Zelk Zoltán: A költő, a futball és az Aranycsapat legendája

A magyar futball aranykora, az 1950-es évek eleje, tele volt felejthetetlen mérkőzésekkel és legendás játékosokkal. Az egyik ilyen emlékezetes összecsapás a Bp. Honvéd és az MTK (akkoriban Bp. Vörös Lobogó) között zajlott, ahol a végeredmény 9:7 lett. Ez a találkozó nemcsak a gólok miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert a pályán olyan sztárok mutatták meg tudásukat, mint Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor. A mérkőzés azonban más szempontból is érdekes, hiszen a korabeli magyar futball hangulatát, valamint a játékosok hátterét is megismerhetjük belőle. A futball, akárcsak az élet, tele volt váratlan fordulatokkal, és ez Zelk Zoltán, a költő életútjára is igaz volt. Költészetét át- meg átszövi a foci, levelezéseik, naplóik alapján baráti körében (Kormos István, aki labdarúgó volt, egyszer a Fradi első csapatában is játszott, Ágh István, Mándy Iván) kiemelkedő fontossággal bírt a labdarúgás.

A gólzáporos rangadó: Honvéd - MTK 9:7

Napra pontosan 66 évvel ezelőtt a világ akkori három legerősebb klubcsapata közül kettő csapott össze. A Honvéd - leánykori nevén a Kispest - addigra behozhatatlan előnyre tett szert, három nappal korábban a Vasas Izzó elleni 2:2-vel bebiztosította a bajnoki címét. Mint ahogy az MTK - merthogy hiába erőltették rá a kék-fehérekre Rákosiék a Vörös Lobogó nevet - ezüstérmét sem fenyegette veszély, így tulajdonképpen tét nélküli mérkőzéssé degradálódott a délelőtt 11 órakor, lehetetlen időpontban kezdődő összecsapás. A közönséget azonban nem lehetett becsapni, nem beszélve arról, hogy akkoriban - még fél évvel a megemészthetetlen berni világbajnoki döntő, a nyugatnémetektől elszenvedett 3:2-es vereség után is - a magyar futball ott trónolt a futballvilág tetején. A mérkőzést rejtélyes okokból a Ferencváros Üllői úti stadionjában rendezték, és amikor délelőtt tizenegy órakor Pósa János játékvezető sípjelére elkezdődött a meccs, még mindig ezrek szorongtak odakint a pénztáraknál.

A csapatok tartalékosan álltak fel. A Honvédból nemcsak a házi őrizetben sínylődő Grosics Gyula, hanem a sérült tartalékkapus, Faragó Lajos is hiányzott, így annak a Sántha Józsefnek kellett védenie, akinek ez volt az első, és mint később kiderült, az utolsó mérkőzése a Honvéd kapujában. És nem játszott a két sérült szélső, Budai II László és Czibor Zoltán sem. Ugyanakkor az MTK is nélkülözte két sztárkapusát, Gellér Sándort és Fazekas Árpádot, továbbá Zakariás Józsefet és Palotás Pétert. A kapuban Fecske István állt, csereként pedig Gál „Baba”, polgári nevén Ferenc szállt be Sándor Csikar helyett a 27. percben.

A csapatok összeállítása:

• Bp. Vörös Lobogó: Fecske - Kovács II, Börzsei, Lantos - Kovács I, Kovács III - Sándor, Kárász, Hidegkuti, Arató, Molnár.
• Bp. Honvéd: Sántha - Rákóczi, Lóránt, Kovács - Bozsik, Bányai - Machos, Kocsis, Tichy, Puskás, Babolcsay.

A mérkőzés eseményei és góljai

A Honvéd már a 3. percben gólt szerzett. Puskás észrevette, hogy Machos tiszta helyzetben van, nagyszerű keresztlabdát adott a szélsőnek. Machos az alapvonal közvetlen közeléből hét méterről erősen kapura lőtt, a labda a vetődő Fecskéről kipattant, és Tichy estében egy lépésről benyomta a kapuba. Két perccel később a kitörő Sándort a Honvéd védői felvágták. A 18 méteres szabadrúgásnak Hidegkuti futott neki, félmagas lövése a sorfal mellett a kapu közepén helyezkedő Sántha felé szállt, a kapus nem fedezte testével a labda útját, s a labda a hóna alatt a gólvonal mögé perdült.

