A Dicső Múlt, A Küzdelmes Jelen: Az MTK Szurkolóinak Története
"Az MTK-szurkolók nem léteznek." - ez a kijelentés szinte közhely. Azaz egy általánosan ismert kifejezés, mondás, ami az idő múlásával elcsépelt frázissá vált. De honnan ered ez a közhely? Van-e alapja? És tényleg nem léteznek MTK-szurkolók?
Utóbbi kérdésre van egy egyszerű, tényszerű válasz: MTK-szurkolók bizony vannak. Ha csak egy gyors pillantást vetünk a OTP Bank Liga 2021-2022-es idényének nézőszámaira, akkor a magyarfutball.hu adataiból kiderül, hogy: a 12 élvonalbeli csapatból az átlagnézőszám tekintetében az MTK a hetedik helyen állt 2466 fővel. Ami a számokat és az alapvetés egyik részét illeti: az MTK-szurkolók léteznek. Viszont kétségtelen, hogy kevesebben vannak, mint a magyar futball hajnalán vagy épp az 1960-as években. A háttérben meghúzódó okok sajnálatosak, mi több tragikusak, miközben ott lebeg a klub felett a szerencsétlen véletlen „szelleme” is.
Az MTK Gyökerei és a „Zsidó Címke”
Az 1888-ban, túlnyomórészt zsidó polgárokból álló csoport által alapított Magyar Testgyakorlók Körére ráragadt a zsidó címke. Ahogy azt Szegedi Péter, Az első aranykor című könyvében írja: „A magyar labdarúgást ismerők között konszenzus uralkodik abban, hogy az MTK-nak van, vagy legalábbis egykor volt, valamilyen nehezen körvonalazható kapcsolata a zsidósággal. Ez a vélekedés nem alaptalan, ám az MTK és a fővárosi zsidóság kapcsolata jóval bonyolultabb, hiszen a klub sosem hangoztatta zsidó kötődését.”
Az MTK-hoz megalakulásától kezdve hozzákapcsolódtak a zsidósághoz köthető jelentéstartalmak - így volt ez a két háború között, majd 1945 után is. Fontos azonban megkülönböztetni a klubok társadalmi beágyazottságát és a hozzájuk kapcsolt jelentéstartalmakat. Az MTK-t a futballszurkolók mindig is a pesti zsidósághoz kötötték (jelentéstartalom), de ez nem jelenti azt, hogy a klubnak zsidó játékosai, vezetői, szurkolói lettek volna (társadalmi beágyazottság).
Az adatok szerint a magyar foci első évtizedeiben az MTK játékosainak fele, míg az FTC focistáinak harmada-negyede volt zsidó származású - ez ledönti azt az elméletet, miszerint az MTK „zsidó”, míg az FTC alapításától fogva „keresztény” lett volna. Sok tényező adott volt, hogy az MTK legyen a főváros zsidó klubja. Túlnyomórészt zsidók alapították, egy ismert zsidó nagykereskedő egy szintén zsidó származású agilis sportvezetővel, Fodor Henrikkel együtt felvirágoztatta a labdarúgócsapatukat. Az MTK szimbolikája is megkönnyítette az azonosulást; valószínűleg nem tudatosan választották a kék-fehér kombinációt, de a zsidó tradícióban kitüntetett szerepet játszó kék szín feltehetően segíthette a klubhoz kötődő identifikációs folyamatot.
Az MTK-hoz kapcsolódó szimbolikák lehetővé tették, hogy a századfordulón, Budapesten élő, futballt kedvelő, zsidó lakosok (a főváros lakosságának 24 százaléka vallotta magát zsidónak) kötődjenek az MTK-hoz. Az azonosulási folyamatot a sikerek és a jó futball tovább táplálta: 1903 és 1940 között többnyire az FTC és az MTK között dőlt el a bajnoki cím sorsa. „A klub szép számú szurkolótábort tudhatott maga mögött, akik például a „ria-ria-Hungária” rigmust is kitalálták, még mielőtt a válogatott meccseken ez elterjedt volna” - mondta Pandzarisz Sándor az MTK Baráti Kör elnöke a Büntetőnek. Hozzátette, hogy az 1920-as évekből származó fényképek tanulsága szerint állandó volt a telt ház a Hungária körúton, ez folytatódott az 1930-as években is, 500-1000 fős szurkolói utazó létszámokkal a korabeli újságcikkek tanulsága alapján. Akkoriban a Hungária körúti pálya központi helynek számított elhelyezkedése, a Fradi-pálya közelsége miatt, a játéktér a csapadékvíz elvezetése érdekében készült csövezés miatt modernnek számított.
