A Fradi-szív jelentősége és a klub halhatatlan szellemisége

A Ferencvárosi Torna Club, röviden FTC vagy Fradi, az ország legnépszerűbb klubja, mely Budapest IX. kerületében alakult. Focicsapata 1899-ben alakult meg, de hivatalosan 1900. december 3-án jött létre. Az elmúlt 114 évben 28 alkalommal volt magyar bajnok és 20 alkalommal a magyar kupát is elhódította. Egyetlen magyar csapatként Európai kupát is nyert: 1965. június 23-án az UEFA, Európa-liga elődjét, a Vásárvárosok Kupáját nyerte meg. A döntőben idegenben, Torinóban a Juventust verték meg 1:0-ra. A klub értékeit és szellemiségét a mai napig az "Erkölcs. Erő. Egyetértés." hármas jelszó foglalja össze.

Amikor a Fradi hetven éve ilyenkor jobban állt, mint most, de a jelenleginél jóval nagyobb válsághangulat uralkodott a klubnál, a Nemzeti Sport is próbálta körüljárni a témát. Ennek részeként felkereste a csapat egykori kiváló csatárát, a már civilként élő Takács II Józsefet, azaz nem mást, mint a magyar élvonal történetének második legtöbbszörös gólkirályát. Ő Bene Ferenchez hasonlóan ötször végzett a ranglista élén, és egyedül a hétszeres győztes Schlosser Imrét nem érte utol. Az elérzékenyülő legendát a Fradi-szellemiségről kérdezte a lap.

Takács II József: A "kis Taki" életútja és a gólkirályi pályafutás

A Nemzeti Sport az 1942. január 4-én készülő számában - a téma sokoldalú tálalása jegyében - nem mást faggatott, mint a klub 1904-es születésű, tehát akkoriban 38 esztendős egykori sztárját, Takács II Józsefet. A "kis Taki", a szintén válogatott Takács I Géza öt évvel fiatalabb öccse a tempofradi.hu jellemzése szerint "minden idők legkiválóbb magyar csatárainak egyike - pedig csak jobb lábbal tudott lőni és a fejjátéka sem állt arányban az erényeivel. Nagyszerűen cselezett, kivételes érzékkel foglalkoztatta a szélsőjét. A kapu előtt páratlanul találékonynak, szemfülesnek bizonyult, minden helyzetben feltalálta magát. Ösztönösen jól helyezkedett, szinte megérezte a labda várható útját. Góljainak nagy részét közelről szerezte, de a távoli lövései is veszélyt jelentettek. A legreménytelenebb esetekben is rárajtolt a labdára, mindig számított a védők, illetve a kapus hibájára. Óriási népszerűségét azonban nemcsak képességeinek és góljainak, hanem példás emberi magatartásának, szerénységének is köszönhette."

Takács II már a Vasasban, az amatőrkorszak végén gólkirály volt, és évek óta válogatott. Megjárta például az 1924-es olimpiát, de ott nem játszott, így kimaradt az „egyiptomi csapásból”. 1927 nyarán a franciák 13:1-es elveréséből hat góllal vette ki a részét - az ellenfél kapusa utána le is mondta a válogatottságot. Másik nagy címeres mezes meccse 1930-ban a németek elleni mesterhármas volt (3:5). Tíz év alatt összesen 32-szer szerepelt a nemzeti együttesben, és 26 gólt szerzett. A gallok elleni parádét követően az új szezont már a Ferencvárosban kezdte, ahová a bátyja után ment. Az idény végén nemcsak magyar bajnoknak és ismét gólkirálynak mondhatta magát, de a KK-t ugyancsak megnyerte a zöld-fehérekkel, miközben tíz találatával a tekintélyes nemzetközi sorozat legjobb mesterlövésze is lett. Még kétszer volt a Fradival az NB I legjobbja, utoljára a százszázalékosan teljesített 1931-1932-es évadban, amikor személyes legjobbjaként 42 góllal zárt az élen. Az ő hétéves időszakához kötődött a Ferencváros legendás T-betűs csatársora - Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut -, amely az elnyert címek mellett a nevezetes dél-amerikai túrán is terjesztette a magyar futball hírét, amikor a világ legjobbjainak tartott Uruguayt is legyőzte Montevideóban. Ötször végzett az NB I góllövőlistájának élén, és nemegyszer egymaga többször talált be a riválisok hálójába, mint egyes középcsapatok komplettül. 1934-ben, harmincesztendősen fejezte be a profi karrierjét, de kisebb csapatokban még sokáig játszott, aztán alsóbb szinten edzősködött. 1983-ban, az FTC örökös bajnokaként hunyt el Budapesten, ahol született is.

