A francia örökség az Arsenalnál: a múlt, a jelen és a jövő tehetségei
Az új labdarúgó-szezon egyik legszórakoztatóbb mérkőzését játszotta az Arsenal és a Tottenham (2-2) még a Premier League negyedik fordulójában. A Spurs 2-0-ra is vezetett már az Emirates Stadionban, de az Ágyúsok szenzációs második félidei támadójátékkal kiegyenlítettek. A meccs egyik, ha nem a legjobbja a hazaiak 20 esztendős középpályása, Matteo Guendouzi volt, aki talán most nyújtotta eddigi legjobb teljesítményét Unai Emery csapatában, jutalma egy francia válogatott meghívó és ez a cikk lett.
Az Arsenal szurkolói megszokhatták már az utóbbi években - főleg a tavalyi szezonban -, hogy kedvenc csapatuk védelme a legkisebb nyomás alatt is képes összeroppanni, hogy bosszantó hibákat követnek el a londoni hátvédek, miközben a támadópotenciál már világklasszis szintű az Ágyusoknál. Alexandre Lacazette és Pierre-Emerick Aubameyang együttműködése lenyűgöző Unai Emery csapatában, a Premier League új idényére ketten is csatlakoztak hozzájuk, akik hosszú távon határozhatják meg a gárda jó teljesítményét. A 72 millió fontért szerződtetett Nicolas Pepe tehetsége vitathatatlan, a szélső tavaly a Ligue 1 egyik legjobbja volt. Neki még fel kell vennie az angol labdarúgó-bajnokság ritmusát, azt látszik, hogy a gyorsasága félelmetes, remekül tud helyzetbe kerülni, de még gyakran hoz rossz döntéseket a kapu közelében. A Tottenham elleni meccs igazi hőse pedig Matteo Guendouzi volt.
Matteo Guendouzi: A jelen és a jövő motorja
Unai Emery, az Arsenal menedzsere a francia középpályás mentalitásáról szeret elsősorban beszélni. Karaktereket és erős személyiségeket szeretne a pályán látni. 20 éves kora ellenére Guendouzi volt a Spurs elleni meccsen az Arsenal középpályájának motorja, aki felrázta az Arsenalt és támadásba lendítette, miközben oly sok csapattársa már elveszettnek tűnt 0-2-nél. Guendouzi mindössze 20 évesen, második, angliai szezonjában olyan szellemiséget mutatott, amely hiányzott a csapat idősebb tagjaiból, különösen az első félidőben. Az Arsenal középpályája nem működött, és olyan tapasztalt játékosok, mint Granit Xhaka és Sokratis betliztek, masszívan benne voltak a Tottenham Hotspur kétgólos előnyében.
Az Arsenalnak lendületre és inspirációra volt szüksége. Ezt a szokásos főszereplőkben találták meg, plusz Guendouziban, akit hét millió fontért szerződtetett tavaly a klub a Lorienttől. „Nagyon fiatal, de gyorsan fejlődik” - mondta róla Emery. „A tavalyi szezonja bámulatosan sikerült. Erre az évadra még egy lépést haladt előre. Taktikailag és a labdával is megszabja a játékunkat.”
Emery ragaszkodott ahhoz, hogy csapatának kellően alkalmazkodónak kell lennie ahhoz, hogy hétről hétre különböző formációkat és rendszereket alkalmazzon. Vannak olyan esetek is, amikor a játékosok egyszerűen kényelmetlenül érzik magukat abban a szerepben, amit kértek tőlük. A svájci Granit Xhaka továbbra is furcsa és bosszantó játékos az Arsenal számára. Miközben a gárda alapembere, a csapatkapitány, és állandó felelősségvállalás hárul rá védekezésben. A Sonnal szemben elkövetett szabálytalanság szinte ugyanolyan butaság volt, mint az a büntető, amelyet a múlt szezonban a Brighton ellen összehozott. Minden évvel a csapat idősebb részéhez tartozik, valódi vezetővé vált és karszalagot szerzett, de ugyanakkor a régi hibák rozsdássá teszik a játékát.
