Horváth Öcsi és a Ferencváros 1966-os jégkorongszezonja
„Horváth Zoltánt keresem” - mondom a budai autószalon irodájában egy úriembernek. A középkorú férfi kissé csodálkozva néz rám, aztán a homlokára csap: „Ja, az Öcsit? Éppen ott jön.” S valóban, a hatvanas-hetvenes évek ferencvárosi hokilegendája ebben a pillanatban lép be a helyiségbe. Üdvözöljük egymást, majd a bemutatóterem sarkában lévő kényelmes bőrfotelekre telepedünk le. Amikor Horváth Zoltánnak megemlítem a fenti esetet, mosolyogva mondja: „Egy kezemen meg tudom számolni, hányan szólítanak a barátok, ismerősök között Zoltánnak. Az Öcsi becenév még a hokis pályafutásom legelején, vagyis már több mint fél évszázada ragadt rám. Az előzmény annyi, hogy a bátyám szintén hokizott - nem is rosszul, sőt... -, s hogy meg lehessen különböztetni a két Horváthot, én lettem a «kis öcsi». Csak az a furcsa, hogy ma már sokan Öcsi bácsinak szólítanak. Valahogy az öcsi meg a bácsi nálam nem illik össze.” A volt ferencvárosi játékos ma is aktív, noha már öt éve nyugdíjas.
1950 és 1970 között jégkorongozott az Építőkben és a Ferencvárosban. Tíz világbajnokságon szerepelt, és egyike volt azoknak, akik részt vettek az 1964-es innsbrucki téli olimpián. Az 1965-ös finnországi B csoportos világbajnokságon negyedik helyen végzett csapat vezére és legeredményesebb játékosa volt. A Kosztolányi Dezső téren nőtt fel, ahonnan egy kőhajításnyira volt a Feneketlen-tó mellett a „lant”, ahogyan a salakos teniszpályáknak otthont adó területet a köznyelv hívta. „Mi az, hogy! Persze ehhez hideg telek kellettek, de az én gyerekkoromban még telente kemény mínuszok voltak. A Kosztolányi Dezső téren a ház előtt felvettem a korcsolyámat, és a havon, jégen ellavíroztam a jégpályára.” Még ma is emlékszik a nyitva tartásra, délelőtt kilenctől egyig, délután háromtól nyolcig lehetett korcsolyázni. A környék kiskölykei az iskola után itt gyülekeztek: korcsolyáztak, amerikai fogóztak és a maguk készítette „botokkal” lelkesen hokiztak.
„A létszámtól függően három-négy fogó volt, nekik kellett a társaság tagjait elkapniuk. Akihez hozzáértek, az ment a házba, és a megfogottak a pálya egyik sarkában kézen fogva félkört alkottak, várták, hogy a még szabadon lévők kiszabadítsák őket. De vigyázni kellett, mert az elfogottakat ketten vagy hárman őrizték, szóval nem volt egyszerű, hogy a szabadításhoz úgy korcsolyázzon valaki, hogy a fogók ne érintsék meg. De ha sikerült beslisszolnia, és a sorban állók egyikét megérintette, akkor huss, kiszabadultak a többiek. Nem tagadom, ez volt a legjobb gyakorlás, meg kellett tanulni gyorsan korcsolyázni, ráadásul jobbra-balra kanyarodni és koszorúzni.” A korcsolyázás és a játék gyakran sötétedés után is folytatódott. „Tóth Gabi bácsi volt a gondnok, akivel abban egyeztünk meg, hogy a zárás után rendbe tesszük a jeget. Cserében ő nem kapcsolta le a villanyt, amikor hazaindult. Így aztán sokszor tényleg éjfél tájban keveredtünk haza.”
Az Építők és a Ferencváros
Horváth Öcsi 1959-től igazolt jégkorongozónak mondhatta magát, mégpedig a Bp. Építők játékosának. „Valahogy a fülünkbe jutott, hogy az Építőknél tehetségkutatót tartanak. Mindez abból állt, hogy a csapat edzése után a tréner és a szakosztályvezető ott maradt a pályán, s tesztelte, hogy a jelentkezők közül ki hogyan mozog a jégen. Lehettünk vagy tízen, és a kölykök felét le is igazolták. Az ifikhez kerültünk, s megkaptuk a felnőttek régi, levetett szerelését. El lehet képzelni, milyen állapotban voltak e holmik, nálunk boldogabb ember mégsem volt a földön. Hiszen a többségünknek addig legfeljebb korcsolyája volt, kesztyűről, rendes botról még csak nem is álmodoztunk.”
