Ernst Galéria és a Kézilabda: Eleni Korani különleges útja
A nemzetközi hírű Ernst Galéria tulajdonosa a műkincspiac titkairól, a görög kézilabda-válogatott játékosaként elért sikereiről és az életét megváltoztató repülőútról mesél. A görög származású magyar műkereskedő, a nemzetközi hírű Ernst Galéria tulajdonosa, Eleni Korani életútja, mely a sportpályától a művészeti szektorig ível, számos tanulsággal és inspirációval szolgál.
Családi Gyökerek és Identitás
A mozgás ma is intenzíven jelen van Eleni Korani életében - pilates tornával tartja magát formában. „Nagyon nagy dolog, hogy ez a könyv a Csepel Repülőklub sok évtizedes tevékenységének egy részéről, az első negyven évéről megjelenhetett. Ez által emléket állíthatott annak a hatalmas és örömteli, sok-sok embert boldogító munkának, ami itt Csepelen zajlott.” „Ez így van, bár két eltérő történelmi helyzetről beszélünk.” Görögországban a második világháború után polgárháború dúlt, s abban a válságban végig benne foglaltatott a kérdés, hogy a menekültek mikor térhetnek haza; az ukrajnai háború végkifejlete nem látható. S az is jelentős különbség, hogy miközben a fiatal nagyszüleimet a Vöröskereszt Magyarországra menekítette, a család többi tagját szétszórták. Volt, akit Bulgáriába, volt, akit Lengyelországba vittek, sőt akadt, aki Taskentben kötött ki, s évekig, évtizedekig nem tudtak egymásról semmit. Most is szeretném elmondani, milyen hálásak vagyunk ennek az országnak, hogy befogadott minket. Az Ernst Galériával 2005-ben rendeztünk is egy kiállítást Köszönjük, Magyarország! címmel. A Vörösmarty téren azokat a fotókat mutattuk be, amelyeken a lesoványodva, sokszor betegen Magyarországra érkező görög gyerekeket örökítették meg 1948-49 körül.
„Az egész gyerekkorom ennek jegyében telt!” Eleni Korani helyzete annyiban kacifántosabb, hogy az ikertestvérével Szófiában születtek, mert a szüleik ott jártak egyetemre, ám hogy ne legyenek automatikusan bolgár állampolgárok, még három hónapos koruk előtt visszahozták őket a Fejér megyei faluba, Beloianniszba, ahol a nagyszüleik éltek. Ott nevelkedtek ötéves korukig, majd amint a szüleik visszatértek, Budapestre költöztek. Emlékezete szerint középiskolás koráig kérdés volt, mikor települnek vissza Görögországba, ez azonban ilyen-olyan okokból csúszott. Jött a rendszerváltozás, apukája vállalkozásba fogott, s végképp itt maradtak, miközben a rokonok, beleértve a nagyszüleiket is, hazaköltöztek.
A Kézilabda Pályafutás Kezdetei
Miért éppen kézilabdázni kezdett? Az iskolában a lányok két sportág közül választhattak. Eleinte atletizált, száz és négyszáz méteren, illetve távolugrásban jó eredményei voltak, ám közben kipróbálta a kézilabdázást is, és mivel közösségi ember, sokkal inkább vonzotta, hogy egy csapathoz tartozhat. A kétszeres bajnok Építők igazolta le. Roppant büszke volt rá, hogy ahhoz a klubhoz tartozhat, amelynek Kökény Bea a sztárjátékosa. Az ifiben Hajnal Józsi bácsi lett az edzője, a korosztályos bajnokságban nagy csatákat vívtak a Spartacusszal és a Fradival. Bár eleinte nem volt kulcsember, a kézilabdapályán is kamatoztatta sprinter adottságait; beállósként nemegyszer előbb ért vissza a saját hatosukra, mint a szélsőik és az átlövőik.