Az Arsenal az Anfielden történt összeomláshoz hasonló szétesés szélén állt, de ezúttal felálltak, mielőtt a Tottenham belökte volna őket a szakadékba. Ebben döntő jelentőségű volt Aubameyang és Lacazette szerepe, akiket Pepe segített, a szabadonfutó egység legújabb kiegészítése. Aubameyang, Lacazette és Pepe hármasa a Liverpool triójának, a Sadio Mane, Roberto Firmino és Mohamed Salah támadóinak londoni változata. Ez volt az első alkalom, hogy az Arsenal támadó hármasa kezdőként szerepelt egy bajnokin.
A francia forradalom az Arsenalnál: A Wenger-korszak
Henry, Wiltord, Pires - három francia gólöröme Angliában. Arséne Wenger menedzseri időszaka alatt az Arsenal egyedülálló módon támaszkodott a francia tehetségekre, amelyek meghatározóvá váltak a klub történelmében. Az azonban kétségtelen, hogy a londoni gárda valóban megérdemelte az aranyérmet a 2001-2002-es szezonban. Noha nem az Ágyúsoké volt a legjobb védelem (a 'Pool kevesebb gólt kapott), nem az övék volt a leggólerősebb támadósor (a manchesteriek többször voltak eredményesek), ugyanakkor a csapatrészek egyensúlya tökéletes volt, és majd mindegyik poszton világklasszis focistával rendelkezik a klub. Wengernek minden bizonnyal már elege volt abból, hogy egymás után háromszor is a második helyen végzett a MU mögött, és a nyáron tökéletesen mérte fel a helyzetet: elsősorban az egykori legendás, ám már kiöregedőben lévő Arsenal-védelem felfrissítésére van szükség. Nagyon fontos volt még a francia idegenlégiósok szerepe, a "négy muskétás" (Patrick Vieira, Thierry Henry, Sylvain Wiltord és Robert Pires) közül az első kettő már az előző idényben is csúcsformában futballozott, utóbbiak - különösen Pires, akit az újságírók az év játékosának választottak - azonban csak most nyújtotta azt, amiért megvették őket.
Érdemes egyébként megnézni az Arsenal mutatóit: az Ágyúsok mindössze egy góllal rúgtak többet, és csupán kettővel kaptak kevesebbet, mint egy évvel korábban, de tizenhéttel (!) több pontot szereztek, mint az előző idényben. Arról nem is beszélve, hogy az FA-kupát is megnyerték, vagyis 1998-hoz hasonlóan ismét dupláztak. A visszavonuló középhátvéd, Tony Adams így méltóképpen fejezhette be majd' húszéves karrierjét, Wenger pedig kitűzhette a következő célt, amely nem mást, mint a Bajnokok Ligája megnyerése.
Arsenal most entertaining match under Arsene Wenger
Thierry Henry: A klubtörténet legeredményesebb játékosa
Ha valaki eljut Londonba az Arsenal stadionjához, az előterében Thierry Henry szobrába is belefuthat, amely a támadó térden csúszó gólörömét mintázza. Azt, amit 226 arsenalos találata során sokszor volt alkalma előadni - ő a klub történetének legeredményesebb labdarúgója. 1999 és 2007 között erősítette a klubot, tevékeny részese volt két PL-bajnoki címnek, közte a 2004-esnek, amelyet veretlenül nyert meg az ágyúsok csodacsapata. Abban a szezonban 30 találatával ő volt az angol élvonal gólkirálya. Négyszer koronázták meg a Premier League legjobb góllövőjeként, és talán ha a 2006-os BL-döntő másként alakul, sosem hagyja el az Arsenalt. Abban a fináléban azonban a londoniak kikaptak a Barcelonától, Henry pedig egy évvel később távozott, hogy megszerezze az aranyérmet, amelyet 2009-ben - épp a katalánokkal - meg is kaparintott.
Patrick Vieira: A középpálya domináns vezére
Hasonló nagy fogás volt Arsene Wenger részéről, mint Thierry Henry. Vieirát is generációja egyik legjobbjának tartották, ő is Olaszországba igazolt, ahol őt sem becsülték meg, így csapott le rá az Arsenal. Vieirát 1996-ban a Milantól hozta el Wenger, így ő már az angol klub játékosaként lett két évvel később világbajnok. Zsinórban hat éven keresztül beválasztották a Premier League idény végi álomcsapatába, ami jól mutatta, mennyire domináns középpályás volt. Nem véletlen, hogy 2002-ben a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, amelyet három évvel későbbi távozásáig viselt, így ő volt a verhetetlen Arsenal vezére is. 392 meccsen lépett pályára a csapatban, amivel az együttes történetének legtöbbet foglalkoztatott franciája.