A hoki belterjes világ volt akkoriban, bár amikor ő kezdte, hat csapat játszott még az első osztályban. Az FTC és az Újpesti Dózsa mellett a BVSC, a Vörös Meteor, a Bp. Postás és az Építők. Mindenki ismert mindenkit, egymás után voltak az edzéseink. „S egyszer csak valaki megkérdezte a Fradiból, hogy »Mi van, kisgyerek, nem akarsz továbblépni?« Hát persze hogy akartam.” Rajkai László volt az edző, olyan játékosok közé került, mint Beszteri-Balogh János, a Kárász testvérek, Raffa Gyuri, Schwalm Béla és Grimm Gyuri. Az 1962-1963-as szezonban az Építőkből a Fradiba igazolt, és az első bajnokságukat nyerték, ekkor a csapat gazdaasszonya, egy házias hölgy minden játékosnak, így neki is, kimért másfél kiló sertésmájat, ez volt a győzelmi prémiumuk. Horváth Öcsiről a korabeli híradások azt mondják, villámgyors és roppant gólerős szélső volt. „Gyors volt, robbanékony, gólerős, és jól bánt a koronggal is.” A gyorsaságot még a „lantról” hozta, később a technikája is javult, s nem volt ijedős, bátran harcolt a hátvédekkel.
Az 1966-os esztendő: Sikerek és kihívások
2009. VVK győzelem, bajnoki ezüstérem, indulás a BEK-ben. Ezek voltak az előző év szalagcímei. Európa egyik legjobb csapataként tekintettek a Ferencvárosra. Az elmúlt részt ezen a ponton ott hagytuk abba, hogy a Fradi két kört ment a BEK-ben. A következő ellenfele az akkori idők egyik legnagyobb sztárcsapata, a Világ Kupa győztese, az olasz Internazionale volt. Korán, magyar csapatoknak nagyon korán kellett lejátszani ezeket a mérkőzéseket, hiszen a milánói meccs 1966.02.23-án, a visszavágó a Népstadionban egy hét múlva volt. A jobb tájékozódás végett, a magyar bajnokság március 13-án kezdődött. Hogy valamelyest fel tudjon készülni a nagy feladatra, az FTC január 30. és február 20. között öt nemzetközi mérkőzést játszott. Az elsőt még idehaza, kikapott a Dynamo Berlintől 3:2-re. Ezután Svájc felé vették az irányt, ahol 5:1-re verték a Baden, 4:0-ra a Bellinzona és 3:2-re a Young Boys csapatát, míg az FC Luganótól 2:0-ra kikaptak.
1966.02.23. A tudósítások szerint a négygólos győzelem nem hű kifejezője a látottaknak. Az Inter ugyan jobb volt, de ezt az arányú győzelmet játékvezetői segédlettel aratta. Két vitathatatlan lesgólt megadott a spanyol bíró, majd Horváth jogtalan kiállításával tetézte hibáit. 1966.03.02. Az FTC végigtámadta a mérkőzést, akadtak percek, amikor a zöld-fehérek szinte a kapujukhoz szegezték világhírű ellenfelüket. Az Inter időnként 9-10 emberrel védekezett. A Ferencváros jobb helyzetkihasználással győzhetett volna, ám a nagy hátrányt aligha tudta volna behozni.
A bajnokság és a Magyar Kupa
Érdekesen alakult a Fradi számára a bajnokság első felének a vége. Az utolsó három fordulóban az ellenfelek sorban: az Újpesti Dózsa, a Vasas, majd a Bp. Honvéd voltak, mindannyian a Népstadionban. A Dózsát 5:2-re ütötte ki az FTC, majd következett a bajnokságban vezető Vasas, amely nagyon gyorsan 3:0-ra elhúzott. Azonban a Fradi még az első félidőben lőtt két góljával szorossá tette a mérkőzést, de a Vasas megint góllal válaszolt, így a csapatok 4:2-es Vasas vezetéssel vonultak az öltözőbe. A második félidőt a Fradi végigtámadta, ám a 90.percig még mindig 4:3 állt az eredményjelzőn. Ekkor a bizonytalankodó Vasas védők között Albert átvette a labdát, de lövése előtt buktatták, a bíró 11-est adott. Erősen felizzott a pályán a hangulat, Mészöly Kálmán nem is bírt az idegeivel, megsértette a játékvezetőt, aki kiállította. Több perc telt el, míg Novák Dezső a 11-es pontra letett labda mögé állhatott. Helyén volt a szíve, a kapust szokása szerint becsapva értékesítette a büntetőt, így lett 4:4 a nagy rangadó. A 4:4-re végződött Vasas elleni mérkőzésen Albert az első Fradi gólt lövi.
