A labdarúgó posztok fejlődése és feladatai: csatárok, középpályások, hátvédek

A labdarúgásban a poszt egy játékosnak a csapat alapszerkezetében elfoglalt helyét jelenti. A poszt neve kifejezi az adott helyen lévő játékosnak a társaihoz és a pályához viszonyított kiindulási helyzetét, illetve utal a játékos fő feladatára, támadó és védekező feladatainak arányára. Például a „jobb­hát­véd” elnevezés arra utal, hogy az ezen a poszton lévő játékos a csapat alapszerkezetében, a pályán általá­ban jobb oldalon és hátul helyezkedik, illetve a fő feladata a védekezés. Ez - természetesen - nem zárja ki, hogy támadásban ne vegyen aktívan részt. Sőt! A legújabb szakirodalmakban a posztok már a szintek és a zónák kétdimenziós koordináta­rendszerében vannak elhelyezve, ahol még finomabb helymeg­határozásra van lehe­tő­ség. Ennek főleg a csapat­játék kialakítása, illetve a játékszerkezet vizsgálata során van kiemelt jelentősége.

A FIFA játékban megtalálható posztok gyakorlatilag egy az egyben ugyanazok, mint a valódi életben. Ez azt jelenti, hogy van kapus, és előtte a védelem, a középpálya és a csatársor kap helyet.

A hátvédek szerepe és feladatai

A labdarúgásban a hátvéd vagy védő az a játékos, akinek pozíciója a középpályások mögött van, és aki elsősorban a kapust támogatja. A hátvédek vagy védők a kapus és a középpályások között helyezkednek el. Feladatkörük az ellenfél gólszerzési kísérleteinek meghiúsítása. A hagyományos 2-3-5-ös felállású csapatokban a két játékos a védelem hátsó sorában a kapus előtt helyezkedik el (innen ered a „bekk” elnevezés, az angol back szóból). Ők kiváltak a félpályás hátvédek (a „halfok”) közül (a "3" a 2-3-5-ből).

A középhátvéd

A középhátvéd feladata megállítani az ellenfél játékosait, elsősorban a támadókat megakadályozni a gólszerzésben és kihozni a labdát a saját büntetőterületükről. Amint a nevük mutatja, a középső poszton játszanak. A legtöbb csapat két középhátvédet alkalmaz, akik a kapus előtt helyezkednek el. A középhátvédek gyakran magasak, jó fejelő- és szerelőképességgel. Az külön előny, ha jól átlátják a játék folyamatát. Egyes alacsonyabb osztályú csapatokban a középhátvédek kevésbé összpontosítanak a labda irányítására és a passzolásra, csupán arra figyelnek, hogy az általuk védett területről mihamarabb eltisztuljon a labda. A magas hátvédek gyakran előremennek a csapatuk javára megítélt szögleteknél és szabadrúgásoknál, kihasználva magasságukat a gólszerzés érdekében.

A söprögető (libero)

A söprögető egy sokoldalúbb típusú középhátvéd, aki a védelmi vonalat megtörve "elsöprögeti" a labdát, ha az ellenfél odavezeti azt. Pozíciója rugalmasabb, mint más védőké, akik az ellenfél kijelölt emberével foglalkoznak. Emiatt a posztot gyakran azonosítják a libero-val (az olasz szóból, ami szabadot jelent). A söprögető átlátja a játékot, ami itt sokkal fontosabb, mint a középhátvédeknél. A söprögető néha besegít ellentámadások esetén, különösen olyan helyzetekben, amikor labdabiztonságra, jó passzolási képességre van szükség. A söprögetők elsősorban mégis védők. Franz Beckenbauer, Bobby Moore, Gaetano Scirea, Laurent Blanc, Matthias Sammer, Ruud Krol, Franco Baresi és Daniel Passarella: csak néhány a labdarúgás történetének legjobb söprögetői közül. Védekező stílusukban tudatosan több volt a támadó mentalitás, mint a modern napok középhátvédeinek játékában. Példának, Márquez ügyesen kitalálja és előre látja a támadók mozgását.