A 7. percben Kovács II előreadta a labdát Kárászhoz, ő kiugratta Hidegkutit, a csatár lövése a kifutó és vetődő kapusról visszapattant, s a berohanó Sándor hat méterről laposan az üres kapu jobb sarkába helyezte a labdát. A 19. percben a Honvéd térfelének közepéről Hidegkuti Lóránt és Bányai között kiugratta Sándort, aki szélsebesen kapura tört, és 13 méterről félmagasan a bal sarokba vágta a labdát. A 24. percben Babolcsay átívelte a labdát Machoson, a szélső Kocsis elé adott, s Kocsis belsővel négy méterről a kapu jobb oldalába helyezte a labdát. A 16-os felé közeledő Sándort megtámadta Lóránt, és szándékosan beletalpalt a szélsőbe. Sándor a földre rogyott, kivitték a pályáról, s nem is tért többet vissza! A játékvezető nem állította ki a középhátvédet, csak szabadrúgást ítélt. A közönség hosszú ideig tüntetett, csak akkor csendesedett el, amikor Lórántot Palicskó Tiborral kicserélte edzője. Sándort ápolták, míg végül a 33. percben Gál Ferenc váltotta az ördöngös szélsőt.

A 32. percben Babolcsay beadásánál Fecske bent ragadt a kapuban, s Kocsis négy méterről nagyszerű csúsztatott fejessel a bal alsó sarokba küldte a labdát. Két perccel később már a Bp. Honvéd vezetett. Ismét Babolcsay lendült támadásba. Hátragurított labdáját Bányai előreívelte, Kovács III fejese nem sikerült, a labda balra Puskás elé pattant, és az összekötő négy méterről laposan a jobb sarokba vágta. 4:3 a Bp. Honvéd javára. A 36. percben Babolcsay lapos beadását a nagy lendülettel befutó Puskás az előrevetődő Fecske mellett három méterről a bal alsó sarokba lőtte. Ezután egyre inkább tapasztalni lehetett, hogy a Bp. Vörös Lobogó játékosai Sándor kiválása, valamint az eredmény váratlan alakulása miatt elkedvetlenedtek, s ennek újabb Honvéd-gólok lettek a következményei. A 38. percben Kocsis fordulásból a 16-oson belül szépen Puskás elé emelt, s a balösszekötő kapásból nagy erővel 12 méterről, félmagasan, a kapu közepe táján a hálóba bombázott. A 44. percben Puskás hosszú, tért ölelő átadással küldte támadásba Tichyt, a középcsatár kapura tört, s mintegy 12 méterről a kifutó Fecske fölött a hálóba küldte a labdát.

Ugyan Puskás bombájával a 48. percben 8:3-ra alakította az állást a Honvéd, de utána a feltámadó Vörös Lobogó - azon belül is az élete játékát nyújtó Hidegkuti - percei következtek. Az Öreg 8:4-re szépített, ezek után Puskás még bevágta a kilencedik Honvéd-gólt, de aztán egyre jobban kidomborodott a Bp. Vörös Lobogó játékosainak jobb erőnléte, a textilesek valósággal kapujukhoz szegezték ellenfelüket. Kárász egy és Hidegkuti két góljával a 81. percben már 9:7-re jöttek fel a kék-fehérek. A játék villanásszerűen változott, pillanatok alatt fordult a kocka. A csapatok merész fordulatokkal a védelemből támadásba mentek át.

A gólszerzők listája:

A mérkőzés hősei a csatárok voltak. Elsősorban Puskás, mert Öcsit évek óta nem láttuk ilyen ötletesnek, szellemesnek, vállalkozó kedvűnek. Nagy lendülettel, gyorsan, okosan játszott. A labda kezeléséről nem is beszélünk, mert annak mindig és változatlanul művésze. De egészen kiváló teljesítményt nyújtott Hidegkuti is, aki ellenállhatatlanul tört át az ellenfél védelmén, és tisztára játszotta magát, vagy „kész” gólhelyzeteket teremtett.