Szerencsétlen Lépések Sorozata: A Rajongótábor Apadása
A II. világháború során elterjedő, és a Magyarországon is megjelenő antiszemitizmus, a zsidóüldözés, a holokauszt a Hungária csapatának feloszlatását, szurkolói jelentős részének elhurcolását és meggyilkolását hozta magával. Több mint félmillió ember esett áldozatul az 1941 és 1945 között a deportálásoknak, a munkaszolgálatnak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táboroknak. A budapesti zsidóság nagyjából 40 százalékát meggyilkolták, gyakorlatilag nem volt olyan fővárosi zsidó család, amelynek ne lettek volna halottai, vidéken alig maradt túlélő. 1940-ben az antiszemita rezsim megszüntette az MTK-t, amely 1945. február 15-én alakult újjá, és a háború utáni sokkból - mind a klub, mind pedig szurkolótáborának erősen megfogyatkozott része - viszonylag gyorsan magához tért. Két évvel az „újjászületés” után, 1947-ben avatták a második MTK-stadiont - miután az első elpusztult a világháborúban.
Politikai Nyomás és Névváltások
A létesítmény újjáépült, a klub „új” útra lépett - nem saját akaratából. A Magyarországon teret nyerő, sztálinista totális diktatúra maga alá gyűrte a sportot, saját képére formálva azt. A sport területén (is) áttértek a szovjet típusú államszocialista rendszerre. A rendszer pedig szándékosan vagy sem, de tovább erősítette a korábban a klubhoz tapadt zsidó identitást: az MTK-ból 1950. február 26-án a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének csapata lett, és Budapesti Textiles SE néven szerepelt a magyar élvonalban. A lépés ambivalenciája az, hogy a klubot támogató zsidó gyárosok, kereskedők nagy része épp a textiliparban tevékenykedett. Alig egy évvel az átkeresztelkedés után jött a következő lépés: egy 1948-as belügyminiszteri rendeletet kötelezővé tette a rendőregyesületi tagozatok létrehozását, így a klub 1951. február 23-án az Államvédelmi Hatóság egyesülete lett, és neve Budapesti Textiles SE-ről Budapesti Bástyára változott. Két év után jött az újabb névváltás: 1953. augusztus 25-én a Budapesti Bástya beolvadt a Budapesti Vörös Lobogóba. A mögöttes tartalom nem változott: az ÁVH-t zsidó-kommunista terrorszervként tartották számon, ez tovább erősítette az MTK, mint zsidó klub mivoltát, a csapattal szembeni antiszemitizmust. Ami változott, hogy a klub egy új rendszer zsidó csapata lett. Három év viszontagság és az 1956-os forradalom után kapta vissza nevét az MTK.
