A futballtehetség fejlesztése és a magyar labdarúgás örökölt kihívásai
A labdarúgás, a világ legnépszerűbb sportja, nem csupán a technikai tudásról és a fizikai erőnlétről szól, hanem a szenvedélyről, a belső motivációról és a tehetség gondozásáról is. Magyarországon a futball a múltban aranykorát élte, de az utóbbi évtizedekben számos kihívással szembesül a tehetségek felkutatása és kibontakoztatása terén. A következő sorokban Rátkai László egykori labdarúgó, edző és sportvezető, valamint Sisa Tibor edző, sportvezető és az edzőképzés korábbi igazgatóhelyettesének gondolatain keresztül járjuk körbe a magyar foci tehetségfejlesztésének komplex kérdését.
A tehetség megnyilvánulása és a múlt dicsősége
A magyar labdarúgás története során számos kivételes tehetség emelkedett ki, akikre ma is büszkén emlékezünk. Rátkai László, az FTC örökös bajnoka, egy olyan korszak kiemelkedő játékosa volt, amikor a sportág még a közösségi élmény és a tiszta szenvedély köré épült.
Rátkai László egykori labdarúgó, edző és sportvezető, az FTC örökös bajnoka március elsején ünnepelte 75. születésnapját. Rátkai még egy olyan korban volt elismert labdarúgó, amikor egy IFI rangadóra több néző ment ki, mint manapság az első csapat mérkőzéseire. A Fradi saját nevelésű játékosa 1954-ben került a klubhoz, 1961-ben bajnoki címet szerzett az IFI csapattal. A felnőttekkel három magyar bajnoki címet ünnepelhetett. Tagja volt az 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyert csapatnak is az egykori IFI válogatott játékos. Bár a döntőn nem játszott, többször is pályára lépett a sorozatban, az AS Roma elleni idegenbeli győzelemhez pedig góllal járult hozzá. Rátkai László a Ferencváros csapatában 68 mérkőzésen 22 gólt szerzett.
Azonban még a legnagyobb tehetségek útját is keresztezhetik váratlan események.
Bár nagy tehetség volt, az egyik martfűi kupameccsen az ellenfél kapusával történt ütközés következtében súlyos térdsérülést szenvedett, melyből sohasem tudott már 100 százalékosan felépülni. Egy néhány évvel ezelőtti interjúban úgy fogalmazott, hogy a folyamatosan kiújuló sérülés miatt nem lett olyan játékos, mint amilyennek kikiáltották.
A modern magyar futball kihívásai: A szenvedély és a tudás hanyatlása
A mai magyar labdarúgás számos problémával küzd, amelyek gátolják a tehetségek kibontakozását és a sportág fejlődését. Rátkai László és Sisa Tibor is rávilágítanak ezekre a gyökerekre.
Mentális és motivációs problémák
Rátkai László szerint amellett, hogy komoly mentális problémák jellemzik a mai fiatalokat, a gyerekeknek már nem az első számú dolguk a labdarúgás. Hiába akarnak nagy focisták lenni, már nem tesznek meg annyit érte, amint amennyit Rátkaiék tettek meg az '50-es, '60-as években. Nekik az életük volt a foci, pl. iskola után a grundon fociztak estig, sötétedésig, és az ott szerzett tapasztalatokat nagypályán is tudták hasznosítani. Kérdésünkre válaszolva megerősítette, hogy a Haladás felnőttcsapatának vezetéséről is akkor mondott le, amikor már megkérdőjelezte saját magában, hogy a játékosok egyáltalán azt játszák-e, amit kért tőlük.
A minőség hanyatlása a profi futballban
Sisa Tibor is aggasztó képet fest a mai profi labdarúgásról.
