A Csapatnyomás, avagy a Letámadás Átfogó Elemzése a Modern Labdarúgásban

A modern labdarúgás gyors ütemű és folyamatosan fejlődő színterén a taktikai elemzés jelentősége kiemelkedő. Az analitikus gondolkodás részekre bontja a futballt úgy, mint technika, taktika és erőnlét. A mentalitás sokáig nem tartozott a három edzéselméleti fogalomhoz, de a modern futballgondolkodók sok esetben az első helyre sorolják megelőzve a másik hármat. Ebből is látszik, hogy a futball legfontosabb összetevője a technika volt, ez volt az alap. A technika visszakerült az őt megillető első pozícióba.

Stílusok váltják egymást folyamatosan az európai foci csúcsán, ami viszont megfigyelhető, hogy a védekezés erősödése új lökést ad a támadó futballnak, hiszen ki kell találni valamit az új trendek ellen, és fordítva. Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindkét folyamat egyszerre zajlik a szemünk előtt, azaz párhuzamosan erősödik mindkettő felfogás. Bár sokan már kívülről fújják, a védekezés megkönnyítéséhez a talán legfontosabb összetevő a kompaktság. Azzal tisztában kell lenni, hogy a labdarúgás négy fő fázisból áll: védekezésből és támadásból, valamint átrendeződés védekezésbe és átrendeződés támadásba.

A letámadás (Pressing) alapjai és története

A poszt célját tekintve azt gondolom kihagyhatatlan elem a letámadás, azaz pressing. Ez azt a folyamatot jelöli, ami során a labda nélküli csapat nyomás alá helyezi az ellenfél játékosait, méghozzá azzal a céllal, hogy távol tartsa az ellenfelet a kapujuktól vagy persze, hogy megszerezzék tőlük a labdát. Elsősorban a labdásra és a körülötte lévő játékosokra szorítkozik ez a nyomás.

Olyannyira időszerű elővennünk a kérdést, hogy az angol labdarúgásban például Mauricio Pochettino és Jürgen Klopp előszeretettel alkalmazza a Tottenham és a Liverpool főnökeként, és szívesen beszélnek is róla. A sportújságíróból lett edzőnek, Thomas Patrick Gormannak 1934-ben támadt egy ötlete. Gorman utasította a csatárait, hogy agresszívan támadják meg az ellenfél játékosait, amikor azok próbálnak hátulról építkezni. Egy csatár blokkolja a labdás játékost még a saját kapujánál, a többiek pedig zárják le a labda lehetséges útvonalát. A védőit arra kérte, jöjjenek fel a félpályáig, hogy elcsíphessenek egy esetleges gyors passzt vagy azt a játékost, aki valahogyan mégis meglépett.

A játékosok csak a fejüket vakargatták. Öngyilkos vállalkozásnak tűnt. Nyolc évtizeddel később Gorman újítása mindenki számára ismert, méghozzá a „nyomás" szakkifejezéssel. Rendkívül hasznos eszközzé vált a modern labdarúgásban, nekem is egyik kedvenc mozzanatom. Hatalmas mértékben lehet befolyásolni a mérkőzést, illetve a másik csapat játékát.

Kulcsfontosságú taktikai fogalmak a nyomásgyakorlásban

Fedezőárnyék - Cover shadow

Nem feltétlenül csak letámadás során alkalmazzák, de szorosan kapcsolódik hozzá. A letámadás során gyakran alkalmazzák ezt mint eszközt, mely azt a jelenséget jelöli, mikor a védekező csapat játékosa testével takarásban tart, azaz blokkol egy ellenfél játékost. Remek eszköz arra, hogy meggátoljuk a passzt az ellenfél csapat egy-egy fontos játékosához, azaz teljesen kivegyük a játékból.

Pressing trap

Szintén egy olyan eszközről beszélünk, ami szorosan kapcsolódik a letámadáshoz. Nem takar mást, mint azt a folyamatot, amikor a védekező csapat szándékosan felkínál (üresen hagy) egy területet az ellenfél számára, hogy arra terelje a játékot. Amikor odakerül a labda, akkor élesedik a csapda, mivel ez általában olyan hely, ahol a védekező csapat fölényt tud kialakítani, ezért ezt a fölényt hirtelen alkalmazva lehetővé válik, hogy ellehetetlenítse a labdás csapatot vagy meg is szerezze a labdát.

