A Juventus legendás kapusa: Gianluigi Buffon hihetetlen pályafutása

A futballvilágban folyamatosan megoszlanak a vélemények arról, hogy ki számít a világ valaha volt legjobb kapusának. Azonban egy név, Gianluigi Buffon neve minden ilyen listán előkelő helyen szerepel, mint az olasz labdarúgás, és azon belül is a Juventus egyik legnagyobb legendája. Aligha érdemelné meg jobban bárki más, mint Gianluigi Buffon, hogy az övé legyen a Serie A most megszerzett góltalansági rekordja. Az utóbbi 20 év talán legjobb futballkapusa mögött nagyszerű pályafutás van, és szerénysége is példaértékű. Ma már intézmény a Juventusnál.

Buffon gyökerei és a kapusposztra vezető út

Gianluigi Buffon 1978. január 28-án született Carrarában, egy igazi sportcsaládba. A Buffon név már régóta ismerős az olasz labdarúgást ismerők számára, hiszen Lorenzo Buffon, Gianluigi nagyapjának unokatestvére az 1950-60-as években a Serie A egyik legjobb futballkapusa volt. Megfordult az FC Internazionaléban és az AC Milanban is, utóbbival négy bajnoki címet nyert, és 16 alkalommal játszott az olasz válogatottban is, ott volt például az 1962-es világbajnokságon is. A kis Gigi, aki 1978. január 28-án született Carrarában, az ő hatására választotta a focit - közvetlen családi körében ugyanis más sportágak voltak népszerűek.

Édesanyja, Maria Stella háromszoros olasz bajnok volt súlylökésben, és ő tartotta az olasz csúcsot diszkoszvetésben. Édesapja, Adriano szintén súlylökő volt, nagybátyja, Dante pedig kosárlabdázóként vált nemzetközileg is ismert játékossá. A család egyetlen fiúgyermeke focizni kezdett, mégpedig először a La Spezia városában található kölyökklubban, a Canalette Seporban, majd pedig a carrarai Perticata együttesében kergette a labdát. Buffon ekkor még nem a kapuban állt, hanem csatárként játszott, és kifejezetten gólerősnek számított. Azt csak kevesen tudják róla, hogy eredetileg nem kapus, hanem középpályás, sőt, néha szélső volt.

Buffon 13 éves koráig csatárként játszott, aztán egy nap megkérték, hogy álljon be a kapuba, és ott ragadt. „Egy nap az apám odafordult hozzám, és azt mondta, Gigi, miért nem próbálod ki magad a kapuban egy évig?” - emlékszik vissza Buffon. „Azt hiszem, az apám elkapott valamit, egy villanást, egy pillanatot azon a kölyöktornán, amikor véletlenül én álltam a kapuban. 13 éves voltam. És a szavai hatására akkor, abban a percben eldöntöttem, hogy kapus leszek.” Viszont a kölyökklubja, a Perticata csak középső középpályásként számított rá, így aztán csapatot kellett váltania.

„Az igazi pályafutásom Bonascolában kezdődött, 1991 tavaszán. Magas voltam, vékony, igazi kapuspalánta. Kilenc hónappal később már elmondhattam: valóban az vagyok.” A többiektől rengeteg biztatást kapott, mondogatták, milyen jól véd, és egyre nagyobb klubok figyeltek fel rá. „Egy idő után tudtam, hogy a Bologna, a Milan és a Parma is szeretne szerződtetni. Végül a Parmát választottam, ahol Ermes Fulgoni keze alatt beadásról beadásra, lövésről lövésre fejlődtem, míg végül a kapusedző szinte második apámmá, Parma pedig második otthonommá vált” - írja könyvében Buffon.

Mindössze 14 esztendős volt, amikor az AC Parmához került, és ott faragtak belőle kapust, amihez alighanem a Buffon név is hozzájárult. Ez volt a pályafutása két kulcspillanata: amikor először húzta fel a kapuskesztyűt, illetve az első bajnoki mérkőzése, mégpedig az AC Milan ellen.