Robert Pires: A technikás szélső
2000-ben a Barcelonába távozó Marc Overmars pótlására szerződtette az Arsenal Robert Pirest, akit azóta is a klubtörténet egyik legjobb szélsőjének tartanak. Ő is az 1998-ban világ-, 2000-ben Európa-bajnok francia aranygeneráció tagja volt, és Londonba érkezését követően a Premier League legtechnikásabb játékosai közé sorolták. Háromszor választották be a bajnokság álomcsapatába, 2002-ben pedig 15 gólpasszával a szezon asszisztkirálya volt. 2006-ban, közel 33 évesen hagyta el a csapatot, miután lejárt a szerződése, és ő legalább két évvel szeretett volna hosszabbítani, az Arsenal viszont - követve alapelvét, hogy 30 év feletti játékosoknak csak egy évet ajánl - nem adta ezt meg neki, így a Villarrealba távozott.
Sylvain Wiltord: A kulcsfontosságú gólok specialistája
Miután a 2000-es Európa-bajnokság döntőjében a hosszabbításban szerzett góljával Franciaország egyenlített Olaszország ellen, majd meg is nyerte a döntőt, egy hetet kellett várni, hogy szerződtesse az Arsenal a Bordeaux-ból. 13 millió fontot adtak érte, ami akkor klubrekordnak számított, de megszolgálta az árát. Fontos gólokat szerzett a 2002-ben megnyert bajnoki címhez, például a Chelsea és az Everton elleni idegenbeli meccsen győztes találatokat jegyzett, a legnagyobbat alakítást viszont az utolsó előtti fordulóra, a nagy rivális Manchester United ellen tartogatta: Wiltord góljával nyert az Arsenal az Old Traffordon, és ezzel biztosította be az aranyérmét. 2004-ben a Lyonba igazolt, 48 góljával Henry, Pires és Giroud után a klub negyedik legeredményesebb franciája.
Emmanuel Petit: A középpálya motorja a kezdeti sikerek idején
Korábban a Monacóban már dolgozott együtt Arsene Wengerrel, így jól tudta, mire számíthat az Arsenalnál, amikor 1997 nyarán aláírt a csapathoz. A francia menedzser védekező középpályást faragott belőle, és Patrick Vieira mellé tette a középpályán, ami azonnali sikert hozott: az Arsenal Petit első ottani szezonjában leigázta Angliát a Premier League-et és az FA-kupát is megnyerve. 1998 amúgy is pályafutása legszebb évének bizonyult, hiszen világbajnok lett a válogatottal, a Brazília elleni döntőben ráadásul ő szerezte csapata harmadik gólját. Nem várta ki az alakuló arsenalos projekt csúcspontját, 2000-ben a Barcelonába szerződött, de kulcsfigurája volt a londoni klub felemelkedésének a Wenger-korszak kezdeti szakaszában.
További meghatározó francia játékosok az Arsenalban
Olivier Giroud: A Puskás-díjas gólgyáros
Henry mellett csak egy francia van az Arsenal történetében, aki háromjegyű gólszámot produkált: Olivier Giroud. A 2018-ban világbajnok erőcsatár 105 gólt termelt az ágyúsoknál, tehát mondhatjuk, hogy megtette, amit vártak tőle, hiszen 2012-ben a Ligue 1 gólkirályaként költözött Londonba. Ugyanakkor a hatékonysága mégsem volt olyan egyértelmű, hiszen 253 mérkőzés kellett neki a szép termés eléréséhez, a Premier League-ben sosem érte el a húsz gólt egy évadon belül, és nem tudta teljes egészében pótolni Robin van Persie-t, akinek a helyére igazolták. Mégis megkerülhetetlen alakja az Arsenal utóbbi tíz évének, főleg, hogy volt egy gólja, amire mindenki emlékszik. 2017-ben a Crystal Palace ellen skorpiórúgással talált a kapuba. Wenger azt mondta, sosem látott ilyen gyönyörű gólt, és Giroud meg is kapta érte a Puskás-díjat.