Gegenpressing / Counterpressing

A Gegenpressing, avagy magyarul a kontratámadás letámadása, azt a folyamatot írja le, hogy a labda elvesztése után, még a támadásból védekezésbe történő átváltás alatt nyomást helyezzen az ellenfélre. Nem terjedt még el világszerte, ám az ezt használó csapatok száma folyamatosan növekszik, hiszen egyre többen fedezik fel az ebben rejlő potenciált. Ennek okán született meg ez a fegyver, hogy mikor egy csapat labdát szerez, akkor kell minimum néhány másodperc, míg átrendeződnek támadásba, illetve az éppen labdás személy felméri a helyzetet, a társak helyezkedését és kiválasztja kinek passzol. Ezt a nagyjából 5-7 másodperces időintervallumot megfelelően kihasználva a labdát elvesztő csapat visszaszerezheti a játékszert.

Mint már fentebb említettem, rettentő fontos, hogy már támadás közben előkészítse a csapat ezt a fázisát a játéknak, megfelelő helyezkedéssel. Ami még komolyan befolyásolja az ellenpresszing sikerességét, az a rendezettség nem csak helyezkedés szempontjából, hanem a pontos szerepeket tekintve is. Mivel a hirtelen nyomás a labdára nagy aktivitással jár, a játékosok hajlamosak túl nagy intenzitással dolgozni, azaz akár 70 métert is sprintelni, hogy megtámadják a labdás játékost. Ettől már az első félidőben kimerülnek, és a mérkőzés hátralévő részében már nem tudják végrehajtani a kapott utasításokat, erőnléti problémák miatt. Éppen ezért minden edzőnek pontos tervvel kell rendelkeznie arról, hogy mekkora intenzitással, a pálya melyik részein tervezi végrehajtani a gegenpressinget, illetve hogy mindezeket mennyi ideig csinálják. Utóbbira találta ki Pep Guardiola az 5 másodperces szabályt, azaz ennyi ideig kell a labdát kergetni, majd ha nem sikerül visszaszerezni, át kell rendeződni védekező felállásba. Jeles képviselője és úttörője, Jürgen Klopp.

Átrendeződés - Transition

Az átrendeződés azt a folyamatot jelöli, amikor a csapat egyik fázisból átvált egy másikba, például támadósból védekezésbe való átrendeződés vagy fordítva. Az hogy egy csapat miképp rendeződik át egyik fázisból a másikba sokat nyomhat a latba. A túl lassú átrendeződés védekezésbe, végezetes lehet egy gyors támadással operáló csapat ellen. Vagy egy roppant gyors támadásba rendeződéssel komoly fegyvert tudhat magáénak a csapat.

Labdakihozatal - Build-up

A labdakihozatal nem más, mint mikor a labdás csapat saját térfeléről, vagy akár a kaputól építkezve felhozza, felépíti magát az ellenfél támadóharmadáig. A nagyfokú, szervezett letámadásnak köszönhetően ez a folyamat is felértékelődött. Sokszor már itt komoly problémákba lehet belefutni, amire megoldást kell találnia az edzőnek, sokszor meccs közben.

Félterület - Half-space

Nevéből is kiderül, hogy ez már nem jelenség vagy folyamat, hanem a pálya egy részét hívják így. Ha a pályát vertikálisan felosztjuk 5 sávra, akkor megkapjuk a pálya széleket, illetve a pálya közepét. A közöttük lévő két sávot nevezzük half-space-nek. A népszerűsége az elmúlt években nőtt meg, többnyire elemzői szempontból. A labdás játékos nagyobb szabadságnak örvendhet ezen pályarészen, mert ugyanúgy megvannak a passzopciók, mintha a pálya közepén lenne, de még több is van, mivel az átlós passzsávok is megnyílhatnak előtte.

