A foci mint életérzés és kulturális jelenség a magyar irodalomban és történelemben

A futball sokak számára több, mint egyszerű sport; egyfajta hovatartozás, szenvedély és az élet szerves része. Ahogy Bouska Zoltán is megfogalmazta:

Lehet, neked csak egy koszos labda,
Mit a 22 idióta hajszolja.
Lehet, neked csak időpazarlás,
Míg másnak a hovatartozás.

Ez az érzés mélyen gyökerezik a magyar kultúrában, és számos irodalmi alkotásban is visszaköszön. Németh Krisztina "Foci az én mindenem" című mondókája például tökéletesen megragadja ezt az önfeledt, gyermeki rajongást, amely generációkon átívelve határozza meg sokak viszonyát a sporthoz:

Foci az én mindenem,
kitölti az életem,
rúgom délben, rúgom este,
napközben meg reggelente,
amikor időm engedi,
lábam a labdát kergeti,
nem tehetek biz én róla,
így van a testem kódolva,
könyörgök én órákat,
apának zengek ódákat,
rúgjon már nekem kapura,
aztán lehet a maga ura,
néha rugdal, néha nem,
magam rajta túlteszem,
továbbállok a konyhába,
anyának nagy bánatára,
előbb-utóbb rászedem,
így ő is rugdal nekem,
de ha éppen dolguk van,
feltalálom ám magam,
én vagyok az edző, bíró,
csatár, védő, füvet nyíró,
nekem így telik egy napom,
mert szeretem a focit nagyon!

A kritikusok is elismerték e sorok erejét. GreyMouse szerint „Sodró soraid hitelesen adják át a foci iránti szeretetet. Könnyed alkotásod kellemes élmény volt olvasni.” Mások „aranyos, kedves versnek” és a „sport szeretetének” tartották, kiemelve, hogy a foci iránti szenvedély mélysége átsugárzik minden sorból. A foci már „az anyaméhben elkezdhető, és folytatható haláláig”.

A futball nyelvezete és az irodalmi rögzítés

A futball különleges helyet foglal el a magyar nyelvben és irodalomban is. Mándy Iván például tudatosan ragaszkodott a "futball" szóhoz a "labdarúgás" helyett, sőt, a "korner" és nem "szöglet", "taccsbíró" és nem "oldalbíró", "hendsz" és nem "kezezés", "fault" és nem "felvágás", "egy-null" és nem "egy-nulla" kifejezéseket használta. Mándy élete és művészete olyannyira egybeforrt a focival, hogy írói sorsát élete jelentős részében a kispadra ültetett tartalékosok vagy a véglegesen kiállított futballisták helyzetével tudta jellemezni: „A pálya szélén tudta és érezte magát egész fiatalságában, s annál is jóval tovább.” Véleménye szerint a lelátón többnyire nem nyelvészek, hanem szurkolók, akarom mondani, drukkerek ülnek, akik egymás közt nemzedékről nemzedékre hagyományozták a félig értett, idegen eredetű sportkifejezéseket. Önkéntelenül elhangzó szavaik, lelkes vagy felháborodott bekiabálásaik legbelülről törnek föl, és a szalonképesség szándéka nem cseréltethetné őket szép, kerek magyar kifejezésekre. Mándyban külön szeretni kell, hogy a legkevésbé sem volt sznob.

Az Aranycsapat legendája és nemzeti szimbóluma

A magyar futballtörténet egyik legfényesebb korszaka az Aranycsapat nevéhez fűződik. Hatvanhárom éve annak, hogy a hat-hármas győzelemnek köszönhetően Wembley-ben az Aranycsapat legyőzte az angolokat, és örökre beírta magát a sporttörténelembe. Ahogy Trombone is megörökítette: „Egyszer volt, hol nem volt, Volt egyszer egy futballcsapat, Piros fehér zöld címeres... Úgy hívták, hogy Aranycsapat.” Régebb rang volt, s nagy tisztelet, ki nemzetünkért játszott. A 2016-os EB-re is a Magyar Foci újjászületése reményében tekintett a nemzet, de az Aranycsapat teljesítménye máig viszonyítási pont.

Bár az Aranycsapat sikerei felejthetetlenek, Ferdinandy György rávilágított a korabeli futballt övező társadalmi manipulációkra is. Szomorúan idézi fel az ötvenes évek hazai fociját, és szerinte 1949 táján, amikor a Fradit adminisztratív intézkedéssel szétszórták, legjobb játékosait a Honvédba vezényelték, s nevét ÉDOSZra, majd Kinizsire változtatták, gyakorlatilag felszámolták azt a gyönyörű magyar futballt, amely annyi hívet szerzett neki. Hiába a felejthetetlen Aranycsapat öt-hat világklasszissal, hiába a Bozsik-féle lukra futtatás, a Puskás-féle cselezés és ballábas bombalövés, a Czibor-beadás, Kocsis felhőfejese vagy Grosics robinzonádja, a Honvéd-csapat már mesterséges kreáció volt, az egykori Fradi és a Kispest megcsúfolása. „Azért jó, hogy volt... Szomorú is lett volna, ha még az sem lett volna!” Még ötvenhat után is micsoda válogatottja volt Illovszkynak, Barótinak: az itthon maradt Bozsik, Mátrai, Fenyvesi, Sándor mellett vagy után Sárosi, Szilágyi I., Bundzsák, Rákosi, Mészöly, Novák, Sipos, Tichy, Kotász, Ihász... s ha jó napja volt, Albert, Göröcs, Farkas, Bene, Fazekas... Ezek a nevek is mutatják a magyar futball gazdag örökségét.

