködő kisember fociszimbóluma lett.

Az elmúlt lassan százhúsz évben a politikai hatalom is bele-belekavart a madridi ellentétbe. Franco eleinte az Atlétit preferálta, ám amikor a Real az 1950-es években elkezdte halomra nyerni magát, inkább feléjük fordult, hogy politikai előnyt kovácsoljon a sikerekből. A pálfordulás idején született a klasszikus Atlético szurkolói rigmus: el equipo del gobierno, la vergüenza del país, azaz a kormány csapata, az ország szégyene.

A spanyol polgárháború után az aktuális hatalom mindig inkább a sikeresebb, csillogóbb Real Madridot támogatta, ami évtizedes keserű gyűlöletet halmozott fel a rojiblanco szívekben. Ebben az időszakban sikk és forradalmi lett Atlético szurkolónak állni, és az ellenállás jelképeként a Matrackészítők táborát erősíteni. A Los Colchoneros mozgalom csendes erőt képviselt, látványos sikerek nélkül, mégis büszkén viselve a piros-fehér csíkokat, amik kísértetiesen emlékeztettek a polgárháború utáni madridi matracokra húzott piros-fehér csíkos bevonatra.

A Klub Alapítása és Fejlődése

Az alapítás és a nevek

Athletic Club Sucursal de Madrid néven 1903. április 26-án alapította meg három baszk diák a spanyol fővárosban, innen kapta a nevét is - Baszkföld szeme-fénye, a diákok gyerekkori egyesülete, az akkor „már” ötéves Athletic Bilbao után. Az első év végén számos, a már kétéves Realt elhagyó taggal bővült a klub, innentől vált végképp élessé a városi versenyfutás. Az Atlético és az Athletic közötti szoros kapocs egészen 1921-ig fennállt, teljesen csak ekkor váltak függetlenné a madridiak.

A spanyol polgárháborút természetesen a futball is megsínylette, így az Atlético is, és amikor 1939-ben újraindult a La Liga, a zaragozai Aviación Nacionallal egyesülve, Athletic Aviación de Madrid néven indultak el a bajnokságban. Az Atlético nyolc játékosát veszítette el a háborúban, köztük a Realban is villogó legendát, Monchín Trianát, akit testvéreivel együtt bebörtönöztek, majd kivégeztek a köztársasági erők. 1940-ben a La Ligát, majd az első spanyol Szuperkupát is megnyerték. A világháború után pedig elhagyták a légierőre utaló Aviación kifejezést, azóta megszakítás nélkül Club Atlético de Madrid a nevük.

Becenevek és a mez

A meglehetősen gyermeteg Matracosok becenevet természetesen hagyományos, piros-fehér csíkos meze után kapta, miután az otthoni szerelés ilyen (kék nadrággal és kék-piros sportszárral) - az Atleti 1911 óta viseli ezt a színkombinációt, éppen, mint a Bilbao, addig mindkét csapat kék-fehérben pompázott.

És ha már becenév: miután a '70-es években a klub hirtelen több dél-amerikai játékost is szerződtetett (köztük a lobogó sörényű argentin Rubén Ayalát, válogatottbeli csapattársát, Ramón Herediát vagy éppen a paraguayi Domingo Benegast), a szurkolók a kedvenceiket Los Indios (Indiánok) néven kezdték emlegetni, mások szerint az Indios a Blancos ellenpárjaként jött létre, ha már a Realnak ez a jól ismert beceneve.

Az Aranykorok és Kiemelkedő Eredmények

Első sikerek és legendás edzők

1940-ben és 1941-ben nyerte első 2 bajnoki címét Aviacion de Madrid néven, a legendás kapus Ricardo Zamora edzőségével. Az újabb 2 bajnoki cím megszerzésekor (1951, 1952) nem kevésbé híres mester, Helenio Herrera irányította a piros-fehér mezeseket. 1958-ban szerződtették a világbajnok brazil csapat csillagát, Vavát, majd az ifjú spanyol balszárny, Joaquin Peiro és Enrique Collar révén arattak sikereket. Ekkor, 1947-ben aratta az Atleti a valaha volt legnagyobb, 5:0-s győzelmet a Real felett.