Box-to-Box Midfielder és Double Pivot

A Box-to-Box Midfielder típusú középpályás egyre nagyobb népszerűségnek örvend napjaink labdarúgásában. Ez a játékos mozgékony, nagy munkabírású, képes ellátni mind védekező feladatokat, mind támadófeladatokat. A mérkőzés során fegyelmezetten visszazár védekezni, első a labdaszerzésben és letámadásban. Ugyanakkor az edző akkora szabadságot enged meg neki, hogy feljebb lépve csatlakozhat a támadáshoz és támogathatja.

A pivot tulajdonképpen a legmélyebben helyezkedő középpályás, aki a védők előtt csücsülve csökkenti a csapatrészek - támadó szekció és védekező - közötti űrt. Ennek megkettőzése a double pivot. Többnyire az egyik egy labdabiztosabb játékos, aki segíteni tud a labda továbbjátszásában, míg a másik inkább védekező felfogású, sokszor rombolóbb stílust képvisel. A tipikus felállás, amivel párosulni szokott a 4-2-3-1.

A letámadás típusai és stratégiai megközelítései

Hely szerint is lehet megkülönböztetni letámadást, aszerint, hogy a pálya mely részén fejtik ki. Ebből a szempontból a német szövetség által használt rendszer, amely szerint három egyenlő részre osztja fel a pályát: védő, középső és támadó harmad. A három részt tovább osztják két részre, alacsony és magas. Így lehet beszélni alacsony-támadó pressingről vagy akár magas-védő pressingről.

Mint minden védekező mechanizmusnak, így ennek is fő célja, hogy az ellenfelet minél kényelmetlenebb szituációba kényszerítse, ahonnan már nem tud effektíven támadni. És hogy mi ennek a legjobb módja? Szorítsd ki a pálya legveszélyesebb területeiről, azaz középről, illetve a halfspace-ből. Azaz csak hátrapasszra szabad lehetőséget hagyni az ellenfélnek, esetleg ki a szélre. Egyik legújabb trendként azt láthatjuk, hogy a védekező csapat már nagyon hamar megpróbálja a szélre szorítani az ellenfél építkezését, ezzel is jócskán limitálva a lehetőségeket számára. Megfelelően ki is kell használni azt a helyzeti előnyt, hogy a partvonal mentén mindössze 180°-os szögben van passzolási lehetőség, azaz ott kell csak igazán erőssé tenni a letámadást.

Rendszerint azáltal szokás elemezni a letámadásokat, hogy egy, kettő, vagy esetleg három játékos található az első sorban. Manapság a második a legelterjedtebb, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a másik kettőt sem, hiszen azok remek kivitelére is láthatunk remek példákat. Az, hogy végül egy csapat melyik mellett köt ki, nagyban befolyásolja a letámadásuk típusa. Hiszen mint már korábbi posztomban említettem, a presszingelésnél különbséget teszünk teljes-, és félpályás letámadás között.

Formációk és a letámadás megvalósítása

A 4-1-4-1-es letámadás

A 4-1-4-1, vagy 4-5-1 mostanában egyre divatosabbá válik, amelynek oka, hogy kevésbé kockázatos, mint egy 4-4-2, vagy mint egy 4-3-3. Hiszen, miközben nyomás alá helyezi a letámadó csapat az ellenfelét, magasra kell tolnia védelmi vonalát is. Egy formációban több megközelítést alkalmazva is lehet letámadni. Elsőnek vessünk egy pillantást a passzív verzióra. Ennél a típusnál a középhátvédekre nem kell, hogy nyomást gyakoroljon a csapat, mindössze az előreirányuló passzlehetőségektől fontos megfosztani őket. Ennek eléréséhez fontos, hogy a csatár jól használja fedezőárnyékát letámadás közben, hiszen ha nem takarná megfelelően a támadó csapat irányítóját, az máris egy előnyös helyzetben juthatna labdához. Idén a PSG az a csapat, amelynél ezt a letámadási típust figyelhetjük meg, így hogy pontos képet kapjunk a használati metódusról, őket vizsgálom meg közelebbről. A párizsiak a passzív 4-1-4-1-es letámadás iskolapéldáját alkalmazzák, azaz horizontálisan hibátlanul lezárják a pályát. Az irányítót a fentebb ábrázolt módon vonják ki a játékból, míg a szélsőhátvédeket sem engedik feljebb törni a pálya széle mentén.

