A Honvéd Kosárlabda Bajnoki Címeinek és Történetének Fejezetei
Lehet mondani, egészen jól állt a magyar kosárlabdázás 1963 tavaszán. A Budapesti Honvéd férfi együttese ekkor már egy hosszú sikersorozat közepén járt, és a nemzetközi színtéren is magasra törtek. Ez a történet azonban nem csak a dicsőségről szól, hanem a magyar kosárlabda fejlődésének meghatározó fordulópontjairól, feledhetetlen drámákról és egy vidéki csapat váratlan diadaláról is, amely örökre megváltoztatta a sportág dinamikáját.
A Honvéd aranykora és nemzetközi törekvései
A Honvéd kosárlabdacsapata az 1950-es és 1960-as években abszolút dominanciát mutatott a hazai bajnokságban. A csapat 1957 és 1969 között sorozatban 13-szor nyert bajnoki címet, ezzel egyedülálló rekordot állítva fel a magyar sport történetében.
Ez a hihetetlen sorozat nem csupán a győzelmek számában, hanem azok minőségében is megnyilvánult:
- Hatszor (1957, 1958, 1959, 1960, 1967, 1968) százszázalékos teljesítménnyel hódította el az aranyérmet.
- Ugyancsak hatszor (1961, 1962, 1963, 1964, 1966, 1969) egyetlen vereséggel lettek bajnokok.
Ezen időszakban a Honvéd a magyar kosárlabda zászlóshajójaként számtalan tehetséget nevelt ki, akik a válogatottban is sikereket értek el. Ráadásul a Honvéd legjobbjai is „európázhattak” szépen, megmérettetve magukat a kontinens élcsapatai ellen. Az 1960-as évek elején a Honvéd a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) is eredményes szereplésre vágyott.
Az 1963-as BEK elődöntő: Honvéd vs. Real Madrid
Az 1963-as év különösen emlékezetes maradt a Honvéd történetében, amikor a BEK elődöntőjében az akkor is sztárcsapatnak számító Real Madrid ellen küzdöttek. A spanyol csapatot az 1962/63-as évadra amerikaiakkal erősítették meg a spanyol fővárosban. Szerződtették Cliff Luykot, a BEK-történet egyetlen kosárlabdázóját, aki hat trófeát nyert ugyanazzal a csapattal, valamint a csak három esztendeig Madridban maradó Bob Burgesst. A Honvéd sem volt piskóta, de a párharc első mérkőzését váratlan nehézség árnyékolta be.
1963. március 25-én, a Honvéd-Real Madrid párharc első mérkőzésén Simon nem játszhatott, mert eltört a keze. A kérdés, hogy „Mi lesz nélküle?” meggyőző választ kapott: a Czinkán, Koczka Pál, Bencze, Greminger, Rácz János kezdő ötössel kiálló piros-fehér együttes az első félidőben 27:11-re elhúzott. A mérkőzés izgalmát és jelentőségét a korabeli sajtó is kiemelte. A Népszabadság főcíme ez volt: „Harlemi mérkőzés”, utalva a korszak utánozhatatlan kosárcirkuszára, a Harlem Globetrottersre. A Népsport pedig a palánk alatti szenzációval indított első oldalán - „Bravúros hajrával, ritkán látott szép mérkőzésen győztek a Honvéd kosárlabdázói” -, noha a kosaras találkozó napján tartották a labdarúgó NB I tavaszi nyitányát, nem éppen mai érdeklődés kíséretében.
A Honvéd bravúros győzelmet aratott 101:97-re. Ezeknél is nagyobb szám volt a Honvéd-kosarasok pontmennyisége, a 101, amiből Bencze 26-tal, Czinkán 24-gyel, Temesvári 13-mal, az irányító Greminger 12-vel vette ki a részét. Balogh József, a Honvéd edzője a mérkőzés után is elismerte: „Nagyon hiányzott Simon.”