Az őszi szezon már nem sikerült ilyen jól. A Vasas simán győzött 3:0-ra, a Honvéd is visszavágott 3:2-re. Az említett hármasból csak a Dózsát sikerült újra megverni, ezúttal 5:3-ra. Volt azonban egy emlékezetes mérkőzés az MTK ellen. Emlékezetes volt egyrészt a 7:1-es győzelem miatt, ami az FTC addigi legnagyobb győzelmét jelentette az MTK ellen. És emlékezetes maradt egy szó szerint odaragasztott gól miatt, amikor Szőke István az 5.percben a jobbösszekötő helyén vitte fel a labdát, majd 25 méterről hatalmas lövést eresztett meg, s a labda úgy vágódott a kapu jobb oldalába, hogy megakadt a hálótartó vas és a háló között a sarokban.
Nézzük, hogyan teljesített a Ferencváros az 1966/67-es MNK sorozatban. A kupaküzdelmek nem követték a bajnokság tavaszi-őszi rendjét, azok maradtak az európai szokásokhoz igazodók. Így a mérkőzéseket is ahhoz hasonlóan tálaljuk, csak a naptári évben teljesítettekről tudósítunk. A Fradi első ellenfele egy alacsonyabb osztályú csapat, a Hajdúszoboszlói MEDOSZ volt, sima 9:0, papírforma eredmény született. A következő két körben is a keleti országrészbe, Debrecenbe utaztak a zöld-fehérek, először a Kinizsi ellen 4:0, majd az MGM Debrecen ellen ugyancsak 4:0 eredmény született, amelyek már a negyedik körbe jutást jelentették. Itt az addig meglepetésre vitézkedő Kiskunfélegyházi Honvéd következett, 10:0. Négy meccs, négy győzelem, 27:0. Nem lehet mondani, hogy a Fradi nem vette komolyan a mérkőzéseket, így jutott a legjobb 8 közé, ahol rangadó várt rá, az Újpesti Dózsa csapatával. A bajnokságban aratott két győzelmet megfejelte a csapat, ezúttal 6:3-ra győzte le, ráadásul a Megyeri úton, a Dózsát és jutott az elődöntőbe.
A VVK menetelés folytatódik
Ősszel pedig újabb VVK menetelés kezdődött, az előző évi bajnokság ezüstérme jutalmaként. Az első ellenfél az Olimpija Ljubljana volt. Az idegenbeli 3:3 után a Népstadionban sima 3:0-ás győzelem jött. A következő körben a svéd Örgryte Göteborg volt az áldozat, Göteborgban 0:0, a Népstadionban pedig 7:1 és továbbjutás.
Hoki és profi élet a 60-as években
„Tény, hogy kevesebb országban jégkorongoztak, mint napjainkban, nem tizenhat együttes volt a vébé A-csoportjában, csupán nyolc, s ugyanennyi a B-ben és a C-ben.” Horváth Öcsi kiemelkedően szerepelt a válogatottban. „Két válogatottbeli mérkőzésemre emlékszem szívesen. Itthon nyertem a Fradival bajnokságokat, voltam gólkirály, de nemzetközi szinten a cél mindig az volt, hogy a válogatott a B-csoportban játsszon, oda pedig a C-ből lehetett feljutni, s mi ebben a csoportban küzdöttünk. De 1965-ben a finnországi világbajnokságon a B-csoportban játszottunk és negyedikek lettünk.” Furcsa módon mégsem e találkozókat tartja pályafutása csúcseseményének, hanem a szkopjei vb-t, ahol 0-5-ről az ő mesterhatosával fordítottuk meg az állást. „Az 1969-es C-csoportos szkopjei vébén a házigazda jugoszlávok öt-nullára vezettek, és hat gólt ütöttem, ezzel hat-hat lett az eredmény. Az volt életem legjobb meccse!”