Sikertelenség és az Identifikáció Hiánya
„A háborút követő első négy bajnokságban a negyedik-hatodik helyen végzett csapat, majd az 1948-1949-es szezontól a 1962-1963-as idényig ismét folyamatosan jöttek a dobogók, mindössze egy negyedik és egy ötödik hely volt közben. Azaz 60 éven át megszokhatták az MTK-szurkolók, hogy a csapat a dobogón van, de hatodik helynél hátrébb egyetlen egyszer sem végzett. Ezt követően jött egy 23 éves időszak, amely esetében elmondható: 19 alkalommal rosszabb helyen végzett az MTK (a hetedik és a 17. hely között) mint korábban - ideértve egy kiesést is. Abból a négy jobb évből is csak egyszer sikerült egy bronzérmet szerezni. Ez a sikertelen időszak érthető módon a nézőszám jelentős visszaesését okozta, ekkor következtek be a pótolhatatlan veszteségeink” - foglalta össze a nézőszámcsökkenés okainak egy részét a Büntetőnek Bodrogi Tamás, az MTK Baráti Kör elnökségi tagja. A magyarfutball.hu adatai alátámasztják az okfejtést, ahogy az az alábbi táblázatban is látható:
| Év | Átlagnézőszám |
|---|---|
| 1965 | 21 692 |
| 1970 | 9 250 |
De nemcsak a sikertelenség miatt apadt folyamatosan az MTK szurkolótábora. „Magyarországon a szurkoló zömmel nem lesznek, hanem születnek. Azaz úgy lesz valaki MTK-, Fradi- vagy Újpest-szurkoló, hogy gyerekkorában az apja kiviszi a meccsre, és ott ragad. Az MTK esetében ez fokozottan igaz. Azok a gyerekek, akiket a bő két évtizedes sikertelen időszakban kivittek a szüleik a meccsekre, zömmel nem ragadtak ott. Kiesett egy generáció, utána már nem volt, aki kivigye a gyerekeit. Hiába jött egy bajnoki cím 29 év után Verebessel, majd egy sikerkorszak Várszegivel, nem sikerült a legfontosabbat meglépni” - fejtette ki Bodrogi.
Kivándorlás, Félelem és Közösségi Változások
Az MTK szurkolótábora folyamatosan apadásában az 1945-öt követő kivándorlás és az 1956-os események utáni disszidálások is szerepet játszottak. Ahogy a lokális kötődés hiánya is közrejátszott az átlagnézőszám jelentős csökkenésében, szintén fontos megemlíteni, hogy sok zsidó szülő, az antiszemitizmustól való félelme miatt nemcsak eltitkolta származását, hanem gyermekét más csapatok szurkolóivá próbálta átnevelni. Továbbá, ahogy arra Hadas Miklós szociológus korábbi, az FTC-MTK örökrangadót taglaló cikkében rámutat: „a stadionok közönségének életkora és társadalmi összetétele időközben alaposan megváltozott: a korábbi népes, vegyes társadalmi összetételű és életkorú szurkolótábor helyébe fokozatosan egy kisebb (tehát föltűnőbb), erősen megfiatalodott és társadalmi összetételében alacsonyabb státusú, azaz számos tekintetben radikálisabb publikum lépett.”
A Rendszerváltás Utáni Kihívások és a "Nem Létező" Szurkolók Mítosza
A nézőszám csökkenése (ami a magyar labdarúgás egészét is jellemezte) tovább folytatódott a rendszerváltozás után, az MTK a sikerek ellenére sem tudott tömegeket megmozgatni. „Ebben közrejátszott az is, hogy a klub sikerei felerősítették az ellentáborok szurkolóink iránti gyűlöletét, mely változatosabbnál változatosabb lelátói performanszokban nyilvánult meg gázkamráról, Auschwitzról énekléssel, vonatos koreográfiákkal, néhol lelátói atrocitásokkal is. Ez szintén sok jóérzésű szurkolót távolt tartott a lelátóktól” - jegyezte meg Pandzarisz. Kiemelve, hogy az 1990-es évek közepétől napjainkig más-más néven és tagokkal ugyan, de folyamatosan működik az ultrákat tömörítő szervezett szurkolói csoportosulás is. Az MTK új kabalaállatát, a libát pedig annyira féltik a kék-fehérek, hogy ebbe a cikkbe sem engedték el.
A "MTK-szurkolók nem léteznek" Közhely Eredete
Mi a helyzet az alapvetés másik részével, a közhellyel, hogy MTK-szurkolók nem léteznek? Nos, ahogy azt Pandzarisz kifejtette, ez a frázis soha nem volt a köztudatban, egészen a Trollfoci megjelenéséig, és az elterjedése abszolút ezen oldal ténykedésének „köszönhető”. Mint mondta, eleinte az MTK-szurkolók nem léteznek, majd MTK-ultrák nem léteznek „poén” volt rendszeresítve oldalukon, mely azonban már annyira fáradt és unalmas volt, hogy ők is felhagytak vele. Viszont nyilván a több százezres követői bázis miatt - akiknek nagy része életében nem járt még magyar focimeccsen - a köztudatban maradt. „Tényszerűen nem igaz az, hogy alacsony volna a nézőszámunk, a legnagyobbakkal nem tudjuk csak felvenni a versenyt ebből a szempontból, sok más, a miénkhez hasonló nézőszámokat hozó klubot megkímélnek ettől a fáradt poéntól” - fejezte be gondolatait Pandzarisz.
