A Fischer–Szpasszkij Sakkvilágbajnoki Párosmérkőzés, 1972: A Hidegháború Asztal Melletti Csatája és a Legendás 6. Játszma

Ötven évvel ezelőtt, 1972. július 11-én délután öt órakor az izlandi Reykjavíkban Lothar Schmid, a mérkőzés bírája elindította az órát, és ezzel kezdetét vette minden idők legfontosabb és leghírhedtebb sakkpárviadala. A sakkvilágbajnoki címért folytatott mérkőzésre Borisz Szpasszkij és Robert (Bobby) Fischer 1972-ben került sor Izland fővárosában, Reykjavikban. Az 1972-es év a hidegháború, az Egyesült Államok és a Szovjetunió világpolitikai játszmájának nevezetes esztendeje volt. A média Nyugat és Kelet, a szabad világ és a kommunizmus, a két világrendszer nagy összecsapásaként harangozta be az eseményt, és a közvélemény is így élte meg. A hidegháború korántsem szorítkozott pusztán katonai területre, a fegyverkezési versenyre vagy helyi háborúkra. Legalább ennyire fontos volt a lelkek megnyerése, vagyis annak bizonyítása, hogy az adott politikai rendszer magasabb rendű a másikhoz képest. A hetvenes évek elején ezeken a területeken az amerikaiak nem álltak jól. Márpedig a sakk terén a világháborút követően csaknem negyedszázadig teljes volt a szovjet hegemónia. 1948-tól csak szovjet sakkozók nyertek világbajnokságot - Botvinnik, Szmiszlov, Tal, Petroszjan és Szpasszkij -, sőt valamennyi döntő szovjet házidöntő volt. Mindez nem volt véletlen, a kommunista vezetés erősen támogatta a sakkot; a hatvanas években a Szovjetunióban 3 millió sakkjátékost tartottak nyilván. Ám 1972-ben szokatlan dolog történt: több mint két évtized után egy nem szovjet versenyző, az amerikai Bobby Fischer lett a világbajnok szovjet Borisz Szpasszkij kihívója. Fischer's win also ended 24 years of Soviet domination of the World Championship.

Robert James Fischer: A Sakkzseni Felemelkedése

A chicagói születésű, de Brooklynban felnövő - és kutatások szerint valójában félig magyar származású - Robert James Fischer valódi sakklegendának számít, széles körben minden idők egyik legnagyobbjának tekintik. Fischer 1943-ban született Chicagóban egy lengyel zsidó anya és hivatalosan egy német apa gyermekeként, ám biológiai apja az Amerikába emigrált magyar Neményi Pál fizikus volt. Robert James Fischer csodagyerekként indult, aki 14 éves korától, 1957 és 1966 között nyolc amerikai bajnokságon szerepelt, és mindet legalább egypontos előnnyel nyerte meg, az 1963-ast például 11-0-s hibátlan mérleggel, ami természetesen az egyetlen ilyen eredmény a sorozat történetében. Tizenöt és fél esztendősen az addigi legfiatalabb nagymester, illetve a legifjabb világbajnokjelölt lett. Korán megmutatkozott rendkívüli tehetsége, tizenhat éves korában - addigi legfiatalabbként - már nemzetközi nagymester volt. Egyéb irányú tanulmányait hamar abbahagyta, minden energiáját, figyelmét és idejét a sakk kötötte le. Húszévesen úgy nyerte meg az Egyesült Államok bajnokságát, hogy még csak döntetlen játszmája sem volt, mind a 11 ellenfelét megverte, ami azóta is példátlan a sakktörténelemben.

