A Ferencváros Kézilabda Szakosztályának Gazdag Története

Sokszor, sok helyen szó esik arról, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata Európa legjobbjai közé tartozik, de ilyenkor legtöbbször csak a jelenre gondolunk. Pedig, ha hozzátesszük, hogy milyen tradíció és mennyi siker „rejtőzik” a szakosztály eddig megélt hetven évében, akkor még magasabb polcra helyezhetjük az FTC-t. Hiszen kevés klub tudhat magánénak a miénkhez hasonló történelmet, erre pedig igenis büszkének kell lennünk, és kötelességünk ápolni az emlékeket. A Fradi szakosztályai közül a futball után ma is az egyik legnépszerűbb a kézilabda, különösen annak női ága, amelynek mérkőzéseit sok fradista látogatja.

A kézilabda sportág története

Akár az őskorig visszamehetünk, hiszen a kézilabda alapmozgásai, a futás, az ugrás, a dobás az ősemberek létfenntartásának is az eszközei voltak. Persze, ekkor még nem beszélhetünk sportról, akkoriban valóban a lét volt a tét. Később, az ókorban azonban már megjelent a sport, mindenkinek ismerős ez a görög mitológiából. Létezett már a labda is, amit természetesen kézzel is dobtak, hajítottak. Gyors időutazásunkat folytatva a középkorba érünk, ahol a sport és a testgyakorlás egyre inkább az emberi tevékenység részévé vált. A kiváltságos réteg egyre több időt és pénzt szentelt arra, hogy testi- és szellemi fejlődése érdekében a kor igényeinek megfelelő sportjátéknak is hódoljon. Különösen a reneszánsz kor alatt indult látványos fejlődésnek a sport, amikor a nemesek változatos sportágak űzésére speciális játéktermeket építettek. Természetesen az eddig felsorolt, kezdetleges és többnyire rövid életű játékok nem tekinthetők kizárólag a kézilabdázás őseinek. Azok inkább a labdás csapatjátékok előfutárai, és együttesen egy olyan közös gyökeret alkotnak amelyből a többi, szintén kézzel játszott labdajáték mellett a kézilabda is kifejlődött.

Az újkorban a sport újra látványos fejlődésnek indul. A testkultúra egyre inkább teret hódított a különböző társadalmi rétegekben, és a mindennapi élet szerves részévé vált. Felgyorsult a különböző sportágak specializációja, ami lökést adott a kézilabdázás fejlődésének is. Így jutunk el a XIX. század végéig, ahol a kézilabda kialakulásának alapjait három játék képezte: a haanbold, a hazena és a torball.

A haanbold játék alapötlete Holger Nielsen dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a túl sok betört ablakot okozó futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A hazena cseh játék, amelyet Václav Karas és Antonin Kristof talált ki, Prágában játszották először. A pálya mérete 48 x 32 m volt, volt kapu, kapuelőtér. A játékot két félidőben, 2×25 percben játszották, meglehetősen sok hasonlóságot mutatva a kézilabdázás mai paramétereivel. A torball, nevéből is láthatóan német eredetű. Úttörője Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez a játék szabályainak összeállítása, majd a részletes leírása fűződik. Ez a három kezdetleges kézilabdajáték jelentős népszerűségre tett szert Európában, amit a tornák és mérkőzések egyre növekvő száma is bizonyított. Mivel azonban a mindhárom játékot különböző szabályok szerint játszották, a nagyobb szabású nemzetközi tornák szervezése állandóan akadályokba ütközött. Ezért szükségessé vált a szabályok egyesítése, amelyet a német Karl Schelenz vállalt fel, és az új játékszabályok 1917-ben Berlinben láttak napvilágot. Az új, egységesített játék, a nagypályás kézilabda népszerűsödése annyira felgyorsult, hogy hamarosan szükségessé vált az azt irányító nemzetközi szervezet létrehozása.

A német és osztrák hegemónia után fokozatosan az északi országok erősödtek meg, így nem csoda, hogy 1946-ban, Koppenhágában, Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven újjáalakították a sportág vezető testületét, ami új irányvonalat adott a kézilabdázás fejlődésének. Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, kezdetben csak a férfiaknak, majd a későbbiekben a nők részére is. Az idő múlásával azonban a kispályás vagy teremkézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást.

