Az Elnemfogadott Országok Kihívásai és Útja a Futballelitbe

A labdarúgásban az "elnemfogadott" státusz számos formát ölthet: egykor sikeres nemzetek mélypontra jutása, vagy olyan országok tartós kudarca, melyek történelmi eredményeik ellenére képtelenek bejutni a legnagyobb nemzetközi tornákra. Elemzésünkben két európai futballnemzet, Németország és Magyarország példáján keresztül vizsgáljuk meg ezt a jelenséget, és azt, hogyan lehet kijutni a mélypontról, illetve miért nehéz az elitbe való visszatérés.

A német futball mélypontja és a változás kényszere

1998 és 2004 között a német futball legsötétebb éveit élte. Az 1998-as vb-n Horvátország búcsúztatta a válogatottat a negyeddöntőben, a 2000-es majd 2004-es Európa-bajnokságokon pedig a csoportból sem jutott tovább a válogatott. Bár 2002-ben világbajnoki döntőt játszottak a németek, de ez is leginkább a szerencsének, valamint Oliver Kahn remek kapusteljesítményének volt köszönhető. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a német erények - mint a küzdés, kitartás, jó fizikai felkészültség - nem lesznek elegendőek a jövőben. A változásra volt szükség, hogy a korábban elismert futballnemzet újra méltó helyére kerüljön a nemzetközi elitben.

A német futball forradalma: akadémiák és képzés

Mivel változásra volt szükség, 2000-ben a Német Futballszövetség (DFB) létrehozta a Német Futballigát, Werner Hackmann vezetésével, hogy felügyelje a profi Bundesliga első és másodosztályának versenyét, ráadásul a licencek kiadásának a jogát is megkapta. A liga döntéseinek leglényegesebbike, hogy az első két osztály minden csapatának akadémiát kellett létrehoznia, de a reform keretében még regionális tehetséggondozó központokat és utánpótlás Bundesliga-bajnokságot is létrehoztak. A nóvumot az ún. teljesítménycenterek létrehozása jelentette, melyben megfelelő mennyiségű fedett és szabadtéri pálya mellett minden szükséges infrastrukturális háttér és segítő szakember rendelkezésre állt. A németek módszeresen, az előre lefektetett elvek és célok szerint 520 millió eurót (kb. 160 milliárd forint) költöttek 2002 és 2010 között az akadémiákra, évről évre egyre növekvő hányadban.

Az akadémiai rendszerben az edzőképzésre is nagy hangsúlyt fektettek. Akadémiai edzővé csak minimum B-licenccel rendelkező edző válhatott. Az akadémiáknak kiosztott támogatások összege az edzői kar végzettségével is összefüggött, de a források biztosításával párhuzamosan növelték az edzőképzés és edzői továbbképző programok gyakoriságát. Ennek köszönhetően 2011-ben már 1200 edző rendelkezett Pro-, 5000 edző A-, míg 2500 edző B-licenccel, tehát majdnem 9000 edző rendelkezett garantált minősítésű edzői képesítéssel Németországban, derül ki A futballakadémiák 10 éve című kiadványból. A hvg.hu-nak nyilatkozó Danniel Memmert, a világhírű Kölni Sportfőiskola professzora szerint döntően a fiatal edzői réteg volt nyitott a változásokra, de mivel a kiélezett versenyben a klubok is mindig az ellenfelek előtt szerettek volna járni, alapvetően ők is pozitívan fogadták a változásokat. A Német Futballszövetség 2007-ben kezdett együttműködni a belga Double Pass belga tanácsadó céggel, mely folyamatosan auditálja a futballszövetséggel közösen kialakított „háromcsillagos” akadémiai osztályozó rendszerét, ami a fejlődést garantálja (A rendszerben a legjobban teljesítő akadémiák három csillagot kapnak, de van olyan, amelyik csillagot sem kap - szerk.). Daniel Memmert professzor szerint a legfontosabb a kritikai gondolkodás fenntartása és a rendszer további fejlesztése. „Most majd mindenki a mi rendszerünkből akar kiindulni, mindenki minket akar majd másolni, ezért elengedhetetlen, hogy tovább fejlődjünk” - jelentette ki a kölni sportegyetem professzora.