Az első aranykor - olyan edzőlegendákkal, mint Helenio Herrera, Ferdinand Daucík, majd José „Pepe” Villalonga. A csapat legnagyobb sztárja 1964-től a majdan a kispadon a Spanyolországot 2008-ban Európa-bajnoki címig és története legjobb válogatott korszakába vezető későbbi „Hortalezai bölcs”, Luis Aragonés volt.

A Második Aranykor és KEK-győzelem

Az 1970-es évekre esik a klub második nagy korszaka. Az addig elnyert öt spanyol bajnoki cím és három kupa felett az 1962-ben a Hidegkuti Nándor vezette, címvédő Fiorentina ellen elhódított KEK-serleg jelentette a koronát - a kispadon José Villalongával, akinek a Real az első két BEK-sikerét, a spanyol válogatott pedig az 1964-es Európa-bajnoki (akkor Nemzetek Európa-kupája) címet köszönheti. 1962-ben és 1963-ban is beverekedték magukat a KEK-döntőbe: előbb győzelem a Fiorentina ellen (1-1, 3-0), majd vereség a Tottenhamtől (1-5).

A következő kupadöntőre 11 évet kellett várniuk: ekkor a BEK történetének egyetlen megismételt mérkőzésén (1-1 után 0-4) kaptak ki a Bayern Münchentől. De a mester (José Villalonga) az 1974-es BEK-döntőt már nem érhette meg, egy hónappal az első forduló előtt, 1973 augusztusában, mindössze 53 évesen szívinfarktusban elhunyt. Ez a finálé a BEK-történet egyetlen megismételt döntője, az Atlético még annál is közelebb volt a trófeához, mint 2016-ban, amikor a realos Sergio Ramos a 90+3. percben egyenlített - 1974-ben a bayernes védő, Hans-Georg Schwarzenbeck a 120. percben egalizált az Aragonés előtt a rettegett Javier Irureta és José Eulogio Gárate duóval támadó madridiak ellen, és mivel 11-esek ekkor még nem voltak, két nappal később újrajátszották a csatát, amit már 4-0-ra megnyertek Gerd Müllerék. Ekkor López Ufarte és Luis Garate voltak az együttes legnagyobb csillagai. A következő kupadöntő: 1986, KEK-finalé, 0-3 a Dinamo Kijev ellen.

Magyar Kötődések

És ha már Gera (Zoltán, aki ellen az EL-t nyerték), jöjjenek az Atlético Madrid magyarjai: a később a Real utánpótlásában mások mellett Emilio Butraguenót vagy Míchelt is gardírozó Tóth-Zele József öt évvel 1956-os emigrálása után került az Atléticóhoz, igaz, korai sérülése miatt hamarosan már edzőnek tanult. De '56 után az Atleti labdarúgója lett Csabai József, Csóka József és Ilku II Péter is, akkoriban Franco Spanyolországában szinte kapkodtak a kommunizmus elől emigráló magyar játékosok után.

És honfitársaink közül a legnevesebb „matracos”: Szusza Ferenc két részletben hat évet edzősködött Spanyolországban. Az exújpesti csatár egy lengyelországi munka után 1971-ben szerződhetett Sevillába, a Betishez, és az 1978-1979-es idényben az Atléticót irányította, amellyel a bajnokságban bronzérmes és UEFA-kupa-induló, a Király-kupában negyeddöntős volt.

A Stadionok Története

A fanatikus szurkolóiról mindig is híres Atlético Madrid első stadionja, a Ronda de Vallecas Madrid déli részén épült. 1919-től azonban már a 38 500-as befogadóképességű Estadio Metropolitano de Madridban játszotta a hazai meccseit, amit a városi telefontársaság építtetett. Aztán 1966-ban átadták az 55 ezres Vicente Calderón Stadiont, egészen 2017-ig élt, amikor az arra az évre teljesen átépített és modernizált, nagyjából a Puskás Arénához mérhető Metropolitano Stadionba költözött a csapat. (Két évvel később itt játszották a BL-döntőt - de nem az Atléticóval.)

