A Dunaújvárosi Labdarúgás Krónikája: A Sztálinvárostól a Dunaferr Bajnoki Címéig

Nincs még egy bajnokságot is nyert klubja a magyar futballtörténelemnek, amelynek története olyan tiszta lenyomata lenne a kor politikájának, mint a dunaújvárosiaké. A dunaújvárosi labdarúgás története szorosan összefonódik a város, egykori nevén Sztálinváros, születésével és fejlődésével.

A kezdetek: A város alapításától az első futballpályáig

1949 novemberében a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége döntést hozott egy új, gigantikus vaskohászati kombinát és a hozzá kapcsolódó lakótelep felépítéséről. A kezdetben Mohács környékére álmodott beruházásnak a megromlott magyar-jugoszláv kapcsolatok miatt új helyszínt kerestek, így esett a választás a Mezőföldi-plató szélén álló településre.

A szocialista tervgazdálkodás első ötéves tervének kiemelt beruházásaként kezelték "a Duna 1582. folyamkilométerénél" felépítendő vasművet, valamint a kiszolgálására létesítendő várost, a kivitelezésük 1950. május 2-án megkezdődött. Az első, alapozáshoz megásott árkokkal szinte egyidőben hasítottak ki egy futballpályányi földdarabot a mai Barátság városrészben. Majd hozzákezdtek a Központi Sporttelep építéséhez. Dunapentele a boldogabb időkben nagyközség volt a Duna jobb partján, nevét Szent Pantaleonról kapta. A II. világháború után 3949 polgár élt a helységben.

Dunaújváros sportja azokban a napokban fogantatott. Dunapentelén már 1950 őszén létezett egy futballcsapat, amely a járási bajnokságban szerepelt. A Gyárépítő Nemzeti Vállalat Sportköre az építkezés első sportegyesülete volt, amely szakszervezeti keretek között működött. Már a kezdeti időszakban szépen szerepelt a csapat, 1950-ben az egyfordulós megyei II. osztály sárbogárdi csoportjában tíz csapat közül a harmadik helyet szerezték meg a dunapenteleiek. Az ideiglenes sportbizottság sakk, torna, labdarúgás és atlétikai szakosztályt irányított, működtetett.

Az Új születik című nyitó írás feleleveníti a város sportéletének hajnalát is: 1951-ben már rendszeresen sportoltak a vasmű és a város építői. Ugyancsak 1951-ben 2000 dolgozó szerzett MHK-jelvényt, és két sportegyesület is hívogatta a sportolni vágyó fiatalokat: a Sztálin Vasmű Építők, meg a Sztálinvárosi Vasas. Dunaújváros sportjának ez a két őse, amelyek azonban egy szülőhöz kötődtek: az épülő Dunai Vasműhöz.

A klubnevek változásai a politikai széljárásban

A város és a futballklubok nevei hűen tükrözték a kor politikai változásait. Gerő Ernő 1951 őszelőjén javasolta Rákosinak, hogy az iparkomplexumot Sztálinról nevezzék el. Ennek fényében 1951. november 7-én Sztálinvárosra változtatták át Dunapentele és Sztálin Vasműre a Dunai Vasmű nevét. A későbbiekben is gyakoriak voltak a névváltoztatások:

1961-ben Dunaújvárosi Kohász SE-re keresztelték a klubot, a város pedig Dunaújvárosra változtatta a nevét. Az 1952-ben alakult, akkor még Sztálin Vasmű Építők létrejött csapat egy évvel később, már Sztálinvárosi Vasas SK néven be is mutatkozhatott az élvonalban, de a szezon végére ki is estek. Egyébként már az ötvenes évek előtt is volt futball élet a városban - Dunapentelei KSK néven létezett egy egyesület, de ez nem számított a dunaújvárosi csapat jogelődjének.