A kézilabda Magyarországon és az FTC szakosztályának megalakulása

Magyarország, mint sportnagyhatalom, természetesen nagyon hamar felfigyelt az új, intézményesített sportágra. 1928-ban megalakult a hazai szövetség, amely rögtön tagja lett a frissen létrejött nemzetközi szövetségnek, kiírták a férfi- és női nagypályás bajnokságokat. 1951-től kezdődően, követve az új nemzetközi trendet elindultak a kispályás bajnokságok is. 1959-ig mind nagy-, mind pedig kispályán bonyolítottak le bajnokságot és kupát.

A bevezető után itt érkezünk el a Fradihoz, egészen pontosan az ÉDOSZ-hoz, hiszen ilyen név alatt, az FTC beolvadása után, 1950-ben alakult meg a kézilabda szakosztály. Kis- és nagypályán, férfiak és nők egyaránt elkezdték a sportág űzését. Az új szakosztály az ötvenes években elsősorban a nagypályára koncentrált, ott ért el jó bajnoki helyezéseket, bár az elsőség megszerzése nem sikerült. A nagypályás kézilabdát futballpályán játszották, ugyanúgy 11-11 emberrel, mint a labdarúgást.

A férfiak 1950-ben 14 csapat közül a 12. helyen végeztek, majd a területi alapon zajló küzdelmek során sem jutottak tovább a budapesti csoportból. 1954-ben visszaállt a nemzeti bajnokság rendszere, és a Kinizsi a 8. helyen végzett. Ebben az évben és 1955-ben is bejutottak az MNK-nak nevezett magyar kupa döntőjébe, ahol mindkétszer alulmaradtak. 1957-ben, immár FTC néven a 9. helyen végeztek, ami az utolsó év volt, amikor nagypályán is indultak, a fókusz a kispályán sokkal eredményesebben szereplő csapatra irányult. Jó döntés volt, hiszen, mint tudjuk 1959-ben a kézilabdázásnak ez az ága végleg megszűnt.

A hölgyeknek kicsit jobban ment a nagypálya, bajnoki cím ugyan nem, de egy kupagyőzelem ebben a korszakban, 1957-ben is sikeredett. A bajnokságban 1954-ben negyedikek, ugyanebben az évben bejutottak a kupadöntőbe, amelyet azonban elvesztettek. Egy év múlva, 1955-ben mindkét szinten egy helyet javított a csapat, ami azt jelentette, hogy a bajnokságban a harmadikok, míg a kupában elsők lettek, azaz megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. A kupagyőztes csapat: Wolfné - Zsákainé, Bende, Jászberényi, Szabó M. - Gilliánné - Bognár, Lászlóffyné, Sóthy, Gróf, Mázsár, az edző Kapás Lajos volt. Aztán 1956-ban egy bajnoki ötödik hely, majd 1957-ben, immár FTC néven egy ezüstérem következett, amely a nagypályás bajnoki szereplés csúcsa volt.

Mostantól azonban maradunk a kispályánál. A férfiak 1954-től rendszeres résztvevői a bajnokságoknak. A debütálás nem sikerült valami fényesen, hiszen a 12 csapatot számláló mezőnyben a 10. helyen végeztek. Egy esztendő múltán a siker is csatlakozott a gárdához, a végső sorrend szerint a második helyet szerezték meg. 1956-ban a Vörös Meteorral vívott botrányos döntő után, amelyen a sportvezetés beavatkozása és csalás is szerepet játszott, végül mindkét csapatot hivatalosan is bajnoknak tekintették. Nem a szokványos módon, de megszületett az FTC kézilabda szakosztályának első bajnoki címe. A bajnokcsapat tagjai: Berendi József, Bodnár József, Csontos György, Dékán Rezső, Glatz László, Horváth Béla, Jaczulák János, Kele Miklós, Mojzes István, Nád János, Som Ferenc, Tormássi Béla, Vajna István, Vágvölgyi I. András, Vágvölgyi II. Ferenc. Egy évvel később, 1957-ben a bajnokságot újra a hagyományos módon, oda-vissza körmérkőzéses módon bonyolították le, az FTC a második helyen végzett a Vörös Meteor mögött.