A foci a magyar irodalom tükrében: Írók és a sport

Az ötvenes évek nagy futballsikerei a szellemi élet nagyságait sem hagyták közömbösen. Sőt, nemcsak a sikersorozat, a váratlanul jött ötvennégyes kudarc is szóra bírta a korszak nagy „öregjét”, Szabó Lőrincet. "Vereség után" címmel háromrészes költeményben érzékeli a magyar futball jelképértékű eredményeit és a nyomukba lépő csalódást. „A diadalát / már-már jelképnek hitte a nemrég / hadvert nép (s vele tán a világ)” - írja. Saját érzelmeinek így ad hangot: „s hitetlen is könny gyűlt a szemembe, / valahányszor egy-egy új győzelemre, / jutalmul, imánkkal kérte a Messze, / hogy „Isten áldd meg a magyart!” Majd a veszteségből is nyereséget kovácsol népének: „Neveljen az a vereség!” És „Győztest tapsol az ég; én hadd koronázzam a vesztest.”

Volt pedig, aki már a sikerek évadán, az 1953-as londoni 6:3 nyomán is józanságra intette örömmámorban úszó nemzetünket. Csanádi Imre két szép epigrammával próbálta hűteni az egetverő lelkesedést. Az „aranylábak” világhíre helyében szívesebben venné, ha a külföld figyelme arra érdemes magyar fejeket is kitüntetne: „Vélnek a hamvadozó égaljon fölmeredőben / roppant Lábat, arany fény koszorúzza körül. / Ez Magyarország hát... - bólintanak áhítatukban. / Hé, fejet is hordunk! - (Nem hiszik el, ne pofázz.)” Mintha a neki oly kedves Kosztolányi véleményét osztotta volna, aki "Költő a huszadik században" című versében oly lesújtóan nyilatkozott a „labdákért ordító tömeg”-ről. Elég nagy merészség volt szembeszállnia Csanádinak azzal a közhangulattal, amelyben a tömeg és a politikai hatalom történetesen találkozott.

Költőink a futballhoz való viszonyuk alapján éppúgy nem vonhatók egy kalap alá, mint egyebekben. Weöres Sándort például egy pillanatra sem tudta kimozdítani kedélyvilágából a foci vagy bármely sportesemény.

Simonyi Imre, a futball megszállottja

Simonyi Imre annál inkább részese volt a sportéletnek, nevezetesen a labdarúgásnak. Tudtommal sosem hiányzott a lelátóról, ha Békéscsaba vagy Gyula jó csapatot látott vendégül. Pesti éveiben az Újpestnek drukkolt, és hű is maradt e csapathoz; kedvenc játékosa Göröcs volt. Az Élet és Irodalomnál - ahol egyébként nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint bármely más irodalmi fórumon - évekig harcolt azért, hogy elhelyezhesse terjedelmes írását Göröcsről, azaz Titiről, akit ő következetesen a becenevén aposztrofált, a tehetség és a tudás méltatlan kezeléséről és a szakértelem általános hiányáról. Simonyi szívós és elkeseredett küzdelme a neves jobbösszekötőért sok mindenre visszavezethető. Az első indok egyszerű szurkolói lelkületében rejlett: ha egyszer szívébe zárt egy játékost, akkor kiállt érte, mint a kémény. És mint oly sok más drukker, ő is mindig jobban tudta, hogy melyik poszton ki a legjobb, mint a mesteredző vagy a szövetségi kapitány. A második indokot férfihiúságában sejtjük: Mi az, hogy egy játékos harminchat vagy harmincnyolc évesen már nem fér be az első csapatba vagy a válogatottba, mi az, hogy kiöregedett?! Ő már hatvanévesen is képes volt lerúgni a kocsma ereszéről a két méter magasban lengedező kukoricacsövet. A harmadik indok a legnyomósabb: Simonyi világéletében ellenzékinek, sőt, azt hiszem, ellenállónak tudta magát. Amikor a költő Göröcs vélt vagy valódi világklasszisáért harcolt, akkor szentül meg volt győződve arról, hogy Magyarországért küzd. Egész lényét valaminő Don Quijote-i túlzás hajlama színezte. Az ő értékrendjében a költészet, a színjátszás és a labdarúgás állt legmagasabban. Mindhárom hivatást ő maga is szívesen űzte volna. S amikor ez - a versírást kivéve - nem volt számára lehetséges, ezeknek volt szurkolója, szakértője és megszállottja. Nagy kárpótlásra kapott lehetőséget, amikor a hetvenes évek közepe táján a "Hószakadás" című film alkotói meghívták egy olyan szerep eljátszására, amelyben önmagát kellett eljátszania. Ő volt, „Simonyi, a filozófus”, aki egy vízesés mellett, hölgykoszorúban, bor mellett mondott jelentős dolgokat, s egy másik jelenetben fejelés közben fejtegette véleményét a világról. Önmagát kellett adnia, valóságos gesamtkunstwerkben: egyszerre lehetett szívtipró férfi, egy kicsit Krúdy, labdajátékos és filozófus vagy költő, ráadásul színész, aki mindezt eljátssza. Minden álma egyszerre válhatott valóra!