William Gallas: A londoni trió tagja
Nem sok olyan játékos van, aki London három nagy csapatát, az egymást nem éppen szívelő Chelsea, Arsenal, Tottenham triót végigjárta, de William Gallas kellően ellentmondásos figura volt ahhoz, hogy nála ez is beleférjen. Egyfelől a világ egyik legjobb védője volt már a Chelsea-ben is, amellyel 2005-ben és 2006-ban angol bajnok lett, de személyes ellentétek miatt távozni akart. Még olyan pletykák is terjedtek, hogy megfenyegette a Chelsea-t, hogy ha nem engedi távozni, öngólokat fog rúgni... Végül 2006-ban Ashley Cole-ra cserélve került az Arsenalba. Sokatmondó volt, hogy Wenger neki adta Dennis Bergkamp tízes mezét, ő pedig igazi vezér lett, 2007-ben csapatkapitánnyá választották. Továbbra is nehéz eset volt azonban, egy interjúban élesen kritizálta társait, ezért leváltották a kapitányságból, majd 2010-ben a Tottenhambe igazolt.
Laurent Koscielny: A hűséges, de balszerencsés védő
Ha van futballista, aki mindig rosszkor volt rossz helyen, akkor az Laurent Koscielny. Egészen tavaly nyárig bezárólag kilenc éven át játszott az Arsenalban, és hiába volt ebben az időszakban a bajnokság egyik legjobb középhátvédje, ez volt a klub modern kori történetének válságidőszaka. Így a kilenc év alatt Koscielny csak FA-kupát nyert a csapattal (háromszor), de 2019-ben például az Európa-liga döntőjét is elveszítette, amelyben csapatkapitányként vezette az ágyúsokat. Hasonló pechje volt a francia válogatottal is, amelynek színeiben az ezüstéremmel végződő 2016-os Eb-n alapember volt, két évvel később viszont sérülése miatt nem lehetett ott a világbajnoki címmel záruló tornán.
Bacary Sagna: A Premier League álomcsapatában
Az Auxerre tehetségeként 2007-ben kapott szerződést Arsene Wengertől, és akkor talán még a tapasztalt menedzser maga sem hitte volna, hogy egy napon a Premier League legjobb jobbhátvédjeként jellemzi majd őt. Rögtön az első angliai szezonja végén beválasztották a bajnokság álomcsapatába, és ezt a megtiszteltetést 2011-ben újra kiérdemelte. Hiába volt azonban abban az időben posztja egyik legjobbja, a körülötte futballozó csapat már nem volt olyan hatékony, mint a 2000-es évek elején. 284 meccsen viselte az Arsenal mezét, de csak egy FA-kupát nyert 2014-ben, ezért is döntött akkor úgy, hogy a Manchester Citybe távozik.
Nicolas Anelka: A tinédzser szenzáció
Pályafutása elején mindössze két és fél évet töltött az Arsenalban Nicolas Anelka, de feltettük a tizedik helyen a listára, elvégre akkoriban robbant be a köztudatba, és tinédzserként nagyot játszott az ágyúsoknál. Mindössze 17 éves volt, amikor 1997-ben szerződtette Arsene Wenger, aki fokozatosan építette be a csapatba. Az 1998-1999-es évadban Dennis Bergkampot is megelőzve a klub házi gólkirálya lett 17 Premier League-találatával. Meg is választották a bajnokság legjobb fiataljának, az évad végén azonbana Real Madridba szerződött. Ha marad, talán sosem érkezik a helyére Henry, és mindkét csatár pályafutása teljesen másképpen alakul.
Mathieu Flamini: A futballista, aki dollármilliárdos üzletember lett
Mathieu Flamini marseille-i születésű kissrácként kezdett el futballozni, így adta magát, hogy a sportági alapokat Franciaország egyik legismertebb klubjának utánpótlásában, az Olympique Marseille-ben sajátítsa el. Az Arsenal 2004 nyarán elvitte a fiatal francia középpályást. A franciák végül 480 ezer euró ellenében mégis elengedték Flaminit, aki áttette székhelyét az angol fővárosba. Gyermekkoromban két szenvedélyem volt. A futball és a fenntarthatóság. Marseille-ben nőttem fel a tenger közelében, és már egészen fiatalon tisztában voltam az óceáni műanyagokkal és a vegyi szennyezéssel kapcsolatos környezetvédelmi kérdésekkel. Eleinte kételkedtem magamban, és igazából azt sem tudtam, hogy milyen irányba haladok a másik életemben. Amikor futballistaként a vegyi anyagokról vagy a fenntarthatóságról beszélsz üzleti tárgyalásokon, még nagyobb nyomás helyeződik rád, mert a partnereid tesztelni akarnak, és látni azt, képes vagy-e az asztalnál is ugyanúgy teljesíteni, mint a futballpályán.
