Kanadai csapatok és játékosok az NBA-ben: A Toronto Raptors történelmi sikere és a kosárlabda felemelkedése Kanadában

Az NBA globalizálódása egy megállíthatatlan folyamat, amelyet a játék szeretete és népszerűsége, annak javuló minősége és persze a pénz mozgat. Hihetetlen ez a folyamat, amely lezajlott az elmúlt cirka 35 évben. Eközben persze egyre több az európai sztár az NBA-ben, de a liga nemzetközi terjeszkedése messze túlmutat Európa határain. Ennek ékes bizonyítéka a Toronto Raptors, az észak-amerikai kosárlabda bajnokság egyetlen csapata, mely nem az Egyesült Államok területén működik. Magyar idő szerint péntek hajnalban a Toronto Raptors megnyerte fennállása első NBA-bajnoki címét, ami azt is jelenti, hogy az észak-amerikai profiliga 72 éve íródó történetében először fordult elő, hogy nem egy USA-beli csapat győzött.

A kanadai kosárlabda gyökerei és az NBA kanadai terjeszkedése

Ez még akkor is sokkoló, ha eláruljuk, hogy a kosárlabda atyja, Dr. James Naismith kanadai volt. Annak ellenére volt a Raptors Kanada mostohagyereke, hogy a kosárlabda feltalálója, Dr. James Naismith Kanadában született. Ugorjunk vissza 1995-be. Az NBA kanadai terjeszkedési terve sikeresnek bizonyult, két franchise is elindult ebben az évben, az egyik a Toronto Raptors, a másik a Vancouver Grizzlies. Utóbbit zárjuk le annyival, hogy nem volt túl sikeres projekt, a csapat 2001-ben átköltözött Memphisbe.

Azóta a Raptors az egyetlen kanadai klub, amely szintén nem indult zökkenőmentesen, bár újoncként legyőzte azt a Chicago Bullst, amely abban a szezonban 72-10-es alapszakaszmérleggel végzett, ami 2016-ig NBA-rekord volt. 1998-ig nem sok pozitívum érte a csapatot, ekkor viszont megérkezett Vince Carter, aki feltette a térképre a Raptorst. Minden idők egyik leglátványosabban játszó kosarasa a hátára vette egész Kanadát, 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben is bejutott a playoffba a csapattal. Fejlődni viszont nem sikerült, Carter sokat hisztizett, végül 2004-ben kierőszakolta, hogy cseréljék el New Jerseybe. A fiatal Chris Bosh lett a vezér, de az eredmények vele sem jöttek, ő pedig 2010-ben lelépett Miamiba, hogy összeálljon LeBron Jamesszel és Dwyane Wade-del.

A fordulat évei: Masai Ujiri stratégiai húzásai és a bajnoki cím felé vezető út

Következhetett az újabb újjáépítés, ezúttal DeMar DeRozan és Jonas Valanciunas köré, akik mellé megszerezték Kyle Lowry-t is. A legnagyobb fogás azonban nem egy játékos volt, hanem a nigériai születésű általános igazgató, Masai Ujiri kinevezése 2013-ban, akit a Denver Nuggetstől csábítottak át Kanadába. A vezető azonnal hozzálátott a keret kipucolásához, irgalmatlanul lerabolta a New York Knicks-et Andrea Bargnani elcserélésével, valamint Rudy Gayt is elpasszolta, a Toronto pedig megnyerte saját csoportját, és hat év szünet után ismét bejutott a playoffba, ahol azóta is bérelt helye van. Igaz, eleinte még az első forduló jelentette a végállomást, 2016-ban már a főcsoportdöntő is összejött, de LeBron James (akkor már ismét clevelandiként) az útjukat állta. A következő két év viszont hiába sikerült jól az alapszakasz szempontjából, James mindkétszer lemészárolta őket, 2017-ben és 2018-ban is söpréssel esett ki a Toronto.

Ujiri érezte, hogy fel kell kavarnia az állóvizet, ezért a 2018-as kiesés után először kirúgta a csapatot 2011 óta irányító Dwane Caseyt (akit egyébként megválasztottak az év edzőjének ugyanebben az évben), helyére kinevezte a vezetőedzői tapasztalattal nem rendelkező Nick Nurse-t. Ezután elcserélte DeRozant, aki 2009 óta volt a csapatnál. Érte viszont nem mást szerzett meg, mint a San Antonióból teljesen érthetetlen körülmények közepette elvágyódó Kawhi Leonardot. A döntés roppant kockázatosnak tűnt akkor, hiszen egyrészt LeBron nyugatra költözött, másrészt Leonard mindössze 9 meccsen lépett pályára az előző szezonban, és nem lehetett tudni, lesz-e kedve Torontóban játszani, ráadásul 2019 nyarán ingyen távozhat.

