A magyar kapuslegendák nyomában: Hufnagel Balázs és a korszak ikonjai
Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait.
Lesznek olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen.
A korszak meghatározó hálóőrei
A hetvenes évek egyik meghatározó, korszakos kapusikonja volt, elsősorban Zalaegerszegen, de tulajdonképpen országszerte tisztelték és elismerték. Az 1944-es születésű kapus Komlón kezdte a labdarúgást, még ifistaként került Kiskőrösre. Tizenhárom szezon alatt 108 NB I/B-s és 188 NB I-s bajnoki találkozón szerepelt a zalai kék-fehéreknél. Kivételes képességű hálóőr volt, legendás volt a rávezetett, egy az egyben helyzetek hárításában.
Az 1956-os születésű Andrusch József tizennégy évesen lett az Újpesti Dózsa igazolt labdarúgója. Kispesten öt szezont töltött el, 128 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ebből 52 találkozót hozott le "nullára", azaz nem kapott gólt. Andrusch József még pályafutása alatt diplomázott borászként a Kertészeti Egyetemen, később edzői képesítést szerzett a Testnevelési Főiskolán.
Kult_ur.hu - dokumentumfilm (2010)
Történetek a gólvonal mögül
A hazai labdarúgópályákon leginkább csak Dagadt becenévre hallgató kapus 1942-ben született. Az 1966-os Ózd-Újpesti Dózsa Magyar Kupa (MNK) mérkőzésen került képbe, ahol a lila-fehérek ugyan 5:2-re nyertek, de parádés alakítást nyújtott, így a következő szezont már Újpesten kezdte. Ő védett 1969-ben a VVK elődöntőjében a török Göztepe Izmir ellen, ahol 4:0 arányú lila-fehér győzelem született.
Buús a korszak egyik meghatározó kapusa volt, akiben sokak szerint sokkal több volt, és többszörös válogatottságig kellett volna vinnie tudása és képességei alapján. Még tizenhet éves sem volt, amikor a Nyíregyházi Munkás csapatában felnőtt bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott. 1978-ban tért vissza Nyíregyházára, neve ekkor forrt végleg egybe a várossal és a Nyíregyházi Spartacus-szal.
| Név | Születési év | Főbb csapatok |
|---|---|---|
| Andrusch József | 1956 | Újpesti Dózsa, Budapesti Honvéd |
| Bugyik | 1952 | Békéscsaba |
| Brockhauser István | 1964 | Újpesti Dózsa, Váci Izzó, KRC Genk |
A jövő záloga és a kitartás példái
Az 1964-es születésű kapus, Brockhauser István a korszakot felölelő sorozatunk egyik ifjú titánja. A közkedvelt Broki tizenegy éves korában lett az Újpesti Dózsa igazolt labdarúgója. Nem kapott sok lehetőséget, de így is kétszeres Magyar Kupa (MNK) győztes mondhatja magát. Később a belga KRC Genk csapatánál a klub egyik vezérévé nőtte ki magát.
Az 1959-es születésű Bodnár tizennégy évesen lett szülőhelye, az Ózd melletti bányásztelepülés, Bánszállás igazolt labdarúgója. A Megyeri útról Pécsre vezetett útja, valószínűleg ő maga sem járt rosszul a váltással. Bodnár nevéhez két "góltalansági" rekord is fűződik: az 1985/86-bajnokságban 649, a következő idényben pedig 732 percen keresztül nem kapott gólt.
Fontos megemlíteni, hogy az 1944-es születésű egykori labdarúgó talán a mai generációnak már csak edzőként ismerős. Eredetileg Zitás Bertalan néven látta meg a napvilágot. Labdarúgó pályafutását tizenöt évesen a Ferencvárosi TC-ben kezdte. Később negyedmagával azon kevesek közé tartozott, aki elvégezte a híres kölni edzői főiskolát, majd többek között a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.
