A magyar futball Barcelonában: A Futballáriumtól Czibor Kék Dunájáig
Barcelona, a futball szerelmeseinek Mekkája, nem csupán a katalán gigász, az FC Barcelona otthona, hanem régóta fontos állomás a magyar futball számára is. A városban ma is élénk a magyar jelenlét, amelyet egyedi történetek és legendás alakok szőnek át, egészen a modern kori vendéglátóhelyektől a múlt nagy csillagainak emlékéig.
A Futballárium - Magyar szenvedély a Camp Nou árnyékában
A barcelonai stadiontól mindössze 200 méterre található fociszentély, a Futballárium, a magyar futballrajongók kedvelt találkozóhelye. Büki Péter és felesége, Beke Erika 2013-ban alapította az éttermet. Nyitáskor arra sem volt pénzük, hogy hazautazzanak, de kemény munka és kitartás árán népszerű lett a hely.
A Futballárium nem katalán, hanem magyar üvöltéstől volt hangos március 8-án, amikor a Barcelona a 95. percben, Sergi Roberto góljával 6-1-re kiejtette a PSG-t a Bajnokok Ligájából, 0-4-ről fordítva. „Volt három francia vendégünk is, de nem tudom, mi történt velük a lefújás után" - tette hozzá Péter.
A katalánok egyébként nem gyakori vendégek a futball iránti szenvedélytől izzó étteremben. „Ennek egyszerű oka van, nem tetszik nekik, hogy nem kizárólag a Barcelona előtt tiszteleg a hely, itt nem csak a kedvencüket találják meg. Drasztikus döntést hoztunk, nem a helyieket, hanem a turistákat célozzuk meg. Sőt, ma már ott tartunk, hogy akik nem találnak a saját nemzetük vagy kedvenc csapatuk futballját hirdető emléktárgyat, otthonról küldenek nekünk egyet. Presztízskérdést csinálnak abból, a nemzetük képviselteti-e magát a mi kis szentélyünkben."
Most már szinte mindegy, hogy éppen az Osasuna, a PSG vagy a Real Madrid a Barcelona vendége, magyar és külföldi turisták folyamatosan keresik fel az éttermüket, és osztoznak a szurkolás élményében, valamint a foci szeretetében.
A TripAdvisor barcelonai éttermeket rangsoroló listáján a magyar Futballárium 7942 vendéglátóhely közül jelenleg a 231. legnépszerűbb. „Álltunk a 40. helyen is, az volt az eddigi legjobb eredményünk" - emlékezett vissza az egyébként Haladás- és Liverpool-szurkoló tulajdonos.
„A mi éttermünk nem csak a Barcelonáról szól, ezért különleges a környéken. Egy magyarok által üzemeltetett nemzetközi futballmúzeum, ahol a sportág szerelmesei akár közös nyelv ismerete nélkül is megértik egymást. Ide az emberek vendégként érkeznek, és barátokként távoznak. A futball szeretetét és a magyarságot hirdetjük. Sok olyan vendégünk van, aki korábban nem hallott Magyarországról, de a nálunk szerzett élmények alapján felkereste hazánkat."
Büki megosztott egy sajátos érdekességet a vendégekről: magyar turistaként Barcelonában is szívesen esznek magyar pörköltet és gulyáslevest a helyi vagy nemzetközi specialitások helyett. A Veszprém és a Szeged kézilabdacsapatainak barcelonai mérkőzése napján annyi magyar érkezett a helyre és környékére, hogy le kellett zárni az utcát.
A Futballárium különlegességét jelzi, hogy 2015-ben az Eurosport francia oldala is részletesen bemutatta az éttermet, ahol, mint írják, „minden futballrajongónak eláll a szava".
Jótékonyság a Camp Nou árnyékában
Az étterem itthoni népszerűsége az elmúlt hónapok jótékonysági akcióinak köszönhetően is nőtt. Büki Péter és felesége Andrés Iniesta és Lionel Messi aláírt mezének elárverezésével több százezer forinttal segített egy nehéz sorsú, ötgyermekes magyar családon. „A feleségem kecskeméti, segítettünk egy ottani családnak, az én szülővárosomban, Szombathelyen szintén volt egy jótékonysági akciónk, de egy mozgássérült magyar fiúnak is segítettünk eljutni Barcelonába. Emellett külön felemelő, hogy a segítőkész Barcelona-játékosok maguktól érdeklődnek, kinek és hogyan tudtunk segíteni az általuk tett felajánlásokkal."
Magyar futball legendák a Barcelonában: Czibor és Kocsis
A Futballárium modernkori sikere mellett Barcelona szorosan összefonódik a magyar futballtörténelem legendáival. Kilencven évvel ezelőtt, egymástól mintegy kilencven kilométer távolságra, huszonkilenc nap különbséggel született meg a magyar és az egyetemes futballtörténelem két korszakos csatárzsenije: Czibor Zoltán és Kocsis Sándor.
