Játékos mondókák és testrészek: Fejlődés a mozgáson és érintésen keresztül
A kisbabák számára a világ felfedezése a saját testük megismerésével kezdődik. Az első hónapokban minden egyes ujjacska, az apró lábujjak és a puha pocak egy-egy rejtélyes szigetet jelentenek, amelyeket a szülői érintés és a dallamos szavak kötnek össze egységes egésszé. Számos gyermekmondókát tudunk mozdulatokkal kísérni, amelyek mind a testkép és testséma kialakulását segítik elő. Az óvodás évek alatt is nagyon fontos terület a testséma fejlesztése.
Amikor egy édesanya az ölébe veszi gyermekét, és elkezdi ritmusosan mondani az ismerős sorokat, egy különleges, láthatatlan burok jön létre közöttük. Ez az intimitás az alapja minden későbbi tanulási folyamatnak, hiszen a biztonságérzet adja meg a bátorságot a külvilág felfedezéséhez.
Miért fontosak a testrészeket érintő mondókák?
A mondókák ritmusa és a rímek nem csupán a hallást finomítják, hanem a mozgással kombinálva komplex agyi hálózatokat aktiválnak. A neurológiai kutatások alátámasztják, hogy az érintés és a hallott szöveg szinkronitása felgyorsítja az idegpályák érését. A mondókázás során alkalmazott finom érintések, mint a simogatás, a csiklandozás vagy a ritmusos ütögetés, stimulálják a bőrt, amely testünk legnagyobb érzékszerve. Ez a fajta szenzoros integráció elengedhetetlen a megfelelő egyensúlyérzék és a finommotorika fejlődéséhez. Sokan nem is gondolnák, hogy egy egyszerű tenyérbe rajzolt kör mekkora hatással van a téri tájékozódásra. A mozgásos mondókák gyakorlása közben a kicsik megtanulják az irányokat: fent, lent, kint és bent.
A közös játék során a szülő és a gyermek közötti nonverbális kommunikáció is elmélyül. A tekintetek találkozása, a mosoly és a közös nevetés olyan érzelmi kötődést hoz létre, amely a későbbi dackorszak idején is biztos pontot jelent majd. A nyelvfejlődés nem egy elszigetelt folyamat, hanem szoros kölcsönhatásban áll a nagymozgásokkal és a finommotorikával. Amikor a gyermek a kezével mutatja a mondóka tartalmát, az agy beszédközpontja is intenzívebb munkába kezd. A mondókák ritmusa segít a gyermeknek felismerni a nyelv lüktetését, a hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakozását. Ez az akusztikai tagolás készíti elő a terepet a későbbi tiszta artikulációhoz. Érdemes megfigyelni, hogy a gyerekek gyakran hamarabb kezdik el mutogatni a mondókát, mint ahogy el tudnák szavalni azt. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a mozgásos memória megelőzi a verbálisat. A szókincs bővülése mellett a mondókák a grammatikai struktúrák elsajátítását is segítik. A ragok, a névutók és a különböző igemódok természetes közegben, játékos formában rögzülnek. A rendszeres mondókázás során a gyermek figyelme fokozatosan nyúlik. Míg kezdetben csak pár másodpercig tud fókuszálni, a kedvenc versikék végigvárása fejleszti a koncentrációs képességet.
A fenti írás Oláh Andrea tollából a LurkóVilág nyomtatott magazin 2010. nyári (IV. évf. 2. sz.) számában jelent meg.
Játékos mondókák és mozdulatok a testrészek felfedezéséhez
Összegyűjtöttünk pár kedvcsináló mondókát, amelyek segítenek a testrészek játékos megismerésében.