A szélsőhátvéd és a felfutó szélsőhátvéd

A szélsőhátvéd egy védekező poszt, a pálya mindkét oldalán egy játékos található. Fő feladata megakadályozni az ellenfél beadásait vagy elvágni a labda útját a büntetőterületnél. Néhány védekezési rendszerben a szélső hátvédek az ellenfél kijelölt játékosát „fogják”. A hagyományos angol labdarúgásban a szélsőhátvéd nagydarab, erős ember volt, aki szándékosan felrúgta ellenfelét. Ez a gyakorlat elfogadott volt Nagy-Britanniában, de a többi országban nem, és ez komoly problémát okozott a játékban, ami egyre inkább nemzetközivé vált az 1950-es években.

A szélső futók, felfutó szélsőhátvédek vagy szárnyhátvédek, szárnyvédők a modern variációi a szélső hátvédeknek, akik nagyobb hangsúlyt helyeznek a támadásra. Általában a 3-5-2-es formában alkalmazzák őket, és ennek következtében képesek a középpálya részévé válni. A modern játék fejlődése során a szélső futók a szélső középpályásoknak és a szélső hátvédeknek a kombinációi. Ez az egyik legembertpróbálóbb poszt a modern labdarúgásban. A futók gyakran kalandosabbak, mint a szélsőhátvédek, és különösek, mert a szélső nélküli csapatoknak ők adják a szélsőt. A felfutó szélsőhátvédnek rendkívüli állóképességre van szüksége, képesnek kell lennie a pályát átívelő beadásokra, és eredményesen védekezni az ellenfél támadásainál.

A középhátvédek teljesítményelemzése

A labda nélküli mozgások, helyezkedések lekövetése, számszerűsítése a statisztikai elemzés Achilles-sarka. Sokan dolgoznak a problémán, de a feladat nagyon komplex, a megoldás még várat magára. Ezen belül egy speciális részterület a középhátvédek helyezkedése, nyomásgyakorlása a támadókra, amely a védőmunka egyik fontos eleme, ám egyelőre nem igazán jelenik meg a játékosok statisztikai profiljában. Will Gürpınar-Morgan, a Statsbomb egyik szerzője egy erre a problémára fókuszáló, még erősen kísérleti fázisban lévő módszert mutatott be júniusi cikkében, amely rávilágít arra is, milyen fontos a játékos teljesítményelemzésénél figyelembe venni csapata játékrendszerét is.

A középhátvédek teljesítményelemzése egy olyan téma, amelynek hallatán a gyakorló elemző arcára könnyen ráfagy a mosoly. A többi poszt elemzéséhez számtalan statisztikai metódus és mutató létezik, de ezen a téren az analitikai fejlődés egyelőre igen korlátozott. A helyezkedéssel kapcsolatos információgyűjtés ideális irány lenne, de az ilyen jellegű adatfeldolgozás mind technikailag, mind számítókapacitásban óriási többletköltséggel járna.

A Premier League legutóbbi szezonjában a középhátvédek meccsenként átlagosan hatszor kerültek olyan szituációba, ahol komoly nyomás alá helyezték a támadókat. A szerelési kísérletek és megelőző szerelések (interception) 0,8 és 1,3 közé estek meccsenként. A nyomás alatti szituáció kategória így láthatóan több lehetőséget biztosít arra, hogy a proaktív védekezés elemzésen rágódjunk. A felszabadítást (clearance) és a blokkokat a reaktív védekezések közé sorolja a szerző. Mark Thompson élharcosa a középhátvédek teljesítményelemzésének és a stílus központú értékelésnek. Véleménye szerint ez utóbbi a teljesítmény statisztika egyik lényeges eleme, amelynek alapjaira a hagyományos scouting nyugodtan támaszkodhat. A statisztikai elemzések már így is fokozatosan beépülnek a tradícionális scouting munkafolyamatába. Az alábbi ábrán látható háromszög csúcsait a fentebb említett védekező skillek (nyomásgyakorlás, szerelés, labdaszerzés, letámadás) adják.

