Brazil futballtragédiák: A Chapecoense katasztrófájától a Maracanazoig

A brazil futball történetében nem csupán fényes győzelmek és világbajnoki címek, hanem mélyreható tragédiák és megrendítő események is helyet kaptak, melyek örökre beírták magukat a nemzet sportemlékezetébe. Két ilyen kiemelkedő esemény, a Chapecoense labdarúgócsapatának repülőgép-szerencsétlensége és az 1950-es világbajnoki döntő, az úgynevezett "Maracanazo", különösen mély nyomot hagyott Brazília szívében.

A Chapecoense tragédiája: Egy csapat álmainak vége a levegőben

2016. november 28-án egy álmai megvalósítása felé tartó futballcsapat repülőgép-szerencsétlensége rázta meg a világot. A brazil Chapecoense együttesét szállító gép az utazás végén, a fogadó légikikötőhöz közeli hegyekben zuhant le. A katasztrófát a 77 utas közül mindössze hatan élték túl, a csapatnak a feldolgozhatatlan veszteség mellett az újjáépítés nehézségeivel is meg kellett küzdenie, hiszen 19 labdarúgója veszett oda.

A csapat Kolumbiába, Medellín városába tartott, hogy az Atlético Nacional elleni Copa Sudamericana döntő első mérkőzését játssza. A brazil együttes tagjait szállító repülőgép 2016. november 28-án zuhant le, amikor a Copa Sudamericana döntőjére tartott Kolumbiába. A katasztrófában összesen 71-en haltak meg és mindössze hatan élték túl. Tizenkilenc elhunyt tartozott a csapathoz, a játékosok közül csupán Alan Ruschel, Jakson Follmann és Neto élte túl a balesetet.

A repülőút remek hangulatban telt, a jókedvet még az is fokozta, hogy a csapat egyik csatára, Tiaguinho egy hete tudta meg, hogy apa lesz, örömében pedig játékostársaival is osztozott. A viccelődések, a kártyázás és a szamba karneváli hangulatra emlékeztető zsivaját egy pillanat alatt felváltotta a vérfagyasztó csönd. Mindenki a helyére ült, és találgatta, mi történhet éppen. A hangosbemondóból ugyan semmilyen tájékoztatás sem hangzott el a sokkoló helyzettel kapcsolatban, de mindenki érezte, hogy nagyon nagy baj van.

A túlélők emlékei és a katasztrófa okai

A már említett Zampier Neto előtt ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy legbelső félelmei épp ezekben a percekben igazolódnak be - valóra vált a pár nappal korábbi rémálma: „Kezdett minden bekövetkezni, amit az álmomban láttam... Ő is, mint sokan mások, a hitükbe kapaszkodtak, mint az egyetlen mentsvárba: „Emlékszem az utolsó szavaimra a repülőgépen. Imádkoztam, imádkoztam, hangosan imádkoztam. Amikor láttam, hogy a repülőgép biztosan le fog zuhanni... azt mondtam: »Jézusom, Jézusom, olvastam a Bibliában, hogy annyi csodát tettél... Vigyázz ránk! Segíts rajtunk! Segíts a pilótának is... Légy irgalmas!«” - mesélte később.

A repülőgép a La Unión település közelében levő El Gordo-hegynél zuhant le, helyi idő szerint 22.15-kor. Koromsötét volt akkor az éjszaka, nagyon esett az eső - ahogy Neto álmában is. A már említett cserekapus, Jakson Follmann azok között volt, akik túlélték a szerencsétlenséget. A becsapódást követően nem tudta, hol van, és mi történt vele, azzal azonban tisztában volt, hogy az élete veszélyben van: „Csak arra emlékszem, hogy (az életemért) könyörögtem… nem akartam meghalni”. „A legnehezebb az volt, hogy hallottam, ahogy a barátaim segítségért kiáltanak, és én nem tudtam mit tenni. Nem tudja, mennyi időt töltött ebben az állapotban, azt sem, meddig volt ébren közben. Egy idő után elemlámpák fényeire lett figyelmes a fák között, majd egyre hangosodó kiáltásokat hallott: „Rendőrség! Rendőrség!”.