Egy más nézőpontból vizsgálta a kérdést Bodrogi, szerinte nem a magyar foci színvonala miatt van kevés néző. Két okot lát a háttérben: az egyik, hogy Magyarországon nem alakult ki az, ami más országokban igen, nevezetesen, hogy a mérkőzés mögött komoly körítés van. A másik a nézőtéri légkör. „Az Magyar Labdarúgó Szövetség minden év elején meghirdeti a nulla toleranciát, ehhez képest büntetlenek maradnak vagy nevetséges büntetésekkel szankcionálják a nézőtéri rendbontásokat. Nincs olyan meccs, ahol ne szidnák az MLSZ-t, ne cigányoznának. Érthető, ha egy szülő nem viszi ki ilyen körülmények közé a gyerekét” - jegyezte meg.
Súlyos Esetek és a Közösség Reagálása
Elítélendő jelenteknek lehettek szemtanúi, akik kilátogatottak az MTK Budapest - Siófok másodosztályú mérkőzésre. Antiszemita rigmusok, fenyegetőzés, verbális és fizikai támadás - így zárult a mérkőzés a Hungária körúton. Az MTK Budapest hivatalos közleményben határolódott el a történtektől: „Az MTK Budapest vezetésének tudomása van arról, hogy a szombati MTK Budapest - BFC Siófok NB II-es labdarúgó mérkőzés után a vendégszurkolók egy csoportja antiszemita, gyűlölködő rigmusokat skandálva fenyegette meg drukkereink egy részét, és a beszámolók alapján a verbális mellett fizikai támadásra is sor került. A stadion 1-es kapujánál történteket megengedhetetlennek tartjuk, klubunk eddig és ezek után sem fogja csendben eltűrni az ilyen jellegű viselkedést, amelynek nincs helye sem a futballpályákon, sem a közéletben. Kiállunk a megsértett, megbántott és megfenyegetett szurkolóink mellett, számukra pedig minden jogi és egyéb jellegű segítséget megadunk az ügy során, és határozottan fel fogunk lépni annak érdekében, hogy a történtek a lehető legalaposabban kivizsgálásra kerüljenek.”
A DVTK és Varga Énok Esete
Egy pozitívabb példa a sportszerűségre és az emberi gesztusra is akadt a közelmúltban. A DVTK tulajdonosa, dr. Magyar Mátyás meghívta az MTK-szurkoló kisfiút, Varga Énokot és szüleit, valamint Énok minden MTK-s csapattársát Diósgyőrbe, a DVTK egyik soron következő hazai mérkőzésére, amit ők el is fogadtak, a történet így pozitívan zárulhat - adta hírül a Diósgyőr a közleményében. Az esetről Kuznyecov Szergej, a DVTK vezetőedzője, Varga Béla, Énok édesapja és Senkó Zsombor nyilatkozott.
„Mindenekelőtt szeretném felmenteni Senkó Zsombort és a csapatot, az én kérésem volt, hogy ne engedjék gólt lőni a kezdőrúgót, ő csak eleget tett ennek a kérésnek - nyilatkozta Kuznyecov Szergej. - Ha bárki azt szeretné, hogy a DVTK partner legyen egy jótékonysági, vagy egy születésnapos akcióban, akkor az a minimum, hogy előzetesen tájékoztatnak bennünket róla. Itt ez nem történt meg. A véleményem az, hogy egy ilyen akcióval kellemetlen helyzetbe hozzák a másik csapat játékosait, szakmai stábját és szurkolóit is. Képzeljük ezt el egy Diósgyőr - Nyíregyháza, vagy egy Ferencváros - Újpest meccsen, nem életszerű, hogy egy hazai drukker lövését beengedi a vendégek kapusa. A döntésemet fenntartom, és ma sem döntenék máshogy. Ugyanakkor a klub meghívta őket egy hazai DVTK mérkőzésre. - Nem lenne szerencsés, ha megbélyegeznék emiatt. Ez nem egy eltervezett akció volt, spontán alakult így, az MTK egyik labdarúgója mondta Énoknak, hogy vigye végig a labdát.”
