A japán fociszurkolók egyedülálló kultúrája: tisztaság és tisztelet a stadionokban
A labdarúgás nem csupán egy játék, hanem azonosságtudat is, ahol a szurkolók egy páratlan szenvedéllyel gyűlnek össze. Énekelnek, rigóznak, szurkolnak, és lélegeznek minden labdarúgásos lökést. A világ először négy éve kapta fel a fejét arra, hogy a japán fociszurkolók kitakarítják maguk után a stadionokat, ám a távol-keleti rajongók Oroszország után Katarban is megtartották jó szokásukat. Ami a nemzetközi média számára meglepő, az a japánok számára természetes: a szurkolók mellett a válogatott játékosok is mindig kitakarítanak maguk után az öltözőben.
Az „atarimae” és a japán neveltetés gyökerei
De mi ez a tisztaságmánia? Ha nagyon röviden akarunk válaszolni arra a kérdésre, miért takarítanak fel maguk után a japán szurkolók és labdarúgók, akkor csak annyit írnánk: ez a kultúrájuk része. Ennél azért bővebb a válasz. Az Al Jazeera megkérdezte a japánokat, hogy mi az oka a tisztaságmániának, és több rajongó szerint a takarítás háttérében az „atarimae” kifejezés áll, ami magyarul annyit tesz: magától értetődő.
Az egyik japán férfi szerint „tiszta a szívük, ezért stadionnak is tisztának kell lennie”, ez pedig majd hozzásegíti a csapatot a céljai eléréshez. Egy másik válaszadó szerint a japán neveltetésben keresendő a válasz. Egészen kiskoruktól kezdve úgy nevelték őket, hogy tisztábban hagyjanak mindent, mint ahogyan találták. Az alapokat tehát a neveltetésben kereshetjük.
Papp Melinda, az ELTE Japán Tanszékének adjunktusa, a Tisztaság és tisztátalanság képzetei a japán népi kultúrában című írásában kifejti, hogy „a tisztaságról alkotott képzetek ugyan minden kultúrában fontosak, azonban tartalmuk nem egyetemes, hanem kultúraspecifikus, tehát az adott közösségre jellemző. Fontos azt is megjegyezni, ezek az elképzelések a gyerekkorban válnak a gondolkodás részévé olyannyira, hogy felnőttként mint megkérdőjelezhetetlen, szinte egyetemes érvényű szabályokra tekintünk rájuk. Számos társadalomban a tisztaságnak nem csak fizikai, hanem rituális, spirituális és morális vonzata is van. A tiszta ugyanis sokszor egyet jelent a jóval és széppel, továbbá gyakran az erkölcsössel és a társadalmilag elfogadottal is.”
Japán az európai ember számára szokatlanul tiszta ország. Makulátlanok az otthonok, az utcák, a tömegközlekedési eszközök, az éttermek. Scott North, az Oszakai Egyetem szociológia professzora a BBC-nek rávilágított, hogy a futballmérkőzések utáni takarítás az iskolában tanított alapvető magatartásformák megnyilvánulása. Arról van szó, hogy a világbajnoksághoz hasonló eseményeken a japán szurkolók a takarítással az életmódjukkal kapcsolatos büszkeségüket fejezik ki, egyúttal megosztják azt a többi emberrel.
„Tudom, hogy ez talán unalmas, de egyszerűen ez a valóság egy olyan országban, amely a tiszteletre és az udvariasságra épül. És ez egyszerűen kiterjed arra, hogy a futballban is tiszteletteljes dolgokat tegyenek”
- fogalmazott North. Scott McIntyre, a Japánban élő futballújságíró pedig megjegyezte, hogy ha egy külföldi Japánban meccsre megy, és szemetet hagy a földön, akkor a helyiek megkocogtatják a vállát, jelezve, hogy azt el kell takarítania.
| Ok a takarításra | Magyarázat |
|---|---|
| Atarimae (Magától értetődő) | A japán kultúrában alapvető elvárás, hogy a dolgokat tisztábban hagyjuk, mint ahogy találtuk. |
| Neveltetés | Gyerekkortól kezdve tanítják az iskolákban a takarítást, mint mindennapos rutint. |
| Tiszta szív, tiszta stadion | A tisztaság a csapatsikerhez és a célok eléréséhez vezető út része. |
| Rituális, spirituális és morális tisztaság | A fizikai tisztaság szorosan összefügg a jóval, széppel, erkölcsössel és társadalmilag elfogadottal. |
| Büszkeség és tisztelet | Életmódjukkal kapcsolatos büszkeség kifejezése, tisztelet és udvariasság jele. |
A tisztaságmánia megnyilvánulásai a világbajnokságokon
Katarban sem szakadt meg a japánok szokásos vb-tradíciója, ahogy négy éve Oroszországban, úgy most is tömegesen takarítottak össze maguk után a stadionban a szurkolók. A japán drukkerek már a vb nyitómeccsén is takarítottak, pedig ott nem is játszott a csapatuk, és ugyanígy tettek a válogatott első meccse után is, ahol egyébként nagy meglepetésre 2-1-re legyőzték a németeket.
A nem japán média ezen a híren huhog és döbben és fotókat mutogat, ám a japánok számára ez a magatartás legalább annyira zsigeri, mint ahogyan levegőt vesznek. Az egész ott kezdődik, ahol a gyermeki neveltetésük alapjai. A japán gyerekek takarítanak: belépnek az iskolába és felkészítik azt arra, hogy ott most gyerekek fognak nyüzsögni. Csekkolják a vécépapírt, letisztítják a mosdókagylókat, portalanítják a padot és kezdődhet a tanítás. Amikor vége a napnak, ugyanezt újra megteszik.