Flamini a vállalkozása indításakor úgy döntött, csapattársai előtt titokban tartja az üzletet, mivel nem szerette volna, hogy megkülönböztessék őt az öltözőben, vagy a média emiatt foglalkozzon vele, ahelyett hogy a játékát, a pályán nyújtott teljesítményét értékelné inkább. Az üzleti teendőivel egy időben ugyanúgy folytatta profi sportkarrierjét. A milánóiakkal 2011-ben olasz bajnoki címet ünnepelhetett, majd nyáron súlyos térdsérülést szenvedett, így a rá következő komplett szezont kénytelen volt kihagyni. Az idény végén az akkor 29 éves Flamini szabadon igazolhatóként tért vissza az Arsenalhoz a felkészülési időszakra, hogy újra felépítse magát fizikailag, és csapatot találjon magának. Célja össze is jött, 2014 és 2015-ben FA-kupát nyert a csapattal, igaz, utóbbi finálét csak a kispadról nézte végig. Az Arsenaltól 2016-ban távozott.
Világviszonylatban is a GF Biochemicals lett ugyanis az első olyan vállalat, amely alternatív energiaforrások kutatásával a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosa, és nagy mennyiségben gyárt levulinsavat. A levulinsavat a petrolkémiai anyagok potenciális helyettesítőjeként tartják számon. A petrolkémiai anyagok olyan mindennapi termékekben találhatók meg, mint a mosószer és a bőrápolási termékek. A vállalat a tavalyi évben jelentős pénzinjekciót kapott befektetőktől: a Sofinnova Partners, az élettudományok területén vezető, európai kockázati tőkebefektető cég, amely az egészségügyre és a fenntarthatóságra szakosodott, valamint a Sparta Capital befektetési társaság összesen 15 millió dollárt fektetett a csoportba. Úgy érzem magam, mint egy környezetvédő tinédzser. A mellékállásként indult üzlet olyannyira bejött, hogy mint a cég résztulajdonosa és vezérigazgatója az exfutbalista vagyona elérte a tízmilliárd dollárt, azaz a négyezermilliárd forintot. A dollármilliárdos státuszt a francia játékoson kívül mindössze egy futballista mondhatja el magáról. Ő nem más, mint: Faiq Bolkiah!
A francia játékosok egyedülálló öröksége az Arsenalban
A francia labdarúgók rendkívül fontos szerepet játszottak az Arsenal történelmében, különösen az Arsène Wenger-korszakban. Összesen 31 francia labdarúgó lépett pályára az Arsenal színeiben, akik összesen 4122 meccsen 715 gólt érték el. Mindhárom szám rekord a klub külföldijei esetében, ami hűen tükrözi a francia hatás mélységét és tartósságát. Az alábbiakban bemutatjuk a tíz legjobb francia játékost, akik az ágyúsok mezében tündököltek:
- Thierry Henry: A klub történetének legeredményesebb góllövője, 226 találattal.
- Patrick Vieira: A csapatkapitány, a verhetetlen Arsenal vezére és a középpálya domináns alakja.
- Robert Pires: Technikás szélső, az 1998-as világbajnok és 2000-es Európa-bajnok aranygeneráció tagja.
- Sylvain Wiltord: A 2002-es bajnoki cím kulcsfigurája, emlékezetes gólokkal.
- Emmanuel Petit: A Wenger-korszak kezdeti sikereinek motorja, 1998-as angol bajnok és FA-kupa győztes.
- Olivier Giroud: A Puskás-díjas erőcsatár, 105 góllal a klub színeiben.
- William Gallas: A londoni riválisoknál is megforduló, ellentmondásos, de vezéregyéniségű védő.
- Laurent Koscielny: Hűséges és megbízható középhátvéd, aki FA-kupákat nyert a klubbal.
- Bacary Sagna: A Premier League egyik legjobb jobbhátvédje, többször is beválasztották az idény álomcsapatába.
- Nicolas Anelka: Tinédzserként robbant be, házi gólkirályként távozott a Real Madridba.
tags: #francia #jatekosok #az #arsenal