Alan Ruschel, egy másik túlélő is beszámolt az élményeiről. Hátra akart menni, az utolsó sorba, ott ugyanis nyugodtan tudott volna aludni, de látta, hogy egy újságíró elfoglalta azt a helyet, amit kinézett magának. Nyelt egy nagyot, majd előrement, és a csapattársam, Jakson Follmann, a kapusunk mellé ült. „De nem szálltunk le, tett két kört a gép, majd hirtelen kialudtak a fények. Nem estünk pánikba, azt hittük, ez a normális.” Amikor a mentőalakulat rátalált a gép roncsaira, és kihúzták onnan Ruschelt, egy vasrúd állt ki az alkarjából, és rettenetesen fájlalta a hátát. „Ebből semmire sem emlékszem, sokkhatás alatt voltam - mondta a túlélő. - Utólag elmondták, hogy beleállt egy vasdarab a karomba, a heg még most is látszik, a gerincem pedig több helyen eltört. Az orvos azt mondta, valószínűleg nem fogok tudni járni.” Ruschel gyógyulása a vártnál sokkal gyorsabb volt, azt mondták, két hónapig tart majd a lábadozás, de már tíz nappal később saját lábán távozott a kórházból.

Később bebizonyosodott, hogy a csapatot szállító LaMia 2933-as járat tragédiájához az vezetett, hogy a gépből kifogyott az üzemanyag. Üzemanyaghiány miatt zuhant le 2016 novemberében a Lamia bolíviai légitársaság utasszállító repülője Kolumbiában, fedélzetén 77 emberrel, köztük a Chapecoense brazil labdarúgócsapat játékosaival - állapította meg a szerencsétlenség okait vizsgáló kolumbiai légügyi hatóság. A gépnek a leszállást megelőzően várakoznia kellett, közben pedig kifogyott belőle a kerozin. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a légitársaság szándékosan spórolt a kerozinnal, és az illetékes hatóságok is hibáztak, mivel nem szabadult volna engedniük felszállni a gépet az előírtnál kevesebb üzemanyaggal.

A repülőgépben 9300 kilogramm üzemanyag volt, Santa Cruzban további 1636 kilogramm benzinnel töltötték fel. Ez a mennyiség (10936 kilogramm) azonban nem volt elegendő a bolíviai Santa Cruz és a kolumbiai Rionegro közötti útra, amihez legalább 11603 kilogramm üzemanyagra lett volna szükség - mondta Miguel Camacho ezredes, a polgári repüléssel foglalkozó kolumbiai különleges igazgatási egység (Aerocivil) balesetvizsgálati csoportjának vezetője a jelentés ismertetésekor. A kolumbiai, brazil és bolíviai mellett amerikai és brit szakértőket és intézményeket is bevonó vizsgálat eredményei szerint a légitársaság és a személyzet tudatában volt annak, hogy nem elegendő az üzemanyag, mégis úgy döntöttek, hogy nem hajtanak végre kényszerleszállást. A jelentés másik következtetése szerint a Lamia szervezési problémákkal, "bonyolult pénzügyi helyzettel", és nehézségekkel küzdött a repülésbiztonság kezelésében.

A futballközösség válasza és a Chapecoense újjászületése

Sportszakmai és morális szempontból viszont a futballtársadalom a tragédiát követő első percektől kezdve mindent elkövetett, hogy a Chapecoense csapata a labdarúgás térképén maradjon, az elhunytak emlékét pedig méltóképp ápolja az utókor. Az akkori brazil államfő, Michel Temer háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Brazíliában. A döntőbeli ellenfél, az Atlético Nacional azonnal kérvényezte a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetségnél, hogy a 19 játékosát elvesztő brazil együttes legyen a kontinentális torna nyertese. Az Atlético Nacional páratlanul nemes cselekedetet hajtott végre, ugyanis arra kérte a dél-amerikai labdarúgó-szövetséget (CONMEBOL), hogy ne játsszák le később sem a döntőt, hanem hirdessék ki ellenfelüket, a hatalmas csapást szenvedő brazil csapatot a sorozat győztesének. A vezetőség leszögezte, hogy nem szeretne kivételezett helyzetbe kerülni, amennyire csak lehet, saját erejéből oldaná meg a nehézségeket. Kölcsönjátékosok és szabadon igazolható labdarúgók, valamint utánpótláskorú játékosok is a csapathoz kerültek - gyakorlatilag egy teljesen új együttest kellett építenie az edzői stábnak.

A tragédiát valamelyest kiheverő és azóta a brazil élvonalba többször visszatérő Chapecoense a mezválasztásával most az akkori ellenfél, a javukra visszalépő kolumbiai klub előtt szeretne tisztelegni a tragikus emlékű döntő jövő évi, tizedik évfordulója alkalmából. A brazil országos első osztályba az idei feljutásával ismét visszatérő Chapecoense különleges hazai mezt tervezett 2026-ra: a kolumbiai Atlético Nacional szerelésére hajazó zöld-fehér csíkozással szeretne tisztelegni a csapat repülőgép-szerencsétlenségének tizedik évfordulóján.