A térképeken a 2017/18-as Premier League szezonban regisztrált nyomásgyakorló akciók, megelőző szerelések (interception) és a szerelési kísérletek előfordulási területei láthatók. A felső sor a bal-, az alsó pedig a jobb oldali középhátvédeké (LCB és RCB). Jól látható, hogy a nyomás gyakorlások főbb zónáinak térképe némiképpen hasonló az megelőző szerelésekéhez. Utóbbi formája ugyanakkor kevésbé koncentrált, szétszórtabb és kicsit feljebb is pozicionált a pályán. Eszerint a presszingelős védekező akciók tipikusan a pálya két széle felé, a tizenhatos közelében jellemzőek, ezen belül egy jelentős százalékuk a tizenhatos sarkainál.

A középhátvédek nyomásgyakorlásai 90 percre vetítve a PL 2017/18-as szezonjában (legalább 900 perc játékidős feltétellel) azt mutatják, hogy a skála egyik végén az Arsenal és a Chelsea áll. Ezek a csapatok általában három középhátvéddel jatszottak a 17/18-as szezonban. Nacho Monreal és César Azpilicueta elég nagy előnnyel vezetik a ligát a kilencven percre vetített nyomásgyakorlások számában. Ez szépen mutatja a három védős rendszer egyik előnyét, miszerint a rendszerben van egy további biztosíték. A skála másik végén elhelyezkedő csapatok (Brighton, Leicester) középső védői nem erőltetik a nyomásgyakorlást, jobb szeretik tartani a pozíciójukat. Ugyanakkor a csapaton belül jól láthatóan elkülönül a két középhátvéd ezirányú teljesítménye. Az egyik sokkal agresszívebben támadja és gyakorol nyomást az ellenfél támadóira, míg a másik egyértelműen a biztosításra figyel és tartja pozícióját.

A szezon során a Liverpool javuló védőmunkája egy csomó faktorra vezethető vissza. Ilyen például Virgil Van Dijk világrekord összegért történő szerződtetése. Az ő beépítése a Liverpool védősorába statisztikailag érdekes és kissé kontrasztos volt. Bár, ez annyira nem meglepő, Van Dijk ugyanis már a Southamptonban is a rangsor alsó része felé tendált (4,5 / 90) és ez a ‘poolban sem változott (3.7 / 90). A rekordigazolás máshol dob nagyot a közösbe: a fejpárbajoknál. Ebben a kategóriában mind az „összes”, mind a „százalékos” mutatójával a ranglista elején helyezkedik el. A középhátvédek csapategységére szokás úgy utalni, mint egy partnerkapcsolatra, amit a fentiek elég látványosan megerősítenek. Ryan Shawcross adatai lógnak ki ilyen szempontból, aki egyrészt a Stoke védő hármasában a középső ember (CB) volt, másrészt amikor négy védővel álltak fel, akkor jobb-közép védőként (RCB) szerepelt. A háromvédős rendszerben a biztosító szerep, illetve a szárnyvedők mögötti területek lefedése, biztosítása is nagyban meghatározza a középhátvédek statisztikai profilját. Ezzel az új módszerrel bővül az értékelhető védekező akciók száma, így egy kicsit pontosabb játékos profilok állíthatóak elő.

A középpályások sokszínű világa

A középpályások a hátvédek előtt és a csatárok mögött helyezkednek el. A támadóknak ők készítik elő labdát, a legtöbb támadás a középpályán folyik át, így sokszor a játéktér ezen részén dől el az eredmény. A kilencvenes évek közepén változott a helyzet, a jelszó pedig az volt: a kor modern futballjában a középpálya a legfontosabb, ott zajlik a játék, oda kell koncentrálni az erőket.