A 4-1-4-1-es letámadás aktív verziója esetén a csatár már egészen aktívan támadja a középhátvédeket, miközben futása irányával kizárja a társukat a játékból. Az irányítót ekkor már az esetek többségében zonális emberfogással őrzi egy belső középpályás. Ezt a variációt Pep Guardiola Manchester Cityjétől láttuk, akik már most egészen magas színvonalon űzik ezt. Ők, miután kikényszerítették az ellenfélből, hogy oldalra passzolják a labdát, azonnal nyomást helyeznek a labdás játékosra. Az átváltás egy kétcsatáros letámadásba kétféleképpen valósulhat meg, egy középpályás vagy egy szélső feltolódásával. Szélső feljebb lépése esetén már eggyel bonyolultabb, már egészen összetett csapatmozgás szükségeltetik. Ahhoz, hogy ne veszítsen az együttes területet, ismételten oda kell figyelni a kimozgó játékosok pozícióinak betöltésére.

A 4-4-2 és 4-2-2-2-es letámadás

A passzív presszing ebben a formációban a következőképpen néz ki. A két támadó legfőbb feladata, hogy közel helyezkedjen az ellenfél irányítójához, ezzel egyidőben a pálya közepén zárják le a területet. Ennek a 4-2-2-2-es verziójában a hangsúly még erőteljesebben van a középső részen, hiszen a játékosok még szűkebben helyezkednek, egy hatszöget formálva. Ezzel aztán olyan hermetikusan lehet lezárni a pálya közepét, amelyre szinte semmilyen más formációban nincs lehetőség.

Most következzék az agresszív letámadás, amelynek jeles képviselője az Atlético de Madrid. Diego Simeone együttese az, amely szinte tökéletesre fejlesztette ezt a típusú megközelítést, és vált ezzel futballtörténelmileg is mérföldkővé. Szakítottak az emberfogás hagyományával, nem a labdás embert üldözik, mint sok más csapat teszi azt gyakran, hanem a fedezőárnyékokra koncentrálnak. Ez azt jelenti, hogy a játékosok feladata a labdás ember passzsávjainak lezárása társai irányába, ezáltal ívelésre kényszerítése. Mindehhez a lehető legkisebbre igyekeznek csökkenteni a teret a vonalaik közt, ezáltal nem hagyva teret az ellenfélnek a szabad térbe adott passzokra. A presszing leghatékonyabban a két középhátvéddel és egy hatossal építkező csapatok ellen működik, mint például az FC Barcelona, amely sokáig tehetetlennek bizonyult a letámadás ellen.

A 4-2-2-2-es proaktív letámadás során a két csatár szorosan egymás mellett helyezkedik és blokkolja a passzsávokat, ám van egy érdekes előnye is. Ugyanis ha a középpályás sor és a csatárok is eltolódnak a labda oldalára, felszabadul a túloldal. Erre pedig egy olyan frappáns megoldással lehet válaszolni, amelyet Ralph Hasenhüttl mutatott meg csapatával, az RB Leipziggel a BVB ellen.

A 3-5-2-es letámadás

A 3-5-2-es rendszer legnagyobb előnye hasonló a 4-2-2-2-éhez, hiszen ezzel a formációval is a pálya közepén lehet komoly dominanciát kiépíteni, ezáltal pedig a szélekre terelni a játékot. Lehet aktívan is letámadni a formációban, mégpedig szintén a wingback-eknek a segítségével.

A háromcsatáros letámadás

Jelenleg ez a talán legkevésbé elterjedt módja a presszingnek, ami oda vezethető vissza, hogy egész egyszerűen felesleges két középhátvéd ellen mind a három csatárt bevetni. És mivel a háromvédős rendszerek még nem terjedtek el Európa-szerte, kevesebbet látjuk a háromcsatáros letámadást is. Az Atlético Madrid által megvalósítva láttuk ezt időnként a tavalyi szezon folyamán, ahol a kulcs ugyanaz volt, mint amit fentebb már írtam, a fedezőárnyékok.