A Parma és az első nagy sikerek

Az AC Parma akkoriban élcsapatnak számított Olaszországban, az előző idényben bronzérmes lett a Serie A-ban, és az 1995-1996-os idényt is remekül kezdte. A gárda első számú kapusa Luca Bucci volt, és amikor ő szeptemberben megsérült, akkor az együttes mestere, Nevio Scala először Alessandro Nistát tette be a kezdő tizenegybe, aki azonban hiába hozta le kapott gól nélkül a Cremonese elleni idegenbeli bajnokit, a tréner úgy döntött: a következő találkozón a tehetséges, korosztályos válogatott védjen.

Buffon 1995. november 19-én, 17 évesen, a Parma játékosaként a Milan ellen debütált az olasz élvonalban - és rögvest lehúzta a rolót (0-0). Debütálása fantasztikusan sikerült: ugyan a meccs előtti csapatfotóról majdnem lemaradt, mert nem szokott hozzá, hogy a kezdés előtt össze kell állni egy képhez, és a térfélválasztás után rögtön a kapuhoz szaladt, a találkozón azonban lehúzta a rolót, és megúszta kapott gól nélkül első élvonalbeli meccsét. „A csapattársaim egy kicsit aggódtak a meccs előtt, de én halálosan nyugodt voltam. Annyira, hogy el is aludtam a csapatbuszon, miközben a stadion felé araszoltunk. A többieknek meg az egekben volt a pulzusa. Mit csináljak? Én délutánonként aludni szoktam, ettől lettem nyugodt és kiegyensúlyozott. De hát mindenki ezt várja el egy kapustól, nem?” - viccelte el a bemutatkozását Buffon.

Egy héttel később újabb rangadó következett, és a Juventus FC már be tudta venni Buffon kapuját, de csak egyszer, a végeredmény 1-1 lett. A fiatal hálóőr egymás után hat bajnokin védett, és vele a kapuban veretlen maradt a gárda, ám Bucci felépülését követően a rutinos kapus természetesen visszakerült a kezdőbe. Nem csoda, hogy 18 évesen máris az olasz futball egyik legnagyobb kapustehetségének tartották, és meghívót kapott az U21-es válogatottba. Igaz, ott csak kispados volt Angelo Pagotto mögött, de így is tagja volt az 1996-ban korosztályos Európa-bajnokságot nyert gárdának.

Az 1996-1997-es bajnokságban azonban már ő számított a pármai egyesület első számú kapusának, 27 találkozón szerepelt a csapatban, amely nagy versenyfutást folytatott a Juventusszal az aranyéremért, ám végül csak második lett a Serie A-ban. Buffon immár rendszeresen pályára lépett az olasz U21-es válogatottban, majd 1997 októberében a nagyválogatottba is meghívót kapott. A squadra azzurra Oroszországgal játszott világbajnoki pótselejtezőt, és a még mindig tinédzser kapus a kispadon kezdte a meccset, ám Pagliuca sérülése miatt már a 32. percben be kellett állnia. Az 1999-es esztendő egészen fantasztikusan sikerült a számára, hiszen klubjával megnyerte az UEFA-kupát (mégpedig úgy, hogy a sorozatban egyetlen mérkőzést sem hagyott ki), illetve az Olasz Kupát is, bekerült az Aranylabda 50 jelöltje közé, és ő kapta meg az év legjobb, utánpótlás-korú focistájának járó trófeát, a Bravo-díjat is - olyan focistákat megelőzve, mint Michael Owen, Nicolas Anelka vagy Dejan Sztankovics.

A lázadó szellem és a vitás esetek

Pedig voltak zűrös ügyei, Parmában még vérző huligánvezért is fuvarozott, és sosem tett lakatot a szájára. A 2008-ban Numero Uno (Egyes szám) címmel megjelent önéletrajzában azt is elismerte, hogy fiatalon "a parmai haverokkal elszívott néhány jointot", de megállt a füves ciginél, mert a karrierjét nem akarta kockáztatni. Azért így is zűrös volt a fiatalsága, igazi lázadóként viselkedett a pályán és azon kívül is.