Később ugyan kiesett a másodosztályba, de az előző kiírást megnyerte, így a következő idényben ismét az első osztályban szerepelhet - a liga megnyeréséért járó trófeát pedig Alan Ruschel, a repülőgép-szerencsétlenség egyik túlélője „emelhette a magasba”.

Légi katasztrófák a futballtörténelemben

A Chapecoense 2016. november 28-án bekövetkezett tragédiáját, amely 71 ember életét követelte, a futballtörténelem legszörnyűbb repülőgép-balesetei között tartják számon a Grande Torino 1949-es és a Manchester United 1958-as katasztrófája mellett. Sajnos, nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű tragédia a sportvilágban.

• 1949-ben a Torino futballcsapata is légi szerencsétlenség áldozata lett, köztük Schubert Gyula, a klub magyar játékosa és Egri-Erbstein Ernő technikai vezető is.
• A Manchester United gépe 1958-ban zuhant le Münchenben. 23-an veszítették életüket, köztük Miklós Béla utazási ügynök. A túlélők között volt Bobby Charlton is, a világ egyik legjobb labdarúgója.
• A legismertebb ilyen tragédia az 1972-ben, az Andokban lezuhant uruguayi rögbiseké. A Chilébe tartó repülő becsapódását az utasok nagy része túlélte, de a fagyok és éhínség miatt végül csak 16-an maradtak életben. A túlélők 72 napig várták a mentőalakulatokat, még saját, elhunyt társaik holtestéből is kénytelek voltak enni. A túlélőket később II. János Pál pápa mentette fel a kannibalizmus bűne alól.
• 2006. január 19-én, Hejcén zuhant le egy szlovák katonai repülő. 42 utas szörnyethalt, mindössze Martin Farkas élte túl a katasztrófát. Sokkos állapotban találták rá a roncsok között.

Az 1950-es világbajnokság és a "Maracanazo"

1950-ben 12 év szünet után rendeztek labdarúgó-világbajnokságot, hiszen a második világháború miatt az esemény 1942-ben és 1946-ban is elmaradt. Mivel Európa még mindig a sebeit nyalogatta, ezért szóba sem jött, hogy ott rendezzék meg a tornát, így kapta meg azt Brazília. A hazai válogatott számított a legnagyobb esélyesnek, és a döntőig menetelt, hogy aztán a Maracana Stadionban mintegy 200 000 néző előtt 2-1-es vereséget szenvedjen Uruguaytól, ami a brazil futballtörténelem máig legnagyobb tragédiája.

A felkészülés és a csoportkör

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) rendkívül nehéz dolga volt, amikor a második világháború végét követően szerette volna újraéleszteni a világbajnokságot. A FIFA aggódott, hogy a háborús helyzet, a romokban fekvő országok és a teljesen szétzilált világgazdaság miatt a vb egész egyszerűen érdeklődés hiányában elmaradhat. Több futballnagyhatalom (pl. Magyarország, Csehszlovákia vagy a címvédő Olaszország) is jelezte, fontosabbnak tartja az ország rendbetételét holmi focizgatásnál, vagy csak egyszerűen bojkottálta a tornát.

Az olaszok aztán beadták a derekukat, ehhez persze az is kellett, hogy a FIFA állítólag a részvételük teljes költségét állta. Ezt követően Franciaország is kiszállt, mivel sokat kellett volna utazni, valamint India is, ahol azt sérelmezték, hogy a FIFA nem engedte a válogatott számára, hogy mezítláb játsszon. Így alakult ki a vb 13-as mezőnye. Anglia először vett részt világbajnokságon, míg több latin-amerikai együttes (Uruguay, Bolívia, Mexikó, Chile és Paraguay) számára ez volt az első torna 1930 óta.

A lebonyolítás innentől meglehetősen egyszerű volt: a négy csoportgyőztes továbbjut, majd körmérkőzéseket vív a vb-címért. Ezt a brazil szervezők találták ki újításként, és bár a FIFA először nem rajongott az ötletért, végül áldását adta rá. Ehhez persze az is kellett, hogy a brazilok megfenyegették a FIFA-t, hogy ha nem fogadja el, akkor nem rendezik meg a vébét.