Dr. Magyar Mátyás, a DVTK tulajdonosa az elsők között hívott fel bennünket telefonon, hogy elhívjon minket Diósgyőrbe egy mérkőzésre, ahol elvégezhetünk egy kezdőrúgást és személyesen is találkozhatunk Zsomborral és a csapattal. Varga Béla, Énok édesapja hozzátette: „Természetesen köszönjük a meghívást, eleget fogunk neki tenni. Nincs bennünk harag. Azt szeretném, ha a történet pozitív végkimenetele is legalább akkora sajtóvisszhangot kapna, mint maga a sajnálatos eset.” Senkó Zsombor, a DVTK kapusa pedig így zárt: „Sajnálom az esetet, de mindent el fogok követni, hogy a megfelelő módon kárpótoljam Énokot. - Egy olyan ereklyét szeretnék neki szerezni, ami nem lóg minden kisfiú falán. Amikor megérkeznek Diósgyőrbe, személyesen fogom neki átadni. Várjuk szeretettel őt is és a szüleit is!”
A „Kilenc Dühös MTK Játékos” Sztrájkja (1971)
Nem ritka jelenség a futball világában, hogy egy csapat játékosai megbuktatják az edzőjüket. Megvannak erre a jól bevált praktikák. Ha például egy csapat zsinórban három meccset szándékosan elveszít 6-0-ra, akkor jobb helyeken a trénernek mennie kell. Nem volt ilyen egyszerű a helyzete 40 évvel ezelőtt az MTK játékosainak a Kádár-korszak önkényuralma idején, a tekintélyelvű klubvezetők virágkorában. Ezért amikor a kék-fehérek játékosainak egy csoportja meg akarta buktatni Palicskó Tibor vezetőedzőt, egyik fentebb vázolt megoldást sem választották, hanem egy mindmáig rendkívül szokatlan, az akkori viszonyok közepette már-már öngyilkossággal felérő útra léptek: sztrájkoltak.
Javában tombolt az uborkaszezon 1971 nyarán, amikor két héttel a bajnokság kezdete előtt, július 24-én az MTK elnökhelyettese, Bencsik János bejelentette, hogy fegyelmi tárgyalás lesz a klubnál, mert kilenc játékos (Becsei József, Dunai Lajos, Hajdú József, Kiss Tibor, Koritár Lajos, Oborzil Sándor, Sárközi István, Strasszer László és Török József) megtagadta a munkát, nem járnak edzésre, és mindenféle teljesíthetetlen követeléseik vannak a klubvezetéssel szemben. A részletekről semmit sem lehetett tudni, az illetékesek nem nyilatkozhattak, az újságok sem ír(hat)tak semmit, de annyi azért idővel kiszivárgott, hogy a „kilencek bandájának” leginkább Palicskó mesterrel van baja, az ő távozását követelik. A miértekről azonban a közvélemény nem értesülhetett, a Népsport (mint az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja) leginkább azzal foglalkozott, hogy pocskondiázza a játékosokat, és minduntalan felhívja a figyelmet a „sporterkölcs megszilárdítására”, továbbá próbálta azt sugallni, hogy a játékosoknak égbekiáltó anyagi követeléseik vannak. Később Végh Antal híres könyvében, a Miért beteg a magyar futball?-ban is gyakran citálja az esetet, mint „játékosuralom” elrettentő példáját.