A Fradi egy igazi nagy család volt. „Albert Flóri, Rákosi Gyula, Szőke Pista, később Nyilasi Tibiék rendszeresen ott voltak a Kisstadionban, mi meg kijártunk az ő meccseikre. Ha pedig az időnk meg az aktuális edző engedte, jókat fociztunk egymással. Igaz, nem egyszer eltiltották tőlünk a focistákat, mondván, mi durván futballozunk. Nem mondom, néha csattogtak a csontok, de alapvetően vigyáztunk egymásra.”
Ahhoz képest, hogy hivatalosan nem voltak profik, a jégkorongozók elég jól éltek. „Nézze, azért fel kellett magunkat találni. Mert az első bajnokság után prémiumként egy kiló pacalt kaptunk, gondolom, azt is csak azért, mert a Fradi az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének egyesülete volt. Én például a Kőbányai Sörgyárban dolgoztam.” Ha nyugati túrára mentek, kifelé valahogy el kellett dugni a valutát, visszafelé meg úgy behozni a cuccot, hogy ne találják meg. „Egy vámos - akit mi egymás közt csak Ragyásnak neveztünk - utazott ránk. A pénzt nem találta, de fogadkozott, hogy majd ha visszafelé jövünk, akkor is ő lesz szolgálatban, és megnézhetjük magunkat. Mi meg kiszúrtuk, hogy a vonat a határ után Öttevénynél lelassít. A gyakorlat szerint a vámosok Hegyeshalomnál a vonat két végén szálltak fel, mi viszont középen ültünk. A szerelvény az ominózus helyen lassított, mi meg cuccokkal teletömött hokizsákot kidobtuk az ablakon. Tehát mire a vámellenőrzés hozzánk ért, az embereink már árkon-bokron túl voltak a zsákokkal.”
Külföldi évek és hazatérés
Az első felesége osztrák állampolgár volt, 1971-ben kiment, s úgy döntöttek, hogy nem jönnek vissza. Frankfurt mellett játszott Bad Nauheimben, az SC Riessersee csapatában, ahol olyan legendával hokizott együtt, mint a csehszlovákok világklasszisa, Jozef Golonka. „Óriási játékos volt, de akkor már le volt lassulva, csak levezetett, de hatalmas esze volt a játékhoz.” Megkereste egy frankfurti játékosügynök, és mondta, hogy van egy ajánlata a Los Angeles Kingstől, három évre. „Az első idényben 25 ezer dollárt kaptam volna, a másodikban 30 ezret, a harmadikban 35 ezret. Az volt a kikötésem, hogy kapjam meg az amerikai állampolgárságot, de ez nem sikerült, ráadásul Kutas István, a magyar sportvezető kijött értem Münchenbe, és rábeszélt, hogy menjek haza.”
Hazatérése kalandosan indult. „A hatvanas évek legelején vettem meg az első autómat - meséli. - Egy stockholmi barátom segítségével szereztem be a használt ezres Opel Kadettet. Azokban az években még a keletinek is csodájára jártak mifelénk. Elképzelhető hát, micsoda szenzációt jelentett, ha egy Opel végiggördült a körúton.” Néhány hónappal az autó behozatalát követően elment a kiskörúti Filmmúzeumba. Ahogy jött ki a mozielőadás után azt látta, hogy egy vidéki paraszt bácsi megterített a motorháztetőn, és jó ízűen szalonnázik. „Mondtam neki, papa, nem haragszom, hogy a kocsimon vacsorázik, de most már mennék, csomagoljon össze, kérem. Mire azt felelte, nem addig, ő bizony ezt az autót megveszem tőlem, csak mondjak egy árat! Azt hittem, viccel, ezért bedobtam egy elég tisztes összeget. Erre a férfi benyúlt a hátsó zsebébe, kivett egy köteg pénzt, leszámolta a vételárat, s elvitte az Opelt.”