1960 az az év, amikor a hölgyek is bekapcsolódtak a bajnoki versengésbe. Az elején folyamatos fejlődés jellemezte az FTC kézis lányait, hiszen 60-ban a 9., 61-ben a 7., 62-ben a 4., 63-ban pedig már a 2. helyen végeztek. A szurkolók is vették a lapot, nagyon gyorsan a lányok mellé álltak, 64-ben már bajnoki címet vizionáltak. Ehelyett azonban kisebb visszaesés jött, hiszen ebben az évben csupán a 6. lett a csapat, amit egy év múlva egy 5. hely követett. A csapat legjobbjai a magyar válogatottnak is az állandó tagjai voltak, így Bognár Erzsébet és Giba Márta aktív tagja volt az 1965-ben világbajnoki címet szerző magyar válogatottnak. Annak a világbajnok csapatnak, amelynek kapusa Rothermel Anna, férjét követve ugyancsak a Fradihoz igazolt, tovább erősítve a csapatot.

Az első aranykor: Elek Gyula és az 1978-as KEK győzelem

Elek Gyula első edzői évében bajnoki címet nyert a lányokkal. Mint ősfradista tért vissza az egyesületbe, ahol korábban maga is kézilabdázott. Tervszerű, következetes munkája amellett, hogy azonnal eredményt hozott, megalapozta a Fradi nevéhez méltó jövőt. Az esélyeket a csapat évről-évre eredményre is váltotta. 1966-tól 1980-ig, nem kevesebb, mint 15 esztendőn keresztül minden bajnoki évben a dobogón végzett a csapat. Négyszer bajnok (66, 68, 69, 71), hétszer második (67, 70, 72, 73, 76, 77, 78) és négyszer harmadik (74, 75, 79, 80) lett. Ez volt az első nagy generáció. Kiemelkedő alakja volt a kapus Elekné Rothermel Anna, aki korának legjobb kapusa volt. Nem itthon, a világon. Nemzetközi szaktekintélyek tartották annak. Amit igazolt is a statisztika, hiszen akkoriban rendre az FTC kapta a legkevesebb gólt a bajnokságokban, akkor is, ha éppen nem lett bajnok. Takácsné Giba Márta, Szőkéné Bognár Erzsébet és Csiha Magdolna rettegett gólvágók voltak, akiknek ha elhagyta a kezét a labda, a kapusok általában már csak a hálóban találkoztak vele.

Elek Gyula 600. mérkőzését ünnepelte ebben az időszakban. Huszonnyolc gólos sikerrel ünnepelt Elek Gyula a 600. meccsén. Ekkor a története második kiírását élő Kupagyőztesek Európa-kupájában indulhatott női kézilabdacsapatunk, miután 1977 februárjában megnyerte a négyes körmérkőzéses rendszerben kiírt Magyar Kupát a Vasas előtt. „Akkoriban a bajnokságban mindig ott volt a dobogón a csapat, de - amennyire emlékszem -, az aranyéremre nem igazán volt esélyünk, a Vasas nagyon erős volt” - mesélte a még ma is a Ferencváros utánpótlásában dolgozó korábbi kapusunk, Fiedler Adrienn, aki 1978-ban feltörekvő fiatalként már a felnőttekkel edzett.

KEK 1978: Az út a győzelemig

A kezdet mindenesetre tükörsimára sikeredett, és ez kellően megadta az alaphangot - 1978. január 22-én a címlapján számolt be arról a Népsport, hogy „Biztos előnyt szerzett az FTC”. Az Admira Wien elleni összecsapás helyszínéül szolgáló Körcsarnok zsúfolásig telt, pedig előzetesen is sejthető volt, hogy a bécsiek legfeljebb az áldozat szerepét tölthetik be. Ennek ellenére a korabeli beszámoló szerint a hangulat remek volt, „még javában az öltözőben voltak a csapatok, amikor a közönség már nagyban énekelt, „szurkolt”. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy az osztrákok első támadásuknál kiharcolt hetesét Berzsenyi kivédte, majd a társak komoly gólparádéba kezdtek. A tizenötödik percben már 9-0-ra vezetett a Fradi, a szünetben pedig 14-2-re. A második félidőben a mieink tulajdonképpen már csak a közönségnek játszottak - írta a sportnapilap -, arra törekedtek, hogy minél szebb gólokat érjenek el, és jó néhány gól valóban parádésra sikerült. A 25-5-ös végeredmény garantálta, hogy az egy héttel később esedékes visszavágón a továbbjutás már nem foroghat veszélyben.