Az integráció szerepe a német sikerben

Az 1999-ben bevezetett német nemzetiségi törvény és az úgynevezett „50+1-es szabály” szintén segítette a német futball megújulását. A megújult német nemzetiségi törvény, a hosszabb idő óta Németországban tartózkodó bevándorlók és a bevándorlók gyerekei számára is megkönnyítette a német állampolgársághoz jutást, ami komoly befolyással volt a német futballra. A törvényi változtatásnak köszönhetően a Német Futballiga egyre több bevándorlót integrált a válogatottba és az akadémiai képzésbe egyaránt. A 2014-es világbajnoki győzelmet elérő német válogatottban játszott a török édesapától származó Mesut Özil, a tunéziai apától származó Sami Khedira, a Lengyelországban született Lukas Podolski és Miroslav Klose, a ghánai felmenőkkel rendelkező Jerome Boateng, a Macedóniában született és albán szülők gyermekeként napvilágot látott Shkodran Mustafi, illetve a norvég felmenőkkel rendelkező Benedikt Howedes. Jelenleg több mint 80 ország gyerekei futballoznak a német akadémiákon. A European Business School egyik kutatása szerint az akadémiákban nevelkedő fiatalok toleránsabbak, az ott pallérozódó bevándorló hátterű focisták nagyobb arányban azonosulnak a német kultúrával, mint az összetételüknek megfelelő kontroll csoport.

Fontos elem, ahogy a Német Labdarúgóliga a befektetéseit védi: egy 1999-es határozat szerint a sportegyesületek futballcsapatai önálló gazdasági társasággá alakulhatnak, de az egyesületnek mindenképp meg kell őrizni legalább a tulajdonjog 51 százalékát. A DFL annak érdekében döntött így, hogy pénzügyi befektetők ne vehessék át az irányítást a futballcsapatoknál. Ez a szabályozás tette lehetővé a szisztematikus, hazai játékosokra épülő építkezést, kizárva a klubok vezetéséből a játékostranszferekkel, valamint egyéb kereskedelmi jogokkal csak nyerészkedni kívánó befektetőket.

A reformok gyümölcsei: a válogatott felemelkedése

A változások már a 2006-os vb-n kezdtek érződni a német válogatott játékán. 2004-ben Rudi Völlert Jürgen Klinsmann és segítője, Joachim Löw váltották a kispadon, akik azzal az ígérettel érkeztek, hogy „teljesen kitakarítják a boltot”. A hazai rendezésű vb-n, melyet Németországban csak „nyári meseként” (Ein Sommermärchen) emlegetnek, a válogatott látványos, offenzív és dinamikus futballal rukkolt ki, olyan fiatalokkal, mint Lahm, Schweinsteiger és Podolski, akik az első fecskéi voltak a német válogatott „éraváltásának”. Klinsmannt a vb-bronz után még ugyanabban az évben Löw követte, aki nagyon gyorsan elkezdte beépíteni a 2009-ben U21-es világbajnokságot megnyerő csapat játékosai közül Neuert, Boatenget, Höwedest, Hummelst és Khedirát, valamint a már akadémiákon nevelkedett játékosokat, Thomas Müllert, Kroost, Schürrlét, Götzét, Kroost vagy éppen a vébét sérülés miatt kihagyó Reust. A válogatott sikereinek köszönhetően a Bundesliga-trénerek is egyre bátrabban nyúlnak fiatal játékosokhoz, és raknak rájuk egyre nagyobb felelősséget. A 2013-14-es Bundesliga-szezonban rekordszámú 17 éves játékos mutatkozott be. Van is kihez nyúlniuk, ugyanis úgy tűnik, hogy az akadémiák csak úgy ontják magukból a tehetségeket.

A magyar futball „elfogadatlanságának” okai: egy kudarc krónikája

Nem ebből a cikkből fog kiderülni, hogy egészen pontosan milyen szakmai okai vannak annak, hogy Magyarország 1986 óta mind a nyolc vébéselejtező-sorozaton elbukott. Válogatottszinten nem úgy működik a foci, hogy ha van pénz, akkor foci is van. Ha így lenne, egészen másként nézne ki a vébén résztvevő országok névsora. A mostani vébén részt vevő 32 ország közül 17-ben is alacsonyabb az egy főre jutó GDP, mint nálunk. Persze mögöttünk sok európai ország nincs, de azért Horvátország és Szerbia igen. Van persze az a pénz, amivel meg lehet venni a világbajnoki részvételt. Ez számunkra nem járható út, a focivilágbajnokság az egyetlen sportrendezvény, amire még az ilyen ügyekben igencsak ambíciózus Orbán Viktor is azt mondta egy rádióműsorban, hogy az az egyetlen sportesemény, amit nem tudnánk megrendezni.

GDP és futballsiker: ellentmondások

A gazdasági jólét nem mindig garantálja a futballsikert, ahogy az alábbi összehasonlítás is mutatja a magas GDP-vel rendelkező országok és FIFA ranglistán elfoglalt helyük között.