1950. június 24-én rendezték a Brazília-Mexikó nyitómeccset a később a döntőnek is otthont adó Maracanában, mintegy 80 000 nézővel a lelátón, amelyet Ademir duplájával, valamint Jair és Baltazar góljaival könnyedén nyert meg a házigazda, amely aztán meg is nyerte a csoportját egy Jugoszlávia elleni 2-0-s győzelemmel a csoportdöntőn.

A 2. csoportban Spanyolország 100%-os teljesítménnyel végzett, a kvartett (és az egész csoportkör) legnagyobb meglepetését az Egyesült Államok szolgáltatta, amely 1-0-ra legyőzte Angliát. Hogy mennyire volt ez akkoriban teljesen elképzelhetetlen, arról sokat elmond, hogy a másnapi angol újságoknak egyszerűen nem hittek az olvasók, és nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy nem nyomtatási hiba történt. A 3. csoportban némi meglepetésre az előző, 1938-as vb 4. helyezettje, Svédország 3-2-re verte a címvédő olaszokat, így számukra elég volt egy Paraguay elleni iksz is a továbbjutáshoz. A negyedikben mindössze egy meccset rendeztek, Uruguay 8-0-ra kiütötte Bolíviát, így kialakult a négyesdöntő mezőnye.

A tragikus finálé

A körmérkőzések úgy alakultak, hogy az utolsó, Brazília-Uruguay összecsapás döntött a világbajnoki cím sorsáról. Mivel a brazilok a svédeket és a spanyolokat is rendesen elpáholták, nekik elég volt egy iksz, ugyanis Uruguay mindössze döntetlent játszott Spanyolországgal. A hivatalos adatok szerint 199 854, nemhivatalosak szerint 210 000 ember zsúfolódott össze a Maracanában, ez a rekord természetesen azóta is áll. A háromhetes karnevál csúcspontja lett volna a brazilok vb-győzelme. Jules Rimet FIFA-elnök előre megírta portugálul a gratulációját, a brazil szövetség már elkészítette a játékosok névre szóló aranyérmeit, valamint egy győzelmi indulót is megkomponáltak.

A brazilok azonnal támadásba lendültek és kontrollálták az első félidőt, egyáltalán nem arra játszottak, hogy 0-0-lal kihúzzák a meccset. Az addig 8 gólt szerző gólkirályt, Ademirt azonban jól semlegesítette az uruguayi védelem. A második félidő második percében aztán szinte felrobbant a stadion, amikor Ademir csúsztatott Friaça elé, ő pedig a hosszú alsóba gurított az uruguayi kapus, Roque Maspoli mellett. A karneváli hangulat tetőfokára hágott, a brazil alakulat pedig kicsit elragadtatta magát. Flavio Costa az eredmény tartásának érdekében hátrarendelte a védelembe a csatár Jairt, azonban valamilyen módon az instrukció nem jutott el a játékoshoz, így az együttes továbbra is ugyanazt a játékot játszotta. Erre pedig ráfizetett, ugyanis Uruguay nem sokkal később megtalálta a brazilok gyenge pontját, aki nem más volt, mint a baloldali védő, Bigode. Vele szemben pedig a rendkívül agilis jobbszélső, Alcides Ghiggia játszott, aki többször is lóvá tette a brazilt a döntőben.

Ez történt a 69. percben is, amikor az uruguayi ismét megverte Bigodét a jobb oldalon, középre adott, ahol érkezett Juan Alberto Schiaffino és a rövid felsőbe pörgetett. Szűk negyedórával később Ghiggia újabb párharcot nyert Bigodéval szemben, akit aztán lerázott, de középre adás helyett inkább ellőtte a labdát, ami a rövid alsóba vágódott a meglepett Barbosa kapus mellett. A maradék bő tíz percben már nem tudtak egyenlíteni a brazilok, így bekövetkezett az, amire senki sem számított: a tökéletes forgatókönyvből rémálom kerekedett, 200 000 néző előtt szenvedett vereséget Brazília, így Uruguay 1930 után az 1950-es világbajnokságot is megnyerte, 1950. július 16 pedig a brazil futball gyásznapja lett.

Az 1950-es világbajnoki döntő adatai

Utóélet és a FIFA megerősödése

Jules Rimet nem mondhatta el beszédét, helyette mindenféle ünnepélyes ceremónia nélkül átadta a trófeát a csapatkapitánynak, Obdulio Varelának. A győzelmi induló soha nem harsant fel, a nevesített érmeket soha nem osztották ki, az országot pedig ellepte a teljes letargia. Az újságok nem voltak hajlandóak írni a döntőről, sokan öngyilkosságot követtek el, a játékosok pedig vagy a válogatottból vonultak vissza, vagy a teljes futballkarrierjüket fejezték be.