Védekező középpályások (Stabilizátorok)

A védekezőbb típusú középpályásokra a jelen elemzés során ráaggatom ezt a megnevezést. Mindig is értékes volt, viszont manapság egyre gyakoribb az a fajta középpályás, aki amellett, hogy a védekező feladatokat is megoldja, több „építő” jellegű skillt is képes prezentálni (labdaügyes atléták). Amikor „fizikai erő, kiváló védekezés az 1in1 elleni játékban” kerül szóba, már inkább Gattuso, Ambrosini ugrik be elsőre. Párharcokban erős, ritkán veszít párharcot, jókor lép ki és indít labdaszerzésre irányuló akciót. Visszarendeződésben erős és irányítja a társait is. Kontakt nélkül is „leolvas” egy-egy labdát az ellenfél támadásépítése során. Rövid passzokban erős. Labdajáratásban stabil, ritkán hibázik, felelősen gondolkodik a pályán betöltött szerepéről.

Támadó középpályások és játékmesterek

A klasszikus támadó középpályás vagy játékmester a csapat agya, aki a támadásokat szervezi. A legjobb éveiben Kaká volt az etalon, a tökéletes támadó középpályás, akkor, amikor a védekezést kb semmennyire sem figyeltem. A támadó középpályások feladatai közé tartozik a jókor történő kilépés és labdaszerzésre irányuló akció indítása. Rövid passzokban erős, képes a játék ritmusának irányítására. Mélység átadásai és direkt átadásai (kulcspasszok osztogatása) kiválóak. Kiváló a progresszív passzokban, a fordításokban (keresztlabdákkal). Kiváló rúgótechnikával rendelkezik, ami gólérzékenységgel párosul. Egyéni játékában erős a cselezés, elfutások, egy ütemű kontrák vezetése. Csapatjátékban erős, stabil és jól lát a pályán.

Az „év játékosának” várták az eddigi teljesítmény alapján T-Janit, akinek a válogatottban hamarabb látható volt, hogy ez lesz a legjobb posztja. A fizikai követelményeknél egy szélső támadó középpályást értékelve, nem a mérete, súlya a döntő faktor, hanem sokkal inkább az erőnléte, szívóssága. Pulisic továbbra is inkább szélső, mint 10-es.

Box-to-box középpályások

Általában gólerős középpályások hordják a 8-as mezt, akik egyúttal gólpasszokkal is kiszolgálják csapattársaikat. Emellett az úgynevezett box-to-box középpályások is viselik, azaz azok, akik a két tizenhatos között érzik magukat otthonosan, s képesek gyorsan védekezésből támadásra váltani. A Liverpool korábbi kapitánya, Steven Gerrard is 8-asban futballozott, őt a történelem egyik legjobb angol támadó-középpályásaként emlegetik, sokszor egylapon a Chelsea híres nyolcasával, Frank Lamparddal, de akad példa a Primera División két nagyágyújánál is Andrés Iniesta és Kaká személyében.

A csatárok: a gólgyárosok

A csatárok azok a játékosok, aki a csapatból a legközelebb helyezkednek el az ellenfél gólvonalához. Az elsődleges és legfontosabb feladatuk a gólszerzés. A csapatok legalább egy, de legfeljebb három támadóval játszanak. A csatárok általában a legismertebb és legdrágább játékosok közé tartoznak, ők döntik el csapatuk sorsát, ezért a többi játékost „hangyának” nevezik.

A középcsatár a csapat egyik legfontosabb játékosa, aki a 9-es mezt viseli. Fernando Torres liverpooli évei során a Premier League egyik legeredményesebb kilencese volt, de Luis Suárez is ezt viselte a Barcelonában, a „Fenomén” Ronaldo a Real Madridban, vagy manapság Karim Benzema és Robert Lewandowski is.

