Kanyis Foci Mesék: Bátorság, Barátság és Győztes Gólok
Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának. Ezek a történetek erőt adnak, megmutatják, hogy a barátság, a kitartás és a közös élmények milyen fontosak lehetnek a nehéz időkben, legyen szó akár egy kórházi ágy melletti mesélésről, akár egy izgalmas focimeccsről.
Dani története és a Sport a köbön
Dani éppen kórházban feküdt, és a látásával persze semmi baja nem volt, csak éppen sündisznót játszott, és a hátát mutatta a belépők felé. Nem egyedül bukkant fel ott, éppenséggel vele volt az egész díszes társaság: a mamája, Anna, no meg a nővére, Zsófi, aki úgy felvág azzal a nyamvadt három évvel, amivel többje van nála, mintha vénebb lenne a vénséges országútnál.
Édesapja lelkesen mesélt az Arany Kupáról, ahol Mexikó négy-kettőre lealázta az amcsikat. Az USA elhúzott két góllal, de a kukoricafalók nem vacakoltak, bepakoltak szépen hármat. A hetvenhatodik percben Chicharito a szögletzászlónál próbált kiszabadulni a csapdából, végül Dos Santoshoz került a labda, aki egy az egyben rávezette a kapusra. A kapus, mint egy madárpók, kúszva vetette rá magát a labdára, a mexikói meg bemutatott egy cselt, még egy cselt, a kapus kétségbeesetten fetrengett, egyre kijjebb a kapuból, mintha fel akarná mosni a zöld gyepet. Már vagy négy védő mászott rá Dos Santosra, aki megtolta keresztbe a lasztit, és a felugró amcsik feje felett lehetetlenül gyönyörűséges mozdulattal a jobb felsőbe emelt Góóóóóól!
„Apafeeej, sajnálhatod, hogy erről lecsúsztál!” - mesélte lelkesen a papa. Dani egy pillanatra felült, elkerekedett szemmel, de aztán rögtön eszébe jutott, hogy ő most alapjában véve sündisznó. „Mindegy, mekkora!” - felelte, de érezhető volt a csalódottság. „Nem is láthatom a gólt, így még jobban fáj a szívem” - prüszkölt oda Daninak Zsófi, aki éppen a focimajomkodáson élcelődött. Szerencsére az apuka elővarázsolta zsebéből internetezős, érintőképernyős mobilját, és a két fiú máris ott csüngött a képernyőn, újra és újra végignézve az összefoglalót. Mivel hat gól esett, hát hatszor, illetve sokszor hatszor ordították a mexikói műsorvezetővel, hogy Goóoóoóóóól! Így a közös élmény még a kórházi falak közé is elhozta az izgalmat és az örömöt.
Csepp, a vízcsepp kalandjai
Merüljetek bele könyvünk második fejezetébe is, amelyben a legkisebb vízcsepp, Csepp történetét ismerhetjük meg. „Áááá, mindig a legkisebbet bántják!” - üvöltött Csepp, miközben veszettül pörgött a lefolyó-örvényben. Mindenfelől kisebb-nagyobb cseppek csimpaszkodtak belé, és remegve visítoztak emberi fülnek nem hallható hangon. Csepp szédült, forgott vele a világ, a gyomra is felkavarodott volna, de hát hogyan is lehetne egy vízcseppnek gyomra? A veszettül forgó tölcsér úgy ráncigálta lefelé, az ásító feketeségbe, mintha valaki ezer kézzel kapaszkodna a bokájába.
Könnyűcske termetének köszönhetően sikerült felpattannia az örvény tetejére, és most ott hasított peckesen körbe-körbe. Az igazat megvallva nem volt egy szörfbajnok, fogalma sem volt, mi fán terem a szörf, egészen eddig a mostani pillanatig. Igaz, a szörf nem is fán terem. És attól, hogy nem próbálta, még tudhat szörfölni valaki… Bárcsak most látná Cseppet az anyukája, milyen büszke lenne rá!
Sok idő nem volt a töprengésre, az örvény vészesen zsugorodott. Aztán egy kéz bedugaszolta a kádat, megeresztette a vízcsapot, és minden megtelt ujjongó, strandoló, vadonatúj cseppekkel, akik nem féltek semmitől, halvány segédfogalmuk sem volt róla, milyen borzasztó szakadék tátong alattuk. Csepp fel sem ocsúdott, máris egy átlátszó edényben találta magát. A pohár körpanorámás üvegpalota az asztal közepén, Csepp ennél jobbat nem is kívánhatott volna.
Az „undok liba” és „idétlen foci” megjegyzések után a valóságban Csepp is hasonlóan találkozott az előítéletekkel. Miután a pohárból kilöttyintették, Csepp egy tüskén kapaszkodott meg, mint valami húzódzkodó rúdon, de egyszer sem tudta felhúzni magát. „Leszel szíves nem csüngeni és nem csillogni itt nekem? Megvakítasz. Idegesítő!” - mondta neki a növény. Csepp udvariasan bemutatkozott, mire a növény rávilágított egy fontos igazságra: „Szerintem pedig az vagy, csak még nem próbáltad. Amíg valamit nem próbálunk, fogalmunk sincs, hogy képesek vagyunk-e rá.”