A 2018/19-es bajnoki szezon

Már az alapszakasz elején látszott, ez a Toronto idén se lesz gyenge csapat, igaz, kisebb-nagyobb sérülések folyamatosan hátráltatták az együttest. Leonard játékperceit erősen limitálták, olyan szinten vigyáztak rá, ahogy gyermekkoromban vigyáztam kedvenc posztereimre, hihetetlen tudatosan kezelték a helyzetét. Amint minimális fájdalmat érzett valahol, azonnal kiültették meccsekre, igaz ebben segítségükre volt, hogy egyértelműen látszott, még így is top 3-ban lesznek a keleti konferenciában. A deadline előtt tovább erősítve a csapatot érkezett Marc Gasol és Jeremy Lin, míg távozott Jonas Valanciunas, Delon Wright és CJ Miles. Ezzel pedig a teljes mezőny egyik legkomplettebb és legerősebb csapatát építették fel a kanadaiak, akik egyrészt keleten esélyessé léptek elő, másrészt még jobban odafigyelhettek játékosaik kondíciójára, ezzel készülve a megterhelő rájátszásra. A 82 meccs alatt Nurse finomította a csapat játékát az előző évekhez képest, tökéletesre fejlesztette a védekezést, és olyan támadójátékot rakott össze, ami csak a bajnokaspiráns csapatokra jellemző.

Play-off menetelés és a drámai győzelmek

A play-off-gombot aztán egyik napról a másikra benyomta a Kawhi és Green, a többiek pedig körről körre, mérkőzésről mérkőzésre elkezdtek felnőni melléjük. Az első kanyart az Orlando Magic ellen vereséggel kezdte a Toronto, de a következő 4 mérkőzést zsinórban megnyerte a csapat, és készülhetett a számára átokkal felérő elődöntőre, ahol az elmúlt években rendszeresen elvérzett. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a rendkívül erős Philadelphia 76-ers ellen kellett a döntőbe jutást kiharcolni. Itt pedig egy olyan klasszikus született, amire az NBA-kedvelők sokáig emlékezni fognak. A párharcot előnyből váró csapat kiléte folyamatosan változott, brutális extra teljesítmények érkeztek mindkét oldalon. Végül egy mindent eldöntő drámai hetedik meccsen Leonard utolsó másodperces, a gyűrűn többször felpattanó, majd jó helyre zuhanó labdájával felrobbant a torontói csarnok és bejutottak a keleti konferencia döntőjébe.

A döntőben aztán újra megmutatták, milyen fából faragták őket. Az alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks ellen 2-0-s hátrányból álltak fel és fordítottak 4-2-re, mindezt úgy, hogy vezérük sérülten játszott, de a hatalmasat fejlődő Pascal Siakam, a rájátszásokban hagyományosabban gyengébb teljesítő Kyle Lowry, a rájátszásokban rendszeresen jól teljesítő Danny Green, a brutálisan erős centerpáros, Marc Gasol-Serge Ibaka és a remek kiegészítőember Fred VanVleetet segítségével meglett az évek óta hajszolt nagydöntő.

A nagydöntő és a történelmi siker

Az elmúlt éveket uraló Golden State Warriors elleni nagydöntőre mindenféle lelki nyomás nélkül készülhetett a torontói együttes, hiszen egy All Star kezdőötöst felvonultató csapat ellen kellett volna helytállniuk. A hangsúly itt azon van, hogy volna. Ugyanis, bár sokáig úgy tűnt, a GSW messze legnagyobb sztárja, Kevin Durant fel fog épülni sérüléséből, ebből eleinte nem lett semmi, ezt pedig ki is használták a raptorok. Bár pályaelőnyüket a második mérkőzésen elveszítették, de az ellenfélnél ezen a mérkőzésen egy újabb alapember, Klay Thompson megsérült, amit az GSW otthonában, az Oracleben kihasználtak, és mindkét idegenbeli mérkőzésüket hozták remek csapatmunkával és tökéletesen felépített, az ellenfél minden fegyverét kikapcsoló játékkal, ezzel 3-1-es előnybe kerülve. Az 5. mérkőzésen a Golden State az összes sérült játékosát bedobta minden mindegy alapon, ami végül kellően összezavarta a kanadai csapatot és ezt a mérkőzést elbukta.

A GSW azonban hiába menekült meg, mégis olyan vereséget szenvedett, ami alighanem a teljes aranykorát lezárja, mivel az indokolatlan módon túlerőltetett Durant szervezete nem bírta el a terhelést, és Achilles-ín-szakadást szenvedett, aminek köszönhetően a teljes jövő évi szezont ki kell majd hagyja, és még soha egy játékos sem tudott visszatérni egy ilyen sérülésből ugyanazon a szinten, mint amit előtte képviselt. A hatodik mérkőzésen magyar idő szerint pénteken hajnalban aztán felkerült a korona a Toronto szezonjára, a Raptors háromból harmadjára is megverte a Warriorst az Oracle-ben, ezzel megnyerte története első NBA-bajnoki címét (egy újabb szomorú és komoly sérülés sajnos beárnyékolta a meccset, Klay Thompson térdszalag-szakadást szenvedett, ezzel legalább fél éves kényszerpihenőre kárhoztatva).