A labdarúgás bajban van. Nem biztos, hogy jól hangzik, amit mondok, de az UEFA-nál is sokan ezt mondják. Ma már nincsenek meg azok a sztárok, mint volt Messi vagy régen Kocsis, nincs meg a minőségi extra különbség. Most már egy csomó kreativitásmentes, egy kaptafára nevelt „szürke” játékos van, tisztelet a kivételnek. Sisa Tibor szerint a labdarúgás minősége nem fejlődött, a különleges játékosok felnevelése megtorpant. Emögött sok minden lehet, módszertani és egyéb problémák, de talán főként az, hogy rossz rendszerre lett építve a labdarúgás, mert azt hittük, hogy pénzre kell alapozni, holott ezt a szenvedélyre kellene építeni, a belső motivációra és alapos edzői tudásra.
A gólszerzés tudománya -Sisa Tibor a labdarúgás labdarúgás fontos kérdéseit feszegette - 2022.02.01.
A tehetséggondozás alappillérei: Szenvedély és Nevelés Sisa Tibor szerint
Sisa Tibor, akinek pályafutását a tanítás és az edzősködés kettőssége jellemzi, mélyrehatóan foglalkozik a gyermekkori tehetséggondozás kérdésével.
Tanár vagyok, aki a tanítás mellett edzősködött. Nem edző, aki tanított is - jegyzi meg Sisa Tibor. A gyerekkor nagyon meghatározó. Akkor tudsz igazán hatással lenni egy ember életére. Fontos lenne, hogy ne csak azt lássa, hogy a nagyoknak milyen órájuk, cipőjük, tetoválásuk van, hanem a nevelés is nagyon fontos. Hogy sokat focizzon. Szeressen focizni. Ez nemcsak a foci miatt gond.
A szenvedély felkeltése kulcsfontosságú. Sisa Tibor egy személyes példán keresztül illusztrálja, milyen belső hajtóerőre lenne szükség a fiataloknál.
Gyakran szoktam emlegetni azt az időszakot, amikor a ludányhalászi általános iskolában tanítottam, és az órák után jártam Tatabányára NB I-ben edzeni. Egyik reggel hallom, hogy valami koppan az ablakon. Kinézek, és ott áll egy kicsike gyerek reggel hatkor, mínusz tíz fokban, sísapkában, csak a szeme látszik ki. Odakiált, hogy Tanár úr, hát nincs edzés? Nézem, hát ez „Jockey bácsi” - ez volt a beceneve. Mondom, Jockey, egy óra múlva lesz, de maradj ott, jövök. Átmentünk az iskolába, a takarító néni ott dolgozott bent a tornateremben, mi meg a másik oldalon Jockey bácsival edzettünk. Ezt kell elérni, hogy egy gyerek ennyire szeressen és akarjon focizni. De ez csak úgy alakul ki, ha sokat játszik. Mert akkor, ha egyetlen nap kimarad, már nagyon hiányzik neki.
A "grund" szerepe és a "kipárnázott valóság"
A tehetség valódi fejlődéséhez elengedhetetlen a megfelelő környezet, amely kihívások elé állítja a fiatal játékosokat.
Sok minden, de csak egy példa: a kicsiket be kell tenni a nagyok közé. Ezt se én találtam ki, hanem a grund. Egy kilencéves kisgyerek egy tizennégy évessel szemben nem minden helyzetben egyenrangú ellenfél, ezért a hátrányát kompenzálnia kell például technikával, döntésképességgel. A foci ezt meg tudja tanítani: figyelemmegosztó képességet, döntésképességet, labdaérzékelést, helyzetfelismerést, együttműködést - elég komoly dolgok ezek. A grund törvényei már gyerekkorában szembesítették az embert a határaival, de most mintha abba az irányba haladnánk, hogy ha valaki gyengébb valamiben, felmentik, neki nem kell odatennie magát. Olyan, mintha kipárnáznák a valóságot, hogy a gyerek ne sérüljön a kudarcoktól, de valójában már ekkor lemondanak róluk és arról, hogy fejlődhetnek.