Azon túl, hogy Rimet-nek valahogy túl kellett élnie azt a felettébb kínos helyzetet, meg kell jegyezni, hogy Uruguay mellett a világbajnokság nagy nyertese a FIFA volt. Az érdeklődés megdöntött minden addigi csúcsot, a majd' 61 000-es átlagnézőszám pedig szintén rekord volt, ami az 1994-es tornáig állt. A szövetség ezzel stabilizálta a helyzetét, megszilárdította a világbajnokságét is, így nem is volt kérdés, megrendezik-e az 1954-es viadalt.

Különcök a svájci világbajnokságon: Brazil sajátosságok 1954-ben

A brazil-jugoszláv meccs amúgy a magyaroknak is nagyon fontos mérkőzés volt, hiszen tudtuk, hogy ennek a csatának az egyik résztvevőjével játszik Sebes Gusztáv csapata a torna negyeddöntőjében. Éppen ezért az MLSZ és a magyar sajtó is kiemelten foglalkozott ezzel a mérkőzéssel. A magyar megfigyelőknek feltűnt, hogy a dél-amerikai játékosok szinte belehalnak a szépségbe. A brazil csapat játékosai egy lépést sem hajlandóak tenni a labdával cselek nélkül. Miért tette mindezt a dél-amerikai csapat? Elsősorban a közönsége miatt. 1954 nyarán Lausanne brazil megszállás alatt állt, rengeteg szurkoló érkezett a városba. Márpedig ezeket az embereket ki kellett szolgálni. Hogyan? Úgy, hogy a játékosok öncélú és sokszor tényleg felesleges cselsorozatokba bonyolódtak. Mindez persze feltűnt a magyar szakvezetésnek és edzőknek is. A brazil védők pedig elképesztő nagyképűséggel tologatták ide-oda a labdát. Szinte az arcukra volt írva a kivagyiság, mintha azt hirdették volna, hogy ők a tökéletesek, akiktől nem lehet elvenni a labdát. A brazil közönség a lelátón elégedetten morajlott, csak akkor tört ki a pánik, amikor a 49. percben a jugoszláv Zebec megszerezte a vezetést. Pillanatok alatt néma csönd borult a stadionra. Brazíliát pedig meglegyintette a kiesés szele. A második félidő 25. percében végül Didi egyenlített, s ez az 1:1 maradt a 90. majd a 120. perc végén is az állás, illetve a végeredmény. Ezzel a döntetlennel mindkét csapat továbbjutott, 1:1-et követően nem is szaggatták szét magukat.

Mindazonáltal a jugoszláv csapat megmutatta, hogy a brazilok ellen is lehet jó, majdnem tökéletes meccset játszani. Az már más kérdés, hogy a brazil együttes körül mindig izzott a levegő. Nem sokkal a jugoszlávok elleni mérkőzés előtt derült ki, hogy a FIFA hivatalosan 1085 újságírót akkreditált a vb-re, ebből 200 rádióriportert. Ám a hivatalosan akkreditált újságírók jelentős részének semmi köze nem volt ehhez a szakmához. A Népsport egyszerűen csak naplopóknak nevezte ezeket az embereket, akik a meccsek alatt a csalással megszerzett ingyenes belépést kihasználva a lelátón ordítottak vagy kereplőkkel keltettek elviselhetetlen zajt. A Népsport azzal folytatta a hangulatkeltést, hogy - szerinte - a legtöbb ilyen naplopó brazil. A brazil csapat tényleg egyfajta különcként viselkedett az 1954-es svájci világbajnokságon. Ezt abból is leszűrhették, hogy ők voltak az egyetlenek, akik saját szakácsot hoztak magukkal. De olyan gyöngyszemeket is megtudhattunk, hogy a brazilok legnagyobb betegsége a honvágy volt. Ahogy a Népsport leírta: „Rendkívül vágynak már haza a játékosok.”

tags: #brazil #focicsapat #tragedia

Népszerű bejegyzések:

• Tudnivalók a Minecraft Ninja Warrior versenyről
• Ibrahimović góljai és amerikai kalandja
• Nézd meg a Ninja Warrior Hungary monumentális fináléját!
• A Király-kupa trófeájáért vívott küzdelem
• egyszerű pályafoglalás