Fischer Útja a Világbajnoki Címig

Ugyanakkor már korán elhíresült extravagáns viselkedéséről és követeléseiről. Folytonosan kifogást emelt a termek megvilágítása, a nézők zajongása és általában a versenyek körülményei ellen, s magasabb pénzdíjakat követelt - ami a sakk akkori viszonylag csekély amerikai népszerűségét figyelembe véve nem feltétlenül volt megalapozott. A nyilatkozatai sokszor arrogánsak voltak, viselkedése olykor a paranoia jegyeit mutatta. Fischernek a szovjetekről a lehető legrosszabb véleménye volt, „disznócsordának”, „csalóknak” nevezte és mániákusan szidta őket. A versenyek rendezői sokszor meghajoltak követelései előtt, hiszen a zseniális amerikai vonzotta a figyelmet, ám így is olykor egy-másfél évre eltűnt a versenyekről tiltakozásképpen vagy más rejtélyes ok miatt. Ez a bizonyos negyedik nekifutás, a nagy menetelés világszerte ismertté tette a nevét a bábuk világa iránt amúgy közömbös tömegek előtt is, a sakk pedig egy időre vezető téma lett a médiában.

Az, hogy 1972-ben egyáltalán megmérkőzhetett a világbajnoki címért, Benkő Pálnak köszönhető. Fischer nem indult az amerikai zónaversenyen, Benkő azonban visszalépett a javára, így lehetővé vált, hogy Fischer részt vegyen a Palma de Mallorcán rendezett zónaközi versenyen, amelyet fantasztikus hajrával - az utolsó hét játszmában győzve -, nagy fölénnyel nyert meg. A világbajnokjelöltek páros mérkőzésekből álló tornáján Fischer szintén példátlan eredményeket produkált. A világ legjobb sakkozói voltak az ellenfelei; a negyeddöntőben a szovjet Tajmanovot, majd az elődöntőben a norvég Larsent verte egyaránt 6:0 arányban - ezzel sorozatban a 19. győzelmét aratta. Miután bemelegítésként egy manhattani villámsakkviadalon 22 pontból 21.5 ponttal diadalmaskodott, Petroszjan következett a világbajnokjelöltek küzdelemasorozatának döntőjében. Mivel az első menet az amerikaié lett, elképesztő rekordot állított fel: zsinórban immár a huszadik partiját nyerte meg a vb-küzdelmek során! Az örményt pedig végül 6.5:2.5-lel „tette félre” az útból. Dicsőségét a Life magazin címlapja is hirdette, és egyes kutatások szerint a hetvenes évek elején oly mértékben kiemelkedett a mezőnyből - közvetlen riválisaihoz képest is -, mint senki más a megelőző száz esztendőben. Immár kihívhatta Szpasszkijt, aki 1969-ben Petroszjant fosztotta meg a tróntól, egyúttal folytatva a szovjet láncolatot. Ám bármilyen nagyszerű játékosnak számított, egészen fiatal korából is szenzációs eredményekkel, 1972-ben Fischer volt a legjobb a világon, már a döntő előtt is: soha senki korábban nem jutott 2785 Élő-pontig, amely révén 125 egységgel előzte meg a regnáló világelsőt! Nem véletlenül mondták, hogy a formája a csúcson járt.

Borisz Szpasszkij: A Regnáló Világbajnok

Borisz Szpasszkij ötéves korában a leningrádi Úttörő Palotában ismerkedett meg a sakkjátékkal. A város bajnokságán 1952-ben már második volt, első nemzetközi versenyén Bukarestben egy évvel később nemzetközi mesteri normát teljesített. Első alkalommal 1955-ben játszott a szovjet sakkbajnokságon és Mihail Botvinnikkel és Tigran Petroszjannal holtversenyben harmadik lett. Ebben az évben ifjúsági világbajnoki címet szerzett és nemzetközi nagymesteri címmel büszkélkedhetett. 1956-ban Amszterdamban világbajnok-jelölti versenyen játszott, holtversenyben David Bronsteinnel, Jefim Gellerrel, Petroszjannal és Szabó Lászlóval osztotta a harmadik helyet. A következő két világbajnoki ciklust azonban kénytelen volt kihagyni. Mindkétszer ugyanazt a fatális hibát követte el, nem elégedett meg a zónaközi döntőt biztosító döntetlennel! 1964-ben megnyerte az amszterdami zónaközi döntőt, majd páros meccsen először Paul Keresz ellen nyert 6-4-re (+4, - 2, =4). Geller ellen 5,5-2,5-re győzött (+ 3, =5), a döntőben Mihail Tallal szemben 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) diadalmaskodott és lett Petroszjan kihívója. A meccsen Petroszjan taktikája érvényesült, 17 döntetlen is született, és a címvédő négy győzelemmel három vereséggel szemben megőrizte titulusát.