Egy alkalommal, még mindig a Parma kapusaként, nem játszhatott az Olasz Kupában a Fiorentina ellen. Így is elment megnézni a meccset, és ahogy a firenzei stadion felé haladt a Porschéjával, észrevette, hogy a Parma és a Fiorentina ultrái összeverekedtek, és a parmai ultrák vezére véresen, összeverve kóvályog. Megállt, kinyitotta az ajtót a srácnak, és intett, hogy szálljon be. A Volpo (Róka) becenéven ismert vezér eleinte vonakodott otthagyni a társait, de végül belátta, nincs olyan állapotban, hogy segíteni tudjon rajtuk. Ahogy elhajtottak a helyszínről, a rendőrök hamarosan jeleztek, hogy húzódjanak félre, de a Róka észnél volt, még idejében kiugrott az autóból, és elszelelt. Mivel az intézkedő rendőrök felismerték Buffont, szabadon folytathatta az útját, és a következő sarkon újra felvette az ultravezért. Ezután egyenesen Parmába hajtottak, és hajnalig buliztak.

Érzelmei ekkoriban még gyakran magával ragadták Buffont, a karrierjének volt például egy olyan időszaka, amikor a kivédett tizenegyesei után kirohant a B-középhez, és felmászott a szektort a pályától elválasztó kerítésre együtt őrjöngeni az ultrákkal” - írja Jonathan Wilson a kapusokról szóló, Kívülálló című könyvében.

Ráadásul az idő tájt nem csak sikerei és sérülése miatt cikkeztek róla. 1999 szeptemberében, a Lazio elleni hazai vereséget követően egy tévényilatkozat alatt olyan pólót viselt, amin a következő felirat volt olvasható: „Boia chi molla”, ami körülbelül annyit tesz: „halál arra, aki feladja”. Ez Olaszországban fasiszta jelmondatnak számít, az eset pedig hatalmas felzúdulást keltett. Buffon váltig állította, hogy semmi köze nincs a politikához, de 2000 nyarán megint a viták kereszttüzébe került. Az új szezonra ugyanis a 88-as mezszámot választotta magának a Parmánál, mire az olaszországi zsidó szervezetek antiszemitizmussal vádolták meg - ennek a számnak ugyanis a neonácik szemében „Heil Hitler” a jelentése, mivel a H betű éppen a nyolcadik az ABC-ben. Ez volt egyébként az utolsó idény, amit a pármai egyesületben töltött.

A Juventus ikonja: bajnoki címek és BL-döntő

A parmai évek után Buffon nagy dilemma elé került: csábította a Roma, a Barcelona és a Juventus is. A Roma végül elpepecselte az ügyletet, és Ivan Pelizzoli mellett döntött. A Barcelonának maga Buffon mondott nemet, miután rájött, hogy nem tudná elhagyni Olaszországot, a Juventust pedig apja tanácsára választotta, aki azzal biztatta, hogy itt teljesítheti be leginkább gyerekkori álmát, a scudetto megszerzését. Buffont több olasz egyesület is csábította (így az AS Roma és az AC Milan is), de végül 2001 nyarán végül a Juventusban kötött ki. A váltás mindkét félnek megérte, hiszen a Juve Buffonnal a kapuban a következő két évben egyaránt megnyerte a bajnokságot, 2003-ban pedig eljutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ám ott végül tizenegyesekkel vereséget szenvedett az AC Milan ellen.

A Juvéban a távozó - egyébként csalódást keltően teljesítő - Edwin van der Sart kellett pótolnia. Buffon 2001-ben nem kevesebb, mint 52.88 millió euróért szerződtette a Juventus, amivel 17 évig a legdrágább portásnak számított. Az apának igaza lett: Buffon már az első évében megszerezte a bajnoki címet, és a sikerből alaposan kivette a részét: 34 meccsen mindössze 22 gólt kapott. Pedig Buffonra nem lehetett panasz, hiszen nem csak a sorozat legjobb kapusának választották meg, hanem neki adták a BL 2002-2003-as szezonjának legjobb játékosának járó díjat is. A szurkolók azonnal kikiáltották a Juventus-legenda Dino Zoff utódjának, és a nagy előd után másodszor ő is kiérdemelte a Superman becenevet.

Buffont akkor már kétségtelenül a világ legjobb kapusának tartották, a nemzetközi futballstatisztikákkal foglalkozó szervezet, az IFFHS 2003-ban és 2004-ben hivatalosan is őt választotta meg az év hálóőrének. Nagyon jól érezte magát Torinóban, és 2005-ben meg is hosszabbította szerződését 2008-ig, ráadásul úgy, hogy még a fizetéscsökkentésbe is belement.