Összesen 14-szer dobott minimum 30 pontot, erre az utóbbi 10 évben csak LeBron James és Kobe Bryant volt képes, emellett lenyűgöző védőmunkát mutatott be az egész utószezonban, főleg a keleti döntőben nyújtott emlékezeteset Giannis Antetokounmpo ellen. Ő végzett az élen dobott pontokban, játékpercekben, lepattanókban, labdaszerzésekben, bedobott kosarakban és büntetőkben is. Nem meglepő, hogy 2014 után idén is őt választották a nagydöntő MVP-jének, bátran ki lehet jelenteni, hogy jelenleg ő a világ legjobb játékosa, Masai Ujiri húzása tehát ismét bejött. Kawhi Leonard pedig 2014 után második alkalommal lett a döntő MVP-je, hat mérkőzésén 28,5 pontot, 9,8 lepattanót, 4,2 gólpasszt, 2 labdaszerzést és 1,2 blokkot átlagolt.

Kanada és a kosárlabda: a hoki árnyékában

De mi vezetett idáig, egyáltalán érdekel-e ez bárkit is egy olyan országban, ahol mindenki a jégkoronggal kel és fekszik, és amiben 26 éve folyamatosan csalódnak? Ha 1993-ban Kanadában bárki azt merészelte volna mondani, hogy a jövőben egy helyi kosárcsapat előbb nyeri meg az NBA-t, jobb esetben csak kiröhögik, rosszabb esetben be is záratják. Egyrészt, akkoriban a kanadai klubok sikert sikerre halmoztak az NHL-ben, 1984 és 1993 között az Edmonton Oilers, a Montreal Canadiens és a Calgary Flames összesen nyolcszor nyerte meg a Stanley-kupát, a hegemóniát csak a Mario Lemieux, Ron Francis, Jaromir Jágr fémjelezte Pittsburgh Penguins tudta megtörni 1991-ben és 1992-ben. Másrészt azért, mert Kanadának ekkor még nem is volt NBA-csapata. 1993-ban a Montreal Canadiens összesítésben 4-1-re legyőzte a Wayne Gretzky vezette Los Angeles Kingst, azóta viszont borzalmas lejtmenetbe kerültek a kanadai csapatok. A következő évben a zseniális Pavel Bure még bevitte a döntőbe a Vancouver Canucksot, de ott a New York Rangers hét meccsen jobbnak bizonyult.

Azóta 2004-ben (Calgary), 2006-ban (Edmonton), 2007-ben (Ottawa Senators) és 2011-ben (Vancouver) fordult meg kanadai csapat a fináléban, de egyik sem tudott nyerni, az ínséges időszak továbbra is tart a hoki őshazájában. Az ország legnagyobb városában, Torontóban ez hatványozottan igaz. A Maple Leafs egyike volt az NHL-t megalapító hat csapatnak, jelenleg a második legértékesebb klub a 31-ből, de 1967 (!) óta nem ünnepelhetett bajnoki címet, sőt, még döntőbe sem jutott. Az elmúlt 52 évben megfordulhatott a csapatban bármilyen korszakos egyéniség, vagy szupersztár, a Maple Leafs nem tudta átlépni saját árnyékát. A jelenlegi csapat is bivalyerős, de sorozatban harmadik alkalommal már a rájátszás első körében kiesett, a városnak pedig ismét a szomorkodás és csalódás jutott. De csak szűk két hónapig. A hoki mindig is az első számú sport volt, most viszont a Raptors menetelése elképesztő őrületet hozott a sikerre epekedő helyieknek.

A Scotiabank Arenától nem messze felállított, Jurassic Parkra keresztelt szurkolói faluban meccsnapokon több 10000 ember szurkolt együtt a kosarasoknak, a döntő ötödik mérkőzésén becslések szerint ez a szám elérte a félmilliót. A tehetősebbek/elvetemültebbek átlagosan 6000 (amerikai) dollárért (1,7 millió forint) vehettek jegyet erre az összecsapásra, és voltak olyanok is, akik elutaztak a csapattal a Golden State elleni döntő idegenbeli meccseire. Az oaklandi Oracle Arena is a hangulatáról, valamint a lelkes közönségéről híres, a negyedik találkozó előtt mégis a kanadai himnusztól volt hangos a csarnok. Akárcsak a Scotiabank Arena az ötödik meccsen, ahol senki nem adta elő külön a kanadai himnuszt, hanem a közönség kórusára bízták a dolgot.