A következő ciklusban Geller ellen 5,5-2,5-re (3, =5), a dán Bent Larsennel szemben 5,5-2,5-re (+4, -1, =3) győzött, majd a döntőben Viktor Korcsnoj ellen 6,5-3,5-re (+4, -1, =5) nyert és Petroszjanntal ismét játszhatott a világbajnoki címért, és második kísérletre már teljesült nagy álma, 12,5-10,5-ös győzelemmel elhódította a címet, a sakkozás tizedik világbajnoka lett. Szpasszkij, a 35 éves világbajnok, a szovjet sakk-kultúra ragyogó képviselője látszólag nem aggódott. Addigi mérkőzéseiken még sosem szenvedett vereséget Fischertől, két döntetlen mellett korábban háromszor is győzött ellene - Fischer egyik alkalommal sírva is fakadt. Meglepő, hogy világelsőként egyetlen versenyen sem végzett az élen, és Robert Fischer elleni megméretésre sem készült fel a legjobban. Nehezen viselte azt a légkört, amelyet az akkori vezetés teremtett körülötte: meg kellett volna védenie a szovjet sakkozók legyőzhetetlenségének mítoszát. Míg az amerikai magányos sakkfanatikus volt, Szpasszkij érdeklődése sok mindenre kiterjedt, kedvelte a társasági életet, műveltségben is megelőzte ellenfelét. Szpasszkij kedvenc írója Dosztojevszkij volt, míg Fischer leginkább képregényeket szeretett olvasni. Szpasszkij több szovjet sakkozóval ellentétben sosem lépett be a kommunista pártba. Apai nagyapja tekintélyes ortodox pap volt, a cári duma tagja; és az orosz nagymester szűkebb körben mindig is hangoztatta, hogy ő nem a szovjet dicsőségért játszik, hanem Oroszországért.

Reykjavíki Dráma: A Párosmérkőzés Kezdete

A mérkőzést óriási érdeklődés előzte meg, amit Fischer húzódozása és követelései csak tovább tápláltak. Csakhogy ahhoz, hogy ez mérhető valósággá is váljon, le kellett ülniük az asztalhoz, de már ez is nagyon nehezen ment. Fischer nem volt megbékélve sem a helyszínnel, sem a pénzdíjjal. Ő Belgrádba szeretett volna menni, ám aztán hosszas viták után elvetették a megosztott rendezés ötletét is, így Izland fővárosa maradt egyedül a kalapban. Az anyagi kondíciók szintén ellátták témával a vb körítésének problémáit a széles nyilvánosság felé tolmácsoló nemzetközi sajtót - ez a kérdés úgy rendeződött, hogy az eredeti 125 ezer dollárt egy londoni üzletember felajánlása megduplázta. A komplett negyedmilliós összeg tavalyi árfolyamra átszámítva mintegy 1.27 millió dollárnak felelt meg… Az amerikai végül áldását adta a döntőre.

Már június 24-én meg kellett volna érkeznie a helyszínre, Reykjavíkba, de még 28-án is visszafordult a New York-i repülőtérről. Fischer nem jelent meg a párharc megnyitóján, újabb és újabb követelésekkel lépett fel. Már-már elmaradt az oly nagy érdeklődéssel várt párbaj, amikor a kihívó engedett a külügyminiszter, Henry Kissinger rábeszélésének. Júliusban végre elrajtolhatott az „évszázad mérkőzése”, amely Bobby Fischer számára az utolsó lépcsőt jelentette, hogy végre ledöntse az általa jókora ellenszenvvel kezelt szovjet „sakkhadsereg utolsó bástyáját” is.