Sőt hoztak már olyan döntéseket is, hogy nem kell versenyeztetni a gyermekeket, mert ez nem lesz jó a lelki fejlődésüknek. Ami addig működhet is, míg nem jön el az első stresszes helyzet az életben, aztán akkor kiderül gyorsan, hogy a nyomáshoz való hozzászoktatásnak is az élet és nevelés részének kell lennie. Sőt itt jön az, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztésének is sokkal hangsúlyosabbnak kellene lennie. A gyereket nem volna szabad csak azáltal lemérni, hogy mit tud például matematikából vagy mennyi gólt rúg, hanem elsődleges szempontnak és elvárásnak kellene lennie, hogy empátiával rendelkező jó emberré váljon, és megértse, hogy a siker szinte mindig együttműködés és egymás elfogadásának eredménye. A labdarúgásban is a nevelés a kulcs. Mert csak így tudom elérni, hogy a sztárjátékos is figyeljen másokra, hogy megértse, hogy ez egy csapatjáték, alkalmazkodnia kell, mert a csapat nélkül ő sem győzhet. Itt együtt kell haladni. Azt szoktam mondani, hogy ne az öltözőben, az utcán vagy a kocsmában legyél sztár, hanem a pályán. Szerintem a tehetségtől kellene a legtöbbet elvárni, és önreflexióra is kell nevelni, meg felelősségtudatra, áldozathozatalra.
A tehetségfejlesztés különböző megközelítései
A labdarúgó tehetség fejlesztése a történelem során és a különböző kultúrákban eltérő módon valósult meg. Az alábbi táblázat összehasonlít néhány kulcsfontosságú szempontot.
| Szempont | Hagyományos megközelítés (pl. „grund”) | Modern, gyakran hibás megközelítés |
|---|---|---|
| Motiváció | Belső szenvedély, játék szeretete | Külső tényezők (pénz, státusz, szülői nyomás) |
| Környezet | Vehetetlen grund, idősebbekkel való játék | Szervezett klubok, korosztályos csapatok |
| Készségfejlesztés | Spontán, improvizatív, hátránykompenzálás (technika) | Strukturált, gyakran monoton edzések, kevesebb spontaneitás |
| Hozzáférhetőség | Mindenki számára nyitott (labda és téglák) | Tagdíjhoz, szülői logisztikához kötött |
| Szociális képességek | Csapatmunka, konfliktuskezelés, alkalmazkodás | Kevesebb hangsúly a csapatdinamikán, individualizmus |
| Edző szerepe | Facilitátor, útmutató, hiteles személy | Képzetlen, motiválatlan, „suksükölő” edzők |
Rendszerszintű problémák és az edzőképzés hiányosságai
A magyar labdarúgás hanyatlása a hetvenes években kezdődött. Az edzőképzésben a belterjesség a jellemző, a magyar edző nem nyitott, és nincs nemzetközi rálátása a sportágra. A játékosválasztásban az izoláció, a bezárkózás és a korrupció a jellemző. A magyar futball betegségéről már a nyolcvanas években is sokan írtak.
Szalai László, az edzőképzés új vezetője elhűlve számolt be arról, hogy miként kaphattak úgy képesítést utánpótlással foglalkozó, de suksükölő edzők, hogy azt sem vizsgálták, milyen a viszonyuk a gyerekkel, és a gyerekeknek szánt edzést felnőtteknek, a társaiknak tartották. A felelősségük pedig azért fontos, mert a nyolc-tíz éves gyerek sokkal hitelesebbnek látja az edzőjét, mint az édesapját. Ez egy olyan spirál, amiből csak a külföldi edzőkkel lehetne kitörni, és már az akadémiáknál rájuk van szükség, hogy neveljenek.
A probléma gyökere gyakran a gondolkodásmódban rejlik, ahol a tehetség fejlődését korlátozó tényezőket tévesen az "öröklés" számlájára írják.