A magyar korosztályos válogatottnál nem került szóba a neve? Huszonhárom évesen kapta meg csak a magyar állampolgárságot. Addig görög útlevéllel utazott, amelybe bepecsételték, hogy „állandó magyarországi lakhatásra jogosult”. Volt is ebből kalamajka, amikor 1989-ben egy prágai tornára kaptak meghívást. Komáromnál a határőr feltartóztatta a buszukat, mert gyanúsnak vélte, hogy egy Bulgáriában született, Magyarországon élő, görög útlevéllel rendelkező lány a csehszlovák fővárosba tart...
Nemzetközi Kézilabda Karrier és a Görög Gyökerek Felfedezése
Önt nem vonzotta az óhaza? Tizennyolc éves volt, amikor az Építők kézilabdacsapatával sokadjára részt vettek a közép-olaszországi Teramóban megrendezett utánpótlástornán, a „kézilabda-olimpián”. Ott figyelt fel rá az egyik görög élklub, a Filipposz Veria képviselője; ez az a klub, amelynek férficsapata BL-meccsen már a Szegeddel is találkozott. 1992-t írtunk, s Eleni Korani a Karinthy Frigyes két tannyelvű gimnázium diákjaként az iskolájában oktató amerikai tanároktól kapott egy ajánlatot, hogy elutazhat sportösztöndíjjal önkénteskedni a barcelonai olimpiára. Óriási lehetőség volt, de ennél is jobban izgatta, hogy felkutassa a görög gyökereit, s még jobban megtanulhasson görögül, ezért aláírta a Veriához. Jól választott, az első évben bajnokságot nyertek, a görög válogatottal pedig bronzérmesek lettek Constantában a Mediterrán Játékokon. Később Magyarországra is ellátogattak egy nemzetközi tornára. Mindig emlékezni fog a pillanatra, amikor magára öltötte a nemzeti mezt; apukája sírt a meghatottságtól. Diaszpórában élőként nem tud nagyobb büszkeséget elképzelni, mint hogy a hazáját képviselje.
Átmenet a Sportból a Művészetbe: Az Ernst Galéria Megalakulása
Hogyan folytatódott a két görögországi évet követően a sportkarrierje? Az Építőktől azzal köszönt el, hogy görög orvosi egyetemre megy tanulni, s mellette kézilabdázik. Bajnoki aranyérmesként és külföldön élő görögként alacsonyabb pontszámmal is esélye volt a felvételre, s a szüleinek sem lett volna ellenére, ha orvos lesz. S bár hamisítatlan görög famíliaként náluk is a családfő akarata volt a perdöntő, ő sem kint maradni, sem orvosi egyetemre járni nem szerette volna. Ám abban is biztos volt, hogy húszévesen többet vár az élettől, mint hogy délután háromra edzésre menjen, hétvégenként pedig meccseket játsszon. Elkezdett dolgozni édesapja utazási irodájában, majd 1995-ben belépett az életébe a művészet. Egy éjszakai repülőúton - a beteg nagypapáját indult meglátogatni Szalonikibe - megismerkedett leendő férjével, az osztrák műtárgykereskedő Ernst René Wastllal, akivel aztán együtt alapították az Ernst Galériát Budapest szívében.
Az Ernst Galéria Sikeressége és a Művészet Filozófiája
Az Ernst Galériában beszélgetünk, amelyet 1997-ben nyitottak meg, s amelynek működéséhez több művészettörténeti szenzáció fűződik. Például az ő közvetítésükkel került Rippl-Rónai József Menetelő francia katonák című képe 2015-ben a párizsi Musée d'Orsay-be, s 2016-ban a hazai műkincs-kereskedelemben elsőként fizettek ki huszadik századi festményért kétszázmillió forintnál többet. Ezek az önök „olimpiai aranyérmei”? A műkincs-kereskedelemben és a sportban sok a hasonlóság: mindkettőnek megvan a maga hajtóereje, s egyik sem nyolcórás munka, sokkal inkább életforma. Ugyanakkor a versenyző nem a kívülállóknak akar bizonyítani, nem a tapsra vár, hanem önmagáért teljesít. A művészet ellenben olyan szellemi táplálék, amely nemcsak nekem ad, másokat is gazdagít. Mottóm: Támogatni. Inspirálni. Alkotni. És mindezt közösen: értünk! Szeretem és tisztelem a sportot, elvégre Görögország az olimpia bölcsője is, de azt hiszem, nagyon jól döntöttem, amikor a délután három órai edzések helyett egy egészen más utat választottam.
