A strukturális átalakítás szükségessége: Az olasz ifjúsági labdarúgás kihívásai

Mindent elmond a mai olasz válogatottról, amikor Bosznia-Hercegovina legyűrte Walest a világbajnoki pótselejtező első körében, a csapat néhány játékosa a levegőbe csapott örömében. Ez az őszinte pillanat, amivel kiderült, hogy a klasszisokkal felálló olasz válogatott tagjai úgy érezték, nem mindegy, hogy Walesszel vagy Boszniával játszanak, az egész világnak megmutatta, mennyire sebezhetőek valójában. Erre mondta azt Edin Džeko nagyon találóan, hogy: ”Nem tudom, miért kellene Olaszországnak tartania Walestől vagy Boszniától. Ha tartanak Walestől, valami nyilvánvalóan nincs rendben.” A helyzet valószínűleg nem annyira rossz, hogy zsinórban három világbajnokságról lemaradjon Olaszország, a pofonok mégis nagyon jó helyre mentek, a szükséges strukturális átalakításokat ugyanis sem 2018, sem 2022 után nem sikerült végrehajtani.

Strukturális problémák és az elmaradt reformok

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, Gabriel Gravina most sem sietett vállalni a felelősséget. ”Megértem a lemondásomat követelő felszólításokat. Hozzászoktam már, a döntést azonban a szövetségi tanács ülésén fogják meghozni, ahol minden szempontot figyelembe veszünk. Ugyanakkor a politikának is el kell gondolkoznia ezen, de én csak azt tapasztalom, hogy fokozzák a nyomást a lemondásomért. Olyan intézkedéseket szeretnék, amelyek segítik a fejlődésünket.” A mostani szabályozás miatt nem tudunk meghozni bizonyos döntéseket. Nyilvánvalóan megrekedtünk. Csak azzal meg lehetne tölteni egy egész cikket, hogy milyen külső tényezők hátráltatják az olasz futball fejlődését. Az elavult infrastruktúra, a befektetéseket korlátozó szabályozások, és azok együttes következményei (a klubok jó része hiába szeretne saját stadiont építeni, a bürokrácia miatt nem tud), valamint a kalózkodás térnyerése mind hozzájárul az olasz futball kivéreztetéséhez. Kétségtelen, hogy a bürokrácia inkább akadályozta, minthogy segítette volna a labdarúgás fejlődését, ám az elmaradt reformok miatt a szövetségnek kell magyarázkodnia.

A fiatalok beépítésének problémái az olasz futballban

Évek óta láthatja mindenki, hogy az utánpótlás - hiába szerepelnek szépen a válogatottak a korosztályos tornákon - nem működik megfelelően, mégsem tettek érdemi lépéseket a megoldás érdekében. A probléma sokrétű, de egy olyan országnak, amelyik él-hal a fociért, és hosszú évtizedekre visszamenő tudással rendelkezik, nem jelenthet megoldhatatlan feladatot. Nem jó fiatal (olasz) futballistának lenni Olaszországban. Ha az olasz foci kapcsán kellene mondani néhány állítást, két dolog biztosan felkerülne a listára: hogy defenzívek (CATENACCIO!!!), és hogy nem bíznak a fiatalokban. A fiatalok beépítésével kapcsolatos negatív sztereotípiák nagyon is valósak.

A CIES 2025 novemberi adatai alapján a Serie A-ban a játékpercek mindössze 1.9%-át kapták a hazai U21-es játékosok, ami a vizsgált bajnokságok között a második legalacsonyabb arány volt. Összehasonlításképpen, más topligákban ez az arány magasabb:

Ez a különbség rávilágít az olasz futballban tapasztalható bizalmatlanságra a fiatal játékosok iránt. A saját nevelésű játékosok beépítésével hadilábon állnak a csapatok. Jelenleg 40 olyan játékos szerepel az öt európai topliga valamelyikében, aki a Barcelona akadémiáján nevelkedett, amivel a katalánok állnak a lista élén. Őket a Real Madrid követi 35-tel, a harmadik helyet pedig a PSG foglalja el 31-gyel. Az olasz csapatok közül a Juventus áll a legjobban (17), az Intert (16) és a Milant és a Romát (14) megelőzve, de közülük csak kilencen játszanak a nevelőklubjuknál. ÖSSZEHASONLÍTÁSKÉPP: A BARCELONA KERETÉBEN JELENLEG 10 LA MASIA-NÖVENDÉK TALÁLHATÓ, A REAL MADRID KERETÉBEN PEDIG 6 EGYKORI LA FÁBRICA-JÁTÉKOS VAN. Egészen megdöbbentő adat, de a Serie A-ban futballozó játékosoknak mindössze 36%-a olasz, ennél nagyobb arányban csak a Premier League-ben futballoznak légiósok (31-69).

A bizalmatlanság okai: Minőség vagy módszertan?