Arc és érzékszervek
- Itt a szemem, itt a szám:
Itt a szemem, itt a szám, Ez meg itt az orrocskám. (mutatás szemre, szájra, orra)
- Pont-pont-vesszőcske:
Az egyik legismertebb és legegyszerűbb játékunk a „Pont-pont-vesszőcske”, amely az arc részeit veszi sorra. Ez a mondóka általában az első, amit egy csecsemővel játszunk, hiszen az emberi arc az, ami a legkorábban felkelti az érdeklődésüket. A játék menete során az ujjunkkal érintjük meg a szemeket (pont-pont), az orrot (vesszőcske) és a szájat (készen van a fejecske). Ezzel nemcsak a testrészek nevét tanítjuk meg, hanem segítünk a gyermeknek az arcmemória fejlesztésében is. Érdekes megfigyelni, hogyan próbálják a nagyobb csecsemők ugyanezeket a mozdulatokat elvégezni a szülő arcán. Ez az interaktív utánzás a társas intelligencia egyik korai jele.
A mondóka második fele a törzset és a hasat vonja be a játékba. A „nagy a hasa” résznél egy nagyobb kör leírása a pocakon segít a testközépvonal érzékelésében. A „török basa” alakja a magyar népmesék és mondókák világából ered, egyfajta kedves, pocakos figurát idézve meg. Bár a gyermek még nem érti a történelmi hátteret, a szavak hangzása és lüktetése élményt nyújt számára.
Kezek és ujjak világa
- Hüvelykujjam almafa:
Hüvelykujjam almafa, Mutatóujjam megrázta, Középső ujjam felszedte Gyűrűs ujjam hazavitte, A kis ujjam mind megette, Megfájdult a hasa tőle. (az ujjak nyitogatása sorban)
- Ez elment vadászni:
Az ujjszámoló mondókák klasszikusa az „Ez elment vadászni”, amely minden egyes ujjhoz egy-egy kis történetet és karaktert rendel. A számfogalom kialakulásának előszobája ez, hiszen a gyermek látja és érzi az egyes elemek elkülülését. A hüvelykujjtól indulva a kisujjig haladunk, minden ujjhoz hozzárendelve egy tevékenységet. A „vadász”, a „meglátó”, a „meglövő”, a „hazavivő” és a „megevő” szerepei egy kerek történetet alkotnak. A kisujjhoz érve a hangunk általában magasabbá és játékosabbá válik, hangsúlyozva a „picike” jelzőt. A gyermek számára ez a rész a legélvezetesebb, hiszen gyakran ő maga is a „picike” a családban. Az ujjak stimulálása közvetlen hatással van az agykéreg azon területére, amely a kezek irányításáért felelős. A homunculus-modell szerint a kéz és az ujjak képviselete az agyban aránytalanul nagy, így ezek fejlesztése az egész kognitív apparátusra jótékonyan hat. Érdemes naponta többször is elővenni ezt a játékot, akár pelenkázás közben is. Ilyenkor a gyermek figyelme elterelődik, és a rutinfeladat egy közös kalanddá válik. A mondóka végén a „mind megette” résznél a kisujj játékos „bebekapása” vagy puszilgatása a szeretet kinyilvánításának egy formája. Ez az érzelmi lezárás adja meg a játék jutalmazó jellegét.
- Kerekecske-gombocska:
A tenyérbe köröket rajzoló „Kerekecske-gombocska” a finommotorika és a figyelem egyik legjobb fejlesztője. A tenyér közepén található reflexpontok ingerlése nyugtatólag hat az idegrendszerre, miközben a körkörös mozdulat a folytonosság érzését kelti. A mozdulatsor a tenyérben kezdődik, majd az alkaron keresztül halad felfelé a hónalj irányába. Ez a fokozatos közeledés a gyermek törzse felé egyfajta pozitív izgalmat generál. A játék csúcspontja a „bele-bele-bele” résznél a hónalj megcsiklandozása. Ez a pont a test egyik legvédettebb része, így az, hogy a gyermek hagyja magát itt megérinteni, a mély bizalom jele. A mondóka variációi között szerepel a „nyulacska” helyett a „macska” vagy a „kisegér” is. Ezek az apró változtatások segítik a rugalmas gondolkodást és az állatnevek megismerését. Pedagógiai szempontból ez a játék remekül készíti elő a ceruzafogást is. A tenyérbe rajzolt körök és pontok tudatosítják a kéz belső felületének érzékenységét. Nem szabad elfelejteni a játék közbeni hanghordozást sem. A suttogás és a hangosabb beszéd váltakozása a „bújócskánál” fejleszti az auditív differenciálást.