Még úgy is, hogy Puskás állítólag formán kívül volt, ráadásul egy kissé el is hízott huszonnyolcadik születésnapja felé közeledve. Meg is jelent a Népsport január elsejei számában Fekete Pál tollából egy írás, amely Jacques de Ryswick újságírónak a France Footballban publikált cikkét szemlézte. Fekete kolléga vette a fáradságot, és kiment a Honvéd egyik edzésére, hogy megbeszélje Öcsivel az idézett cikket. A riportból kiderül, hogy Puskás késve érkezik meg a tréningre, utána percekig susmorog Kalmár Jenő edzővel, majd speciális, külön neki előírt edzésmunkát végez. „Megígérem: mindent megteszek annak érdekében.” Ezzel a mondattal zárja Öcsi az interjút, az akkoriban szokásos önkritika-gyakorlás jegyében.

Zelk Zoltán: A költő, aki futballal lélegzett

Zelk Zoltán élete is tele volt váratlan fordulatokkal, ahogy a futballpályán a labda. A költő, aki a háború után a kommunista rendszer lelkes támogatója volt, majd az 1956-os forradalom egyik hangadója lett, az élet szertelen költőjeként írható le. Zelk Zoltán Érmihályfalván született, szegény zsidó kántor fiaként. Már fiatalon megismerkedett az irodalommal, versei erdélyi lapokban jelentek meg. Később Budapestre költözött, ahol csatlakozott a munkásköltőkhöz, majd a Nyugat második nemzedékének hatására a rímek és jambusok rabjává vált.

Könnyelműen hangoztatta kommunista hitét, ami miatt többször letartóztatták és Romániába toloncolták ki. Titokban visszatért Magyarországra, és két évig illegálisan élt. A harmincas években ismét letartóztatták, de az irodalom tekintélyes alakjai tiltakoztak mellette, így kiengedték. A háború után Zelk Zoltán az irodalom vezéralakjai közé emelkedett. Lelkesen dicsőítette Sztálint és Rákosi Mátyást, amiért Kossuth-díjat is kapott. Azonban amikor kiderült Sztálin valódi természete, és itthon is megkezdődött Rákosi személyi kultusza elleni kritika, Zelk is hangulatot váltott, és az 1956-os forradalom egyik leglelkesebb támogatója lett. A forradalom leverése után Zelket bíróság elé állították, és börtönbe zárták. Szabadulása után, amikor elvesztette feleségét és édesanyját, mély gyászba borult, és megírta a "Halott sirály" című költeményét, a magyar elégiaköltészet egyik legszebb darabját.

Élete ettől kezdve biztosítottá vált. Hangja elmélyült, bensőségesebbé vált, és politikamentes irodalmat írt. Emellett kiváló versesköteteket írt kisgyermekek számára. Mindig is lelkesedett a sportolókért, a futballmeccseken ugyanolyan otthonos volt, mint a lóverseny- és ügetőpályákon vagy a kártyaasztalok mellett. Zelk Zoltán életében ellentétes tulajdonságok keveredtek: lelkesedés és állhatatosság, műveletlenség és mély emberismeret, politikai szerepvállalás és személyes tragédiák. Mégis, mindenki szeretetre méltó, kedves embernek, okosnak és istenáldotta költőnek tartotta.

Az MTK elkötelezett szurkolója

Érmihályfalva, 1906. december 18.-Budapest, 1981. Zelk Zoltán költő, műfordító, prózaíró. A Nyugat harmadik nemzedékének, az Ezüstkor generációjának tagja. Huszadik századi líránk fontos képviselője, gyermekversek szerzőjeként is jelentős. 1952-ben megalapítja a Kisdobos gyermekmagazint, amelynek szerkesztője 1956-ig. Ahogy haladt előre Zelk pályája, úgy lett egyre erőteljesebben MTK elkötelezettségű sportrajongó. Sportszeretete egyszerre volt jó értelemben vett futballfanatizmus és mélyen gyökerező identitás. Zelknek jólesett az elismerés, éppen ezért tudatlan hálával szolgálta a hatalmat, mígnem elérkezett életében 1956, a katartikus felismerés pillanata. Ezt megelőzően érte őt Baumgarten-, Kossuth-, és József Attila-díj. Mégis élete legnagyobb megtiszteltetései között kezelte az MTK-hoz, igazi „családjához” való kötődését.