A legjobb nyolc között a sorsolást február 1-jén tartották, a mieinkhez a francia kupagyőztes Bordeaux-t húzták ki - vagyis az akkori erőviszonyokat ismerve különösebben nem lehetett elégedetlen a szakvezetés. Az odavágóra február 26-án került sor, és a játékosaink az első körhöz hasonlóan a negyeddöntőben is már az első meccsen lezárták a párharc legfontosabb kérdését. A kezdődobást kisebb ünnepség előzte meg, ugyanis a hatszázadik bajnoki és kupameccsén dirigálta a csapatot a vezetőedző, Elek Gyula. A játékosok igyekeztek is kiszolgálni trénerüket, akinek nem sok izgulnivalója maradt: már az első félidőben tizenhárom gólos előnyt épített a Ferencváros, a fordulás után pedig még nagyobbra hízott a különbség. A huszonnyolc gólos sikerből (39-11) Takácsné tizenegy, míg Csulikné kilenc góllal vette ki a részét. A Fradi története során ezt megelőzően sohasem dobott még ilyen sok gólt hivatalos mérkőzésen.

Az elődöntő aztán már hozott izgalmakat! Az összecsapás előtt Elek Gyula egy ízben saját szemével mérte fel az ellenfelet, az Inter Bratislavát, és a tapasztalatai alapján úgy nyilatkozott, hogy a két meccs alapján továbbjutást vár csapatától. Ezzel együtt az odavágón talán egy szoros vereséggel is kiegyezett volna, hiszen három alapemberét is nélkülöznie kellett: Takácsné, Tavaszi, valamint - figyeljenek! - az iskolai elfoglaltsága miatt otthon maradt Oszwald sem játszhatott Pozsonyban. A kért taktikát tartalommal is sikerült megtölteni, ahogyan az az 1978. március 22-én megjelent helyszíni tudósításból kiderült. Bejátszásokra nem is igazán került sor, mert a kitűnően játszó Lelkesné jóvoltából sikerült úgy megkeverni az Inter védelmét, hogy átlövésekből is rendre gólt szereztünk. A hatékony támadójáték ellenére a gyenge védekezésünk miatt az első félidő után a hazaiak álltak jobban egy góllal, de ez megteremtette az előrelépés esélyét. Érezte a csapat, ha a védekezést sikerül javítani, akkor az odavágóról is előnnyel térhet haza.

A második játékrészben, ahogyan reméltük, jobb lett a hátsó falunk, a kapus, Berzsenyi is remekül védett ebben az időszakban, a pozsonyiak majd negyed órán keresztül nem is tudtak akciógólt szerezni, csak hetesből találtak be, de eddigre négy gólos hátrányba kerültek. A visszavágóra csordultig megtelt a Körcsarnok, és fergeteges „FTC! FTC!” buzdítás fogadta a csapatokat - számolt be róla a Népsport. A Pozsonyban hat kísérletéből hatszor eredményes játékmestert, Lelkesnét külön emberfogással próbálta kikapcsolni ellenfelünk, de ez nem lepte meg a mieinket, sikerült már a meccs elején megragadni az előnyt. Az első félidő közepén már négy, összesítésben pedig öt gól volt az előny, amikor a vendég edző, Vladislaw Gross belátta, hogy nem működik a taktikája. Visszarendelte Lelkesnéről Boledobicovát, hatos fallal védekezett, de ezzel is csak annyit ért el, hogy nem nőtt tovább a különbség. A szünetben Elek Gyula nem kertelt, kijelentette az újságíróknak: „Nyugodtan kell játszani, már nem veszíthetünk. Lényeges, hogy a védekezésnél játékosaink a beállósok elé verekedjék magukat, hiszen akkor nem lehetne őket olyan sokat foglalkoztatni. Ki kellene lépni a remek formában lévő Zemanova elé is.” Az intelmeket alighanem játékosai is megkapták, mert sikerült javítani a hibákon, az előnyünk meg tovább nőtt - a második játékrész elején végérvényesen eldőlt a továbbjutás kérdése. A 40. percben volt először tíz gól a két csapat között, a pozsonyiak lélekben feladták a küzdelmet és 21-11-nél ért véget az összecsapás.