Kipróbáltam Nelson 9 lépése a történetíráshoz című könyvét (és zseniális).
Kovács Szilárd meséje 2017-ben, őszi meseíró pályázatunkra érkezett. Kovács Szilárd a Budapesti Corvinus Egyetem másodéves hallgatója volt, emberi erőforrások szakon. Hobbija a sport, különösen a foci, futás, darts. Régebben sportújságíró akart lenni, és blogolt is a Népsporton.
Laci, a koala focista álma
És akkor előbújt otthonukból a Miaszösz koala család egy csodaszép napsütéses reggelen. Mama koala becsomagolta Laci koala uzsonnáját és útnak is indította legidősebb porontyát. Laci barátjával, Lalával találkozott az utca végén, onnan pedig együtt mentek az iskolába. „Én még szeretnék autószerelő is lenni, de a legjobban tudod mi? Focista!” - mondta Laci. „Na, barátom, akkor ebben egyetértünk” - állapította meg Lala. A legnagyobb problémájuk az volt, hogy „nincs focicsapatunk”. „Ó, ez tényleg nagy baj. Akkor most mi legyen?” - kérdezte Lala. „Nem tudom, de egyszer akkor is focisták leszünk.”
Laciék kedvence a tornaóra volt, mert nem kellett az iskolapadban ülni, lehetett szaladni, sőt, kellett is. Egy nap „Kedves koala lurkók! Egy örömteli hírt szeretnék bejelenteni. Szeretett iskolánk úgy döntött, hogy elindít egy focicsapatot. Várjuk minden lelkes fociszerető tanuló jelentkezését!” A bejelentés szerint jelentkezni a következő héten lehetett Guszti bácsinál, de csak szülői engedéllyel. A koala legények boldog arccal mentek haza, nagyon örültek a hírnek. „Hallottad ezt, Lala? Lesz focicsapat! Látod, csak beszélnünk kellett róla!”
Amikor Laci hazaért, lelkesen újságolta el a hírt a papájának: „Kaptam ötöst olvasásból és képzeljétek, a suliban focicsapat indul, lehet jelentkezni, csak a ti engedélyetek kell, Papa.” Papa koala aggódva kérdezte: „Focizni? És a tanulással mi lesz?” De végül engedélyt adott: „Jól van, fiam, de amint romlanak a jegyeid, nem engedlek el.” Laci megígérte, hogy eszik spenótot is, csak hogy focizhasson. Akkor már csak focicipő kellett. Ebéd után el is mentek Suszter Samuhoz, a környék legjobb cipészéhez, aki másnapra elkészítette a szuper focicipőt. A következő héten Laci boldogan mutatta meg Guszti bácsinak az ellenőrzőjét, és megkezdődtek az edzések. Onnantól kezdve Laci és barátja, Lala minden edzésen lelkesen részt vettek.
Az első mérkőzés izgalmai és a győztes gól
„Kedves koala lurkók! Fontos hírem van. A hétvégén csapatunk mérkőzést fog játszani a szomszéd város csapatával. Mindenkire számítok a meccsen. Hívjatok rokonokat, ismerősöket szurkolni.” A csapat minden tagja izgalomba jött, hogy hamarosan életük első mérkőzését játszhatják. Rögtön el is újságolták minden ismerősnek, hogy jöjjenek szurkolni. Jöttek is ám szép számmal. A meccsen tele volt a lelátó, sőt, még pompon koalalányok is szurkoltak. Laciék csapata az FC Koalák voltak, az ellenfél pedig az FC Kenguruk, akik már 2 éve fociztak, úgyhogy összeszokott, erős csapat volt.
De még milyen erős! A félidőben 1:0-ra vezettek, úgyhogy Laciéknak össze kellett kapniuk magukat, ha győzni akarnak. Laci középpályás volt, Lala pedig csatár. Guszti bácsi azt javasolta, cseréljenek helyet, hátha Lacinak sikerül gólt lőni. Már csak 10 perc volt a végéig. Laci a tizenhatosnál megkapta a labdát, kicselezett 1, 2, majd 3 védőt is, és elrúgta a labdát a kapus lába között, ezzel döntetlen volt az állás. De a Koalák nyerni szerettek volna, ezért tovább küzdöttek.
Jött az utolsó perc, szögletet rúgtak a Koalák. Lala beadta a labdát, Laci pedig érkezett rá, és bumm, befejelte a hálóba a labdát. Ezzel 2:1-re győztek a Koalák a Kenguruk ellen, és Laci hős lett. Az ellenfél gratulált és megköszönte, hogy egy jó meccset játszhattak. „Látod, Lala?” - mondta Laci a végén, büszkén barátjára és csapatukra.