A Barcelona 1960 tavaszán nem tudta, de ősszel igen: Európában is megállította a BEK-ben addig - öt éve - egyeduralkodó Real Madridot. Az 1960-1961-es kiírás nyolcaddöntőjében összeakadt ősi spanyol riválisával, és a madridi 2:2 után a Camp Nouban 2:1-re nyerve jutott tovább, majd egészen a döntőig menetelt.
Az akkor már Enrique Orizaola irányította katalán együttesben mindhárom magyar csatár, azaz Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is ott volt a Guttmann Béla vezette Benfica elleni fináléban. Kocsis Sándor és Czibor Zoltán viszont furcsa érzésekkel lépett pályára: a helyszín ugyanis a szörnyű emlékű berni Wankdorf Stadion volt, a drámai körülmények között elveszített 1954-es világbajnoki döntő színtere.
És hogy a történet még misztikusabb legyen: Czibor megint gólt szerzett, mint a vb-döntőben, Kocsis jegyezte a Barcelona másik találatát - de a vége újra vereség, és ismét 3:2 lett... A hajrában még Kubala és Kocsis is eltalálta a kapufát… „Soha többé nem jövök Bernbe!” - csapta földhöz a cipőjét dühösen Kocsis a lefújás után. Czibor már csak nevetett. „Mi mást lehetett csinálni? - mondta Bocsák Miklós Kocsis és Czibor című könyvében. - Nekem ez lett volna itt a hattyúdalom, lassan lejárt a szerződésem, és ahogy az 1954-es berni döntő meghatározta a további életemet, ez a mostani berni meccs is sorsdöntő lett. Mert ha itt Európa-kupa-győztesek vagyunk, Barcelonában talán még szobrot is emelnek nekünk, akkor én nem az a Czibor vagyok, amelyik így lettem.”
Pedig a fináléban szerzett találata minden idők egyik legnagyobb BEK-döntős gólja: 3:1-es portugál vezetésnél a 75. percben minden dühét beleadva ballal bombázott védhetetlenül 22 méterről a jobb felső sarokba. Hiába az ugyancsak utánozhatatlan széria, a gólszerzés az olimpiai és világbajnoki döntőben, a VVK- és a BEK-fináléban - örülni nem tudott neki. És nem tudhatta, hogy hármuk közül Kubala László végül szobrot kap Barcelonában, a Camp Nou bejáratánál.
„Az FC Barcelona játékának fazonját Kubala adta meg, sokszor kitűnt mellette Evaristo és a ragyogó Suárez, de ez az ötös fogat végül is a két egykori magyar, Kocsis és Czibor még mindig páratlan képességeitől lett az, ami lett. Mind a ketten valami különlegeset tudnak. Talán soha, senki sem fog a világon úgy fejelni, a levegőbe emelkedni, helyezkedni, mint Kocsis. És senki sem lesz képes olyan rögtönzésekre, ritmusváltásokra, altatásra és hirtelen felgyorsulásokra, mint Czibor” - írta róluk 1961. május 30-i számában a Miroir du football francia sportlap.
Élet a futball után: A Kék Duna és a hazatérés
Kocsissal újabb öt évre szóló szerződést írt alá a Barcelona, Kubala és Czibor lejáró kontraktusát viszont meglepő módon nem hosszabbította meg. Czibor ajánlatot kapott a városi rivális Espanyoltól, egy idény alatt tíz meccsen két gólig jutott, majd továbbállt. És elkezdődött a klasszikus levezetés szakasza. Hónapokat, fél éveket töltött el a spanyol CE Europánál, a svájci Baselnél, az Austria Wiennél bármiféle visszhang nélkül, s utolsó állomásai között volt a Primo Hamilton FC, egy kanadai magyar csapat is. Minden felhajtást mellőzve, igazi búcsú nélkül fejeződött be a pályafutása 1963-ban.
Kocsisnak viszont a következő, 1961-1962-es idénye volt a legsikeresebb Barcelonában, 20 meccsen 17 gólt szerzett a bajnokságban, de azután egyre kevesebb lehetőséget kapott, és egyre több sérülés gyötörte (azért még 35 évesen is volt mesterhármasa). Hivatalosan 39 évesen vonult vissza, 1968. október 23-án szervezett neki búcsúmeccset klubja a Hamburg ellen. Emblematikus a fotó, amelyen sírva, kisfia kezét fogva vonul le végleg a pályáról.
A Kék Duna de Czibor - egy magyar bár Barcelonában
A búcsú után Kocsis és Czibor is a katalán fővárosban maradt - de egyikük sem találta meg a boldogságát. Kocsis hiába élt feleségével és három gyerekével az elegáns Carlos III sugárúton, lenyűgöző, hatszobás házban, visszavonulása után egyre gyakrabban kerítette hatalmába a mélabú. Vágyott vissza a pályára, és egyre jobban gyötörte a honvágy. Megszerezte ugyan az edzői képesítést, de rövid próbálkozást követően (edzette a Barcelona ificsapatait, majd 1972 és 1974 között a Hércules Alicante vezetőedzője volt) lemondott arról, hogy edzőként dolgozzon - inkább kávéházat üzemeltetett.