Formációk és a posztok fejlődése

Az ember csak kapkodja a fejét. Most akkor 4-4-2-ben, netán 4-2-3-1-ben játszik-e kedvenc csapatunk? Melyik a célravezető? Végül is hány védős rendszer a legújabb, három belső és két szélső hátvédre alapozó taktika? Hogyan alakulnak ki a formációk, melyiknek mi az előnye, mi a hátránya?

A közelmúlt: kihalt a söprögetőposzt

A nyolcvanas évek végéig, a kilencvenes évek elejéig kőbe vésettnek tűnt a ma már klasszikusnak mondható 4-3-3-as hadrend, nemcsak a posztok, az ahhoz tartozó mezszámok is állandóak voltak. A kilencvenes évek közepén változott a helyzet, a jelszó pedig az volt: a kor modern futballjában a középpálya a legfontosabb, ott zajlik a játék, oda kell koncentrálni az erőket. A söprögető posztja maradt, előtte két emberfogó vigyázott a két csatárra (akkor már ketten maradtak a háromból), és öten szerepeltek a középpályán - ketten a szélen és hárman mélységben tagozódva középen.

Az idő múlásával a söprögető szerepe tűnt el: a négy védő egy vonalban helyezkedett el, belső védő lett a középhátvédből, akinek a területek ellenőrzése mellett emberfogói feladata is akadtak, ha az ő zónájában helyezkedett az ellenfél támadója. Ez persze csak egy apró változás az elmúlt húsz évben...

„Még a klasszikus, négy-három-hármas rendszerben tanultam a futballt gyerekkoromban - mondta Halmai Gábor, korábbi 57-szeres válogatott játékos, aki beállósként, emberfogóként, szűrő középpályásként szerepelt sokat, mikor mi volt épp a divatos elnevezése a posztjának. - Ifistaként még irányító voltam, ám a Honvédban Pisont István mellett nem volt erre esély, így hátrébb kaptam szerepet. Jelentős módosítás a játékrendszerben akkor volt, amikor az MTK bajnokcsapata összeállt Garami Józsefnél. Lőrincz Emil söprögetett, előtte két emberfogó és öt középpályás játszott. Középen két védekező - Molnár Zoltán és én -, előttünk Illés Béla szervezett, elöl Kenesei Krisztián és Orosz Ferenc rugdosta a gólokat. Kulcsfigura volt a két szélső, ugyanis Farkasházy Lászlónak és Zsivóczky Gyulánk száz métert kellett bejátszania a vonal mellett. Védekezniük is kellett, egy az egy ellen támadni meg jól beadni - a terület befutásához két tüdő is kevés volt, de nekik feküdt ez a játék. Abban a felállásban ez volt a legerősebb összeállítás, így lettünk bajnokok. Később, Egervári Sándorral álltunk át a négy, vonalban helyezkedő védő jellemezte futballra, és emlékszem, hónapokig kellett azt gyakorolnunk. Amikor megismertük, megszoktuk azt a formációt, úgy éreztem, jobb, stabilabb a védekezésünk.”

Késedi Gábor, a magyar válogatott korábbi videoelemzője szerint utópisztikus esetben a klub a kialakult játékstílusához keres edzőt és játékost, és ahhoz igazítja a játékrendszerét, de a valóság inkább az, hogy az edző a saját elképzeléseihez próbálja a keretet alakítani. „A ma használatos formációk között sok a hasonlóság, a különbséget sokszor a számok mögött rejtőző mélységi és szélességi különbségek adják. Természetesen ha egy keretben három meghatározó tudású belső védő vagy több veszélyes szélső jön össze, érdemes úgy variálni a formációt, hogy a legjobbak erényei érvényesüljenek.” Példaként említhető José Mourinho Chelsea-je: az edző szerint az akkor csúcsformában játszó Didier Drogba a legtöbb neki szánt labdát megtartotta, kapura fordult vagy a mellé érkezőket hozta helyzetbe, azaz célszerű volt mindenhonnan a csatárt keresni. A center tudása miatt megérte ezt játszani, mint lapos passzokkal építkezni. Persze megfelelő tudás nélkül a legjobb edzői elképzelés sem ér sokat. Stílus, formáció, rendszer - ha a játékos tartalommal, kreativitással, váratlan húzással, gyorsasággal, röviden futballal tölti meg az elképzelést, csakis akkor van esélye a győzelemre.