Az amerikai média és a kanadai csapat megítélése

A Toronto azonban hiába érkezett úgy a döntőbe, hogy a második körben egy heroikus, a dobás pillanatában legendássá váló Leonard-kosárral nyert a Philadelphia ellen, a főcsoportdöntőben pedig 0-2-ről fordított 4-2-re az alapszakaszgyőztes Milwaukee-val szemben, az amerikai médiában nem kapta meg a megérdemelt reflektorfényt. Természetesen a döntő előtt is a Warriors volt a favorit, de hiányzott a szokásos narratíva, amely az elmúlt nyolc évben vagy a "LeBron a Warriors ellen" sztori volt, vagy csak simán LeBronra húzták fel. James keleti trónjára négy csapat pályázott a szezon elejétől kezdve, közülük a Toronto lett a győztes, de mindenki azt hitte, ezzel véget is ért a Raptors idénye. Amikor a Raptors megnyerte a 3. meccset (az első idegenbelit), és 2-1-re vezetett, az általános vélemény még mindig az volt, hogy "hát igen, a Raptors egy egész jó kosárcsapat". Ezen háborodott fel a kanadai J.E. Skeets, az NBA TV-n futó The Starters (leánykori nevén The Basketball Jones) című műsor alapító társházigazdája, aki szerint igencsak frusztráló volt mindenhol az látni, hallani, olvasni, hogy mennyire lesajnálják a Torontót. Nem sokkal később jött a hír, hogy a show-t jövőre leveszi a műsorról az NBA TV, persze nem tudni, van-e összefüggés.

A kanadai játékosok felemelkedése az NBA-ben

A játék globális, ez a folyamat megállíthatatlan, és az európai NBA-meccseknek ebben óriási szerepe van. A barcelonai olimpiát megelőző 1991-92-es szezonban nyolc európai születésű kosaras volt a ligában, a 2024-25-ös szezonban 61, de a rekordot a 2021-22-es és 2022-23-as szezonok tartják, amikor 64 európai játékos léptt pályára az NBA-ben. A nemzetközi játékosok számának növekedésével párhuzamosan a kanadai tehetségek is egyre nagyobb szerephez jutnak az NBA-ben.

A 2024-25-ös szezonban a kanadai Shai Gilgeous-Alexander (Oklahoma City Thunder) lett a Kia NBA legértékesebb játékosa (MVP), ezzel ő lett a második kanadai, aki kiérdemelte ezt a kitüntetést, és az első Steve Nash 2005-ös és 2006-os győzelmei óta. A 2024-25-ös szezonban negyedik egymást követő szezonban három nemzetközi játékos végzett az MVP szavazás első három helyén: Gilgeous-Alexander, Nikola Jokić (Denver Nuggets; Szerbia) és Giannis Antetokounmpo (Milwaukee Bucks; Görögország). Gilgeous-Alexander, a montreali Luguentz Dort mellett, segítette a Thundert a franchise történetének első NBA bajnoki címére - ez mérföldkő az OKC, a kanadai játékosok és az egész kanadai kosárlabda számára.

Rekordot jelentő 16 nemzetközi játékos szerepel a nyitónapi keretekben, akik NBA All-Starok voltak, köztük Gilgeous-Alexander és Andrew Wiggins (Miami Heat). Gilgeous-Alexander és Dort, valamint Wiggins és Jamal Murray (Denver Nuggets) az egyetlen aktív kanadaiak, akik elhódították a Larry O’Brien NBA bajnoki trófeát. Bennedict Mathurin, Andrew Nembhard és az Indiana Pacers a Thunder ellen 4-3-ra elveszített előző szezon után a döntőbe való visszatérésre törekednek.

Will Riley az NBA-ben újonc szezonjára készül, miután a 2025-ös NBA Drafton a 21. helyen választotta ki a Utah Jazz, a draftjogait később egy tervezett csere részeként a Washington Wizards-hoz küldték. A Kitchenerből származó játékos a 2024-25-ös Big Ten Sixth Man of the Year díjjal zárta egyetemi karrierjét az Illinois Fighting Illini színeiben. Ryan Nembhard és Jahmyl Telfort szintén első profi szezonjukat kezdik, miután kétirányú szerződést írtak alá a Dallas Mavericks-szel, illetve a Los Angeles Clippers-szel. Nembhard vezette az NCAA-t gólpasszokban az előző szezonban a Gonzaga Bulldogs színeiben, átlagosan 9,8 gólpasszt adott meccsenként, és 344-gyel az ötödik helyen végzett minden idők egyéni szezonbeli gólpasszlistáján. Telfort, a Butler Bulldogs-nál töltött végzős évében bekerült az All-Big East harmadik csapatába.