A Modern Kor és Diego Simeone

A 'Cholo' Simeone-éra

Nincs még egy klub, amely hosszú éveken át olyan sikerrel vette volna fel a globalizálódó világban mindent besöprő Krőzusokkal a versenyt, mint az Atlético Madrid. Köszönhető mindez elsősorban a '90-es évek végén, 2000-es évek elején játékosként is öt idényen át „matracos” Diego „El Cholo” Simeonénak, a 108-szoros argentin válogatott középpályásból lett mesternek, aki megalkuvás nélküli, folyamatosan a faulthatáron (vagy azon is túl) futballozó csapatával rendre ott liheg a nála is nagyobbak nyakán. A Barca és a Real országában bajnoki címet nyerni, kétszer is a BL-döntőbe jutni, az Európa-ligában triplázni (az új sorozat első kiírását a Gera Zoltán Fulhamje elleni fináléban még Quique Sánchez Floresszel - oldalán a tragikusan fiatalon elhunyt Fehér Miklós húgával, Orsolyával - nyerte meg a csapat), és mindháromszor az európai Szuperkupát is megnyerni megsüvegelendő teljesítmény!

A 2013-14-es Bajnoki Cím

Az Atlético Madrid nyerte a 2013-14-es spanyol labdarúgó-bajnokságot, miután az utolsó fordulóban 1-1-re végzett a Barcelonával a Camp Nouban. A madridiak 10. bajnoki címüket szerezték, 1996 óta az elsőt, de mióta Diego Simeone 2011 telén átvette a csapatot, ez már az ötödik fontos trófeája az Atlétinek.

Bődületes iramban kezdődött a spanyol bajnoki címről döntő mérkőzés, de nem csak a Barcelona, hanem az Atlético Madrid is támadólag lépett fel. Az ígéretesen induló meccs bő félóra alatt úgy nézett ki, el is dől, hiszen a vendégek Alexis Sánchez szenzációs gólja előtt két kulcsjátékosukat is elveszítették sérülés miatt. A 16. percben Diego Costa volt kénytelen cserét kérni, a 23. percben pedig Arda Turan ült tehetetlenül a földön jelezve, hogy nem tudja folytatni. Az Atlético jövő hétvégén BL-döntőt játszik a Real Madrid ellen, a két játékos kiesése nemcsak a bajnoki cím megszerzését, de a Bajnokok Ligája döntő megnyerését is elég távol sodorta a madridiaktól.

Aztán a 33. percben érkezett Alexis Sánchez, aki éles szögből elképesztően nagy gólt ragasztott a rövid felső sarokba (1-0). A Barcelona uralta a továbbra is remek iramú mérkőzést, de az Atléti a szokott fegyelmezettséggel védekezett, és szórványosan el-eljutott a Barca kapujáig is. A második félidőre rendezte a sorokat a vendégcsapat, az erős kezdés alig öt perc alatt meg is hozta az egyenlítést: Diego Godín érkezett jól egy szögletre, és bal alsóba bólintott (1-1).

Az egyenlítés a Barcát fogta meg, az Atléti percei következtek, ráadásul a katalánok is elveszítettek sérülés miatt egy kulcsembert: az 57. percben Sergio Busquets kért cserét. A Barca a hajrához közeledve újra átvette a játék irányítását, pályára lépett Neymar is, de csak egy Messi-lesgól jött össze. Az utolsó percekben komoly nyomás alatt tartotta az Atléti kapuját a Barcelona, de igazi helyzetig sem jutott, maradt az 1-1, és ezzel bajnok lett az Atlético Madrid.

Kulcsfigurák a Kispadon: Germán Burgos

Imádjuk ezt a Szent Őrültet! Egy tagbaszakadt, szakállas edző, aki sokkal inkább emlékeztet egy poncsós dél-amerikai pánsíposra, mint egy sportemberre. A Mono, azaz Monkey becenevet viselő Germán Burgos, aki az Atléti és Cholo Simeone élő lelkiismereteként minden meccsen mondja a tutit, de nemcsak a sódert löki, hanem ha kell, ölre megy az ellennel igazáért.

El Mono: Germán Burgos játékosként

Ki hinné, hogy az Atlético pocakos másodedzője nem egészen egy évtizede még daliás fickó volt! Mi az hogy, nagyon is! A száraz adatokat nézve a Gorilla becenévre is hallgató Burgi ott volt argentin kapusként az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon, védte a hálót az 1995-ös és az 1999-es Copa Américán, és az 1995-ös konföderációs kupán is szerepelt, 1995 és 2002 között összesen harmincötször ölthette magára az argentin válogatott mezét. Ami pedig a becenevét illeti, a 49 éves, és 190 centis segédedzőt mestere és mentora, Carlos Griguol korábbi argentin labdarúgó és edző nevezte el gorillának. „A haverjaim azzal szívták a vérem, hogy nagyfejű vagyok, és akkora a koponyám, hogy beleférne egy teljes NASA számítógép. Egyszer maga Carlos kiáltott fel, te akkora vagy, mint egy majom.”