A néhány napja Németországot legyőző játékosok még tizenegy origamit is hagytak maguk után az öltözőben a tökéletes tisztaság mellett, ami a tiszteletük jeléül szolgált. A vasárnapi Katar-Ecuador után egy bahreini influenszer videót is csinált a különös szokásról, ahol arról faggatta a szemetes zacskókat osztogató japánokat, hogy miért csinálják ezt, mikor nem is az ő csapatuk játszott. A ténykedés - csak szólok - alig több, mint egy percet vesz el az ember életéből.
A japánok persze ünnepelni sem felejtettek el. A tokiói Sibuja híres kereszteződésében például csak akkor szaladtak ki az útra tombolni, amikor zöldre váltott a lámpa a gyalogátkelőnél, ami szintén sokat elmond a japán néplélekről és a szabálytiszteletről. Habár Tokió vagy Oszaka sokkal tisztább egy átlagos nyugati nagyvárosnál, azért nem szabad elfelejteni, hogy az a néhány szemétszedő szurkoló nem reprezentálja a japán társadalom száz százalékát, ahogyan a media is hajlamos olykor túlzásokba esni.
A japán futball fejlődése és a szurkolói szenvedély
A japán foci megítélése kicsit olyan kérdés, mint hogy a pohár félig tele vagy félig üres: Japán nem futballnemzet, és sosem lesz az, de a befektetett energiákhoz képest nincs mit szégyellniük. A torna kezdete előtt a várakozások elég visszafogottak, a válogatottal szembeni kritikák annál élesebbek voltak. Jellemző, hogy a japán csapat beceneve azért lett kék szamurájok, mert az 1950-es években, amikor Japánba betette a lábát a modern foci, nem volt válogatott, ezért a Tokiói Egyetem csapata képviselte a nemzetet, ők meg kék mezben játszottak, ami megragadt.
Tehát elég messziről jött a japán foci, mire eljutott a mostani szintre. A japán-kolumbiai meccs hatodik percéig nem sokakat érdekelt a vb a szigetországban, ám azzal, hogy a dél-amerikai válogatott rögtön a meccs elején emberelőnyt és egy tizenegyest ajándékozott a japánoknak, elég nagyot fordult a világ. Mire a meccs befejeződött, ez lett az idei év legnézettebb sporteseménye az országban.
A bajnokság átlagos nézőszáma az utóbbi tíz évben nem változott, sőt inkább csökkent. Bár a 17-18 ezres meccsenkénti átlag európai összehasonlításban nem rossz, nagyjából a holland liga szintjén van, ám a lakosságarányhoz képest azért jóval alacsonyabb. Japánban nem jellemzőek az akadémiák, de minden rendes iskolának van egy (az esetek túlnyomó többségében salakos vagy földes) focipályája, az utánpótlás-nevelés és a tömegsport nem különül el. Szövetségi kapitányokat eddig jellemzően külföldről igazoltak, de idén hazai edzővel vágtak neki a vébének.
Hogyan szurkoljunk japán módra?
Ha esetleg valaki úgy érzi, hogy a japán-magyar rokonság erősebb a magyar-lengyel barátságnál, és a japánoknak tervez szurkolni, akkor jó hír, hogy az autentikus japán meccsnézési szokások elsajátítása relatíve egyszerű. Empirikus, bár módszertanilag mérsékelten alátámasztott kutatások alapján két szót kell tudni a szurkoláshoz: kova(i) és uma(i). Ha az ellenfél támad, akkor azt kell mondani, hogy kova (ez kb. azt jelenti, hogy rémisztő, félelmetes), ha a japánok összehoznak pár jó passzt, akkor azt, hogy uma (kb. szép). A középszint, hogy ezeket gyors egymásutánban ismételgeti az ember (kova, kova, kova, uma, uma, uma), és ha valaki elront valamit, esetleg bedob egy baka-t (kb. hülye).
A meccsnézési lehetőségek azonban korlátozottak lehetnek. A szenegáli meccs este tizenegykor volt, a lengyelek elleni éjfélkor kezdődik japán idő szerint, mindkettő hétköznap. Japán pedig nem olyan ország, ahol a foci miatt csak úgy leállhat a munka. Éjfél után a nagyvárosokban nem nagyon van utcai kivetítőzés (bár egyes helyeken vannak beltéri kivetítős helyek, és egyes stadionokban is lehet nézni a meccseket).
Japán foci mint gyermekjáték
Ha dinamikus, vidám, mozgásos játékot szeretnénk a gyerekekkel játszani, a japán foci jó választás lehet. Fejleszti a kezdeményezőkészséget és a vállalkozói kompetenciát, 6 éven felüli gyermekekkel már könnyedén játszható. Ezt a különleges focit kint a szabadban, nagy területen lehet a legjobban megvalósítani, nem kell hozzá más csupán játékvezető, minimum 5 játékos és egy puhább gumilabda.
A kezdéshez a játékosok terpeszállásban, lábfejüket egymáshoz érintve, körben helyezkednek el. Az így felvett pozícióban minden gyermek lába a saját „kapuja” lesz. A cél, hogy a kapukon átgurítsák a labdát, így gólt lőve egymásnak. Védekezni és gólt lőni is csak kézzel lehet, a lábak nem mozdulhatnak el és a labda csak a talajon mozoghat.
A játék során kialakítható egy „párbaj” is: a két „győztes” egymásnak háttal áll, majd mindketten lépnek három óriáslépést, ezután szembe fordulnak egymással és terpeszben megállnak. A labdát felváltva guríthatják és megpróbálnak egymásnak gólt lőni, viszont ekkor már nem lehet kézzel védekezni.
tags: #hogy #szurkolnak #a #japan #fociban