Az NBA-ben folyamatosan nő a kanadai tehetségek száma. Az alábbi táblázat a 2025-2026-os szezon nyitónapi keretein szereplő kanadai játékosokat mutatja be:

Kanadai csapatok és játékosok az NBA-ben: A Toronto Raptors történelmi sikere és a kosárlabda felemelkedése Kanadában

Az NBA globalizálódása egy megállíthatatlan folyamat, amelyet a játék szeretete és népszerűsége, annak javuló minősége és persze a pénz mozgat. Hihetetlen ez a folyamat, amely lezajlott az elmúlt cirka 35 évben. Eközben persze egyre több az európai sztár az NBA-ben, de a liga nemzetközi terjeszkedése messze túlmutat Európa határain. Ennek ékes bizonyítéka a Toronto Raptors, az észak-amerikai kosárlabda bajnokság egyetlen csapata, mely nem az Egyesült Államok területén működik. Magyar idő szerint péntek hajnalban a Toronto Raptors megnyerte fennállása első NBA-bajnoki címét, ami azt is jelenti, hogy az észak-amerikai profiliga 72 éve íródó történetében először fordult elő, hogy nem egy USA-beli csapat győzött.

A kanadai kosárlabda gyökerei és az NBA kanadai terjeszkedése

Ez még akkor is sokkoló, ha eláruljuk, hogy a kosárlabda atyja, Dr. James Naismith kanadai volt. Annak ellenére volt a Raptors Kanada mostohagyereke, hogy a kosárlabda feltalálója, Dr. James Naismith Kanadában született. Ugorjunk vissza 1995-be. Az NBA kanadai terjeszkedési terve sikeresnek bizonyult, két franchise is elindult ebben az évben, az egyik a Toronto Raptors, a másik a Vancouver Grizzlies. Utóbbit zárjuk le annyival, hogy nem volt túl sikeres projekt, a csapat 2001-ben átköltözött Memphisbe.

Azóta a Raptors az egyetlen kanadai klub, amely szintén nem indult zökkenőmentesen, bár újoncként legyőzte azt a Chicago Bullst, amely abban a szezonban 72-10-es alapszakaszmérleggel végzett, ami 2016-ig NBA-rekord volt. 1998-ig nem sok pozitívum érte a csapatot, ekkor viszont megérkezett Vince Carter, aki feltette a térképre a Raptorst. Minden idők egyik leglátványosabban játszó kosarasa a hátára vette egész Kanadát, 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben is bejutott a playoffba a csapattal. Fejlődni viszont nem sikerült, Carter sokat hisztizett, végül 2004-ben kierőszakolta, hogy cseréljék el New Jerseybe. A fiatal Chris Bosh lett a vezér, de az eredmények vele sem jöttek, ő pedig 2010-ben lelépett Miamiba, hogy összeálljon LeBron Jamesszel és Dwyane Wade-del.

A fordulat évei: Masai Ujiri stratégiai húzásai és a bajnoki cím felé vezető út

Következhetett az újabb újjáépítés, ezúttal DeMar DeRozan és Jonas Valanciunas köré, akik mellé megszerezték Kyle Lowry-t is. A legnagyobb fogás azonban nem egy játékos volt, hanem a nigériai születésű általános igazgató, Masai Ujiri kinevezése 2013-ban, akit a Denver Nuggetstől csábítottak át Kanadába. A vezető azonnal hozzálátott a keret kipucolásához, irgalmatlanul lerabolta a New York Knicks-et Andrea Bargnani elcserélésével, valamint Rudy Gayt is elpasszolta, a Toronto pedig megnyerte saját csoportját, és hat év szünet után ismét bejutott a playoffba, ahol azóta is bérelt helye van. Igaz, eleinte még az első forduló jelentette a végállomást, 2016-ban már a főcsoportdöntő is összejött, de LeBron James (akkor már ismét clevelandiként) az útjukat állta. A következő két év viszont hiába sikerült jól az alapszakasz szempontjából, James mindkétszer lemészárolta őket, 2017-ben és 2018-ban is söpréssel esett ki a Toronto.

Ujiri érezte, hogy fel kell kavarnia az állóvizet, ezért a 2018-as kiesés után először kirúgta a csapatot 2011 óta irányító Dwane Caseyt (akit egyébként megválasztottak az év edzőjének ugyanebben az évben), helyére kinevezte a vezetőedzői tapasztalattal nem rendelkező Nick Nurse-t. Ezután elcserélte DeRozant, aki 2009 óta volt a csapatnál. Érte viszont nem mást szerzett meg, mint a San Antonióból teljesen érthetetlen körülmények közepette elvágyódó Kawhi Leonardot. A döntés roppant kockázatosnak tűnt akkor, hiszen egyrészt LeBron nyugatra költözött, másrészt Leonard mindössze 9 meccsen lépett pályára az előző szezonban, és nem lehetett tudni, lesz-e kedve Torontóban játszani, ráadásul 2019 nyarán ingyen távozhat.