A visszavágón azonban megfordult a kocka. A visszavágót este 11-től rendezték a spanyol fővárosban. Simon továbbra sem szerepelt, társai a szünetben 37:37-re álltak. A küzdelem azonban rendkívül szorossá vált. A második szakasz hetedik percében Bencze kipontozódott. A Madrid 65:65-re egyenlített, és ekkor ötödik személyi hibája miatt el kellett hagynia a pályát Temesvári Ottónak, valamint Rácznak is. A találkozó 77:65-ös spanyol diadallal zárult.
A korabeli szabályok szerint április 2-án harmadik mérkőzést rendeztek, ugyancsak Madridban, mivel az összesített pontkülönbség döntetlennel ért fel. Az Esti Hírlap helyszíni tudósítása szerint az újabb találkozót „a Honvéd nem bírta idegekkel”. A megállapításban lehetett valami, mert 62:56-os hazai vezetésnél Bencze és Judik Zoltán összesen öt büntetőt hagyott ki. A találkozó 77:65-ös spanyol diadallal zárult. Így a csúcstalálkozót végül a CSZKA Moszkva és a Real Madrid vívta. A fehérek otthon 86:69-re győztek, majd Moszkvában úgy kaptak ki szintén 17 ponttal, hogy 91:71-nél José Ramón Durand az első büntetőt értékesítette, a másodikkal a gyűrű peremét célozta meg, és Burgess az utolsó pillanatban bevágta a lepattanót, ezzel biztosítva a Real Madrid végső győzelmét.
A magyar kosárlabda fejlődésének úttörői és a Honvéd szerepe
A magyar kosárlabdázás története tele van kiemelkedő személyiségekkel és fordulópontokkal, amelyek a Honvéd sikereihez is hozzájárultak. A sportág magyarországi elterjesztése Kuncze Géza testnevelő tanár nevéhez fűződik, aki 1912-ben egy müncheni tanfolyamon a kosárlabda Németországban játszott, palánk nélküli változatát (korbball) ismerte meg. Hazatérve iskolájában meghonosította a játékot. Először a kereskedelmi iskolákban - Mester utcai, Vas utcai, Wesselényi utcai - terjedt a játék, az itt tanító testnevelők nemcsak megtanították a játékot, de egymás között sorozatmérkőzéseket is vívtak. A Mester utcai kereskedelmi lett az ország „labdajáték” iskolája. Számolatlanul ontotta az itt tanító Molnár József a válogatott játékosokat.
1920-tól középiskolások, 1921-től társadalmi egyesületek csapatai kezdték el hazánkban a kosárlabdázást. 1925-ben a Magyar Atlétikai Szövetség befogadta a sportágat, keretein belül megalakította a Kosárlabda Bizottságot. Magyarországon 1933-ig a palánk nélküli kosárlabdát játszották, ebben az évben azonban a Torinóban rendezett Főiskolai Világbajnokságon a válogatott megismerkedett a palánkos kosárlabdával, mely hazánkban is gyorsan elterjedt.
Az első hivatalos bajnokságot a MASZ Kosárlabdajáték Bizottsága írta ki 1933-ban tíz csapat részvételével. Az első magyar bajnok a közgazdászhallgatók csapata, a KEAC lett. 1935-ben a férfi válogatott részt vett az első Európa-bajnokságon Genfben. Újabb lökést adott a fejlődésnek dr. Hepp Ferenc fordításában megjelenő szabálykönyv, amely 1938-ban került kiadásra. A kosárlabda népszerűsége gyorsan nőtt országszerte, 1938-ban 36 férficsapat nevezett a bajnokságba.
A nagymértékű fejlődés szükségessé tette a kosárlabda kiválását az Atlétikai Szövetségből. Az OSK tanácstermében tartott alakuló közgyűlésen Tatár István a MASZ nevében búcsúzott a kosárlabdázóktól. 1942. További megválasztott tisztségviselők voltak: Ügyvezető alelnök: dr. Károlyi József, Alelnök: dr. Hepp Ferenc és Király István, Főtitkár: Enyedy Ferenc, Titkár: Tarr István és Hercze Andor, Pénztáros: Derjanitz János, Ellenőr: Dobozi Géza, Jegyző: Jánosházi László és Mészáros Mihály. 1942-ben két ambiciózus fiatal testnevelő tanár, Balogh Gyula és Szabó János vállalkozott arra, hogy önálló vállalkozásként kiadja az első magyar nyelvű kosárlabda szakkönyvet. A második világháború kellős közepén megalakult szövetség lelkes társadalmi munkásokból állt, akik elkészítették a bajnokságok versenykiírásait, biztosították a termeket és játékvezető küldéseket.