Az olasz utánpótlással kapcsolatban talán azt a kérdést a legnehezebb megválaszolni, minek köszönhető a fiatalokkal szembeni bizalmatlanság. Ennek a középpontjában ugyanis szinte biztosan nem csak egyetlen tényező áll. Figyelembe véve, hogy a klubok jelentős része küzd ilyen-olyan mértékű anyagi problémákkal, a logikus lépés az lenne, ha fokoznák a fiatalok szerepét. Válságos helyzetben szinte mindig nagyobb mértékben támaszkodnak az utánpótlásra, még az eredménykényszert leginkább identitássá emelő Juventusnál is elkezdték bepakolni a fiatalokat, amikor elfogyott a pénz. Jelenleg csak egy esetben juthatnak hozzá világklasszis játékoshoz az olasz klubok: ha már a sztárrá válásuk előtt kiszúrják őket, vagy ha a saját akadémiájukról kerülnek ki. KELL LENNIE EGY MINŐSÉGI KORLÁTNAK IS.

Erről 2025 januárjában a Gazzetta is megkérdezte Wojciech Szczęsnyt, aki a Juventus után a Barcelonához szerződött, így első kézből tapasztalhatta meg a különbségeket. A lengyel kapusnak az tűnt fel leginkább, hogy a spanyol utánpótlásrendszerből kikerülő játékosok sokkal közelebb voltak a felnőttek szintjéhez, mint az olaszok. "Olaszországban is sokat változott a helyzet az előző években. Nézzük csak meg Yildizt: kivételes tehetség, de bátor döntés volt nekiadni a 10-es mezt. Azt is el kell ismernem, hogy itt annyira jók a fiatalok, hogy könnyű nekik lehetőséget adni. Nem tudom, hogy a különbség a menedzsmentben vagy a minőségben rejlik, de Spanyolországban a 16-17 éves játékosok már elég érettek a felnőtt csapathoz."

Hasonló húrokat pengetett meg Davide Frattesi is 2024 környékén. Az Inter futballistája a Roma akadémiáján nevelkedett, de nem játszott a felnőtteknél, és a Sassuolóban is csak három Serie B-ben eltöltött szezon után kapott lehetőséget. Frattesi egy interjúban arról beszélt, hogy jót tett neki a másodosztály, 17-18 évesen - közvetlenül a Primavera-bajnokság után - még nem állt készen a Serie A-ra. "Túl nagy a szintkülönbség a Primavera és a Serie A között, egészen más az U20-as bajnokság intenzitása. Amikor felkerülsz a nagyokhoz, azt gondolod, hogy tudsz már focizni, de a legelső edzésen kiderül, hogy egy másik sportot űztél" - fogalmazott. "Szükségem volt a Serie B-re. Olaszországban sokszor beszélnek a tapasztalat hiányáról, és ha nem játszol, sosem szerzed meg.” Több bátorság kell a fiatalok bevetéséhez, de közben a fiataloknak is ki kell lépniük a primaverás komfortzónából.

Senza giocio, non é calcio: A módszertani hiányosságok

Még érdekesebb kérdés, miért nem működik az olaszok utánpótlása. Fabio Capello több alkalommal kifejtette, mennyire károsnak tartja a labdarúgásra - és azon belül az olasz labdarúgásra - nézve a Guardiola-iskola térnyerését. Szerinte az történt, hogy az utánpótlásakadémiák is szolgaian lemásolták a katalán elképzeléseit, ahelyett, hogy arra összpontosítottak volna, ami a feladatuk: a fiatalok képzésére. "Ha az akadémiákon a kreativitás helyett azt kéred a gyerekektől, hogy sablonok szerint játszanak, tartsák a labdát, és a kapust is vonják be a játékba, mégis hova akarunk eljutni? Kimondom: mi a guardiolizmus legrosszabb részét vettük át. A középpályásaink nem törnek kapura, miközben mások mennek előre, és olyan sebességgel játszanak, amiről mi csak álmodozunk. Ezt a Bajnokok Ligája döntője is megmutatta." Capello úgy látja, hogy meg kell változtatni a szemléletet az utánpótlásban, mert nem a fiatalok lettek tehetségtelenebbek, hanem a módszertani hiányosságok vetik vissza az olasz futball fejlődését. Ezt az állítást alátámasztja, hogy más labdás játékokban - elég csak a teniszre gondolni, ahol ugrásszerű fejlődést értek el az olaszok - hatékonyan működnek a korábban végrehajtott reformok.

