A kézilabda története és a Ferencváros úttörő szerepe

A kézilabda alapmozgásai, a futás, az ugrás, a dobás már az ősemberek létfenntartásának is az eszközei voltak. Később, az ókorban már megjelent a sport, és létezett a labda is, amit kézzel dobtak. A középkorban a sport és a testgyakorlás egyre inkább az emberi tevékenység részévé vált, különösen a reneszánsz kor alatt indult látványos fejlődésnek, amikor a nemesek speciális játéktermeket építettek.

Természetesen az eddig felsorolt, kezdetleges és többnyire rövid életű játékok nem tekinthetők kizárólag a kézilabdázás őseinek. Azok inkább a labdás csapatjátékok előfutárai, és együttesen egy olyan közös gyökeret alkotnak, amelyből a többi, szintén kézzel játszott labdajáték mellett a kézilabda is kifejlődött. Az újkorban a sport újra látványos fejlődésnek indult, a testkultúra a mindennapi élet szerves részévé vált, ami lökést adott a kézilabdázás fejlődésének is.

A modern kézilabda születése és egységesítése

A XIX. század végén és a XX. század elején több, a mai kézilabdára emlékeztető játék is megjelent Európában. A haanbold játék alapötlete Holger Nielsen dán iskolamester nevéhez fűződik, aki a futball helyett igyekezett tanítványai számára egy másik labdajátékot kitalálni. A hazena cseh játék, amelyet Václav Karas és Antonin Kristof talált ki, Prágában játszották először. A pálya mérete 48 x 32 m volt, volt kapu, kapuelőtér, és a játékot 2x25 percben játszották, meglehetősen sok hasonlóságot mutatva a kézilabdázás mai paramétereivel. A torball, nevéből is láthatóan német eredetű, úttörője Hermann Bachmann volt, akinek nevéhez a játék szabályainak összeállítása fűződik.

Ez a három kezdetleges kézilabdajáték jelentős népszerűségre tett szert Európában. Mivel azonban mindhárom játékot különböző szabályok szerint játszották, a nagyobb szabású nemzetközi tornák szervezése állandóan akadályokba ütközött. Karl Schelenz vállalta fel az egységesítés feladatát, az általa megalkotott új játékszabályok 1917-ben Berlinben láttak napvilágot. Az új, egységesített játék, a nagypályás kézilabda népszerűsödése annyira felgyorsult, hogy hamarosan szükségessé vált az azt irányító nemzetközi szervezet létrehozása.

A német és osztrák hegemónia után fokozatosan az északi országok erősödtek meg, így nem csoda, hogy 1946-ban, Koppenhágában, Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) néven újjáalakították a sportág vezető testületét, ami új irányvonalat adott a kézilabdázás fejlődésének. Egy ideig mindkét méretű pályán rendeztek világbajnokságokat, kezdetben csak a férfiaknak, majd a későbbiekben a nők részére is. Az idő múlásával azonban a kispályás vagy teremkézilabda a maga sebességével, változatosságával és lüktető ritmusával fokozatosan háttérbe szorította a lassúbb nagypályás kézilabdázást.

A kézilabda Magyarországon és a Ferencvárosban

Magyarország, mint sportnagyhatalom, természetesen nagyon hamar felfigyelt az új, intézményesített sportágra. 1928-ban megalakult a hazai szövetség, amely rögtön tagja lett a frissen létrejött nemzetközi szövetségnek, kiírták a férfi- és női nagypályás bajnokságokat. 1951-től kezdődően, követve az új nemzetközi trendet, elindultak a kispályás bajnokságok is. 1959-ig mind nagy-, mind pedig kispályán bonyolítottak le bajnokságot és kupát.

Itt érkezünk el a Fradihoz, egészen pontosan az ÉDOSZ-hoz, hiszen ilyen név alatt, az FTC beolvadása után, 1950-ben alakult meg a kézilabda szakosztály. Kis- és nagypályán, férfiak és nők egyaránt elkezdték a sportág űzését. A kezdeti években az 1928-as évtől folytatólagosan megrendezett nagypályás bajnokságokat részesítették előnyben az ÉDOSZ, majd a Bp. Kinizsi csapatai. A nagypályás kézilabdát futballpályán játszották, ugyanúgy 11-11 emberrel, mint a labdarúgást.