Világbajnoki diadal és a Calciopoli-botrány

2006-ban óriási részt vállalt abból, hogy az olasz válogatott világbajnok lett. Hét világbajnoki meccs alatt egyszer sem hibázott. Nemcsak hogy ő fogta ki a legtöbb kapura tartó labdát (27-et), de legnagyobb bravúrjait éppen a legkritikusabb pillanatokban mutatta be, elég, ha csak a Podolski bombájára vagy Zidane fejesére gondolunk az elődöntő, illetve a finálé hosszabbításában. Egy álom vált valóra számára a világbajnoki címmel, de ezzel alighanem minden futballista így lenne. Még mindig nagyon szerencsésnek érzi magát miatta.

A tornán Buffon kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és mindössze két gólt kapott. A második csoportmérkőzésen az Egyesült Államok ellen csapattársa, Cristiano Zaccardo vette be a kapuját, a döntőben pedig Zinédine Zidane tizenegyesből járt túl az eszén, ám a két találat között 453 percen keresztül érintetlen maradt a hálója. Pedig nem lehetett könnyű a világbajnokságra koncentrálnia, hiszen közvetlenül a torna előtt azzal vádolták meg, hogy illegális sportfogadásban vett részt. Buffon maga jelent meg az ügyészségen, hogy tisztázza a vádakat: elismerte, hogy szokott fogadni, de azt tagadta, hogy olasz bajnokira is tett volna, így felmentették.

Közben kirobbant a Calciopoli-botrány, amelynek során a Juventustól elvették a 2005-ös és a 2006-os bajnoki címet is, a klubot pedig a másodosztályba száműzték. 2006-ban a Juventust a bíróküldés manipulálása miatt - mint azóta kiderült, jogtalanul - kizárták a Serie A-ból. A csapatot egymás után hagyták el a másodosztály rémétől menekülő sztárok (Ibrahimovic, Cannavaro, Zambrotta, Emerson, Thuram, stb), Buffon azonban pont fordítva volt a távozással, mint a fenti játékosok: ő akkor ment volna el, ha nem zárják ki a Juventust. Noha hívta a Milan, az Inter, a Real Madrid és a Barcelona is, tavaly úgy döntött, a kizárás ellenére a Juventusban marad, s a Bajnokok Ligája-szereplés helyett az olasz másodosztályt választja.

„Azért maradtam a Juvéban, mert úgy éreztem, a klubnak szüksége van rám. A vezetők biztosítottak arról, hogy a csapat visszajut az élvonalba, s ott is olyan erősnek számítunk majd, hogy harcban leszünk a bajnoki címért, illetve a BL-szereplésért. Azt hiszem, nem tudnék ambíciómentes, gyenge csapatban védeni.” Adriano Galliani a hírek szerint eredményesen masszírozta a kapust, aki igent mondott a Milannak (egyes hírek szerint előszerződést is kötöttek), de amikor a Juventust kizárták, azt mondta, ő így nem hagyja itt a csapatot, és maradt a másodosztályban is. „Lehet, hogy sokaknak nem ez volt a természetes, de számomra nem volt kérdés, hogy ha a Juve a másodosztályban folytatja, akkor nekem is a csapattal kell tartanom.”

A kapus vezérletével a Zebrák azonnal visszajutottak a legjobbak közé, majd újoncként bronzérmesek lettek a Serie A-ban. A Juventus egy évvel később visszajutott, Buffon pedig örökre helyet szerzett magának a szurkolók szívében.

További sikerek és rekordok

Buffon időközben megint szerződést hosszabbított, ezúttal 2013-ig írt alá a klubhoz, és hogy továbbra is fantasztikus formában van, azt az Európa-bajnokságon is bizonyította. A 2008-as Európa Bajnokságon az Olasz válogatott már nem brillírozott annyira, de Buffon újra a csapat legjobbja volt. A románok elleni csoportmeccsen kivédte Adrian Mutu tizenegyesét, ami jelentősen hozzájárult a squadra azzurra továbbjutásához, és a spanyolok elleni negyeddöntőn is hárított egy büntetőt, de ez kevés volt a továbbjutáshoz. Az olasz válogatott nem jutott be a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon, de ez legkevésbé sem a squadra azzurra kapusán múlott, Gianluigi Buffon ugyanis a kontinensviadalon is remekelt.