Burgos játékosként sem volt az a zsúrfiú forma, sőt. 1999-ben a Mallorca csapatának kapusaként kivívta magának minden idők leghosszabb eltiltását a spanyol foci történetében. Tizenegyszer ülhetett a lelátón, ugyanis Manuel Serrano, az Espanyol játékosa beugatott neki meccs közben, Mono pedig a „rohadt déli” megszólításra egy hatalmas pofonnal reagált, és a kokszinak bizony meglett a gyümölcse. Sose felejtjük el, amikor 2003-ban már a matracosok hálóját őrizte, és az egyik legkomolyabb derbin, a Real Madrid ellen játszott mérkőzésen orral védte ki Louis Figo tizenegyesét. A bravúros hárítást követően a Majom a földre rogyott, majd néhány másodpercig eszméletlenül hevert a kapuban. Miután feltápászkodott, betamponálták vérző orrát, sietve visszatette hatalmas hajzuhatagára baseball sapkáját, és integetett, hogy mehet tovább a móka. Hozzá kell tenni, Figo is rendkívül sportszerűen viselkedett.

A betegség és a visszatérés

S ha már a kihívásoknál tartunk: Burgi nem sokáig hihette azt, hogy az orral védés volt számára az év kihívása. Bár egyszerű megfázással ment kórházba, néhány héten belül orra alá dugták a diagnózist: veserák. Burgos erre úgy reagált, hogy csak hétfőtől lesz műthető állapotban, ugyanis vasárnap még meccset kell játszania. A kapus - ha lehet ilyet állítani - remek beteg volt: optimista és eltökélt, egyetlen percig sem volt kétséges számára a betegség kimenetele. „Sok sorstársat láttam sírni, a mai napig számos ember nálam keres vigaszt. Sose feledem a jelenetet, amikor ott ültem egy rákos nővel a váróteremben, aki nagyon ki volt borulva. Annyit mondtam neki: menj oda a tükörhöz, és mondd azt, élni akarok, megcsinálom magamért, nem győz le semmi! A hölgy megtette ezt magáért, és azóta is köszöni, jól van.” Burgos a rákból teljesen felépült, ami nem kis dolog, de a labdarúgó pályafutása már nem alakult a legfényesebben. Miután 2003 március 1-én megműtötték, a Gracias, Gracias, Gracias! feliratú pólóban köszönte meg a támogatást. Abban az idényben még visszatért játszani, órákat töltött az edzőteremben, hogy visszanyerje régi kondiját, de már nem volt az igazi. Az Atlético és a Majom 2004-ben fejezte be a közös munkát, de - mint tudjuk, csupán rövid időre!

A zene és a kispad

S miután levette fejéről az ikonikus piros baseball-sapkát, azonnal fel is csatolta gitárját, hiszen Burgi számára a rock és saját zenekara legalább olyan fontos volt, mint a labdarúgás. Bandája, kedvenc együttese, a Stones által ihletett the GARB - szerényen a Germán Adrián Ramón Burgos monogramjából összeállítva - zúzós metált játszik, amelyben a Majom az énekes-frontember. Miután unalmában még egy rockfesztivált is gründolt, a felesége volt az, aki ráparancsolt, hogy végre bújjon ki az erősítők erődítményéből, és a rockzenei remetelélet helyett térjen vissza a pályára.