A 2018/19-es bajnoki szezon

Már az alapszakasz elején látszott, ez a Toronto idén se lesz gyenge csapat, igaz, kisebb-nagyobb sérülések folyamatosan hátráltatták az együttest. Leonard játékperceit erősen limitálták, olyan szinten vigyáztak rá, ahogy gyermekkoromban vigyáztam kedvenc posztereimre, hihetetlen tudatosan kezelték a helyzetét. Amint minimális fájdalmat érzett valahol, azonnal kiültették meccsekre, igaz ebben segítségükre volt, hogy egyértelműen látszott, még így is top 3-ban lesznek a keleti konferenciában. A deadline előtt tovább erősítve a csapatot érkezett Marc Gasol és Jeremy Lin, míg távozott Jonas Valanciunas, Delon Wright és CJ Miles. Ezzel pedig a teljes mezőny egyik legkomplettebb és legerősebb csapatát építették fel a kanadaiak, akik egyrészt keleten esélyessé léptek elő, másrészt még jobban odafigyelhettek játékosaik kondíciójára, ezzel készülve a megterhelő rájátszásra. A 82 meccs alatt Nurse finomította a csapat játékát az előző évekhez képest, tökéletesre fejlesztette a védekezést, és olyan támadójátékot rakott össze, ami csak a bajnokaspiráns csapatokra jellemző.

Play-off menetelés és a drámai győzelmek

A play-off-gombot aztán egyik napról a másikra benyomta a Kawhi és Green, a többiek pedig körről körre, mérkőzésről mérkőzésre elkezdtek felnőni melléjük. Az első kanyart az Orlando Magic ellen vereséggel kezdte a Toronto, de a következő 4 mérkőzést zsinórban megnyerte a csapat, és készülhetett a számára átokkal felérő elődöntőre, ahol az elmúlt években rendszeresen elvérzett. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a rendkívül erős Philadelphia 76-ers ellen kellett a döntőbe jutást kiharcolni. Itt pedig egy olyan klasszikus született, amire az NBA-kedvelők sokáig emlékezni fognak. A párharcot előnyből váró csapat kiléte folyamatosan változott, brutális extra teljesítmények érkeztek mindkét oldalon. Végül egy mindent eldöntő drámai hetedik meccsen Leonard utolsó másodperces, a gyűrűn többször felpattanó, majd jó helyre zuhanó labdájával felrobbant a torontói csarnok és bejutottak a keleti konferencia döntőjébe.

A döntőben aztán újra megmutatták, milyen fából faragták őket. Az alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks ellen 2-0-s hátrányból álltak fel és fordítottak 4-2-re, mindezt úgy, hogy vezérük sérülten játszott, de a hatalmasat fejlődő Pascal Siakam, a rájátszásokban hagyományosabban gyengébb teljesítő Kyle Lowry, a rájátszásokban rendszeresen jól teljesítő Danny Green, a brutálisan erős centerpáros, Marc Gasol-Serge Ibaka és a remek kiegészítőember Fred VanVleetet segítségével meglett az évek óta hajszolt nagydöntő.

A nagydöntő és a történelmi siker

Az elmúlt éveket uraló Golden State Warriors elleni nagydöntőre mindenféle lelki nyomás nélkül készülhetett a torontói együttes, hiszen egy All Star kezdőötöst felvonultató csapat ellen kellett volna helytállniuk. A hangsúly itt azon van, hogy volna. Ugyanis, bár sokáig úgy tűnt, a GSW messze legnagyobb sztárja, Kevin Durant fel fog épülni sérüléséből, ebből eleinte nem lett semmi, ezt pedig ki is használták a raptorok. Bár pályaelőnyüket a második mérkőzésen elveszítették, de az ellenfélnél ezen a mérkőzésen egy újabb alapember, Klay Thompson megsérült, amit az GSW otthonában, az Oracleben kihasználtak, és mindkét idegenbeli mérkőzésüket hozták remek csapatmunkával és tökéletesen felépített, az ellenfél minden fegyverét kikapcsoló játékkal, ezzel 3-1-es előnybe kerülve. Az 5. mérkőzésen a Golden State az összes sérült játékosát bedobta minden mindegy alapon, ami végül kellően összezavarta a kanadai csapatot és ezt a mérkőzést elbukta.

A GSW azonban hiába menekült meg, mégis olyan vereséget szenvedett, ami alighanem a teljes aranykorát lezárja, mivel az indokolatlan módon túlerőltetett Durant szervezete nem bírta el a terhelést, és Achilles-ín-szakadást szenvedett, aminek köszönhetően a teljes jövő évi szezont ki kell majd hagyja, és még soha egy játékos sem tudott visszatérni egy ilyen sérülésből ugyanazon a szinten, mint amit előtte képviselt. A hatodik mérkőzésen magyar idő szerint pénteken hajnalban aztán felkerült a korona a Toronto szezonjára, a Raptors háromból harmadjára is megverte a Warriorst az Oracle-ben, ezzel megnyerte története első NBA-bajnoki címét (egy újabb szomorú és komoly sérülés sajnos beárnyékolta a meccset, Klay Thompson térdszalag-szakadást szenvedett, ezzel legalább fél éves kényszerpihenőre kárhoztatva).