Ujjmozgató mondókák
Egész testet mozgató mondókák
- Cini-cini muzsika:
Cini-cini muzsika, (hegedülés utánzása) Táncol a kis Zsuzsika. (törzsfordítás jobbra-balra) Jobbra dűl meg balra dűl, (törzshajlítás jobbra-balra) Tücsök koma hegedül. (hegedülés utánzása)
- Nyuszi fülét hegyezi:
Nyuszi fülét hegyezi, Nagy bajuszát pederi. Répát eszik: ropp-ropp-ropp, Nagyot ugrik: hopp-hopp-hopp! (cselekvést utánzó mozdulatok)
- Mackó, mackó ugorjál:
Mackó, mackó ugorjál Mackó, mackó forogjál Tapsolj egyet, Ugorj ki! (cselekvést utánzó mozdulatok)
- Cicuska, macuska:
Cicuska, macuska (arcát simogatjuk) Mit főztél Danika (kérdőn kitárjuk a karját) Kevertem kását (tenyerében kevergetünk) Sütöttem pampuskát (tenyerében gyúrjuk) Ide tettem, oda tettem (jobbra, majd balra tesszük a kezet) Utoljára mind megettem. Hamm-hamm! („megesszük” a kezet)
- Lóg a lába lóga:
Lóg a lába lóga, kinek nincsen dóga, mert ha dóga volna, a lába nem lógna. (A gyermeket a térdünkre ültetjük, és a dal ritmusára lóbáljuk a lábát.)
- Hoci-hoci katona:
A térden lovagoltató mondókák, mint a „Hoci-hoci katona”, a gyermek egész testét igénybe veszik. A vesztibuláris rendszer, vagyis az egyensúlyérzékelés ilyenkor kapja a legintenzívebb ingereket. A lovagoltatás közben a gyermeknek meg kell tartania a törzsét, ami fejleszti a hát- és hasizmokat. Ez a posturális kontroll elengedhetetlen az önálló üléshez és a későbbi járáshoz. Az „átugratunk az árkon” résznél a térdek szétnyitása vagy a gyermek hirtelen, de kontrollált süllyesztése a zuhanás és a megérkezés élményét nyújtja. Ez a dinamikus mozgás megtanítja a kicsinek, hogy a világ biztonságos, és a szülő mindig ott van, hogy elkapja. A katonásdi ritmusa katonás és fegyelmezett, ami éles ellentétben áll a lágyabb altatókkal. Ez a váltakozás segít a gyermeknek felismerni a különböző karakterű energiákat és hangulatokat. Az egyensúlyozás mellett a ritmuskövetés is fontos szerepet kap. A gyermek teste átveszi a szülő ritmusát, ami egyfajta biológiai szinkronizációhoz vezet. A mondóka szókincse (katona, háború, ló, árok) távoli fogalmakat hoz be, de a mozgás révén ezek is jelentést kapnak. A gyermek számára a „ló” nem egy állat lesz első körben, hanem az az élmény, amit a szülő térdén érez.