Gianluigi Buffon, a Juve kapusa a legutóbbi bajnoki meccsén tíz forduló óta először gólt kapott, de így is megdöntötte a kapott gól nélkül egyvégtében védett percek rekordját a Serie A-ban. Az új csúcs 973 perc - az eddigit Sebastiano Rossi, a Milan kapusa tartotta, ő 1993. december 12. és 1994. február 27. között 929 percen keresztül őrizte tökéletesen a hálóját. A lista harmadik helyén pedig éppen Buffon nagy elődje és egyik példaképe, Dino Zoff áll.

A Serie A legjobb kapusteljesítményei kapott gól nélkül

Buffon a gyakorlásai és elhivatottsága révén nemcsak a rekordokat halmozta, hanem elnyerte a világ legjobbja címet egyénileg (2003, 2004, 2006, 2007) és a válogatottal is (2006). Annyi rekordot halmozott fel karrierje során, hogy nem egyszerű dolog mindet felsorolni. Paolo Maldinivel karöltve ő a Serie A-ban legtöbbször pályára lépő játékos 647 mérkőzéssel, 910 meccsel pedig minden idők legtöbbször pályára lépő olasz futballistája, ebben a rekordban is a Milan-legendát előzte meg. Egyetlen talján játékos sem játszott többször BL-mérkőzésen, mint ő (123 mérkőzés), öt világbajnokságon szerepelt, amit mindössze Lothar Matthäus és Antonio Carbajal mondhat el magáról. Tizenegy bajnoki címet nyert, amire egyetlen játékos sem volt még képes Olaszországban, a harmadik legidősebb játékos a Serie A-ban, aki pályára lépett, előtte Francesco Antonioli (42 év, 235 nap) és Marco Ballotta (44 év, 38 nap) áll. 974 percig (sorozatban 10 meccsig) nem tudták bevenni a kapuját az olasz pontvadászatban, ami szintén egyedülálló, 296 mérkőzésen érintetlen maradt a hálója, ebben is első, ahogy abban is, hogy 21 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül egy szezonban (2011-12-es és a 2015-16-os szezon).

Buffon a rekordja után szerényen így nyilatkozott: "Egyetlen rekord sem egy ember eredménye, ezért szeretném megköszönni a csapatnak, hogy mindent megtettek, hogy megóvják kapumat a góltól. Szeretnék köszönetet mondani: Netónak, aki mindig képes megnyugtatni a csapatot, Rubinhónak, aki bár halk és türelmes, igazi vezér, Chiellónak, aki soha nem adja fel, Caceresnek, aki a legnehezebb pillanatokban is elszántan küzd, Alex Sandrónak, akinek élvezet nézni a cseleit, Barzaglinak, akit klónozni kellene, Bonuccinak, aki mindig emelt fővel, alázatosan küzd a csapatért, Ruganinak, akinek a figyelme ritka ajándék, Stephannak, aki a Juventus lába és tüdeje, Evrának, akit ismét meg kellene vennünk, Khedirának, aki jókor van jó helyen, Marchisiónak akinek fekete-fehér a vére, Pogbának, aki képes újradefiniálni a futballt, Hernanesnek, a prófétának, Leminának, aki a legmegfelelőbb ember a Juve számára, Padoinnak, aki mindenhol remekül teljesít, Asahamoahnak, akinek a szíve minden sérülést legyőz, Sturarónak, aki elbukik, feláll és győz, Pereyrának, aki a kreativitásért felel, Zazának, aki egy született góllövő, Moratának, akire mindig szükségünk lesz, Cuadradónak, aki fogócskázik a pályán, Mandzukicnak, aki első a védekezésben és a támadásban is, Dybalának, aki joggal kapta meg a 21-es mezt és végül az edzőnknek, aki egy született győztes."