Erről a jelenségről írt Francesco Quaranta a Milan korábbi utánpótlásigazgatójának, Filippo Gallinak az oldalán. A Játék nélkül nincs futball című cikkében hosszasan érvelt amellett, miért alapvetően hibás az a felfogás, hogy tanítani akarják a focit, ahelyett, hogy a gyerekek organikus módon, saját maguk fedeznék fel a játékot. Ez ugyanis épp azt a kreativitást gátolja meg, ami kiemeli az átlagból a zseniális játékosokat. Quaranta szerint a modern labdarúgás hasonló problémákkal küzd, mint a közoktatás: a fiatalokat olyan helyzetekre készítik fel, amikkel a való életben (vagy épp a focipályán) szinte sosem találkoznak. Az oktatás során nem veszik figyelembe, hogy a valóság folyamatosan változik, helyette egy-egy specifikus feladatra összpontosítanak, a kreativitás igénye nélkül. ”Az, hogy a szabad játékot lecserélték az irányított játékra (a modern metódusokra), a gyerekkor totális megtervezéséhez vezettek. A gyerekeket megfosztották a szabadságuktól, a kreativitásuktól, az önálló tanulásra való képességüktől, épp úgy, ahogy a modern világ megfosztotta a felnőtteket az álmoktól és az illúzióktól a fogyasztás és a piaci törvények kielégítéséért.” VAN MÉG EGY NAGYON FONTOS MONDATA A CIKKNEK: A MÓDSZERTANNAK KELL A GYEREKEKET SZOLGÁLNIA, ÉS NEM A GYEREKEKNEK A MÓDSZERTANT. Quaranta elmélete szerint 12-13 éves korig arra kellene összpontosítani, hogy a gyerekek minél jobban megtanuljanak focizni, elsajátítsák a technikai alapokat és a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás képességét. Ehhez a közös játék a leghatékonyabb út, a társaktól és a (futball)környezettől elszakított, kontextusától megfosztott gyakorlatok nem vezetnek eredményre.

A lemorzsolódás és a B-csapatok szerepe az utánpótlásban

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az olasz futballpiramisnak van egy alapvető hiányossága. Az olasz utánpótlásnak a Primavera a legmagasabb szintje, ahol az U20-as korú játékosok szerepelnek; innen viszont egyből a felnőttek között találják magukat. Mivel a legtöbb klub nem rendelkezik B-csapattal, ezért a még nem élvonalszintű játékosokat általában a Serie B-be, vagy a Serie C-be adják kölcsön. A kölcsönadás azonban nem a legjobb módja egy fiatal játékos fejlesztésének, mivel kikerül az irányítás a klub kezéből. Ez nem csak a szakmai munka terén jelenthet nagy különbséget, de a játékpercekre is hatással lehet. Mégis miért részesítenék előnyben azt a játékost, aki a kölcsön lejártával visszatér az anyaklubjához?

Olaszországban a Juventus volt az első klub, amelyik csapatot indított az olasz harmadosztályban, de erre is 2018-ig kellett várni. Pár évvel később az Atalanta is csatlakozott, tavaly a Milan építette fel a saját U23-as keretét (egyből kiestek a Serie C-ből), a mostani szezonban pedig már az Inter is csatlakozott közéjük. Hosszú távon ez mindenképpen segíthet az olasz fiatalok fejlesztésében. A tanulmányok nem meglepő módon arra a következtetésre jutottak, hogy a fiatalok beépítése sokkal könnyebben megy, ha az A-csapat előtt már játszottak valahol felnőtt szinten. Mivel egy B-csapatnál nincs, vagy legalábbis kisebb az eredménykényszer, és a klubok a saját rendszerükben adagolhatják a játékperceket, lényegesen hatékonyabb ez a modell, mint amikor ide-oda pakolgatják a másodosztálybeli klubokhoz a játékosokat.

Nemrég Zlatan Ibrahimović adott egy interjút, amelyben élesen kritizálta az olasz utánpótlásrendszert. Szerinte ugyanis az eredménykényszer jelensége már a korosztályos csapatoknál megfigyelhető, és az edzők azoknak a játékosoknak szavaznak nagyobb bizalmat, akik érettebbek fizikálisan, így viszont a későn érők sokszor lemorzsolódnak. „Az olasz kultúra eredményközpontú. Az utánpótlásedzők is azt mondják: »nyerni akarok, ezért azt teszem a csapatba, aki előrébb tart. Lehet, hogy egy másik játékosban nagyobb lenne a potenciál, de azzal fogok játszani, aki előrébb tart, mert vele nagyobb eséllyel fogok nyerni.« Mi ezzel leszámoltunk a Milannál. Megváltoztattuk a filozófiát, mert szeretnénk elég időt biztosítani az edzőknek.” Maga a gondolatmenet azonban helytálló: az utánpótlásban az eredményesség másodlagos, a fókuszt a fiatalok fejlesztésére kell helyezni, ami nem mindig garantált Olaszországban.

Gazdasági tényezők és a külföldi játékosok arányának növekedése

A korábban már említett Filippo Galli maga is több cikket szentelt az olasz utánpótlás problémáinak. 2023-ban például arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy az utánpótláscsapatokban is folyamatosan nő a külföldiek aránya; volt olyan Primavera-találkozó, ahol az egyik oldalon nyolc, a másik oldalon pedig tizenegy (!) légiós szerepelt, és csekély részük rendelkezett olasz útlevéllel is. Galli szerint a jelenség részben annak köszönhető, hogy ez a költséghatékonyabb megoldás a klubok számára. A megfigyelői hálózat működtetése, az edzők fizetése, valamint az edzéslehetőség biztosítása komoly költségekkel jár.

tags: #ifjusagi #foci #olaszorszag

Népszerű bejegyzések:

• Részletes meccselemzés
• A Barca diadalai a Spanyol Szuperkupában
• Prémium tartalmak a Spíler1 TV-n
• labdarúgó NB III hírek
• A nemzeti felemelkedés korszaka