Akárcsak Czibor, aki megnyitotta a Kék Duna de Czibor (így magyarul) nevű bárját a Camp Nou közelében. Sok magyar járt hozzá mulatni - Kocsis viszont szinte soha, ő alig mozdult ki otthonról. Csak az derítette jókedvre, ha sakkozhatott vagy dominózhatott valakivel, akivel közben a régi nagy futballmeccsekről is elbeszélgethetett.
Tragédiák és megpróbáltatások
Aztán 1974-től Kocsissándor élete kálváriák sorozatává vált: egy reggel a lábára esett a kis fürdőszobaszekrény, néhány hét múlva megjelentek rajta az üszkösödés jelei, majd amputálni kellett a bal lábfejét, a műtét előtti általános kivizsgálásnál pedig kiderült, hogy a gyomrában rákos daganat van. A két műtétet egy altatás alatt végezték el rajta, a beavatkozás után Kubala vitte ki ölben a kórházból. Sohasem tért vissza az életkedve, sokszor naphosszat csak a csonkolt lábát simogatta. „Mintha Salvador Dalínak levágták volna a kezét” - érzékeltette a drámát fia, ifjabb Kocsis Sándor. Felesége, Alíz azzal próbálta kirángatni az apátiából, hogy vállalva a nem veszélytelen utazást, 1976-ban, majd 1979-ben is Budapestre látogattak. Ez azonban csak ideiglenesen derítette jobb kedvre, a második alkalommal be is kellett feküdnie a Honvédkórházba. Barcelonába visszatérve már rémlátomások gyötörték, azt képzelte, hogy a magyar hadsereg titkosszolgálata a nyomában van. Alig egy hónappal később, 1979. július 22-én következett be mindmáig rejtélyes és hátborzongató halála: utoljára egy ismerőse járt nála a kórházi szobában, aki Kocsis kérésére kinyitotta az ablakot, majd távozott, egyedül hagyva a beteget, aki kizuhant a harmadik emeleti ablakból, és szörnyethalt.
Czibor 18 évvel élte túl. Kibekkelte, hogy véget érjen a kommunista diktatúra, és több, hosszabb-rövidebb komáromi tartózkodás után 1992-ben költözött végleg haza. Addigra a magánélete háborgó tengerré változott odakinn, elvált feleségétől, öt gyermeke édesanyjától (súlyos csapás volt, amikor fia, a hatéves Zolika lábát levágta a házuk liftje), egyre többet ivott és játékgépezett, tőzsdézéssel próbált pénzt keresni, csaknem kijátszották a kezéből a Kék Dunát, a pereskedés pedig annyi pénzét elvitte, hogy el is kellett adnia a bisztrót, és egy meglehetősen ellentmondásos történet - amely valószínűleg titkosszolgálati szálakat sem nélkülözött - végén rá is lőttek a háza előtt. Tíz évig egy katalán nővel, Carmennel volt viszonya, majd egy magyarországi látogatása során megtetszett neki unokaöccse felesége, a nála harminc évvel fiatalabb Berta Erika, akit feleségül is vett - majd hat év után tőle is elvált.
Szívügyévé vált viszont a komáromi labdarúgás feltámasztása, miután hazatérve azzal szembesült, hogy megszűnt a városi klub labdarúgó-szakosztálya és a pályát fel akarják számolni. Hihetetlen energiákat mozgósítva a korábbi MÁV-KAC jogutódjaként tető alá hozta a KFC-t, vagyis a Komáromi Football Clubot, amelyet elnökként néhány év alatt a megyei szintről eljuttatott az NB II-ig. Ekkorra azonban elhatalmasodott rajta a gyilkos kór. Az 1997. szeptember elsejei halála hírét a spanyol és katalán híradók is közölték, idehaza mégis különös módon, kurtán-furcsán intézték a temetését, indokolatlan gyorsasággal, két nap múlva eltemették, pedig sokan jöttek volna végső búcsút venni tőle a világ minden tájáról.
Az örökölt hagyaték
Kocsis Sándor eközben Barcelonában nyugodott, de végső nyughelyre Puskás Ferenc mellett lelt a budapesti Szent István-bazilika altemplomában 2012. szeptember 21-én, 83. születésnapján, amikor az Aranycsapat utolsó tagjaként ő is hazatért külföldről, a család akaratának megfelelően. Az ünnepélyes újratemetésen beszédet mondott az FC Barcelona akkori elnöke, Sandro Rosell is, aki úgy fogalmazott: „Ma nem beszélhetnénk Messi, Iniesta, Xavi és a többiek sikeréről, ha nem lettek volna a klubnak olyan régi nagyságai, mint Kocsis Sándor, akik megalapozták a klub hírnevét. Kocsis Sándor olyan fa volt, amelyet Magyarországon ültettek el, de Barcelonában nőttek ki a levelei, ott virágozhatott ki igazán.”
Akár Czibor Zoltánról is mondhatta volna.
