Kovács István, a kecskeméti kosárlabda szeretett "Dokija"
Kovács István, akit a kecskeméti kosárlabda világában csak "Dokiként" ismert a közösség, 1951. május 3-án született Aradon. Sportolói pályafutását is ott kezdte, labdarúgóként, és bekerült a korosztályos román válogatott keretébe is.
Később gyúrónak állt, és dolgozott a helyi férfi és női kosárlabda csapat mellett. Magyarországon a Tiszakécske volt az első munkahelye, ahol az akkor NB II-ben szereplő csapat egyik meghatározó tagja volt, nem csupán mint masszőr, hanem mint igazi hangulatember is.
2003-ban az Univer KSE szakosztályvezetője, Tóth Viktor szerződtette Kecskemétre, és haláláig a kecskeméti kosárlabdának szerves része maradt. Előbb gyúróként, majd intézőként dolgozott az NB I A-s csapattal, és megalakulásától kezdve szolgálta az Akadémia növendékeit is.
Megromlott egészségi állapota ellenére még az elmúlt hetekben is ott volt a mérkőzéseken, elvégezte a rá bízott feladatot, majd szokott helyén, a kecskeméti kispad mellett, a pálya sarkánál szurkolt csapatának.
Az elmúlt 22 évben, aki beléphetett a kosárlabdacsapat öltözőjébe, annak meg kellett tanulnia egy rövid, de annál jelentőségteljesebb párbeszédet. Valahogyan, valamiért Kovács István, vagy ahogy mindenki ismerte, "Doki" része lett az életünknek, és a kecskeméti kosárlabdának.
Valószínűleg kevesen ismerték őt a felületesnél jobban, de ezek voltak az ő szeretetgesztusai. Megkapta ezt az öltözőbe éppen belépő fiatal játékostól kezdve az akkor már bajnoki és kupaérmeket szállító Forray Gábor is.
Doki tisztaságot és rendet tartott az öltözőben, rendet a fejekben is. Tudta, mi a dolga, és tudta, hol a határ a bizalom és a bizalmaskodás között. Tudta, mivel segít, mivel biztat, támogat. Így vívta ki a játékosok tiszteletét.
Az újkori kecskeméti kosárlabda összes sikerében része volt. Lapovval és McClendonnal emelte magasba a Magyar Kupa serleget, Derasimovic mellett akasztottak a nyakába bajnoki ezüstérmet - de neki mégis a játékosok tisztelete, szeretete volt a legnagyobb kincs, a legnagyobb siker. Éreztették vele, hogy fontos, ezért ő is ezt érezte.
Évek óta ő fogadta az öltözőben a játékvezetőket. Szinte mindegyikről tudta, hogyan szereti a kávét, kér-e rántott húsos szendvicset, honnan jön, nem véletlen, hogy ők is tisztelettel fordultak hozzá. Igaz persze, hogy amikor elkezdődött a mérkőzés, változott a viszony is.
A legkülönlegesebb játéka Kapitány Gellérttel volt. Eleinte azt kiabálta, ha nem tetszett valami: "Mit fújsz, Kapitány?" S mert persze sokszor nem volt igaza, változtatott: "Mit csinálsz, Kapitány?"
Wittmann Krisztián, a kapitány. Mert Doki életében is voltak azért kivételezett játékosok. Nem, nem kedvencek, csak mások. Ott volt eleinte Cory Bradford, aki annyira háklis volt a cipőire, hogy senki sem érhetett hozzá, nem foghatta meg. Ezt a kivételezett státuszt egyedül Doki kapta meg, mert ő még a cipőket is nagy szeretettel készítgette.
Jött Derasimovic, egy nemzetközileg is ismert játékos, sztár, mégis szerény, tisztességes, aki mindig becsülte Dokit, ő pedig felnézett rá.
A leghosszabb ideig Karahodzic dolgozott Dokival, 13 évig húzták, piszkálták egymást. Doki a munkát, a rengeteg alázatot tisztelte leginkább benne, no és persze rengeteget nevettek együtt.
Végül a kapitány. Vagy Doki szerint a KAPITÁNY.
Elkoptál, Doki, megevett az idő. Tudtad, évek óta tudtad, hogy lépned kell, hogy járhass, de féltél. Megfutamodtál. Mindenki tudta körülötted, hogy nem lesz másként, hiába kértünk, hiába próbáltuk, a nyakas, konok éned mindig erősebb volt. Pedig nem akartunk így hagyni, ebben hagyni, sokszor talán mi jobban is akartuk, de ahogyan nem vigyáztál eléggé a kosárlabdán kívüli életedre, nem vigyáztál az egészségedre sem.
„Mondjad, mi volt a meccsen? Nyertünk? Na jól van, az Öreg tudja, mit csinál."
Amikor legutóbb beszélgettünk, féltem minden szavadtól, féltem a beletörődéstől, a lemondástól. Aztán mesélni kezdtél az Angliában élő fiadról, hogy nemrég együtt voltatok Aradon, és a 10 éves unokádról, Stefánról, aki szerencsére magyarul is ért. Szóval, ha most te kérdeznéd meg tőlem: „Szevasz, hogy vagy", csak azt tudnám válaszolni én is: ahogy hagytál.
DEAC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 69-75
tags: #deac #kosarlabda #kovacs #istvan