Taktikai elemzés a modern labdarúgásban

A labdarúgás taktikai elemzése alapvetően a játék alapvető aspektusainak mélyreható vizsgálatát jelenti: a játékosok mozgása, az alakzat hatékonysága, a labdabirtoklás, a védekezés és a támadás közötti átmenet, valamint a játékrészek hatékonysága. Ezeknek az elemeknek a megértése kulcsfontosságú egy olyan robusztus taktikai terv kidolgozásához, amely erősíti a csapat erősségeit és enyhíti gyengeségeit. A taktika a labdarúgásban a csapat sikerének gerince, amely meghatározza, hogy a játékosok hogyan hajtják végre a stratégiákat a mérkőzés során.

Teljesítményelemzés vs. taktikai elemzés

A futballelemzés világában a "teljesítményelemzés" és a "taktikai elemzés" kifejezéseket gyakran felváltva használják, pedig a játék finoman különböző aspektusaira összpontosítanak. A játékosok fizikai teljesítményének és cselekedeteinek teljesítményelemzése a mérkőzés során, olyan tényezők mérésével, mint a sebesség, a megtett távolság és a fiziológiai adatok. Célja az egyéni és a csapat fizikai teljesítményének értékelése a játékosok fittségének és hatékonyságának idővel történő optimalizálása érdekében. Másrészt a taktikai elemzés mélyebben belemerül a játék stratégiai elemeibe. Azt értékeli, hogy egy csapat hogyan hajtja végre a játékterveket, hogyan tartja fenn az alakzatokat, hogyan reagál az ellenfél mozgására, és hogyan használja ki a teret és az időzítést. A taktikai elemzés kulcsfontosságú annak megértéséhez, hogy a csapat által alkalmazott stratégiák hogyan vezetnek sikerhez vagy kudarchoz a pályán.

A videó és taktikai elemző szoftverek fontossága

A videóelemzés a labdarúgásban kulcsfontosságú eszköz, amely lehetővé teszi az edzők, elemzők és játékosok számára, hogy aprólékos részletességgel tanulmányozzák a játékmenetet. A mérkőzés minden egyes pillanatának rögzítésével és áttekintésével a csapatok lebonthatják a taktikát, a formációkat és az egyéni teljesítményeket. Ez az adatokban gazdag megközelítés olyan vizuális és statisztikai áttekintést nyújt, amely kulcsfontosságú a megalapozott döntések meghozatalához és a jövőbeli stratégiák kialakításához. A videótechnológia az "égben lévő szemek" szerepét tölti be, madártávlatból szemlélve a játékot, amely a földi szinten egyébként nem látott árnyalatokat és dinamikát rögzíti. Ez az átfogó nézőpont felbecsülhetetlen értékű a csapatok teljesítményének elemzéséhez és a mérkőzések során alkalmazott különböző taktikák hatékonyságának megértéséhez. A modern taktikai elemző eszközök lehetővé teszik az edzők számára, hogy különböző forgatókönyveket szimuláljanak, és így finomítsák stratégiai megközelítéseiket a következő mérkőzésekre.

Pozíciós játék és formációk

A pozíciós játék és az összeállítások a labdarúgás alapvető elemei, amelyek meghatározzák, hogy egy csapat hogyan építi fel magát támadásban és védekezésben egyaránt. Az olyan gyakori formációk, mint a 4-4-2, a 3-5-2 vagy a 4-3-3, a védekezés szilárdságának, a középpálya irányításának és a támadó képességek különböző egyensúlyát kínálják. Mindegyik formációt úgy tervezték, hogy a csapat erősségeinek különböző aspektusait kihasználja, miközben a gyengeségeket enyhíti, a taktikai megközelítéstől és az ellenféltől függően.

A játékosok stratégiai bevetése ezekben az alakzatokban egy füvön játszott sakkjátszmához hasonlítható. Az alakzatok és a játékosok elhelyezésének taktikai elemzése lehetővé teszi az edzők számára, hogy pontos mozgásokat vezényeljenek le, térbeli előnyöket teremtsenek, és a játékosokat olyan szerepkörökbe helyezzék, amelyek maximalizálják erősségeiket. Ezeknek az árnyalatoknak a megértése lehetővé teszi az edzők számára, hogy valós időben igazítsák stratégiájukat, és a mérkőzés menetére reagálva vagy az ellenfél gyenge pontjait kihasználva változtassák a felállást.