Takács II József főbb statisztikái és eredményei

A Fradi-szív nyomában - Az 1942-es Nemzeti Sport interjú

Az új, 1941-1942-es idény előtti nyáron a Szent István-kupában 7:1-re kiütötte a bajnokságban tavasszal mögötte ezüstérmes Újpestet - a másik nagy riválistól, az ellehetetlenített Hungáriától (MTK-tól) ekkor már második esztendeje nem kellett tartani -, majd az első fordulóban 11:5-re megverte a Kispestet. Igaz, utóbbi meccs kapcsán rögtön megindult a méltatlankodás, „hogyan kaphattak öt gólt” egy ilyen ellenféltől - aztán az ősz folyamán hat vereséget is összeszedtek, és a félidőben csak a 6. helyen szerénykedtek, hatalmasnak minősülő, nyolcpontos hátránnyal az éllovas mögött. Meg is kongatta a vészharangot a klub, a szurkolók és a sajtó egyaránt. Ekkor, 1942 januárjában keresték fel Takács II Józsefet.

Ott feküdt a gépkocsi alatt, csak a két lába látszott ki alóla. "Nem közönséges lábak azok. Egy kicsit olajosak, „kacsázóra” állnak, de azért királyi lábak. Mert aki az autó alatt fekszik, király volt. Gólkirály." - írta a Nemzeti Sport. Amikor kiemelte magát a kocsi alól, olajos arccal mosolygott, barátságosan fénylő szemek tekintettek ránk. A riporter kérdésére, hogy sejti-e, miért jöttek, ő csak annyit mondott: "Beszélgetni fogunk." Majd megjegyezte: "Jókor jött, szerkesztő úr. Most éppen van egy szabad félórám. Így délben, tizenkettőtől fél egyig ráérek. Más időpontban talán nem is beszélgethetnénk. Mert bizony a munkám után még pihenésre sincs időm. Tanulok, vizsgára készülök. Különösen sok a rajzolnivalóm."

Elhallgatott, tekintetén látszott, hogy a múltban keresgél. "Bizony, az én időmben a Fradiban csak labdarúgás volt. Nem is mertem volna előállni azzal, hogy most nem játszom, mert tanulni szeretnék, vizsgázni akarok. Úgy gondoltam, hogy majd ha már nem lesz szükség a góljaimra. Majd ha kiöregszem. Amint látja, szerkesztő úr, így is cselekedtem. Különben sem lett volna szívem a formám fénykorában cserbenhagyni a családot. Mert abban az időben a Fradi egy nagy család volt. Vezetők, játékosok egyaránt. Nem volt különbség közöttünk. Nem alkottak külön osztályt a magasabb iskolát végzettek. Az iskolai műveltséget kiegyenlítette közöttünk a sportműveltség. Ha új játékos jött a Fradi családba, nem az iskolai végzettsége, származása volt a fontos, hanem a sportműveltség. Hogy mit tud. Hogy milyen lelke van. Boldog is volt abban az időben az a futballista, aki a Ferencvárosba kerülhetett. Emlékszem, hogy izgultam, amikor a szerződésem lejárt. Vajon megújítják-e? Pedig a fénykoromat éltem akkor. Nem is volt akkoriban szerződés-huzavona a Fradiban soha. Örült minden játékos, hogy szerződést kapott és játszhatott..."

A Fradi-szív: Önfelfogás, áldozat és csapatszellem

A riporter rákérdezett: "Mégpedig a Fradi-szívvel. Emlékszik-e, kedves Jóska, a Fradi-szívre? Mi volt a titka?" Takács II válasza egy felejthetetlen anekdotába torkollott: "Nem is volt az titok. Hiszen mindenki láthatja. Emlékszem, egy Ferencváros-Somogy mérkőzésen már a harmadik percben megsérültem a fejemön. A bal szemem alaposan bedagadt és állandóan könnyezett. Rettenetesen szédültem, mindent kettőzve láttam. Amikor az öltözőbe vittek, az edzőm megszólalt: »Jóska, tovább kell játszanod, mert az ellenfél vezet.« És bepólyált fejjel öt perc múlva újra a pályán voltam. A B-közép zúgott: »Kis Taki! Kis Taki! Kis Taki!« Összeszedtem minden erőmet..."