Palicskó Tibor és Felesége Szerepe
Az első nagyobb csörte edző és csapata között akkor volt, amikor az együttes rangidős játékosát, Dunai Lajost (akit sokan Mészöly Kálmán után a magyar futballtörténelem második legjobb középhátvédjének tartanak) megszokott posztjáról feltolta visszavont centernek, majd fedezetnek, amit az akkori zuhanyhíradó szerint azért tett, mert valahogy ki akarta tenni a csapatból, de nem sikerült neki, hiszen Dunai minden poszton megállta a helyét. Hogy mi oka lett volna erre? Senki sem tudja, de azóta is tartja magát a mendemonda, amely szerint a csapatot nem is Palicskó Tibor irányította, hanem a felesége, Ilike. „Így van, nem is Palicskóval volt nekünk igazán bajunk, hanem a feleségével - mondta az FFT megkeresésére a „kilencek” egyike, Strasszer László. - Az a nő mindenbe beleszólt, a kezdőcsapat összeállításába, a taktikába, a prémiumelosztásba, mindenbe. Teljesen a fejünkre nőtt.”
Palicskó sokszor valóban furcsa edzői húzásokkal borzolta a szurkolók idegeit, a korabeli elemzésekben is kiemelik, hogy gyakran személyes szimpátia alapján döntött az összeállításnál a csapatérdek helyett, egy ízben saját fiát is a pályára küldte a 88. percben, mert az akkori törvény szerint NB I-es játékosokat nem lehetett elvinni katonának. Az 1970-71-es idény végén csaknem menesztették is, mert az MTK a csalódást jelentő ötödik helyen végzett, ám végül mégis maradhatott. Nem úgy, mint a csapat akkori egyetlen válogatottja, a balszélső Szuromi Antal. A mai napig tartja magát az a meggyőződés a szurkolók körében, hogy az ő eltávolítása adta meg az utolsó lökést a lázadáshoz.
„Nagyon nem szeretett engem a Palicskó, ezt már akkor éreztem, amikor a Képes Sport beválasztott az év álomtizenegyébe, és az ünnepélyes díjátadóra az Ifjúság Szállóba nem kísért el, hanem a pályaedzőt küldte maga helyett - mondta lapunk megkeresésére Szuromi Antal. - Neki mindig megvoltak a kedvencei, én azonban válogatottként sem tartoztam közéjük. Gyakran csinálta azt, hogy jó korán elküldte melegíteni az én posztomon játszó Kottánt, hogy ezzel is idegesítsen, aztán beküldte az utolsó pár percre helyettem, és ugyanannyi prémiumot adott neki. Egy Graz elleni KK-meccs után nem bírtam tovább, és rákérdeztem a miértre. Azt mondta, azért hozott le a végén, mert nem mozogtam elég taktikusan… Persze a cserém meg majdnem több prémiumot kapott, mint én. Ekkor felkerestem Ligeti Lászlót, a KPVDSZ (Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete - a szerk.) elnökét, aki élet-halál ura volt akkoriban, hogy szeretnék eligazolni, engedjenek el az Egyetértésbe. A kérdés lényegében az volt: Palicskó vagy én. Őt választották. Miután tehát az edző kikezdte, illetve elüldözte a csapat két legnagyobb sztárját, a többiek cseppet sem érezték magukat biztonságban, és meghirdették a sztrájkot.”
A Sztrájk Következményei és a „Revolveres” Tárgyalás
Az MTK engedélyt kapott az MLSZ-től, hogy az átigazolási határidőn túl is új játékosokat szerződtessen (hiszen pontosan a keret fele nem volt bevethető), a klub fegyelmi bizottsága pedig mind a kilenc játékost eltiltotta egy évre. Így érkezett el az augusztus 8-i nyitómeccs a bajnokságban, amelyen az MTK lényegében a B-csapatával felállva (a kilenc eltiltott közül hét állandó kezdő volt) 2-0-ra kikapott az Egyetértés otthonában. Aztán jött egy újabb vereség az Újpesti Dózsától (0-1), majd a Haladástól (0-3), így három forduló után pont nélkül állt a csapat, ezt pedig nem nézhette tovább a vezetőség, és tárgyalásokat kezdeményezett.