Játékstílus és felkészülés

Gianluca Pagliuca 2003-ban így jellemezte: „Buffonnak az az igazi erénye, hogy egyszerűen nincsen gyenge pontja. Ha tényleg valami rosszat kellene mondani róla, azt mondanám, hogy talán a combjai nem elég erősek, de ettől még mindenhova odaér, mert jó magas. Egyébként pedig kiváló az ütemérzéke, jól jön ki az alacsony labdákra, bátor a csatárokkal szembeni fizikai harcban, egyszóval a világ egyik legjobb kapusa.” Buffon maga is elmondta: „Másként álltam hozzá a védéshez, mint a profi kapusok. Nem volt időm gondolkozni, így aztán ösztönösen viselkedtem, mindig azt tettem, ami az adott pillanatban a legjobbnak tűnt.”

A felkészülésére is kiemelt figyelmet fordít: „Az ételek megválasztása, és elfogyasztásának ideje nagyon fontos számomra. Ha este játszunk, akkor csak némi snacket eszem úgy délután 5 óra körül, teát kis süteménnyel, esetleg tésztát. Ha korábbi mérkőzésünk van, akkor sajtos tészta és némi kenyér kerül a gyomromba úgy fél 12 tájékán.”

Mindig a maximumot nyújtja: „Igen. Minden edzésen a maximumot nyújtom, mert úgy gondolom, saját potenciálom mindössze 80 százalékát értem el eddig. A futball nemcsak a munkám, de a szenvedélyem is. Azt hiszem, 35 éves koromig a csúcson tudok maradni, addig bírja az izomzatom erővel, dinamizmussal és rugalmassággal.” Hozzátette: „Az életkor csak egy szám, és nem attól változik az ember viselkedése. Minden azon múlik, hogyan érzem magam, és mennyire tudok jó kondiban maradni. Amíg erősnek érzem magam, és megvan a motivációm, addig a legmagasabban szinten szeretnék játszani.” Szabadidejében szívesen teniszezik. Saját magáról csak hallgatott, de a jubileumi ünnepségen azt azért elárulta, hogy a pályán az dühíti a legjobban, amikor egy védés után a támadó a védőket megelőzve bepofozza a kipattanó labdát.

Inspiráció és példaképek

A Dino Zoffal való örökös összehasonlítás ellenére, bár mindig is tisztelte nagy elődjét, gyerekként egy kameruni példaképet választott magának. „Lothar Matthäus és a Genoa cseh csatára, Tomás Skuhravy voltak a kedvenceim, a kapusok közül pedig a kameruni Thomas N’Kono. Emlékszem az 1990-es világbajnokságon szerepelt kameruni csapatra, és nagyon tetszett N’Kono hozzáállása, viselkedése. Egyébként is mindig az esélytelenebbeknek szurkoltam.” Buffon önéletrajzában részletezi: „A futball számtalan területen tört be az életembe, eleinte jórészt persze a televízión keresztül. Kamerunt először az 1990-es világbajnokságon fedeztem fel magamnak, de a kapusukat, Thomas N'Konót már ismertem, mert ő védte annak az Espanyolnak a kapuját, amely 1987-ben kiejtette Arrigo Sacchi Milanját az UEFA-kupából. Azóta is ő a példaképem.” Első fiúgyermekét N'Kono tiszteletére nevezte el Thomasnak.

Buffon gyermekkori élményei is hozzájárultak fejlődéséhez: "Hátrakötötték a kezem, nekem pedig el kellett ugrálnom, szaltóznom, bukfenceznem a hozzám vágott tárgyak elől - persze csak játszottunk. A fejemen egyik púp érte a másikat, de ekkor győztem le a félelmem a vetődésektől, és nemcsak a pihe-puha hóban dobáltam magam, hanem a fövenyen, a homokos tengerparton, a rögös domboldalakon, mindenhol” - mesélte egy alkalommal a gyerekkoráról.

Visszatérés és a legenda továbbélése

Gianluigi Buffon lemondta a válogatottságot, elköszönt tőle a kapusvilág. Király Gábor is érzelmes szavakkal búcsúztatta a legendát: "Az U20-as válogatottban védtünk egymás ellen 22 évvel ezelőtt! Már akkor lehetett tudni, hogy mekkora jövő és milyen csodálatos karrier áll előtted. Büszke vagyok, hogy oly sok embernek mutattad meg nagyságodat a pályán és azon kívül! Igazi példakép vagy és LEGENDA!" Buffon védelmébe vette a kritikák össztüzébe került Gian Piero Ventura szövetségi kapitányt: „A sportban csapatként veszítünk és csapatként nyerünk. Osztozunk az örömben és a fájdalomban.”