Az első NB I-es évek és Kotász Antal

1951-ben már megalakult a Dunaújvárosi Vasmű Építők SE, majd a Dunaújvárosi Kohász jogelődje, a Dunapentelei Vasas is. Az év őszén felsőbb utasítás alapján hozzáláttak egy labdarúgócsapat megszervezéséhez is. A játékosok adminisztrációs átigazolásával Sztálinvárosba érkeztek a labdarúgók, többek között a Budapesti Bástyából, a Budapesti Dózsából, a Csepeli Vasasból, Szegedről. A létrehozott csapatot az NB II-be sorolták be. A kimondott cél az NB I elérése volt. Ez sikerült is: a Sztálini Vasmű Építők osztályozón jutott fel az első osztályba.

A Vasas az Eszperantó úti ideiglenes pályán játszott mérkőzést. A városban vendégeskedett a helsinki olimpiára készülő labdarúgó olimpiai csapat is. A köztudatba ivódott sztereotípiával szemben a többségük nem internált, köztörvényes elítélt vagy gulagos fogoly volt, ráadásul sok fiatal a grandiózus munkálatok befejeztével is a városban maradt. Az NB II Közép csoportjában vitézkedő alakulatba Bagoly Bertalan, Bosánszky Jenő, Hegedűs I András a Bp. Bástyából, Fábián Zoltán, Fejes László, Krasznai László, Sólyom János, Szigeti Ferenc a Bp. Dózsából, Lennert Ferenc, Cserjés István, Vad István a Bp. Honvédből, Nagy II István a Csepeli Vasasból, Ullmann István a Bp. Vasasból, Hegedűs II Ferenc a Soroksári Textilesből, Petyánszky Géza a Bp. Gyárépítőkből, Kapitány Ernő Győrből, Király Árpád, Kotász Antal, Ladányi László Szegedről, Csapucha Mátyás Tatabányáról, Csepregi János Dorogról érkezett.

A hiteles képalkotás érdekében tisztázzuk, hogy Nagy II bajnok volt a Csepellel, 1948-ban egyszer a nagyválogatottban is pályára lépett, Bosánszky és Hegedűs I 1951-ben a Bástyával bajnoki trónusra ülhetett, s mindketten B válogatottak lehettek, míg Cserjés 1950-ben kétszer is aranyérmet zsákmányolt a Bp. Honvéddal. Elsősorban nem gazdasági, hanem politikai presztízskérdés volt a Duna mentén NB I-es csapatot működtetni, elvégre a kenyér mellé cirkusz is kellett a plebejusoknak és irodistáknak.

1953. március 15-én 5000 néző követte figyelemmel a “sztálingrádiak” (Csapucha - Sólyom, Kovács, Ullmann - Ladányi, Bosánszky - Szigeti, Fejes, Halmai, Bédi, helyette Király, Hegedűs) debütálását a legelőkelőbb klasszisban. A 25. percben Szigeti Ferenc kapásból bombázott Gellér kapujába (Sztálin Vasmű Építője 1953. március 17.), egalizálván Hidegkúti Nándor találatát. A történelmi gólt tehát Szigeti könyvelte el, a 4:1-es győzelmet viszont az “államvédelmisek”. Augusztus 1-jén bravúrt hajtott végre az Építők, bekerült a Béke Kupa elődöntőjébe. Azon a szombaton 18000 csodálkozó csepeli előtt 1:0-ra megverte a Bp. Kinizsit. (Az FTC “fedőneve” volt). A győztes akciót Király fejezte be a 40. percben.