Az FTC nagypályás kézilabda eredményei az 1950-es években

A férfiak 1950-ben 14 csapat közül a 12. helyen végeztek, majd egy év múlva alaposan átszervezték a bajnokságot területi alapon. A Bp. Kinizsi a budapesti csoportban játszott, ahonnan nem jutott tovább, és nem volt élcsapatnak tekinthető. 1954-ben visszaállt a nemzeti bajnokság rendszere, ahol a Kinizsi a 8. helyen végzett, csakúgy, mint 1955-ben. Ugyanezekben az években azonban bejutott az akkor MNK-nak hívott magyar kupa döntőjébe a csapat, ahol mindkétszer alulmaradt. 1956-ban egy helyet javítottak a bajnokságban, majd 1957-ben, immár FTC néven 9. helyen végeztek. Ez volt az utolsó év, amikor nagypályán is indultak, a fókusz a kispályán sokkal eredményesebben szereplő csapatra irányult. Jó döntés volt, hiszen, mint tudjuk, 1959-ben a kézilabdázásnak ez az ága végleg megszűnt.

A hölgyeknek kicsit jobban ment a nagypálya. Bajnoki cím ugyan nem, de egy kupagyőzelem ebben a korszakban, 1957-ben is sikeredett, és 1955-ben is megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. Az 1955-ös kupagyőztes csapat névsora: Wolfné - Zsákainé, Bende, Jászberényi, Szabó M. - Gilliánné - Bognár, Lászlóffyné, Sóthy, Gróf, Mázsár. Az edző Kapás Lajos volt. Aztán 1956-ban egy bajnoki ötödik hely, majd 1957-ben, immár FTC néven egy ezüstérem következett, amely a nagypályás bajnoki szereplés csúcsa volt.

A kispályás kézilabda felemelkedése és az 1956-os botrányos döntő

Már szó volt róla, a férfiak 1954-től rendszeres résztvevői a kispályás bajnokságoknak. A debütálás nem sikerült valami fényesen, hiszen a 12 csapatot számláló mezőnyben a 10. helyen végeztek. Egy esztendő múltán a siker is csatlakozott a gárdához, a végső sorrend szerint a második helyet szerezték meg 1955-ben. A bajnokságot ugyanis területi elven írták ki. Budapesten 20 csapat indult 2 tízes csoportban. A Bp. Kinizsi csoportjában a második helyen végzett a Bp. Dózsa mögött, így továbbjutott az országos középdöntőbe, ahol Debrecenben játszott és nyerte meg a négy csapatos csoportját. Innen vezetett az út az ugyancsak négy csapatos döntőbe, ahová végül négy budapesti csapat jutott. Nos, itt lett második a Bp. Vörös Meteor mögött, így ezüstérmes a csapat.