Kormos István és Benjámin László

Legjobb költőink közül Kormos István vitte legtöbbre a labdarúgásban. Hírlett róla, hogy tizennyolc évesen a Fradi ifjúsági első csapatában játszott, sőt, egyszer a felnőtt Fradi I.-ben is magára ölthette a zöld-fehér mezt, csak aztán jött a háború, a bajnokságot felfüggesztették, s a játékosokat a frontra vezényelték. Egy írótársa utánanézett, hogyan is írtak Kormosról, amikor a Fradi első csapatában játszott. Az elsárgult újságlapról hamarosan lehangoló sporttörténeti tényre derült fény. A mérkőzést a Ferencváros elvesztette, és a csapat teljesítményének összefoglalójában ilyen értékelés volt olvasható: „A csatársor kerékkötője a fiatal Kormos volt.”

Nem így Benjámin László, aki viszont költőhitében rendült meg az ötvenes évek közepén. A negyvenes és ötvenes évek fordulója tájáról maradt fenn az a fénykép, amely az akkori írók csapatát örökíti meg. Kimagaslik köztük a daliás hátvéd, Benjámin László. A Rákosi-politika lelepleződése után a költő úgy látta, hogy sok minden talmiságnak bizonyult, amiben ő szentül hitt. "Önéletrajzi részlet" című versében úgy emlékezett vissza ifjúságára, hogy ha mindent elölről kezdhetne, inkább a labdarúgást választaná, mint az irodalmat: „Hej, lettem volna inkább futballista, / - volt ehhez ifjan kedvem és bokám - / nem nézegetnék sanyarodva vissza / kudarcaimra, létem derekán.”

Fociversek és irodalmi összefoglaló

Költőink sok szép verset írtak a labdarúgás dicsőségére (és olykor a foci túlértékelése ellen). A fociversek szerzői közül jó néhányat nem volna szabad kifelejteni, például Zelk Zoltánt, aki nemcsak a lóversenyeknek, hanem a futballmeccseknek is szorgalmas látogatója volt. A legszebb verset a futballról azonban Jékely Zoltán írta "Futballisták" címmel. A nagy költő nagy versei közt is külön hely illeti a művet.

Az alábbi táblázat összefoglalja a magyar irodalom néhány kiemelkedő alakjának kapcsolatát a futballal:

Az emberi teljesítmény és a foci

Nemcsak a mérkőzések izgalma, hanem az emberi teljesítmény iránti tisztelet is vonzotta az embereket a sporthoz. Kálnoky Lászlót például az izgatta, hogy mire képes az ember, hol az emberi teljesítőképesség végső határa. Nem pusztán az az egészséges nemzeti érzés vezérelte ebben, mely többé-kevésbé mindnyájunkra jellemző: mi, magyarok, legalább a sportban elérhetjük, hogy Amerikában vagy Európa távoli országaiban ne tévesszék össze Budapestet és Bukarestet, s ne az örök vesztest, hanem olykor a győztest is lássák bennünk. Nem igaz, hogy a sportban csak a sportot szeretjük. Kálnoky kedvenc sporteseménye volt a berlini olimpián a 100 méteres síkfutás döntője, amelyben a feketebőrű Owens győzött. Kevesen éltek olyan fejlett emberiségtudattal, mint ő: méltó utóda ebben is a nagy hazai romantikusoknak, Vörösmartynak, Madáchnak. Nemcsak az úgynevezett magas kultúrában, hanem a fizikai teljesítményekben is méltányolni tudta azt, hogy az ember képes kifejleszteni azokat az adottságokat, melyekkel áttörheti szűkre szabott léte korlátait. Ha betegsége miatt le kellett is mondania a sportról, szurkolóként átélhette a gravitáció, a távolság vagy az idő fölött aratott győzelem gyönyörűségét. Egyfajta elégtételt érezhetett azért, hogy az ember esendő és törékeny szervezetet kapott az istenektől. Kedvencei, az athéni görögök is megtettek mindent, hogy kárpótolják magukat. Tőlük kaptuk a klasszikus drámát, a kardalt, az atlétikát, birkózást, ökölvívást - az olimpiai játékokat. Ezért is hű maradt a sporthoz betegen, fél tüdővel és öregen.

tags: #foci #az #en #mindenem #mondoka

Népszerű bejegyzések:

• Gyakorlatok bottal kézilabdázóknak
• A ZTE klub jövőjével kapcsolatos elemzés
• egyszerű pályafoglalás
• Az Európa Liga döntőjének részletes felvezetése
• 1. osztályosoknak szóló játékos matek