Ekkor hirtelen abbahagyta a beszédet, és még az olaj alatt is látszott, hogy elpirul. "Szerkesztő úr, ne higgye, hogy ez volt a Fradi-szív! Nem! Nem az, amit én csináltam, dehogy, dehogy. Hanem ami ezután következett. Mert a csapat minden játékosa a mérkőzés közben, egy alkalmas pillanatban megkérdezte, hogy érzem magam. Még Amsel Náci is - azt hiszem, ő védett akkor - kiszólt a kapuból, hogy vigyázzak az összecsapásokra. Éreztem azért, hogy nem vagyok teljes harcos. Láttam, hogy a többiek igyekeznek helyettem is dolgozni. Láttam a második félidőben, mennyire akarják, hogy én is rúgjak gólt. Rúgtam is kettőt vagy hármat. Nem emlékszem pontosan. Végül 7:3-ra győztünk. A következő héten az Admirával játszottunk Bécsben. Egész héten igen rosszul éreztem magam. Rettenetesen szédültem. Nem is akartam vállalni a játékot. Géza bátyám rám szólt: »Nem a fejeddel rúgod a labdát! A lábad pedig jó.« Ugyanezt mondta Bukovi Marci is. A többiek is kérték, hogy ne bontsam meg a csapat egységét. Vállaltam, s 5:2-re győztünk. Azt hiszem, én játszottam a leggyengébben. Mégis minden társam úgy ölelgetett a meccs végén, mintha én lettem volna a mérkőzés hőse."

A riporter megállapította: "Ez volt hát a Fradi-szív titka..." mire Takács II megerősítette: "Ez bizony, szerkesztő úr. Abban az időben még nem volt „lovaglóizom”-fájdalom. Nem is tudtuk, mi az. Még ma sem tudom, hol van. Mindenki emlékszik még arra a Ferencváros-Újpest mérkőzésre, amelyet Géza bátyám törött lábbal játszott végig. Azt is kevesen tudják, hogy Turay Jóska gyomrát, hasát ragtapasszal szorították le, hogy meccs közben ne érezze a gyomorfájdalmát. A zöld-fehér mez eltakarta a foltozást, a közönség nem látta. A szíve hajtotta ilyenkor Suttyót, az pedig ép volt. De helyén is volt akkoriban a szíve minden Fradi-játékosnak..."

Takács II elfáradt, megállt a beszéddel, elgondolkodott. "Nem vágytam soha többre, mint amit elértem. Van egy derék, szép feleségem, kacagó gyermekeim. És egy közös házam a Gézával. Még egyre azért vágyom, hogy teljesen megelégedett legyek. Nagyon szeretném, ha a hátralevő vizsgáim sikerülnének. Tudom, ma már eszesebbek a labdarúgók minden csapatban. Én sohasem használtam ki a sajtó áldásos hatalmát. Azon a címen sohasem kopogtattam egy ajtón sem, hogy én vagyok Takács II, a gólkirály. Visszatérve a sajtóra, megjegyzem, hogy azért én is örültem, ha dicsérnek. Igen sok sajtóbírálat fekszik a fiókomban. Olyan is akad jó néhány, amelyikben korholnak. Ezekre sem haragudtam soha. Igyekeztem javítani. Válaszolni, künn a pályán. A hálós kapu előtt. A legtöbbször sikerült is..."

A mai Ferencvárosról is kérdezték: "Érthetetlen előttem az egész. Kiváló, nagy játékos ott mind. Nem tudom, mi van velük. Régen nem láttam őket. Igaz, nagyon elfoglalt vagyok, nem járhatok a mérkőzéseikre. Egy „kis” csapat, a Vasas edzője vagyok. Az ősszel játszottam is, és néha-néha még egy-két gólt is beragasztottam az ellenfelek hálójába. A meccsek után mindig érdeklődöm a Fradi eredményei után. Bizony az ősszel nem hittem a fülemnek a sok furcsa eredmény hallatán. Sok vasárnap éjjelen, amikor a család már aludt, átszóltam Gézához: »Mit szólsz a Fradihoz?« »Valami baj van ott« - felelte. »Mi baj lehet?« - kérdeztem. Felelni nem tudott egyikünk sem."