Buffon egy rövid párizsi kitérő után visszatért szeretett klubjához, a Juventushoz, bevállalva azt is, hogy nem feltétlenül a nevével indul a torinóiak kezdője. Amikor újra bejelentették, akkor szimpatikusan azt mondta, hogy nem hajlandó újra felvenni a csapatkapitányi karszalagot - habár rögtön felajánlották neki -, meg barátjánál, Chiellininél nincs jobb kapitány a csapat számára.

Wojciech Szczesny, a Juventus lengyel kapusa így vélekedett: „Nemrég azt mondtam, hogy amikor a Romában voltam, akkor Alissont, a világ legjobb kapusát a kispadra száműztem. Most, a Juventusban a cserém a labdarúgás történetének egyik legjobbja. Nagy barom lennék, ha nem használnám ki ezt az évet Buffonnal a tanulásra. Egy év Gigivel óriási tapasztalat a számomra. Az, hogy velünk van, jó a csapatnak és nekem is. A lehetőség, hogy nap mint nap vele edzhetek, beszélgethetek vele, megfigyelhetem, megoszthatjuk egymás gondolatait, megfizethetetlen értékkel bír.” Buffon 17 esztendőig erősítette imádott csapatát, míg rejtélyes körülmények között eligazolt a PSG-hez, majd visszahúzta a szíve, és elfogadta a cserekapus szerep mellett 1.5 millió eurós fizetést is. Az idei szezonban, 42 évesen is még mindig bravúrokat képes bemutatni, és még most is a Serie A legjobban passzoló hálóőre (91%).

Juventus kapuslegendák: Buffon és elődei

Buffon pályafutása során gyakran vetődött fel a kérdés, hogy vajon ő a Juventus valaha volt legjobb kapusa-e. Az összehasonlítás elkerülhetetlen olyan legendákkal szemben, mint Dino Zoff, Stefano Tacconi vagy Angelo Peruzzi. Nézzük meg, hogyan illeszkedik Buffon a Juventus történelmének nagy kapusai közé.

Dino Zoff

Nem kisebb kihívója van Giginek, mint egy világbajnok (méghozzá a legidősebb játékos, aki elhódította ezt trófeát, 40 esztendős volt az olasz kapuslegenda), egyszeres EB-győztes, hatszoros olasz bajnok, kétszeres olasz kupagyőztes, egyszeres UEFA kupa-győztes. Sajnos az ő vitrinjéből is hiányzik az a bizonyos "nagyfülű". Az Udinese-nevelés 1972-ben került Torinóba, nagyjából 180 ezer euró értékű összegért, a Napolit hagyta el az Öreg Hölgy kegyeiért. 11 esztendőn keresztül erősítette a torinóiakat, 473 összecsapáson lépett pályára a Juve mezében, 227 mérkőzésen pedig érintetlen maradt hálója. Az IFFHS szavazásán ő lett a 20. század harmadik legjobb kapusa Lev Yashin és Gordon Banks után, 1973-ban az aranylabda -szavazáson második lett. Válogatott szinten az ő kapuja volt a legtöbb ideig bevehetetlen, 1972 és 1974 között 1142 percig senki sem tudott neki gólt lőni. Meglehetősen alacsony kapus volt a maga 182 centiméterével (kisgyerekként, mikor 150 centi magas volt még, a Juve nem szerződtette, mert túl alacsonynak találták), de olyan reflexekkel volt megáldva, és akkora vetődéseket volt képes bemutatni, hogy ennek ellenére is minden idők egyik legjobbjaként emlegetik, és még a kiváló helyezkedését meg sem említettem. Rendkívül sokoldalú portás volt, aki kiválóan hagyta el a kapuját szükség esetén, folyamatosan képezte magát, rengeteget edzett, miközben a rekordok olyan különösen nem is hozták lázba. A Mantovában is megforduló játékos 1983-ban, 41 esztendősen szögre akasztotta a kesztyűit.