Visszavonulás és a Jakabházy-konfliktus
Noha visszatérése után még szerzett két bajnoki címet, mégis a neve összeforrt a Jakabházy László elleni első játékoslázadással. „Nagyon sok edzőm volt, s közülük számos szakembert tiszteltem. Az egyiket szakmai kvalitásai miatt, a másikat a hokiszeretetéért, a harmadikat másért. Helmeczi Frigyest, Pásztor Györgyöt, Rajkai Lászlót említhetném, de Jakabházy nem tartozik közéjük. Fizikai felkészítés gyanánt állandóan futtatott bennünket, ráadásul az idősebbeket mindenáron le akarta cserélni fiatalokra. Mi fülest kaptunk erről, és nem tartottuk korrektnek, mert a mutatóink alapján semmivel sem voltunk gyengébbek a fiataloknál.” A történtek alapvetően befolyásolták a pályafutását, tudniillik Bikár Péterrel és Treplán Bélával együtt ahhoz a trióhoz tartozott, amelynek tagjait a Fradi akkori vezetői nem akarták visszavenni, noha a „lázadó” hokisok többsége egy év után amnesztiában részesült.
Végül aztán mégiscsak volt visszaút a számára is, de 1975-ben, mindössze 33 évesen búcsút intett a klubnak és az aktív hokinak is. „Treplán Bélával együtt hagytuk abba. Emlékszem, ő azt mondta, akkor lesz hajlandó legközelebb hokikorcsolyát felvenni, ha azt zippzárral lehet a lábra erősíteni. Ennyire megutálta ugyanis az évek során a hosszadalmas cipőfűzéseket...” Sem sportvezetői, sem edzői ambíciói nem voltak. „Egyre mostohább körülmények közé került a sportág, és a hanyatlási folyamat végső soron máig is tart. Ahogy hallom, az élvonalbeli játékosok jelentős részének nem tudnak tisztességes fizetést adni. Márpedig ha nincs pénz, nem lehet igazán követelni sem. A fiatalok közül immár nem feltétlenül a tehetségesek maradnak meg a sportágban, hanem azok, akiknek tehetősek a szüleik, és meg tudják venni a méregdrága felszerelést, korcsolyát.”
Öcsi napjainkban
Az FTC-vel ötszörös bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes Horváth Zoltán aktív pályafutása után felhagyott a jégkorongozással, szurkolóként azonban tartja a kapcsolatot a sportággal. Hobbijának, a tenisznek élt, mígnem négy évvel ezelőtt egy csomót vett észre a lágyékán. Azt hitte, hogy sérv, de az orvosok a nyirokrendszerben kialakuló rosszindulatú daganatos megbetegedést (non-Hodgkin limfóma) diagnosztizáltak. Öcsit dr. Masszi Tamás hematológus kezelte, majd bekerült egy kísérleti stádiumban lévő programba, jelenleg tünetmentes. „Nem élek rettegésben, noha csak egy év múlva mondhatom, hogy egészséges vagyok. A program időtartama öt év.”
„Néha még manapság is eljárok hokimeccsekre, persze csak akkor, ha valamelyik gyerekem elvisz, illetve sokszor egykori játékostársam, Kereszty Ádám siet a segítségemre, ő szokott fuvarozni ide a közelbe, a Tüskecsarnokba.” Mészöllyel, Deák Miklóssal, Kassaival, Keresztyvel és Hajzer Jánossal a mai napig összejárnak. Közösen főznek halászlevet, megünneplik egymás születés- és névnapját, s hetente többször együtt teniszeznek. „Olykor felbukkan Farkas Caja is, bár mióta vidéken él, ritkábban tud jönni.” E jeles társaság kapcsolatban áll a landschuti, ugyancsak hajdani hokisokból verbuválódott teniszcsapattal. A felek az egyik évben itt nálunk, a következő esztendőben pedig odakint látják vendégül egymást.
Horváth Öcsi a magyar jégkorongról is kifejtette gondolatait. „Sajnos, a közönség egy jelentős része elpártolt, pedig a mi időnkben nem volt ritkaság, ha 10-14 ezer ember szorongott a lelátón. Persze, erős, ütőképes Fradi és Újpest nélkül nem is igen lehet jó magyar hokit csinálni. A Volán imponáló eredményeket produkál az EBEL-ben, ez azonban részben megtévesztő. A méregdrága külföldiek főszereplők a csapatban, viszont az ő jelenlétükből a magyar válogatott mit sem profitál.” Nagyon szurkol, hogy rövid időn belül mozduljon meg valami, s a hoki kapja meg az illő támogatást, hogy aztán átléphessük a saját árnyékunkat. Mert óriási igény van a sikerekre, és a hoki iránti érdeklődést is gyorsan fel lehetne ébreszteni.
tags: #ftc #hoki #1966 #horvath #ocsi