- Süti-süti pogácsát:
A tapsolós mondókák, mint a „Süti-süti pogácsát”, a két testfél összehangolásának kiváló eszközei. A bilaterális koordináció fejlődése szükséges ahhoz, hogy a gyermek később képes legyen két kézzel fogni egy poharat vagy önállóan öltözködni. A pogácsasütés imitálása a konyhai munkát, a gondoskodást idézi meg. A gyermek látja a szülő mozdulatait, és megpróbálja lemásolni azokat. Ez az utánzó tanulás a szocializáció egyik legfontosabb eszköze. A családtagok (papa, mama) említése erősíti a tartozás érzését. A gyermek megtanulja a családi hierarchiát és az összetartozást. A mondóka végén a kezek szétnyitása vagy a „hamm” mozdulat a játék befejezését jelzi. A struktúra megléte segít a gyermeknek az időérzék kialakulásában. A tapsolás erejének szabályozása is fontos lecke. A gyermek rájön, hogy ha túl erősen üt össze a keze, az fájhat, ha pedig túl gyengén, akkor nem ad hangot. Ez az önszabályozás és a saját erő kontrollálásának első lépése. Gyakran a nagyszülők tanítják meg ezeket a mondókákat, ami összeköti a generációkat. A hagyományozás folyamata során a gyermek nemcsak egy versikét tanul meg, hanem átveszi azt a kulturális kódrendszert is, amelyben felnő.
- Comb, térd, boka - föl!:
A gyerekek egyre lejjebb hajolva sorra megérintik a combjukat, térdüket, bokájukat, aztán fölemelkednek újra állásba. Itt is sorban megérintjük az adott testrészeket, miközben mondjuk a mondókát.
Interaktív játékok a testséma fejlesztésére
Érzékelés és tudatosítás
A tükör segítségével játszott játékokon kívül nagyon fontosak az érintéssel, érzékeléssel kapcsolatos játékok, mert így a gyerekek még több csatornán tudatosíthatják magukban a testrészeik elhelyezkedését.
- Masszázs:
A masszázs nem csak az egyes testrészek tudatosítását segíti, hanem a bensőséges, bizalommal teli kapcsolat kiteljesedését is támogatja kisgyermeked és közted. Biztos hallottál már arról, hogy a testi kontaktus nem csak kisbaba korban fontos, hanem ovis életkorban is nélkülözhetetlen a gyerekek számára. Természetesen létezik a masszázsnak szakember által végzett változata, amely bizonyos tartás-, és mozgásszervi problémák esetén ajánlott. Lehet ez egyszerűen az esti fürdés utáni testápolóval való bekenés, egy elalvás előtti talpmasszázs, vagy egy egyszerű, játékos, lazító program.
- Csiklandozós, fújós játék:
Ez a játék nem ellazítja, inkább felpörgeti a gyerekeket. Kérd meg kisgyermekedet, hogy csukja be a szemét, te pedig finoman csiklandozd meg valamelyik testrészét. Lehet a talpa, háta, dereka, nyaka, karja, vagy tenyere… neki pedig meg kell mondania, hol érezte a csiklandozást. Ha ez már elég jól megy, akkor megpróbálhatod, hogy egyszerre két helyen is megcsiklandozod - így még nehezebb a játék. Persze egy idő után valószínűleg nagy nevetésbe torkollik majd az egész. Ugyanezt a játékot kipróbálhatjátok úgy is, hogy csikizés helyett finoman ráfújsz egy bizonyos testrészére, vagy madártollal megérinted.
- Lufis játék:
A testrészek érzékelésének egyik módja az is, amikor azokat megfeszítjük, majd ellazítjuk. Játsszuk el, hogy lufik vagyunk, amit egyre nagyobbra fújnak.
- Bábozás:
A báb az egyik eszköz, ami rengeteg lehetőséget rejt magában. Bármilyen bábbal játszható játék, ha egy kedves kis dalt kiválasztotok, és a báb a dalocska végén a gyerkőc valamely testrészét megsimogatja, finoman megböki, vagy megcsippenti. Játszhattok éneklés nélkül is bármilyen bábbal. A nyuszibáb mindig máshová bújik el.