Az örökmozgó lázadó pedig belevetette magát a munkába, s miután megszerezte edzői képesítését, a Choloval ismét összefújta őket a szél. Mindketten tettek egy rövid kitérőt az argentin Estudiantesnél, majd közösen tértek vissza Európába, ahol a Cataniaval majd a Carabanchelnél dolgoztak együtt Simeoneval. Bár Burgos rendkívül ritkán ad interjút, egyszer kibökte, mi a dolga. „Én mondom meg Simeonenak a frankót.” Valóban így van: a rosszarcú öltönyös, és a még rosszabb arcú szakállas szemvillanásból is értik egymást. Evidens volt tehát, hogy amikor Diego Simeonet 2011 decemberében az Atletico vezetőedzőjének nevezték ki, a Cholo ajándéka volt a kb. 50 kiló extrát magára kapó Burgos is. El Cholo és El Mono: nyerő páros, két csupaszív és csupaideg ember, egyikük sem higgadtságáról ismert, sőt. Azonban Burgos még főnökét is felülmúlja. Már szállóigévé nemesedett mondata és az a jelenete, amikor az egyik Real-Atlético derbi alkalmával felugrott a kispadról, majd odarohant José Mourinhohoz, és annyit mondott: „Most nem Titoval állsz szemben, én letépem a fejedet!” - célozva ezzel arra, amikor Mourinho lazán odasétált, majd szemen bökte Tito Vilanovát egy 2011-es Real-Barca mérkőzésen. Ám Burgos nem csupán a hegyomlásszerű testével parancsol tekintélyt, hanem fürge észjárásával és remek alkalmazkodóképességével is kivívta már az elismerést: ő volt például a legelső, aki legelőször húzta meg azt, hogy Google okosszemüveggel nézte végig az összecsapásokat. A 2014-es Getafe elleni mérkőzésen a kis kütyü segítségével a meccs alatt elemezte a helyzeteket és lehetőségeket. Ami pedig a Simeone és Burgos párost illeti, a Majom szerint több, mint ideális a kapcsolatuk. „Mi mindent meg tudunk egymással beszélni. Nincs vita, nincs harag, egyszerűen elmondom neki a véleményem: ő jó, ő jól játszik, ő meg mehet a levesbe. Diego pedig hallgat rám, bízik bennem.”

Játékosprofilok: Griezmann és Félix

Spanyolország harmadik legnevesebb klubja különös népszerűségnek örvend világszerte, a nem utolsósorban a média által generált nagy Real-Barcelona versengésben sokan menőnek tartják egy harmadikért rajongani. A 21. században ez a csapat lett a 120 éves Atlético Madrid.

Griezmann szerepe az Atléticóban

Tavaly nyáron Antoine Griezmann távozása nagy befektetésre adott lehetőséget: a csapat kifizette a portugál csodagyerek, Joao Félix 126 milliós eurós vételárát. Az világos, hogy Griezmann árából sikerült leszerződtetnie a matracos vezetőségnek Félixet, de biztosan az ő helyére? A francia támadó 2014-ben egy 30 millió eurós balszélsőként érkezett az Atléticóba. Így alakult ki az elkövetkező 6 évben Griezmann szinte teljesen egyedi szerepköre, a csatár mögötti támadó, aki nem csak a gólok lövéséért, de a támadások irányításáért, egyfajta karmesterként is felel. Griezmann mélységből indul támadópozícióba az ellenfél védői között. A pálya egészét bejárva egy fontos feladatkörben vált támadókat megszégyenítő mértékben hatékonnyá: a védekezésben.

Griezmann atléticos szerepkörét talán ez a kép ábrázolja a legjobban. Mélységből irányítja a támadásépítést, majd a labdát leadva indul a kapu felé. Griezmann klasszikus szélső szerepköre a 15/16-os szezonra teljesen feledésbe merült, később, Morata és Costa érkezésével 1-2 kósza meccsen előfordult, hogy a két említett centertől visszavonva, a jobbszélre soroljon be, de a 3 említett játékos szinte sosem játszott együtt, Griezmann 10-eshez leginkább hasonlító pozíciója így sosem forgott "veszélyben". Ehelyett mesteri szintre fejlesztette az egész pályát bejáró támadó szerepkörét: a jobbszéltől a balszél egészéig bejátszotta a pályát, akcióinak origója azonban mindig a center mögül indult. Griezmann a szélre kihúzódva irányítja a támadást és teremt lehetőséget a csapat többi tagjának. A francia válogatott 2016-os EB menetelésen és a 2018-as Világbajnokság megnyerésében is meghatározó szerepe volt a 4-2-3-1-ben középen, a klasszikus 10-es posztján játszó Griezmann. Dióhéjban látható tehát, mennyire fontos lehet egy csapat számára Griezmann szerepköre.