Összesen 14-szer dobott minimum 30 pontot, erre az utóbbi 10 évben csak LeBron James és Kobe Bryant volt képes, emellett lenyűgöző védőmunkát mutatott be az egész utószezonban, főleg a keleti döntőben nyújtott emlékezeteset Giannis Antetokounmpo ellen. Ő végzett az élen dobott pontokban, játékpercekben, lepattanókban, labdaszerzésekben, bedobott kosarakban és büntetőkben is. Nem meglepő, hogy 2014 után idén is őt választották a nagydöntő MVP-jének, bátran ki lehet jelenteni, hogy jelenleg ő a világ legjobb játékosa, Masai Ujiri húzása tehát ismét bejött. Kawhi Leonard pedig 2014 után második alkalommal lett a döntő MVP-je, hat mérkőzésén 28,5 pontot, 9,8 lepattanót, 4,2 gólpasszt, 2 labdaszerzést és 1,2 blokkot átlagolt.

Kanada és a kosárlabda: a hoki árnyékában

De mi vezetett idáig, egyáltalán érdekel-e ez bárkit is egy olyan országban, ahol mindenki a jégkoronggal kel és fekszik, és amiben 26 éve folyamatosan csalódnak? Ha 1993-ban Kanadában bárki azt merészelte volna mondani, hogy a jövőben egy helyi kosárcsapat előbb nyeri meg az NBA-t, jobb esetben csak kiröhögik, rosszabb esetben be is záratják. Egyrészt, akkoriban a kanadai klubok sikert sikerre halmoztak az NHL-ben, 1984 és 1993 között az Edmonton Oilers, a Montreal Canadiens és a Calgary Flames összesen nyolcszor nyerte meg a Stanley-kupát, a hegemóniát csak a Mario Lemieux, Ron Francis, Jaromir Jágr fémjelezte Pittsburgh Penguins tudta megtörni 1991-ben és 1992-ben. Másrészt azért, mert Kanadának ekkor még nem is volt NBA-csapata. 1993-ban a Montreal Canadiens összesítésben 4-1-re legyőzte a Wayne Gretzky vezette Los Angeles Kingst, azóta viszont borzalmas lejtmenetbe kerültek a kanadai csapatok. A következő évben a zseniális Pavel Bure még bevitte a döntőbe a Vancouver Canucksot, de ott a New York Rangers hét meccsen jobbnak bizonyult.

Azóta 2004-ben (Calgary), 2006-ban (Edmonton), 2007-ben (Ottawa Senators) és 2011-ben (Vancouver) fordult meg kanadai csapat a fináléban, de egyik sem tudott nyerni, az ínséges időszak továbbra is tart a hoki őshazájában. Az ország legnagyobb városában, Torontóban ez hatványozottan igaz. A Maple Leafs egyike volt az NHL-t megalapító hat csapatnak, jelenleg a második legértékesebb klub a 31-ből, de 1967 (!) óta nem ünnepelhetett bajnoki címet, sőt, még döntőbe sem jutott. Az elmúlt 52 évben megfordulhatott a csapatban bármilyen korszakos egyéniség, vagy szupersztár, a Maple Leafs nem tudta átlépni saját árnyékát. A jelenlegi csapat is bivalyerős, de sorozatban harmadik alkalommal már a rájátszás első körében kiesett, a városnak pedig ismét a szomorkodás és csalódás jutott. De csak szűk két hónapig. A hoki mindig is az első számú sport volt, most viszont a Raptors menetelése elképesztő őrületet hozott a sikerre epekedő helyieknek.

A Scotiabank Arenától nem messze felállított, Jurassic Parkra keresztelt szurkolói faluban meccsnapokon több 10000 ember szurkolt együtt a kosarasoknak, a döntő ötödik mérkőzésén becslések szerint ez a szám elérte a félmilliót. A tehetősebbek/elvetemültebbek átlagosan 6000 (amerikai) dollárért (1,7 millió forint) vehettek jegyet erre az összecsapásra, és voltak olyanok is, akik elutaztak a csapattal a Golden State elleni döntő idegenbeli meccseire. Az oaklandi Oracle Arena is a hangulatáról, valamint a lelkes közönségéről híres, a negyedik találkozó előtt mégis a kanadai himnusztól volt hangos a csarnok. Akárcsak a Scotiabank Arena az ötödik meccsen, ahol senki nem adta elő külön a kanadai himnuszt, hanem a közönség kórusára bízták a dolgot.