Stefano Tacconi

Ő képességekben és népszerűségben is lényegesen elmaradt Zofftól és Buffontól, de az ő vitrinjében van egy olyan serleg, amit előbbi duó eddig nem tudott megszerezni, ez pedig a BL-trófea. Rögös út vezette el a Juventusig, a Spoleto akadémiáján nevelkedett, majd megvásárolta az Inter, amely együttes továbbadta egy szezon után a Pro Patriának. Megjárta a Livornót és az Avellinót is, mire felfigyelt rá a Juventus, és leigazolta 1983-ban, Dino Zoff pótlásaként. Nagy szerencséje volt, hogy Zoff után került Torinóba, mert Dino egyszerűen kihagyhatatlan volt, hiába volt negyven fokos láza, vagy töröttek el az ujjai, neki a kapuban kellett állnia. Kilenc esztendőn át őrizte a Juve hálóját, majd eligazolt a Genoához, ahonnan 1995-ben visszavonult. Meglehetősen alulértékelt kapusként maradt meg az utókornak, miközben korosztályának egyik legjobbjaként tartották számon, nagyon kevés szó esik róla. Mindössze hétszeres olasz válogatott, szerencsétlenségére abban a korszakban játszott Walter Zenga, így lényegesebben kevesebb játéklehetőséget kapott a Squadra Azzurrában.

Azonban Stefanónak egyáltalán nincs szégyellni valója, ugyanis jóval több kupát hódított el, mint Zenga. A Juventus-portás egyszer megnyerte a Bajnokok Ligáját (akkor természetesen BEK-nek nevezték a sorozatot), kétszer a Serie A-t, egyszer a Coppa Italiát, egyszer a KEK-et, egyszer az UEFA-kupát, egyszer az UEFA Szuperkupát, egyszer a Világkupát, egyszer pedig a Supercoppa Italianát. Ő az egyetlen kapus a világon, aki minden nemzetközi trófeát megnyert klubszinten. 192 centiméterével a magas hálóőrök közé tartozott, aki jobbára a vonalon érezte jól magát, míg a Juve edzője Dino Zoff nem lett, aki elvárta utódjától, hogy használja ki magasságát és erős fizikumát és jöjjön ki kapujából, hogy hatástalanítsa a szélről beérkező beíveléséket. Míg a fentebbi két portás leginkább az emberi nagyságukról, szerénységükről híresek, Tacconi egy kemény parancsnok volt a pályán és azon kívül is, meglehetősen magas vérmérsékletű, szigorú és őszinte ember, aki leginkább megdöbbentő nyilatkozataival mutat életjelet magáról.

Angelo Peruzzi

Szakértők szerint ő nem viselt annyira magas szintet, mint a fentebb említett trió, de kétségtelenül klasszis játékos volt, sok Juventino egyik kedvence. Darabszámra lehet, hogy nem nyert annyi trófeát, mint Buffon, de neki a trófeás szekrényben ott lapul a Bajnokok Ligája-trófea, egy világbajnoki cím, egy UEFA-kupa, három Scudetto, egy olasz kupa, három olasz szuperkupa, egy U21-es EB győzteseknek járó serleg, egy Interkontinentális-kupa és egy UEFA szuperkupa. A klubhűség szimbóluma minden bizonnyal nem ő, ugyanis Roma-nevelés létére a Lazióban fejezte be karrierjét 2007-ben, arról nem is beszélve, hogy a Juventusból 1999-ben az Interbe igazolt 19 millió euróért. Nyolc esztendőt húzott le a torinóiaknál, Stefano Tacconit kellett kiszorítania azért, hogy kezdő legyen. 301 alkalommal állt a Juventus kapujába, 123-szor pedig érintetlen maradt a hálója. Mikor megérkezett Edwin van der Sar, akkor nem volt maradása Tysonnak, és követte Lippit az Interhez. 181 centiméter magasságával jócskán alacsony kapus volt és zömök testalkatú volt (sajnos a sérülések sem igazán kerülték el), azonban ezek ellenére atlétikus volt, képes volt bravúrok bemutatására, és előszeretettel rohant ki kapujából, hogy megszerezze a labdát.

tags: #juventus #regi #kapusa

Népszerű bejegyzések:

• Érdekességek a Fradi múltjából
• A City és az Atlético Madrid közötti dinamika
• Időutazás a labdarúgás aranykorába
• A baszk óriás útja a kupagyőzelemig
• Rejtély a bajnokságon