Kotász Antal, az 1929. szeptember 1-jén született futballista személyében tiszteljük az első sztálinvárosit, aki bekerült az A válogatottba. 1954. szeptember 19-én játszott először az Aranycsapatban, amely 93 000 drukker előtt 5:1-re legázolta Romániát a Népstadionban. Hajszálon múlott az ügy, miután sorozatos fegyelmezetlenségei miatt Bakó Béla kapussal és Hegedűs Andrással együtt eltiltotta a házi fegyelmi bizottság. Ehhez képest szűk hat hónap múlva bemutatkozott Sebes Gusztáv együttesében, röviddel később pedig a Bp. Honvédhoz igazolt. A magyar labdarúgó-válogatottban 1954. szeptember 19-én a Románia ellen 5-1-es magyar sikert hozó barátságos mérkőzésen kapott először lehetőséget, a szövetségi kapitány Zakariás József helyett hívta meg a nemzeti együttesbe. Kotász 1954-től 1961-ig 37 találkozón húzta magára a címerest mezt - Puskás oldalán 9 alkalommal szerepelt a válogatottban -, gólt nem szerzett.

A Kohász-korszak felemelkedése és hullámvasútja

A labdarúgás egyre népszerűbb volt a városban, fokozatosan nőtt a mérkőzésekre kilátogató szurkolók száma is. Felkerült Dunaújváros már ezekben az években az ország sport térképére, ezt támasztja alá az is, hogy 1951 elején a magyar ökölvívók, asztaliteniszezők és súlyemelők legjobbjai is bemutatót tartottak a városban.

A Dunaújvárosi Kohász SE bő évtizedig a drukkerek vágyálma volt csupán, míg Jávor Pál irányításával 1965-ben teljesült: a DKSE visszamesterkedte magát az NB I-be. 1971-ig bent tudott maradni, közben Palicskó Tibor a 8. helyig kormányozta sajkáját 1968-ban, mely a klubtörténet addigi legjobb pozíciója volt. Ért el a Kohász pár szép eredményt nemzetközi vizeken is, 1967-ben például 3:0-ra legyőzte a Sturm Grazot Stájerországban, 1:0-ra az Union Berlint, 4:2-re a Rot-Weiss Erfurtot odahaza. A korabeli alapformáció: Aczél - Formaggini, Oláh, Csepecz, Ruppert, Borsányi, Végh, Csörgő, Mártha, Kiss, Földi.

A Képes Sport nagy ígéretnek tartotta a vecsési születésű Oláh Józsefet, az 1943-as évjáratú centerhalf ligaválogatottságig vitte. Kalandos gyermekkort mért a Mindenható az olaszos hangzású nevet viselő Formaggini Károlyra. Amikor szögre akasztotta futballcsukáját, 129 első ligás találkozójára és az azokon szerzett öt góljára emlékezhetett vissza büszkén. Említést érdemlő, hogy a Labdarúgás alkalmi brosúrája 1966-ban hivatalos klubszínnek a piros-kéket jelölte meg. Az 1966 és 1971 közötti NB I-es korszakban az alábbi tizenegy játszotta a legtöbb mérkőzést: Aczél 98 - Formaggini 143, Somogyi 69, Csepecz 72 - Ligeti 68, Ruppert 68 - Végh 74, Mihály 66, Mártha 103, Csörgő 92, Nagy F. A hetvenes évek második felében a Kohász megvetette a lábát az NB I-ben.

1971-től számítva öt évadot az NB I B-ben töltött, 1976-ban Palicskó Tibor vezényletével megnyerte a második ligát, és újfent jegyet váltott az élvonalra. Öt esztendő jutott neki a legjobbak futamán, 1978-ban szert tudott tenni a 7. helyre, legendáriumában korábban nem volt értékesebb pozíció. Lengyel Ferencnél többször senki sem viselte NB I-es mérkőzésen az egylet uniformisát, 177-szer öltötte magára, és a fellépésein 37-szer volt eredményes. A bajuszos labdarúgó a második, akit a piros-fehér sor delegált a válogatottba, viszont az első újvárosi, aki gólt szerzett nemzeti tizenegyünk dresszében, 1979. szeptember 12-én bevette Dusán Kéketi hálóját. A 39. percben elért találatával gyűrtük le Nyíregyházán Csehszlovákiát (2-1).