A szurkolók minderről semmit sem tudhattak, csupán a színpadias végeredményt láthatták: a játékosok augusztus 25-én nagy bocsánatkérések közepette elismerték „vétkeiket”, minden felelősséget magukra vállaltak, és újra játékra jelentkeztek. Valójában mindannyiukat komolyan megzsarolták, örökre szóló eltiltással fenyegették. A nyilvánosság előtt persze megtörtént a nagy összeborulás, a tékozló fiúk visszataláltak az atyai kebelhez, aki elnézte nekik „ifjúkori eltévelyedéseiket”, eltiltásukat felfüggesztette. Csakhogy pályára mégsem léphettek, mert most már az MLSZ ragaszkodott az eltiltásukhoz, így továbbra is jöttek szép sorban a vereségek. Úgy tűnt, az MTK-t nem lehet megmenteni a kieséstől, tíz forduló után mindössze három ponttal állt a tabella utolsó helyén. Ekkor megkegyelmezett az MLSZ is, és november 7-én, a 11. fordulóban a Videoton-MTK meccsen már legjobb csapatával állhatott fel a kék-fehér együttes, sikerült is pontot szerezni (1-1), a tavasszal pedig ismét lehengerlő MTK-t láthatott a közönség. A csapat, amely az ősszel csupán hat pontot gyűjtött, az idény végén 22 pontjával simán bennmaradt a 13. helyen. Palicskó Tibort az ominózus idény végén menesztették, 1983-ban azonban újabb két évre kinevezték az MTK edzőjévé.
Strasszer László, a „kilencek” egyike így emlékezett vissza: „Próbálok a szépre emlékezni abból az időszakból, arra, hogy a csapat reménytelen helyzetben volt, amikor visszatértünk, és parádésan futballoztunk tavasszal. Előtte nehéz napokat éltünk át, Szuromi távozása után pattanásig feszült volt a helyzet. Fiatalok voltunk, talán meggondolatlanok is, abban az időben ördögtől való dolognak számított még csak kiejteni is a sztrájk szót a szánkon. Sosem feledem, amikor tárgyalni hívtak minket a vezetők, és Miklós János, aki az SZTK (Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja - a szerk.) vezérigazgatója volt, továbbá az MTK elnökségi tagja, kezdésnek kirakott az asztalra egy revolvert. »Ha maguk revolvereznek itt velünk, mi is revolverezhetünk« - mondta.”
Hajdú József a sztrájk személyes következményeit is felidézte: „Emiatt nem mehettem a müncheni olimpiára, mert Beckl Sándor elvtárs, az OTSH elnöke azt mondta, hogy aki sztrájkol, az méltatlan a szocialista sporterkölcshöz, így nem lehet olimpiai résztvevő. Mindenféle hazugságokat írtak rólunk az újságok, és nem mondhattuk el az igazunkat, nem állhattak velünk szóba, egyedül Barcs Sanyi bácsi állt ki mellettünk, aki akkor az MTI vezetője volt. Szó sem volt arról, hogy mi nyugati sztárgázsit akartunk volna, nekünk csak a Palicskó házaspárral volt bajunk. Még nyaralni is csak velük mehettünk, és még azért is megszidtak minket, ha a nyaraláson nélkülük énekeltünk, egyik csapattársunk pici gyermekét pedig csúnyán leordították, mert nem ette szépen a spenótot. Egyszerűen elegünk volt Ilike asszonyból, aki ha a lilára azt mondta, hogy piros, akkor pirosnak kellett látnunk.”
Szuromi Antal kiegészítette a képet: „A mai napig nem értem, miért pikkelt rám Palicskó, a csapattársaim szerint egyszer beszóltam a feleségének, nem emlékszem erre, de elképzelhető. Már az Egyetértés játékosa voltam júliusban, amikor hallottam a »kilencek lázadásáról«. Utóbb sokan vádoltak azzal, hogy az én távozásom miatt tört ki a vihar, de nekem legfeljebb annyi közöm van a dologhoz, hogy személyemben az öltöző egyik vezéralakja távozott, így a fiatalabbak azt érezhették, kicsit magukra maradtak, és féltek, hogy ha engem el lehetett üldözni, akkor ők sem számíthatnak semmi jóra. Sok sérelmet kellett elszenvednünk Palicskótól és különösen a feleségétől, még a magánéletünk sem volt szent, a házaspár még a lakásunkra is rendszeresen kijárt ellenőrizni minket. Nekem különösen az nem tetszett, hogy Ilike asszony állította össze a csapatot, hiszen mi más magyarázná, hogy a pénteken meghirdetett kezdőhöz képest vasárnap mindig mást mondott az edző, egy női kézírással írt papírról olvasva fel a neveket. Mindezek ellenére, ha én még ott vagyok nyáron, lebeszéltem volna a srácokat a sztrájkról, hiszen nem mérték fel, kikkel állnak szemben.”