Félix érkezése és a generációváltás

2019 nyara. Előszezon. Az Atlético Madrid 126 millió eurós sztárigazolása első felkészülési meccsére készül a csapattal. Nevelőegyesületében, a Benficában Félix alapvetően más szerepkörben játszott, mint Griezmann az Atléticoban. Félix rendkívüli mélységben, a balhátvéd posztján pozícionálja magát és kéri el a labdát, majd vált oldalt Trippierhez. Legjobb pillanataiban egy szélső játékát idézi, emellett (Griezmannhoz ebben kicsit hasonlóan) kiválóan játszik mélységből. Rendre ad fontos kulcspasszokat, vagy hosszú passzokat a csapat többi tagjának, a szélen pedig remekül tudja kialakítani a létszámfölényes szituációkat. A fiatal portugál a védekezésbe rendre becsatlakozik, jelenleg viszont még nem annyira hatékony, mint Griezmann azonos feladatok ellátása közben. Joao egyelőre 43 meccsen 12 gólt és 5 gólpasszt jegyez. Meg kell jegyezni, hogy Griezmann már az első szezonjában 53 meccsig 25 gólig és 6 gólpasszig jutott. Félix számai ezzel szemben eltörpülnek, itt jön azonban képbe Griezmann szívóssága, aki 6 Madridban eltöltött év alatt egyetlen egy mérkőzésről hiányzott sérülés miatt, ezzel szemben Joao 3 komolyabb sérülésen van már túl. Ez persze nem oldozza fel a 126 milliós vételár miatt elvárt teljesítményétől, ez azonban inkább a jövőbeli értékének szólt, a futballpiac modern szokásaihoz híven a jövőbe való befektetést célozta meg. Félix tehát nem Griezmann utód, de a francia egészen különleges posztjának betöltésére talán nem is akad a közeljövőben példa.

Statisztikák és Egyéb Érdekességek

A Real és az Atléti szurkolók számára a másnapi szomszéd-zrikálás összesen 163 alkalommal adatott meg eddig a spanyol bajnokság történetében, ezek közül a Real 86-szor nyert, míg az Atlético csak 39-szer, és akadt 38 döntetlen is. A Real Madrid korábbi szélsője és jelenlegei tiszteletbeli elnöke, Paco Gento összesen 29-szer léphetett pályára a városi rivális ellen, míg az Atlético Madridnál Adelardo Rodriguez a rekorder 27 mérkőzéssel. A jelenlegi játékosok közül a Real-csapatkapitány Sergio Ramos már 24-nél jár, míg a másik oldalon Koke nézett szembe a legtöbbször, 13-szor a Reallal. Di Stefano egymaga 13 gólt szerzett a szomszéd kapujába, csakúgy, mint az 1980-as évek egyik legjobb Real csatára, Santillana.

Európai színtéren sem volt éppen eseménytelen a rivalizálás: a két klub első nemzetközi összecsapása az 1958-as izgalmas BEK-elődöntő volt, melynek első felvonását a Real nyerte 2-1-re, ám a visszavágón az Atlético győzött 1-0-ra.

Öt labdarúgó nyert világbajnoki címet az Atlético játékosaként - faramuci módon a 2010-es spanyol válogatottban egy sem volt közülük... (De Juanfran legalább a 2012-es Európa-bajnoki keretbe befért.) Antoine Griezmann és Lucas Hernandez 2018-ban a franciákkal, Ángel Correa, Nahuel Molina és Rodrigo De Paul tavaly az argentinokkal az Atletit képviselte a győzelmi dobogón. Akármennyire is a „királyi” klub (a Real ezt jelenti ugyebár) a városi rivális, VI. Fülöp spanyol király mégis az Atlético tiszteletbeli elnöke a századik születésnap, 2003 óta.

A 120 éves Atlético sosem elégedett meg a középszerrel, mindig a csúcsot tűzte ki maga elé célul. Ahogyan himnusza egyik sorában áll: „Jugando, ganando, peleas como el mejor” (Játszani, nyerni, harcolni, mint a legjobbak...). Az Atlético Madrid mottója mindig is ez volt, és ez is marad.

Atlético Madrid: Főbb Információk

tags: #atletico #madrid #berlet

Népszerű bejegyzések:

• Fejlődés és Felkészülés U16 Kosárlabdában
• A Magyar Kézilabda Szövetség jövőképe az Eb után
• A "Háború és béke" Natasa Rosztova
• Özil útja az Arsenalnál
• Játékos kémiai kísérletek