- Orvosos játék:
Az orvosos játék is nagyon jó lehetőség a testrészek megismerésére. Először legyél te a doktor és kérdezd meg, hogy mi fáj? Aztán vizsgáld is meg a kis beteget: miközben meghallgatod a mellkasát/szívét, belenézel a torkába, fülébe, megkopogtatod a térdét, megnyomkodod a pocakját, mondd is el, hogy mit csinálsz! Azután cseréljetek szerepet!
Kreativitás és önkifejezés
- Arc- és testfestés:
Főként fürdésnél, vagy nyáron jó szórakozás az arc- és testfestő játék. Hagyhatjátok a gyerekeket teljesen szabadon alkotni, kedvük szerint kipingálni az arcukat, testüket. Ehhez mindenképpen érdemes olyan festéket használni, amely nem irritálja a kicsik bőrét. Rengeteg recept fellelhető az interneten, ami egyszerűen elkészíthető. A festegetős játék utáni lecsutakolás is egyik jó módja a testséma fejlesztésnek.
- Testhangszerek:
Különböző testrészeinket érzékelhetjük úgy is, hogy hangszerként használjuk azokat. Bármilyen mondókát kísérhettek a fenti testhangszerekkel (kivéve a fütyüléssel). Játsszatok hangmemória játékot!
Ujjmozgató mondókák
Pedagógiai szempontok és gyakorlati tanácsok
A gyermekek 3 éves korig az érzékszervi mozgásos tanulás időszakát élik. Ha valami felkelti a figyelmüket ahhoz szeretnek odamenni és megtapogatni. Nyúlnak érte, megfogják, és szemügyre veszik az őket érdeklő dolgokat. A cselekvésen keresztül szereznek tapasztalatokat és információt a világról, érzékelés, észlelés és mozgás együtt van jelen, "kéz a kézben" járnak. A testséma kialakításánál is érdemes a kicsiknél erre építeni. Mindegy, hogy "csip-csip csóka", vagy "ciróka -maróka", a lényeg az, hogy anya finom érintését érezheti a csöppség a saját tenyerében, vagy az arcocskáján, és közben még okosodik is! Anya most éppen az ő kezével játszik...a kezével amiből kettő is van! És már megjegyezte azt is, hogy amikor anya azt kéri tőle, hogy aludjon akkor a szemeit kell becsuknia...
Természetesen ebben az életkorban még nem várjuk el a gyerektől, hogy megnevezze és pontosan megmutassa az egyes testrészeit, de már játékosan gyakoroltathatjuk vele azokat. Mégpedig érintéseken, tapintásokon keresztül. Kétéves kor felett már elkezdhetjük tanítgatni a gyermeket a testrészek neveire. "Pancsi, pancsi/ Csukd be szemed, csukd be szád/ Most mosom az arcocskád! / Csukd be szemed, csukd be szád/ Most mosom a hasacskád!/ Aludj baba , aludjál, aranyosat álmodjál!
Iskolakezdés előtt a gyerekek többsége már egészen apró részletekbe menően fel tudja sorolni és meg tudja mutatni az egyes testrészeit. A mondókák ritmikussága lehetőséget ad arra, hogy ütemre végzett mozgásos feladatokkal kapcsoljuk össze a testséma tanulást.
Bár mondókázni szinte bármikor lehet, érdemes megkeresni azokat a pillanatokat, amikor a gyermek a legfogékonyabb. A nyugodt éberség állapota a legalkalmasabb a közös játékra, amikor a kicsi nem éhes, nem álmos, és nyitott a környezetére. Fontos, hogy a szülő is jelen legyen a pillanatban. A gyerekek ösztönösen megérzik, ha a felnőtt gondolatai máshol járnak vagy csak kötelességből mondja a szöveget. A valódi figyelem és a lelkesedés ragadós, és ez teszi a mondókát élővé. A környezet is befolyásolja a játék sikerét. Kezdetben érdemes csendes, zavaró ingerektől mentes helyszínt választani. Ha a tévé szól a háttérben vagy túl nagy a zaj, a gyermek nehezebben tud a szülői hangra és a mozdulatokra fókuszálni. Ne ijedjünk meg, ha a gyermek ezerszer is kéri ugyanazt a mondókát. Az ismétlés a tanulás anyja, különösen ebben az életkorban. A kicsik számára a biztonságot az jelenti, amit már ismernek és be tudnak jósolni. A változatosságot ne a szöveg cserélgetésével, hanem a dinamika módosításával érjük el. Próbáljuk ki a mondókát suttogva, majd hangosabban, lassítva, majd felgyorsítva. Ha a gyermek elfordul vagy nyűgössé válik, ne erőltessük a játékot. Tisztelnünk kell az ő személyes határait és aktuális állapotát. A mondókázásnak a kapcsolódásról kell szólnia, nem pedig egy fejlesztési terv szigorú betartásáról.