A fináléra 1978. április 23-án került sor, méghozzá Budapesten. Elek Gyula mondta: „Jobban ver, mint szokott - mutatott a szívére a pálya szélén. - Nem akármilyen 50 perc áll előttünk.” Elképesztően izgalmas mérkőzést hozott a finálé. A mieink első támadásánál rögtön kiderült, hogy a németek az egyik legjobbunkat, Lelkesnét külön emberfogóval próbálják semlegesíteni. Ezt látva két lehetőség maradt: vagy gyors keresztmozgással és elzárásokkal „szabadítják ki” a társak az irányítót, vagy valaki más átveszi Lelkesné szerepét. Az utóbbi valósult meg, méghozzá Csulikné jóvoltából, aki mindent magára vállalt. Hiába az ő remeklése, a 12. percben 4-2-re vezettek a lipcseiek, s bár egyenlítettünk, a vezetést nem tudtuk átvenni. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, de rendre vendég előnnyel, mígnem a második játékrészben a közönség még rátett egy lapáttal a szurkolásra. A 35. percig kellett várniuk arra, hogy a második perc után újra ferencvárosi vezetésnek örülhessenek (14-13). Ezt követően egyszer még egyenlített riválisunk, de a 41., a 43. és a 46. percben újabb gólokkal sikerült elhúzni. Sokan már dörzsölték a tenyerüket, de a németek nem adták fel, két perccel a vége előtt egyre zárkóztak. Drámai percek jöttek így a végére egészen addig, mígnem 20 másodperccel a lefújás előtt Tavaszi ügyes és mindent eldöntő gólt ért el, a Lipcse időntúli hetessel már csak kozmetikázni tudott. „Sokat jelentett a hazai pálya. Ha a Vasas nem jut el a BEK-döntőig, lehet, mi sem játszhattunk volna itthon” - mondta a boldog szakember, majd kiemelte a csapategységet is, amelynek köszönhetően az addigra már több mint kétszázszoros válogatott Waltraud Kretzschmart sikerült egy gólon tartani.

Az 1978-as KEK-menetelés eredményei

A KEK-győztes csapat tagjai és statisztikáik

• Berzsenyi Mária - kapus. Az FTC-ben összesen 336 mérkőzésen szerepelt, ebből 15 a KEK-találkozók száma.
• Csajbókné Németh Erzsébet - beálló. Összesen 447 mérkőzésen, 1253 gól! Tíz KEK-mérkőzésen 30 gólt lőtt! Különösen a döntő mérkőzésen, a világ egyik legjobb átlövőjének tartott Krechmar kikapcsolásával segítette a csapatot a végső sikerhez.
• Csiha Magdolna - átlövő. Összesen 851 mérkőzés - 2745 gól! A 15 KEK-mérkőzésen 60 gólt szerzett! Az ő nevéhez fűződik a KEK-döntő első ferencvárosi gólja is.
• Csulikné fíozó Éva - átlövő. Összesen 152 mérkőzés - 940 gól! Két év alatt több, mint 600 gólt dobott a különféle hivatalos mérkőzéseken. A KEK-találkozón is ő volt a legeredményesebb, hiszen 7 mérkőzésen 58 alkalommal talált a kapuba, ami több, mint 8 gólos átlagnak felel meg! A döntőben 11 gólt szerzett! 1976-ban ő volt a magyar gólkirály!
• Fiedler Adrienn - kapus. Összesen 726 mérkőzésen védett! Első KEK-mérkőzése a Bordeaux ellen volt, összesen 3 KEK meccsen védett 1978-ban.
• Kunstárné Prokaj Teréz - kapus. Összesen 180 mérkőzésen szerepelt, ebből 15 volt a KEK-találkozó.
• Lelkesné Thomann Rozália - irányító, átlövő. Összesen 228 mérkőzésen 675 gólt lőtt. A 13 KEK-meccsen is eredményes volt, hiszen 48 gólt szerzett, sokszor a mezőny legjobbja volt.
• Nemere Tünde - irányító. Összesen 455 mérkőzésen játszott, góljainak száma 1206. A 11 KEK-meccsen 8 gólt szerzett.
• Oszwald Magdolna - átlövő. Összesen 228 mérkőzésen 675 gólt lőtt. A 13 KEK-meccsen is eredményes volt, hiszen 48 gólt szerzett, sokszor a mezőny legjobbja volt.
• Rácz Éva - beálló. Összesen 418 mérkőzésen játszott, 756 gólt lőtt. A 15 KEK-mérkőzésen tízszer volt gólszerző.
• Szalai Erika - átlövő. Összes meccseinek a száma: 104, 6 gólt lőtt. 13 mérkőzésen egy gólt szerzett.
• Takácsné Giba Márta - szélső, beálló. Összesen 698 meccsen játszott 2355 gólt szerzett! A sorozatban öt KEK-találkozón 21 alkalommal talált a kapuba. Az FTC kézilabda történetében egyedül ő szerepelt BEK- és KEK-döntőben is! 1971-ben az Év játékosa, 1972-ben magyar gólkirály! Csapatsportágakban az FTC történetében - Szőkénével együtt - ő szerzett először világbajnoki aranyérmet! Még egy rekord: Takácsné 14 éven át az FTC valamennyi bajnoki mérkőzésén szerepelt!
• Tavaszi Katalin - szélső. Összesen 310 mérkőzés - 521 gól. A 13 KEK-mérkőzésen 27 góllal járult hozzá a sikerekhez. Nevéhez fűződik az FTC első KEK-gólja és az 1978-as KEK-döntő zárógólja!
• Tőkéné Szakmán Éva - szélső. Összesen 404 mérkőzésen játszott, 562 gólt lőtt. Pályafutása végén még két KEK meccsen is szerepelt.
• Zwickné Kuny Katalin - beálló, szélső. Összesen 217 mérkőzésen játszott, góljainak a száma 64.