Az Első Játszmák és a Lélektani Harc

Szpasszkij győzelemmel kezdte az összecsapást, majd játék nélkül megnyerte a második játszmát. Az első játszma Szpasszkij győzelmét hozta, ám a második játszmára nem került sor. Fischer tiltakozott a fényviszonyok, a kamerák, a sakktábla színei és a nézők ellen. Az óra elindult, de mivel az amerikai egy óra elteltével sem jelent meg, Szpasszkijt hirdették ki a játszma győztesének. A 2:0-s előny jelentősnek számított, és talán ez is csábította arra Szpasszkijt, hogy könnyelműen belemenjen Fischer követelésébe, és a harmadik játszmát egy nézőktől elzárt, hátsó szobában játsszák. Úgy tűnt, hogy félbeszakad a meccs, de Borisz Vasziljevics elfogadta Fischer bocsánatkérését, a Szovjet Sakkszövetség határozott utasítása ellenére végigjátszotta a meccset. Fischer sötéttel nyert, ezután készséggel beleegyezett, hogy a további játszmákra visszatérjenek a nagyterembe - a lélektani előny már az övé volt. A negyedik játszma döntetlenje után az ötödikben a világbajnok végzetes hibát követett el és veszített.

A Legendás 6. Játszma Részletesen

A hatodikat Fischer olyan pazar játékkal nyerte, hogy még ellenfele is megtapsolta. Most már Fischer vezetett. A Spassky - Fischer (Reykjavík, 1972) mérkőzés legendás 6. játéka M. Tal és G. Kaszparov egyéni jegyzeteivel vált híressé. A meccs HÍRES 6. meccse Szpasszkijjal!

A 6. játszma adatai és a megnyitás

• Esemény: Reykjavik WCh (Sakkvilágbajnokság)
• Helyszín: Reykjavik WCh
• Dátum: 1972.01.07
• Forduló: 6
• Eredmény: 1-0
• Világos: Robert James Fischer
• Sötét: Boris Spassky
• ECO Kód: D59 (Exchange Variation, Vezércsel)

Before the match began, the Soviet team that had been training Spassky debated about whether Fischer might play an opening move different from his usual 1.e4. "But when the question was raised as to whether 1.d4 or 1.c4 could be expected of Fischer, Spassky replied: 'Let's not bother with such nonsense - I'll play the [Tartakower] Defence.' Fischer played 1.c4 (instead of 1.e4) for only the third time in a serious game. With 3.d4 the game transposed to the Queen's Gambit, surprising many who had never seen Fischer play the White side of that opening. Spassky played Tartakower's Defense (7...b6), his favorite choice in many tournaments and a line with which he had never lost.

A játszma menete

Az alábbiakban a játszma lépései láthatóak:

1. c4 e6 2. Nf3 d5 3. d4 Nf6 4. Nc3 Be7 5. Bg5 O-O 6. e3 h6 7. Bh4 b6 8. cxd5 Nxd5 9. Bxe7 Qxe7 10. Nxd5 exd5 11. Rc1 Be6 12. Qa4 c5 13. Qa3 Rc8 14. Bb5 a6 15. dxc5 bxc5 16. O-O Ra7 17. Be2 Nd7 18. Nd4 Qf8 19. Nxe6 fxe6 20. e4 d4 21. f4 Qe7 22. e5 Rb8 23. Bc4 Kh8 24. Qh3 Nf8 25. b3 a5 26. f5 exf5 27. Rxf5 Nh7 28. Rcf1 Qd8 29. Qg3 Re7 30. h4 Rbb7 31. e6 Rbc7 32. Qe5 Qe8 33. a4 Qd8 34. R1f2 Qe8 35. R2f3 Qd8 36. Bd3 Qe8 37. Qe4 Nf6 38. Rxf6 gxf6 39. Rxf6 Kg8 40. Bc4 Kh8 41.