A felcsúti Puskás Akadémián dolgozó portugál Manuel többször is szóvá tette, hogy a gyerekek lábtartása rossz, amire egy ottani magyar edző, Dajka László azzal válaszolt, hogy genetikailag nem alkalmasak a magyar gyerekek. Kiragadott a példa, és sokan vannak ezzel így, ők ugyanúgy futballból élnek továbbra is. És hát a korábbi edzőképzést irányító Mezey György is felmentette társait, szerinte ennyi gyerekből, amennyien Magyarországon focizni akarnak, nem lehet sztárt nevelni, holott a számok mást igazolnak.
Az elveszett magyar futball DNS és az innováció
Sisa Tibor szerint a magyar futballnak vissza kellene találnia gyökereihez és a múlt innovatív megoldásaihoz.
Szojka Feri bácsit nagyon szeretem, áldott jó ember volt. Huszonnyolcszoros válogatott, az ötvenes évek ikonikus nógrádi játékosa, aki Puskásékkal játszott. Ő volt a fociban a magyar DNS hordozója és átmentője Salgótarjánban. Az edzőm és később edzőként a segítőm volt, próbáltam az összes ismeretét megtudni, és megérteni, mi volt az Aranycsapat titka. A magyar futball kialakulása az angol Jimmy Hogan munkájának és tudásának eredménye, ő az MTK edzőjeként az 1920-as években stílust teremtett, megtanította a skót passzjátékot, a technikai labdarúgást, és a hatvanas évekig ezen alapult a hazai futball. Utána nálunk irányt tévesztettek, megpróbáltak mindenféle külföldi mintát importálni, és ez nemcsak azért volt káros, mert eredménytelen volt, hanem mert az évtizedek alatt a hazai labdarúgó-társadalom egy-két kivételtől eltekintve elfelejtette azt, amiben a magyarok igazán jók voltak.
Ma is nagyon sok tőlünk származó innovatív megoldást használ a nemzetközi futball. Például ilyen a tükörszélső - a tanítványaim Messit szokták példaként említeni, de ez is egy magyar találmány, csak nálunk korábban kidobták, mert azt mondták, a régiek tudása lejárt lemez. Számos olyan dolog van, amelyet mások átvettek tőlünk, nálunk viszont nem őrizte meg a szakma, aztán most úgy próbáljuk visszatanulni, hogy importáljuk innen-onnan a „saját régi” tudást. Csanádi Árpád az ötvenes években összeszedte, integrálta, a könyveiben összegyűjtötte az addigi tudást, és az ő könyvéből is látszik, hogy akkor még nagyon sokat tudtunk itthon a labdarúgásról. Persze a megnevezések változnak az idővel, de a lényeg a labdarúgó-gondolkodás, a futballkultúra. A helycserés támadás, a megtévesztés, a rövid passzokkal kikényszerített technikai labdarúgás, az ehhez kapcsolódó módszertan és filozófia tanulható.
A grund megtanít kompenzálni a hátrányt - ha a fizikai képességek terén lemaradásunk volt, technikával, kreativitással, taktikával kompenzálni tudta a magyar foci.
Sisa Tibor nem csupán a múlt ismeretét hangsúlyozza, hanem a tudományos megközelítés fontosságát is. Az ő évtizedes kutatása a góllövés tanulhatóságáról is ezt példázza.
A hetvenes években látott egy tizenegyest, amelyet a németek ikonikus kapusa, Sepp Maier nem tudott kivédeni. A csehszlovák Antonín Panenka nekifutott, majd nagy láblendítés után leheletfinoman csak alányúlt a labdának, amely így nem a kapus által kikövetkeztetett irányba repült. A könyvében említi, hogy ez vetette fel önben a gondolatot, hogy a góllövés is tanulható, és évekig kutatta ennek a hogyanját. Érdekes szempontot hozott be azzal, hogy nem a csatárt kezdte figyelni, hanem a kapust, és összetett számításokat végzett a reakcióidő becslésére. Onnan kell kiindulni, hogy a labdarúgás a szenvedélyem, és én nemcsak a gyakorlatban, hanem az elméletben, a vizsgálatokban, a kutatásokban is örömömet leltem.