A férfi kézilabda szakosztály kálváriája

A hőskorban még minden terv szerint alakult. Illetve majdnem minden, hiszen a Fraditól a szurkolótábora, legyen szó tekéről, futballról, kerékpárról vagy természetjárásról, mindig bajnoki címet vár. Csakhogy a férfi kézilabdázóknak valahogy ez nem adatott meg. Nem volt az rossz csapat, 1977-ben például az MNK-ban bronzérmet nyert, 1980-ban pedig egészen a bajnoki ezüstig jutott el. Ám a hőn áhított aranyérmet sehogyan sem tudta megszerezni. A szakosztály ettől függetlenül élt, működött, létezett. Az idősebb Ferencváros-szurkolók még nagyon is jól emlékeznek azokra a hétvégékre, amikor péntek, szombat, vasárnap megnézhették az Üllői úton a futballistákat, a Kisstadionban a hokisokat, aztán nosza, irány a Körcsarnok, ahol meg kettős meccs várt rájuk: szurkolhattak a férfi és a női kézilabdacsapatnak is. Mondani sem kell, rendszerint megtelt a Körcsarnok, és zúgott a „Hajrá, Fradi!”, amikor a fiúk, illetve a lányok rohamozták az ellenfél kapuját. Azóta minden megváltozott. Pontosabban az évek, évtizedek óta sikeres hölgyeknek. Ami a férfiakat illeti, az külön történet.

A '80-as évek végén a fiúk kiestek, a háttér megszűnt, a játékosok tanácstalanok voltak, a jövőkép pedig eltűnt. Biztató szavak helyett aztán jött egy érdekes hír, miszerint a Ferencváros vezetősége nagy lelkesen átvette a Tungsram női kosárlabda-szakosztályát, amely így a Fradi-család tagjaként működik a jövőben. Új szakosztály alakult - cserébe pedig feláldozták a férfi kézilabdázókat. Eközben a zöld-fehér férfikézilabda eltűnt a süllyesztőben. „Felesleges lenne feltépni a régi sebeket - mondta Horváth István szakosztályvezető. - De az biztos, hogy amikor a klub vezetősége úgy döntött, átveszi a Tungsram női kosárlabdacsapatát, a férfikézilabda sorsa megpecsételődött. Akkoriban óriási volt a tanácstalanság a szakosztályban. Már alacsonyabb osztályban játszottunk, a Dunaújvárossal vívtunk ki-ki meccset a feljutásért, s a találkozó előtt én mint csapatkapitány megkérdeztem a vezetőket, hajtsunk-e egyáltalán, érdemes-e győznünk? Ők meg azt felelték, fogalmuk sincs, majd kiderül, mit akarnak velünk. Megszűnt a szakosztály, eltűnt a férfiszakág a Ferencváros életéből. Időközben volt ugyan néhány korcs csapat, az FTC név felbukkant itt-ott, az alsóbb osztályú bajnokságokban odacsapva egy másik együttes neve mellé, de hát ez borzasztó időszak volt.”