A háború után az állami irányítás a sportban is hamarosan érvényesült. Az egyesületi élet ebben a koncepcióban háttérbe szorult, a válogatott keretek tevékenysége került előtérbe, gyakorlatilag ez határozta meg a magyar kosárlabda sport helyzetét. Új, társadalmi egyesületek szerveződtek, a háború után. Hamarosan három együttes emelkedett ki: a Honvéd, a MAFC és a MÁVAG. A három nagycsapat mellett megnyugtató fejlődés indult vidéken is. Székesfehérvár, Sopron, Szeged, Diósgyőr, Pécs fokozatosan méltó ellenfelei lettek a fővárosi csapatoknak.
A sok jó játékosból szinte észrevétlenül alakította ki Páder János azt a válogatottat, amely sikert sikerre halmozott. A csúcsot 1955 jelentette: Európa-bajnoki aranyérem Budapesten! Magyarország válogatottja nagy küzdelemben 14 ponttal győzött a szovjet válogatott ellen. A nők hasonlóan sikeres időszakra tekinthetnek vissza. Az 1950-ben Budapesten rendezett női EB-n Magyarország játszotta a döntőt a Szovjetunió ellen. 1957-ben Hepp Ferenc lett a Szövetség elnöke, aki a nemzetközi szövetségben is fontos pozíciót töltött be.
Fordulópont: Az 1987-es bajnoki döntő - A Körmendi Dózsa MTE diadala
Jól hangzó mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha, mi azonban most mégis ezt tesszük. Mert különösebb kockázatvállalás nélkül jelenthetjük ki, hogy az a 30 éves történet, amelyet most idézünk fel, soha nem fog megismétlődni. Így, ebben a formában biztosan nem. Az 1987-es bajnoki döntő fordulópontot jelentett a magyar férfi kosárlabdasportban, és a Honvéd dominanciájának végét jelezte.
1987. április 12-én a Körmendi Dózsa MTE férfi kosárlabdacsapata a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén 82-72-re legyőzte a verhetetlennek hitt, huszonkilencszeres bajnok Budapesti Honvédot, ezzel pedig a magyar férfi kosárlabdasportban első vidéki csapatként nyert bajnokságot. Méghozzá úgy, hogy a vasi együttesben egyetlen egy idegenlégiós sem szerepelt. A cikk bevezető részének utolsó mondata mindjárt magyarázatot is ad arra, hogy miért mondtuk ki a soha szót. A magyar kosárlabdasport harminc év alatt annyit változott, hogy ma már elképzelhetetlen a légiósok nélkül felálló csapat, az meg pláne a tündérmese kategória, hogy egy ilyen együttes bajnokságot nyerjen.
Harminc év elteltével látogattunk el Körmendre, hogy ennek a romantikus történetnek három egykori főszereplőjével találkozzunk: Bebes Istvánnal, aki azóta Körmend polgármestere lett, Zsebe Ferenccel, aki a jelenlegi körmendi csapat ügyvezetője és Patonay Imrével, aki edzőként abban a pillanatban legendává vált, amikor a Berki János, Král László játékvezetői kettős lefújta a bajnoki döntő harmadik mérkőzését. Zsebe Ferenc számára felejthetetlen marad az 1987-es bajnoki döntő.
Az 1987-es bajnoki döntő részletei
Körmend, 1987. április 12. vasárnap
Férfi kosárlabda NB I. Rájátszás. Az első helyért:
Körmendi Dózsa MTE - Budapesti Honvéd 82-72 (42-35)
Körmend, 3100 néző. Vezette: Berki, Král.