„Jó volt lilára fagyott arccal is ott ácsorogni a Hungária úti pálya huzatos tribünjén? Szép volt Orth labdaosztogatása, Braun Csibi lefutása, Molnár cselezése? Gyönyörű volt, ha az ellenfél hálójába akadt a labda?” Hangzott a költői kérdés, melynek megválaszolására elég Zelk MTK elkötelezettségét és futbalszeretetét alapul venni. Az Egy falusi futballpályán című versét azért választották stadionnyi fociversei közül, mert ez ragadja meg leginkább Zelk futballszemléletét: számára a játék, a fiatalság, a boldog gyermekkor metaforája volt ez a sport, amely nem hagyja öregedni az egyébként igen ingatag egészségű költőt. Meghurcoltatásáért kapott kárpótlásként fogta fel csapata egy-egy győzelmét, „mert van miért fizess, világ!”, s ilyenformán minden, ami a zöld gyepen történt, sokszoros jelentőségű volt számára.

Zelk saját életére is futballmeccsként utal a versben („S amikor ama végső sípszóra / a pályáról majd lemegyek, / ha csapzottan is, ha lihegve, / de mégis, mint a győztesek!”), amelyet sportemberként küzd végig, emelt fővel veszít, ha kell - csak szabályosan játszanak ellene. Mára szállóigévé lett Puskás válasza Zelk azon kérdésére, hogyan lehet, hogy „Öcsikém” labdái még csúszós pályán is rendre célba találnak: „úgy kell rúgni, Művészkém”. Igaz, a maga eszközeivel, de Zelk mindig is megpróbálta „úgy rúgni”. Költészetünk egyik jócskán alulértékelt alakja ő, aki a temérdek szenvedés közepette is sírig megőrizte humorát és láng nélkül lobogó szurkolói szívét. „Három éve a lelátón / higgadt kétségbeesésben / nézem, / ki nyeri a rangadót: / orvosom vagy betegségem?” - fogalmazta meg szurkoló című, elborzasztó sztoicizmussal megírt versében. Hitvallás ez a vers, elvágyódás egy tiszta, bűntelen és büntetlen gyermekkor máig eleven emlékei közé - ehhez az erőt adó szellemidézéshez volt szüksége Zelknek a focira.

Zelk Zoltán gyerekkori emlékei: A kapus

A fiatal Zelk az Üllői úton látott először gatyában ugráló felnőtt embereket. Apja egy nemzetközi találkozóra, a magyar-horvátra vitte ki. Később, ha a gyerekkorára gondolt, mindig kátrányszagot érzett, a fából összeácsolt lelátók kátrányillatát. A két válogatott döntetlenre végzett. A fiú páholyban ült, a B-középben, oda még Sárosi doktor, a legendás csatár is felintegetett. A spílerek közül egyedül Csikós Gyula, a hazaiak kapusa maradt meg az emlékezetében. Valószínű ez volt a legfontosabb. Zelk később is, hosszú éveken át úgy érezte, hogy van valami, amit akár az élete árán is meg kell védenie. Egy vonal a porban - eddig, és ne tovább! Magyar-horvát mérkőzésről azóta sem tudunk. Apát elhurcolták, Sárosi doktor valahol Itáliában integet.

A labdának azokban az időkben friss bőrszaga volt. A szer maga belsőből és külsőből állt. A gumibelsőt biciklipumpával kőkeményre fújták, a fűző - egy görbevégű tű - csak ezután jöhetett. Akármennyire gyűrte, gyömöszölte az ember, a labda soha nem lett igazán kerek. Azt mondták: tök vagy tojás. Zelk tízéves volt, amikor bekerült az első igazi csapatba. Kapusnak, pontosabban: pótkapusnak a kezdőcsapatban szereplő Kuthi II. helyett. Mészáros, a tánc- és illemtanár a falu NB II-es csapatában. Kuthi II. - egy szeplős, szőke gyerek - felvidéki akcentussal beszélt franciául, ezért aztán a tanár úr szerint jó kapus sem lehetett. Egy este Mészáros tizenegyeseket rugdosott neki, és ő egymás után megette a testcseleket. „Na, ki a jobb?!” Ezért a svindliért Zelk még sokáig szégyellte magát. Aznap este sokáig sírdogált Kuthi II. Megszégyenítették, méghozzá igazságtalanul. Mert a tizenegyest, amit Zelknek lőtt a tanár úr, kivédte volna ő is.