Az amerikai média és a kanadai csapat megítélése

A Toronto azonban hiába érkezett úgy a döntőbe, hogy a második körben egy heroikus, a dobás pillanatában legendássá váló Leonard-kosárral nyert a Philadelphia ellen, a főcsoportdöntőben pedig 0-2-ről fordított 4-2-re az alapszakaszgyőztes Milwaukee-val szemben, az amerikai médiában nem kapta meg a megérdemelt reflektorfényt. Természetesen a döntő előtt is a Warriors volt a favorit, de hiányzott a szokásos narratíva, amely az elmúlt nyolc évben vagy a "LeBron a Warriors ellen" sztori volt, vagy csak simán LeBronra húzták fel. James keleti trónjára négy csapat pályázott a szezon elejétől kezdve, közülük a Toronto lett a győztes, de mindenki azt hitte, ezzel véget is ért a Raptors idénye. Amikor a Raptors megnyerte a 3. meccset (az első idegenbelit), és 2-1-re vezetett, az általános vélemény még mindig az volt, hogy "hát igen, a Raptors egy egész jó kosárcsapat". Ezen háborodott fel a kanadai J.E. Skeets, az NBA TV-n futó The Starters (leánykori nevén The Basketball Jones) című műsor alapító társházigazdája, aki szerint igencsak frusztráló volt mindenhol az látni, hallani, olvasni, hogy mennyire lesajnálják a Torontót. Nem sokkal később jött a hír, hogy a show-t jövőre leveszi a műsorról az NBA TV, persze nem tudni, van-e összefüggés.

A kanadai játékosok felemelkedése az NBA-ben

A játék globális, ez a folyamat megállíthatatlan, és az európai NBA-meccseknek ebben óriási szerepe van. A barcelonai olimpiát megelőző 1991-92-es szezonban nyolc európai születésű kosaras volt a ligában, a 2024-25-ös szezonban 61, de a rekordot a 2021-22-es és 2022-23-as szezonok tartják, amikor 64 európai játékos léptt pályára az NBA-ben. A nemzetközi játékosok számának növekedésével párhuzamosan a kanadai tehetségek is egyre nagyobb szerephez jutnak az NBA-ben.

A 2024-25-ös szezonban a kanadai Shai Gilgeous-Alexander (Oklahoma City Thunder) lett a Kia NBA legértékesebb játékosa (MVP), ezzel ő lett a második kanadai, aki kiérdemelte ezt a kitüntetést, és az első Steve Nash 2005-ös és 2006-os győzelmei óta. A 2024-25-ös szezonban negyedik egymást követő szezonban három nemzetközi játékos végzett az MVP szavazás első három helyén: Gilgeous-Alexander, Nikola Jokić (Denver Nuggets; Szerbia) és Giannis Antetokounmpo (Milwaukee Bucks; Görögország). Gilgeous-Alexander, a montreali Luguentz Dort mellett, segítette a Thundert a franchise történetének első NBA bajnoki címére - ez mérföldkő az OKC, a kanadai játékosok és az egész kanadai kosárlabda számára.

Rekordot jelentő 16 nemzetközi játékos szerepel a nyitónapi keretekben, akik NBA All-Starok voltak, köztük Gilgeous-Alexander és Andrew Wiggins (Miami Heat). Gilgeous-Alexander és Dort, valamint Wiggins és Jamal Murray (Denver Nuggets) az egyetlen aktív kanadaiak, akik elhódították a Larry O’Brien NBA bajnoki trófeát. Bennedict Mathurin, Andrew Nembhard és az Indiana Pacers a Thunder ellen 4-3-ra elveszített előző szezon után a döntőbe való visszatérésre törekednek.

Will Riley az NBA-ben újonc szezonjára készül, miután a 2025-ös NBA Drafton a 21. helyen választotta ki a Utah Jazz, a draftjogait később egy tervezett csere részeként a Washington Wizards-hoz küldték. A Kitchenerből származó játékos a 2024-25-ös Big Ten Sixth Man of the Year díjjal zárta egyetemi karrierjét az Illinois Fighting Illini színeiben. Ryan Nembhard és Jahmyl Telfort szintén első profi szezonjukat kezdik, miután kétirányú szerződést írtak alá a Dallas Mavericks-szel, illetve a Los Angeles Clippers-szel. Nembhard vezette az NCAA-t gólpasszokban az előző szezonban a Gonzaga Bulldogs színeiben, átlagosan 9,8 gólpasszt adott meccsenként, és 344-gyel az ötödik helyen végzett minden idők egyéni szezonbeli gólpasszlistáján. Telfort, a Butler Bulldogs-nál töltött végzős évében bekerült az All-Big East harmadik csapatába.

Az NBA-ben folyamatosan nő a kanadai tehetségek száma. Az alábbi táblázat a 2025-2026-os szezon nyitónapi keretein szereplő kanadai játékosokat mutatja be:

tags: #kanadai #csapatok #az #nba #ben

Népszerű bejegyzések:

• hogyan keresnek a League of Legends profik
• Bognár György kritikája a játékvezetőkről
• a város átalakulása az NDK-tól napjainkig
• Sportból a politikába: Bősz Anett
• Új fejezet a sportág vezetésében