Csapatösszeállítások és pontszerzők:
- Körmend: SZENDREY 17/15, Szájer 3/3, ZSEBE 25/6, HÓDI 12, SZALAY 19/3. Csere: Fodor (-), Kardos 2, NÉMETH 2, Molnár 2. Edző: Patonay Imre.
- Honvéd: Judik (-), Kiss 3, BERKICS 25, HEINRICH 19, Recska (-). Csere: HALM 22/12, Farkas 3/3, Radovics (-). Edző: Balogh József.
A bajnokcsapat a Népsport 1987. április 13-i számának címlapján is szerepelt, jelezve a győzelem történelmi jelentőségét.
Patonay Imre, a legenda kerékpáron érkezik
Patonay Imre volt annak a harminc évvel ezelőtti bajnokcsapatnak a vezetőedzője. Ma már nyugdíjas pedagógusként idézi fel az akkori eseményeket. „Szlávik Csaba és Trummer László, a csapat akkori két legjobb dobója az 1985/86-os idény végén abbahagyta a játékot, nélkülük vágtunk neki a következő szezonnak” - idézte fel emlékeit az egykori edző. - „A bajnokság előtt így senki sem beszélt az aranyéremről. Igazából mindez 1987. március 29-ig szóba sem került. Ekkor játszottunk Csepelen a bajnoki elődöntő harmadik meccsén. A félidőben 51-40-re a Csepel vezetett, a végén 96-87-re mi nyertünk.”
Ez akkor hatalmas szenzáció volt, mert az erőviszonyok alapján mindenki Csepel-Baja döntőt várt. A másik ágon a Honvéd kiverte a bajaiakat, így jött létre a Körmend-Honvéd döntő. Ezzel az is eldőlt, hogy a párosításban a Körmend lesz a kedvezményezett, azaz ha harmadik meccsre kerül sor, akkor azt Körmenden játszhatják. A többi pedig már történelem.
Nem istálló, egy bajnokcsapat csarnoka
Kevesen tudják, hogy Körmenden nem a kosárlabda volt az a sportág, amely először megmozgatta a helyieket. A város labdarúgócsapata 1972-ben feljutott az NB II-be, ennek az együttesnek pedig a legnagyobb szurkolója Patonay Imre volt. Olyan hazai meccs is akadt, amelyen 6000 néző figyelte a labdarúgókat. Patonayt ekkor annyira magával ragadta a focisiker, a szervezés, hogy a főiskolán támadt egy kis gondja a földrajzzal. A piros-feketébe öltözött szurkolósereg már a hetvenes években hallatta hangját, de országosan ismert valóban akkor lett, amikor a kosarasok bejutottak a bajnoki döntőbe.
„Még a mai napig szokták kiabálni, hogy istálló, istálló, ha a vendégszurkolóknak nincs jobb ötletük arra, hogy mivel bosszantsák a körmendieket” - mondta Patonay. - „Pedig ezek az emberek nem látták azt a tornatermet, amelyet 1976-ban avattunk.” A Budapest-vidék ellentét már nem volt annyira erős, mint a hetvenes években, amikor az NB I A-csoportjában egyszerre nyolc fővárosi csapat is szerepelt, de a vidék első bajnokának lenni fantasztikus dolog volt. A csarnokot többször átépítették, de a harminc évvel ezelőtti siker feledhetetlen marad.