Az év decemberétől a csapatot már Dunaferr SE-nek hívták. Liftezés következett praxisában az I. és a II. liga között: 1986-ban feljutott, 1987-ben megbukott, 1988-ban visszakapaszkodott, 1989-ben “sikerült” megint kiesnie. Úgy tűnt, folytatja pendlizését a két szint között, aztán a DVSC-vel vívott osztályozót 1990 kora nyarán elrontotta (1-1, 0-1).

A Dunaferr legendás bajnoki címe és a hanyatlás

A rendszerváltást követően több magyarországi klub is anyagi gondba került, de szerencsére a dunaújvárosiakat ez nem érintette. Eközben a labdarúgó csapat a kilencvenes években a másodosztály élcsapatainak egyikének számított és a várva várt feljutás végül az 1997/98-as szezonban be is következett. Az élvonalban már az egykori Fradi játékos, Varga Zoltán irányította a gárdát, aki elhozta a Fraditól Dejan Milovanic-ot, Igor Nichenko-t és Zavadszky Gábort - ezzel a trióval gyakorlatilag a későbbi bajnokcsapat alapjait rakta le. De hiába a rekordot jelentő 5. helyezés, a szezon végét már Varga Zoltán segédje, Ebedli Zoltán vezényelte le, majd a következő szezonra Egervári Sándor lett a vezetőedző, akit a bajnok MTK-tól küldtek el.

Az 1999/2000-es szezonban az Egervári Sándor által irányított Dunaferr SE felért a magyar foci csúcsára, és mindössze 1 bajnoki vereséget szenvedve a magasba emelhették a bajnoki trófeát. Egervári irányításával a gárda meg sem állt a bajnoki címig, mindezt úgy, hogy a legtöbb szerzett- (máig rekordnak számító 79 gól) és a legkevesebb kapott gól (23) mellett csupán egyszer hagyták el vesztesen a pályát. A következő, 2000/01-es szezonban a BL-ben is kipróbálhatták magukat és a Hajduk Split ellen ugyan továbbjutottak, de a BL csoport kapujában a norvég Rosenborg 4:3-as összesítéssel búcsúztatta a gárdát. A címvédés ekkor már nem sikerült, mert a szezon végén a Fradi 2 ponttal többet szerzett, emellett a Zavadszky Gábor, Dejan Milovanovic, Orosz Ferenc hármas is távozott a gárdától. Összesen húsz idényt töltött a legjobbak közt.

Ugyan a 2001/2002-es szezont is Egervári irányította végig, de még 2001. októberében bejelentették, hogy a csapat stadionját rekonstruálják. Ekkor már Nichenko és Rabóczki is elhagyta a keretet és a bajnokság befejeztével elért 4. hely után Egervári Sándor visszament az MTK-hoz. Mire a 2002/2003-as szezon második felére elkészült a stadion, a Dunaferr csak árnyéka volt önmagának és a távozó bajnokcsapat alapjait és edzőjét már nem sikerült megfelelően pótolni és az új stadion átvételét követően a klub nem csak, hogy búcsúzott az élvonaltól, de ők voltak az elsők a magyar futball történelmében, akik az új stadion birtokba vétele után kiestek. Kieséskor a felnőtt labdarúgás megszűnt (a kft-nek nagy adóssága volt), de a Dunaújváros FC meg pont létrejött, hogy legalább másodosztályú csapata legyen a városnak. Megvették a Fót indulási jogát. Ezért nem jogutóda a Dunaújváros FC a Dunaferrnek. A Dunaferr színe piros-fehér volt, a DFC-é pedig arany-kék.