A jövő útja: Rendszeres megújulás és nemzetközi nyitottság
A magyar futball tehetségfejlesztésének jövője a rendszeres megújulásban és a nemzetközi nyitottságban rejlik.
Az iskolák és a Bozsik-program szerepe
Egyik lehetőség az óvodák, iskolák, sportiskolák rendszerbe illesztése. Mert az iskolába be kell mennie a gyereknek. A klubba nem biztos, hogy eljut minden tehetség, hiszen tagdíj van, cipőt kell venni, esetleg messze van. Hány olyan gyerek lehet, akit emiatt elveszíthetett a sportágunk! Viszont az iskolába bemegy mindenki. Ha oda jó tanárokat, jó edzőket küldünk, felismerik a tehetségeket és segíteni tudják őket. A Góliát programban és a Bozsik programban is a kezdetektől ott voltam. Az edzőképző vezetőjeként az egyetemekkel való együttműködést ezért is indítottam el, és az egyetemi tanításban is ez motivált: ha a testnevelőkkel megszerettetem a futballt, akkor majd fociztatni fogják a gyerekeket. Eddig csaknem ötszáz tanárt tanítottam már, ha ötszáz tanár ötszáz iskolába megy el, és ötszáz iskolában fociznak a gyerekek, akkor kialakulhat az a bizonyos szenvedély és a belső motiváció, lesz eredmény.
A Bozsik-program sok mindent megoldhatna, ezt halljuk. Egy jól kiépített rendszer az U20-asokból kihozott egy vb-bronzot, megfelelő volt a versenyeztetés, nemzetközi meccseket játszottak, ahol nem lehetett lazsálni. Fejlődtek is, de Both József rögtön mondta, nem marad így, nem leszünk harmadikok a felnőtteknél, mert egy korosztály kevés hozzá. A program hibapontja persze, ahogy az országé, a kiskapuk és a korrupció. Ha ide csak egy helyre is nem megfelelő ember kerül, az egész szisztéma borulhat.
Nemzetközi kitekintés és a határon túli magyarok
A kapitány felelőssége, hogy ugyanazt a játékrendszer követelje meg valamennyi korosztálynál, ugyanúgy gondolkodjon a futballról a 15 évesek edzője, mint a felnőtteké. Az sem árt, ha egy kapitány a nemzetközi trendekkel tisztában van. Tudjunk 4-2-3-1-ben is, de ha a helyzet úgy hozza, a 4-4-2-ben is játszani, és csapata meccs közben is tudjon átállni.
A tehetségek felkutatásában elengedhetetlen a szélesebb látókör.
És talán az is elvárható, ha már az itthoni mezőny hártyavékony elitjét megismerte, hogy a határon túli magyarokat is figyelemmel kísérje. A franciák, hollandok kitárták a kapukat, a svájci vagy a német válogatottban látni, mennyi bevándorló gyereke van, addig mi még azoktól is irtóztunk, akik magyarul beszéltek, csak éppen más, olykor veretesebb futballkultúrában nőttek fel. Nálunk az egyébként szombathelyi Garics Györgyöt is sikerült elveszíteni - osztrák válogatott lett -, aki a Bologna folyamatosan játszó jobbhátvédje, és nem kell mondani, mekkora űr van nálunk azon poszton is. Nagy a gyanú, hogy a Juventusban edződő Varga Attilát nem ismeri a hazai szakvezetés, a nyáron a Cataniába kerülő Gyömbér Norbertről sem biztos, hogy sok információjuk van. Előbbi 18 éves szlovák védő, utóbbi 21 éves védőként védekező középpályásként is alkalmazható felvidéki játékos. Még most sem késő felvenni velük a kapcsolatot.
tags: #foci #tehetseg #oroklese