„Már a Budapestről Körmendre tartó hazaúton azt beszéltük a fiúkkal, hogy a Honvéd egészen biztosan hatalmas magabiztossággal érkezik a harmadik meccsre. Kitaláltam, hogy a 18 éves Szájer Józsit a kezdőbe rakom, rátettem őt az ellenfél irányítójára, aztán az első perctől kezdve letámadtuk őket. Ezzel a húzással megbillentettük a Honvéd magabiztosságát, így nyertük meg a bajnoki döntőt.” Aztán jött a Szabad Európa Rádió, és tényleg minden a feje tetejére állt. A finálé megnyerése után az egész város a 8-as útra tódult ünnepelni, a nép lezárta az utat. Egyszer csak hallották a Szabad Európában a híreket, hogy Körmenden óriási tüntetés van, mert emelték a kenyér árát. Kicsit megijedtek, de aztán a rádió este 11 órai híreiben már javították a dolgot. „Ne feledjük, hogy a SZER Münchenből sugározta a műsorát, amíg oda eljutott a helyesbítés híre, eltelt pár óra. De legalább ott is bemondták, hogy bajnok lett a Körmend.” Hogy mi történt utána? Patonay Imre így mesélt: „Nekem hat nap egybefolyt, mindenkivel inni kellett, nem volt mese. A hetedik nap egy kórházi ágyon talált, mert a mentő alkoholmérgezéssel behozott. Lett belőle egy hasnyálmirigy-gyulladás, egy hét alatt hoztak rendbe, de utólag azt mondom, megérte.”
Zsebe Ferenc, a bajnokcsapat kedvence
A csapat irodájában Zsebe Ferenccel ülünk. A bajnokcsapat talán legnagyobb kedvence átszellemülten idézte fel a 30 évvel ezelőtti történteket. „Amikor a döntő második meccsén a Honvéd legázolt minket Budapesten, Patonay Imre mindenkit megnyugtatott, hogy senki ne gazoljon be. Pénteken volt a pesti meccs, két nappal később már játszani kellett a harmadikat Körmenden. Határozottan emlékszem, hogy elmentünk bulizni, igaza volt Patonaynak, abban a helyzetben mást nem nagyon lehetett tenni. Innentől kezdve az egész egyetlen véget nem érő film. A mindent eldöntő meccs, az ünneplés, a koccintás a várossal. Feledhetetlen. Az a buli 52 év tapasztalata alapján benne van a TOP 3-ban. Fényes, Zenés, Korona. Ez a három szórakozóhely 100 méter távolságon belül volt. Sokat nem kellett sétálni.”
A harminc évvel ezelőtti bajnokcsapat különleges társaság volt. Hihetetlen összetartás és baráti viszony jellemezte őket. Talán éppen ennek a kohéziós erőnek köszönhették, hogy az első vidéki bajnokcsapatot Körmenden ünnepelhették. „A Honvéd játékosállományában jobb volt, mint a miénk, de a Körmendnél jobb közösséget nehéz lett volna találni” - emlékezett vissza Zsebe Ferenc. „Ráadásul olyan edzőnk volt, aki csak tíz évvel volt idősebb nálunk, jó játékos is volt, hihetetlen tisztelet övezte Körmenden. Nem is beszélve arról, hogy Putesz is hatalmas bulikirálynak számított. Egy hibája volt csak, nem ismerte azt a szót, hogy pihenőnap. Elképesztő mennyiséget edzettünk, így utólag persze azt mondom, hogy megérte.”
Zsebe Ferenc szerint Körmend akkor lett országosan ismert, amikor a kosárlabdacsapat megnyerte a bajnokságot. „Az egyik meccsről hazafelé jövet Székesfehérváron megálltunk a Hullamosónak nevezett kocsmában” - mondta Zsebe Ferenc. „Egy félig részeg bácsi azt kérdezte tőlünk, hogy hol van Körmend? Elmagyaráztuk neki, de igazából tényleg csak a bajnoki cím tett minket országosan ismertté. A közönségünk akkor tényleg legendás volt. Amelyik csapat itt nyerni tudott, az hihetetlen bravúrt hajtott végre. De az itteni 3000 ember (legalábbis ennyit írt a Népsport) valóban olyan hangulatot tudott teremteni, amelyhez fogható nem volt az országban. Egyszer azt is leírták, hogy Körmend, 4000 néző. Ez barokkos túlzás, mert még a 3000 is alapos túlzásnak tűnt. De jó volt olvasni, az biztos.”