A beszélgetés végén egy nagy csengő megszólal, munkára hívta a kis Takit. "Megszorítjuk a kezét. Akkor vesszük észre, hogy a szemeiben könny ül. Meg is indul két csepp. Gördül az olajos arcon. Mielőtt a földre hullana, a kis Taki olajos keze letörli... »Isten vele, szerkesztő úr! Meglátja, meg fogják találni a Fradiban a bajt!« Megszorítja a kezünket. Most már mosolyog. Egy gyors mozdulattal, „kígyózva” bújik vissza a beteg autó alá. Nem látszik ki, csak a két gólkirályi lába. Közel hatszáz gólt rúgott az a két láb. Egy igazi Fradi-szív pedig ott dobogott a beteg, olajos gépkocsi alatt..."

A Fradi-szív örök üzenete: "Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!"

A Fradi-szív fogalma nem csupán a múlt dicsőséges időszakait idézi, hanem egy örökérvényű parancsot is hordoz: "Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva." Ez a hozzáállás tükröződik a legendás H. Kovács történetében is, aki a Fradiért élt, és akinek életét egy jobbszélső iránti fanatikus rajongás szőtte át. Egy alkalommal, amikor a Népstadionban véget sem ért a mérkőzés, a gyalogosan hazafelé tartó drukkerek első hulláma már átvonult a téren. Ők nem bíztak abban, hogy az eredmény megváltozik, és átkozva csatáraik tehetetlenségét, a hármas sípszó előtt otthagyták a meccset. Már az utolsó is régen hazatért, a környékbeli ablakok elsötétedése jelezte, hogy bekapcsolták a televíziókat, mikor magányosan, lehajtott fejjel, fütyörészve megjelent a Kiskör padjai között H. Kovács. Viseltes zöld ruháját, fehér ingét és tornacipőjét - mindig csapata, a Ferencváros színeit hordta - beborították a foltok és a pecsétek, csak sötét haját tartotta aggodalmas rendben, most is vastagon le volt olajozva. H. Kovács megjelenésére sokan elhúzódtak, nem tudták elviselni rikácsoló kötekedéseit csapata védelmében, forintos tarhálásait; barátai nem voltak, még a többi Fradi-drukker sem fogadta be maga közé.

Egy alkalommal H. Kovács arról mesélt, hogyan áldozta fel menyasszonyát, Sárikát a Fradiért. „A Fradinak, mióta él, nem volt jobbszélsője. - De volt egy, még tíz évvel ezelőtt.” Szentirmay Sándor főmérnök lánya, Sárika, akinek véletlenül kiderült, hogy kiemelkedő tehetsége van a futballhoz, különösen az erős lövésekhez. Gábriel II, az egykori nagy fedezet, a mesteredző maga is elámulva látta Sárika képességeit: "MTK-játékos legyek, kedves kisasszony, ha Sipos Vilike, a mostani jobbszélsőnk megközelíti a maga lövéseit." Gábriel II szerint "nekünk nem pénz kell, hanem jobbszélső." H. Kovács végül beleegyezett abba, hogy Sárika legyen a Fradi jobbszélsője, annak ellenére, hogy ez a magánéletük feláldozásával járt. "Sárikának csak annyit mondtam: szerdán menjen ki a tréningre, de a szegény kislány rögtön megértette, hogy feláldoztam őt a futballért. Térden állva könyörgött, hogy ne kelljen kimennie, nem akar futballozni, velem akar élni, olyan hűségesen kiszolgál, mint egy kutya, csak ne küldjem el. A saját kabátomba kapaszkodtam, uraim, hogy ne öleljem őt magamhoz, de a vereségekre gondoltam, melyek a csapatot már érték és érnék ezután is jobbszélső nélkül, ez erőt adott, hogy leküzdjem a csábítást. Szombat este megvettem a Sportot, megnéztem a Fradi összeállítását - jobbszélen már a Szentirmay név szerepelt, Sárika neve, és valóban sor is került a játékára. Nem mertem bemenni a felajánlott páholyba, mintha vérdíjként kaptam volna; az állóhelyről néztem a meccset és őt."

Ezek a történetek, legyenek azok valóságosak vagy legendák, mind azt a különleges elhivatottságot és áldozatkészséget testesítik meg, ami a Fradi-szív fogalmának alapját képezi. A Fradi-szív tehát nem csupán egy szurkolói rigmus, hanem a klub identitásának lényegét meghatározó értékrend, amely generációkon átívelve tartja össze a "nagy családot".

tags: #fradi #sziv #medal #jelentosege

Népszerű bejegyzések:

• profi szemléletmód a pókerben
• A mozgásfejlődés megújítása
• A mai U19-es mérkőzés: Ajka vs. Lurkó
• Futballkultúrák ütközése statisztikai adatokkal alátámasztva
• Galatasaray férfi kosárlabda sikerei