After 14.Bb5!? (introduced in Furman-Geller, Moscow 1970), Spassky responded with 14...a6?!. Geller had previously shown Spassky 14...Qb7!, the move with which Geller later beat Jan Timman at Hilversum 1973, but Spassky apparently forgot about it. Fischer's 20.e4! Lombardy was ecstatic: 'Bobby has played a steady, fluent game, and just watched Spassky make horrendous moves. Spassky has not met a player of Bobby's genius and caliber before, who fights for every piece on the board; he doesn't give in and agree to draws like the Russian grandmasters." After this game, Spassky joined the audience in applauding Fischer's win. According to C.H.O'D. Alexander: "This game was notable for two things."

A Párosmérkőzés Eredményei és Hatása

A világbajnoki mérkőzés állása a 6. játszma után, és a végső eredmény:

Fischer a harmadik, az ötödik, a hatodik, a nyolcadik, a tizedik, a tizenharmadik és a huszonegyedik jászmát nyerte meg. Szpasszkij a 11. játszmában tudta még legyőzni az amerikai nagymestert, de a lélektani csatában nem bírta el a nagy nyomást. Végül 12,5:8,5 arányban elvesztette a döntőt. A világbajnok a 11. játszmában aratott sikerével még szépíteni tudott (6,5:4,5), ám ezután Fischer már nem hagyott esélyt, és végül 12,5:8,5 arányban győzött. Fischer became the first American to be the official World Champion since Steinitz (the first Champion) became a naturalized American citizen in 1888.

A Párosmérkőzés Öröksége

A világbajnoki mérkőzésnek a sakkozás népszerűsítése szempontjából óriási jelentősége volt. Az Egyesült Államokban és a világ nagy részén, ahol addig a sakk csak a szemüveges, élhetetlen fiatalemberek szórakozása volt, most milliók által követett, a legnagyobb nézettséggel folyó esemény lett; show-műsorokban közvetítették és magyarázták a lépéseket, a sakk-könyvek és sakk-készletek hiánycikké váltak. Fischer győzelme az amerikai milliók számára a nemzeti önbecsülés megerősödését jelenthette. A hidegháború alakulására persze a küzdelemnek lényeges hatása nem volt. A zajos sakkháború csendes árnyékában Kissinger titkos tárgyalásokat folytatott Észak-Vietnám képviselőjével, Le Duc Thóval, ami 1972 októberében megállapodáshoz vezetett. Ezzel nagy lépést tettek az 1973-ban megkötött béke irányába.

A mérkőzés mindazonáltal megpecsételte a két hős sorsát. Fischer 29 évesen gyakorlatilag befejezte pályafutását, komoly mérkőzésre már sohasem vállalkozott, három év múlva meg is fosztották világbajnoki címétől. Szpasszkij jobban járt, de - ahogyan mondták - aki Fischertől páros mérkőzésen egyszer vereséget szenvedett, az ezt már soha nem tudta kiheverni - Szpasszkij sem tudott többé a világbajnoki cím közelébe kerülni. Bizonyos értelemben mindketten elhagyták a zászlót, amit a hidegháborúban kényszerűségből vagy vállaltan képviseltek: Szpasszkij 1976-ban kiköltözött a kapitalista Franciaországba, Fischer ellen pedig az amerikai hatóságok elfogatóparancsot adtak ki, mivel 1992-ben az akkor bojkott alá tartozó Jugoszláviában vállalt 5 millió dollárért visszavágót Szpasszkijjal.

tags: #bobby #fisher #vs #szpasszkij #6 #meccs

Népszerű bejegyzések:

• Ismerd meg a Southampton FC múltját és otthonát
• Hadtörténeti figyelmeztetések a Kárpát-medencéből
• Novothny Soma karrierje
• A Juventus-Man City FIFA Klubvilágbajnoki összecsapás
• A foci szerepe a gyermekfejlődésben