Egy esztendő múltán, 1956-ban hasonló volt a lebonyolítás. A Bp. Kinizsi megnyerte a budapesti selejtező csoportot az előző évi bajnok, a Vörös Meteor előtt. A sztálinvárosi országos középdöntő nem jelentett akadályt, újra az országos négyes döntőbe került a csapat, ahol két győzelemmel kezdett, csakúgy, mint a Vörös Meteor. Következhetett kettejük között a bajnoki döntő 1956. október 21-én. A korabeli Népsport így írt erről: „Vasárnap reggel pompás napsütés várta a kispályás kézilabda-bajnokság országos döntőinek résztvevőit és nézőit. A harmadik és egyben utolsó forduló találkozói kivétel nélkül érdekes, változatos küzdelmet hoztak. Természetesen a legérdekesebb küzdelem az első helyért folyt. A nők mezőnyében mindkét találkozó döntetlen eredménnyel végződött. ”Bp. Vörös Meteor-Bp. Kinizsi 11:10 (6:5). V: Molnár. Bp. Vörös Meteor: Kőszegi - Mezei, Csák, Hajas - Bolla, Simkő, Pongrácz. Cs: RIchter, Csatlós. Bp. Kinizsi: Kele - Berendi. Som, Nád - Vajna, Vágvölgyi. Tormássy Cs: Jaczulák. A nap legérdekesebb mérkőzésén hatalmas iram volt. Lámpalázasan kezdett mindkét csapat, s az izgatott, ideges játék végig jellemzője maradt a mérkőzésnek. Az első gólt a Meteor szerezte, majd 1:1-es állásnál 7-est hagyott ki. Mint az eredményből Is kitűnik, mindkét félidőben igen szoros volt a küzdelem, mégis az első félidőben a Meteor, a másodikban a Kinizsi játszott fölényben. A második félidő után így alakult az eredmény: 6:6. 6:7, 6:8. 7:8. 7:9. 8:9, 9:9. Ekkor a játékvezető 7-est ítélt a Meteor ellen, mert Mezei védekező szándékkal a körön belül tartózkodott. 9:10. A Meteor azonban dicséretre méltó küzdeniakarással a befejezés előtt 5 perccel nemcsak kiegyenlített, hanem a győzelmet Is megszerezte. A Kinizsi sok gólhelyzetet kihagyott. G: Pongrácz (4). Mezei (3). Hajas (2), Csák (2). ill. Nád (3). Som (3). Vajna (2), Jaczulák. Vágvölgyi.

Azonban a sajtó nem írt arról, hogy a mérkőzés botrányos véget ért, és nem is egészen úgy történtek az események, ahogy leírták. Döntetlennél a Kinizsi lett volna a bajnok, mert jobb volt a gólaránya. Ehhez képest öt perccel a vége előtt 10:8-ra vezetett a Kinizsi, ekkor lépett közbe az asztalnál ülők egyike, nevezetesen Garamvölgyi János, a kézilabda-szövetség elnökhelyettese, akinek feladata az érmek átadása lett volna. Garamvölgyi köztudottan nem szívlelte a Kinizsit, annál inkább a vörös csillagos mezben játszó Meteort. Úgy gondolta, lépnie kell, holott ehhez semmi joga nem volt, mert abban az időben az asztal még nem zsüriasztal volt. Ennek ellenére a funkcionárius egy, a játékvezető által megítélt szokványos szabálytalanság után leparancsolta a pályáról, azaz önhatalmúlag kiállította a szabálytalanságot elkövető Nád Jánost. A jogtalan előnyben a Meteor szorosabbá tette az eredményt, kiegyenlített. Ám ez sem volt elég, hisz a Meteor utolsó támadása előtt, másodpercekkel a vége előtt 10:10 volt az állás. Ekkor azonban a Meteor edzője gondolt egy merészet és trükkösen a pályára lökött egy hetedik mezőnyjátékost, aki így védő nélkül megkapta a labdát és gólt dobott. Sem a játékvezető, sem az asztalnál ülő funkcionárius nem tett semmit, hisz neki kedvére volt ez a nyilvánvaló turpisság, mit ne mondjunk, csalás.

A szurkolóknak annál inkább nem tetszett a történés, hisz a meccs végén a pályára tódultak, szabályosan felborították az asztalt, a kikészített érmeket a salakba taposták, botrány volt a javából, a pályán nem tudtak bajnoki győztest hirdetni, mindenki futott, amerre látott. A történtek miatt a Bp. Kinizsi vezetése még aznap megóvta ezt a mérkőzést. Két nappal később az óvást elfogadták, hét napon belüli újrajátszást rendeltek el. Közbeszólt azonban a történelem: Budapesten kitört a forradalom, a mérkőzést nem lehetett lejátszani. December elején újra összeültek a szövetségben és megismételték az újrajátszást elrendelő határozatukat. Ennek viszont a vörös csillag alatt játszó Meteor nem tudott eleget tenni, hiszen játékosainak többsége az edzőjükkel együtt a forradalom leverése után külföldre távozott. Végül 1957 márciusában az a döntés született, hogy mindkét csapatot hivatalosan is bajnoknak tekintik. Nem a szokványos módon, de megszületett az FTC kézilabda szakosztályának első bajnoki címe. A bajnokcsapat tagjai: Berendi József, Bodnár József, Csontos György, Dékán Rezső, Glatz László, Horváth Béla, Jaczulák János, Kele Miklós, Mojzes István, Nád János, Som Ferenc, Tormássi Béla, Vajna István, Vágvölgyi I. András, Vágvölgyi II. Ferenc.