Egyéni játékoselemzés és a középhátvédek nyomásgyakorlása

Az egyéni játékoselemzés a játékosok teljesítményének, képességeinek és tulajdonságainak részletes értékelése a csapat általános stratégiájának összefüggésében. Ez a folyamat olyan szempontok vizsgálatát foglalja magában, mint a technikai képességek, a döntéshozatal, a fizikai állapot és a pszichológiai tényezők. A játékosok technikai és fizikai tulajdonságainak értékelésén túl a modern futballjátékos-elemzés olyan fejlett adatokat használ, mint a megtett távolság, a sprintsebesség és a helyzetfelismerés.

A labda nélküli mozgások, helyezkedések lekövetése, számszerűsítése a statisztikai elemzés Achilles-sarka. Sokan dolgoznak a problémán, de a feladat nagyon komplex, a megoldás még várat magára. Ezen belül egy speciális részterület a középhátvédek helyezkedése, nyomásgyakorlása a támadókra, amely a védőmunka egyik fontos eleme, ám egyelőre nem igazán jelenik meg a játékosok statisztikai profiljában.

Will Gürpınar-Morgan, a Statsbomb egyik szerzője egy erre a problémára fókuszáló, még erősen kísérleti fázisban lévő módszert mutatott be júniusi cikkében, amely rávilágít arra is, milyen fontos a játékos teljesítményelemzésénél figyelembe venni csapata játékrendszerét is. A Premier League legutóbbi szezonjában a középhátvédek meccsenként átlagosan hatszor kerültek olyan szituációba, ahol komoly nyomás alá helyezték a támadókat. A szerelési kísérletek és megelőző szerelések (interception) 0,8 és 1,3 közé estek meccsenként. A nyomás alatti szituáció kategória így láthatóan több lehetőséget biztosít arra, hogy a proaktív védekezés elemzésen rágódjunk. A felszabadítást (clearance) és a blokkokat a reaktív védekezések közé sorolja a szerző.

Az alábbi ábra erre világít rá azzal, hogy az egyes középhátvédek nyomásgyakorlásait kilencven percre vetíti a saját csapatának átlagolt mutatójával szemben.

A skála egyik végén az Arsenal és a Chelsea áll. Ezek a csapatok általában három középhátvéddel játszottak a 17/18-as szezonban. Nacho Monreal és César Azpilicueta elég nagy előnnyel vezetik a ligát a kilencven percre vetített nyomásgyakorlások számában. Ez szépen mutatja a három védős rendszer egyik előnyét, miszerint a rendszerben van egy további biztosíték. A skála másik végén elhelyezkedő csapatok (Brighton, Leicester) középső védői nem erőltetik a nyomásgyakorlást, jobb szeretik tartani a pozíciójukat. Ugyanakkor a csapaton belül jól láthatóan elkülönül a két középhátvéd ezirányú teljesítménye. Az egyik sokkal agresszívebben támadja és gyakorol nyomást az ellenfél támadóira, míg a másik egyértelműen a biztosításra figyel és tartja pozícióját.

A szezon során a Liverpool javuló védőmunkája egy csomó faktorra vezethető vissza. Ilyen például Virgil Van Dijk világrekord összegért történő szerződtetése. Az ő beépítése a Liverpool védősorába statisztikailag érdekes és kissé kontrasztos volt. Bár, ez annyira nem meglepő, Van Dijk ugyanis már a Southamptonban is a rangsor alsó része felé tendált (4,5 / 90) és ez a 'poolban sem változott (3.7 / 90). A rekordigazolás máshol dob nagyot a közösbe: a fejpárbajoknál. Ebben a kategóriában mind az „összes”, mind a „százalékos” mutatójával a ranglista elején helyezkedik el. A középhátvédek csapategységére szokás úgy utalni, mint egy partnerkapcsolatra, amit a fentiek elég látványosan megerősítenek.

tags: #csapat #nyomas #a #fociban

Népszerű bejegyzések:

• Emlékezés a női kézilabda ikonjaira
• Az Európa-bajnokságok története
• Mutasd ki a szurkolói szenvedélyt gyermekeddel
• A Milan és Brazília összefonódása
• A magyar darts hölgyek kiemelkedő szereplése