Nem tapasztaltam ilyen változást - mondta a görög származású magyar műkereskedő, a nemzetközi hírű Ernst Galéria tulajdonosa, Eleni Korani. - A műkincspiac olyan, mint a tőzsde, azzal a különbséggel, hogy a deviza- vagy értékpapír-ingadozásokkal ellentétben nem jelent azonnali reakciót a napi történésekre. Általánosságban senki sem toppan be hozzánk azzal, hogy rögtön szeretne befektetni. A vevőkörünk szofisztikáltabb, pontosan tudja, mit keres, s arról is van elképzelése, nálunk mit találhat meg. Tény, hogy a műkincsek adás-vétele olyan kereskedelmi szegmens, amelyben nincs leállás háborús helyzetben sem. A legrosszabb időkben, 1944 őszén is folyt a kereskedés. Huszonöt éves pályafutása alatt egyszer tapasztalt megtorpanást: a 2008-as világgazdasági válság kirobbanása után annyira leállt minden, hogy - sporthasonlattal élve - az ügyfeleink nemhogy a rajtvonalon várakoztak volna, még el is sétáltak onnan.
Folyamatos Elkötelezettség a Sport és a Kultúra Iránt
A sport nem hiányzik az életéből? Nagyon hisz a sportban, nem véletlenül igyekezett a gyermekeit is ebbe az irányba terelni. A lánya, Akilina úszott, nyert versenyeket, de inkább a nyelvek kötik le; mire érettségizett, két felsőfokú nyelvvizsgát tett. Maxi, a fia tizenkét éves kora óta kézilabdázik. Tizenöt volt, amikor már kétméteresre nőtt, még mindig játszik, bár neki inkább hobbi a sport. Az edzője annak idején a Fradiban játszott, emlékezett rá, amikor újra találkoztak. Sok barátságot, ismeretséget köszönhet a sportnak. Ami a férjét illeti, mint minden osztrák, szerinte ő is síléccel a lábán született, más kérdés, hogy nem szeret síelni. Neki a sítanulás kimaradt a gyerekkorából, emiatt óvatosan mozog a havon. A második gyermeke születése után néhány barátnőjével rátalált a pilates mozgásformára, amely teljesen átalakította a testét. Lassan tizenöt éve űzi, s remek fizikai állapotban érzi magát. Az izomzatunk igenis emlékszik a fiatalkori építkezésre, s később ezt meghálálja a testünk.
Ön a zenés színház rajongója, a Budapesti Operettszínházban az évad végén kiosztott Honthy-díj alapítója, az „operett tiszteletbeli nagykövete”. Azé a műfajé, amelynek a fővárosa Bécs, ahonnan a férje is származik. Ez mind igaz, ezzel együtt náluk a férje lett „görögösítve”. A minap részt vettek a Nemzeti Színházban megtartott Jelen/Lét Fesztiválon, a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléjén, amelyet a Belvárosi Görög Nemzetiség elnökeként Eleni Korani is támogat. A műsorban buzukik kíséretében azon kisázsiai vidékek népdalait is eljátszották, ahonnan az első világháborút követő, a törökök elleni vesztes háború nyomán a görögöknek menekülniük kellett. Ernst volt a leginkább meghatva a zene hallatán... Ízig-vérig görög család vagyunk, ha nem így lenne, harmadik generációsként már nem beszélném a nyelvet, ami pedig az identitásunk megtartásának fő pillére.
tags: #ernst #jozsef #kezilabda