Jelenlegi Helyzet és Jövőbeli Kihívások
Az MTK-szurkolók léteznek, de a közönség többsége hatvanon fölüli és harmincon aluli. Ahogy egy sokkal inkább dühös, mint kétségbeesett MTK-drukker írta a csapat kiesésekor: ilyen játékosállománnyal nem lett volna szabad kiesni. Jöttek is az elméletek, miszerint a csapattal már alig-alig foglalkozó klubtulajdonos Várszegi Gábor akarta, hogy kiessen a csapat. Vagy hogy a játékosok tippmixelték el a szezont, mivel annyira, de annyira keveset keresnek. Vagy hogy nem engedik el a játékosokat, és ők így álltak bosszút.
Az egyik közellenség, mint kiderült, Domonyai László. Hiába mondta azt a kiesés után, hogy azokkal a játékosokkal kell visszajutni, akikkel kiesett az MTK, ez aligha fog sikerülni. Az NB I.-es és NB II.-es csapat negyven játékosából 25-28 marad. Még rosszabb a helyzet, ha az NB I.-ben stabilan játszó 15 játékos sorsát nézzük meg: közülük csupán heten maradnak. Egy Hajdúdöszörményből igazolt félkész játékoson kívül lényegében senki sem érkezett a klubhoz. A tulajdonos a szezon előtt megmondta, árulja el a klubigazgató, hogy csak olyan légiós jöhet, aki nem keres többet kétezer eurónál, ami nagyjából 540 ezer forint. Ilyen kevés pénzért viszont senki nincs, aki elhagyná az otthonát, és egy picit futballozni is tud. A magyar légiósok zöme minimum 4-5 ezer eurót kap.
A légiósok és egyéb igazolások elmaradásánál is nagyobb baj, hogy Várszegi Gábor, aki nélkül ma már nem lenne MTK, Domonyai László szerint is nem biztos, hogy tulajdonos marad. Az akadémiai rendszer lényegében kudarcot vallott. Ma már majd’ mindegyik NB I.-es magyar csapatban játszik MTK-s, a klub a közvetlen riválisait erősíti, holott az akadémiai rendszer eredetileg arra volt kitalálva, hogy külföldre kerüljenek a játékosok jó pénzért. Az MTK most ott tart - a kilencvenes években kezdődött Várszegi-korszakban először - hogy nem tudni: lesz-e pénz a szezon befejezésére. Már arra sincs 70 millió forint, hogy NB III.-ban elindítsák a tartalékcsapatot. Három, nem túl erős mentőövet említ Domonyai: egy MTK-s tulajdonban lévő kazincbarcikai pálya, az anderlechtes ex-MTK-s Juhász Roland, valamint a liverpooli volt MTK-sok eladását. A klub volt játékosainak eladásából a klub is részesedik.
A másik közellenség maga a csapat edzője, azaz szakmai igazgatója, a 71 éves Garami József. Élete legjobb szerződését csinálhatta volna egy meg nem nevezett féllel, ha elfogadja a négy évre szóló ajánlatot, de ő mégis az MTK-t választotta, mert vissza akarja vezetni a csapatot az NB I.-be. Senki ne számítson az NB II.-ben arra, hogy diadalmenettel kezdenek, és azzal fejezik be az idényt, de itt kijavította magát: reméli, mégis diadalmenettel zárnak. A nyugati csoport erős, lesznek botlások. Garaminak is nekiesnek, öreg és fiatal szurkolók egyaránt: hogy van az, hogyha egy csapat kiesik, akkor a szakmai vezetés nem vállalja a felelősséget. És a játékosokat sem kímélik. Tischler Patriknak például, így Garami, már a második, harmadik meccsén bekiabálták, hogy mit keresel itt, falábú.