Bebes István, a polgármester emlékei
Bebes István, Körmend polgármestere, a 30 évvel ezelőtti bajnokcsapat tagja, azóta is szívén viseli a kosárlabda sorsát. „Az az összefogás, amely akkor a körmendi kosárlabdát jellemezte, ma már szinte elképzelhetetlen” - tűnődött el Bebes István. A csapat tagjai és a város lakói szinte együtt lélegeztek, amikor pedig bajnokok lettek, egész Körmend a vállán vitte őket. Harminc év múltán sem lehet pontosan felidézni azt az egyhetes ünnepségsorozatot, amely a döntőt követte.
„Meg kellett jelennünk minden vendéglátóhelyen, együtt kellett lenni az emberekkel. Hét nappal a döntőt követően a Ganz MÁVAG csapatával Svédországba mentünk egy túrára, igazából ott sikerült magunkat kipihenni és ott tudatosult mindenkiben, hogy bajnokok lettünk. Ez a győzelem annyira mélyen beleívódott a lelkekbe, hogy azóta is minden egyes szezonban beszédtéma.” Bebes István hangsúlyozta: „Mindig azt hangsúlyoztam, hogy a magyar férfi kosárlabdasport és Körmend számára is óriási felelősség volt az, hogy mi lettünk a sportág első vidéki bajnokcsapata. Bennünk, játékosokban semmiféle Budapest-fóbia nem volt. A Honvéd ellen nem 100, hanem 120 százalékon pörögtünk, másképpen nem tudtunk volna nyerni. Ez akkor nem a pénzről szólt, hanem arról, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból. A kosárlabda ma már teljesen másról szól, mint akkor. Ebből a szempontból a mi 1987-es sikerünk tényleg megismételhetetlen és egyszeri csodálatos történet volt.”
A győzelem visszhangja a médiában
Feleki László a Képes Sport 1987. április 21-i számában így fogalmazott: „Láttuk, vettük megérttettük Patonay Imre edző nyilatkozatát a Telesportban. Ha talán-tán megbántottuk volna az új kosárlabda bajnokcsapatot és annak táborát, igazán szándékukon kívül tettük. Nem tudom, hogy pontosan mekkora Körmend lakossága, de ezennel valamennyi körmendi lakos elnézését kérem, ha valóban nem méltattuk volna megfelelően a körmendi kosárlabda sikerét. Dehogy féltjük mi a magyar kosárlabda fejlődését a körmendi bajnokságtól. A „kis" Körmend sikere talán arra serkent, hogy a sokkal jobban ellátott fővárosi nagycsapatok a markukba köpnek, így remény lehet arra, hogy a kosárlabdában visszatér a Greminger-korszak.” Feleki László ebben az egyben tévedett. Nem tért vissza. De erről egészen biztosan nem a Körmend tehet.
1987-ben még gimnazista voltam, és emlékszem, hogy a rádióban hallgattam a Körmend-Honvéd bajnoki döntő közvetítését a Poptarisznyában. A tévé nem adta a meccset, mert - a hivatalos indoklás szerint - a terem fényviszonyai nem voltak alkalmasak az élő tévéKözvetítésre. (Rossznyelvek szerint a tévéseknek akkor nem nagyon fűlött a foguk a körmendi kirándulásokhoz. Ezt némileg alátámasztja az a tény, hogy az 1989/90-es Körmend-ZTE öt mérkőzést hozó bajnoki döntősorozat egyetlen meccsét sem adta a tévé, pedig a zalaegerszegi csarnok alkalmas volt a közvetítésre.) Rádiósként 1990-től kezdtem el Körmendre járni. A nagy meccseket (így az 1987-es bajnoki döntőt is) természetesen Deák Horváth Péter, vagy Novotny Zoltán közvetítette, de olykor-olykor engedték, hogy az alapszakaszban 18 évesen tudósítsak a vasi városból.
Harminc év elteltével az élet sokfelé sodorta el az egykori bajnokcsapat tagjait. Zsebe sporthivatalnok lett, Fodor Péter Debrecenben él, egy sportiskolában dolgozik. Van, aki itt él, van, aki Szombathelyen. Szájer József Pesten lakik, Molnár László évekkel ezelőtt meghalt. Bebes István pedig Körmend polgármestere lett.