Honnan s miként bukkant elő újra a férfi kézilabda az FTC háza táján? A választ a 49 esztendős Horváth István szakosztályvezető adta meg, akinek az édesapja 16 évig dolgozott edzőként a klubnál annak idején, és aki maga is tősgyökeres fradista, a klub egykori kézilabdázója. „Aztán öt évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy a Hort SE indulási jogán nevezünk. Az első esztendőben pontveszteség nélkül nyertük meg az NB II-t, azaz a harmadosztályt. Volt olyan meccsünk, amelyen negyvengólos különbséggel győztünk. Olyan ellenfelekkel mérkőztünk, mint a Siklós, a Pénzügyőr vagy a Nagykanizsa. Kevesen tudják, hogy a másodosztályt is megnyertük, de feljutni nem akartunk a legjobbak közé, mert egyszerűen nem volt meg rá a pénzügyi fedezet. Két éve a feljutás kapujában voltunk, akkor már szerettünk volna NB I-esek lenni, ám Horváth Tibor, a Hort SE tulajdonosa ragaszkodott a saját elképzeléseihez, a jogot még pénzért sem ruházta át ránk, így akkor majdnem megszűntünk. De ezt már sokan nem hagyták. Maglódi Lajos például, akinek rengeteget köszönhetünk vagy Török Zsolt, a Retz Bútorgyár tulajdonosa, aki nélkül most aligha lenne szakosztály, és persze Kiss Gyuri, az edző, aki a nullából, a semmiből csinált csapatot. Hihetetlen mindaz, ami velünk történt, és amit megéltünk az elmúlt években, évtizedekben.”

A második aranykor és a 90-es évek sikerei

A nagy generációt nem követte hasonlóan sikeres korosztály, a 80-as évek a visszaesés évei voltak a női szakágban. A bajnokságban rendre a középmezőnyben vagy még lejjebb végzett a csapat. A következő sikerszéria alapjait Németh András rakta le, akinek vezetésével 1992/93-ban jött az első mutatós eredmény, egy ezüstérem. Hogy egy évvel később már az arany követhesse. 23 hosszú év után 1993/94-ben sikerült újra bajnoki címet nyerni a lányoknak. Ha már az élre jutottak, éveken át le sem jöttek onnan. A következő három év bajnokságát is megnyerték. Az 1994/95-öst ráadásul nem is akárhogyan, hanem 100%-os teljesítménnyel. Ahogy az első aranycsapat, úgy ez is több mint egy évtizeden át mindig a dobogón végzett. 1993/94-től a bajnoki helyezéseik az alábbi számsort mutatják: 1, 1, 1, 1, 3, 2, 1, 2, 1, 2, 3, 3, 2, 1, 3, 3. Azaz 16 év, eggyel meg is sikerült fejelni a korábbi nagy korszak hosszát, mint ahogy az aranyak számában is. 7 arany, 4 ezüst és 5 bronzérem. A periódus vége a 2008/09-es bajnokság volt. Természetesen a kupagyőzelmekkel sem maradt adós ez a generáció. A második aranykor mestere Németh András volt, aki sorozatával ugyancsak kitörölhetetlenül beírta magát a Fradi történelemkönyvébe. Legendás játékosai a kapus Farkas Andrea és Sugár Tímea, a mezőnyben pedig Kökény Bea, Farkas Ági, Pádár Ildikó, Siti Eszter, Kirsner Erika, Szarka Éva, Tóth Beatrix, Tóth Tímea, Takács Gabriella. Kimeríthetetlen kincsesbányája volt ez a másfél évtized az egész magyar kézilabdasportnak. Ha egy-egy sztár el is igazolt, a helyébe tudtak lépni olyanok, akik azonnal pótolták és lettek ugyancsak válogatottak.

tags: #ftc #kezilabda #tortenet

Népszerű bejegyzések:

• Tudjon meg többet a Saint Quentin Basket-Ballról
• Horvátország továbbjutása az elődöntőbe
• DVTK és Gyirmót Programok
• A Ferencvárosi kézilabda ragyogó eredményei
• Sport a frontok árnyékában