Újabb nehézségek és a jelen

2004-ben a csalódást keltő 16. lett a csapat - csak egy visszalépés miatt maradt bent - 2005-ben a 5., 2006-ban a 13. A 2006/2007 idényben Andics József és Piero Pini tulajdonos a feljutást tűzte ki célul, a csapat a szezon elején jól is szerepelt, azonban félév előtt Pini kilépett, így a klubnak a téli szünetben meg kellett válnia légiósaitól és drága játékosaitól, helyükre saját nevelésű fiatalok kerültek. Nagy meglepetésre a fiatalok az előkelő 6. helyen végeztek. Ennek ellenére a szezon végén Szepessy László vezetőedző helyére a korábban az FTC-nél dolgozó ifj. Albert Flóriánt nevezték ki.

A csapat célja a 2007/2008-as bajnokságban a dobogós helyezés megszerzése volt. Az újonnan kinevezett vezetőedző azonban hamar távozni kényszerült a csapat pénzügyi gondjai miatt, illetve a DFC ismét megvált légiósaitól. Szepessy László visszatért az őszi szezon hátralevő mérkőzéseire. 2007 novemberében a csapatot üzemeltető Kft. olyan határozatot hozott, mely szerint pénzügyi okok miatt visszalép a bajnokságtól, vagy eladja a csapatot. Végül sikerült megmenteni a csapatot, amely a 2008/2009-es bajnokságot is a másodosztályban kezdte, ott alsóházi helyen állt az őszi szezonban. A 2008/2009 bajnokságban aztán a csapat visszalépett, így a klub nem lépett pályára már a további mérkőzéseken. 2009 tavaszán szűnt meg a DFC anyagi problémák miatt. Így lett vége Dunaújvárosban a focinak.

1998-ban Dunaújvárosban, Pálhalmán megalapították a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesületet, amely a Fejér Megyei III. osztályban indult el. Később egyre többen álltak a csapat mellé és a keret, valamint a menedzsment is egyre profibb mentalitást mutatott. A PASE az évek alatt szépen jött felfelé és a 2013/14-es szezonban, a Nyíregyháza társaságában, az élvonalra hangolódhatott.

A bajnokcsapat jubileuma

A Dunaferr bajnokcsapat negyedszázados jubileumát ünnepelték pénteken a városi stadionban, ahol az 1999-2000-es aranyérmes játékosok és vezetők újra együtt idézték fel a klub labdarúgó szakosztályának történelmi sikerét. A Dunaferr bajnokcsapata ugyanis legendás lett nemcsak a városban, de országszerte is. Az esemény házigazdája és főrendezője dr. Dobos Barna a Dunaújváros FC ügyvezetője, moderátora Szirmai György volt.

Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő köszöntőjéből idézünk: „Ez a csapat nemcsak egy bajnokságot nyert meg, hanem egy egész várost töltött el hittel és büszkeséggel.” Kiemelte: „Bajnoknak lenni nem csak tehetség kérdése. A bajnoki cím mögött ott van a kitartás, az alázat, a munka, és mindenek előtt az összetartás. Az az erő, amelyet egy csapat a pályán, egy város pedig a lelátón épít fel.” Egervári Sándor, a legendás csapat mesteredzője is szólt az egybegyűltekhez: „Nagyon jó volt ez a találkozás a csapattal. Örömteli volt visszajönni közéjük, és felidézni azokat az élményeket, amit közösen sikerült egymásnak okoznunk. Én azt mondom, a legnagyobb érdem természetesen a játékosoké.”

Dr. Dobos Barna, a Dunaújváros FC ügyvezetője arról beszélt, hogy a helyi labdarúgó múlt ápolását már elkezdték pár éve, és reméli, hogy a bajnokcsapat példaként szolgál a mostani generációnak. „A bajnokok mindegyike azt mondja, hazajött. Tehát valami olyan mágia van itt a stadion környéken, ami életre szól.”

tags: #dunaujvarosi #elo #foci

Népszerű bejegyzések:

• Puskás Ferenc Stadion szerződései
• legendás magyar stadion
• Részletes információk OKJ képzésekről és focinevelésről
• A magyar csapat eredményei
• Zamárdi Petőfi SE 2013 tavaszi szezon