A közeljövő: kombinatívabb támadójáték és az átmenet

Halmai Gábor azt mondja a jövőt firtató kérdésre: a pálya szélessége a négy védőt teszi indokolttá, és a középső zóna hasonlóan fontos marad. Késedi Gábor szerint az átmenet a kulcs. „Alapvetés, hogy szervezd a védekezésed már akkor, amikor támadsz, és készülj a támadásra, miközben védekezel - mondta a szakember. - Amikor a Juventus előrelendül, a három belső védőből kettő az ellenfél csatárai felé mozog, hogy labdavesztés esetén ne legyenek megjátszhatók. Előre kell gondolkodni, nincs cél nélküli labdatartás. Pontosan passzoltam, én már megvagyok, nincs dolgom - na, ezt felejtsük el!

Az elemző hozzátette, amikor tanulmányúton járt Lipcsében, szinte csak az átmenet szerepelt az edzésprogramban: megindulni azonnal egyenesen előre, ha labdát szerzel, és hogyan lehet visszatámadni, ha elveszítetted, miként rendeződj vissza, ha nem tudod gyorsan megszerezni. Mivel nagyon szűk területen játszanak a csapatok, és szinte mindenki aktívan visszatámad a labdavesztés esetén, ezért ma nehéz feladat a labdaszerzés pillanatában történő azonnali támadásindítás, sőt a visszatámadás elől kimenekíteni a labdát az adott területből. „A jövőtől azt várom, hogy az ellenfél kapujához fokozatosan közelebb tolt védekezési vonalak mentén az agresszív visszatámadásból kialakított játékhelyzetek dominálnak majd. Természetesen a tudáskülönbségeket néha egyszerűbb mélyebb védelmi vonallal ellensúlyozni és abból kontrázni, ezért ez továbbra is jelen lesz a futballban, de abban bizonyos vagyok, hogy a kisebb csapatok is a bátrabb, kombinatívabb támadójáték felé mozdulnak el.”

„Annak idején azt volt a félig vicces jelszó, hogy szélső védőt papírból, drótból hajtogatnak, fából faragnak. Nem túl kedvesen jobb és balbunkónak is nevezték őket. Helyezkedés, a megszerzett labda leadása a legközelebbi társnak, ez volt a feladat. Ma? Komplex játékos kell oda, sprinter, hogy ne fussák le, hosszútávfutó, mert sokat kell melózni, olvasnia kell a játékot, behúzódni, ha a másik oldalon megy a játék, felzárkózni, cselezni, beadni. Nemzetközi szintű szélső védőink alig vannak. Szóval, a posztok megkövetelte feladatok változhatnak, de forradalmain új rendszer aligha várható.”

Hagyományos mezszámok és jelentésük

Kezdetben a mezszámokat 1-től 11-ig, az összeállításnak megfelelően osztották ki. Így a gúlarendszerben (2-3-5) a jobbhátvéd volt a 2-es, a balhátvéd a 3-as. Napjainkban a játékosoknak állandó mezszámuk van, nincsenek előírások, hogy milyen poszton melyiket kell viselni. Ettől függetlenül a klasszikus mezszámozás és az azokhoz szorosan köthető posztok képezik a labdarúgás alapját.

tags: #jatekos #csatar #kozephatved #kozeppalyas

Népszerű bejegyzések:

• A kálmándi közösségi élet és sportlehetőségek
• gyulai bajnokság
• A legendás Los Angeles Lakers csapat
• Választási rendszer Magyarországon
• tulajdonosváltás és menedzsment-átalakítás a Manchester Unitednél