Egy évvel később, 1957-ben a bajnokságot újra a hagyományos módon, oda-vissza körmérkőzéses módon bonyolították le, az FTC a második helyen végzett a Vörös Meteor mögött.

Az FTC női és férfi kispályás csapatainak további sikerei és kihívásai

1960 az az év, amikor a hölgyek is bekapcsolódtak a kispályás bajnoki versengésbe. Az elején folyamatos fejlődés jellemezte az FTC kézis lányait, hiszen 60-ban a 9., 61-ben a 7., 62-ben a 4., 63-ban pedig már a 2. helyen végeztek. A szurkolók is nagyon gyorsan a lányok mellé álltak. Egy kisebb visszaesés után, 1966-ban bajnoki címet nyertek. A csapat legjobbjai a magyar válogatottnak is az állandó tagjai voltak, így Bognár Erzsébet és Giba Márta aktív tagja volt az 1965-ben világbajnoki címet szerző magyar válogatottnak. Annak a világbajnok csapatnak a kapusa, Rothermel Anna, férjét követve ugyancsak a Fradihoz igazolt, tovább erősítve a csapatot. Elek Gyula első edzői évében bajnoki címet nyert a lányokkal. Mint ősfradista tért vissza az egyesületbe, ahol korábban maga is kézilabdázott. Tervszerű, következetes munkája amellett, hogy azonnal eredményt hozott, megalapozta a Fradi nevéhez méltó jövőt. Az első bajnokcsapat névsora: Czitkovics Éva, Giba Márta, Huszár Erzsébet, Jányáné Bognár Erzsébet, Nagy Ida, Nagy Teréz, Hólyáné Pencz Júlia, Elekné Rothermel Anna, Ruff Ilona, Stern Judit, Szegedi Ida, Szilágyi Gizella, Zubor Gáborné, Zsidai Zsuzsa.

A férfiaknál folytatódtak a dobogóközeli évek. 1961-ben megint csak negyedik lett a gárda, 62-ben pedig újra meglett a dobogó legalsó foka. 1963-ban jutott a rosszból, de a jóból is a csapatnak. A bajnokságban váratlan visszaesés jött, mert az elért hetedik hely az bizony a középmezőnyt jelentette, ám a Magyar Népköztársasági Kupában szó szerint nagyot dobott a csapat, hiszen megnyerte azt. A kupagyőztes csapat névsora: Rivnyák Sándor, Kele Miklós, Vajna István, Frigyesi Tibor, Kulik János, Incze László, Jánya József, Somhegyi Iván, Jámbor Attila, Konkoly Károly, Oszfolk János, Iglódi Balázs, Som Ferenc, Skoumal Gábor, Perner Ferenc, Baják Ferenc, Vitéz Tamás. Úgy tűnik, ez a kupagyőzelem az FTC férfi kézilabda csapatának egy utolsó, ám annál nagyobb fellángolása volt, hiszen a következő években elmaradtak az eredmények, nem sikerült az első nagy generáció utáni őrségváltás. Az 1963-as bajnoki hetedik helyet egy 8., majd újra 7., azt követően 1966-ban egy 12. helyezés követte.

tags: #jelena #abramovic #kezilabda

Népszerű bejegyzések:

• Az Arsenal mezek eleganciája
• a magyar női labdarúgás új arca
• Emlékezetes játékvezetői döntés a 2001/02-es szezonban
• A 2018-as Újpest-Sevilla Európa Liga összecsapás
• A tehetséges sportoló, Kovács István