Az óvodás és iskolás korba lépve azok a gyerekek, akik sokat mondókáztak, gyakran könnyebben veszik az akadályokat. A fonológiai tudatosság, amely az olvasástanulás alapja, már ezekben az években megalapozódik. A mozgásos mondókák fejlesztik az irányérzéket, ami elengedhetetlen az íráshoz. A balról jobbra tartó szemmozgás vagy a füzetben való tájékozódás mind-mind visszavezethető a korai téri játékokra. A memória fejlődése is látványos. A mondókák hosszú sorainak megjegyzése edzi az agyát, és segít a munkamemória kapacitásának növelésében. Az érzelmi stabilitás, amit a közös mondókázás ad, segít a stresszkezelésben is. A gyermek megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát ritmusos mozgással vagy dúdolással. Végezetül a mondókák a kreativitást is serkentik. A gyermek, aki sokat hallott játékos fordulatokat, bátrabban kezd el saját rímeket faragni vagy történeteket kitalálni. A testrészek felfedezése tehát csak a kezdet. A mondókák világa egy olyan komplex fejlesztő program, amely a gyermek teljes személyiségét átöleli.
Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)
- Mikor érdemes elkezdeni a mozgásos mondókák tanítását? Már újszülött kortól érdemes elkezdeni a mondókázást, bár ilyenkor még csak a szülő hangja és az érintés hat a babára.
- Mi a teendő, ha a gyermek nem akarja megfogni a kezemet a játék közben? Sose erőltessük a fizikai kontaktust. Néha a gyerekeknek szükségük van egy kis távolságra, vagy csak megfigyelőként akarnak részt venni. Ilyenkor mutassuk a mondókát a saját kezünkkel, és hagyjuk, hogy ő csak nézze.
- Hány mondókát érdemes egyszerre tanítani? A kevesebb néha több. Érdemes 2-3 kedvencet kiválasztani, és azokat rendszeresen ismételni több héten keresztül. A kisgyermekek számára az ismétlés nyújt biztonságot.
- Fejleszthető-e a ritmusérzék, ha a szülő nem érzi magát muzikálisnak? Természetesen! A mondókákhoz nincs szükség énekhangra vagy zenei előképzettségre. A legfontosabb a szöveg természetes lüktetése és a mozgás összhangja.
- Okozhat-e a csiklandozás túl nagy izgalmat a babánál? Igen, minden gyermeknek más a szenzoros küszöbe. Figyeljük a jeleket: ha a baba nevet, de közben próbál elhúzódni vagy a tekintete elréved, az a túlstimuláció jele lehet.
- Lehet-e modern gyerekdalokkal helyettesíteni a népi mondókákat? A modern dalok is hasznosak, de a népi mondókák szerkezete évezredek alatt csiszolódott olyanná, ami a legoptimálisabb az idegrendszer fejlődéséhez.
- Hogyan segítheti a mondóka a beszélni még nem tudó gyermek kommunikációját? A mutogatás egyfajta elő-nyelv. Ha a gyermek képes jelezni a „Hoci-hoci”-t egy kis rugózással, azzal már közölte a szándékát.
tags: #jatekos #mondokak #testreszek