A háború után a vesztes országokból Belgiumba vitték a gyerekeket. Zelk az RAEC-ben, a Királyi Albert és Erzsébet Klub kölyökcsapatában kergethette a labdát. Neki Cornu úrnál, a csibék trénerénél kellett jelentkeznie. Edzőmérkőzést játszottak, szemerkélt az eső. Beállították a kapuba. A családhoz, ahol élt, vendég érkezett. Henrik, egy spanyol. A vőlegény. Aznap védett legjobban életében. Meg akart halni. Nem halt meg. Lezuhanyozott, Cornu úr késsel szedegette a bőre alól a salakot. Azután véget ért ez az aranykor. A gyerekek meghíztak, Zelk is hazamehetett. Vitte magával a térdvédőt, ezt akkor még nem ismerték a gödöllői kapusok. Gödöllőről már elvitték a premontreieket, de akik ott maradtak, fociztak tovább. Mészárosnak franciául köszönt Zelk, de a tánc- és illemtanár nem értette meg. Kiderült, hogy a tanár úr nem is tud franciául.

Kuthi II. Szobról járt be, ezután lett valami határkiigazítás, és a szeplős fiúcska a túloldalon maradt. A helyét egy még nála is szőkébb gyerek vette át, a kis Katona. Zelk pedig balszélső lett. Sírós gyerek volt Kuthi II. utóda is. Egy-egy potyagól után percekig zokogott. De nem vitás, hogy ő volt Gödöllőn a legjobb. Zelknek új szerelme támadt a hűtlen Lise után. Egy álomszép szőke lányka, Éva. De őt - milyen keserves a kamaszkor! - meg se merte szólítani. Akkor már újra bejárt a városba. Az Üllői útra, ahová annak idején elvitte apa. Nem a páholyokba, voltak állóhelyek is a B-középben, a szeparék alatt. Időközben apa csapatát is megtizedelte - mint mondták - a néphatalom. Betiltották a címert és a zászlót, elvitték a játékosokat.

Egy nap pedig, a Beszkárt-Előre ellen, köpcös öregember futott ki a gyepre. Csikós Gyula bácsi, a tizenegyszeres válogatott. Zelk maga gyári csapatba került. Később ez lett a Kinizsi-Húsos. Húst azokban az időkben ritkán láttak az emberek. A forradalom idején Zelk már nem futballozott. Lemerevedtek az izmai a hároméves katonai szolgálat alatt. Mégis felkereste őket, amikor a közbenjárását kérte a kis Katona. Cornu úr emlékezett rá, hogy is ne emlékezett volna a napra, amikor bicskával szedegette a bőre alól a salakot! A kis Katonát még aznap beállították a kapuba. Utána viszont nem mondtak semmi biztosat. Ő sem akart maradni, ez volt az igazság. Zelk csak fél évszázad után talált egy ilyen különvonatot. Aznap kétszáz kisdiák szorongott a tornateremben. Valamit el kellett mondani nekik. Valami nagyon fontosat. De mit! A lelátók kátrányillata elszállt. „A régieket? Hogy kik voltak, mit akartak? Csikós, Sárosi doktor? Cornu úr, Mészáros, Kuthi II.?” - vetődik fel a kérdés.

tags: #en #leszek #a #valogatott #kapusa #kapusa

Népszerű bejegyzések:

• Az egyesület céljai
• Részletes elemzés a Nantes-Lyon meccsről
• a spanyol U21-esek dominanciája
• Felfedezze a Villa Asta balinéz paradicsomát
• Amerikai foci labda