A vébérésztvevő országok közül Svájc áll a legjobban az egy főre jutó GDP-s összevetésben, a világon a 10.-ek. A 11. Hong Kong (142. hely a világranglistán) és San Marino (203. hely) jön, még simán ott lennének ilyen mutatókkal a világbajnokságon, ha ez kvalifikálna. A mostani vébén részt vevő 32 ország közül 17-ben is alacsonyabb az egy főre jutó GDP, mint nálunk.

Geopolitikai változások hatása a magyar esélyekre

Az kétségtelen, hogy az elmúlt 32 év európai politikai változásai rontottak a világbajnoki részvételünk esélyein. Amikor legutóbb kijutottunk, akkor még csak 32 ország indult az európai selejtezőkben, egyben volt a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia. Ez a 32 ország 12 helyért plusz egy kontinentális pótselejtezős lehetőségért küzdött, amit 86-ban be is húzott Skócia Ausztrália ellen. Olaszország címvédőként volt kint, így aztán Mexikóban a 24 résztvevő ország közül 14 volt európai, köztük mi. Négy évvel később még maradt a korábbi arány, Olaszország volt a házigazda, a többi 32 európai csapat 13 helyért ment. 1994-ben a kommunizmus kelet-európai összeomlása miatt már elkezdődött az átrendeződés: ugyan még volt szovjet és csehszlovák csapat (jugoszláv is lett volna, de őket kizárták a délszláv háború miatt), de már megjelentek a balti országok, Izrael is csatlakozott az európai selejtezőkhöz és Feröer is önállóan indult. A korábbinál öttel több, 37 csapat versenyzett a korábbinál eggyel kevesebb, 12 helyért. 1998-ban robbant igazán az európai selejtezőkön induló csapatok létszáma, már 49-en szálltak versenybe (volt szovjet tagköztársaságok, exjugó államok, Csehország és Szlovákia külön). És bár a világbajnokság mezőnyét megemelték 24-ről 32-re, de inkább a többi kontinensnek jutott a pluszból, hogy orvosolják az európai túlsúlyt. Az európai keret kivételesen 15-ös lett, de csak azért, mert Franciaország volt a házigazda. Azóta 13-mas európai kvóta van (ha Európában rendezik a vébét, akkor 14), és már több mint ötvenen indulnak a selejtezőkben. 2026-ra 48 fősre bővül a mezőny. De ettől csak kicsit javulnak majd az európai kijutási esélyek, mert a 48 helyből csak 16 jut majd Európának a mostani 13 helyett. És miközben igaz, hogy több ország lett, 1986 óta azért minden szomszédunk járt már világbajnokságon, az újak is, kivétel nélkül.

Történelmi örökség és jelenlegi helyzet

És még egy lista, ami mutatja, hol van a magyar foci valódi helye. Puskás Öcsink csak nekünk van, lassan másunk sincs. Viszont ilyen múlttal nem a semmiből kellett volna focit csinálni. Magyarország kétszer játszott világbajnoki döntőt, 1938-ban és 1954-ben. Meglepően kevés, mindössze 13 ország jutott el világbajnoki fináléba. A döntőt megjárt nemzetek között egyetlen egy sincs a magyaron kívül, amelyik zsinórban nyolcszor is elhasalt volna selejtezőn. Ezzel a negatív sorozattal most át is billent a mérleg, és már több vébéről maradtunk le, mint amennyin ott voltunk. A 32 résztvevő több mint fele eddigi történelme során kevesebbszer vett részt világbajnokságon, mint a magyar csapat. Mi kilencszer jártunk vébén, és most már 10-szer buktunk selejtezőben. Izland és Panama újonc lesza vébén, korábba még sosem jutottak ki. Hogy miért bukunk el mégis, azt évtizedek óta nyomozza a futballszakma, a politika és gyakorlatilag az ország teljes lakossága. A magyar edzőkben nem bízik már a szövetség, kevés oka is lenne rá, hiszen nemhogy topbajnokságban, de egyáltalán európai elsőosztályban sem maradt magyar szakember, csak Dárdai Pál irányít vezetőedzőként csapatot. Ő pedig inkább a Bundesligát választotta a válogatott helyet. Sajnos arról nincsenek statisztikai adatok, hogy a világbajnokságon résztvevő országok kormányai mennyi közpénzt költenek futballra.

tags: #elnemfogadott #orszagok #bajnoksaga

Népszerű bejegyzések:

• Bognár László vezetésével az FTC kézilabda
• a DVTK valódi jelentősége
• Az új nemzeti stadion
• Fedezze fel a futballcsapatok és a rajongás világát
• Információkezelés a kézilabda játékvezetésben