Játékosok, Edzők, Sportvezetők - A magyar kosárlabda ikonjai
A magyar kosárlabdázás történetét számos kiemelkedő egyéniség formálta, akik hozzájárultak a sportág fejlődéséhez és sikereihez. 2005-ben az All Star Kosárlabda Gála keretében 25 női, 25 férfi játékos, és 10 edző kapott helyet a legendák között. Íme néhányan közülük:
Úttörők és Sportvezetők
- Kuncze Géza: A kosárlabda magyarországi elterjesztője, 1912-ben egy müncheni tanfolyamon ismerkedett meg a játékkal, majd hazatérve iskolájában meghonosította.
- Dr. Hepp Ferenc: A nemzetközi kosárlabda szabályok magyarországi meghonosítója, 1938-ban az ő fordításában jelent meg a szabálykönyv. 1957-ben a Szövetség elnöke lett, és a nemzetközi szövetségben is fontos pozíciót töltött be.
- Balogh Gyula és Szabó János: 1942-ben ők adták ki az első magyar nyelvű kosárlabda szakkönyvet.
- Páder János: Az 1955-ös Európa-bajnoki aranyérmes válogatott szövetségi kapitánya.
- Dr. Bartha Ferenc: Másfél évtizeden keresztül, 2006-ig irányította a honi kosárlabdaéletet összefogó szövetséget, az MKOSZ-t.
Kiemelkedő játékosok
- Czinkán: 4-szeres magyar bajnok és 2-szeres év játékosa. Szerepelt az 1969-es Eb-8.
- Bencze: Biztos kezű kinti dobó, 1964-ben az utolsó olimpiai részvételünk alkalmával tagja volt a magyar válogatottnak (13. hely).
- Temesvári Ottó: Kitűnő irányító, nagyszerű védőjátékos. Tizenkét év alatt hat Eb-n vett részt. Ő honosította meg Hódmezővásárhelyen a kosárlabda sportot.
- Greminger: A korszak meghatározó irányítója, 1964-ben az utolsó olimpiai részvételünkkor a magyar válogatott (13. hely) tagja volt. Emellett 124-szeres válogatott, 2-szeres Magyar Bajnok, EB 3. helyezett.
- Simon Zoltán: Válogatott: 332-szeres, olimpiai 4. helyezett. Első és eddig egyetlen Magyar NBA játékosként 109 NBA mérkőzésen játszott átlag 12,5 percet meccsenként, 5.0 pontos átlaggal.
- Gellér Sándor: A Honvéd virtuóz csapatkapitánya 1983-ban. 211-szeres válogatott, 3-szoros Magyar Bajnok, EB 3. (1985), Olimpia 4. (1980).
- Zentai: Euroliga és Ronchetti kupa győztes, Streetball világbajnok.
- Bognár: 100-szoros válogatott, 6-szoros Magyar Bajnok, Euróliga 3. helyezett. Játékosként több budapesti csapatban is játszott.
Jelentős Edzők és Sportvezetők
- Balogh József: A Honvéd edzője az 1963-as BEK elődöntőben és az 1987-es bajnoki döntőben is. A Magyar Kosárlabda Válogatottnál 1972-76-ig másodedzőként tevékenykedett.
- Varga Ferenc: A PVSK női és férfi csapatának is volt edzője. Létrehozta az ország egyik legnagyobb utánpótlás bázisát Pécsett.
- Tiboldi tanár úr: Felszereltette Szolnokon és a megyében az első kosárlabda palánkot, az ő irányításával indult el e csodálatos sportág hódító útjára.
- Pattantyús-Ábrahám: Nemzetközi játékvezető, 4 alkalommal szerepelt olimpián, 1960-ban és 1968-ban olimpiai döntőt vezetett.
- Zsupán: Játékosként, edzőként, vezetőként is tevékenykedett a kosárlabdában. Megszerezte a mesteredzői címet. MKOSZ Szakmai Bizottságának elnöke volt, valamint az MKOSZ Szakmai Alelnöke. Vezetésével jutott be utolsó alkalommal a férfi válogatott az EB döntőbe.
tags: #honved #bajnoki #cim #kosarlabda
